Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-08 / 82. szám

10. PIACGAZDASÁGI FIGYELŐ HÍRLAP, 1993. április 8., csütörtök Kárpótlási jegyek Befektetni érdemesebb A munkavállalók 13,6 százalékának nincs állása Nőtt a munkanélküli- járadék összege Visontán is Erőmű-bánya „házasságok” Várhatóan a jövő hónap elejé­től három helyen létrejön az az erőmű-célbánya integráció, amelyről még tavaly döntött a kormány. Ennek értelmében fu­zionál a Mátraaljai Szénbányák a Mátrai Erőmű Rt.- vei, a Mecseki Szénbányák a Pécsi Erőmű Rt.- vel. Az integrációval a foglalkoz­tatottak száma kevesebb mint 4 százalékkal csökken összesen, legtöbben Mátraalján kénysze­rülnek megválni munkájuktól. Az Ipari Középszintű Érdek­egyeztető Tanácson a felek lénye­gében egyetértettek azzal is, hogy az integrtációba kerülő dol­gozók korábban szerzett jogai nem sérülnek, sőt a létrejövő új cégek jövedelmi viszonyai és fi­zetőképességük a korábbinál na­gyobb garanciát jelenthet a jutta­tások biztosítására. Kiemelt ágazatok a BNV-n A Budapesti Nemzetközi Vá­sár a kiállítók és a szakemberek egybehangzó igénye szerint eb­ben az évben új struktúrát ölt, ezt fémjelzi a Mach-Tech'93, Nem­zetközi Fémmegmunkálási és Szerszámgépipari Szakkiállítás is. Az átalakulás jelei már tavasz- szal megmutatkoztak, amikor is négy kiemelt ágazat szerepelt a BNV palettáján. A további fejlő­dés eredményeként — a szer­számgépipar és a gyógyszeripar­ral kigészítve a vegyipar — önál­ló kiállítás formájában jelenhet meg, míg a fennmaradó szakte­rületek immáron az Industria ’93-on állíthatnak ki. Marad a szállítás és az energiagazdálko­dás, és mögéje zárkózik fel az ipari vízgazdálkodás, a környe­zetgazdálkodás, illetve az elekt­rotechnikai és műszeripar. Az új rendszer első fecskéje, a Mach- Tech 4000 négyzetméteren 9 or­szág 120 kiállítóját és 80 magyar gyártót várta. Az Állami Vagyonügynökség eddig 35 milliárd forint értékű kárpótlási jegyet bocsátott ki, amelyből az állampolgárok csu­pán mintegy kétmilliárd forint értékűt „költöttek el” állami tu­lajdon szerzésére. A kárpótlási jegyek részvényre való cseréjé­nek keretében 650-700 millió forint értékű, az önprivatizáció­ban százmillió forint, az előpri­vatizációban 300-400 millió fo­rint, E-hitel önrészeként szintén százmillió forint értékű kárpót­lási jegyet használtak fel, a fenn­maradó rész pedig a nagy privati­zációs tranzakciókban elfoga­dott, illetve a privatizációs tör­vényben, a kárpótlási jegyek be­fogadására előírt tízszázaléknyi tulajdonrész fenntartása teszi ki. Az idén a kárpótlási jegyekért vásárolható állami vagyon kíná­latát már nemcsak az AVÜ, ha­nem az Állami Vagyonkezelő Rt. közösen biztosítja. Remény van arra, hogy még ebben az év­ben felkerülnek a listára a MÓL Rt., a Matáv, valamint a bankok részvényei; már megkezdődött a Pillér Ingatlanbefektetési Alap jegyeinek jegyzése, kizárólag kárpótlási jegyek felhasználá­Elérhető közeibe került a vég­leges megállapodás borkereske­delmi kedvezemények és bor­eredetvédelmi kérdésekben a magyar-EK tárgyalásokon. A szakértői egyeztetésen már a végleges megállapodás szövegé­ről tárgyaltak. Az Európai Kö­zösséggel kötött társulási megál­lapodásban eddig nem szerepelt a bor, most azonban lehetőség van Májustól kezdődhetnek el, s december 31-éig tartanak az új követelményrendszerű taxis vizsgák, melyen minden vállal­kozónak meg kell felelnie. Ez az egyik feltétele annak, hogy a sár­ga rendszámmal és új engedély­sával. Várhatóan felgyorsul a kárpótlási jegyek kibocsátása, az Állami Vagyonügynökség tájé­koztatása szerint augusztusig 60- 80 milliárd forint értékű kerülhet forgalomba. A kárpótlási jegy bemutatóra szóló és szabadon átruházható értékpapír, ezért mind a tőzsdén, mind a másodlagos értékpapír­forgalomban eladható. A tőzs­dén kívüli forgalomban megle­hetősen változó árfolyamon cse­rélhető el, illetve váltható kész­pénzre. Amennyiben a kárpótlá­si jegy tulajdonosa úgy dönt, hogy megválik a jegyeitől, érde­mesebb átgondolnia, hogy hol és kinek adja el őket. A legbizton­ságosabb módszernek az tűnik, ha mindenekelőtt felkeres egy kárpótlási jegy forgalmazásával is foglalkozó brókercéget és ta­nácsot kér, hogy eladja vagy in­kább befektesse-e kárpótlási je­gyét. A Budapesti Értéktőzsdén, tel­jes nyilvánosság mellett folyik a kárpótlási jegyek adásvétele, a napi tőzsdei árfolyamnak megfe­lelő áron. Azt tudni kell, hogy a tőzsdei forgalomban csak az úgynevezett tőzsdetag értékpa­arra, hogy az egyéb termékekhez hasonló kedvezményt kapjon a magyar borexport. A kedvezmé­nyeket az EK aszimetrikusan nyújtaná, vagyis mintegy kétszer annyi magyar bort lehetne ked­vezménnyel bevinni, mint ameny- nyit az EK-ból importálna Ma­gyarország. A vámkorlátok 5 év alatt történő lebontásánál pedig szintén eltérés lesz, mégpedig a lyel rendelkező személyszállító vállalkozók jövőre is végezhes­sék tevékenységüket — mond­ta Peredi Péter, a Fuvarozó Vál­lalkozók Országos Szövetségé­nek főtitkára. Eltérő vizsgát kell majd tenniük a taxi vezetőinek és pírforgalmazó cégek vehetnek részt. Ezeknek lehet a tőzsdére bevezetett értékpapírok — töb­bek között a kárpótlási jegyek — vételére, illetve eladására megbí­zást adni, természetesen megbí­zási díjat kell a szolgáltatásért fi­zetni. Hosszú távon jobban jár az a kárpótlásjegy-tulajdonos, aki nem az eladás, hanem a befekte­tés mellett dönt. A kárpótlási jegy ugyanis egyre szélesebb kör­ben alkalmazható a privatizáció során fizetőeszközként. Kárpót­lási jeggyel lehet fizetni az előpri­vatizációban, az önprivatizáció­ban értékesítésre kerülő állami tulajdonrészeként, elfogadják az egyedi, nagyobb privatizációs tranzakciókban — mint például a Danubius Rt. részvényeinek kedvezményes megvételekor —, beszámítják saját részként a dol­gozói kivásárlás, valamint az MRP esetében is. A másodlagos értékpapírpia­con a kárpótlási jegyek árfolya­ma viszonylag alacsonyabb, 70- 80 százalékos, a privatizáció kö­rében pedig az értékük folyama­tosan, hónapról hónapra bizo­nyíthatóan nő. magyar bevitel javára. A másik fontos tárgyalási pont, a bor-ere- detvédelem kérdése szintén megoldódni látszik. Ha a megál­lapodás létrejön, akkor a hagyo­mányos magyar bornevek (pél­dául muzeális borok tokaji aszú és szamorodni, siller), valamint a magyar borvidékek földrajzi el­nevezései védelmet élvezhetnek a közösség piacain. a vállalkozóknak. A sofőröknek a korábbi tantárgyakon kívül új elsősegély-nyújtási, idegenfor­galmi, etikai és hibaelhárítási is­meretekből kell vizsgázniuk. Né­melyik alól azonban bizonyos esetekben, a megfelelő gyakor­lat, illetve végzettség alapján mentesülhetnek a gépkocsiveze­tők. Február végén 705 ezer mun­kanélkülit tartottak nyilván az országban. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes korú emberek 13,6 százaléka ma biztos megélhetési forrás nélkül van. A hivatal öt­venhatezer állástalan pályakez­dőt tart számon, ami a munka- nélküliek 7,9 százalékát jelenti. Leginkább Pest és Somogy me­gyében nőtt most a munkanélkü­liség, ott 4,6 százalékkal több ál­lástalan van most, mint egy hó­napja. Legsúlyosabb a munka- nélküliség Szabolcsban, ahol arányuk már elérte a 23 százalé­kot. Nógrád megyében már 22 százalék, Borsodban pedig 20 százalék felett van ez az arány. Minden tizenharmadik munka- nélkülinek lehetett volna biztos állást ajánlani, hiszen mindössze 52,7 ezer üres álláshelyről szá­moltak be a hivatalok az elmúlt hónap során. Februárban ugyan­akkor további 14,6 ezer ember elbocsátását jelentették be a munkáltatók, az év folyamán ed­dig 57 ezer ember elbocsátására lehet számítani. Ez jóval kisebb szám, mint a tavalyi, hiszen ak­kor még 94 ezer elbocsátást ter­veztek a cégek. A bejegyzett munkanélküliek közül 542,5 ezer kapott ellátást, köztük 33,5 ezer pályakezdő. Február volt az első hónap, ami­kor az ellátási rendszerből kike­rülők száma negyvenezerre nőtt. Egyre több embernél jár le az el­látásra való jogosultság ideje: most 19.061-en emiatt kerültek ki a rendszerből. Emelkedett A Budapesti Értéktőzsdére két új értékpapírt vezettek be. Nevezetesen az 1997/C soroza­tú államkötvényt, valamint a Prémium Befektetési Alap be­fektetési jegyeit — tájékoztatott Lazur László, a tőzsde befekteté­si osztályvezetője. Az 1997/C sorozatú állampa­pír össznévértéke 15 milliárd fo­rint. Az állampapír négyéves fu­tamidejű és fix kamatozású, évi ugyanakkor az elhelyezkedők szama is: februárban 15.327 munkanélküli talált állást magá­nak. Átlagosan 271 napot tölte­nek ellátásban ma a munkanél­küliek, közli a központ. Az ellá­tottak 56 százaléka már több mint fél éve, 29 százaléka pedig több mint egy éve van állás nél­kül. A minimálbér emelkedése és a foglalkoztatási törvény módosí­tása miatt nőtt a járadék összege. Átlagosan 9069 forintot kap ma egy munkanélküli, ez napi 302 forintot jelent. Csökkent azok­nak a szama, akik alacsony jára­dékot kapnak: ma már csupán az ellátottak 5,3 százalékának jut hatezer forintnál kevesebb pénz. Emelkedett viszont a magasabb sávba tartozók aránya, 8-9 ezer forint közötti összeget mára a munkanélküliek 24,6 százaléka kap havonta a decemberi 13,9 százalékkal szemben, 9-12 ezer forintot kap 17,2, 12-16 ezer fo­rintot 13, és 16 ezernél többet kap az ellátottak 1,1 százaléka. Csoportos tanfolyami képzés­ben 26.133 állástalan vett részt február során, összesen 3488 munkanélkülit segítettek a Fog­lalkoztatási Alapból vállalkozó­vá válni. Megfigyelhető, hogy a termelőágakban (mezőgazda­ságban, feldolgozóiparban) vál­lalkozók aránya megnőtt a ke­reskedelmi vállalkozásokkal szemben. Közhasznú munkát 19.534 ember végzett. Eddig 23.277 ember ment előnyugdíj­ba. csökkenő kamatokkal; az első évben 18 százalékos, a második évben 17 százalékos, a harma­dikban 16 és a negyedik évben 15 százalékos fix kamatot biztosít. A visszafizetésre 1997 márciusá­ban kerül sor. A Prémium Be­fektetési Alap össznévértéke 500 millió forint, befektetési je­gyeinek névértéke 10 ezer forint. Kibocsátója az Investor-MKB Befektetési Alapkezelő Kft. Kedvezmények a magyar borokra Üj taxis vizsga Új értékpapírok a tőzsdén A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal 3300 Eger, Maczky V. u. 2. IKK MÖFÖLD-ÁRVERES I HIRDETMÉNYE Árverési szám: 181/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal ZARÁNK községben „Le­nin” Mgtsz Tárnáméra, Boconádi u. 50. által kijelölt termőföldterület­re az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Zaránk Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 11. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­szám Helyrajzi szám Terület ha/m2 Műv­ág AK ért. Korlát. rendelk. Zaránk 030/8 3 0000 szántó 71,86 Zaránk 030/10 26 0000 szántó 644,76 Zaránk 030/11 1 0000 szántó 19,96 Zaránk 030/12 3 0000 szántó 49,45 Zaránk 034/1 9 0000 szántó 237,67 Zaránk 040 30 0000 szántó 861,26 Zaránk 075 52 0000 szántó 1417,97 Zaránk 076 42 0000 szántó 1263,18 Valamint az első árverésből visszamaradt területek. Árverési szám: 180/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal HORT községben „Kos­suth” Mgtsz Hort, Ady u. 6. által kijelölt termőföldterületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Hort Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 10. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla- Helyrajzi Terület Mőv- AK Korlát. _________________szám szám ha/m2 ág ért. rendelk. H ort Nyerges II. 0132/2, 45 4500 szántő 966,04 0132/3, 0130 Hort Agyagásó 026/2a,c 60 4000 szántó 792,28 Hort Andrásdomb 0115, 74 5400 szántó 894,90 0129 Hort Árenda 0111/1 73 6400 szántó 979,30 0111/3 Hort Bikapart 0674/4 48 0800 szántó 918,29 Hort Cseplye Ili 0318/1, 50 6600. szántó 1251,76 0318/2 Hort Ficsúrkert 0661, 31 5600 szántó 890,14 0663/1 Hort Kerentdülő I 0155 51 4500 szántó 1447,58 Hort Kerentdülő II 0161 19 9500 szántó 715,09 Valamint az első árverésből visszamaradt területek. Árverési szám: 177/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal EGERFARMOS községben „Rimamente” Mgtsz Mezőszemere, Vöröshadsereg u. 2. által kijelölt termőföldterületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Egerfarmos Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 03-04. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­szám Helyrajzi szám Terület ha/m2 Müv­ág AK ért. Korlát. rendelk. Egerfarmos 040 3 6154 szántó 127,71 Egerfarmos 042 15 2093 szántó 529,20 Egerfarmos 044/1 41 1485 szántó 1454,87 Egerfarmos 046 69 8726 szántó 2051,46 Egerfarmos 055 9 6934 szántó 267,15 Egerfarmos 063 62 2030 szántó 1540,53 Egerfarmos 067 71937 szántó 210,87 Egerfarmos 075- 8696 szántó 30,00 Egerfarmos 078/2 3 7668 szántó 140,49 Egerfarmos 0105/1 1 2610 szántó 41,40 Egerfarmos 0187/6-7960 szántó 15,92 Valamint az első árverésből visszamaradt területek. Árverési szám: 183/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal TÁRNÁMÉRA községben „Lenin” Mgtsz Tárnáméra, Boconádi u. 50. által kijelölt termőföldte­rületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Tárnáméra Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 13. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­szám Helyrajzi szám Terület ha/m2 Műv­ág AK ért. Korlát. rendelk. Tárnáméra 026 30 0000 szántó 761,26 Tárnáméra 034/2 26 0000 szántó, 445,87 legelő Tárnáméra 063/2 21 0000 szántó, 412,55 legelő Tárnáméra 063/4 25 0000 legelő 342,09 Tárnáméra 063/6 26 0000 szántó, 366,19 legelő Tárnáméra 072/21 51 0000 szántó. 931,59 legelő Tárnáméra 089/1 89 0000 szántó, 1991,43 rét Árverési szám: 178/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal SZIHALOM községben „Ri­mamente” Mgtsz Mezőszemere, Vöröshadsereg u. 2. által kijelölt termőföldterületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Szihalom Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 03. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­Helyrajzi Terület Műv­AK Korlát. szám szám ha/m2 ág ért. rendelk. Szihalom A-18 02 151937 szántó 580,40 Szihalom A-15 026 9 0800 szántó 205,39 Szihalom A-13 040/7 48 6521 szántó 1016,83 Szihalom A-3 091 106 7113 szántó 3910,97 Valamint az első árverésből visszamaradt területek. Árverési szám: 179/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal MEZŐSZEMERE községben „Rimamente” Mgtsz Mezőszemere, Vöröshadsereg u. 2. által kijelölt termőföldterületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Mezőszemere Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 05.9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­szám Helyrajzi szám Terület ha/m2 Mflv­ág AK ért. Korlát. rendelk. Mezőszemere B-11 019/3 193 7176 szántó 6847,36 Mezőszemere B-15 054/3 15 0542 szántó 223,99 Mezőszemere C-4 072/5 10 0034 szántó 118,44 Mezőszemere B-17 0128 12 2617 szántó 145,14 Mezőszemere B-18 0131 35 4877 szántó 579,03 Valamint az első árverésből visszamaradt területek. Árverési szám: 182/1993. A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal TARNAZSADÁNY község­ben „Lenin” Mgtsz Tárnáméra, Boconádi u. 50. által kijelölt termő- földterületre az ÁRVERÉST KITŰZI. 1. Az árverés helye: Tarnazsadány Polgármesteri Hivatal 2. Az árverés ideje: 1993. május 12. 9 óra 3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község Tábla­szám Helyrajzi szám Terület ha/m2 Műv­ág AK ért. Korlát. rendelk. Tarnazsadány 042 60 0000 szántó, 788,28 legelő Tarnazsadány 049 106 0000 szántó 2004,76 Tarnazsadány 081/2 18 0000 szántó, 297,52 legelő Tarnazsadány 0140 114 0000 szántó 2272,85 Tarnazsadány 0149/1 41 0000 szántó 944,10 Valamint az első árverésből visszamaradt területek.

Next

/
Thumbnails
Contents