Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-08 / 82. szám
8. PIACGAZDASÁGI FIGYELŐ HÍRLAP, 1993. április 8., csütörtök Hiányzik a piacszabályozás 40 milliárdos veszteség a mezőgazdaságban Az agrárkormányzat visszaélt az ágazat rendelkezésére álló költségvetési és adminisztratív eszközökkel — hangzott el a Magyar Agrárkamara elnökségi ülésén. A tanácskozáson emlékeztettek arra, hogy az agrárkamara szakértői két évre javaslatot dolgoztak ki az agrárválság kezelésére, amit akkor a kormányzat nem vett figyelembe. Az 1991-ben elfogadott hivatalos agrárprogramból is kevés valósult meg, így voltaképpen kidolgozott stratégia és piacszabályozás nélkül sodródott a mezőgazdaság. Ennek egyik jól érzékelhető példája, hogy miközben ésszerűtlen hagyománnyá válik az őszi és a tavaszi munkák költségvetési támogatása, a gazdálkodók nem tudják, hogy ráfordításaik megtérülnek-e az árakban. Két esztendővel ezelőtt mintegy 150 milliárd forinttal növekedtek a mezőgazdasági termelés költségei, s közben az értékesítési árak néhány százalékkal csökkentek. Tavaly megismétlődött a folyamat, az előzetes statisztikák szerint a költségnövekedésnek csupán nyolc százalékát tudták megfizettetni a termelők. A számítások szerint a múlt évet 40 milliárd forintos veszteséggel zárják a gazdálkodók. A veszteség annak ellenére növekedett, hogy a kényszerű takarékossági intézkedések szinte lehetetlenné teszik a szakmai követelmények betartását. A kamara szakértői szerint az élelmiszer- iparban sem jobb a helyzet. A veszteség várhatóan meghaladja a 20 milliárd forintot. Az agrár- gazdaságban működő vállalkozásoknak megközelítően a fele csődhelyzetben van. Mint a szakemberek többször is hangsúlyozták, az agrárgazdasági válság döntő oka a piacszabályozási koncepció hiánya. Az elfogadott rendtartási törvény ellenére sincsenek garantált árak, s a szabályozásnak sem célja a termelők jövedelembiztonságának megteremtése. Előkészületben a vámtörvény Várhatóan áprilisban kerül a kormány elé az új vámtörvény tervezete, melynek második, kiegészített változatát a Pénzügyminisztérium hamarosan elküldi az érintett minisztériumoknak. A vámtarifatörvény elkészültére még várni kell — hangzott el a SpedVi címmel rendezett szakmai konferencián. A Pénzügyminisztérium jelenlevő szakértői beszámoltak arról, hogy a készülő vámtörvény nem tartalmaz sok újat: lényegében a meglévő jogszabályokat foglalja egységes rendszerbe. Hasonló a helyzet a vámtarifatörvénnyel is. A tarifák többségét ugyanis nemzetközi szerződésekben rögzítették. A tanácskozáson elhangzott, hogy a szabadkereskedelmi tárgyalások idején a hazai tárgyalódelegáció elsősorban a magyar termékek piacra jutási feltételeinek javítását tartotta szem előtt. Azóta előtérbe került viszont a hazai piac védelmének kérdése. Ezeknek az érdekeknek az érvényesítése azonban jelentős akadályokba ütközik. A Magyarországon működő Vámtarifa Bizottság 27 termék esetében hagyott jóvá vámemelési tervet, az elképzelések egyeztetése már megkezdődött a Közös Piaccal. A tárgyalásokon kiderült, hogy a közösség a magyar javaslatoknak csupán elenyésző részét hajlandó elfogadni, így várhatóan csupán 5-10 termék vámját emelik meg, ideiglenesen. Ily módon elsősorban a születő iparágnak számító területek védelme szavatolható. A vámtörvénnyel, valamint a készülő vámtarifatörvénnyel párhuzamosan végrehajtási rendelet is születik. Erre azért van szükség, mert megmarad a vámtarifák rugalmas alkalmazásának lehetősége, továbbra is működik a vámkontingensrendszer. Az ezzel kapcsolatos szabályozások sűrűbben változhatnak, ezért ezeket nem a törvényben, hanem a végrehajtási rendeletben rögzítik. A Pénz- ügyminisztériuum tervezi, hogy a jövőben növeli a Vámtarifa Bizottság súlyát, hatáskörét. Amerikai füzet Angol nyelvlecke 15. rész / (1) Write the nationalities! Korean. 1. Michel is from France. . . 2. Karl is from (icrmany ....... 3 . Jane ts from Britain ........ 4 . Aristotle is from Greece . 5. Bob is from the States....... 6 . Marta is from Brazil.......... 8. Helen is from Poland ........ Gyakorlatok 4. (those beds/$436.79... / (9) Write the next number in the sequence! írja be a sorrendben következő számot! PI.: two four, six 1. one, three ........ 2 . five, ten.......... 3 . twenty, forty... 4. fifty, hundred.. (10) Fill in the correct question words! írja be a megfelelő kérdőszavakat! WHAT? WHERE? WHOSE? HOW MUCH? HOW OLD? WHO? 1=2, three minus one equal two; 4x2=8, four times two equal eight; 10:2=5, ten divided by two equal five 1=2, three minus one equal two; 1. 10-7= 2. 100-50= 3. 11+3= 4. 15+4= 5. 6x4= 6. 10x10= 7. 20:5= 8. 100:20= 1. ..............-From Brazil. 2. .............. ..... .............are you doing?-I’m going home. 3. -.............. ..... .............did he go?-He went to England. 4. -.............. ..................is she?-She’s 21 years old. 5. -.............. ..................brother is he‘>-He’s her brother. 6. -.............. ..................was it"7-It was 5 dollars. 7. -.............. ..................is dial woman ?-That woman is Miss White. 8. -.............. ..................is your father ’-My father is 67. (3) Write the short forms of the sentences! írja le a mondatokat az összevont alakokkal! Pl.: I am d (11) Answer the questions. Válaszoljon a kérdésekre! Pl.: -When does the flight leave? (2.30 American.-F I’m American. 1. That is a chair ........................... 2 . Those are shirts. ..................... 3 . We are students......................... 4 . That is their property .............. 5 . The roses are red....................... 6 . You arc walking .............. 7 . He does not prefer wine............ 8 . Iliére are four cups on the table 9. I do not like broccoli................ 1 0. You can not drive...................... (4) Write the following words in the sentences. írja be a következő szavakat a mondatokba! HE’S SHE’S HIS HER ..............first name is Helen. .............an aihlete. .............name is Peter. ......... a mother of two children. .............a beautiful lady. ..............a strong man. (5) Put the words in the right order! Rakja a szavakat helyes sorrendbei any, do, have. you. sisters, ? .............................................................................................. doe sn't, a. she, car, have .................................................................................................. d o, what, in. wash, children, bathroom, the, the........................................................... c loses, pjn . bank, the, at, 3.30 ......................................................................................... at, 4.05. baseball match, the. starts, p.m............................................................................. ev ery, she. morning, 6, gets up. at ................................................................................ ( J (6) Write questions and answers! írjon kérdéseket és válaszokat! Pl.: Agnes/teacher -► -Is Agnes a teacher?/-Yes, she is./-No, she isn’t. Edith/wife..................... I/Peter’s friend.............. They/arcbitects............. T hese men/doctors. ...... Those women/jogging. Miss White/cooking . (/ (7) Choose the right word and put it in! Válassza ki a megfelelő szót, és helyezze be a mondatbal ON IN WITH FROM OF AT FOR Where is Helen........................? His family gets up.................... seven every morning. The pens aren’t........................the drawer H e likes broccoli.......................cheese. T hey went to the United Slates ...................... America. S he took them..........................a bicycle-ride. What does he put.........................the table? Will she put.......................her red skirt tomorrow? d (8) Write dialogs! írjon párbeszédeket a példa alapjánl PI.: that book/$3.45 * How much is it? -It’s three dollars and forty five cents. 1. tthose windows/$52.99......................................................................................................I like that book. 2. this cup/$-.89.. 3. tthat car/$4000.. p.m.) -It leaves at two thirty p.m. 1. -When does the movie start? (11.10 a.m.) 2. -When does the post-office close? (4.15 p.m.) 3. -When does the bank open? (9.00 a.m.) 4. -When does your flight arrive? (8.45 a.m.) 5. -When does the shoe-shop close? (7.30 p.m.) (J (12) Which is correct: a, b or c? Melyik helyes: a, b, vagy c? 1. -When do you get up? a/ at half past h/ at half past seven cl thirty past seven 2. -What does he put on the table? a/ chairs b/ his pants d plates and cups 3. -What does she put on? a/a blouse b/ plates and cups d closet 4. -What did they make? a/ a minute b/ the bed d at midnight d (13) Make sensible sentences. Alkosson értelmes mondatokat! 1. There are fifty states 2. He brushes his teeth 3. The children have breakfast 4. We don’t get up early 5. I prefer Summer 6. We go to Europe in the kitchen, on Sundays, in the U.S. in the bathroom, every Summer, to Winter. (/ (14) Complete the sentences. Fejezze be a mondatokat! Pl.: I speak Hungarian, but I don’t speak English. 1. He likes coffee, but he................ 2 . She can play the piano, but she... 3. We get up early, but we.............. 4. They have a house, but they....... 5 . She likes pizza, but she.............. 6. You play baseball, but you......... (15 ) Answer the questions. Válaszoljon a kérdésekre! 1. What day is it today? Is it Tuesday? What day will it be tomorrow? What day was it yesterday? What day is it your birthday this year? (16) Fill out the form. Töltse ki a kérdőívet! First Name.................................................................................... F amily Name................................................................................. D ate of Birth.................................................................................... Pla ce of Birth. City and Country........................................................ S ex: Male (M) or Female (F)............................................................ C an you read/speak/write/sign your name in English? Yes or No . Your present address........................................................................ N ame of your Employer ................................................................... Profession..................................................................................... M artial Status. Married/Widowed/Divorced/Single Your Husband’s or Wife’s Name.................................................. D ate Married................................................................................... Plac e Married, City and Country....................................................... (/ (17) What is the weather like? Milyen az ido? PI.: What’s the weather like in New York? -It’s cloudy. 1. NewYor 2. Moscow 3. Budapest 4. Los Angeles 5. Amsterdam 6. Dubrovnik 7. Warsaw Cloudy Rainy Sunny Fine Very cold Hot Snowing Az Amerikai füzet (angol nyelv- és munkafüzet) megrendelhető magyarországi irodánknál (ára 200 Ft + 99 Ft postai utánvét): International Future Bt. 3032 Apc, Pf. 5. Telefon/tele- fax: 06-38-85-257. A megrendelésben kérjük feltüntetni: név, lakcím, aláírás, a megrendelt példányszám. Niemetz Ágnes ÁPRILISI VASARNAPTAR Arams csütörtök Dég oák, Lövő oák. Annus 9., PÉNTEK Sásd oák, Sásd av. Apiuus io.. szombat Bátaszék oák, Bátaszék av, Csákvár oák, Debrecen av, Dévaványa oák, Ózd oák, Pécs oá, Pécs av. APMUS 11.. wasArnap Besenyszög oák, Békéscsaba av, Dabas oák, Dabas av, Debrecen av, Gödöllő osk, Győr av, Hatvan av, Hódmezővásárhely av, Jászdózsa oák, Jászkarajenő oák, Jászszentandrás oák, Karcag oák, Kéked ok, Kunhegyes av, Marcali av, Miskolc av, Nyíregyháza av, Pásztó oák, Pécs oá, Pécs av, Szeged—Kkd oá, Szeged ok, Szentes oák, Szolnok av, Tiszakécske oák, Túra av, Vecsés oák, Zalaegerszeg av. Arams 12.. HÉTFŐ Egyek óik, Kehidakustány bv, Résznek bv, Tiszacsege oák. Arams is., kin Zalaegerszeg oák. Apiuus m.. szerba Csorna oák, Lébény oák, Makó oá, Mezőcsát oák, Sárrétudvari oák, Újkér oák, Zalalövő ok. Arams is.. csűtOstíc Pacsa ok, Ragály oák, Sarkad oák. Anms 17.. SZÓMAT Debrecen av, Herend av, Jászberény óik, Mezöberény av, Nagyríbé ok, Pécs oá, Pécs av. Rácalmás oák, Sárbogárd oák, Szabadhidvég oák. Szeged—Kkd oá. Apiuus is., wasArnap Bak bv, Bátonyterenye av, Békésszentandrás oák, Böhönye oák, Debrecen av, Győr av, Hódmezővásárhely av, Jászapáti av, Jászladány oák, Kaposvár ok, Kenderes oá, Kisbér av, Kiskunfélegyháza av, Kóka oák, Kunszentmiklós oák, Miskolc av, M órahalom oák, Nagykanizsa av, Nyíregyháza av, Ózd av, Pécs oá, Pécs av, Sopron av, Szabadszállás av, Szászvár oák, Szászvár av, Szeged av, Szolnok av, Tiszakécske oák, Túrkeve av, Vác oák. Április 19.. rétfű Bak bv. Egyek oák, Kiskőrös oák, Szendrő oák, Szécsény oák, Tiszavasvári oák. APMUS 29., KEDD Fertőszentmiklós oák, Hatvan oák. Aram« zi.. szERM Jánoshalma oák, Zalalövő ok. Arams 22.. csütörtök Kisbér oák, Püspökladány oák. Anms 23., FÉRTEK Komádi oák. APMUS 24.. SZOMBAT Debrecen av, Elek oák, Jászárokszállás oák, Jászfelsőszentgyörgy bv, Kondoros oák, Kőröstarcsa oák, Mindszent oák, Pécs oá, Pécs av, Tápiószecső oák. Apiuus 28.. wasArnap Baja bv, Békéscsaba av, Bodrogkeresztúr oák, Csongrád av, Csorna av, Debrecen av, Győr av, Hatvan av, Hódmezővásárhely av, Jászfényszaru oák, Kaposvár av, Kávás bv, Kistelek av + mg, Kisújszállás av, Kunhegyes oák, Lenti av, Miskolc av, Nagybajcs bv, Nagykáta oák, Nyíregyháza av, Örkény oák, Pásztó av, Rakamaz oák, Szeged av, Szolnok av Tamási oák, Tamási av, Tápiógyörgye oák, Vecsés oák, Veszprémvarsány bv, Zalaszentgrót av, Zalaszentgyörgy bv, Arams 25.. HÉTFŐ Kölese oák, Lovászpatona oák, Tiszavasvári oák. APMUS 27.. KEBD Sajókaza oák. Április 29., szerba Jánoshalma oák, Zalalövő ok. Anms 2t.. csStőrtők Szany oák. Anms sä.. Finns Dévaványa oá. A rövidítések Jeleatéae: oák —országos állat- és kirakóvásár ok —országos kirakóvásár _____________ o á-országos állatvásár osk—országos sertés- és kirakóvásár av-autóvisár Tájékoztatásai: csak azokat a vásárokat közöljük a vásárnaptárban, amelyekről adatokat kaptunk. Ennek az az oka, hogy olvasóink részéről észrevételek érkeztek, hogy egyes meghirdetett vásárok nem kerültek megtartásra. Igyekezni fogunk valamennyi szükséges adatot beszerezni. Javasoljuk, hogy T. Olvasóink a vásárra utazás előtt a helyi polgármesteri hivatalnál érdeklődjenek — telefonon — a vásár megtartása felől. A költségvetés reformját sürgeti a VOSZ A kormánynak nincsen gazdaságpolitikai programja, s ennek köszönhető az a kapkodás, számos esetben ellentmondó lépések, aminek nap mint nap tanúi vagyunk — állította Szirmai Péter, a Vállalkozók Országos Szövetségének társelnöke azon a sajtótájékoztatón, ahol a VOSZ gazdasági programját ismertették, miután az elnökség és a választmány közösen is megvitatta a tervezetet. A sommás értékítélet annak is szól, hogy az ezelőtt négy évvel elkészített VOSZ- program szinte valamennyi megállapítása ma is érvényes — érveltek a program készítői. A vállalkozók ajánlásai közül kiemelték, hogy elodázhatatlan az államháztartás, azon belül is a nagy elosztási rendszerek reformja — bár Szirmai Péter is elismerte, hogy a választásokig bármilyen változtatásnak is csekély az esélye. Mindenesetre tarthatatlannak tekintik, hogy a központi kiadásokhoz keresik a bevételeket, aminek jelenleg az a következménye, hogy az elvonások mértéke összességében már 70 százalék körüli. Emellett az óriásira duzzadt állami deficit tartósan „hűti” a gazdaságot, fontos forrásokat vonva el a beruházásoktól. A VOSZ programjában fontos helyet kaptak a jelenlegi adórendszer módosítására vonatkozó ajánlatok. A kétkulcsos általános forgalmi adó jelenlegi felső értékét károsnak ítélik, ezért körülbelül 18 százalékot javasolnak, míg az alsó kulcs 8 százalék lenne. A személyi jövedelemadó — a VOSZ elképzelése szerint — lineáris lenne, felső értéke pedig 30 százalék. A programban azt is javasolják, hogy a belföldi vállalkozóknak adott 50 százalékos nyereségadó-kedvezményt még további három évig élvezhessék a cégek. Ha keres valamit... I PÉNZTÁRGÉP Eger, Napsugár u. 11. II/7. Telefon/fax: 36/320-585 Pénztárgép és Irodatechnika Kft. BENZINKÚT Üzlet: Eger, Kertész út 25. Telefon: 36/319-904 MIBEO 0-24 Eger, Kistályai út ZÁR Telefon: 36/322-836 EWA Minőségi Zárak Boltja Eger, Kertész út 25. Telefon, fax: 36/319-904 ARAL Eger, Mátyás kir. út 134. Tel.: 36/321-611 VAS-MŰSZAKI ÜZLET BÚTOR VAS-ELEKTRICSI Eger, Puky Miklós u. 3. Telefon: 36/317-364 PAR-KER Kft. Eger, Mátyás kir. u. 56. Tel/fax: 36/324-639. HUSQVARNA Szaküzlet Eger, Barkóczy u. 15. Telefon: 36/321-054 SZÓNYEG-PADLÓSZÓNYEG ALIZ BT. Eger, Makiári út 4/A. Tel.: 36/310-153 AUTÓ MÁTRA utánfutó- és vonóhorog-gyártás Abasár, Fő út 178. Telefon: 37/60-093, 06-60/52-029, 36/318-242 MEZEI Autósbolt Eger, Pacsirta u. 13. Nyitva: H-P 8.30-17 h Telefon/fax: 36/312-135 PULL Autóbontó Kft. PAPÍR PERGAMEN Papír-Író- szer-Nyomtatvány Bolt Eger, Napsugár u. 19. Telefon: 36/319-335 PELIKÁN Papír-Írószer- Nyomtatvány Bolt Eger, Mátyás király u 102. Telefon: 36/324-714 Eger, Kistályai út Telefon: 36/318-242, 06-60/52-029 AKKUMULÁTOR Akkumulátor-Csavar Bolt Eger, Kistályai út 17. Eger, Rákóczi út 39/A. Telefon: 36/314-405 ___________________________ V ILLANYSZERELÉS ^Bálint György