Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-15 / 87. szám
4 HORIZONT HÍRLAP. 1993. április 15., csütörtök Döntő szakasz Minőségi ellátás, több forint Mit ígér az egészségügyi finanszírozás reformja? Bemutató az egri stúdiószínpadon Vásár az egész világ A középkori prókátor íépre csalja a kalmárt (Venczel Valentin és Bakody József) Ötszáz év korkülönbség elég tetemes. Ennyi idő alatt számtalan nemzedék lép fel a történelem színpadára, s tűnik el. Mi köthet ösz- sze egy XV. és egy XX. századi darabot? Nos, valószínűleg az emberi természet változatlansága. Mert ez derül ki, ha az ötszáz éve született vásári komédiát, s a századunk végén született játékot egymás mellé tesszük. Nem volt könnyű dolguk azoknak, akik megtervezték, majd rajtoltatták az egészségügyi finanszírozás reformjait. Ez érthető, hiszen pillanatnyilag, s még egy ideig csak válság- menedzselésről lehet szó, s nem az égető gondok megnyugtató megoldásáról. Mégis lépni kellett, hiszen minden hullámvölgyből van kiút, s gondolni kell az erre vonatkozó elképzelések rögzítésére is. Április 2-án megjelent a közérdekű téma részkérdéseit megszabó kormányrendelet, s ezt követte — ez egyébként így természetes — a vele összefüggő miniszteri intézkedés is. Mivel mindez az egész országot érinti, szólni, beszélni kell róla. így aztán érthető, hogy e gondolatkörben töprengésre késztető sajtótájékoztatót tartottak az elmúlt napokban Budapesten. A betegek érdekében Dr. Surján László népjóléti miniszter, illetve munkatársai a koncepció lényegét fogalmazták meg, kiemelve a legfontosabb mozzanatokat. Arra aligha számíthatunk, hogy erre a nemes célra több pénz jut, hiszen hazánk gazdasági helyzete mindennek nevezhető, csak rózsásnak nem. Ebből következik az az alapelv, hogy a meglévő összegeket jobban, és főként igazságosabban kell elosztani. Ennek aligha vitathatóan leghatékonyabb módszere a teljesítményarányos finanszírozás elvének és gyakorlatának következetes érvényesítése. Annál is inkább, mert ez a rendszer lehetővé teszi a félreérthetetlen ellenőrzést, s ezzel párhuzamosan a jövő alapjainak lerakását is. Dicséretes az, hogy minden a polgárokért történik, s ezek a változások nem terhelést, hanem javulást hoznak számukra. Kovács Ádám-portré Az élet nagy rendező. Előfordul, hogy az emberek találkozhatnának, hiszen földrajzilag is közel élnek egymáshoz, ám a Nagy Játékos másként határoz. Aztán évtizedek telnek el addig, amíg csak összejön az ismeretség. Valahogy így voltam én Kovács Ádám rákkutatóval. Mint a vasárnapi Névjegy programjából kiderült, a hajdani fiatalember akkor járt Debrecenbe gépipari technikumba, amikor én az egyetem hallgatója lettem. Elsuhant majd harminc esztendő, amikor újságíróként felkerestem pilisborosjenői otthonában, hogy aztán többször is meghívhassam Egerbe, hogy írjak róla, hogy a nyilvánosság előtt is elmondhassam: számomra azért megnyerő egyéniség, mert nem elégszik meg azzal, amit belésulykoltak, amit megtanult, hanem folyvást új utakon portyázik, azaz vérbeli kreatív alkat. Ez a magyarázata annak, hogy nemcsak egyetértettem elképzeléseivel, hanem szerény lehetőségeimhez mérten támogattam is azokat, kiállva igazáért. Az utóbbi időben viszonylag keveset szerepelt, ezért másokkal együtt örültem annak az ötven percnek, amelyet Elek László szerkesztő-műsorvezető rászánt. Megérdemelte, hiszen ez az ötletmilliomos régóta azért munkálkodik, hogy enyhítsen a rákbetegek fájdalmain. VoltaAz feltétlenül ígéretes, hogy főszerepet kap a betegek bizalma, azaz végső soron ők döntenek arról, hogy hová, illetve kikhez fordulnak. Nem lesznek mamutkörzetek Létrejött a háziorvosi szolgálat, ez azonban korántsem tökéletes, hiánytalan. A módosítások épp ezért a gyümölcsöző korrekciót segítik elő. Biztató az, hogy nő a kártyapénz aránya. Alapértéke duplájára emelkedik: júliusban már 40 forint/hó lesz. Az sem mellékes, hogy megakadályozzák a mohóság érvényesülését, vagyis a mamutkörzetek kialakulását. Életbe lép az úgynevezett degresszió, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos szint túlhaladása után az összegyűjtött „tikettek” egyre kevesebbet érnek. Praktikus tudnivaló az, hogy még senki sem késett el, hiszen bármikor választható háziorvos. Szorgalmazzák a vállalkozó szellem kibontakozását. Olyan megoldás ez, amely mind a gyógyítók, mind a kezeltek számára kedvező. Az előbbiek adózási kötelmei szerényebbek, s ha a területi segítségnyújtástól sem ódzkodnak, akkor a illetékes önkormányzatok kötelesek ingyen használatba adni a rendelőt. Szabad választás Új metódusra állnak át a rendelőintézetek is, amely az előbb említett szempontok szerint formálódik. Aggodalmaskodni persze felesleges, mert az ötletgazdák megszabták a fokozatos átmenet előírásait. Olyan szakasz ez, amikor hatnak még a régi gyakorlat regulái is. Az intézmények költségvetésük 70 százalékát a képpen azért rajtoltatja egyéb találmányait, hogy a Celladam- kutatásokat, illetve a már működő laboratóriumi rendszert finanszírozza. Csak azt sajnálom, hogy a rádiós kolléga nem készült fel kellőképp. A tájékozottság hiányára vallottak hozzá nem értést tükröző megjegyzései. Egy alkalommal figyelmeztette a feltalálót, hogy ne részletezzen, mert azt ő úgysem fogja fel. Hát kérem, az effajta nagyvonalúság aligha tolerálható! A zsurnaliszta ugyanis — dolgozzék bárhol — köteles utánajárni a dolgoknak. Különösképp vonatkozik ez a portréformálásra. Mellesleg a téma érdekessége, sokrétűsége is erre serkenti őt. Nehezen érthető ez a fura zárlat. Annál is inkább, mert a vállalkozás siklott tévútra. Kizárólag a megszólaltatottnak köszönhető, hogy pótolta partnere mulasztását, s beszélt ifjúságáról, szabadságvágyáról, és arról az emberségről, amelyet mindazok értékelnek, akiken ő segített. Méghozzá önzetlenül... Szegényes kínálat Oda már a régi elégedettség. Negyedévig azt jeleztem: legalább mennyiségileg bőséges a tévés kínálat, s bíztam abban, hogy ez a gyakorlat marad is. Nem ez történt. Az ünnepnapokon hiába böngésztük az ajánlatlistát: nem leltük meg azokat a műveket, amelyek legalább kikapcsolódást, szórakozást, gondmellőzést ígérnek. Arra korábbi módon kapják meg, s a reform pillanatnyilag csak a fennmaradó 30 százalékra vonatkozik. A kórházak, klinikák esetében is versenyszellem bontakozhat ki. Az indítás előkészítésekor külhoni tapasztalatokra építettek, de nem feledkeztek meg a helyi sajátosságok adaptációjáról sem. Bevezetik a ráfordításokkal arányos súlyszámot, s ez váltható át forintra. Egyszerűbben fogalmazva: más dukál a krónikus, illetve az aktív ellátásért. Ráadásul az sem mindegy, hogy a különböző helyeken milyen eredményességgel számolják fel a különböző bajokat. Mindenki szabadon dönthet arról, hogy hol, kivel operáltatja meg magát, azaz megszűnik a sokak által kifogásolt „röghöz kötés”. Az első jelek E sorok írója — többek között — arról kérdezte Surján Lászlót, hogy miről vallanak a hétköznapok, mi valósult meg az óhajokból, a reményekből. A válaszból kiderült — és ez örvendetes —, hogy a páciensek jó néhány helyütt keményen minősítettek. Negatív irányban is. Az orvosok 2-2,5 százaléka mindössze az 500 kártyáig jutott el. Úgy véljük, ehhez felesleges kommentárt fűzni. Az is kiderült, hogy azért még messze a Kánaán. Konkrétan: ha valaki Egerből szegedi kórházba pályázna, akkor aligha teljesül maradéktalanul óhaja. Legfeljebb csak akkor, ha az utazási költségek egy részét fedezi. Mégis: olyan útra léptünk, amelyet a holnapok igényei szerint köveznek. Más kérdés, hogy lesz-e elég „építőanyag”. Reménykedhetünk... ? már nem is hivatkozom, hogy legalább ilyenkor némi megtisztulást sugárzó alkotásokra is számítanánk. Reménykedtem az április 11-i Barabásban, ebben a látványosnak, nagyszabásúnak beharangozott olasz-amerikai kalandfilmben. Bár ne tettem volna. Kétségkívül kötődött a húsvéthoz, hiszen azt a bűnözőt mutatta be, akit Jézus helyett bocsátottak szabadon. Világhírességekkel szembesültünk a képernyőn, ám feladataikkal ők sem birkóztak meg, hiszen ezek a penzumok azt kívánták tőlük, hogy a semmiből varázsoljanak valamit. Azt gondoltuk, hogy nyomon követhetjük a torz személyiség átalakulását, megtérését, ennek érzelmi, pszichikai motívumait. Nos, minderre feleslegesen vártunk. Legfeljebb a lélektani sivárság, a bakiözön miatt bosz- szankodhattunk. Ráadásul több mint két óráig. Ez azért túlzás. Legalább jeles napokra tartalékoljanak vitathatatlan értékeket. Vagy gyógyíthatatlan az átvevők ízlésficama? Annyit azért illene megtanulniuk — ez ugyanis a legkevesebb —, hogy észrevegyék: nem mind arany, ami fénylik. Másként fogalmazva: különböztessék meg az ocsút a tiszta búzától. Higgyék el: nem igazi Pécsi István Az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán szokatlan párosítás látható. Az ismeretlen szerző által alkotott Pathelin Péter prókátoréi a Peter Weiss-mű, a Mockinpott úr kínjai és meg- gyógyíttatása egy színházi estén kerül a nézők elé. S hiába az eltérő kor, valahogy mégis egységesre sikeredik ez a történelmi találkozás. A középkor embere még magabízón, csalva és csalatkozva dacolni tud a világgal, míg századunké a civilizáció korlátái közé szorítva, „megnevelve” faggatja sorsát. Az öt évszázaddal ezelőtti hős még világosan látja helyét földön és égen, a mai már bizonytalan, mert a rá mért szenvedések okát nem ismeri. Hosszan lehetne elemezgetni a históriai párhuzamokat és ellentéteket, de talán fölösleges, mert sokkal több hangulat, feszültség, gondolat marad a nézőben, mint amit pontosan körül lehet írni. Kiegészíti egymást a két darab úgy, hogy közben egy harmadik minőség jön létre, amelyet a színházi jelenlétteremt meg. Mert a teátrumban nincs múlt és nincs jövő, csak a mindenkori jelen van, az örök pillanat. S ebben mit sem számít a sok évszázados különbség: kortársunkká válhat a középkori prókátor, s színházi hőssé magasztosulhat az utcán észre sem vett kisember. Ahhoz, hogy ez a mutatvány sikeredjen, ahhoz szükséges valamiféle egység, amit a színpadon kell megteremteni. Az egri társulat színészéi alkalmasak erre, mert olyan erőbedobással játszanak, s olyan csapatmunkát végeznek, amely hitelesíti ezt a nyaktörő vállalkozást. Ráadásul nem a nagyszínpad sokszor menedéket nyújtó fényei közt állnak most közönség elé, hanem a stúdióban, ahol karnyújtásnyi a távolság. Itt nincs lehetőség egy pillanat kihagyásra sem, a legkisebb gesztust is közvetlen közelA decentralizált privatizációba tartozó vállalatok számára az Állami Vagyonügynökség határidőket szabott, hiszen az egész programtól a privatizáció gyorsítását remélték. Az első ütembe tartozó cégeknek legkésőbb március 31-ig kellett megkötniük a szerződést valamelyik tanácsadóval. A második ütembe tartozóktól azt várja el a vagyonügynökség, hogy június 30-ig kössenek megállapodást a szakértő cégek egyikével. (Ezek jegyzéke beszerezhető a PRÍMÁN Privatizációt Menedzselő Kft. -nél — 1065 Budapest, VI., Bajcsy-Zsilinszky út 7. Postacím: 1243 Bp. Pf. 587. Telefon: 141-5530, fax: 122-7241). Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy december 31-ig valamennyi vállalat átalakulásának le kellene bonyolódnia. Sőt vannak olyan elképzelések, hogy még ezt a határidőt is előbbre hozzák, és az állami vállalatok az év végé előtt alakuljanak át gazdasági 'társaságokká. ről látja a néző. Sőt, a pódium elhelyezése miatt észreveszi a többi társát is a túloldalon. Ez a fajta előadás semmit sem rejt el. Ahhoz a bűvészhez hasonlatosan, aki állandóan hangsúlyozza, hogy nézzék a kezét, mert csal, mégis ember legyen a talpán, aki bármit is észrevesz. A rendező, Dávid Zsuzsa pontosan fogalmaz, tisztán adja meg ennek a két, önmagában igen eltérő darabnak a kereteit. A jelmezek és a díszletek stilizáltak (Ruttka Andrea munkái), így jó lehetőséget adnak a színeszek számára. A legbiztosabban Venczel Valentin mozog ebben a világban, határozott és szinte elsöprő erejű, minden mozdulatának súlya van. Otthonos a középkori darabban éppúgy, mint Weiss alkotásában. Égyebként is hajlamos az ironikus látásmódra, így valósággal lubickol két szerepében. Pathelin prókátorként irányítja az eseményeket egészen adídig, míg saját ötletével le nem győzik. A Mockinpott úr...-ban már sajátosjátékmester, aki nagy titkok tudója: mindent félrehall, mert egyébként is tótágast áll a világ. Elegánsan, hiba nélkül oldja meg feladatait, mert egyetlen gesztus erejéig sem lankad figyelme. Mindkét darabban szerepel Deák Éva is, akinek kétfajta nőt kell megformálnia. A középkori játékban hűséges teremtés, aki minden körülmények között társa urának, míg a mai történetben érzékeinek kiszolgáltatott, s könnyen megtagadja férjét. Előbb lényének nyugodt oldalát nyújtja Deák Éva, majd fúriává válik, aki elveszti emberségét. A váltás sikeres, mindkét figura pontosan betölti helyét, bár érződik, hogy az első alak áll hozzá közelebb. A Mockinpott úr... címszereplője Sziki Károly, aki nem mindennapi belső erővel formálMiközben a központi szándék ez, nem lehet azt állítani, hogy a vállalatok egyformán sietnének a szerződéskötéssel és az átalakulással. A Privatizációs Kutató- intézet egyik vizsgálata megállapította, hogy azok a vállalatok, amelyek nem kötöttek szerződést, rossz gazdasági helyzetük miatt nem tették. Attól félnek ugyanis, hogy átalakítás helyett felszámolják őket: mindenekelőtt az elbocsátásoktól tartanak. A vállalatok vezetői közül többen azért is igyekeznek elodázni az átalakulással járó procedúrát, mert félnek, hogy az átvilágítás során fény derül a cégnél történt szabálytalanságokra. Ezért igyekeznek kivárásra játszani abban a reményben, hogy ez is, mint annyi más kampányszerű folyamat, elcsendesedik, és minden megy tovább a régi kerékvágásban. A decentralizált privatizációs körbe tartozó vállalatoknak nem kötelességük saját átalakításukat és privatizációjukat ebben a fórja meg a figurát. Ezért részben ki is rí a két darabból, mert nem any- nyira „csapatjátékos”, mint a többiek, látszik, hogy külön „pokol” fűti. Jóval realistább is stílusa, de mégis beleolvad a különös egységbe, mert a többiek respektálják ezt a plusz mondanivalót, s ezért „körüljátsszák”. A két mű jellegzetes alakja még Pálfi Zoltán, aki fanyar játékával, sajátos alkatával sokat tesz hozzá a sikerhez. Nem is kell a szöveg hozzá, már annak is atmoszférája van, ahogy megáll, vagy a történet szerint béget. Egy sor ellenszenves figurát formál meg Mucsi Sándor, valamennyit egyforma odaadással, mert nagyon lehet gyűlölni ezeket az alakokat. Hasonlóan fegyelmezett Horváth Ferenc, aki faarccal jelenik meg ebben a nagy zűrzavarban. Rékai Nándor mindkét darabban fontos figura, a középkoriban földi bírót személyesít meg, míg a maiban a Jóistent. Megjelenése mindkét esetben hangsúlyos, jelmeze túlzó, a vásáriság, a groteszk felé mutató. Nem könnyű tehát ízléssel szerepelnie, de jól helytáll. Újra élmény Bakody József színrelépése, alkatával könnyen karikíroz, de nem áll meg az egyszerű külsődlegességeknél, megkeresi a figura belső mozgatórugóit, s így teszi igazából nevetségessé. A két kis mű „mindenese” Klepács Andrea és Csoll Péter, akik nagyon fegyelmezetten szolgálják a többieket, hozzájárulva a légkör kialakításához. Mi lehet tehát közös két olyan darabban, amelyet ötszáz év választ el egymástól? Az a vásári hangulat, amelyet a társulat teremt meg, s amely nemcsak az anyagi javak csereberéjéről szól. Hiszen végül is — hol így, hol úgy — minden eladó. Egyszer pénzért, másszor jó szóért, s ha úgy nem megy, egy kis csalafintasággal megszerezhető. Mert az embernek — ha középkori, ha mai — ki kell lépnie a nagy nyüzsgésbe, a vásárba, amely maga a kerek világ. Gábor László mában végrehajtani. De a privatizáció irányítói nem titkolják, hogy azok a cégek, amelyek nem tudják vagy nem akarják a kívánt határidőn belül megkötni szerződésüket, gyakorlatilag lemondanak arról a lehetőségről, hogy saját jövőjüket érdemben befolyásolják. Ezeket a vállalatokat ugyanis az Állami Vagyonügynökség — ha elmulasztják a határidőket — újra saját hatáskörébe vonja, ami lényegében a kényszerprivatizálást jelenti számukra. Január végén a PRI-MAN privatizációt menedzselő kft. nyilvántartása alapján a decentralizált privatizáció második ütemébe sorolt vállalatok közül még 84 nem talált magának tanácsadó céget. Ezeknek a vállalatoknak a döntő többsége vidéki cég, s több közülük csődeljárás alatt áll, néhány pedig a felszámolás sorsára jutott. (Vége) (pán) HANG-KÉP I ..................J G azdasági folyamataink nyomában (V.) Mi lesz azokkal, akik nem kötnek szerződést?
