Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-11 / 59. szám

2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993 . március 11., csütörtök 655 milliós IMF-kölcsön Lengyelországnak A lengyelországi reformokkal való egyetértése jeleként a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) 655 millió dolláros kölcsönben ré­szesíti Lengyelországot, hogy se­gítse idei gazdasági programjá­nak megvalósításában — jelen­tette a Reuter. Az IMF szerint az idei lengyel reformtörekvések homlokterében az infláció meg­fékezése és a gyorsabb növeke­déshez szükséges feltételek ki­alakítása áll. A Valutaalap egyetértéséről biztosította a var­sói kormány erőfeszítését, hogy az idén a bruttó nemzeti termék öt százalékára csökkentse a költ­ségvetési hiányt a tavalyi 7,2 szá­zalékról. Korrupció — olaszországi letartóztatások Olaszországban letartóztatták a szénhidrogének forgalmazásá­val foglalkozó ENI-holding el­nökét és az ENI-hez szorosan kapcsolódó Nuovo Pignone részvénytársaság ügyvezető igazgatóját — jelentette az AP­IS J az ÁNSA olasz hírügynök­ségre hivatkozva. Gabriele Cag- liarit és Ciattit valószínűleg azzal gyanúsítják, hogy köze van az Itáliában kipattant óriási kor­rupciós botrányhoz. Az USA-t nagyobb felelőssége terheli Az Egyesült Államokat na­gyobb felelősség terheli a közös piaci acélipar válságáért, mint Kelet-Európát — mondotta az EK brüsszeli bizottságának ke­reskedelempolitikai felelőse. Sajtóértekezletén Sir Leon Brit­tan kijelentette: a nyugat-euró­pai acélgyártók bajai mindenek­előtt a kontinens mélyülő recesz- sziójában gyökereznek, másod­sorban a dömpingvádak címén elrendelt amerikai beviteli korlá­tozásokban, s a probléma legki­sebb hatású összetevője csupán a Kelet-Európából érkező egyes acélfajták importjának növeke­dése. A Clinton-kormányzat terve: Visszafogni a fegyvereladásokat Clinton amerikai elnök kor­mánya jobban vissza akarja szo­rítani a külföldi fegyvereladások mértékét, mint az George Bush idején történt. Erről beszélt ked­den a jelenlegi washingtoni veze­tés két magas beosztású tisztség- viselője. Edward Djerejian kül­ügyminiszter-helyettes, aki Bush elnök kormányzatában is ugyan­ezt a posztot foglalta el, a képvi­selőházban egy kérdésre vála­szolva elmondta: a Clinton-kor­mányzat nagy figyelmet fordít majd a fegyvereladások csök­kentésére, új normákat felállítva ezen a téren. Washington ugyan­is nem akar fegyverszállításai ré­vén hozzájárulni a közel-keleti válsággóc, vagy a világ bárme­lyik más területén levő feszültsé­gek elmérgesedéséhez — tette hozzá. Ron Brown kereskedelmi miniszter az AP tegnapi jelenté­se szerint külföldi újságírók előtt arról szólt, hogy a Clinton-féle vezetés aggodalommal tekint mind a nukleáris, mind a hagyo­mányos fegyverek elteljedesé­Halottak, sebesültek Összecsapások Asszuánban Több halott és sebesült áldo­zatot követelő összecsapás zaj­lott le kedden a felső-egyiptomi Asszuánban rendőrök es iszlám szélsőségesek között. A két fél egymást tartja felelősnek az ösz- szetűzés kirobbanásáért: az isz­lám fanatikusok szerint a rend­őrség megrohamozta mecsetjü­ket, a hatóságok pedig provoká­cióról beszélnek. Ugyanezen a napon kezdő­dött Kairóban 49, turisták elleni merényletekkel vádolt funda­mentalista pere. (MTI) Kérdőjelek Aggódó szomszéd Töprengve nyilatkozott Franz Vranitzky osztrák kancellár a Der Standard című bécsi napi­lapnak: milyennek látja a világ helyzetét, milyen a légkör Euró­pának abban a (minket is felöle­lő) részében, s milyen veszélyek fenyegetik ilyen körülmények között (a ránk a szomszédság okán sokban hasonlító) Ausztri­át? Aggódó válasza tömören minderre, hogy bizonytalan a biztonság. Mi a legnagyobb veszély? „Nem szeretném az ördögöt a falra festeni, de hát nem egészen ismeretlen dolog, hogy a jelenle­gi (ex-jugoszláviai) összeütközé­sekben Oroszország Szerbiát tá­mogatja. Ami azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között pártoskodásokra — nem akarom most azt mondani, hogy háború­ra — kerülhet sor Európában, vagyis új formában jelentkezhet­nek a kelet-nyugati konfliktu­sok” — így Vranitzky. S mindez olyan helyzetben, amikor „még nem jött létre az európai biztonsági rendszer” — folytatódik az elgondolkoztató osztrák politikai elemzés. Te­gyük hozzá rögtön: nem ugyan­ebből fakadnak-e a magyar biz­tonságpolitikai nyugtalanságok ? Mintha a két egykori tömb or­szágai közé szorult Ausztria rossz érzései sem lennének iga­zán mások, mint a mi ismétlődő aggályaink. Mi ebből Bécs kifejezetten a mának szóló következtetése? Vranitzky megfogalmazásában az, hogy kritikus helyzetben „a semlegesség még egyszer jól jö­het” — még akkor is, ha ez nem feltétlenül „örök időkre az egyetlen lehetséges felelet”. De milyen legyen Budapest maga­tartása? Úgy tűnik, nem elég, ha mi nem tekintünk senkit ellensé­günknek. Az is kell, hogy más ne nézzen minket annak. De bará­tokat sem könnyű szerezni ezen a tájon. Pedig Magyarország csak néhány kilométerrel fekszik keletebbre, mint Ausztria. Ilyen­kor derül ki, hogy ez nem is kis távolság... (FEB) Rodney King tanúskodása Rodney King kedden tanú­ként állt az amerikai bíróság elé azon a nyilvános tárgyaláson, amely az ellene két évvel ezelőtt elkövetett rendőri erőszakot vizsgálja. A 27 éves Kinggel szemben fellépő négy amerikai rendőr tettét bizonyító videoka­zetta annak idején bejárta a vilá­got. Mint emlékezetes, 1991. március 3-án Los Angelesben négy szolgálatát teljesítő rendőr brutálisan bántalmazta a fekete férfit. Az esetet rögzítő képsorok televíziós bemutatása nyomán súlyos zavargások törtek ki Los Angelesben. King, aki tavaly nem tett tanúvallomást az embe­ri jogait durván megsértő rend­őrök ellen az állami büntetőbíró­ság előtt, korábban csak zárt aj­tók mögött tanúskodott a szövet­ségi vadesküdtszéken — jelen­tette a Reuter. A Domoszlói Mátragyöngye Mezőgazdasági Szövetkezet IGAZGATÓSÁGA tisztelettel meghívja tagjait az 1992. évi ZÁRSZÁMADÓ KÖZGYŰLÉSRE: A közgyűlés 1993. március 26-án 9.30 órakor lesz megtartva a domoszlói Művelődési Házban. Napirendek: 1. Beszámoló az 1992. évi munkáról 2. Az 1993. évi gazdasági terv 3. Egyebek Amennyiben a meghirdetett időpontban a közgyűlés határozatképtelen, úgy az igazgatóság azonos napirendi pontokkal 1993. március 26-án 10 órára hívja össze a közgyűlést. Mátragyöngye Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága, Domoszló \ / SONY MÁRKA­BOLT Eger, Törvényház utca 15. Telefon: 312-491 16-os mellék. HOLGER Élelmiszer Nagyker Intézmények, kiskereskedők, vendéglátósok, üzemi és diákkonyhák megrendelését, termelők árajánlatát várja. Nagyker áron kaphatók: étolaj, kristálycukor, rizs, liszt, száraztészták, konzervek, gyümölcs­levek, citromlé, gombakonzervek, Cerbona- és Mozart-termékek stb. Nagyobb megrendelés esetén 30 km-es körzetben a kiszállítás díjtalan. Eger, Talizmán u. 4. (Almagyar-domb) Tel/fax: 318-326. Nyitva: 8—17-ig, szombat 8—12-ig. Vasárnap szünnap. ^ HOLGER ITT NYER! ^ PARIT KFT. * PARIT KFT. * PARIT KFT. P Bemutatóra hívjuk! P A R T I K F T. * P A R T I K F T. SUPRALUX ÚJ! Minden kedves festő-mázoló mester barátunkat, vásárlónkat és érdeklődő építkező vagy autófényező vevőinket várjuk március 18-ra 10 órára az egri Széna téri Háztartási Boltunkba a TVK AKZO-termékeinek megtekintésére, széleskörű megismerésére. Kezdődik a szezon! Legjobban jár, ha nálunk kezdi! A R T I K F T. * P A R T I K F T. Hajdani vezető politikusok az esküdtszék előtt (11/2.) Politikai monstre per Ausztriában A tegnaptól a Noricum-per- ben bíróság előtt álló három vád­lott közül kettő nyugdíjas. A 64 éves Fred Sinowatz nyugdíjba vonulása óta szülőhe­lyén, a burgenlandi Neufeldben el. A szocialista párti (SPÖ) poli­tikus 1971-től 83-ig oktatási mi­niszter — 1981-től egyben alkan- cellár — volt. 1983-86-ig szövet­ségi kancellár, 1983-től 88-ig az SPÖ elnöke. 1988 óta van nyug­állományban. A meglehetősen rossz egész­ségi állapotban levő Sinowatz, aki hivatalosan az előzetes per­ben sem nyilatkozott az ügyről, sajtóbeszélgetésekben azzal vé­dekezik, hogy 1985-ben egészen másként festett a fegyverszállítá­si ügy. Egyike volt megannyi problémának, s mivel a Noricum vezetői érdeklődésére megnyug­tatták, nem tartotta szükséges­nek a további utánajárást. Sino- watz elismeri, hogy talán hibá­zott, de nem szánt szándékkal: úgy érzi, becsapták. A volt poli­tikust egy másik bírósági perben hamis tanúzás miatt elmarasztal­ták, és 350 ezer schilling bírságra ítélték. Akkor Sinowatz tagadta, hogy korábban, a burgenlandi SPŐ-szervezetben Waldheim náci múltjáról tett volna említést. Tagadása a perben egyértelműen hazugságnak bizonyult. Sino­watz semmi mást nem szeretne, csak „tiszta pert” — vagyis, hogy ne ítéljék el csak azért, mert poli­tikus. A 63 éves Leopold Gratz ’70- 71-ben szintén oktatási minisz­terként kezdte pályafutását a kormányban. 73 és 74 között Megköszönjük a novaji rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik drága édesanyánk BARTÓK ANTALNÉ temetésén megjelenésükkel, virágaikkal kifejezték szeretetüket, osztoztak gyászunkban. Köszönjük a Minorita-templom plébánosának és a Brinza és Társa Bt.-nek a temetés méltóságát. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk ID. DOMBORÓCZKY SÁNDOR (volt fuvaros) életének 83. évében, 1993. március 8-án váratlanul elhunyt. Temetése 1993. március 12-én 16 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk BÁNYAI GÉZÁNÉ sz. Kelemen Róza temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló férje, fia PARTI KFT. * PARTI KFT. * PARTI KFT. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik TŰZKŐ GÁBOR temetésén megjelentek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Bécs polgármestere volt. ’84-86 között külügyminiszter, ’86-tól ’89-es nyugdíjba vonulásáig a parlament elnöke. Gratz nem­igen teregeti ki előre kártyáit, ám sajtóinteijúkban utal arra, hogy ha a külpolitikai kapcsolatok ká­rosítását veti az államügyész a szemére, „ahhoz lesz majd hoz­záfűznivalója”. Gratz előre fáj­lalja, hogy az üggyel kapcsolat­ban volt politikusként emlegetik. „Csak beosztásomtól váltam meg. Politikusi mivoltom ma­radt” — mondja. Gratz szintén nemrégiben állt bíróság előtt a Lucona-ügyben (a teherhajót, hamis rakományt megadva, Udo Proksch hatalmas összegre biz­tosította, majd szándékosan el­süllyesztette, hat személy halálát okozva). Bebizonyosodott, hogy Gratz jószolgálatait ajánlotta az azóta elítélt Prokschnak. A még nem jogerős ítélet 450 ezer schil­ling összegű bírság. Az idén áprilisban 60. életévét betöltő Kari Blecha volt belügy­miniszter ma egy kelet-európai médiakutatással és marketing­tanácsadással foglalkozó cég tu­lajdonosa. Bécsi központtal, bu­dapesti és varsói vegyes vállala­tokkal. Előzőleg 1976 és 1981 között az SPÖ központi titkára volt. 1983 és 89 között belügy­miniszter. Egyebek között azért fogják felelősségre vonni, mert a fegyverszállítási ügy fontos do­kumentumait tüntette el. Blecha vállalkozását félti elsősorban a pertől: már a híresztelések is rontják a hírnevét, nem beszélve arról, hogy a három hónapon át heti három tárgyalási napon való Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága gyermekünk ŐZSE SZILVIA temetésén megjelentek, részvétükkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Külön köszönjük az „AMON” Temetkezési Bt. együttérző munkáját. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. RENDEK MIKLÓS 1993. március 10-én életének 36. évében elhunyt. Temetése 1993. március 12-én 13.30 órakor lesz az egri Lajosvárosi temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk ÖZV. GYŐRI IMRÉNÉ született Kocsis Julianna 1993. február 27-én csendesen eltávozott körünkből. Temetése 1993. március 13-án 13.30 órakor az egri Városi Urnatemetőben lesz. A gyászoló család Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség és édesanya, OLÁH KÁROLYNÉ hosszas szenvedés után február 26-án elhunyt. Temetése 1993. március 12-én 11.30 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család jelenlét tönkreteszi üzleti tevé­kenységét. Blecha a perköltség­ről is panaszkodik: már az előké­születek is felemésztették min­den megtakarított pénzét. Anyagi ügyekben a másik két vádlott sem áll túl jól, pedig ők a közalkalmazottak szakszerveze­tétől jogi védelmet kaptak. (Ble- cháról most derült ki, hogy éve­ken át nem fizette a szakszerve­zeti tagdíjat, ezért ő nem részesül a jogvédelemben). Ez azonban csak a költségekhez való hozzá­járulást jelenti, és azt is csak fel­mentésük esetén. A kormány el­utasította azt a kérést, hogy egy­kori tagjai védelméhez hozzájá­ruljon. Sinowatz ügyvédjének honoráriuma a tárgyalás ideje alatt minden megkezdett fél órá­ra 4200 schilling, a további fél óra 2100 schilling, ami a per tar­tamára mintegy 800 ezret tesz ki, s sikeres befejezés, azaz felmen­tés esetén erre még 50 százalék felár is jöhet. A pénzügyi vonatkozás nem gyerekjáték, ez már a linzi Nori- cum-pemél is kiderült. Akkor a 18 vádlott védelme a per idején 40 millió schillingbe került: az ügyvédi honoráriumot a Voest Alpine fizette. A vádirat előteijesztése a teg­nap kezdődött tárgyalás első há­rom napját veszi igénybe. A vá­dat a felső-ausztriai államügyész képviseli: ő volt a linzi Noricum- perben is a felperes. Heti három tárgyalási nap lesz — kivéve a nagyheti szünetet. A várakozá­sok szerint a per három hónapig tart majd. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, vejem KOZMA SÁNDOR 1993. március 1-jén hosszú szenvedés után, 66. évében elhunyt. Temetése 1993. március 12-én 12 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család A gyászoló család tudatja, hogy MÁTYUS VIKTOR 1993. március 6-án, életének 60. évében csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 1993. március 16-án 11.30 órakor helyezzük örök nyugalomra az egri Hatvani temetőben. Előtte 11 órától szentmise a temető kápolnájában. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TÓTHPÁL JÓZSEF temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló lányai

Next

/
Thumbnails
Contents