Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. március 10., szerda Góbéságok Gyöngyösön Ki ne szeretné a vidámságot? Nekem is ott a helyem — gondoltam magamban, amikor a Mátra Művelődési Központ műsorfüzetében elolvastam az ajánlatot. Góbéságok a címe a székely humorból összeállított jeleneteknek, amelyeket a Gyöngyösi Játékszín tagjai adnak elő. Fellépnek még a Vidróczki Nép- táncegyütes táncosai. A műsort szerkesztette és rendezte Janko- vits Jenő. Az első gondolatom az volt: íme, egy amatőr társulat, amely átállt és átvészelt már ennyi mindent, amelynek nem ártottak a műló évek megpróbáltatásai. Mindig volt ereje megmaradni és megújulni, mert vezetője az a Jankovits Jenő, aki vérében hordozza a színjátszás örömét. Hány évtized műit már el a Játékszín feje fölött? Hány fiatal lány és fiű állt már be közéjük, hányán hűztak le több évet ebNem is olyan régen még Gyöngyös arról volt híres, hogy dacolt Budapest közelségével, és olyan befogadó színházat hozott létre a városban, mely széles skálán, gazdag választékban igyekezett kielégíteni az érdeklődők igényeit. így a nagyoperett mellett bőven helyet kapott a történelmi dráma is. De gyakran hívtak a Mátra Művelődési Központ jól felszerelt színpadára ínyenceknek szóló kamaradarabokat is. Tartósan jó ötletnek, nagy sikernek számított a mono- dráma-fesztivál, melyről az országos sajtó is közölt elemző, értékelő írásokat. És most megszakadni látszik ez a jeles folyamat. A plakátokat, műsorfüzeteket böngészve szomorúan láthatjuk, hogy már csak a Mária főhadnagy és a Holló Színház vonulata maradt mára. — Tartós-e ez a folyamat? — kérdeztük Baranyainé dr. Szilágyi Erzsébet igazgatónőt. ben a társaságban egészen addig, amíg a dér megcsípte a fejüket? Én a műkedvelő művészkedést mindig nagyra becsültem. Talán azért, mert elevenen él még bennem az egri legényegylet és az iparoskor együtteseinek sok-sok előadása, amelyekben nagy sikereket értek meg családom tagjai: apám és nővérem, fivérem. De jól emlékszem azokra a vidámságokra is, amiket az egri „prepák” a tanítóképzőnek adtak elő a színházak telt házak előtt. Ebben a légkörben serdültem fel, majd amikor Horton és Pető- fibányán tanítottam, magam is rendeztem. Tehát a bőrömön tapasztaltam meg ennek a műfajnak minden ízét, zamatát. De ma már 1993-at írunk. Már nem az a szerepe az amatőrködő művészetnek, mint volt — Nehéz lenne egy mondatban megválaszolni — kezdte rövid gondolkodás után —, hiszen az első pillanatban úgy tűnik, a gazdasági és szociális gondok miatt az embereknek egyre kevesebb pénzük marad színházra. Ennek máris ellentmond az a tény, hogy a Mária főhadnagyot teltházas nézőtér fogadta. Nem tudjuk egyelőre, hogy a nézők a gondfelhős napok után már csak szórakozni akarnak, vagy csak a könnyű darabokat kedvelők tábora maradt... Arra viszont biztos választ tudok adni, hogy nem a gondolkodtató, eszmei magaslatokat bejáró művek reneszánszát éljük ezekben az években. — Többen fordulnak hozzám azzal, hogy válasszak igényesebb mondandóval felvértezett előadásokat. Csak azt tudom mentségül felhozni, hogy nekem is van rengeteg ötletem, milyen produkciókat hívnék meg szívesen, de elhatározásom beteljesedésének gátat szab a félházas néhajdanán. Ez kiderül a mostani gyöngyösi előadáson is. Nem lehet azt állítani, zsúfolt nézőtér előtt játszottak volna a társulat tagjai. Az is kissé szokatlannak tetszett, hogy a Vidróczkiból ösz- szesen egy lány és egy fiű járta a „ropogóst”. Nem találtam a magyarázatát annak sem, miért kellett ezt a féltucatnyi szereplőt névtelennek tenni, akik a Góbé- ságokat jelenítették meg nagy lelkesedéssel, de egy kissé eltúlozva a „népiesség” külsőségeit. Pedig előadói készségük átlagon felülinek mondható. Hogy a délután 4 órai kezdés mennyire befolyásolta a nézők számának alakulását, azt nem tudom megítélni. De hogy ennek ellenére is volt szívük és energiájuk „teljes erőbedobással” játszani a társulat tagjainak, szerintem az felér egy dobogós helyezéssel. (gmf) zőtér. Anyagi tartalékunk arra nincs, hogy a növekvő veszteséget enyhítsük. így persze egyre nagyobb a bizonytalanság és a kockázat, mert ki mondja meg — ha a budapesti közönség és a kritika sikeresnek is ítél meg egy értéket hordozó produkciót —, hogy arra itt is lesz kereslet. Ez nem bátortalanság csupán, hiszen nemegyszer ért már komoly csalódás, biztosnak látszó esetekben is. Ma már irdatlan összegeket kémek a színházak. A Roncsderbit, ezt az egyszemélyes musicalt például 150 ezerért adják. — Szomorú kimondani és elismerni, de tény, hogy a Vidám Színpadot és Kabos Lászlót hallván sűrűbben megnyílnak a pénztárcák. Ennek ellenére nem adtuk fel a harcot. Ezt bizonyítja az is, hogy meghívjuk Szolnokról a Dollárpapát, Egerből a Tévedések vígjátékát, és a Nemzeti Színházból a Kő kövön című előadást. (sziki) „Dobósokk” Az egri Dobó István Gimnáziumban 1990-től működik a „drámapedagógiai tagozat”. Ebből alakult meg a színi átszókör, a „Dobósokk”, amelyet 1992 szeptemberétől dr. Hanisné Pet- ró Valéria, a gimnázium magyar szakos tanára vezet. A csoport március 11-én mutatja be a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című musicalt. A zenét egy 1992 novemberétől együtt játszó, de nem állandó zenekar szolgáltatja. Az ifjú zenészek: Tóth Tamás, Komáromi Tas, Holló Miklós, Domoszlai Sándor és Gonda László. A próbák előtt beszélgettem Hanisné tanárnővel a darabról. — Miért választották épp ezt a müvet? — Azért, mert a musical mint műfaj, a legvonzóbb színházi produkció. Zenés, táncos, és sokoldalúan teszi próbára a szereplőket. Ezenkívül a „Képzelt riport” ma aktuálisabb, mint megírása idején volt. A kábítószerélvezet, a hitetlenség, a túlzottan szabad szerelem, az idegengyűlölet, az agresszivitás, a kiúttalanság életérzése most érte el igazán az országot. — A szereplők mennyire tudnak azonosulni ezzel a szemlélettel? — Érdekes, hogy a színjátszók és a zenészek meglepően ráérez- tek a hetvenes évek világára. Újraéledni látom az én tizenhat éves korom ideáljait, öltözködési és életstílusát, zenei ízlését. — Az eredeti formájában adják elő a musicalt? — Nem, mert a fesztiváli előadás idejét megszabják nekünk. Ezért átírtam az eredeti forgató- könyvet, lerövidítettem, s így csak a lényeges kérdésekre irányítjuk a figyelmet: József és Eszter ambivalens szerelmére, a fesztiválhangulat megjelenítésére, a kábítószer lélekolő hatására, az agresszivitásra és a faji ellentétekre. — A szereplők milyen korúak? — A musicalt főleg a Dobó második osztályos, drámapedagógia szakos tanulói játsszák. A főszereplők: Réti Iringó és Bar- tos Norbert. Játszanak a darabban 14-18 éves korúak egyaránt, de a többségük tizenhat éves. Éppen ezért elég nehéz dolgom van velük, mert a legnehezebb életkorban vannak. Ilyenkor érdekli őket a legtöbb dolog, most a legkevésbé összefoghatóak. Ráadásul ez egy amatőr produkció, természetesen nem rossz értelemben... Nyilas A nnamária Megkérdeztük a Mátra Művelődési Központban: Miért csak nevettető színházi esték vannak? A mikor gyerekkorunkban bemerészkedtünk az esti krimit néző felnőttek közé, azok pedig nem vették észre, hogy a fotel mögött elakadt a lélegzetünk is az izgalomtól, megmukkanni sem mertünk egy darabig, félve, hogy akkor elzavarnak aludni — nos ilyenkor szívesen megkérdeztük volna, hogy „anya, de ennek azért jó vége lesz, ugye...?”. Aztán kamaszkorunkban folytatódott ez azzal, hogy a filmet már látó barátnőnk vagy barátunk kezét szorongattuk a feszültség egy bizonyos pontján, amikor már úgy éreztük, hogy nem baj, ha nincs meglepetés, tudni akarom, mi lesz a vége... A feszültségtűrésünket finoman teszi próbára a John Steinbeck 1938-ban íródott regényének filmváltozata. Ahogyan vonz és taszít bennünket a félkegyelmű Lennie, s ahogyan értjük is meg nem is George, a hűséges útitárs türelmét azzal az emberrel szemben, aki az életét teszi egyre és egyre nehezebbé. Mert bárhová mennek, ott baj lesz, amelynek oka Lennie féktelen szeretete a kis bolyhos állatok — egér, nyuszi, kiskutya — és a szép nők iránt. A féktelen nagyon is találó jelző ezúttal, hiszen ez a babusgatás az orrunk előtt ellenőrizhetetlenül csap át az „agyonszeretésbe”. Először egy kiskutya, aztán egy szép nő. Dramaturgiailag igen pontos fokozása az izgalomnak. Az olyan fegyelmezett íróknál, mint Steinbeck, nagyon is pontos és kidekázott minden drámai elem. Szerencse ugyanakkor, hogy a film rendezője és egyben egyik főszereplője, Gary Sinise nem próbálta meg maga alá gyűrni a forgatókönyvet, s nem kerekített egy storytbelőle. Inkább arra ügyelt, hogy az ő eszközei fokozzák a Steinbeck által elképzelt hatást — és ebben egy nagyszerű színész is a segítségére volt. John Malkovich a Veszedelmes viszonyok és az Oltalmazó ég főszerepei után most egy nem vonzó férfit játszik. Egy bolondot, amelyik bivalyerős. Egy emberben látjuk az öntudatlan, nagyra nőtt csecsemőt, és a félelmetes erőt. A jámbor gyilkost. Ézt az ellentmondást játssza el nekünk Malkovich, miközben pengeélen táncol. Bármikor átbillenhetne ugyanis a karakter kínálta „túljátszásba” — ám egyszer sem teszi. Azért lesz felejthetetlen ez az alakítása, mert valóban ott látjuk az éles, vékony fémen imbolyogni, ahol minden egyes lépés veszélyes, és ő meztelen talpakkal csúszik rajta végig. És a végén mindannyian megsebződünk ebben egy kissé. Doros Judit Tavaszra várva A nevelőotthonokban általában nem telnek felhőtlenül a napok. A legtöbb ünnepet talán ezért előzi meg mindenkor feszült várakozás. Különösen így van ez farsang idején, amikor végre tombolhat a gyermeksereg, maszk mögé rejtőzve bolondozhat, vagy épp megszabadulhat kényszerű álarcától — kiki sorsa, lehetőségei, pillanatnyi hangulata szerint vagy ellenére. Tény, hogy az Egri Gyermekvárosba aznap befészkelte magát az életöröm, s e ritka esemény valamiképp mosolyt varázsolt az arcokra. Lufiverseny — kidurranásig (Gál Gábor képriportja) Egy bolondos nevelő A Friderikusz-show helyi változata Csillogó bohócszemek Egerek és emberek
