Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-09 / 57. szám
HÍRLAP, 1993. március 9., kedd HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Hazám: Norvégia A fenti címmel tart videovetí- téssel egybekötött előadást Ak- sel Hakon Norbakken holnap délután 5 órától Hatvanban az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. Az előadó a Tájak Korok Múzeumok hatvani csoportjának felkérésére mutatja be hazája szépségeit a programon résztvevőknek. Természetesen nemcsak a klubtagokat, hanem minden érdeklődőt várnak a szervezők. Tornaterem épül Csányban A Csányban élők régi álma egy korszerű tornacsarnok, ahol a diákok és a felnőttek kultúrált körülmények között sportolhatnának, mozoghatnának. A helyi önkormányzat tavaly úgy határozott, hogy a létesítmény kivitelezésével az abasári ÜTMAG Kft-t bízza meg. A munkálatok már el is kezdődtek. A tervek szerint idén augusztusban az ünnepélyes átadásra is sor kerülhet. Csodát ígér az extraszensz Valóságos csodát ígér a Hatvanban március 12-én bemutatkozó dr. Ruszlán Magamedov extraszensz. A szeánsz délután 5 órakor kezdődik a városi művelődési központban, ahová várják a különböző betegségben szenvedők mellett azokat is, akik kételkednek a különleges gyógymód hatékonyságában. A másfél órás program során az orvos azt ígéri, hogy energiaátadással gyógyítja a betegeket, s javítja a jelenlévők közérzetét. Praxis-labor Szűcsiben Szűcsiben az elmúlt év során egy hőlégsterilizátorral, valamint új számítógépekkel gazdagodott az orvosi rendelő, segítve a háziorvosi rendszer bevezetését. Idén tovább korszerűsödik az egészségügyi ellátás, hiszen pályázat útján egy fizikoterápiás készüléket, valamint egy úgynevezett Praxis-labort kap a rendelő. Ez utóbbi készülék segítségével lehetőség nyílik több kisebb vizsgálat elvégzésére is, amelyekért eddig Gyöngyösre kellett utazniuk a szűcsieknek. Üjra expo Hatvanban Hatvanban tavaly nagy sikert aratott az először megrendezett expo, amelynek keretében jóné- hány hazai és külföldi cég illetve vállalkozó mutatta be termékeit. A város önkormányzata az Expo Dekor Kft segítségével idén ismét megrendezi a kiállítással egybekötött vásárt június 25 és 30. között. A hatnapos rendezvényen a szakmai bemutatókon és fórumokon kívül gazdag kulturális programmal is várják az érdeklődőket. A részletekről, valamint a nevezés feltételeiről a városházán (Hatvan, Kossuth tér 2.) kaphatnak bővebb felvilágosítást. M * u z e u m n a k is beillene I—, A Csányban járó idegen aligha gondolná, milyen kincseket rejt a falu központjában lévő — kívülről romos, ám belülről annál szebb képet mutató — gyógyszertár. A patika berendezése ugyanis — ami megyénkben még ritkaságnak számít — muzeális értékeket képvisel. Szavazás a kék cédulákkal Főleg a szépirodalomból tudjuk, hogy a választási csalásoknak nagy múltja van Magyarországon is. Már a feudális korban előszeretettel alkalmazták követválasztások alkalmával egyfelől a megvesztegetést, az etetést- itatást, másrészt az ellenfél szavazóinak elriasztását, az ólmos botozás módszerét. A nemes urak a választási technikában való jártasságuknak köszönhették, hogy 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés tagjainak döntő többsége közülük került ki. A polgári származású és a demokratikus gondolkozásé jelölteket sorra meg tudták buktatni, közöttük még Petőfi Sdndortis, aki pedig akkor már országos hírű költő es politikus volt. A kiegyezést követő évtizedekben tovább éltek ezek a gyalázatos hagyományok: a hatalom birtokosai igénybe vették a csalás, a megvesztegesés és az megfélemlítés rendelkezésükre álló eszközeit, így ötven év alatt talán egyszer sikerült az ellenzéknek választási győzelmet aratnia a kormánypárt fölött. A Horthy-korszakban a durva erőszak került előtérbe. „ Cicáz- nak a szép csenddőrtollak, Mosolyognak és szavatolnak, Megírják, ki lesz a követ.” — írta József Attila. 1945-ben talán minden korábbinál demokratikusabb választáson szavazhattak a polgárok. Sikerült is olyan országgyűlést kialakítani, amelyben döntő többségben voltak a dolgozók, illetve a dolgozó osztályok képviselői. Hanem aztán megindult a küzdelem a szovjet példa megvalósításáért. Ennek kapcsán Moszkva kiszolgálói úgy gondolták, ha az uraknak szabad volt, nekik is joguk van a szent cél érdekében csaláshoz folyamodni. Ekkor eszelték ki a „kék cédulát.” A választási rendeletben kimondták, hogy a választói névjegyzékbe felvett polgárok nem csak lakóhelyükön szavazhatnak, hanem indokolt esetben máshol is, ha visznek magukkal igazolást, hogy választásra jogosultak. A turpisság abban rejlett, hogy ezeknek az utazó embereknek nem egy kék cédulát adtak, hanem tízet-húszat, így más-más városban többször is szavazhattak. A csalást Hatvanban is alkalmazták 1947-ben. Ezt többen is észrevették, így például Vásárhelyi János MÁV tiszt, aki mint a szavazatszedő bizottság tagja figyelte meg, hogy Budapestről teherautóval érkezett emberek csoportja leszavazott a MÁV Dalkörben, majd a Belvárosban, az iparoskörben. Jelentette is az esetet a városházán, aminek az lett a következménye, hogy „reakciós”-ként tartották számon, 1950-ben el is vitték a recski táborba. Húsz év múlva Sebők Imre, a hatvani kommunista párt alapító tagja a következőképpen emlékezett erre: „1947-ben Pestről egy pártmegbízott keresett fel, es azt a feladatot adta, hogy a kék cédulák elhelyezését szervezzem meg. Én az utasításnak megfelelően körülbelül negyven embert szerveztem meg, akik elmentek más városokba, és ott többször is leszavaztak, ahányszor csak tudtak. Az útiköltséget én fizettem. A kapott pénzzel nekem nem kellett elszámolni. Voltak olyanok, akiknek nem sikerült a szavazás, mert különösen a szocdemek nagyon figyelték őket. Hatvanban én voltam az egész város választási elnöke. Hozzám is bekísértek két kék cé- dulás szavazót. Én a szabályoknak megfelelően átadtam őket a rendőrségnek, de a városi rendőrparancsnok szabadon engedte őket, mert ő is a kommunista párt tagja volt.” A becsületes emberek többsége elítélte a becstelen eljárást, akkor is, ha ellensége volt a tőkés rendszernek. Rákosiék el is tagadták az egészet. A Kádár-korszak kezdeti éveiben hallgatni illett az esetről, csak a legutóbbi években foglalkozhattak vele az újságok vagy történészek, de akkor is igyekeztek jelentéktelennek feltüntetni a jelentőségét. Németi Gábor Telt ház fogadta Emlékérem Pozsgaynak Kedves, ünnepélyes hangulatú aktus vezette be szerdán este dr. Pozsgay Imre országgyűlési képviselő, a Nemzeti Demokrata Szövetség elnökének vendégelőadását a Hatvani Galériában. Az emeleti nagytermet zsúfolásig megtöltő közönség élénk tapsától kísérve vette át a pártelnök az intézményvezetőjétől a Pro Arte kitűntető érmet. Történt ez ama támogatókészségének kései méltánylásaként, amelyet művelődési miniszterségének idején nyújtott a városnak, olyan költségkeret biztosítása révén, amiből az egykori romos Doktay- házal újjá varázsolták, hogy mára a képzőművészeti kultúra országosan elismert hajlékává váljék. Ezt követően hangzott el Pozsgay Imre előadása „Kultúra és politika napjainkban” címmel, érzékletesen világítva meg jelenünk gondjait, problémáit, illetve azokat a követelményeket, amelyek beteljesítése megtisztíthatja a magyarság jövőbe vezető útját. Több hozzászólásra is válaszolva hangsúlyozta a pártelnök, hogy parlamentünk legfontosabb feladata lenne a költségvetés reformja, ami az eltelt közel három esztendő során nem történt meg, szinte lehetetlenné téve a különböző ágazatok kibontakozását, a gazdasági előrelépés alapvető feltételeit. A képviselő helytelenítette továbbá azokat a parlamenti döntéseket, illetve kormányintézkedéseket, amelyek a keleti piac felrúgásához vezettek, s itthon csak növelték a munkanélküliséget. De ugyanígy ítélte el a Nemzeti Demokrata Szövetség nevében a termelőszövetkezetek el- hirtelenkedett szétverését, aminek nyomán labilissá vált mind a hazai ipar nyersanyag utánpótlása, mind pedig fontos mezőgazdasági termékeink, a gabona és a gyümölcs tőkés orientáltságú értékesítése. A kárpótlás problémakörét feszegető kérdések kapcsán megerősítette Pozsgay Imre, hogy a Nemzeti Demokrata Szövetség is elhibázottnak tartja a parlament e tárgyban hozott döntéseit, továbbá erélyesen tiltakozott az ellen, miszerint az állam kivonulhatna a kultúra, a közművelődés szférájából. Ezzel ugyanis óhatatlanul lemaradnánk Európa legtöbb államától, ami meglehetősen kétes dicsőség. Nem vesztették el iskolájukat a lakóteleinek (Folytatás az 1. oldalról) — Nos, az tény — fűzi tovább a gondolatmenetét Pádárné, hogy a lakótelepen lévő intézményben kerül a legtöbbe egy gyerek. Másutt pedig sokkal kevesebb a fejkvóta. Ezért kellene — ezt ma is vallom, — hogy megszűnjön az erőműi iskola. El lehetett volna akár a selypi, akár a lőrinci iskolában helyezni a gyerekeket... Hát igen, utaztatással. De írjunk csak le ellenérveket is... Szülőktől hallottuk: ha hatra kell járniuk dolgozni, állítsák ki hat-nyolc éves kisgyereküket hajnalban a buszmegállóba, amikor itt, helyben, közelben is van iskola? Nem beszélve arról: ezt az intézményt egykor az erőmű építtette, a szülők két kezük munkájával teremtették meg a tornatermet is, s még sok-sok társadalmi munkát végeztek... Pálinkás Mihály, az Erőműlakótelepi iskola igazgatója: — Az oktatásügy, a kultúra ma mostohagyerek. Ha úgy vesz- szük, „nem hoz profitot.” De kérdem én, lehet egy tanulót, egy gyereket pusztán gazdasági szempontból megítélni? Nem szabad csupán a gazdasági hátterét nézni, vannak pedagógiai, nevelési szempontok, eredmények is... Az egyféle szemlélet helyett sokszínűén kell megvizsgálni egy ilyen intézmény munkáját. De ha már ez nem így történt: amilyen fegyvernemet használtak fel ellenünk, nekünk is hasonló fegyvert kellett használnunk. Nevezetesen: ameny- nyire lehetséges, csökkentjük költségeinket, ám úgy, hogy ne menjen a pedagógiai munka rovására. Tudni kell azt, mi eddig egész napos iskolaként működtünk. Most ezen változtatunk. Megvalósítjuk a délelőtti tanítást, s mindössze egy napközis csoportot tartunk meg. Márpedig az alapfokú oktatást ilymó- don is az intézmény el tudja látni. Bár a nevelőtestület valamennyi tagjával együtt vallom: nem voltunk gazdaságtalanok, de az oktatási, nevelési, társadalmi hátterünk eddig is elvitathatlan volt. S ez a lakótelep ma is úgy tekinthető Lőrinci vonatkozásában, mint egy kis település. Érdekes, másutt egyre inkább tendencia: nem szabad mindent elvenni az ilyen közösségektől. Most viszont valóban kemény harc volt azon a bizonyos önkormányzati ülésen. Szerencse, hogy a lakótelep — úgy is fogalmazhatnám — a józan ész győzött. Ez pedig egyértelműen az oktatás-kultúra hasznára válik. Megtudtam azt is: nem kellett különösebb „toborzás, szervezés”, hogy ilyen nagy létszámban képviseltessék magukat azon a bizonyos ülésen a lakók, Erőmű- iskolái pedagógusok. Valameny- nyiüknek egyértelmű volt, hogy jó ügyért állnak ki, s emelik fel szavukat. Melléjük állt több ön- kormányzati tag is: néhányuk felszólalását hatalmas taps követte. Mert véleményük szerint a gyerekek szempontjait kell mindenekelőtt figyelembe venni. Ne kényszerüljenek elhagyni megszokott iskolájukat, ne szóródjanak szét, ne várakozzanak reggel, délután buszra — ne ingázzanak. S Lőrinci iskoláinak gondjaira is keresik a megoldást. Nemkülönben már tettek lépéseket azért, hogy bővíthessék a szakmunkásképző tantermeinek számát. Mindezt úgy: döntésükkel megmentették az Erőmű-lakótelepnek a hagyományokkal rendelkező általános iskolát... Mikes Márta Elszármazott lőrinciek társasága Az elmúlt év őszén bensőséges összejövetelre került a sor a lőrinci közösségi házban. A képviselőtestület több tagján kívül sok kedves ismerős ülte körül az asztalt, tartalmas beszélgetés keretében idézve fel a múltat: azt az időt, amikor még ők is itt éltek. Legutóbb a tagok első ízben találkoztak azóta, hogy Lőrinciből város lett. Elérzékenyülve hallgatták Toldi József bevezetőjét, hiszen egy rövid időre visszatért a múlt felidézésére is. A tagok azóta mind messzire kerültek a szülői háztól, s legtöbbjük csak ilyenkor találkozik a régi ismerősökkel... A találkozó résztvevői közül a kör elnöke, Toldi József például még 1938-ban Budapestre került. De itt volt Nagy József is, aki a pénzügyminisztérium tisztség- viselője, valamint a felesége Király Éva, továbbá Kócza András, dr. Király János, Platthy Pál egyetemi tanár, Bauer György, Szlovencsák Imre és neje, dr. Dallos Illés a Malom utcából, Kővári Ágnes muzeológus, aki Szécsényben él, és dr. Horváth Mária ügyvéd, aki édesapját, a 90 éves Lajos bácsit is magával hozta. Megjelent a hatvani cukorgyár vezérigazgatója, Kovács András és Benke Sándor a volt gyárigazgató. Az eseményen jelen volt dr. Balás István, a köz- társasági megbízott területi hivatalának vezetője is, aki szintén a kör tagja. A résztvevők a múlt felidézése után sétát tettek a tájházba, amelyről mindenki felsőfokon nyilatkozott. Gyakran meg kellett állni egy-egy lakóépület előtt, ahol a kör tagjai az egykori és mai tulajdonosok felől érdeklődtek. A sétát ebéd követte. A társaság időközben kiegészült dr. Nagy Józseffel, Petró Jánossal és Ludányi Kálmán nyugalmazott prépost-kanonokkal, aki a mai napig megőrizte kedves humorát. Sajnos, hamar elrepült az idő, mindenkit várt a kötelessége. Azt azért megígérték, hogy lehetőség szerint minden ilyen alkalmat megragadnak a kapcsolatok ápolására. * Varga Antal polgármestertől elsőként arról érdeklődtünk, hogy szerveződött meg a baráti kör. — Régóta érlelődő gondolat volt, hogy az elszármazott hajdani lőrincieket összefogjuk, éreztessük velük, hogy egykori szülőhelyük nem feledkezett el róluk — mondta. — Tudtuk, sokan vannak közöttük, akik igénylik ezt a kötődést, és véleményükkel, ötleteikkel, építőjellegű kritikájukkal segíthetik egykori szűkebb hazájuk felemelkedését. Ők az ország különféle részein élnek, és tapasztalataik, jó gondolataik sokszor mindenféle anyagi támogatásnál többet érhetnek. — Kik alkotják a baráti kört? — A gépkocsivezetőtől a vezérigazgatóig nagyon sok hajdani földink képviselteti magát. A legutóbbi találkozás résztvevőin kívül még legalább húszán tartoznak a maghoz. Szándékosan nem akarok neveket mondani, mivel nem szeretnék kifelejteni senkit. Egyébként a kör folyamatosan bővül; igaz, vannnak lemorzsolódások is. — Úgy tudom, 1986-ban alakultak meg. A megkeresettek mind igent mondtak? — Túlnyomórészt örömmel fogadták az ötletet. Az igazsághoz tartozik, hogy volt, akiket szándékunkban állt hívni, ám nem tudtunk kapcsolatot teremteni velük. Mások — sajnos — nem válaszoltak a levelünkre; ők bizonyára nem igénylik a kapcsolattartást. Szerencsére a többség segítő szándékú, tőlük sok bátorítást kapunk. — Hogyan lehet ezt a kapcsolatot rendszeresen fenntartani a tagokkal? — Minden évben egyszer ösz- szejövünk egy tartalmas beszélgetésre. Ilyenkor beszámolunk az eredményeinkről, ismertetjük a folyamatban lévő, még megoldatlan problémákat, de a gondjainkat sem hallgatjuk el. Rendszeresen elküldjük részükre a Lőrinci Híreit, ezzel is biztosítva számukra a folyamatos információt a település életéről. — Végezetül: az idén is összeül a baráti kör? — Az időpontról még nem tárgyaltunk, ám mindenképp szeretnénk megtartani az újabb találkozót. Tari Ottó Épül a telefonhálózat Ecséden Ecséden a környező településekhez hasonlóan jó ütemben haladnak a munkák annak érdekében, hogy mihamarabb bekerüljön a település a Crossbar rendszer vérkeringésébe. Itt is — csakúgy mint másutt — a svéd Ericsson cég március 31-re ígérte a vonalak bekötését.
