Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27-28 / 72. szám
HÍRLAP, 1993. március 27—28., szombat-vasárnap 7. Nincs királyi öröm • • •• r •• i urom nélkül Nem jut felhőtlen boldogság a brit uralkodóháznak, a hű alattvalók nagy sajnálatára. A közelmúltban eppen hogy bejelentették: Anna királyi nercegnő, II. Erzsébet 42 éves leánya másodszor is örök hűséget fogad, ezúttal Timothy Laurence 37 éves tengerészkapitánynak, négy éve kitartó szerelmének, rögtön disz- szonáns hangok hallatszottak Londonban. Először is: a skóciai Balmoral királyi kastély közelében tartandó egyházi szertartáson ott volt Erzsébet anyakirályné, az uralkodó 92 éves édesanyja. VI. György matrónakorú özvegye még nemrég is szívesen horgászott télvíz idején vízhatlan öltözékben zubogó patakokban állva, de a Buckingham palota indoklása szerint a skóciai utazás a repülőgép és az autó jól fűtött belsejében túlságosan megviselte. A brit sajtó jolértesültjei nem hitték el a félhivatalos magyarázatot. Úgy vélték, a konzervatív anyakiralyné valójában erősen ellenezte elvált unokája újabb esküvőjét, mert úgy gondolta, hogy az ilyesmi ellentétes a keresztény erkölccsel. A nagymama rosszallása persze, nem volt akadálya az esküvőnek, és ez arra vall, hogy van haladás Nagy-Britanmában, ahol a közvélemény és külső erők mindig jobban vigyáztak az uralkodóhoz erkölcseire, mint az uralkodók maguk. VIII. Henrik óta nem volt még a trónhoz oly közeli újraházasodó tagja a királyi családnak, mint Anna hercegnő. VIII. Henrik a lefejeztetésen kívül válással is szabadult házasságaiból, sőt az első feleségétől, Aragóniái Katalintól való válásának engedélyezése körül kialakult botrány miatt szakított Rómával, megalapozván az anglikán egyházat, amelynek azóta is a mindenkori uralkodó a vezetője. Ettől függetlenül az anglikán egyház később szinte pápább lett a pápánál. 1936-ban VIII. Eduárdnak le kellett mondania a trónról, mert az akkori canterbury érsek — az anglikán egyház szellemi vezetője — és a miniszterelnök tiltakozott a menyasszony, tíz elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson ellen. Úgy vélték, elvált asz- szony nem lenet királyné Nagy- Britanniában. (Az új király, VI. György akkor magára vállalta fivéré, Eduard eltartását, de cserébe teljes adómentességet kapott. II. Erzsébet és a kormány csak nemrég egyezett meg, hogy az uralkodó ismét adót fog fizetni, a közvélemény nagyobb rokon- szenvének visszaszerzése érdekében. Az ötvenes években Margit hercegnő, II. Erzsébet húga elvileg feijhez mehetett volna első választottjához, Peter Townsend kapitányhoz, a második világháborús nőshöz, csak éppen... Csak éppen az akkori canterbury érsek figyelmeztette Margitot, hogy többé nem járulhat Úrvacsorához, mert Townsend ugyancsak elvált ember volt. Sir Anthony Eden miniszterelnök a királynő elé járult, és közölte, hogy törvényt kezdeményez a parlamentben Margit kizárására a civillistáról, és áUamtanácsosi rangjának megvonására. Több előkelő kormánytag lemondással fenyegetőzött. Az anyakirályné nem állt szóba kisebbik leányával, majd II. Erzsébet is megtagadta a törvény megkövetelte hozzájárulást. Az esküvőből nem lett semmi, a kapcsolatot meg kellett szakítani. Margit későbbi házassága Lord Snow- donnal nem volt szerencsés, 1978-ban elváltak. A haladás azonban még nem volt teljes Anna hercegnő boldogságának beteljesülésekor sem. A skót egyház szertartása szerint rendezett skóciai esküvő ugyan teljesen jogszerű, de szerény volt. Az alattvalóknak nélkülözniük kellett a hercegnő 1973-as londoni, Westminster apátságbeli első esküvőjének ösz- szes lélekemelő pompáját. Mégiscsak londoni esküvő lett volna az igazi, de az még ma is túlságosan próbára tette volna az anglikán egyház tűrőképességét. Az anglikán egyház ugyanis hivatalosan nem esket újra elváltakat. Még szerencse, hogy II. Erzsébet és családja Skóciában is uralkodik. Motorkerékpár-taxi Londonban Az autóközlekedés a londoni csúcsforgalomban rendkívül lassú, és próbára teszi az idegeket. Ezért azok, akik gyorsabban akarnak célhoz érni, újabban „Taxi-Bike”-ot, motorkerékpártaxit hívnak. Négy évvel ezelőtt, amikor dolgozóinak sztrájkja miatt leállt a londoni földalatti, Robert Cave tőzsdeügynök motorkerékpárra ült. A múlt év augusztusa óta üzletet csinál az ötletből, s ma már állandóan szól központjában a telefon. Vásárolt néhány motor- kerékpárt, és szerződtetett gyakorlott vezetőket. S azóta a Bike- Service kiszolgálja azokat, akik nem viselik el a torlódásokat az utcán, vagy munkahelyükön és megbeszéléseiken pontosan akarnak megjelenni. Különösen sokan veszik igénybe szolgáltatását, amikor a város központjából a Heathrow repülőtérre igyekeznek. Ezt az utat, amely gépkocsin, autóbuszon vagy földalattin több mint egy óráig tart, az ő motorosai 35 perc alatt teszik meg. Indulás előtt az utast sisakkal, kesztyűvel, meleg kabáttal látják el. A lábakat egyfajta vastag, vízhatlan burokba öltöztetik. A vezetővel mikrofonon át lehet beszélni. A poggyászt kisméretű csomagtartóba helyezik. Rendelkezésre áll egy kézitükör is azok számára, akik hajukat és arcukat az utazás után rendbe akaiják hozni. Az utasok 60 százalékban ugyanis nők — mondja Cave. A nők életformája a család ellátása és a szakmai kötelezettségek kettőssége miatt sokkal gyorsabb tempót igényel. A Ta- xi-Bike lehetőséget nyújt, hogy hamarabb éljenek el a kívánt helyre. A gyorsaságnak persze, megvan az ára. A vállalat mérföldenként 1,85 fontot (4,60 márkát) számít fel, ami csaknem kétszerese a londoni taxi viteldijának. A sebességtől és az előzési manőverektől az utasnak nem kell félnie — hangoztatja Cave. — Minden vezető különleges biztonsági tanfolyamot végzett, többen közülük volt rendőrök. Még sohasem fordult elő, hogy bárki is leszállt volna félelmében a motorról: ellenkezőleg, amikor a motorok a torlódó gépkocsik között átsuhannak, az autókból, a buszokból és a taxikból irigykedő pillantások kísérik utasainkat. S még élvezni is lehet az utazást: a motorkerékpár hátsó üléséről látni lehet valamit a városból is. Cave ezért arra gondol, hogy nyáron motorkerékpáros városnéző szolgálatot vezet be — mondta Cave a DPA német hír- ügynökség tudósítójának. Égi titkok Az; iistökösmenyét Amint az a szakemberek előtt jól ismert, a XVIII. század a nagy csillagászati megfigyelések korszaka. Ekkor robbant be a köztudatba Charles Messier neve, akit éppen az üstökösök tettek híressé. Messier a maga különös egyéniségével, az üstökösök iránti feltétlen és nagyfokú rajongásával egyik tipikus megtestesítője volt az égbolt megszállottjainak... Huszon-egynéhány esztendősen műszaki rajzolóként, valamint csillagászati megfigyelések feljegyzőjeként dolgozik. Első munkája a kínai nagy fal térképeinek másolása. A rajzolási munkán kívül hamarosan megismeri a távcsövek használatát is. 1758-ra már ő a legjobb és a leggyakorlottabb megfigyelő és üstökösvadász. Ez idő tájt várták a Halley-üstökös újabb visszatérését. Egy csillag- térképet kapott főnökétől, Des- lisle csillagásztól, amelyen fel volt tüntetve, hogy a kométának milyen pályán kell mozognia az elkövetkezendő napokban... Akkoriban senki sem kételkedett abban, hogy Messier hamarosan be fogja jelenteni a keresett objektum felfedezését. Sajnos, mégsem így történt. Tizennyolc hónapon keresztül folytatta a keresést, de sikertelenül, ugyanis Deslisle hibás térképei alaposan félrevezették, mivel azok meglehetősen pontatlanok voltak. Végezetül Szászországban 1758 karácsonyestéjén egy földműves paraszt észlelte első ízben az üstököst. Messier-nek csak ez után egy hónappal sikerült a párizsi College de France iskola egyik folyosóján felállított távcsővel megtalálnia álmai fénypamacsát. Deslisle, aki a krónikák szerint nyakas, önző vénember volt, nem engedte asszisztensének, Messier-nek, hogy bejelentse megfigyeléseit. Ennek az lett a vége, hogy a földműves felfedezésének híre teijedt el Franciaországban. Messier-t — aki már ekkor nagy üstökösmegfigyelő hírében állott — nemcsak az bosszantotta, hogy nem neki sikerült első ízben az üstököst megfigyelni, hanem még az is, hogy másodfelfedezését sem ismerték el hivatalosan. Ugyanis amikorra végre bejelenthette a halvány objektum létét, az már teljesen elveszett a szürkületben... A történetet ma is sokat emlegetik szakmai körökben, s nagyon valószínűnek tartják, hogy a földműves nem is szabad szemmel végezte megfigyelését, hanem távcsővel, sőt még arra is gondoltak, hogy rendszeresen figyelte az égboltot. Messier a nagy „törés” után a párizsi Hotel de Cluny csillag- vizsgálóban végezte kutatásait. Sorban fedezte fel az üstökösöket. Az elkövetkezendő 15 év alatt szinte minden kométát ő fedezett fel. Már-már beteges megszállottsággal, a saját tulajdonának és élete értelmének tekintette azokat. Mindemellett azt sem szabad elhallgatnunk — s erről a korabeli feljegyzések tanúskodnak —, hogy ezek az objektumok azonban nemcsak nagy dicsőséget szereztek neki, hanem sok-sok bosszúság forrásaivá is váltak... Hogyan is történt ez? Messier távcsövével rendszeresen végigpásztázta az égboltnak azokat a területeit, ahol a legvalószínűbbnek látszott az „égi vándorok” felbukkanása. Gondosan megfigyelt minden fénypontot, kutatva, hogy melyik látszik kissé elmosódottnak, ködösnek. A gyanús égitesteket rendszeresen figyelte, s ha azok elmozdultak a csillagokhoz képest, akkor megvolt az üstökös. Ha pedig nem mozdultak el, akkor ismét tévútra vezette őt valamelyik égi ködfolt. Mit szépítsük a dolgokat, a jeles férfiú igencsak sokszor járt így. S ezek után az is tökéletesen érthető, hogy rendkívüli módon bosszantotta őt a hiábavaló, felesleges időpazarlás... Elhatározta, hogy feljegyzi mindazoknak a ködfoltoknak a helyét és jellegzetességét, amelyek a munkája során csúnyán megtévesztették. Az első, 1771- ben megjelent katalógusában még csak 45 ködfoltot szerepeltetett. Később ő és kortársai száznál is többre egészítették ki a gyűjteményt. A Messier iránti tiszteletből az objektumokat a sorszámuk előtt a nagy üstökösvadász nevének kezdőbetűivel jelölték. A csillagászati atlaszokban ma is a Messier-féle számokkal azonosított objektumok találhatók. így például a Rák-köd tíz Ml, az Orion-köd az M42, a Pleádok (Fiastyúk) pedig az M45 néven szerepel. Afféle legendává vált egy vele kapcsolatos anekdota, amely szerint egy visszatérő kométát keresett, amikor meghalt a felesége. Ezt az objektumot sem sikerült elsőként megtalálnia. Számára ez mérhetetlen presztízs- veszteségnek bizonyult. S amikor valaki az elszenvedett veszteségről beszélt (mármint a felesége haláláról), ő mindig — természetesen az üstökösre gondolva — így kiáltott fel: — „Ó, jaj!! Egy tucatot felfedeztem, és most Montagne-nek kellett elvennie a tizenharmadikát.” És hirtelen könnyek szöktek a szemébe, s arra gondolt, hogy inkább a feleségéért kéne így sírnia, majd pedig fájdalmasan felkiáltott: — „Ah, szegény asszony!” Életében — túlzó magabiztossággal — mintegy 21 üstökös felfedezését vallotta a magáénak. Korunk szakemberei már jóval szigorúbb feltételek figyelembevételével számítják a Messier által felfedezett kométák mennyiségét. Talán éppen ezért nevezte XV. Lajos „üstökösmenyétnek” a csillagászt, akiről negyvenesztendős korában készült egy festmény (képünkön), nagyjából akkoriban, amikor az első tanulmánya, illetve ködkatalógusa megjelent. A portré hátoldalára Messier a következőket írta: „Élethű arckép, kivéve, hogy fiatalabbnak látszom, mint vagyok, és kifejezőbb az arcom, mint a valóságban.” V. Tana Judit A Messier-portré Messier az égitestek pályáit egy rajzolt — szépen kidolgozott — térképen jelölte
