Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 64. szám
j 4. HORIZONT. HÍRLAP, 1993. március 18.^csütörtök „Otven százalékban tükör, ötven százalékban magyar” Végh Antal beszél új lapjáról, a Magyar Tükörről Néhány száz méterre a Komárom megye felségterületét jelző táblától fekszik Uny község a Pilisben. Itt vert tanyát Végh Antal. A rossz nyelvek szerint azért vett birtokot a budai házától huszonnyolc kilométernyira lévő faluban, hogy a Pest vármegyei pandúrok csak a megyehatárig üldözhessék... Most, ezen a márciusi verőfényes napon százhuszonnyolc(!) vendég szorult az unyi présházba. Sok az ismeretlen arc, mint később kiderül, a nemcsak könyveiről, hanem botrányairól is híres író hetven lapteijesztőt hívott meg az ország minden részéről. Tudja, hogy új hetilapja, a „Magyar Tükör” sorsa az újságstandokon dől el. — Szemlátomást jó színben van. Tavaly ilyenkor nyúzott, visz- szahúzódó, szinte depressziós volt. — Ne felejtse el, hogy akkor kivándorolni akartam. — Már nem akar? — Már nem. — Miért nem akar kivándorolni? — Azért, mert úgy érzem, hogy ismét van mit csinálnom. Tavaly ilyenkor rengeteg levelet kaptam, hogy maga csak ne menjen sehová, menjenek azok. — Kik? — Akik fajmagyarkodnak. Azok, akik ránk uszítják fél Európát. — Két legutóbbi könyvében négyszázkét(l) közéleti személyiségről szedi le a keresztvizet. Az egyikben négyszázról, a másikban csak kettőről: Csurka Istvánról és Csoóri Sándorról. Árulja már el: néhanapján képes valakiről jót is mondani? — Végtelenül sajnálom, hogy a szerkesztő úr nem kellő figyelemmel olvasta munkáimat. Sok embert említhetnék, akiről jót írtam. Új Idő-beli szerzőtársaimat, aztán Palotás Jánost vagy az agrárszövetséges Nagy Tamást. Erre a két kötetre különösen is ráragadt, hogy „irtó” könyvek. Szó sincs róla. — A rosszakarói szerint csak azért alapította a Magyar Tükör című lapot, hogy az„ Így írtok én ” portréiból sorozat legyen. A jóakarói szerint viszont azért találta ki a Magyarok Demokratikus Világszövetségét, hogy egy szervezet égisze alatt indíthasson lapot. Melyik vélekedést tartja hitelesebbnek? — Jobban kedvelem a jóakaróimat. A Magyar Tükört azért hoztam létre, hogy sok gondolkodó embernek kölcsönözzek fórumot, részvételi, beleszólási lehetőséget. A sajtóból ugyanis kiszorult az irtótársadalom java. Hát az írókat szeretném visszahozni a köztudatba. — Fél füllel hallottam, hogy a beharangozandó újságban tíz cikke jelenik meg. Az első számba írt még mást is? — Az a tíz csak hat. És a hat cikk összesen nincs hat gépelt oldal. — A Magyar Tükör tükrözi-e majd a hazai valóságot? Fogalmazhatnám úgy is, hogy menynyiben lesz tükör, és mennyiben magyar? — Ötven százalékban tükör lesz, ötven százalékban magyar. — Kiporciózták? — A legszentebb elhatározásunk, hogy a magyar valóságot ábrázoljuk. Indulatosan persze. Miért ne legyek indulatos, amikor sanyargatják a magyar parasztot? Miért ne legyünk indulatosak, amikor a nép vasárnap délben csirkelábat eszik, és reszket a villanyszámlától? — Nekem jobban tetszett a másik lapcím: a „Piros Pont”. Meg az is, hogy ezt már nem Csoóri Sándor ellenében csinálja, hanem a gyerekekért. — Lehet, hogy Csoóri neve hónapokig elő sem fordul majd a Magyar Tükörben. — Azt azonban nem vitatja, hogy volt a Magyarok Világszövetsége Csoóri Sándor vezetésével, és lett a Magyarok Demokratikus Világszövetsége Végh Antal vezetésével. — Van itt annyi teendő, hogy jut munka mindkét szervezetnek. — Fekete pont a kitérő válaszért. És mi van a „Piros Pont”- tal? Igaz, hogy Csukás István lesz a főszerkesztője? — Csukás István a legjobb magyar gyerekíró, az új lap az ő szellemiségét tükrözi. — Kap tőlem egy piros pontot is, ha elárulja, hogyan akarja a gyerekekhez eljuttatni a „Piros Pont”-ot. — Fő terjesztőnk a posta. De ott van az iskola is. Oda fogunk menni, a gyerekek közé, kezükbe adjuk a lapot. — Nem hiszem, hogy a saját zsebébe nyúlt volna, amikor útnak indította a vállalkozást. — De igenis, a saját zsebembe nyúltam. Nem volt benne annyi pénz, hogy a két lapot biztonságosan előállíthattuk volna. — Tulajdonképpen ki pénzeli az újságokat? — Egy befektető társaság segít— Nem akarja megnevezni? — Nem. S azért, mert a beszélgetéseink során még nem tisztázódott, hogy van-e jogom közreadni a nevüket. — Nem mindig volt aggályos természetű? — Most sokkal óvatosabb leszek. — Számol a bukással? — A lelkem mélyén nem. Amikor az első értekezletet tartottam, egy idézettel kezdtem: „Itt élnem, halnom kell.”Inkább élni szeretnék. Zöldi László HANG-KÉP Megnyugvás nélkül? Igen hosszúra nyúlik az úgynevezett rendszerváltás időszaka. Fél évtizeddel ezelőtt senki sem sejtette, hogy hány vesződséges esztendő vár ránk. Nemcsak anyagi megszorításokkal, nemcsak nyomorgók millióival, hanem a vagdalkózók, az önreklámozók, a mindenkori hatalomhoz j ellemtelenül dörgölődzők siserehadával. Nyoma sincs a belső béke keresésének, a tízparancsolati regulák következetes képviselőinek, annak a katarzis-sóvárgásnak, amely nélkül aligha képzelhető el a lélek újjánemesedé- se. Kétségesek a bírák, s konokak az elszámoltatásra kijelölendők is, hiszen a mások életét kioltóknak, a társaikra kártömeget zú- dítóknak legalább illene megkövetni az áldozatokat, s azt mondania, hogy: bár nincs mentség, mégis elnézést kérek, mert megbántam, mert lelkem szenvedésével vezekeltem... így aztán a másik front elvesztheti önuralmát, s ha mértéktartó is, de csak rohamoz. Olykor olyan jegyzet formájában, mint amilyen elhangzott az egyébként lassan hamisítatlan dögunalmassá formálódó Vasárnapi Újság legutóbbi „számában.” Itt a szerző egy megyei önkormányzati elnök veretesen kaméleon karakterét rajzolta meg. Főhőse ifjúkorától csak egyet akart: mindig, mindenkor, mindenáron a felszínen maradni, a húsosfazék közelében téblábolni, hogy folyvást neki jusson a legnagyobb, a legízesebb falat. Ennek érdekében elnémította a jóra ösztönző belső hangot, elkufár- kodta értékeit, s most is csak arra törekszik, hogy együtt ússzon az árral. Lehet, hogy akadtak olyanok, akik azonosítani akarták ezt a torz figurát valakivel. Felesleges, céltalan, hiszen tipikus alak, olyan kártékony lény, akiből sok tízezernyi akad, rontva azt az atmoszférát, amely különben sem szívderítő. Ezért hatott kissé fájdalmasként ez a tisztes szándékú írás, hiszen az ilyenfajta percemberkék mit sem törődnek az álmodozók firkálmányaival. Ehelyett csörtetnek tovább, vágtáznak mindelőbbre. Még az a szerencse, hogy ha ők nem is, de mások tudják, hogy a csőd felé menetelnek, s azokat a jelképes váltókat nekik is benyújtják. A belső számadások biztos óráján. Fércművek Egyre bosszantóbb — ezt sem először fogalmazom meg — az USA cégjelzésű fertelmetesen gyenge, sületlen fércművek szédületes tempójú előretörése, szinte valamennyi tévécsatornán. Az különösképp dühítő, hogy ugyanazon szakemberek hajtanak fejet — tökéletes gumigerinccel — e majdhogy semmiáradat előtt, akik valaha az elképesztően szirupos szovjet filmek garmadájával kínoztak bennünket. Aligha bocsánatos vétek ez, hiszen nem épp dicséretes jellemre vall az, ha valaki folyvást a ló másik oldalára vetődik, holott az lenne a kötelessége, hogy aminőséget szolgálja, a szellem pallérozásáért munkálkodjék. Ajánlanám ezt az ilyen-olyan hivatalnokoknak, hogy ne csak a tengerentúlra koncentráljanak. Ha végképp nem zsibbadt stílus- és arányérzékük, ha pislákol még igényességük, akkor javaslom, hogy tekintsék meg A Polip című olasz bűnügyi tévéfilmsorozat legújabb eresztéseit. Garantálom: okulhatnak belőlük. Az elmúlt szombaton a nyitányt nézhettük meg. Ez az alkotógárda tisztában volt azzal, hogy mire termett, mire képes, s megalkuvás nélkül a legmagasabbra tette a mércét. A valósághoz kötődő maffiatörténet, illetve az annak kibogozására vállalkozó Shilvia Conti vizsgálóbírónő következetessége igen fordulatos, izgalmas cselekménybe ágyazott. Itt egyetlen beállítás, felvétel, celluloidkocka sem felesleges, valamennyinek funkciója van, méghozzá egymást erősítő, fokozó. Miért nem lehet ilyesféle produkciókat képernyőre vinni? Ha nem telik a vérszegény, satnyács- ka, sorvadó hazai akarnokok tarsolyából, akkor ne szégyelljék onnan kérni, ahonnan van mit venni. Csak elhatározás kérdése... Pécsi István Az Altamero cirkusszal érkezik az „oroszlánfeleség” — olvassák a Hírlapban a történet hősei... (Fotó: Szántó György) Egy Harlekin-premier után... A kisfiú meg az oroszlánok Új bemutatóval örvendeztette meg közönségét a Harlekin. Az egri Gárdonyi Géza Színház bábtagozata a szó legteljesebb értelmében SZÉP színházat hozott létre. (így, nagybetűvel!) Lázár Ervin: „A kisfiú meg az oroszlánok” című meséjét vitték színre. Az előadás elsősorban vizuálisan gyönyörködtet. A kerettörténet szerint egy Peti nevű kisfiú nem érzi jól magát a lakótelepen, édesapja sem találja vele a hangot, s ezért az egyetlen valóságos barát (Gabriella, az építész) mellett újabb barátokat talál ki magának. Peti képzeletének figurái egy pajtában — a kisfiú játékainak színhelyén — kelnek életre: Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán, később annak „felesége”, Szilvia, s Mráz Jenő, a poétahajlamú, ám ugyancsak kényelmes oroszlánfi. A nem túl szövevényes cselekmény figurái emberi esetlenséget és kedvességet hordoznak magukban, szeretnivalóak, mint általában a Lázár Ervin-hősök. Noha a mese már több mint két évtizedes, nem porosodott meg, bonyolultnak tetsző, de egyszerű, örök igazságokat hordoz. A választás remek, s az alkotógárdában teljes az összhang. A bábszínház — bár sokan hajlamosak elfeledkezni róla — valóban komplex művészet. Az egri társulat most megmutatta, hogy nemcsak színészileg tud egyre előrébb haladni, hanem minden területen egyszerre. A keretjáték számos alkalmat ad a továbbgondolásra, képi játékra. A cirkuszi jelenetekben annyi ötlet, szépség, fantázia, színgazdagság, és átélhető vizualitás van, hogy egyáltalán nem véletlen: a premier közönsége a jeleneteket külön is megtapsolta. Az ötletesen tervezett és igényesen kivitelezett síkbábok mozgatásához együtt lélegző, egyszerre mozduló színészcsapat kellett. Feketeszínházuk lenyűgöző! Egységes, együttes játékukat nagyban segítette a zene, amely direkt az együttesre, s az előadásra íródott. Bükkosdi László alkalmazta színpadra a Lázár-mesét még évekkel ezelőtt, s a bábszínház vezetője, Demeter Zsuzsa rendezte a darabot. Valószínű, mindkettőjük munkájának eredménye, hogy az előadás egyetlen pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet, noha csaknem másfél óra, s ez gyermekközönség esetében komoly feladatot ró mind a dramaturgra, mind a színreállí- tóra. A rendező fegyelmezett és sikeres színészvezetésének köszönhetően a tíztagú csapat egyenlő arányban veszi ki a részét a feladatokból. Még akkor is így van ez, ha néhány — egyébkent igen jó beszédkészségű — színész ezúttal „hallgatásra van ítélve,” s „csak” mozgásban „mondhatja el” mindazt, amit erről a világról gondol, érez. Peti hangját Béres-Deák Katalinjeleníti meg, de nem véletlen, hogy a színlap sem sorolja szerep szerint a játszókat: AIbu Erzsébet, Ha- vassy György, Lázár Attila, Fe- renczy István, Molnár Éva, Fri- ciu Viorel, Stuth Zsuzsa, Golen Mária és Tóth Erzsébet e remek produkció részesei. Kátai László, a Harlekin háziszerzője — gondolom, büszkén vállalja e titulust — jrergő, ösztönző, hangulatkeltő és imitáló muzsikát szerzett (igen jó az összhang a zene és színpadi történések között), s Lovassy László bábtervezo művész ezúttal nemcsak szép és jól kezelhető, hanem ötletes bábokat is álmodott a színpadra. Néhány figurából több méretet és változatot is. A néhai NDK-ban járva — emlékszem — a Puppentheater tájékozódási pont volt az idegen számára. A keletnémet szász főváros akkoriban igenis büszke volt arra, hogy nemzetközi hírű bábtársulata van. Egernek az évtizedek során szakmai körökben elismert, de talán kevéssé propagált bábszínháza nőtt fel. (Érheti ezért kritika a sajtót is, elismerem.) Kár lenne lemondani erről az idegenforgalmi szempontból sem jelentéktelen lehetőségről. Ajánlom hát mindezt a varosatyák figyelmébe... A bábszínháznak pedig türelmet, nekünk magunknak, s gyerekeinknek hasonló előadásokat kívánok, hogy tanuljunk meg néha nevetni, gyönyörködni, hinni, bízni az emberi dolgokban. Jámbor Ildikó HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT A Heves Megyei Munkaügyi Tanács állásfoglalása alapján PÁLYÁZATOT HIRDET munkahelyteremtés támogatására A felhívásra bel- és külföldi jogi, illetve természetes személyek, valamint jogi személyiségekkel nem rendelkező társaságok pályázhatnak. A Heves Megyei Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. tv. 17. paragrafusa alapján támogatja az olyan programok megvalósítását, amelyekkel elősegíthető a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek foglalkoztatása. A támogatás forrása a Foglalkoztatási Alap megyei decentralizált keretének a Megyei Munkaügyi Tanács által erre a célra elkülönített része. A támogatás formái: a) vissza nem térítendő tőkejuttatás Ezzel a támogatási formával a Munkaügyi Központ KIZÁRÓLAG olyan pályázókat támogat, akik megváltozott munkaképességű munkanélküliek foglalkoztatására vállalnak kötelezettséget. További feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen beruházási hitellel, vagy legyen valamely pénzintézetnél benyújtott hitelpályázata. b) visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatás Ez a támogatási forma csak olyan pályázónak juttatható, aki már rendelkezik beruházási hitellel, vagy valamely pénzintézethez hitelpályázatot nyújtott be. c) kamatátvállalás Azon pályázók támogathatók, akik beruházási hitelt vettek fel, vagy valamely pénzintézethez hitelpályázatot adtak be. A pályázó egy kiválasztott támogatási formára nyújthatja be pályázatát év közben folyamatosan 6 példányban a Munkaügyi Központhoz. Az 1993. április 20-ig benyújtott pályázatokat 1993. május 31-ig, az 1993. június 20-ig benyújtott pályázatokat 1993. július 31-ig, az 1993. augusztus 20-ig benyújtott pályázatokat 1993. szeptember 30-ig bírálják el. A pályázatok elkészítéséhez szükséges tudnivalókat tartalmazó ÚTMUTATÓ a Megyei Munkaügyi Központban vehető át, ahol további felvilágosítást adnak személyesen (Eger, Kossuth L. u. 9. „E” épület TV. emelet 5.), illetve a 321-372/43-es telefonszámon.
