Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-09 / 33. szám
HÍRLAP, 1993. február 9., kedd HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Hagyományőrző pályázat A lőrinci önkormányzat kulturális bizottsága még az elműlt év végén hagyományőrző pályázatot hirdetett meg. Eddig harmincegy jeligés pályamű érkezett be. A borítékok felbontására, elbírálására március 15-én kerül sor. Földrajzi vetélkedő Február 17-én délután 3 órakor Kolumbusz földrajzi vetélkedőt tartanak a hatvani városi művelődési központban az általános iskolák 7-8. osztályosai részvételével. A vetélkedőn háromfős csapatok vesznek részt, s egy- -egy dolgozatot készítettek, amely összefoglalja Amerika történetét a jelenkorig. Vállalkozó szakmunkásképző A Lőrinci Március 15. Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanműhelye a lakosság érdekében különböző szolgáltatásokra vállalkozik. Többek között autószerelést, hegesztést, forgácsolást, villanyszerelést végeznek. A varrodában pedig ballagási ruhákat, függönyöket, sötétítőket készítenek. Tátika-show Hatvanban Hatvanban a városi művelődési központban február 14-én, vasárnap délután 3 órakor Táti- ka-showt rendeznek a gyerekeknek. A kicsik zsűri és közönség előtt mutatják be jelmezes produkciójukat. A legsikeresebb előadókat jutalomban részesítik a szervezők. — Gondolom, ez is jól jön a családnak... — Hát bizony, ebben a mai világban lassan már a kenyérre való sincs meg. Eddig én is a téesz- be jártam, míg azt a kis nyugdijat nem kaptam meg. Most visszaadnák azt a hat hold földet, amit annak idején bevittem, de hetven éves létemre már nem bírnám megművelni. így nem is kell. Kilencezer forintból még a vetőmagot se tudná megvenni az ember, most meg már újabban terményt se adnak a szövetkezetből. Marad ez a kis kert, ebből kikerül a krumpli, zöldség a családnak. Melinda, az unoka kapcsolódik a beszélgetésbe: — Ha rajtam múlna, én nem csinálnám. Apukám jó tíz éve vette meg ezt a szikvízüzemet, azóta már konkurencia is van a faluban. Két hónapja én is a hatvani kórházba járok dolgozni, röntgenasszisztens vagyok. Elég kevés a szabadidőm, de amúgy elég egyhangú itt falun az élet. Szórakozni nem is lehet, néha bemegyünk Gyöngyösre vacsorázni, vagy diszkóba. Jó lenne városon élni, csakhát itt a szülői ház, nekünk meg nem telne laMelinda: Ha rajtam múlna, én nem csinálnám... Emlékszem gyerekkorom hangulatos képére, mikor a falu utcáján végighajtott a lovaskocsi, s a bakon ülő teli torokból kiabálta: „Szőődááás, itt a szó- ódáás...!” Nosza, kaptuk az üres üvegeket, hogy kicseréljük telire, s a pince hidegében lehűljön a jó erős szódavíz. Jogos a nosztalgia, mert ez a szifonos valahogy nem az igazi. Igaz, elvétve találni ma már szikvizest. Legutóbb Rózsaszentmárton- ban bukkantunk rá egy kis üzemre, a cégtáblán Forgó Bé- láné nevével. A konyhában a nagymamát találtuk, épp az aranysárga no- kedlit szaggatta a forró vízbe, az ebédhez: — A lányomnak ez amolyan Az eladásba a nagymama is besegít kiegészítő kereset, egyébként a hatvani kórházban dolgozik, — mondja Kiss Istvánná. — Ugy- ahogy éri meg fenntartani ezt a kis üzemet, ha én nem segítenék be, nem is tudná csinálni. A szóda olyan, hogy ma viszik, holnap nem... Épp egy kis haszon van rajta. A szódavíz ma már ^ nem Egy kis üzem Rózsaszentmártonban Menekülés a front elől 1944-ben 1944 novemberében már nemcsak a légitámadások rémítették Hatvan lakosságát, hanem az éjjel-nappal egyre hangosabban hallható ágyúmoraj is, amely hirdette, hogy kérlelhetetlenül közeledik a front. A hangosodó harcizaj csak az üldözötteknek jelentett reményt : a bujkáló zsidóknak, baloldaliaknak, németelleneseknek, antifasisztáknak, katona- szökevényeknek. A lakosság többsége szorongó érzésekkel, félelemmel várta a front közeledését. A félelemnek is megvolt a reális alapja. Ekkor már a filmhíradókból, az újságok híreiből, a frontot járt szabadságos katonák elbeszéléséből tudták, milyen súlyos megpróbáltatásokat kell elviselni a polgári lakosságnak háborús körülmények között. A nyilas hatalom vezérei és helyi képviselői azt szerették volna, ha lehetőleg mindenki elvonul nyugatra, ezért igaz és felnagyított rémtörténetekkel ijesztgették a tétovázó polgárokat. A nyilasok és a velük rokonszenvező állami tisztviselők döntő többségükben tétovázás nélkül a menekülést választották. A községházán szinte csak Fülöp István bíró és dr. Papp Zoltán jegyző maradt meg a vezető tisztviselők közül. Elmenekült az állomásfőnök, a postahivatal vezetője, az iskolák igazgatói, a cukorgyár mérnökei, a bankigazgatók, a leventeoktatók és természetesen a csendőrök. Mindazonáltal Hatvanból kevesebben menekültek el, mint az ország déli és keleti területeiről. Ennek az volt az oka, hogy mire ideért a front, egyre nyilvánvalóbbá vált a hitleristák veresége. Egyre többen belátták, hogy a Vörös Hadsereg nem átmeneti sikerként lépett az ország területére, hanem végig fog vonulni az egész országon a hitleristák nyomában, így előbb utóbb mindenkinek el kell szenvedni az ezzel járó veszedelmeket. Még így is voltak azonban olyanok, akik bár nem rokonszenveztek a nyilasokkal, a félelem hatása alatt a menekülést választották. Egyesek keservesen megbánták később ezt a választást. Néhányan azonban szerencsésen élték át ezt a rendkívüli kalandot. Ilyen volt dr. Tuzson Jánosné is, aki a következőképpen idézi fel családja menekülésének történetét: „1944 júniusában meghalt a férjem, aki erdész és ismert botanikus volt. Nem sokkal később, augusztusban született meg a fiam. Amikor a sógorom és édesanyám eljöttek meglátogatni a kisbabát, elbeszélgettünk a jövőről is, és ők tanácsolták, hogy ne maradjak itt Hatvanban a három gyerekkel. Szeptemberben ismét eljött a sógorom, de azzal, hogy azonnal pakoljak össze, tovább nem lehet halasztani az elmenetelt. El is mentünk, de csak Budapestre, mert ott lakott anyám is, a sógoromék is. Náluk laktunk néhány hétig, de közben egyre gyakoribbak lettek a légitámadások, közeledett a front is. A sógorom, aki ekkor Kapuváron katonáskodott, októberben gépkocsival jött haza és ellentmondást szinte nem is várva kijelentette: Itt nem maradhattok! Nem lakhattok a három gyerkkel örökké a pincében! Beültetett bennünket az autójába, és elvitt Kapuvárra, de a front ide is utánunk jött, ezért egy idő után innen is tovább mentünk Ausztriába. Oda már nem kocsival, hanem vonattal, teherkocsiban. A hosszú szerelvény tele volt menekülőkkel és katonákkal. A kocsinkban én voltam a legtalpraesettebb. Én hoztam a többieknek is szenet, vizet, ha kellett. Eljutottunk Feldkirchenig. Ott tér el a vasútvonal Svájc felé. Feldkirchenben egy ideig a rendező-pályaudvaron laktunk vagonban, de aztán elhatároztuk, hogy lakást keresünk. Ott, Vo- ralbergben erősen táj szólással beszélnek, ezért nagyon nehezen tudtam megérteni őket, pedig én jól tudtam németül, mert Késmárkon német iskolába jártam. Végül sikerült lakást találni úgy, hogy elszegődtem egy osztrák gazdához. Én mezőgazdasági munkát végeztem szállás és ellátás fejében. Sokat kellett dolgoznom, mert csak úgy adtak lakást. Kapáltam, szénát gyűjtöttem, tehenet gondoztam, mindent megcsináltam. Nagyon szokatlan volt a precíz- ségük. Egyébként rendesek, tiszták voltak. Minden gépet villannyal működtettek, mert olcsó volt az áram. A legfontosabb az állattartás volt. Hatalmas fű nőtt a réten. A szénakaszálás olyan fontos volt, mint nálunk az aratás. Reggel kezdődött a kaszálás, de estére már rendszerint a padláson volt a széna. Ha mégsem száradt meg napközben, éjszakára boglyázni kellett, és másnap megint szétteregetni. A szénán kívül nem termett meg a ház közelében más csak a krumpli. A kukorica csak távol, lenn a Rajna völgyében termett, oda jártunk le kapálni. Én nagyon szerettem volna minél hamarabb hazajönni, Hatvanba. Mindig mondogattam: — Én itt nem maradok, hazamegyek Magyarországra, mert én magyar vagyok. Pedig egyébként nem lehetett okunk a panaszra. Az ottani emberek rendesek, dolgosak voltak. A gazdának tíz tehene volt. Minden reggel a hátán vitte a tejet a tejcsarnokba. De dolgozott az mindent. Rengeteget dolgozott. Tanult ember volt, mindenhez értett, mezőgazdasági iskolát végzett. Végig dolgoztam náluk az egész nyarat, de októberben anyámat otthagytam a gyerekekkel, én meg hazajöttem szétnézni. Megnéztem itthon mindent, mi hogy van. Közben még az igazolóbizottság is megvizsgálta az ügyemet. Igazoltnak nyilvánítottak, mert egyrészt október 31-ig volt engedélyezve a hazajövetel következmények nélkül, másrészt a bizottság tagjai belátták, hogy indokolt volt az elmenetelünk. December legvégén visszamentem Ausztriába, tavasszal aztán a gyerekekkel és édesanyámmal együtt végleg hazajöttünk.” Németi Gábor A hatvani cukorbetegek védelmében Idén január 15-én első alkalommal jöttek össze azok a hatvani vasutas dolgozók és hozzátartozóik, akik cukorbetegségben szenvednek. A vasútállomás oktatótermében megrendezett találkozón mintegy 50 fővel alakították meg a Vasutas Cukorbetegek Egyesületének Hatvani Csoportját. Az összejövetelen a cukorbetegek gyógyszeres és inzulinos kezeléséről valamint a betegség megelőzéséről dr. Fehér István a Vasutas Cukorbetegek Egyesületének elnöke, és dr. Dömötör Erzsébet a MÁV Kórház Központi Rendelőintézetének főorvosa tartott tájékoztatót a jelenlevőknek. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a kezelőorvos javaslata alapján már február elsejétől lehetőség nyílik arra, hogy önköltségi áron, 10 napos beutalóval pihenhetnek a boglárlellei üdülőben, ahol szakorvosi és diabétes ellátást biztosítanak számukra. Február 12-től a vasutas gyermeküdültetés keretében szakorvos és nővér felügyelet mellett cukorbeteg gyerekek is üdülhetnek a MÁV balatonkenesei üdülőjében. Idén egyébként a cukorbetegek oktatásával egybekötött üdültetéshez , s a gyógyításhoz a MÁV 1,6 millió forinttal járul hozzá, a 200 ezer ezer forintos alapítványi tőke hozadékából pedig elsősorban a vasutas szülők cukorbeteg gyermekeinek üdültetését támogatják. Az egyesület hivatalosan is elismerte a hatvani csoport megalakulását, melynek titkárául Lackóné Kassa Máriát, gazdaságvezetőjéül Sasvári Bélát választották meg. Új munkahely is lesz Szűcsiben Szűcsiben igazán elégedettek lehettek a falu lakói az önkormányzat tavalyi gazdálkodásával. A legutóbbi falugyűlésen egyebek között erről is részletes tájékoztatót kaptak a helybéliek. A teljesség igénye nélkül most mi is sorra vesszük a tavalyi legfontosabb beruházásokat. Tesszük ezt azért is, hogy az érintettek viszonyíthassanak az idei tervekhez. Az egyik legjelentősebb tétel a szociálpolitikai támogatás, melyre megközelítőleg másfél millió forintot fordítottak. Ebben szerepelt például a kamatadó-kompenzáció, az első lakáshoz jutók támogatása, a rendszeres nevelési és a rendkívüli segélyek. Ebből a keretből biztosítottak tanszersegélyt az általános iskolásoknak és beiskolázási támogatást a községben továbbtanuló fiatalok számára. A karácsony előtti ajándékcsomagokat a kiskorúaknak és a 70 éven felülieknek szintén ebből az összegből finanszírozták. Itt említhetjük meg azt a 35 darab közművesített építési telket is, amelyet az önkormányzat négyzetméterenként 100 forintért kínál az építkezőknek. (Ez jelenleg a megyében a legolcsóbb tarifa.) A látványosabb beruházások között szerepelt az általános iskola udvarán kialakított több- funkciós salakpálya, amelyet központi támogatással, mintegy 600 ezer forintos ráfordítással készítettek el. Az óvodában felújították a kicsik által használt bútorokat, tornaszobát alakítottak ki, s számítógépet vásároltak a gyerekeknek. A művelődési házban újabb szolgáltatást vezettek be. Az intézményben nagyobb családi rendezvények lebonyolításához vásároltak különböző felszereléseket, eszközöket, amiket szerény bérleti díj ellenében bárki igénybe vehet. Az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítéséhez vették meg a korszerű hőlégsteri- lizátort, valamint a háziorvosi rendszer működéséhez szükséges számítógépet. Idén egy fizikoterápiás készülékkel s egy Praxis-laborral kívánják korszerűsíteni a rendelőt. A SZÍVÜGY Alapítványtól pályázat útján nyert pénz segítségével remélhetőleg március végéig megérkeznek a berendezések. A szűcsiek örömére tavaly átadták a gyógyszertárat is, melynek teljes költségét az önkormányzat fedezte. Nem elhanyagolható tény, hogy a tavalyi 1,7 millió forintos beruházásnak köszönhetően a település összes útja portalaní- tott, idén csupán néhány rövid járdaszakaszt kell burkolattal ellátni. Megoldották a belvízlevezetést, új autóbusz megállókat alakítottak ki, s kiépült a teljes telefonhálózat is. Á tervek szerint idén tavasszal sor kerülhet a készülékek bekötésére is. A község ellátásában 50 kisebb vállalkozó és szolgáltató iparos vett részt. A helyi egyesületek támogatására is jutott a költségvetésből. A sportegyesület, az önkéntes tűzoltók, a polgárőrség, valamint a vöröskereszt részesült kisebb- nagyobb összegű támogatásban. Xz idei tervek a tavalyihoz képest szűkösebb költségvetés tükrében alakulnak. Mint azt a település polgármesterétől, Kulcsár Károlytól megtudtuk ebben az évben a legfontosabb feladat a meglévő intézmények működtetése. Mivel az óvodában, az iskolában csökken a gyereklétszám, a normatívák is ehhez igazodnak. Ezt az összeget csak úgy lehet kigazdálkodni, ha a beruházásokat visszafogják. Nehezíti a gazdálkodást a növekvő munkanélküliség is. Ennek ellenére jónéhány tervet szeretnének megvalósítani a lakosság igényeihez igazodva. Ilyen például a gázprogram, illetve a szennyvíztisztító rendszer kiépítése. A két nagy beruházás közül azt helyezik előtérbe, amit a Szűcsiben élők szorgalmaznak. A munkanélküliek gondján új munkahelyek létesítésével kívánnak enyhíteni. A tavaly novemberben megalakult Hársas- vin Szövetkezet mintegy 40 helybélinek biztosít munkahelyet, márciustól pedig egy varrodát alakítanak ki a volt tsz épületében, ahol több, mint 90 asszony helyezkedhet el. Az önkormányzat tarsolyában egyéb elképzelések is szerepelnek, amelyekről következő összeállításunkban számolunk be. (b. k.) A községben minden út burkolatot kapott
