Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-05 / 30. szám
HÍRLAP, 1993. február 5., péntek HATVAN ÉS KÖRZETE 13. Egészségünkért Alapítvány A hatvani városi vöröskeresztes vezetőség még az elmúlt évben létrehozta az Egészségünkért Alapítványt. Célja, hogy Hatvanban és Lőrinciben, valamint a környező községekben segítsék, anyagilag támogassák a területi egészségügyi alapellátást, fejleszék az orvosi rendelők műszerezettségét, technikai felszereltségét. A feladatok között szerepel a betegségek megelőzése, az egészség megőrzését segítő egészségnevelő és szervezőmunka támogatása is. Az alapítvány kuratóriuma kéri a polgárokat — ha e törekvésekkel egyetértenek —, támogassák ezek megvalósítását. A bankszámla száma: OTP Hatvan, 35998086-147-7. Szennyvíz vagy gáz? Szűcsiben az önkormányzat az idei fejlesztési tervek között a szennyvíztisztító berendezés vagy a gázvezeték megépítését ajánlotta a lakosság figyelmébe. A döntést a településen élőkre bízzák. A január elején kipostázott kérdőíveket február 19-ig várják vissza a polgármesteri hivatalba, ahol a szavazatok alapján választanak a két feladat közül. Olvasók találkozója Február 25-én délután fél 5-től a Lőrinci Magvető Könyvtárban a városlakók találkozhatnak a Lőrinci Hírei című újság készítőivel. A szerkesztőbizottság kéri az olvasókat, hogy addig is gyűjtsék össze a javaslataikat. A kötetlen találkozón nemcsak az újságról esik majd szó, hanem valamennyi, a helybélieket érintő kérdésről, témáról is. Véradókat ünnepeltek A közelmúltban Szűcsiben a helyi vöröskeresztes szervezet „véradó-vérkapó” találkozót rendezett. A segítőkészség ebben a községben igazán példamutató: hétszáz felnőttből száz rendszeresen ad vért. Köztük olyanok is szép számmal akadnak, akiket szükség esetén bármikor behívhatnak a gyöngyösi kórház vértranszfúziós állomására, hogy életet mentsenek. Tavaly egyébként kilenc fiatal új véradóval bővült a helyi önkéntes donorok köre. Javíts a jegyeden! Bár a napokban valamennyi általános iskolás kézhez kapta a félévi bizonyítványt, a tanév végéig sokuknak van javítanivalójuk. Ezért is folytatódik a hatvani városi művelődési központban szervezett korrepetálás. Angolból, matematikából, fizikából, kémiából, történelemből, nyelvtanból és irodalomból, valamint számítástechnikából, földrajzból, illetve biológiából segítenek a gyerekeknek a szakemberek. Földkiadó bizottság Horton Február 8-án, délután 5 órakor a horti művelődési házban tartják meg a Horti Mezőgazda- sági Szövetkezetben részarányföldtulajdonnal rendelkezők közgyűlését. A közgyűlést a földkiadó bizottság megválasztása céljából hívják össze. Hatvani múltidéző Tisztjeink a háborúban „Nincs szebb virág a pünkösdi rózsánál. Nincs jobb ember a mi főhadnagyunknál. Jobb szemére levágja a tiszti csákóját, Hosszú szabadságra ereszti a bakáját." Sokszor énekelték a háború előtt ezt a bakanótát, nem utolsósorban azzal a hátsó szándékkal, hátha követi az adott főhadnagy a dalbeli példát... De hát a valóságban nem mindig ilyenek voltak a tisztek. Volt bizony közöttük ilyen is, olyan is: ténylegesek, tartalékosok, gőgösek, atyáskodók, lumpok, gavallérok, megértők, ridegek és így tovább. Hogy kiben mi lakozik, igazán a nehéz helyzetben mutatkozik meg. Kovács Tivadar, aki szobafestőként dolgozott nyugdíjazásáig, közemberként szolgálta végig a háborút. Igaz, közhonvédból egészen „magas rangra” — Szakaszvezető — emelkedett, de azért a legénység sorába számított ő is. Több mint két évet töltött a fronton, a Don-kanyartól az osztrák határig. Ezalatt alaposan megismerte a Horthy-hadse- reg tisztjeit. Nézzük meg őket egy kicsit közelebbről az ő szemszögéből. A tolvaj: Ipacs főhadnagy volt az egyik parancsnokunk, piszkos ember volt. Amikor kimentünk a frontra, Borbála-napra kaptunk egy hordó bort meg pezsgőt. Abból azonban a legénységnek jutott is, nem is. A németeknek eladta a jó magyar kenyeret is, helyette nekünk német kenyeret adott, brótot, amely olyan volt, mintha fűrészporból sütötték volna. Zúgolódtunk, morgolódtunk. Amikor a fülébe jutott, összehívatott bennünket, és gúnyolódott velünk. Akkor én úgy meggyűlöltem azt az embert, hogy azt elmondani nem lehet. A pofozkodó: Ónodi Pál százados, amikor a bijanszki erdőben átvette az ütegparancsnokságot, nem valami barátságosan mutatkozott be. Sorakoztattak bennünket. Barta András átadta, Ónodi Pál átvette. Ezután Ónodi sorban végigpofozta a parancsnoki szakasz minden tagját. Ez volt a bemutatkozás. Meg akarta mutatni, lássuk, hogy ő kicsoda. Csak kettőnket nem ütött meg: engemet, meg egy másik tizedest. A gondoskodó: Amikor a Pripjaty-mocsáron vonultunk keresztül, állandóan veszélyben voltunk. Tartottunk a partizánok támadásától, de féltünk a mocsártól is, mert ha valaki lelépett az útról, menthetetlenül elsüly- lyedt. Ott már úgy beszélt Ónodi, hogy ha neki nem is jut egy falat hús, egy korty pálinka, a felderítőnek akkor is meg kell kapnia a napi egy liter pálinkáját meg a húsadagját. Ott kezdtem érezni, hogy engemet megbecsül, mert én önként vállaltam a felderítői szolgálatot. A rendes: 1944 októberében érkeztem vissza Hatvanba, két héttel a nagy bombázás után. Nem szökevényként, hanem katonakönyvvel. Huszonötödma- gammal, a szakaszommal együtt szereltem le, hála a legrendesebb tisztnek, akivel találkoztam. Gu- ti Tibor volt a régi ütegparancsnokom. Amikor elkerült az ütegünktől, megígérte, hogy ha eljön az ideje, segít nekünk, hogy leszerelhessünk. Nem feledkezett el rólünk, pedig közben vezérkari alezredes lett belőle egy iskola elvégzése után... Az orosz frontról többször írtam neki levelet, hogy nagyon várjuk már a leváltást. Egyszer válaszolt is: „Édes fiam, már kétszer küldtem váltást helyettetek, de nem találtak meg benneteket.” Persze, hogy nem találtak meg, mert közben másokat, az ügyeskedőket váltották le helyettünk. Végül 1944 nyarán hazairányítottak bennünket a frontról, mert nagyon megfogyatkoztunk. Amikor kivitték az ütegünket, lehettünk kétszázötvenen, de ebből csak hatvanan-hetvenen érkeztünk vissza. Bécsen keresztül jöttünk vonattal a Balaton partjára, onnan Nagykanizsára. Készültünk a leszerelésre, de váratlanul kihirdették, hogy nem szerelnek le, hanem visznek a román frontra. Szerencsére én még idejében feladtam egy táviratot Guti Tibornak, hogy most segítsen, ha nem felejtette el az ígéretét. Őt közben kinevezték vezérkari ezredesnek, és ő irányította az egész Dunántúlon az evakuálást.... Már be is öltöztettek bennünket az új ruhába, hogy visznek a román frontra, amikor üzentek értem, hogy jelentkezzek a parancsnoknál. — Kovács szakasz vezető! Itt a nyílt parancs. Induljatok haza azonnal Gyöngyösre leszerelni... Adott egy csomó pénzt is. A lá- írtam az átvételi elismervényt, és irány Gyöngyös. Minden további nélkül le is szereltek, mert parancs volt rá. Egy vezérkari ezredes parancsa. Németi Gábor A nyeremény másfél havi nyugdíjnak felel meg „Szerencsénk volt mostanában” Január derekán, az egyik reggelen alig akart hinni a szemének Szűcs Ferencné hatvani olvasónk. Megszokta már, hogy a reggeli előtt az az első teendő, hogy a családtagok betegbiztosítási kártyáját azonosítsa az újságban megjelent számsorral. Többször is összehasonlította a számokat, mire a férjével is megosztotta a jó hírt. Tizenkétezer forintot nyertek a játékunkon. Időközben szerkesztőségünkben is megindult a találgatás. Reméltük, hogy régi tudósítónk, Szűcs Ferenc felesége a szerencsés. A telefonhívás eloszlatta a kételyeket. A nyereményt hatvani otthonukban adtuk át az idős párnak. — Másfél havi nyugdíjnak felel meg ez az összeg — mondja örömmel Ilonka néni. A kereskedelemben dolgoztam 29 évig. Most 8800 forintot hoz a postás nyugdíjként. — Nem lehet okunk panaszra mostanában — veszi át a szót a félj. Tavaly a totón nyertünk, abból sikerült megvenni ezt a lakást — mutat körbe a másfél szobás lakótelepi otthonon. — Nem mondtuk el még a gyerekeinknek sem a nagy hírt. — Akkor ez a kis nyeremény csupán csepp a tengerben... — Nagyon örültünk ennek is. Az az igazság, hogy soha nem voltunk gazdag emberek. Hiába rakosgattunk félre, ezt a lakást soha nem tudtuk volna megvenni, ha nem nyerünk a totón. Ezt a tizenkétezer forintot félretesz- szük, és ha sikerül, a nyáron elmegyünk Gyulára a fájós tagjainkat gyógyítani. Színházt csalogató Közel esik a fővároshoz Hatvan, az itt élők közül épp ezért sokan szeretnének időnként egy- egy színvonalas színházi előadást megnézni. A gond csupán az, hogy többnyire nem tudnak időben jegyet szerezni a választott programra, esetleg az utazással adódnak nehézségek. A helyi művelődési központ munkatársai ezért úgy határoztak, hogy igény szerint rendszeresen indítanak színházi buszokat. Ebben a hónapban a Játékszínbe csalogatják a színházbarátokat, ahol Woody Allen „Lebegő fénybu- borékok” című darabját tekinthetik meg. Melyik is a mi megyénk? Lőrinci a 800 éves fennállása során tartozott már Nógrád, Heves, Szolnok, sőt — rövid ideig — Pest megyéhez is. Elhelyezkedése sajátságos: a másik három megyehatár jelenleg néhány percnyire van tőlünk, míg Eger— másfél órára. Nemcsak a földrajzi távolság tart távol bennünket székhelyünktől. Például az infrastrukturális összeköttetés is jóval fejlettebb Budapest irányába: oda járunk vásárolni, szórakozni, dolgozni. Az önkormányzati választások óta Eger államigazgatási szerepe is csökkenőben van. Hivatalos teendőink jelentős részét el tudjuk intézni helyben vagy Hatvanban. Történelmileg, kulturálisan inkább Nóg- rádhoz kötődünk. Antropológiailag kimutatott tény, hogy településünk lakói zömmel a jászok és a palócok leszármazottai. Nyelvjárásunk is ez utóbbira enged következetni. A két világháború között — az első bécsi döntést követően — katonáinkat Losoncra vonultatták be. Az már a közigazgatás fintora, hogy abban az időben Pásztó meg Heveshez tartozott... Az idők során másutt is történtek hasonló huszárvágások. Tőlünk jóval északabbra Mezőkövesdéi, még néhány település — noha jelenleg Borsodban vannak — mindig is Heveshez tartozónak érezte magát. Félreértés ne essék, mindezt nem azért írtam le, mert szeretném átrajzolni a térképet. Ennek akkor sem volna értelme, ha valós lehetőségeim volnának rá. Úgy gondolom, nem is túlságosan lényeges kérdés ez napjainkban. Fontosabb az, hogy mindenki jól érezze magát, mégpedig ott, ahol él. (Lám, ez nemcsak az országhatárokon túl lenne kívánatos!) Ápolni és fejleszteni kell a meglévő kapcsolatokat Egerrel, sőt törekedni kell újabbak kiépítésére. Ez oda és vissza is érvényes. Hogy egy házunk tájáról vett példával éljek: az elmúlt év során a Heves Megyei Hírlap intenzívebben foglalkozott térségünkkel. Rendszeresen jelentek meg írások városunkról, mindennapi gondjainkról, bajainkról. Talán ennek is köszönhető, hogy — megyénkben szinte egyedülálló módon — az újság előfizetőinek a száma Lőrinciben növekedett. Óriási haladás ez akkor, amikor az emberek inkább kenyérre költik a pénzüket. Úgy vélem, ha minden területen ilyen látványos eredmények születnének, az mindenképpen a javunkat szolgálná. Egyáltalán nem lenne kérdés többé, melyik is a mi megyénk... (t. o.) Emlékmű Boldogon A boldogi (. világháborús emlékmű talapzatát mindig virág díszíti A családsegítő nem segélyezőközpont (Folytatás az 1. oldalról) — Milyen esetekben fordulhatnak az emberek önökhöz? Miért érdemes bekopogtatni a családsegítőhöz ? — Konkrét példákat említenék- Jó kapcsolatban állunk a különböző intézményekkel, iskolákkal, védőnőkkel, ahonnan rendszeresen kapunk információt arról, hogy ki szorul segítségre. Ezekben az esetekben mi magunk próbálunk meg a helyszínen segíteni. De bárki megkereshet bennünket itt a Hatvány Irén utcában, akinek ingyenes jogi felvilágosításra van szüksége. Erre minden hétfőn délután 4-6- ig van lehetőség. Ugyanezen a napon délután 2-4 óráig a társadalombiztosítással kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ, szintén szakembertől. Keddenként délelőtt 8-10-ig egy lelkész várja beszélgetésre a bajbajutottakat. Idén szeretnénk több kiscsoportot is szervezni. Ilyen lenne például a rákbetegek önsegítő csoportja, esetleg az alkoholbetegek számára egy kisebb klub létrehozása. Tervezünk különböző kedvezményes vásárokat, valamint egy információs bázis kialakítását. Itt könnyen és gyorsan megtudhatnák az érdeklődők, hogy hol van kiadó albérlet, hol juthatnak hozzá például olcsó háztartási eszközökhöz, és így tovább. Ezek mind elképzelések, amiket egy átfogó munkaterv szerint szeretnénk megvalósítani. Ehhez idő kell, de nem szabad elfelejteni, hogy mi jóformán a nulláról indultunk egy fél évvel ezelőtt. (barta) „Segítőtárs” az elesettekért Alig egy esztendeje, hogy a Szálkái utcai általános iskola igazgatója, Takács Lászlóné befogadta a hozzájuk járó értelmi fogyatékos gyermekek szüleiből alakult Segítőtárs Egyesületet, amely azóta mind hasznosabb munkát fejt ki a tanintézet támogatása terén. A 28 tagú kis tömörülés elnökével, Fazekas Péter- nével volt alkalmunk szót váltani, akinek egyik gyermeke szintén gyámolításra szorul, ilyenformán közvetlenül érdekelt az egyesület munkájának kibontakoztatásában. Pontosan mi végett tömörültek a szülők? Fazekasné szerint vállalkozásuk önsegítő csoport is, mivel az anyukák vagy apukák bizonyos hányada szintén támogatásra szorul. így az immár családiassá formálódott egyesületi munka saját hasznukra szolgál, tagjaik egy-egy összejövetel alkalmával kiszabadulnak ama zárt világból, amelyben életük mindennapjait morzsolgatják. Ahogy a későbbiek során hallottuk, a Segítőtárs Egyesület az idei évre már munkatervet is készített, amelyet szeretnének mindenképpen megvalósítani. Első nagyszabású megmozdulásuk február 21-én, vasárnap este egy jótékonysági bál lesz, amelynek hasznát az anyaiskolába járó gyermekek megsegítésére fordítják. A Damjanich-szakmunkás- képző dísztermében rendezendő est fővédnökségét Szinyei András polgármester vállalta, s annak műsorában Straub Dezső, Ligeti Éva, Szabó Krisztina társaságában fellép, majd a bálhoz muzsikát szolgáltat a népszerű Bergendi együttes is. A későbbiek során terveznek buszkirándulásokat, színházi estéket, közös kiállításlátogatásokat, szülők és gyermekeik együtt tekintik meg Budapesten az állatkertet, majd a Fővárosi Nagycirkuszt veszik célba. Fontos az, hogy minél színesebb, oldottabb, szinte családias hangulat jellemezze a Segítőtárs Egyesület munkáját.
