Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27-28 / 49. szám
u p* ZJ u ZJ «J ej ó. '4) , be *0 •M ,>S 1 c ■a ’ N 0 0 •rt fl *s s i HÍRLAP, 1993. február 27—28., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Muzsikáló németek Nukleáris feketekereskedelem A volt szovjet birodalom országaiból származó uránium és plutónium forgalma riasztó méreteket öltött Nyugat-Európában, s a csempészek és üzérek nagy hasznot húznak a radioaktív anyagok árusításából — állapította meg a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Az ügynökség megkondította a vészharangot. Bár az eddig lefoglalt anyagok rossz minőségük, vagy — elégtelen mennyiségük miatt — alkalmatlanok atombombák előállítására, mégis rendkívül veszélyesek — mondta David Kyd, a bécsi székhelyű szervezet szóvivője. Legutóbb például egy lengyel üzér sugárfertőzést szenvedett, s hamarosan meg fog halni, mert Cézium 137-et vitt egyszerű plasztikzacskóban. Németországban csupán a legutóbbi hónapokban több mint száz, radioaktív anyagokkal kereskedő csoportot lepleztek le. Tavaly még csak harmincat tett ki az ilyen esetek száma. Ausztriában május és június során 14 személyt tartóztattak le a volt Szovjetunióból származó uránium árusításának vádjával. Hasonló ügyeket hoztak nyilvánosságra Svájcban, Olaszországban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában — írja az AFP francia hírügynökség az ügynökséget idézve. Az effajta kereskedelem mindig létezett, de a Szovjetunió széthullása és a volt kommunista országok katasztrofális gazdasági helyzete oda vezetett, hogy „egyesek készek eladni a veséjüket vagy a nagyanyjukat, akármit, csakhogy keményvalutához jussanak” — hangoztatta az ügynökség szóvivője. Fritz Schmidt, az osztrák kancellári hivatal nukleáris egyeztető osztályának igazgatója szerint a radioaktív anyagok kereskedelme nem szolgál katonai célokat. A csempészek és az üzérek legtöbbször olyan vállalatoknak adják el áruikat, amelyek pénzügyi nehézséggel küzdenek, s arra számítanak, hogy az anyagokat busás haszonnal továbbadhatják. Az illegális kereskedők jól szervezett csoportokban dolgoznak. Nukleáris maffiáról azonban nem lehet beszélni, mert ezek a csoportok nem élveznek védelmet „felülről”. Egyre éberebbeknek kell lennünk — vélte David Kyd. Az egykori Szovjetunió területén hatalmas mennyiségű plutónium és más radioaktív anyag van, s árusításuk mindinkább kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól — mondotta. A változatosság már nem gyönyörködtet Minél változatosabb termékekkel előállni — ez az elv alapvető stratégiája volt mindmáig a japán vállalatoknak, amelyek — mint mondják — gyakorta az alapos piackutatást pótlandó vezettek be új termékeket. A Suntory cég például évente 15-20 újabb ízesítésű üdítőitallal — köztük joghurtos szódavízzel — áll elő, ezek kilencven százaléka ugyan nem állta ki a fogyasztók próbáját, és egy éven belül eltűnt, a maradék viszont jövedelmező volt a cégnek. A stagnáló eladások, a változatos kínálat tőkeigénye miatt azonban módosulóban van a piaci stratégia, az élelmiszeripartól az elektronikáig a gyártok sorra lassítják a termékcsere ütemét. Az autóiparban a japán cégek a szokás szerint négyévente rukkoltak elő új modellekkel, szemben az ót-tíz évente esedékes amerikai vagy nyugat-európai termékmegújulással. Újabban a Nissan is egy évvel kitolta a ciklust, a Mazda pedig az újabb luxusautóját már csak 23 féle változatban kínálja a korábbi 96-tal szemben. Mindez komoly fordulat jele a szigetországban, ahol részben a viharos fejlődés szoktatta hozzá az újdonságok állandó keresésére és megvásárlására az embereket. A japánoknak különleges érzékük van a részletek iránt, és szinte gyerekes örömmel fedezik fel az újat, jelentsen az bármilyen csekély változtatást. Ez is indokolja, miért kínál a Mitsubishi vagy húszféle faxmasinát, a Sony 12 méretváltozatban és tucatnyi fajtában televíziót. Mondják, hogy az amerikaiak a technikailag új termékek terén még képesek ugyan lépést tartani a japánokkal, talán gyorsabban is vezetik be modelljeiket, ám a meglevő technikán alapuló termékváltozatok piacra viteléucn a japaii nem vcicncuiicuicn. ivicg olyan egyszerű dologban is, mint a toll vagy a ceruza, áruhaznyi választék előállítására képes egy-egy gyártó. A Pilot nevű vállalat áruit például 10-12 oldalas katalógusban sorolja fel. A kilencvenes évekig élt az az üzleti filozófia, hogy maximális piaci részesedést úgy lehet elérni, ha a termelők minden elképzelhető — és elképzelhetetlen — igényt kielégítenek. Olyan rugalmas gyártási rendszert honosítottak meg, amely lehetővé tette, hogy ugyanannak a gyártmánynak számtalan változatát lehessen előállítani. A mostani dekonjunktúra költségcsökkentésre készteti azonban a vállalatokat, amelyek a mérnöki, a gyártmánytervezési és tesztelési kiadásokat takaríthatják meg a választék szűkítésével. Erre ösztönzi őket a mindenhatónak tekintett MITI, vagyis a nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium is, azt remélve, hogy ily módon lerövidíthető a japánok hosszúra nyúlt munkaideje, meg anyagot, energiát is meg lehet takarítani. A Nissan 3 százalékos megtakarítást remél attól, hogy a különböző autóvaltozatokra nem kell annyi tervezési időt fordítani, és nem kell annyi alkatreszfelesleget készleteznie. Jelenleg a második legnagyobb autógyár 22 modellt gyárt, de ezeket 1096 változatban kínálja. Ha kevesebb típus lesz kapható, vagy lassúbb lesz a termékcsere, azt a fogyasztók esetleg észre sem fogják venni. Jelenleg Japánban 211 tevémo- dell kapható, és ezek általiban 12-13 hónapig vannak a piacon. A jövőben „csak” 192 készülék lcözül lehet majd választani, és ezeket 14 hónapon át fogják a gyártók forgalmazni. Fegyveres rablók Floridában Miami közlekedési lámpáinál fegyveres rablók támadják meg azokat a gépkocsivezetőket, akik nem a városból valók, és térképeiket tanulmányozzák. Orlan- dóban, Mickey Mouse hazájában egy fiatal anyát a közelmúltban megerőszakoltak a Disney Hotelban néhány héttel azután, hogy egy brit turistát meggyilkoltak a szálloda mellett. Jack- sonville-ban, ahol az északról jövő turisták átlépik Florida határát, helikopteres őrjáratok keresik azokat az útonállókat, akik megöltek egy gépkocsivezetőt és több másikat megsebesítettek. Úgy látszik, Florida dzsungellé változott a sok millió turista számára, akik évről évre felkeresik a szubtrópikus paradicsomot. A turizmus Florida fő iparága, amely 26 milliárd dollárt hoz az államnak évente. A lakosság követeli a kormánytól, hogy vezényelje ki a Nemzeti Gárdát az autópályákra, ahol — csupán Jacksonville- ban — 36 támadásra került sor nemrégiben. Az amerikai autószövetség közleményben kérte a gépkocsivezetőket, hogy lehetőleg kerüljék el a jacksonville-i autópályát. A turisták könnyen esnek a támadások áldozatául, mert bérelt kocsival közlekednek, amelynek különleges rendszámtáblája van — mondta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának Raymond Lang, a miami rendőrség szóvivője. A rablók főleg a repülőtérre vezető út kereszteződéseinél állnak lesben. Amikor egy kocsi megáll, szikladarabbal törik be az ablakot, és elragadják a táskát, fényképezőgépet és más értéktárgyakat. Néhány esetben rá is lőnek a turistákra. Egy német nő például deréktól lefelé megbénult, miután egy 15 éves kamasz rálőtt egy McDonald’s étterem előtt. A helyi rendőrség most szaporítja az őrjáratok számát, főleg november és március között, amikor Florida napos klímája kellemes változást ígér az északi vidékek havas, esős időjárásával szemben. Az idegenforgalmi szakemberek ennek ellenére azt állítják, hogy a bűnözés növekedése eddig nem érintette hátrányosan a szállodai szobafoglalásokat. Valentin-napl gyöngyszemek Amerikából Sztálingrád — öt évtized távlatából Németországban tavaly megünnepelték „a házi muzsikálás napjat”, és ez a nap minden jel szerint az otthoni zenélés újjászületését jelzi. Hivatalos becslések szerint több mint 10 millió német játszik valamilyen hangszeren. Kétségtelenül a zongora a legkedveltebb hangszer — évente háromszázezren tanulnak meg zongorázni, és szerény számítások szerint is a németek 80 százaléka álmodik arról, hogy életében egyszer megtanul a fekete-fehér billentyűkön játszani. Zeneiskolákban és magántanároknál hosszú ideig kell várakoz- niok a leendő tanítványoknak, amíg rájuk kerül a sor. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy 40 évesnél idősebb felnőttek jelentkeznek zongoratanítványnak. A kereskedelem lépést tart a divattal — bérbe is ad zongorákat és pianínókat. A hangszerboltokban szétkapkodják a kottákat. A legnépszerűbbek a Heinz Rühman-fil- mek dalait megörökítő kották. De rendkívül népszerű Telemann és Rossini kamarazenéje is, nemkülönben a gyermekdalok. A reklámszakma is felfigyelt a zene iránti fokozott érdeklődésre. Az elmúlt hónapokban olyan hangszerek, mint a szaxofon, a hegedű, a trombita, a cselló és a hárfa, előkelő helyet kaptak autók, biztosítások, köhögéscsillapítók, gyorsbüfék és betonkészítő cégek reklámozásában. A zenekedvelők büszkén hangoztatják, hogy napjainkban egy zongora a lakasban éppen olyan tekintélyt kölcsönöz a tulajdonosának, mint még nemrég a hifi-torony vagy a televíziós készülék. Egyesek vérmes reményei szerint az ezredfordulóra a zene népszerűség tekintetében túltesz majd a sporton is. A hamburgi zenei főiskola elnöke, Hermann Rauhe profesz- szor szerint korunk problémáktól teli világában az emberek harmóniára vágynak lakásuk négy fala között. Ez a harmónia pedig megteremthető a közös muzsikálás révén. Különösen a zongorázás kelthet az emberben jó érzést, és lehet gyógyszere a stressztől szenvedő leieknek. Valentin (Bálint) napja a szerelmesek ünnepe, amikor minden lehetséges. Például az is, hogy a The Washington Post Va- lentin-napi mellékletében bizonyos Victor nagyméretű, magyar nyelvű hirdetésben közölje Anitával, miszerint: „Egész nap kutatlak, kereslek — szeretlek, szeretlek, szeretlek”. Anita feltehetően könnyen rábukkanhatott a vallomásra, mivel a nyolc teljes újságoldalt megtöltő szerelmi közlemények az ábécé sorrendjében sorakoznak. Ha a címzett magyar, nyilván meghatotta a nyelvezet és a teije- delem — ha nem, feltehetően így sem maradt hatás nélkül az „egzotikus” nyelv muzsikája. A magyar mellett a lap hozott egyébként spanyol, francia és német nyelvű üzenetet, s egy bánatosat, félig csehül. Feladója Prágába üzent, és azt panaszolta, hogy a washingtoni fiút tízezer mérföld választja el kedvesétől. A szerelmeshirdetések címzettjeinek többsége hölgy, de nem ritka a teremtés koronáinak szóló üzenet sem. Amikor például Jennifer Griffin közli a legszélesebb nyilvánossággal, hogy félje, Mark, milyen boldoggá teszi. Mámorában az ifjú ara nem mulasztja el közölni a csodafélj becenevét: „szőke Isten”. Van, aki még az udvarlás kezdetén tárt, s a romantikus szövegből világosan kitűnik: bízik benne, hogy szárnyaló szavaival a randevúk után immár intimebb együttlétre is rábírhatja az imá- dottat. Van, aki még ennél is szókimondóbb: a világ első számú testiszerelem-bajnokának kiáltja ki párját — szerencsére csak keresztnévvel. Egyes szerelemittas washingtoniak nem átallják rettenetes (és hosszú) költeményben magasztalni kedvesüket. Páros rímekben, csattanós cáfolataként annak, hogy a tengerentúlon kiveszett volna a romantika. Van, akinél tartós: az egyik hirdető boldog házasságának évtizedeit méltatja a hasábokon, csatlakoztatva a köszönethez a három gyereket. Másutt nagyapó kíván további boldogságot nagyanyónak. Van, aki arról áradozik, milyen boldogság tölti el, hiszen 23 év után hozta össze a sors újra kedvesével — akitől soha többé el nem szakad, ígéri, névvel, nyomtatásban. Az újságoldalakon nyilazó ámorok színesítik a hirdetést — mérettől függően —, lehet egy, két vagy három szívvel rendelni, nemkülönben virággal, illetve egy vagy több mackóval. Mindez szívmelengető olvasmány. A valóság azonban prózaibb: az Egyesült Államokban minden második házasság válással végződik, a nagyvárosokban viszont az arány még ennél is rosszabb. Kari May és az amerikaiak Igazán kár, hogy Kari May ezt már nem élhette meg — 75 evvel a halála után az amerikaiak tárt karokkal fogadják regényhőseit, Winnetout es Old Shatterhand- et. És még valami: csodálkozva értesülnek róla, hogy a legvadabb vadnyugat éppenséggel nem az ő kontinensükön van, hanem 9000 kilométerrel odébb — a schleswig-holsteini Bad Sege- bcrgben. Érdekes módon Winnetou és Old Shatterhand sohasem tudott igazából gyökeret ereszteni Amerikában. Az Egyesült Államokban mindössze három regényét adták ki Kari Maynak, és azokat sem sokan olvasták, jóllehet, a kedvelt indiánregények száz esztendő alatt 40 nyelven, több mint 80 millió példányban keltek el világszerte. Most azonban végre Amerikában is — legalábbis San Franciscóban — nagy számban vannak rajongói Winnetounak és társainak. Érdekes, hogy ez épen tavaly, a Kolumbusz-évben ezdődött, amikor a nyilvánosság — mint eddig még soha — szembesült az indiánok elnyomásának és kiirtásának történelmi tényével, és ezért tulajdonképpen szkeptikusan kellett volna szemben allnia Kari May vadnyugati romantikájával. Bad Segeberg polgármestere és a Kari May Ünnepi Játékok intendánsa előadókörúton volt az Egyesült Államokban, hogy ismertesse szabadtéri előadásaik programját. A San Franciscó-i Goethe Intézetben az érdeklődők megtudhatták tőlük, hogy az ünnepi játékokon évadonként 20.000 lövést adnak le, 50 kiló sminket használnak el, és a vakmerő lovasok bordái számtalanszor eltörnek. Megtudhatták azt is, hogy Németországban négyszáznál több indián- és cowboy- klub működik. És ami mindennél j óbban bizonyítja az amerikai indiánok és a németek jó kapcsolatait: San Franciscóban a tavalyi amerikai-indián filmfesztivál vetítéseinek jelentős részét a Goethe Intézetben tartották. 1942. november 19-én kezdődött a második világháború egyik fordulatot jelentő hadművelete: a szovjet csapatok ellen- támadása Sztálingrádnál. Napjainkban, amikor egyes helyi konfliktusok „hadászati”, mások „drámai” vagy „sorsdöntő” minősítést kapnak, nem árt az 1942-43-as arányokra emlékeztetni: Sztálingrádnál a szovjetek másfél milliós veszteséget okoztak ellenfeleiknek halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban és eltűntekben, kiiktatták a szovjet-német fronton felvonultatott ellenséges erők egynegyedét, bekerítve és megsemmisítve katlancsaták sorozatában a német 6. tábori hadsereget és a 4. páncélos hadsereget, a román 3. és 4. hadsereget, valamint az olasz 8. hadsereget. A sztálingrádi ütközet szovjet szempontból védelmi és támadási szakaszra tagozódott. A védelmi szakasz 1942. július 17-től november 18-ig, az ellentámadási szakasz november 19-től 1943. február 2-ig tartott. Akkori és későbbi szovjet marsaitok egész sora vezette a sztálingrádi, a délkeleti, a délnyugati, a doni frontokat, a keretükben harcoló hadseregeket: Tyimosenko, Jer- jomenko, Rokosszovszkij, Csuj- kov és mások. A német 6. hadsereg parancsnoka Friedrich Paulus tábornagy volt. Hitler hadereje 1942 derekán 10.204.000 katonát számlált, ebből hatmillió harcolt a szovjet fronton. A németek itt 43 ezer löveggel és aknavetővel, több mint 3000 harckocsival, közel három és fél ezer harci repülőgéppel rendelkeztek. A Führer- nek az 1942-es tavaszi-nyári hadjáratra vonatkozó 41. számú direktívájában fez állt: „Az összes rendelkezésre álló erőket össze kell vonni a déli szakaszon végrehajtandó fő műveletre, hogy megsemmisítsük az ellenfelet a Dontól nyugatra, majd elfoglaljuk a Kaukázus olajmezőit, és átkeljünk a Kaukázus gerincén”. Míg 1942 júliusában a sztálingrádi irányban támadó német „B” hadseregcsoportnak 42 hadosztálya volt, október végére már 81 hadosztály foglalt állományába. A középső frontról, Voronyezs mellől, de Franciaországból és Németországból is dobtak át ide német egységeket. Akkori katonai elemzők feltették a kérdést: miért akarja Hitler megszerezni Sztálingrádot, az értelem ellenére, a hadászat és harcászat összes törvényei ellenére? Mi késztette őt arra, hogy újabb és újabb embertömegeket vessen ebbe a „lángoló húsdarálóba”, ahogy akkor a volgai csatát nevezték. Augusztusban meghiúsult a németek terve, hogy menetből foglalják el a várost. Pedig addig már rengeteg nagy és kis várost foglaltak el vagy egy csapással, vagy rövid ideig tartó harcok után. Leningrád falainál meg kellett állniok, Odessza, Kijev, Szevasztopol csak feltartóztatta őket, Moszkvát nem ostromolták, közvetlen előterében vereséget szenvedtek. Egész szeptember Sztálingrád sikertelen ostromával telt el, a németek naponta maximum 100-200 métert tudtak előrenyomulni, de óriási veszteségek árán. Egyre világosabb lett, hogy a Volga menti városban a német hadsereg elveszti manőverező képességét, a páncélos magasabb egységek csapásmérő erejüket, a légierő akcióinak hatékonyságát, még az osztatlan légiuralom ellenére is. November 8-án Hitler kitárulkozik: „Egy bizonyos pontnál akartam elérni a Volgát... Ez a város véletlenül Sztálinnak a nevét viseli. De én nem emiatt törekedtem oda... Ez rendkívül fontos pont. Rajta keresztül szállítottak át harmincmillió tonna rakományt, ebből majdnem kilencmillió tonna olajat. Oda áramlott Ukrajnából és a Ku- bányból a búza, északra való továbbítás céljából. Oda szállították a mangánércet... Éppen ezért akartam bevenni, és — bevettük! Mindössze néhány pontot nem foglaltunk el. Egyesek azt kérdezgetik, hogy miért nem foglaljuk el gyorsabban. Azért, mert nem akarok ott második Ver- dunt. Elérem ezt kisebb csapásmérő csoporttal is”. Valóban, 1942 közepén úgy tűnt, hogy Sztálingrádnál mindkét fél a végletekig kimerült. Mégis, november 19-én reggel ellentámadásba lendültek a szovjet délnyugati front és a doni front csapatai, november 20-án pedig a sztálingrádi front erői, hogy áttöij ék az ellenség arcvonalát, bekerítsék és megsemmisítsék a németeket. Zsukov ugyanakkor azt a feladatot kapta, hogy készítsen elő megtévesztő hadműveletet a kalinyini és a bijanszki front erőivel. Á szovjet stratégiai elgondolás keresztülvitelével olyan helyzet alakult ki, hogy a sztálingrádi térségben egy-egy milliós szovjet és német erő állt egymással szemben, de tüzérségi eszközökben másfél- szeres, harckocsikban több mint kétszeres szovjet fölényt sikerült Sztálinnak összehoznia. November 19-én reggel a 28 kilométeres hosszúságú fő áttörési szakaszon 3500 szovjet lö- veg zúdított rombolási, majd el- fojtási tüzet a német állásokra, ezután támadásba lendült a szovjet 5. harckocsihadsereg és a 21 lövészhadsereg. Másnap a 64., az 57. és az 51. hadsereg is végrehajtotta az áttörést, miközben Paulus is áttörésekkel próbálkozott. A német tábornagy november 20-án délután beszélt törzse előtt először komoly veszélyről. Figyelmeztette a parancsnokait, hogy kritikus helyzet alakulhat ki. November 21-én pánikhangulatban érte a német törzset Hitler rádióüzenete a körkörös védelem megszervezésére. November 23-án 16 órakor a gyűrű bezárult a németek körül, harapófogóba került 22 hadosztály, összesen 330 ezer ember. Ä szovjetek a biztonság kedvéért egy külső gyűrűt is létesítettek, emellett Moszkva megtehette a szükséges intézkedéseket a bekerített csapatok felmentésére irányuló német kísérletek visszaverésére is. 1943. január 10-én a szovjet doni front hadseregeit egyszerre vetették támadásba, azok szétvágták a bekerített hitlerista csoportosítást. Január 31-én a szovjet 64. hadsereg katonái foglyul ejtették Paulus tábornagyot, a 6. német hadsereg parancsnokát, és egész törzsét. Ezen a napon a német déli csoportosítás teljesen beszüntette az ellenállást. Otto Corfes német tábornok azt mondta Csujkovnak, a közreműködő 62. hadsereg parancsnokának, hogy eszét és tetteit tekintve Hitler nem kisebb személyiség, mint Bismarck, s Németország Hitler vezetésével túléli ezt a kudarcot, és végeredményben győzni fog. Csujkov marsall, mint emlékirataiban lejegyezte, 1949-ben Berlinben ismét találkozott Corfes tábornokkal, aki akkor a Német-Szovjet Baráti Társaság aktivistája volt. Paulusról feljegyezte a krónika, hogy a volgai erőd ostromakor töltötte be 52. életévét, s addig 33 évet szolgált a német hadsereg soraiban. Az első világháború idején csapattiszt volt, majd vezérkari tiszt lett. A páncélos csapatok vezérkari főnökeként tevékenyen részt vett a második világháború előkészítésében. 1939-ben keresztültört Lengyel- országon, 1940-ben Franciaországon. 1941 januárjában lett a páncéloscsapatok tábornoka. 2500 német tiszttel és 24 tábornokkal együtt került szovjet fogságba. Az ütközet után Sztálingrádban és környékén 150 ezer német holttestet gyűjtöttek össze és temettek el. A szovjet veszteségek katonákban és polgári személyekben ezt a számot is felülmúlták. A városban 1943. február 2-án dördültek el az utolsó lövések: a német északi csoportosítás is letette a fegyvert. A hadászati kezdeményezés a nyugat felé mozgó keleti fronton immár a háború végéig a Vörös Hadsereg kezében maradt.
