Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. február 3., szerda „Ilyen volnék?” — kérdezte egy fotója láttán Emlékkönyv Dómján Editről A reprezentatív kiállítású, nagy alakú kötet, szép fényképekkel gazdagon illusztrálva, szubjektív dokumentumok gyűjteménye Dómján Edit színművésznő születése 60. és halála 20. évfordulójára. Életében, de halála óta is a legközkedveltebb magyar színésznők közé tartozik, aki színházi szereplései mellett a televízióban s a filmekben is kitűnt különböző szerepekben. Az évforduló alkalmából művésztársai, barátai emlékeznek e páratlan tehetségű és különös sorsú papnőre, Thália elhivatott és kiválasztott hívére. Dómján Edit páratlanul gazdag életutat tudhatott magáénak. Kitartása, hatalmas akaratereje révén a hazai színjátszás csillagai közé küzdötte fel magát. Bámulatos önfegyelemmel, emberfeletti munkával fogott művészi célja megvalósításához. Küzdelmei során igaz barátokra is lelt. A sors nem tagadta meg tőle az igazi szerelmet sem. A kitűnő kötetet Káló Flórián: „Edit, Kedves!” — megszólí- tású levele nyitja meg, amelyben kiemeli: „Utolsó leveledre, amit 1972 karácsonyán írtál, mindmáig adós maradtam a válasszal. Miért?...” Kállai Ferenc: „Óriási űrt hagyott maga után, éppen úgy, mint Ruttkai Éva. Mert — számomra — ők ketten voltak az igazi nők. Ma lámpással kell a színházi világban az utódaikat keresni. Ő hölgy volt. Még ma is, ha énekelni hallom, érzem a szívét, a fájdalmát. A hangjában nosztalgia cseng a percenként múló szépség iránt. Érezni, hogy könyörög a szeretetért, s azt is, hogy ő mennyire szeret. Tartok tőle, hogy ez utóbbit sokan ki is használták.” Sinkovits Imre: „Szerettem Vele játszani, mert játékos volt, szenzibilis (érzékeny, finoman érző), pontos, felkészült, megbízható, lelkiismeretes, improvizálásra is kész, de soha nem tudtam Őt megismerni. Ő zárkózott volt, én tapintatos.” Bessenyei Ferenc: „El tudott vinni a csodák, álmok, örök szépségek világába. Úgy él bennem, mint aki diadalmaskodni tudott a szürkeség, a hétköznapi- ság, a realitás, az élet méltatlan mivolta, az elmúlás felett. Érezte, hogy az embernek nem addig kell élnie, amíg tud, hanem amíg lehet. Amíg lehet emberhez, művészhez, Isten teremtményéhez méltóan létezni. És ebbe az ő normái szerint nem tartozott bele a hanyatlás, az öregedés, leépülés, mellőzés, a meddő, szánalmas, hiábavaló harc a megállíthatatlan végzettel.” Gábor Miklós: „Emlékszem, egyszer együtt rádióztunk. A Múzeum-kert mellett ballagtunk a rádió felé, s Edit éppen közlékenyebb hangulatban volt. Azt éreztem, mintha tanácsot akarna nekem adni, s közben magát biztatja, hogy hagyjuk abba a pályát, nem szabad többé színésznek lennünk, így, ahogy mi csináljuk, nem éri meg. Persze nem az anyagiakra gondolt. De hogy miért mondta mindezt, azt nem indokolta. Én meg nem kérdeztem rá, nem akartam bizalmaskodni... Tiszteletben tartottam az Ő zárkózottságát, soha nem tolakodtam a közelébe, hogy megfejtsem a titkait. Igen, Edit titokzatos, nálunk szokatlan nőtípus volt. Nem modern nő, akinek a büszkesége abban rejlik, hogy hasonlítani akar a férfiakhoz. Bevallom, nekem ez a nőideálom.” Bodrogi Gyula: „Edit azok közé a művészek közé tartozott, akinek a színpadi énje teljesen elütött magánemberi énjétől. A színpadon naiva-primadonna volt. Ebben a szerepkörben az egyik legtüneményesebb, leg- magávalragadóbb, akit valaha ismertem... Ezzel szemben az életben pontosan megfogalmazott életelv szerint élt. Az a többször hangoztatott, és igazán senki által komolyan nem vett nézete, hogy egy nőnek 40 évig szabad csak élnie, nála eltökélt életprogram volt, amit igazolt, hogy 40. születésnapján véget is vetett életének. Itt kell keresni a kulcsot Szécsi Palival való kapcsolatához. Tündériek voltak együtt, aranyosak. Akik ott voltunk körülöttük, úgy éreztük, hogy az életről szól, az élet igenlése, ki- teljesedése a két sugárzóan tehetséges, sikeres, szép ember egymásra találása és együvé tartozása. A rövidesen bekövetkezett két tragédia viszont azt látszik igazolni, hogy az elkerülhetetlen végzet, az elmúlás, a halálhoz való közelítés, annak meghívása kapcsolta őket össze. Végérvényesen.” Hegedűs Géza: „Történt, hogy Dómján Edit Molnár Ferenc „Az üvegcipő” c. játékának női főszerepét, a kis cselédkét alakította. Játéka hiteles lélekáb- rázolás volt. Dómján Editet eleve jó színésznőnek tartottam, de ezzel ez alkotással színházi életünk legnagyobb művésznői közé emelkedett.” Ikládi László (fotóművész): „1972 októberében felhívott telefonon: jó lenne, ha csinálnék néhány portrét. Meglepődtem. Soha nem volt még ilyen kérése. Mikor elkészültek a mintafotók, megmutattam. Ilyen vagyok? — kérdezte örömmel. Jó, majd visz- szatérünk rá. Erre soha nem került sor. Utólag megerősödött bennem a gondolat, lehet, hogy ez is tudatos felkészülés volt az általa megtervezett búcsúra? Azt akarta — ki nem mondottan —, hogy maradjon róla egy portrésorozat? Megbízott bennem, rám bízta az üzenetet. Húsz évig nem nyúltam a képekhez. Most adom közre.” A Dómján Editről kiadott kötet az életmű sok lényeges aspektusát megmutatja: átfogó, reprezentatív memoárválogatás. Különleges képet ad a nemrég köztünk élt, rokonszenves művésznő egyéniségéről. A szép kivitelű, igen sokoldalú, rendkívül olvasmányos, képei révén pedig látványos, irodalmi színvonalú, drámatörténeti mestermű elsősorban a színházi világ iránt érdeklődőknek ajánlható, de tartalma, szép stílusa, kivitelezése révén széles körben érdemes beszerezni, majd többször is belelapozni, mert egy varázslatos művészről, szerepeiről szól hozzánk mindenkor. Dr. Domonkos János Koldulr tatunk... ? A kicsi — nem kevés... Ezt leginkább a kisnyugdíjasok tudják, akik jószerint a létminimum határán tengődnek, s minden forintot megbecsülnek, bárhonnan is csöppen tenyerükbe. Ugyanígy és ugyanilyen mélységben élik át a helyzetet a hatvani családsegítő szolgálat munkatársai, akik széles fronton kerültek kapcsolatba a kispénzű nyugdíjasokkal. Hiszen ezek bármelyike szorul gyógyszerre, valaminő folyamodvány okmánybélyegének beszerzésére, vagy netán kályhájából hiányzik az ölnyi tüzelő, amit lángra lobbantson: lealázó utcasarki koldulás helyett egyetlen út a családsegítő szolgálat. Zsitvai Katalin és munkatársai ezért fájlalják módfelett, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésén eltekintett a nyugbéresek nyomorúsága felett, s a megszavazott városi költségvetésből lecsípte azt a segélykeretet, amelyből 1992 végéig a fent említett aprócska pénzösszegekkel támogathatta a családsegítő szolgálat a hozzá fordulókat. Indoklás: ez nem alapfeladat, ilyenformán nem terhelheti a költségvetést. Nem alapfeladat...?! Elhiszem, hogy tételesen nincs feltüntetve Zsitvai Katalin és munkatársai gazdálkodási keretében bizonyos pénzmennyiség, amiből száz-kétszáz forintot alkalmasint utalványozhatnának egy- egy didergő özvegyasszonynak némi olcsó tüzelőre, vagy éppen avégett, hogy a betegágynak dőlt agg férfiember elküldje a szomszédék gyerekét ama patikaszerért, amitől talpra állását reméli. Vagyis nem olyan tételről van itt szó, amely miatt át kellene formálni az önkormányzat költség- vetését! Több empátiával, némi jóindulattal viszont össze lehetett volna kaparni különböző helyekről, különböző gazdálkodási tételekből azt a kicsit, melyet az érintett intézmények szinte észre sem vennének, ám összességükben nincstelenek százainak jelenthet mentőövet az alámerülés előtti végső pillanatban. Vagy netán erre aspiráltak a képviselők? Lelke rajta, aki nem a túlélésre voksolt. (moldvay) Őrjítő vágy v _______________________J E gy különös, ám mind jobban általánossá váló jelenséggel kell foglalkoznunk e film kapcsán, ami az egyszeri izgalomból úgy suhant át a kiszámítható közhelyek sorába, mint valami pille. (Nem olyan szépen, hanem inkább olyan észrevétlenül.) Nem másról van szó, mint a hullák kiszámíthatatlan viselkedéséről. Konkrétabban: hogy egyes tetemek előszeretettel ugrálnak fel a film végén, amikor már mindenki azt hiszi, hogy végük. Ott vannak vérbe fagyva (Egy ágyban az ellenséggel), kádba fúlva (Végzetes vonzerő), agyonégve (A rettegés foka), tengerbe veszve (Halálos nyugalom) — hullább hullák már nem is lehetnének, és egyszer csak... mint derült égből a villámcsapás, erőre kapnak, és újból szem- beszállnak legyőzőikkel. Ez kérem, csoda. A jelenségnek azonban feltehetően racionális háttere van, s az amerikai filmkészítés szerkezetét boncolgatva hamar rájöhetünk, milyen rugók (mert művészi késztetésnek ezt távolról sem nevezhetjük) mozgatják az alkotókat. Ha csak az Őrjítő vágynál maradunk, máris könnyen levezethetjük a képletet: jó fiú meg rossz fiú küzd a nőért, a helyzeti előny természetesen a rossznál van. Behálózza, tönkreteszi a pozitív hősök életét, s ezért természetesen meg kell lakolnia. „Face to face,” szemtől szemben. A végkifejletben elbukik a rossz, szó szerint, mivel kiterítve fekszik a lépcső alján, semmi életjelet nem mutatva. A kezdő néző nagyot fújtat, a tapasztaltabbak viszont csak egy kevés levegőt vesznek, még várnak... Nekik van igazuk. Jön a „jelenség”: a véres arcú hulla felugrik, és megint támad. Még egyszer meg kell ölni, feltehetően utoljára, de ha így haladunk, többszörös leszámolásoknak leszünk majd tanúi a mozikban. Már csak a kérdés marad, hogy: miért? Minek kell a lassan már agyoncsépelt fordulatot újra és újra bevetni, fokozva az izgalmakat. A válasz talán nem teljesen fedi a valóságot, mindenesetre logikus. Mert az ötlet aránylag hatékony. Beválik, még akkor is, ha tucatszor láttunk hasonlót, más kameraállásból, más szereplőkkel. Ez a gyártósor — az amerikai — nem pazarol. Addig rágja a csontot, amíg azon szemernyi hús sem marad, az inakat, porcokat is lecsócsálja, nemsokára már maga a csont következik. Ekkora ötlettelenség és rideg „filmcsinálás” láttán abban is biztosak lehetünk, hogy még a lerágott csont se marad majd parlagon. Legfeljebb ledarálják és újrahasznosítják. Doros Judit „Nincs akadálya a pártból kizártak visszatérésének” Kisgazdák az Ózonban A Független Kisgazdapárt országos vezetősége nemrég háromnapos tanácskozást tartott Mátraházán, az Ózon Hotelban. Dr. Tor- gyán József pártelnök vezényletével zajlott az esemény, amelyen két fontos határozat született. Mindkettő olvasható volt már: az egyik, hogy a kisgazdák keresztény-nemzeti összefogást kezdeményeznek, a másik, hogy ennek jegyében Torgyán nem kíván akadályt állítani a korábban a pártból kizárt tagok visszatérése elé. Az elnök úrral eredetileg interjút terveztünk, ám egy sajátos „sajtótájékoztató” lett belőle, amely hamar átalakult egy szinte kérdések nélküli közös beszélgetéssé, ahol csaknem mindenki hozzászólt, hangot adott véleményének, és úgyszintén majd minden szóba is került. Tehát a kisgazdák következnek, először maga az elnök: az említett keresztény-nemzeti ösz- szefogás ügyét részletezve dr. Torgyán József elmondta: a kisgazdapárt egy külön politikai erőt jelent a kormánykoalíció és az ellenzék között. Helyileg is úgy foglalnak a Parlamentben székeket, hogy ők ülnek középen. Egyébként is mára egyértelmű: az FKGP az a párt, amely képes a több mint ezeréves keresztény-nemzeti eszméket, erőket összefogni, illetőleg megvalósítani. — Az élére állunk, és vezetjük a meghirdetett keresztény-nemzeti összefogást — fejtegette. — Ha ezt nem tennénk meg, akkor 1994-ben már nem lenne miért az urnákhoz járulni, mert addigra a liberálkommunista blokk teljesen eluralná hazánkat. A restauráció veszélyét látjuk, s ebben a helyzetben a kisgazdapárt nem maradhatott tétlen. Ma, amikor a Demokrata Fórum és a vele azonos platformon lévő erők válságukat élik meg, most már van egy valóban nyugodt erő: ez pedig a kisgazdapárt. Mi képesek vagyunk a kereszténynemzeti elveket összefogni és diadalra vinni. S mivel meghirdettük az összefogást, nyilvánvaló, hogy a párton belül sem alkalmazhatunk más mércét, mint amit szélesebb körben. Én, a párt elnöke, akinek a személyével kapcsolatban annyiféle elképzelést közöltek már a médiumok, kijelentem, hogy az engem ért rágalmak és támadások dacára — éppen a keresztény-nemzeti összefogás megvalósíthatósága érdekében — nincs akadálya a jövőben a pártból kizárt személyek visszatérésének. Miután azonban a kisgazdapárt mindig is demokratikusan működött, alulról építkező volt, a visszatérni szándékozóknak a megyei szervezetekhez kell fordulniuk, amelyek az alapszervezetek meghallgatását követően döntenek, tehát nem az elnök, nem a központ dönt. Mindezt dr. Győriványi Sándor országgyűlési képviselő azzal egészítette ki, hogy a keresztény-nemzeti összefogás meghirdetése nem friss kisgazda-program, hiszen benne van a párt nyolcvanéves jelmondatában: „Isten, Haza, Család.”Centrum- pártiságukat pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1938- ban Eckhard Tibornak azt mondták a magyar parlamentben, hogy ő kommunista, 1949- től pedig a kisgazdákra sokszor rámondták: „ez fasiszta párt.” Az FKGP helyzetét, választási esélyeit firtató kérdésre újfent az elnök válaszolt. Mint mondta, úgy látja, pártja felfelé ívelő szakaszban van. Rendkívül erőteljes fejlődési szakba kerültek, annak ellenére, hogy csak most vált tisztázottá a jogi helyzet, és vannak még bátortalan kísérletek arra, hogy a párt legitimitását elvitassák tőlük. A párt olyan össztűzben tartotta fenn eddig a létét, amelyre egyetlen más párt sem lett volna képes. Nemcsak az egész MDF, de a teljes Parlament, minden erőszakszervezet, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, a Nemzetbiztonsági Hivatal, miniszterek, államtitkárok, mindenki ellenük volt. — Hogy a kisgazdapárt ilyen támadások között egységessé tudott forrni, ez olyan erőt jelez, amit még nem is ismertek fel igazából a médiumok — hangsúlyozta Torgyán József. — Egyetlen párt sincs ma megközelítőleg sem olyan egységes, mint az FKGP. Ez a fellendülés útját nyitotta meg. Óriási lehetőség áll előttünk, hiszen ez a párt az, amelyről ma már mindenki egyöntetűen megállapíthatja: nem változtatott az álláspontján, ’90-es választási ígéreteit kívánja jelenleg is megvalósítani. S ma a paraszti bázis megőrzése mellett arra törekszünk, hogy megteremtsük minél erőteljesebb értelmiségi bázisunkat. Millió jel mutatja, hogy a fő erejévé válhatunk az országnak. Valódi gyűjtőpárttá lehetünk... Szóba került Heves megye is, s benne a „skinhead-téma”: nehezményezte egy jelenlévő kisgazda, hogy szükséges végre tisztázni a dolgokat. Ennek okán Torgyán elnök úr Egerben, a Gárdonyi-gimnáziumban egy diák-összejövetelen vesz részt február 25-én: válaszol majd a diákok kérdéseire, skinhead- ügyben felvilágosítással szolgál, továbbá ismerteti a párt programját. Elhangzott továbbá, hogy a megyei kisgazdák munkája példaadó lehet az egész országra nézve — bíznak abban, hogy a megye százszázalékosan támogatja a keresztény blokkot —, majd ismét az ifjúság került szóba. Az elnök szerint külön öröm, hogy a fiatalok is látványos érdeklődést mutatnak a párt iránt, hiszen nélkülük nincs jövő, nincs Magyarország, velük többet kell törődni. Ehhez dr. Somogyi Miklós megyei elnök egyrészt azt fűzte hozzá: Gyöngyösről tizenkét másodéves agrárhallgató, Szécsényből tizenhat középiskolai tanuló vesz részt egy három hónapos ausztriai gazdaképző gyakorlaton, másrészt számadatokat sorolt: a Független Magyar Kisgazda Ifjúságnak Egerben negyven tagja van, Gyöngyösön harminc, és Hatvanban is működik már húsz taggal ezen a néven a „nemzeti szellemű” ifjak szervezete, szorosan a kisgazdapárthoz csatlakozva. És végül: minek köszönhető az, hogy az ifjúság az eltelt fél év során így belelkesedett a kisgazdapárt iránt, ami Heves megyében ráadásul igen látványosan jelentkezik? — Látták — tudatja a párt egy képviselője —, hogy az FKGP, szemben a többi párttal, igazi magyar párt. Nem tagja ilyenolyan internacionáléknak. Képviseli a nemzeti érdekeket. És az ifjúság ma már olyan szellemi befolyás alá került, hogy ez iránt érdeklődik, s ezt a kisgazdapártban találta meg. A többi párt ugyanis mind kötődik valamilyen szállal a nemzetközi szervezetekhez, s így az ő magyar nem- zetérdek-képviseleti tevékenységük háttérbe szorul. Kénes Marcell Torgyán József: „A restauráció veszélyét látjuk...!”
