Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-25 / 47. szám

HÍRLAP, 1993. február 25., csütörtök SPORT 11. Márkus Belgiumban? Márkus Tamás neve ismerő­sen cseng a labdarúgó-szurkolók fülében, hiszen középpályásként a GYSE-t erősítette az elmúlt esztendőkben. Ősszel azonban nagy fordulat következett be az életében, mert Németországba, a harmadik ligás FC Dessauhoz igazolt. Találkozásunkkor arról érdeklődtünk tőle, hogy ízlik a bajor foci. — A beilleszkedéssel az égvi­lágon semmi gondom nem volt. Sokat segít a baráti légkör, amelyben folyik a felkészülés a bajnoki megméretésekre. Meg­ható kedvességnek is részese le­hettem, mivel az első mérkőzé­sem után kaptam csapattársaim­tól egy apró fülbevalót, pontosan olyat, amilyet mindenki visel eb­ben az együttesben. Felfoghatta ezt úgy is, hogy villámgyorsan befogadtak a német fiúk. — Hogy megy neked és a csa­patnak a játék? — Jelenleg a középmezőny­ben foglalunk helyet, így nem tű­nik elérhetetlennek a célunk, vagyis az első hat közé kerülés megvalósítása. Eddig még csak egyszer találtam be az ellenfelek kapujába, de ez egyáltalán nem keserít el, mert itt, a bajoroknál a gólpasszokat is sokra értékelik, s ebből adtam egy párat. — Hogy élsz, hogy telik egy napod? — Brazil csapattársammal egy kétszoba-összkomfortos la­kásban élek, a nagy távolság mi­att egy Volkswagen Pólót bérel nekünk a klub, azzal járunk edzésre. A délelőttöm mindig szabad, ekkor többnyire a német nyelvkönyveket bújom. Délután egytől edzés, majd pihenő követ­kezik, ám fél hatkor már ismét a pályán kell lenni. A programot szauna és gyúrás egészíti ki. — Maradsz a németeknél, vagy fontolgatod a továbblépést? — A napokban jár le a szerző­désem, de már kaptam a néme­tektől egy újabb kétéves ajánla­tot. Menedzserem, Kiéber Lász­ló sem tölti azonban tétlenül a napjait, májusban próbajátékra hív egy második ligás belga csa­pat. Nem tagadom, már nagyon várom a májust, de addig is azon vagyok, hogy a legjobb formá­mat nyújtsam a Dessaunál. (juhász) Havas pályák Kulcsszerepben a játékvezetők Amikor a múlt hét végén meg­kezdődött a labdarúgó-bajnok­ság tavaszi fordulójának szokat­lanul korai nyitánya, s a találko­zókat minden különösebb zök­kenő nélkül lebonyolították, so­kan mondták: ugye, kár volt ag­gódni a február miatt? A hét ele­jén kezdődött nagy havazás mi­att viszont most másról hallani: miért kellett ilyen korán kezde­ni? Ismert, hogy az NB I-es liga döntött a februári nyitány mel­lett, így akár úgy is lehet monda­ni: az MLSZ vétlen. Az MTI szerda déli értesülése szerint jelenleg országszerte mindenhol havasak a pályák, s amennyiben folytatódik a „fehér áldás”, mind kritikusabbá válhat a helyzet. Vajon felmerült-e, hogy a hét végi fordulót elhalasz- szák — közvetlenül a háromhe­tes szünet előtt? Erről Berzi Sán­dor, a szövetség főtitkára így nyi­latkozott: — Csak a legritkább esetben történik meg, hogy az időjárás miatt egy teljes fordulót „felfüg­gesszenek”, más időpontra írják ki — mondta. — Naponta kérjük és kapjuk a jelentéseket a hét vé­gi pályaválasztóktól, és péntekig mindenképpen várunk az esetle­ges központi döntésre. A szövet­ség álláspontja, hogy a játékve­zetők mondják ki a végső szót, közvetlenül a találkozók előtt vizsgálják felül a pályákat, s ők döntsenek, alkalmasak-e a já­tékra, vagy sem. Emlékeztetőül: a péntek-va­sárnap közötti, sorrendben 17. fordulóban a Fáy utcában, Cse­pelen, a Szőnyi úton, a Hungária körúton, Vácott, Nyíregyházán, Békéscsabán és Székesfehérvá­rott lesz (?) mérkőzés. Több mint ezer néző Autós ügyességi verseny Egerben Még a nagy hó előtt — az el­múlt hét végén, szombaton — rendezett autós ügyességi ver­senyt az egri Stratos Rallye Team. Az egri kempingben már reg­gel 9 órakor gyülekeztek a ver­senyzők és az érdeklődők, akik a megye határain túlról — Mis­kolcról, Mezőszemeréről, Mező­köveséről — is érkeztek az ese­ményre. Hét kategóriában 44-en neveztek, két indulót a tréning során agresszív versenyzési stílu­sa miatt kizártak. Bizony a latyakos, itt-ott jeges ütőn néha szép piruetteket lehe­tett látni, s olyan is akadt, aki fá­nak, oszlopnak csúszott. Szeren­csére ilyen esetekben csak az au­tón keletkezett némi horzsolás. A közel három órán át tartó versengés eredménye a követke­ző. A Trabantosok között az egri Mándi Balázs, a 701-től 1300 cm3-es gépek kategóriájában a felsőtárkányi Bajzáth Gyula (Lada), az 1301-től 1600 cm3-es autók között az egri Ács Ferenc (Lada), míg 1600 cm3 fölött a miskolci Egerszegi Attila (Maz­da) lett az első. Külön neveztek a nők, de mivel csak egyetlen bá­tor hölgy akadt, így az egri Jakab Klára dija korán biztossá lett. Ő Ladával indult, míg a szintén egri Szabó Tibor Volkswagen Golf­jával lett első a diesel kategóriá­ban. Az esélyegyenlőséget szem előtt tartva, a „hivatásos” autó- versenyzőket külön értékelték, közülük a miskolci Túri Tamás bizonyult a legjobbnak. Az abszolút kategória sor­rendje: 1. Túri Tamás, 2. Magda Róbert, 3. Ács Ferenc. A hétvégi versenyt az Eger Tourist, a kistályai úti Gumibör­ze és a Szancsó Bt. támogatta. A szervezők már gondolkodnak egy tavaszi ügyességi verseny megrendezésén. A csúszós, nedves út alaposan próbára tette a pilótákat Edzőmeccs FC Hatvan — Pénzügyőr 4-0 (1-0) Hatvan: Nagy (Sipeki) — Nyikos, Károly, Mogyorós, (Szaba­dos) — Kelemen, Mózner (Orovecz), Gephard (Krasnyanszki), Tuifel, Cseresznyik — Baranyi (Bíró), Martinenko. G.: Bíró 2, Orovecz és Tuifel. KAMATOZÓ JEGY Labdarugó Magyar Kupa Tegnap délután a labda­rúgó Magyar Kupában a négy közé jutásért csak két találkozót rendeztek meg, mivel a BVSC — Békéscsa­ba összecsapást március 6-ra halasztották el, Pé­csett pedig közbeszólt a ha­vazás. A negyeddöntő első mérkőzéseinek eredmé­nyei: Pécs — Ferencváros elmaradt Kispest-H. — Haladás 2-1 Sáránd - MTK 1-2 Röplabda A Vasassal kifulladásig Még egy mérkőzés, és egy idő­re elfelejtjük a Szuper Ligát. (Remélhetőleg nem örökre...) Az Eger SE női röplabdacsapa­tára most itthon várnak újabb feladatok. Méghozzá a Magyar Kupában és a bajnokság ráját­szásában. A kupában a negyeddöntőnél tartanak a csapatok, és a legjobb négy közé kerülésért az ESE- nek a Vasas ellenében kell bebi­zonyítania, hogy ő érdemli meg a továbbjutást. Az angyalföldi együttes már csak nyomaiban emlékeztet a korábbi „rettegett” csapatra, ám ennek ellenére nem szabad félvállról venni őket. A fiatal, rutintalan játékosok mel­lett ugyanis ott találjuk a honi mezőny egyik legjobbnak tartott feladóját Császárt, valamint Nyárit, Demetert, Szatnkót. Kasziba István, az egriek tré­nere a múlt héten szem ügyre vet­te az ellenfelet. — Lelkes csapat a Vasas, jól együtt vannak a játékosok, és úgy jönnek Egerbe, hogy nincs vesztenivalójuk. Nekünk a csü­törtök délután öt órakor kezdő­dő találkozó egyfajta presztízs­meccs is, hiszen mint ismert, ko­rábban én edzősködtem a Vasas­nál, míg Bánhidi Viki hosszú Az ESE-nek már csak egy Szuper Liga-mérkőzése van hátra. Szombaton öt órakor az Olomoucot fogadja a körcsarnokban (Fotó: Szántó György) éveket töltött a fővárosi csapat­nál. Számítunk a közönségünk­re, hiszen ezen a mérkőzésen nem szabad megbotlanunk, mert nen) úgy, mint a Szuper Ligában, itt nem lehet javítani, hiába a visszavágó. Nekünk már Eger­ben ki kell vívnunk a továbbju­tást. A kupadöntőt egyébként áp­rilis 4-én rendezik Budapesten a körcsarnokban — bízunk benne, hogy az Egerrel. A bajnokság korábban véget ér. A play offba március 9-én kapcsolódik be az ESE, méghoz­zá a Vasas „állja útját” a döntőbe vezető úton. Az egriek hazai pá­lyán kezdik a három nyert mér­kőzésig tartó elődöntőt, tehát maximum öt meccset játszanak a Vasassal. Röplabda: Sinka lemondott Tegnap délután rendkívüli ülést tartott a Magyar Röplabda Szö­vetség elnöksége. Sinka László, az MRSZ főtitkára azért hívta össze a sportág vezérkarát, mert kedden jelölték őt a kézilabda-szövetség főtitkári tisztségére. Ezt a tényt hivatalosan bejelentette az elnökség jelenlévő tagjainak, majd pedig lemondott az MRSZ főtitkári poszt­járól. Az elnökség a lemondást nem tárgyalta, a témát a március 4-i ren­des ülésre napolta el. Zöldi László, az MRSZ elnöke felkérte Sinka Lászlót arra, hogy lemondását követően továbbra is maradéktalanul lássa el munkakörét. Vác, Sahtyor Donyeck, Diósgyőr... Labdarúgó-teremtorna Miskolcon Ötszáz európai a magyar hegyen Erdészeti sibaj nokság Galyatetőn Galyatetőn rendezik meg a héten a 25. Európai Északi Er­dészeti Síbajnokságot. A nagyszabású sportverseny­re Spanyolország és Anglia kivé­telével Éurópa minden országá­ból érkeztek csapatok, így mint­egy ötszáz sportoló részvételével zajlanak az egyéni és csapatküz­delmek. A héten hullott hónak köszönhetően ideális feltételek közepette mérkőzhetnek meg a versenyzők, akiknek 12 kilomé­tert kell — többnyire hegynek fölfelé — sífutni, és a befutó előtt nyolcszáz méterrel bukó célokat kell kispuskával eltalálni. Hétfőn a Hortobágyra, ked­den a Bükkbe kirándultak a Nagyszállóba már megérkezett sportolók. Tegnap edzéseket tar­tottak, csütörtökön az egyéni, pénteken pedig a csapatverse­nyeket bonyolítják le. Ma ma­gyar estet rendeznek a nemzet­közi sportológárdának, melyen fellép többek között a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes is, pénteken délután pedig az ünne­pélyes díjátadásra kerül sor. Szombaton „versenyen kívül” rendezik meg a Magyar Sífutó Versenyt. Ezen a tömegsport­rendezvényen minden bizonnyal a külföldi versenyzők közül is so­kan részt vesznek, hiszen a csa­patok csak vasárnap utaznak ha­za Galyatetőről. Meg­menekültek A coloradói Aspen síparadi­csomában a hét végén lavinába került öt sífutó, s életükről az el­ső két nap eredménytelen kuta­tásai után már lemondtak. A hegységben, szakadó hóban, ál­landó lavinaomlások közepette csak egyikük hálózsákját találták meg, s bizonyosra vették, hogy a sportolók vagy a hótól, vagy a kemény fagytól életüket vesztet­ték. Óriási meglepetésre két futó négy nap után jelentkezett egy menedékházból, ahova sikerült elvergődniük, és segítségükkel a helikopteres mentők megtalál­ták három társukat is, köztük egy nőt. A sportolók kisebb-na- gyobb fagyásokat szenvedtek, de az orvosok szerint maradéktala­nul felépülnek. FAIR SYSTEM-Szinva Net ’93 elnevezéssel immár második alkalommal rendeznek nagysza­bású terem-labdarúgótornát március 7-én Miskolcon, a Váro­si Sportcsarnokban — jelentet­ték be az esemény szervezői szer­dai miskolci sajtótájékoztatóju­kon. A Vác FC-Samsung, a Diós­győri FC, a Zakarpatia Uzsgo- rod és a Sahtyor Donyeck rész­vételével lebonyolításra kerülő torna kellemes színfoltja lehet a válogatott japán túrája miatti bajnoki szünetnek. Izgalmas mérkőzések várhatók, mert a címvédő Vác, s a hazai közönség előtt fellépő Diósgyőr mindent megtesz a trófea megszerzéséért. A csapatok körmérkőzést ját­szanak. A találkozók kétszer 20 percesek. Büntetők elvégzésére nincs szükség. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség, illetve a több adott gól dönt. Ha az sem, úgy a kapott gólokat lajstromoz­zák. Az első helyezett gárdán kí­vül dijat kap a torna gólkirálya, a legjobb kapus és a legjobb me­zőnyjátékos is. A tervek szerint a terem-lab­darúgótornáról 35 perces össze­foglaló látható a Magyar Televí­zió 1-es csatornáján március 7-én, 20 óra 25 perctől. ■not, és szerezzen első kézből információkat a feste! által forgalmazón mobil telefonokról Szakembereink | segítenek Önnek kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket, tájékozalást adnak a készülékvásárlás és lízingelés ^ lehetőségeiről, és szaktanácsadással is szolgálnak. Várjuk hívásaikat! («))) WESTEL KAMÓTIIEFON KFT. M 0 Z 6 Á M A N A Z ü M í !

Next

/
Thumbnails
Contents