Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-18 / 41. szám
HÍRLAP, 1993. február 18., csütörtök (NEM) CSAK FIATALOKNAK Tibetbeil (ii/i.) Öt órát száguldottunk váltakozó mélységű szakadékok peremén, hogy egy miszticizmusáról és a külvilággal szembeni pasz- szivitásáról híres kultúra — az indiai-tibeti kolónia főhadiszállására jussunk. McLeon Ganz 1800 méter magasan fekszik, néhány száz méterrel az indiai városka, Dharmhamsala fölött, Himachal Pradesh államban. Ide menekült 1959-ben a kínai megszállás elől a tibeti teokrácia feje, a XIV. dalai láma. De McLeon Ganz nemcsak adminisztrációs és vallási központ a világban szétszóródott tibetiek számára. Különböző nációk időt és pénzt nem kímélve zarándokolnak ide audienciáért, Tibet-kutatók bújják a könyvtárat, az archívumot, „Reebok-cipős” nyugati turisták az önmegtartóztatás filozófiájáról hallgatnak előadásokat buddhista szerzetesektől. Mire másnap reggel felébredtünk, a szomszédos hegyek ormaiba akadt felhőkön már átfúrták magukat a napsugarak. A hegyoldal sötétzöld foltjaiból lassan bontakoztak ki a fák kontúrjai. A főutca sarában feltűntek az első apróságok, iskolatáskával a hátukon. Sikongva trap- poltak a hagyományos tibeti blúzba-köténybe öltözött, hosz- szú, fekete copfos asszonyok oldalán. Széles arcú, vágott szemű öregemberek baktattak kezükben imadobbal, és vörös anyagba bugyolált, megállapíthatatlan nemű, tüskehajú szerzetesek siettek a kolostor felé. Az egyik étteremből farmerban és pólóban lötyögő tinédzserek lógtak ki, és az időnként felerősített magnójukból Michael Jackson üvöltötte túl a szomszédos szövőüzem székeinek kattogását. A turistaélet gerincét az ilyen apró, családias éttermekben zajló társadalmi élet alkotja. Az ujj— nyi vastag banános palacsinták, tibeti és kínai finomságok élvezetét csak ideiglenesen szakítják meg a séták és előadások. Az ismerkedés és beszélgetés az éjszakába nyúlik. Ezen túl a település első számú attrakciója a dalai láma. Még a nyugati turisták is a megtiszteltetéstől bandzsítva beszélnek az audienciáról. Egy ötperces interjú is kitalpalható, de a legtöbben ennél jóval kevesebbel is beérik. Hetente egyszer átlagosan 150-200 turista, a biztonsági emberektől noszogatva, libasorba rendeződik a rezidencia kertjében. Rövidesen megjelenik Chenrezi, a szeretet istenének földi inkarnációja, aki talán nem volt egészen tisztában a szereppel járó protokoll-program- mal, amikor úgy döntött, hogy a Nirvána helyett az emberiség megsegítésére koncentrál. Ugyanis a sor, mint egy organikus futószalag, megindul őszentsége felé, és egymás után 200 ember — egyetlen hang nélkül — kezet ráz vele. Se megnyitó beszéd, se tűzoltózenekar nem bonyolítja az aktust. Az egész audienciának tíz perc alatt vége — mégis az áhítatra hajlamosak misztikus benyomásaikról hosz- szasan mesélnek a vacsoránál. A dalai láma és Tibet helyzetét nehéz megítélni objektiven: 1949 előtt Tibetben feudális teokrácia volt. Erről a halványan sem progresszív intézményről nemcsak nyomtatásban jelentek meg horrortörténetek, hanem paradoxonként, az ott-tartózko- dásunk alatt folyó filmfesztiválon vetített német és amerikai expedíciós dokumentumfilmek bizonyították. A jelenlegi láma mentségére legyen mondva, hogy tinédzserként került hatalomra, és húszas évei közepén kellett elmenekülnie Tibetből. Az is érthető, hogy egy embernek nehéz lemondani isteni voltáról. Viszont teljességgel aláássa az emigrációs kormány hitelét és a jövőre irányuló politikai ambícióit, hogy a XX. század végén kabinetjében állami jóst alkalmaz. (Folytatjuk) Nagy Erika — Nagy Ferenc Take That — az új szupercsapat A lányoknak ismét van kiért sikítaniuk, tapsolniuk. Megszületett a huszadik század végének új szupercsapata, a Take That. Az édesanyák aggódhatnak, a fiúk tapsolhatnak, itt van a Take That. A New Kids on the Block óta ennyi könnyet nem ejtettek még a fiatalok, mint az új „szívtipró” csapat zenéjének hallgatása közben. (FEB-fotó) Szabd János rendező Herczeg Lajos, Kovács Kata, Gere Zoltán és Ungvári Tamás Jubilál a sziiiiiiíílielv Múlik az idő. Ugyanis a napokban már ötéves jubileumát ünnepli az Egri Színműhely. A társulat ez alatt az időszak alatt is elismertséget szerzett a megye- székhelyen, kaptak munkájukért elismerést is, s ők úgy tartják: nem elegendő támogatást. A csapatnak nincs főállású munkatársa, mindenki főmunkaidején túl dolgozik, szinte minden nap, minden hétvégén. Ennek köszönhetően többször jártak már Erdélyben, s a híradások az ottani fellépésekről is pozitívak voltak. Most nagyszabású ünnepség- sorozatra készülnek: február 27- én délelőtt 11 órakor jubileumi kiállítás nyílik, ahol megelevenednek a közelmúlt emlékei. 14 órakor a 102-es teremben ünnepi társulati ülést tartanak, majd következik 19 órakor az igazi attrakció: bemutatják Noel Coward: „Szénaláz” című fergeteges vígjátékát, amely alcíme szerint egy bolondos családról szól. A főbb szerepeket Jordán Mária, Ungvári Tamás és Kármán Krisztina alakítják, a darab rendezője pedig Szabó János. Ezzel azonban még nem ér véget a sorozat, csak egy kicsit várni kell a folytatásra: március 5-én Szép Ernő „Május” című egyfelvoná- sosát mutatják be. Felvételeink a „Szénaláz” próbáján készültek. Jordán Mária és Zsiga Ferenc (Fotó: Gál Gábor) Egri diákszínjátszók A Lila Gépjármű „Te onnan jössz, kábé ide... Ti középre, a másik oldalon!” — ilyen eligazítások, utasítások hangzanak el az egyik sikeres egri diákszínjátszó csoport, a Lila Gépjármű próbáján. Nagyszerű hangulat, kötetlen jókedv, mégis fegyelmezett igyekezet jellemzi az ifjú előadókat. A gesztusok, a mozdulatok, a ragyogó arcok magukért beszélnek: itt mindenki jól érzi magát. A csoport vezetője, rendezője, mindenese: Fehér István, a Gárdonyi Géza Színház színésze. — Mikor jött létre az együttes ? — 1988-ban alakultunk az egészségügyi szakközépiskola felkérésére. — Mit próbál az együttes, miről szól a darab? — A címe: „Kapaszkodósáv”. Az ember tragédiájának személyes átdramatizálása. Nagyon át kellett írni, mert itt csak lányok játszanak, ez ugyanis egy kollégiumi csoport. Eleinte nem is itt, az Eü-ben próbáltunk, hanem a Dobó téri leánykollégiumban. — Hírlik, szép eredményeik vannak már... — Az évente Csurgón, illetve Gödöllőn megrendezett orszáos diákszínjátszó fesztiválokon aptunk mar arany-, ezüst- és bronzminősítést is. Darabjainkat eddig egy gyöngyösi kislány, Tóth Beatrix írta, aki az általunk először játszott, „Non-szeansz” című művéért írói különdijat is kapott, 1991-ben a legjobb író is ő volt. 1992-ben pedig a legjobb előadó lett csoportunk tagja, Szabó Eszter. Darabjaink egyébként ars poeticusak... — Miért pont ebbe az irányba orientálódtak? — Azért, mert a csoport tagjai mind középiskolás lányok. Nem erőltethetek rájuk egyéb, például szerelmes darabokat, mert életkorukból adódóan feloldhatatlan gátlásaik lennének. Egy lírai jelenet, például egy csók óhatatlanul nevetésbe torkollana a színpadon. Ezenkívül ide többnyire lelkileg nagyon sérülékeny gyerekek kerülnek, csonka csaladokból, széteső közösségekből. Ráadásul abban a korban vannak, amikor legnyitottabbak a világ felé. Nagyon kell vigyáznom arra, hogy ne rontsak rajtuk politikai vagy bármilyen egyéb nézetekkel. Nem tudom, hogy én mondjam-e meg egy 14-15 éves gyereknek, hogy valójában milyen a világ. — Itt talán oldódnak a gátlásaik, és közösségre lelnek? — Igen, mert sikerélményben lehet részük. Az pedig, amit gondolnak, amiről véleményük van, de nem merik vagy nem tudják kimondani, egy idézettel foglalható össze a legjobban: „Szépen kimondja, azzal föl is oldja a rettenetét.” Erre törekszem, erre irányulnak az előadások is. Egyébként a színjátszás szempontjából az a legelőnyösebb, ha minél szélsőségesebb egyéniségű gyerekek j önnek össze. En senkit sem küldök el, csak az őszi hónapokban tartok — mintegy szórásként — beszédtechnikát, színpadi mozgást a foglalkozásokon. — Ön hivatásos színész. Mióta foglalkozik diákszínjátszással, és van-e a csoportnak valami köze az egri színházhoz? — Tizenhárom éve színészke- dem, 1987-ig csak amatőr szinten, azután kezdtem el diákokkal foglalkozni. A Gárdonyi-színházhoz pedig csak annyi közünk van, hogy én ott vagyok színész. Erkölcsi és anyagi támogatást egyáltalán nem kapunk. Csak a Megyei Művelődési Központ segített, 1992-ben ott tarthattuk meg „Kicsinyke jólét” című előadásunkat. — Véleménye szerint van igény Egerben a diákszínjátszásra, mondjuk a közönség szempontjából? — Igen. A már említett MMK-beli előadásunkra meglepően sokan jöttek el. Tapasztalataink szerint kíváncsiak ránk. A megyében egyébként több diákszínjátszó csoport működött, mint az egesz Dunántúlon együttvéve. Éppen ezért azt hiszem, hogy kicsit több figyelmet érdemelne ez a téma. Nyilas Annamária Be-tűz-ge-tő Tótfalusi István: Vallási vademecum Azt mondják a barátaim, hogy most már változás van. Nemcsak az időjárási rendszerben. Én (amilyen naiv vagyok) hiszek a barátaimnak. Hinni most már tényleg lehet szabadon. Bárkiben és bármiben. Szóval, vallás- szabadság van. Ezt akartam mondani, csak egy kicsit bonyolultra sikerült. Az iskolákban egyre több a vallási témájú lecke, feladat. A hitoktatás is megindult mindenfelé, szerte az országban. Sok új (vagy újraindult) egyházi iskola kezdte meg a tanévet szeptemberben. A fiatalok tehát új ismeretekhez jutnak, új fogalmakkal, kifejezésekkel találkoznak olvasmányaikban, hittanórákon, vagy akár baráti beszélgetések közepette. Nos, körülbelül ilyen vagy hasonló okok indították a Móra Kiadót és a szegedi Szent Gellért Egyházi Kiadót, hogy közösen megjelentessék a „Vallási vademecum” című kötetet. A vallási szótárt Tótfalusi István írta, akinek tíz éve már megjelent hasonló műve, nagy olvasói sikerrel. Most, hogy az 'ember fiának lelke már nem a kufároké, egyre inkább kérdés: van-é lelke az ember fiának egyáltalán? Mindenesetre a léleképítés alapjai lerakásának ideje van ma. É feladat megoldásában segít a „Vallási vademecum”. A gyakorlati (származástan, kiejtés, használat) eligazítás a kötet legfőbb célja. Felöleli a hittudomány, az egyházi kormányzás és felépítmény, a szertartási ruhák, a szentmiséken használatos kellékek neveinek, szakkifejezéseinek magyarázatát. Abbétól zsoltárig. Ami fő erénye: mindenkinek ajánlható: ifjú, idős, hívő, hitetlen egyformán haszonnal forgathatja. Azt hittük, hogy legutóbbi popfej-törő rejtvényünk tárgyát, az Omega együttes réges-régi koncertalbumát már mindenki elfelejtette, de bizony (kellemesen) csalódtunk. Megfejtőink szinte kivétel nélkül helyesen válaszoltak kérdéseinkre, így azt is eltalálták, hogy Laux József (dob) és Presser Gábor (billentyűsök) kiválása után készült el az Elő Omega című lemez, az új tag pedig, aki a dobverőket átvette, Debreczeni Ferenc volt. A sorshúzás ezúttal egri olvasónknak, Bőgős Enikőnek (Mátyás király út 68.) kedvezett, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. * Nézzük az újabb fejtörőt: képünk szokatlan öltözékben ábrázolja a popzene egyik ismert sztáiját. Kérdéseink: 1. Hogy hívják a lovagi páncélba bújt fiatalembert? 2. Mi a legutóbbi nagylemezének címe? 3. Melyik városból közvetítette koncertjét az HBO mozicsatorna? A megfejtéseket február 25-ig várjuk szerkesztőségünk címére. A levelezőlapra írjátok rá: Popfej-törő.
