Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-15 / 38. szám

2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. február 15., hétfő A boszniai muzulmánok végnapjai? Negyven gyermek halt éhen Kérdőjelek Miért most, miért így? A kormány nagyarányú átalakításában érintett személyek mindegyike — külön történet. Részletes taglalásuk azonban azt a (tév)hiedelmet keltheti, mintha a miniszterelnök döntését kizá­rólag, vagy legalábbis elsősorban szubjektív okok vezérelték vol­na. Pedig ennél jóval nyomosabb, objektív tényezők játszottak közre. Az ország helyzete kívánta? Igen, nyilván ez az alapvető in­dok, amely a változásokat magyarázza. Az utóbbi időkben a gaz­dasági és a szellemi élet jónéhány területén bebizonyosodott, hogy a politika számos elve és gyakorlata nem találkozik a la­kosság bizonyos részének igényeivel, sőt mi több, érdekeivel sem. Ez pedig olyan, gondoktól feszített helyzetet érlelt, amelyet AntallJdzse/láthatóan sem az MDF elnökeként, sem a kormány fejeként nem vállalhat a választásokig tartó egy-másfél évben. A kormány helyzete kívánta tehát a személycseréket? Az a tény, hogy egyes miniszterek a rájuk bízott ágazatokban még a kormány programjának sem tudtak érvényt szerezni, nemcsak pusztán az érintett minisztériumokat, hanem az egész kormányt, sőt a pártkoalíciót hozta súlyos helyzetbe támogatói és ellenzéke körében, valamint a nemzetközi környezetben egyaránt. Mi változhat? A lakosság általános várakozása, hogy ne csak a bársonyszékek cseréljenek gazdát. Országos közérdek, hogy az a nehéz döntés, amelyet a miniszterelnök most a személyi kérdé­sekben meghozott, terjedjen ki a gyakorlat által nem igazolt kon­cepciók feladására, új politikai irányok, módszerek, stílusok meghonosítására. A kkor hát miért most és miért így került sor a kormány átalakí­tására ? Most, mert már nem lehetett tovább vállalni létfontossá­gú ágazatok „bukdácsolását”, fokozatos leépülését. így, mert csak a kormány gyökeres átalakítása lehet egy bizonyos fokig új politika kiindulópontja és garanciája. S van még egy kérdés: mindent tudunk már? A legfontosabbat még csak részben: az új pénzügyminiszteren, Szabó Ivánon kívül kik lesznek az új mi­niszterek és mit képviselnek? ™R Löschnak elgondolásai Visszatartott magyar kamionok A romániai Calafat vámosai visszatartották azt a 10 magyar kamiont, amelyeket február 9-én nem engedtek be Macedóniába — állította szombati számában a 24 Csasza című szófiai napilap. A kamionok olasz motorolajat szállítottak volna egy skopjei cégnek, a macedón határon azonban a vámszervek megta­gadták a teherjárművek belépte­tését, mondván, hogy a szállító- leveleken feltüntetett megrende­lő cég nem létezik, azon a néven Szerbiában működik egy vállalat. Vasúti szerencsétlenség Ausztriában Legalább két személy — a sze­mélyvonat mozdonyvezetője és kalauza — vesztette életét a szombat reggel Melknél történt vasúti szerencsétlenségben. Há­rom súlyos és húsz könnyebb sé­rültet helikopteren kórházakba szállítottak. A feltételezések va­lószínűsítik, hogy emberi mu­lasztás okozta a szerencsétlensé­get. A Tirol felé haladó tehervo­nat vezetője figyelmen kívül ha­gyott egy tilos jelzést, és így fron­tálisan ütközött a Salzburgból Bécsbe tartó gyorsvonattal. Izrael palesztinokat enged vissza Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözli, hogy Izrael visszaenged 101 kitelepített palesztint, azon­ban továbbra is azt szorgalmaz­za, hogy Jeruzsálem minél előbb tegye lehetővé valamennyi szám­űzött arab hazatérését. A BT- tagok hangsúlyozzák: továbbra is érvényesnek tekintik a testület által elfogadott 799-es számú határozatot, amely elengedhetet­lennek tartja a zsidó állam által kietelepített palesztinok vissza- engedését. Izrael ENSZ-nagykö- vete az üzenet átvétele után kö­zölte: úgy véli, hogy a BT végle­gesen levette a napirendről a ki­telepített palesztinok ügyét. A testület soros elnöke ezzel szem­ben úgy fogalmazott, hogy az ENSZ továbbra is figyelemmel kíséri a fejleményeket. A szarajevói hatóságok ko­rábbi bejelentésükkel összhang­ban úgy döntöttek, hogy a bosz­niai főváros szombattól nem fo­gad segélyszállítmányokat. Ezzel is fel akarják hívni a figyelmet a Kelet-Boszniában éhező muzul­mánok helyzetére. A Drina mentén húzódó öve­zetekbe hónapok óta nem jut el élelmiszer és gyógyszer, mert a szerb milicisták megakadályoz­zák a szállítmányok továbbhala­dását. Ebben az övezetben szombaton heves harcok kez­dődtek; szerb jelentések szerint a muzulmán erők néha behatol­nak a Szerb Köztársaság terüle­Délkelet-Ázsia messze van, már ami a távolságot illeti: a re­pülőgép, amelyik vasárnap késő délután indult el a Ferihegyről, csak hétfőn — nem sokkal dél előtt — száll le Bangkokban. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő térségébe érkezik ezzel a géppel Göncz Árpádköztársasá­gi elnök és kísérete. Az elnöki kí­séret ezúttal jóval nagyobb a megszokottnál: a minisztériu­mok magas rangú képviselőin és a köztársasági elnök vezető munkatársain kívül üzletembe­rek népes csoportja, is utazik. Létszámát tekintve is ez a legna­gyobb küldöttség, amely a diplo­máciai kapcsolatok felvétele óta megfordult ebben a két távoli or­szágban. A két szomszédos ország, ahol a héten látogatást tesz a Magyar Köztárssaság elnöke, múltját te­kintve sok mindenben különbö­zik: Thaiföldön a buddhizmus, Malaysiában pedig az iszlám for­málta a társadalmat évszázado­kon keresztül. Az Indokínai-fél­szigeten fekvő Thaiföld alkot­tére is, a Drina folyó jobbpartjá­ra. A harcok különösen a Drina középső szakaszánál levő Bratu- nac helységnél hevesek. Kelet-Boszniában a közel­múltban éhen halt 166 ember, köztük negyven gyermek — je­lentette a szarajevói rádió. Eb­ben a körzetben mintegy száze­zer muzulmán lakos ellátásáról kellene gondoskodnia az ENSZ- nek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága bejelentette, hogy a héten mindenképpen segélyt indítanak ide, vállalva azt is, hogy a gépkocsioszlopok ellen támadást intéznek a milicisták. (MTI) mányos monarchia. A Maláj-fél­sziget déli részén a Bomeó szige­ten fekvő, összesen kilenc, szul­tán vezette maláj államból és négy kormányzó vezette szövet­ségi területből álló Malaysia pe­dig alkotmányos szövetségi mo­narchia. Bangkokban 1978-ban nyitott Magyarország nagykövetséget, de diplomáciai kapcsolatot 1973 óta tart fenn a két ország. Malay­siával 1969-ben létesített hazánk diplomáciai kapcsolatot, és első nagykövetünk 1991-ben adta át megbízólevelét Kuala Lumpur­ban. Azok a tárgyalások, amelye­ket hazánkban folytatott ezzel a két országgal az elmúlt években, a távolság ellenére is a gazdasági kapcsolatok építését és kiszélesí­tését szolgálták. Nem szabad el­felejteni, hogy Thaiföld és Ma­laysia ma a világ leggyorsabban fejlődő öt állama közé tartozik: a gazdasági növekedés üteme eléri évente a 10 százalékot. Szakem­berek egybehangzó véleménye, hogy ebben a két országban anö­Moszkvában van Trója aranya? A Homérosz Iliászának váro­sából, Trójából származó, 4000 éves mesebeli kincs, amely a má­sodik világháború alatt nyomta­lanul eltűnt, orosz páncélszekré­nyek mélyén nyugszik — állítot­ták a napokban német és orosz művészeti illetékesek. Pillanatnyilag még nem vilá­gos azonban, hogy a Trója ara­nyának nevezett kincset vissza- szolgáltatják-e Németország­nak, vagy hogy Törökország tart-e rá igényt. A mintegy 8000 darab műkincset 1873-ban He­inrich Schliemann hozta a fel­színre Törökországban a törté­nelem egyik legnagyobbszabású régészeti leleteként és vitte ma­gával szülőhazájába, Németor­szágba. vekedés pályája a következő idő­szakban elsősorban az infrast­ruktúrára tevődik át, és előtérbe kerül a közlekedés fejlesztése mellett a humán gazdaság fej­lesztése. Hazánk mindebben partner lehet. A mostani látogatás éppen ezért stratégiai jelentőségű: áttö­rést kell elérni a kétoldalú gazda­sági kapcsolatokban. így van ez akkor is, ha tudjuk: ennek a két ázsiai országnak a piacán kőke­mények a feltételek. Göncz Árpád látogatása alka­lom arra is, hogy tudatosítsuk: Közép-Európa nem homogén sem gazdaságilag, sem politikai­lag. Magyarország pedig stabil, amelyre lehet számítanni, hiszen esély van arra is, hogy központja legyen a régióban a gazdaságnak és a kereskedelemnek. Délkelet-Ázsia valóban na­gyon messze van, de a lehetősé­gek közel hozhatják Magyaror­szághoz. Ezt a célt szolgálja az ál­lamfői látogatás. Kercza Imre Az illegális menekültek hatá­rátlépésének lehetetlenné tétele, a hatékony fellépés az embercsem­pészet ellen a fő célja annak a tervnek, amelyet Franz Lösch­nak osztrák belügyminiszter a ma Budapesten kezdődő nem­zetközi tanácskozásra kidolgo­zott. Löschnak javaslata szerint a jövőben az embercsempész ban­dák és az illegális bevándorlók ellen különlegesen képzett rend­őri egységeket vetnek be. Az em­bercsempészek büntetőjogi fele- lősségrevonását megszigorítják, olyan büntetéseket szabnak ki, amelyek elriasztják a potenciális embercsempészeket. Az egyes országokban központi ellenőr­ző-állomásokat alakítanak ki, amelyek alkalmasak az illegális bevándorlási hullámokkal kap­csolatos aktuális információk cseréjére. Az osztrák belügyminiszter elengedhetetlennek tartja a me­nekültek, hazájukból elűzöttek és más „vándorok” pontos meg­különböztetését. Emellett intéz­kedési tervében szerepel egy olyan pont, amely szerint az egyes országokban a mindenkori infrastruktúra lehetőségei — va­gyis a rendelkezésre álló lakások es munkahelyek — szabályozzák a bevándorlást. (MTI) Göncz Árpád látogatása Thaiföldön és Malaysiában A délkelet-ázsiai kapcsolatért PÁLYÁZATI KIÍRÁS Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet Eger város területén megrendezésre kerülő sportesemények anyagi támogatására. A KIÍRÓ OLYAN PÁLYAMUNKÁK BEÉRKEZÉSÉT VÁRJA, AMELYEK: — 1993. évben kerülnek megvalósításra, — Eger Megyei Jogú Város lakosai részére mind szélesebb körben biztosítanak lehetőleg rendszeres, aktív, szabadidősport­tevékenység végzésére lehetőséget, vagy — színvonalukkal és a résztvevők körével reprezentálják Eger város sportját, a lakosság és az Egerbe látogatók részére igényes szórakozási lehetőséget biztosítanak. PÁLYÁZÓK KÖRE: — Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő sportszervezetek, szabadidős egyesületek, intézmények. A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: — A pályázó nevét, levelezési címét, átutalási számlaszámát, — A program rövid leírását (célja, jellege, résztvevők létszáma, köre, nemzetközi résztvevők esetén a csapatok felsorolása stb.), az esemény lebonyolításának rendjét, propaganda tervét, — A rendezvény költségvetését: * bruttó megvalósítási összeg, * bevétel (önrész, nevezési díj, támogatók felajánlásai, stb.), * kiadás (bérleti költség, bírói költség, étkezés, szállás, stb.), * igényelt támogatás összege. Hiányosan beküldött pályázatot nem tudunk figyelembe venni. A pályázók körében felosztásra kerülő összeg: 1,5 millió Ft. A pályázatokról Eger Megyei Jogú Város Oktatási és Sportbizottsága szakértők bevonásával 1993. március 8-ig dönt, amelynek eredményeiről március 15-ig minden pályázót értesítünk. A pályázatokat 1993. március 1-ig a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportiroda (3300 Eger, Dobó tér 2.) címére kérjük beküldeni. f Black Jacl Akar telefonon Swatch órát 1 vagy pénzt nyerni!? íir 1-610-204-5358 f Árverési hirdetmény 1 A DUNAHOLDING KFT. Gyöngyös, mint a Mátrai Egyesült Mgtsz Gyöngyöspata felszámolója értékesíteni kívánja a szövetkezet tulajdonában lévő mezőgazdasági erő- és munkagépeket, berendezéseket, felszereléseket nyilvános árverés keretében. Az árverés időpontja: 1993. február 22-én 9 óra, helye: Gyöngyöspata Rákóczi-tanya. Az árverésen azonos ár mellett elővásárlási jogot élveznek a szövetkezet tagjai és ezután a hitelezői (tagsági betét, célrészjegy, végkielégítés stb.) Az árverésen csak az licitálhat, aki a meghirdetett eszköz értékének (+ ÁFA) 5 %-át bánatpénzként az árverés megkezdése előtt legalább 1 nappal kp-ben a szövetkezet pénztárába befizeti, melyről elismervényt kap, amely egyben az árverés belépőjegye. A hitelezők az 5 % bánatpénzt nem fizetik be, csak az összegre jognyilatkozatot tesznek. Az árveréssel kapcsolatban érdeklődni lehet: Benkő Attila tsz-elnöknél és Tímár Sándor főkönyvelőnél. Telefon: 37/64-134, 64-135 ^ ........................- ^ K öszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett fiam, testvérünk, unokám PETŐ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Édesanyja, Testvérei, Nagymamája Köszönetét mondunk mindazoknak, akik NAGY JÓZSEF temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család / A Bornemissza \ Gergely Szakképzési Intézet azonnali belépéssel szaktanári állást hirdet. Építésszervezésben és gazdaságtanban gyakorlattal rendelkező fiatal építő-, illetve építészmérnök vagy üzemmérnök jelentkezését várjuk. Cím: 3300 Eger, ^ Kertész u. 128. J.

Next

/
Thumbnails
Contents