Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-13 / 10. szám

4

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. január 13., szerda

A besúgók éve lesz 1993

Az igazmondó Éva asszony jóslata

— Nem tudom felfogni ésszel, hogy én világhírű vagyok. Jönnek hozzám minden tájról, ellopják a könyvem, kinyomtatják Amerikában, csattognak körülöttem a lehetőségek, de mégsem tudok élni Isten adta képességemmel. Enyém ez a kis bolt, ez a ház, ez mindenem, és néhány könyv, mellyel szeretnék segíteni az embereknek — így beszél, mikor a lajosmizsei ajándékbolt kijárati ajtajánál állunk. Az 1993- as év titkainak feltárására érkeztünk Horváth Ferencnéhez, az igazmondó Éva asszonyhoz.

Nem akarom folytatni a jövendőmondást

Az ajándékbolt ajtaját belülről ráfordítja, kedvünkért várakozásra kényszenti az embereket, akik a falu egyetlen nyitva tartó boltjában szeretnék beszerezni az elfelejtett, de az évbúcsúztatóhoz nélkülözhetetlen élvezeti cikkeket. Körülvezet a még szinte üres, hatalmas lakásban, melyet gyermekeire gondolva végre meg tudott vásárolni. Elégedetten mosolyog, talán most látja beteljesedni életét! Fáradtnak, meggyötörtnek látom, amint a Jézus-képek védelmében ágyára ül. Ebben a kis szobában elte hát hosszú éveit, itt, a falra akasztott szentek, olvasók és a házi áldás társaságában, de mégis többnyire egyedül, duruzsoló olajkályhája melegében. Az egyik sarokban gyertya ég. Amikor elkalandozó tekintetemet észreveszi, megszólal:

— Halottunk van, az ő emlékére virraszt a láng.

Csengetnek az ajtón, cigarettát és bort visznek a cigányok. Feszülten figyelem a beszélgetést, a pénztárgép mögötti nyugodt és kedves asszonyt, amint a súlyos ezresek között keresgél, hogy a borostás arcú férfiaknak a visszajáró aprót összeszedje. A fekete hajú emberek távoznak, újra magunkra maradunk.

— Nem fél? — kérdezem szorongva.

— Néha igen. Olykor-olykor meg kell védenem magam. Vannak segédeszközeim is.

Riasztópisztolyt és gázspray-t vesz elő.

— Ezzel védekezem, ha szükséges. A bajban mindig van lelkierőm, csak utána semmisülök meg. Cukros vagyok, ezért az izgalom nagyon nem hiányzik. Beteg, idős és fáradt lettem. Már nem akarom folytatni a jövendőmondást. Ez a legfőbb tehetségem, s testem-lelkem teljesen kimenti. Mindig, mindenki azt szeretné, hogy mondjak valamit. Nem akaiják megérteni: beteg vagyok. Az emberek zaklatása kis híján a halálomat okozta. Sajnos, beteljesedett rajtam annak az idős asszonynak a jóslata, aki így szólt, mikor még a'20-as éveimben jártam: „Évike, magának hobbi a lélekbúvárság, de csak addig leli örömét benne, amíg nem terjed el a híre, és gondolatait magának tartja meg, mert öröme ürömmé változik, öregségére üldözni fogják az emberek.” Iródiákjaim nincsenek, a betűvetés már nehezemre esik, a levelekre nem tudok válaszolni, és csak kivételes esetben tudok embereket fogadni.

Gyakran ásít, egyre,halkabban, lassabban beszel. Úgy gondolom, illő lenne elköszönnöm, de ő újra megelőz.

— No, ha már Egerből idáig elfáradt, valamiről azért beszélgessünk. Mire kíváncsi?

— Két kérdésre szeretném, ha válaszolna. Először is: igaz-e, hogy az ön segítségével ráakadtak egy eltűnt asszonyra!

— Igaz! Miskolcról felhívott egy kislány, sírva kért, hogy segítsek édesanyját megkeresni. Kértem, küldjön egy fényképet az eltűnt szülőről. Miután megkaptam, két gyertyát tettem az asszony fotója mellé, s órákig faggattam, míg végre megtudtam, mi történt? Úgy láttam, Miskolctól 3-4 kilométerre, az erdőben fekszik leszúrva, nem messze egy kis híd után. Ezt azonnal megtelefonáltam Miskolcra, aztán sokáig csend. Nemrégiben az itteni rendőrtiszttől hallottam, hogy ráakadtak az asz- szonyra, pontosan ott, ahol én mondtam. Ő a rendőrújság korábbi számában olvasott erről. Engem az üggyel kapcsolatban nem említettek, ha nem kérdezek rá, talán sosem tudom meg, hogy valakik az én agyamat használták fel 100 ezer forint jutalomért. Nem a pénz érdekel és izgat engem, mert a véres bankóknál többre becsülöm az erkölcsi tisztaságot, de hogy becsapnak, kihasználnak, az rosszulesik.

Karácsonyi üdvözlőlapok kerülnek elő, rajtuk köszöntő és köszönő sorok.

Az év titkairól beszélt a híres jósnő

— Közülük egy a bíróságról és egy a rendőrségről jött. Az elnöknek és a kapitánynak megjósoltam, hogy ők főnökök lesznek hamarosan. Igazam lett, és ezt nem felejtették el. No, mi az a második kérdés?

— Milyen lesz a jövő esztendő?

1993 a Kakas éve lesz

— Pénteken kezdődik, és ez szerencsétlenséget hoz — kezdi halkan, hogy a várható robajok hangja jó akusztikára leljen a tenyérnyi szobában. — Földrengések rázzák meg bolygónkat. 1982-ben elindult a Föld az ég felé, most pedig visszafelé jön. Kíméletlen mozgások lesznek. Tizenkét éves koromban olvastam, hogy Prágában keletkezik egy nagy tó. A Szaturnusz csillag és a Víz esztendeje 1993. Én úgy látom, nagy csattanás lesz a szlovák vízlépcsőnél. De várhatóak más robbanások is: itthon a politikában és a gazdaságban. Nagy fagy járja ezekben a napokban az országot, és nincs a földeken hótakaró. Éhség várható, és félek, a kormány vérveszteség nélkül nem ússza meg a jövő évet. Csu- pa-csupa szomorú emberrel vagyunk körülvéve. És háborúval. Lefegyvereztek bennünket, itt hagyták ránk a föld alatti kilövő- ket. Azokkal mit kezdjünk? Úgy érzem most magam, mint az orosz megszállás idején, csak

most egyenruhás tábornokok helyett Tom Lantos jön. ő egyébként Kutya, rá lehetne számítani. Clinton is jobban hasznunkra lehet, mint Bush.

Amikor a politika ösvényeire kalandozik, elragadja a lendület. Antall Józsefről, Göncz Árpádról (egyikről sem kedvezően) beszél, majd a föld elherdálásáról, s egy pénztárgépről, mellyel — úgy érzi — Kupa Mihály csapdába akarja őt csalni. Mindazok, akik először hallják őt, talán megmosolyogják. De akik tudják, hogy hónapokkal kitörése előtt megjósolta a jugoszláv polgárháborút, már figyelmesebben hallgatják. Aztán hirtelen, mintha kifogyott volna a szavakból, elszakítja a politikai jóslatok szálát. Egy kiló szaloncukorról kezd beszélni, és sok-sok iskolás gyerekről, akik erre jönnek január negyedikén, beköszönnek hozzá, s a doboz tartalma értelmes gazdákra lel.

Búcsúzunk. Éva asszony megáld egy keresztet, szenteltvízzel meglocsolja azt, és átadja nekem. Kérve kér, vigyázzak rá, hogy vigyázzon rám. Elköszönünk, és az ajtóból még utánam szól:

— Vigyázz fiam, a balesetekre nagyon vigyázz, áprilisig legalább! És aztán 1994-95-ben gondolj rám, mikor dolgaid már nagyon jól mennek.

Nyolcvan kilométerre jártam Lajosmizsétől, mikor a szemben lévő sávból átcsapódott elém egy gépkocsi, és két másikkal összeütközött. Hortobágyon egy hatalmas komondorkutya lépett elém, közben hullócsillagok szántották az eget.

Más nem történt ezen a napon...

Sziki Károly

a szépség a tantárgy

Nem számít a kor

Ha

A tánc, a mozgás, a balett, a ritmus, a sportgimnasztika a megjelenésünket, az egyéniségünket vonzóbbá, viselkedésünket, taglejtésünket harmonikussá teheti-teszi. Azzal, hogy elsajátítjuk, megteremtjük magunkban annak a lehetőségét, annak az intelligenciáját, hogy a kéz, a láb, a fej, a tartás, vagyis az egész látható énünk kifejezze a bennünk lévő szépséget.

Ezt a tantárgyat okítja-neveli hét évtizede Bérezik Sára, aki nemrég látogatta meg Kelemen Márta és lánya, Gyuricza Lili- ann új iskoláját; ez a vállalkozás Egerben a fiatalságra, a mozgás művészetére, és ezzel együtt a szépség, a belső harmónia egy fajtájára neveli a mai tizenéves generációt.

Nála már büszkén vallott számadat, hogy mikor született. Édesanyját korán elveszti. Nagynénje balettiskolájában nő fel, ott kap képzést klasszikus balettből. A felnőttek gondolnak a jövőjére is — hiszen balettet táncolni nem lehet egy életen keresztül —, tehát elvégzi a Zeneművészeti Főiskola zongora szakát, ott tanári diplomát szerez. Tizennégy- tizenöt éves mindössze, amikor ráirányítják a figyelmét a mozdulatművészet szinte korlátlan lehetőségeire. Ott nem köti a táncot a szigorú klasszika, a tervezőnek, művésznek gondolatai, ötletei támadhatnak.

Kezdi kiépíteni saját mozdulatművészeti rendszerét, iskolát alapít. A század harmincasnegyvenes éveiben már tanári

diplomát is lehet szerezni Bérezik Sára intézetében. Rendszerét oktatja a Testnevelési Főiskolán, a Színiakadémián, mígnem a politika a negyvenes évek végén, a fordulat éve után dönt: a mozdulatművészet dekadens, Nyugatról származott egyébként is, be kell zárni az iskolát, meg kell szüntetni ezt a tanárképzést. Ekkor jobb híján Bérezik Sára tánccsoportot alakít volt tanítványaiból. Néptáncok színpadi feldolgozásával sikerük támad az akkori pesti Revüszínházban (ma Madách Színház). Itt táncolt 1950-ben Kelemen Márta is, aki máig tartó ragaszkodással hálálja meg pályáraállítójának a szakmát és a szépséget.

Újabb csavarás az életrajzon: Bérezik Sára művészeti tornát

oktat a TF-en, a ritmikus sportgimnasztika tőle, nála, általa versenymozgalommá növi ki magát. Ö az első szövetségi kapitány és az első nemzetközi siker, Patocs- ka Mária edzője.

1952-ben ismét derékba törik karrierjét: férjével, férje miatt — katonatiszti „rangja” volt a'20-as években — kitelepítik, elveszti lakását, állását, kényszermunkára Heves megyébe „vezénylik”. Később rehabilitálják, visszakerül a sportgimnasztika-váloga- totthoz. Itt talál rá Kelemen Márta lánya, Gyuricza Liliann Bérezik Sárára.

A nyolcvanas években már elköszönt a versenysporttól, de a mai napig oktat a Színművészeti Főiskolán. Napi nyolc-tíz órán át foglalkozik a Budai Táncklubban minden korosztállyal, a négyévesektől a hetvenévesekig, akik a mozdulatművészetből merítenek nagyobb adag örömöt az élethez. No meg a táncban- mozgásban rejlő szépséggel akarnak telítődni.

A j egyzetíró csak kuksol a háttérben, amíg az apróságok között vendégeskedik a szaktekintély. Akiről mindent lehet állítani, csak azt nem, hogy a kor és a tudás számára megkövetelné a pontosan kimért tiszteletet. Azt úgyis megkapja. Fáradhatatlanul utazik, ha hívják, mint most is. Mert Kelemen Mártáék induló vállalkozása hasznosnak tart egy ilyen látogatást. Annak ellenére, hogy Bérezik Sára tudását lefektette szakkönyvekbe, azért az mégis más, ha a szerző, személyiségének eleven hatásával, a testből áradó fluidomok vibrálásával — maga az élő, jelen lévő legenda. Illusztráció is egyben annak bizonyítására, hogy a művészet, a mozdulatok csiszolt rendje, az emberi tartás — ő sosem adta föl hitét —, a szeretet — és itt nemcsak a szakma szeretetéről van szó —, a legnemesebb célokért lobogó pedagógiai szellem győzni tud az időn, a betegségeken, a sunyi politikán és a megalázó szellemi-erkölcsi elnyomáson is.

Nézem az arcában a két, élénken szikrázó szemét: egy ilyen évszázaddal a háta megett, meg a vállán. Még emlegetni is szívderítő feladat — ezt az asszonyt!

Farkas András

A tanítványok körében

(l&zk egy mofC

Mesés Amerika —

^ Egérke vadnyugaton )

^--------------------------*■ J

H

ogy a rajzfilmekben a bátor hősök többsége egér — gondoljunk csak a spanyol egérre, Miki egérre vagy a Futrinka utca hajdani lakóira —, a maradék néhány meg nyúl — lásd: „Nu pagagyí...”, — az nem lehet véletlen. Eme állatok világhíresek a gyávaságukról, ám előfordulhat, hogy ez valójában csak közhely. Mert ha például jól belegondolunk, a vaddisznó se egy merész teremtménye a Földnek, egyetlen ágreccsenésre elinal, nem beszélve az őzekről, a szarvasokról, vagy — hogy messzebbre vessük a szemeinket — az antilopokról vagy a hangyászsünökről. Aztán meg, még tovább árnyalva a képet, azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy a bátorság nem egy kézzelfogható kategória. Mert lehet, hogy a lajhár az egyik leghősiesebb élőlény a világon — de az is lehet, hogy csak lusta elszaladni. (Vagy a lustaság is csak egy tévedés.) Esetleg eszünkbe juthat még a cigány lova, amelyik ugye „nem vak, kezsicsó- kolom, csak vakmerő az istenadta...”

Ennyi bóklászás a jellemrajzokban talán elég is bevezetőnek.

A mi történetünk hőse teljesen egyértelmű figura: maga az oroszlánszívű egér. (Persze csak átvitt értelemben...). Azonkívül Amerikába vándorolt orosz családból származik, s famíliája azért hagyta el az óhazát, mert a lehetőségeket kereste. Nos, ezeket úgy tűnik, a legnagyobb metropoliszban sem találták: ugyanaz a nyomor jutott nekik, mint a nagy orosz sztyeppéken. (Ez lehet az első jel, amelyen el kellene gondolkodnunk. Sehol se jo, vagy mindenütt ugyanaz. Miután New York vagy Los Angeles — apró, feledhető részlet, hogy pont melyik — nem hozta tálcán a gazdagságot, mi más maradhatna, mint a vadnyugat: idill, romantika, garantált gazdagság.

No hát ennyi körülbelül az a rajzfilm, amit egyébként „Spielberg- produkcióként” láthatunk a moziban, s a trükkös mestert ismerve, számíthatunk némi szakértelemre. Nem is csalódunk, pontosan ezt kapjuk: egy jól megcsinált, szórakoztató rajzfilmet. Nem többet, nem kevesebbet. Matinéidőben pont elég. Doros Judit

Egyesek már — és tegyük hozzá, többnyire joggal — vészharangot kongatnak a család intézménye felett, állítva, hogy a család veszített korábbi jelentőségéből, fontosságából. A szociológusok szerint azonban nem válságról, hanem a több évszázad óta megszokott súlypontok áthelyeződéséről van szó, nevezetesen arról, hogy módosul a család gazdasági és a gyermeknevelési funkciója.

A gazdasági feladatok hármas egységéből — termelés, elosztás, fogyasztás — a termelőközösséget érte a legnagyobb változás. A háborút követően minimálisra csökkent azoknak a családoknak a száma, amelyekben az együttes termelés játszotta a döntő szerepet. Az utóbbi két évben azonban növekedett a családi vállalkozások száma részben azért, mert van rá lehetőség, részben azért, mert sokak munkahelye megszűnt, s kényszerűségből kezdtek kisvállalkozásba. Szerencsére nem tért vissza az a — főleg a két világháború közötti időszakot jellemző — fölfogás, hogy a gyerek egyben munkáskéz, termelőerő is. így megmaradt a szoros családi kapcsolatok kialakulásának lehetősége, és egyúttal a jelentősége is.

Az már más kérdés, hogy a szülők egész napi távollétüket, a közös vacsorát, a meghitt esti beszélgetéseket fölösleges és drága ajándékokkal igyekeznek pótol- v ni. A legutóbbi vizsgálatok szerint a szülők négyszer annyit költenek gyerekeikre, mint saját magukra, ugyanakkor a családi teendőkből — talán éppen a pénz hajszolása miatt — nem a férjek, hanem a gyerekek vállalnak többet.

Amikor a biztonság kerül szóba, legtöbben csak az anyagiakra gondolnak. Az érzelmi stabilitás, egymás szeretete, az összetartozás megnyugtató érzése nélkül nem lehet kiegyensúlyozott a leggazdagabb vállalkozó családi élete sem. Bár a pénz, a jó munkahelyi kollektíva, a barátok átmenetileg pótolhatják, de hosszú távon nem helyettesíthetik a szülői, a testvéri szeretetet.

A személyes és a teljes egymásrautaltság (hogy kölcsönösen szükségünk van a másikra, és neki is ránk) jelenti azt a pluszt, amit semmivel nem lehet pótolni.

Mindezt általában tudjuk, mégsem találtuk meg a boldog családi élet üdvözítő receptjét. A hozzá vezető utat azonban kereshetjük például úgy is, hogy az alapvető közgazdasági folyamatokat figyelembe vesszük a családi költségvetés elkészítésénél. Elképzelhető, hogy a pénz ügyesebb, takarékosabb beosztásával kevesebb is elég kosztra, rezsire.

Lássunk neki, hátha még nem késő!

(Vége)

(FEB)

Hogyan gazdálkodjon a család?

7. A pénz nem pótolja a szeretetet