Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-08 / 6. szám

TVR-EXTRA — JÖVŐ HETI RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR 16 OLDALON HEVES ^ HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, Ki |, ttjfe LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. JANUÁR 8. PÉNTEK IV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Ez a lap 3000 forintot ér Önnek! Ha betegbiztosítási kártyájának számát megtalálja a 3. oldalon, telefonáljon azonnal! Az elnökök lemondása után Médiavisszhang IMF-delegáció érkezik Várhatóan január 25-én érke­zik Magyarországra a Nemzetkö­zi Valutaalap küldöttsége. A megbeszélések azért váltak szükségessé, mert a magyar gaz­daság teljesítménye a múlt évben több tekintetben másként ala­kult, mint ahogy azzal a Nemzet­közi Valutaalappal kötött 3 éves programban számoltak. Rész­ben kedvezőbbek voltak a folya­matok, mivel a vártnál kisebb lett az infláció, a folyó fizetési mér­legben jóval nagyobb többlet ke­letkezett. Gondot jelentett vi­szont, hogy a költségvetés hiánya nagymértékben meghaladta a tervezettet. Elégedetlenek az ÁVÜ-vel a kereszténydemokraták A Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége javasolja, hogy az Állami Számvevőszék végezzen vizsgálatot az Állami Vagyonügynökség egész eddigi privatizációs tevékenységéről, és a jelentést terjessze az Ország- gyűlés elé. A KDNP elnöksége elégedetlen a tulajdonreform és a privatizáció eddigi menetével. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége szerint Gombár Csaba és Hankiss Ele­mér lemondása esélyt ad arra, hogy mégis megszülessék egy, a korszerű közszolgálati rádiózást és televíziózást elősegítő, e két intézmény politikai függetlensé­gét biztosító törvény. Leszöge­zik: kívánatos lenne, hogy a mi­niszterelnök mihamarabb tegye meg az új elnökökre vonatkozó személyi javaslatait. A KDNP elnöksége egyúttal visszautasítja azokat a vádakat, melyek szerint a koalíció részé­ről bármi is fenyegetné a sajtó- szabadságot. „A Magyar Rádió és Televízió elnökeinek lemondásával kiéle­ződik a Magyarország politikai légkörét az 1990-es választások óta mérgező médiavita''' — írta csütörtökön a Financial Times című brit lap. „A két elnök a kor­mány beavatkozása elleni tilta­kozásul mondott le, elismerve az eltávolításukkal régóta próbál­kozó konzervatív kormánytól el­szenvedett vereségüket.” A lap szerint a lemondás alkotmányos válsághoz vezethet, ha a köztár­sasági elnök ismét belekeveredik az ügybe. „A médiavezetők tá­vozása összefügg az MDF ellen­őrzéséért Antall József mérsé­kelt konzervatívjai és a Csurka- féle szélsőjobboldali tábor kö­zött folyó küzdelemmel is.” Az ÄP-DJ hírügynökség úgy véli: a médiatörvény vitájának zsákutcája kérdésessé teszi a kül­földi beruházásokat a rádiózás­ban és televíziózásban, mivel meghozatalához kötötték az (ál­lami monopóliumban lévő) frek­venciák kiosztását. Magyarok levele Clintonhoz Nyilatkozatok Bősről A Duna eltérítésénél nemcsak évezredes természeti táj sorsáról van szó, hanem arról, hogy tisz­teletben tartják-e a nemzetközi jogot, vagy pedig egy határfolyó önkényes eltérítésével prece­denst teremtenek arra, hogy az agresszió kifizetődik. Ez áll egyebek között abban a levélben, amelyet az amerikai Magyar Környezetvédelmi Alap kezdeményezésére sok amerikai magyar írt már alá, és amelyet el­küldték Bili Clinton megválasz­tott elnöknek. Amint Lipták Béla, az alap el­nöke az MTI tudósítójának el­mondotta: remény van arra, hogy mind a képviselőház, mind pedig a szenátus meghallgatást tart majd az ügyben. (MTI) Mire lesz elég a pénz? A változások Az államfő újévi sajtótalálkozója Göncz Árpád a szokásos újévi sajtótalálkozón látta vendégül a hazai írott és elektronikus sajtó vezető szerkesztőit csütörtökön, a Parlament Nándorfehérvári termében. A köztársasági elnök jókívánságait fejezte ki a magyar média valamennyi munkatársá­nak. Olcsó hús a lakosságnak A kiskereskedelmi árnál mint­egy 20-30 százalékkal olcsób­ban vásárolhat a lakosság sertés- és marhahúst a Budapesti Hús­nagykereskedelmi Közös Válla­lat Soroksári úti telephelyén. A cég nagykereskedelmi áron adja termékeit. így jelenleg a fej nél­küli tőke sertéshús kilogrammjá­ért 222 forintot kérnek áfával együtt, míg a marhahús ára 170 forint körüli kilogrammonként. nem kecsegtetnek jóval Szűkös költségvetés Hevesen Az önkormányzatok mind nehezebb helyzetbe kerülnek: bár önál­lóságuk soha nem látott mértékben növekedett, ezt az előnyt nem ludják kihasználni, hisz a pénzeszközök lassan az életben maradás­hoz elegendőek csak. Heves az általánosnak mondható gondok mellett más bajokkal is küzd. A térség elmaradott, a munkanélkü­liség mértéke jóval meghaladja az országos átlagot. így aztán sok csodát nem lehet várni, a jövő évi költségvetéstől senki nem remél­het gigantikus fejlődést. Dr. Vincze Ferencnét, a hevesi polgármesteri hivatal regionális gazdasági-elemző és számviteli irodájának vezetőjét arról kér­deztük: mire lesz elég a jövő évi pénz, s ebben a nehéz szituáció­ban mely feladatokat tartanak a legfontosabbnak ? — Amikor a legutóbbi testü­leti ülésen meghatároztuk e prio­ritásokat — mondja az irodave­zető -, a legfontosabb teendő­ként az alapfeladatok ellátását, a város működtetését határoztuk meg. Intézményeink az összki­adások hetven százalékát emész­tik fel. Ez az arány rosszabb, mint sok más önkormányzatnál, mert a város méretéhez képest itt nagyobb az intézményhálózat. — Ebben a helyzetben mi je­lenthet kiutat egy olyan nagyságú és adottságú város számára, mint Heves? — A saját bevételeinket kell növelnünk, mert ez jelenthet függetlenséget és önállóságot a településnek. Sajnos, a mostani változások semmi jóval nem ke­csegtetnek. Az állam eddig a sze­mélyi jövedelemadó 50 százalé­kát vonta el a városoktól és fal­vaktól, ezután viszont 70 száza­lékot kell átutalni. Ez azt jelenti, hogy csupán a befolyt adó 30 százaléka marad helyben, s csak ez az egy rendelkezés több mint 17 milliós kiesést jelent. Igaz, a központi normatívák „útján” bi­zonyos pénzeket újraosztanak, s ez a módszer a kisebb települé­seknek kedvez — ott ugyanis ke­vesebb a jövedelemadó -, ám itt nem jön vissza a kiesett összeg. Ez a bevételek 7-8 százalékát te­szi ki. Mindez nem jelent mást, mint azt, hogy a fejlesztések a nullára süllyednek, s ez — figye­lembe véve, hogy két éve alig tu­dunk pénzt fordítani ezekre — jelzi, milyen nehéz helyzetben vagyunk. (Folytatás a 13. oldalon) További vizsgálat az egri szilveszteri gázrobbanás ügyében Gondatlanságból kétmilliós kár Teljes erővel dolgoztak a tűzoltók (Fotó: Budai Ferenc) Több mint egy hét telt el az eg­ri Vörösmarty úti gázrobbanás óta, de még mindig nem állt hely­re teljesen az óriási detonáció nyomán felborult rend. Körkér­désünkben arra kerestünk vá­laszt: hol tartanak jelenleg a javí­tási munkálatok, illetve a robba­nás okait és a felelősséget megál­lapító vizsgálatok. Kezdjük a talán legfontosab­bal: a robbanás valószínű okozó­jának, s egyben sérültjének, Hangácsi Jánosnak az állapota javul. Olyannyira, hogy ma — miután a varratokat eltávolítják a szeméből — valószínűleg haza is mehet, hiszen égési sebeit már otthon is lehet orvosi ellenőrzés mellett kezelni. Javulgat a ház is: tegnapra vé­geztek az üvegezés nagy részével, így a lakások többségében ismét lehet rendesen fűteni, lakni. Ki­vételt képeznek azok, amelyek­nél a légnyomás nemcsak az üve­get törte be, de elrepesztette, szétroncsolta a műanyag kerete­ket is. Ezeket az Egertherm Kft. javítja majd, bár ez az esetek többségében inkább teljes cserét jelent. A cég már elkészítette a pontos kárlistát, és rövidesen tárgyalnak az árról a biztosítók­kal. Csak ezekre az ablakokra mintegy ötven négyzetméter hő­szigetelt dupla üveget és több száz négyzetméter hagyomá­nyos, egyrétegű üveget kell majd felhasználni... (Folytatás a 3. oldalon) Közalkalmazotti törvény és kollektív szerződés A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára Gyöngyösön Legitimitási vita a pedagóguskamarában A Magyar Pedagóguskamara hosszú idő óta nem alapszabá­lyának megfelelően működik, szervezete áttekinthetetlen, tisztújítása és alapszabályának módosítása az arról döntő köz­gyűlés határozatképtelensége miatt megalapozatlan. Egyebek között ezt jelezte a Pécsi Városi Ügyészség az egyesület felülvizs­gálatát követően a Magyar Peda­góguskamara legitimnek tekin­tett elnökéhez intézett — és az il­legitim vezetőségnek is megkül­dött — levelében. Legkésőbb január 20-áig kell megkapniuk az 1992. évre vo­natkozó adóbevallás nyomtatvá­nyait azoknak, akik már az el­múlt évben is teljesítettek beval­lási kötelezettséget. Az adóható­ság múlt év decembere óta már közel 2 millió nyomtatványt adott postára. Háromfajta űrlapot postáztak az adóhivatalok a múlt hetek­ben. Ebből a személyi jövede­lemadó bevallására szolgáló 53- as nyomtatványt mintegy 1,3 millió állampolgár kapta, illetve kapja kézhez. A bevalláshoz kapcsolódó legközelebbi határidő január 31. Hamis schillingek A Bács-Kiskun megyei rend­őrség eljárást indított D. Veco 41 éves és B. Antun 40 esztendős jugoszláv állampolgárok ellen. A nevezettek ugyanis Kiskun­halason kedden délelőtt tíz da­rab ezres címletű hamis osztrák schillinget akartak értékesíteni. Mindkettejüket tetten érték pró­bálkozásuk közben. A két férfit őrizetbe vették. Eddig kell a munkáltatóknak igazolást adniuk azon dolgozó­iknak, akik úgy nyilatkoznak, hogy önállóan készítik el adóbe­vallásukat. Annak tartalmaznia kell többek között a foglalkozta­tottnak kifizetett éves jövedelem összegét, és azt, hogy a munkál­tató mennyi adóelőleget fizetett be ebből az összegből az adóha­tóságnak. Továbbra sem kell bevallást készíteniük azoknak, akik he­lyett ezt a kötelezettséget mun­káltatójuk végzi el. Ennek felté­tele, hogy az állampolgárnak csak egy munkáltatótól szármáz­zon a jövedelme. A kormány és a sajtószabadság A kormány továbbra is határo­zottan képviseli és érvényesíti a szólás- és sajtószabadságot. Ezért leszögezi, hogy a Magyar Rádió és Televízió költségvetésé­nek a Miniszterelnökség fejezeté­ben való elhelyezése semmiképp nem érinti az újságírói, a műsor­szerkesztői önállóságot. A kor­mány határozottan elutasítja azo­kat az állításokat, amelyek a kabi­netet a sajtószabadság megsérté­sével vádolják, és a személyek kö­rül mesterségesen szervezett bél­és külföldi kampányokat, ame­lyekben egyes ellenzéki politiku­sok vagy tömegtájékoztatási esz­közök tökéletesen hamis színben igyekeznek feltüntetni a helyzetet es az eseményeket. A Gyöngyösi 214. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola pedagógus­szakszervezeti alapszervezeté­nek meghívására tegnap délután a városba érkezett Szöllősi Ist- vánné, a szervezet országos főtit­kára. A helybeliek tájékoztatást kértek a közalkalmazotti tör­vény módosítására vonatkozó kezdeményezés jelenlegi állásá­ról és a várható eredményekről. Jelentős hangsúlyt kapott a be­szélgetés során a kollektív szer­ződés, amely az egyes intézmé­nyek alkalmazottainak jogait és kötelességeit tartalmazza szinte törvényes erővel. Az általános érvényű rendelkezéseken túl több gyakorlati példa is szóba került az iskola pedagógusai ré­széről. (Munkatársunk az esemény után interjút kért a főtitkár asz- szonytól, a pedagógusokat érintő kérdésekre adott válaszait egy későbbi számunkban közöljük.) Kárpótlási érték A kárpótlási jegyek január 1-jei értéke elérte cím szerinti ér­tékük 125,7 százalékát — tájé­koztatta az Országos Kárrende­zési és Kárpótlási Hivatal csütör­tökön az MTI-t. Ezek szerint az ezerforintos kárpótlási jegy érté­ke 1257 forint, az ötezresé 6285, a tízezresé pedig 12.570 forint. A kárpótlási jegyek 1991 au­gusztusától kamatoznak három évig a jegybanki alapkamat 75 százalékával. Ez a jelenleg 20 százalékos alapkamat mellett 15 százalék. A kárpótlási jegyek ér­téke azonban csak azon esetek­ben érvényesül, amikor a kárpó­tolt értékpapíijáért önkormány­zati lakást vagy állami tulajdont kíván megszerezni, illetve az E-hitel kötelező saját részét pó­tolja kárpótlási jeggyel. Sárga rendszámtáblák, vagyoni biztosíték U) engedély kell a taxizáshoz Február elsejétől adják ki az illetékes köz­lekedési felügyelőségek az új taxisengedélye­ket és a hozzá tartozó sárga rendszámtáblá­kat. Március elseje után pedig már csak azok a taxisok fuvarozhatnak, akik hozzájutottak az új engedélyhez. Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Or­szágos Szövetségének főtitkára elmondta: ez év január 1-jétőfa vállalkozóknak csatolniuk kell engedélykérelmükhöz az adóhatóság és a társadalombiztosítás igazolását, valamint jo­gosítványuk, forgalmi engedélyük, a gépkocsi minősítő vizsgája, a vállalkozó szakvizsgája és a vállalkozói igazolvány vagy a cégbírósági bejegyzés másolatát. Az év hátralévő része­ben, legkésőbb 1994. január elsejéig pedig 100 ezer forint vagyoni biztosítékot is igazol­niuk kell. Az összeg banki befizetése mellett elfogadható a bankgarancia, vagy a szakmai érdelcképviselet készfizető kezessége is. Ezt az összeget a vállalkozó később az utas kárté­rítési igényeinek kielégítésére használhatja tel. Kocsis fal, a KozieKeoesi foieiugyeioseg osztályvezetője ismertette: a felügyeletek megyénként felmérték az igényeket, bár en­nek pontos nagyságát csak az engedélyek be­nyújtása után tudhatják majd. A felmérés eredményét már továbbították a Belügymi­nisztériumnak. A BM pedig várhatóan a na­pokban rendeli meg a sárga rendszámtáblák gyártását, hogy ezek még időben elkészül- lessenek. (MTI) (MTI) Készüljünk időben az adóbevallásra

Next

/
Thumbnails
Contents