Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. január 14., csütörtök A tanítónő dacol Gyöngyösi beszélgetés a Pedagógusok Szakszervezete főtitkárával Tulajdonképpen a történet nagyon egyszerű. Volt egyszer egy fiatal tanítónő egy Somogy megyei kis faluban, akit később magához szívott a város. Ezt a tanítónőt néhány évvel ezelőtt felhívták a fővárosba, és ott a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusán megválasztották főtitkárnak. A lényeg ennyi csupán. A neve: Szöl- iősi Istvánná. Gyöngyösön találkoztam vele. — Miért vállalta el a gyöngyösi meghívást? — A célom az volt, hogy szót váltsunk azokról a feladatokról, amelyek előttünk állnak. Kiderült most is, hogy a közalkalmazotti törvény módosítása, mint az elkövetkező időszak fő célkitűzése, halaszthatatlan. Itt is számos problémát soroltak fel a kollégák, amelyek nem lennének, ha az a törvény jó volna. Úgy tetszik ebben a pillanatban, hogy a ’94-es bértábla például fényévnyi távolságban van. — Hány szakszervezet tevékenykedik most a pedagógusok körében? — A közokt:1' s területén ma a korábban az ipari területhez tartozó szakszervezetek is működnek. Például a vasasok vagy a MEDOSZ. És létezik a Pedagógusok Demokratikus Szak- szervezete, amely a nevével is kifejezi a másságát. — A különböző szakszervezetek közötti rivalizálás feloldható? — Nem tudom, hogy feloldható-e most, amikor versenyfutásra készülnek. Hiszen a közalkalmazotti tanács, illetve az üzemi tanácsi választások arra vezetnek, hogy a jövőben azzal a szakszervezettel fognak tárgyalni az önkormányzatok, a munkaadók és az országos szervek, amely reprezentatív, tehát amelyiknek nagyobb a támogatottsága. A rivalizálás tehát elkerülhetetlen, mert a tét nem akármi. — Ez a mostani találkozás az itteni kollégákkal — beletartozik a választási tennivalókba? — Nem tartozik bele. Ezek a kollégák, akik ide hívtak, átléptek a mi szakszervezetünkbe, mert felismerték, hogy az a pedagógus, még ha szakmunkás- képzőben is dolgozik, a közoktatás részese, tehát közalkalmazott. — Ilyen esetben mindig a főtitkárnőnek kell mennie a meghívókhoz? — A, nem kell. De miért ne menne a fajtája közé? Én mindig beosztott tamtó voltam, világéletemben. — De egy főtitkár mégiscsak főtitkár. Reprezentatív személyiség. — A véleményem szerint akkor főtitkár igazán, ha abból a fészekaljából való, ahonnan megválasztották. Még csak nem is kötelességemnek tartom, hogy pedagógusok körébe menjek. Egyszerűen jól érzem magam. — A tennivalók között lehetne-e kategorizálni most? — A legfontosabb a születőiéiben lévő törvények világraj öt- tének elősegítése, s a már meglévők módosítása, illetve a már hatályosak végrehajtásának nagyon pontos es szakszerű megvalósítása. Például a ’93 május 1-jétől hatályos bérpolitikai intézkedés. Avagy a kollektív szerződések megkötése, azok tartalmának jelentősége. — Mintha ezeknek a feladatoknak egy része nem lenne anyagi jellegű. Rosszul látom? — Mi nem anyagi jellegű? Az oktatás finanszírozása? A közalkalmazotti törvény végrehajtását nem lehet annak a függvényévé tenni, hogy majd egyszer erre pénz is lesz. Előbb kellenek a törvények, amelyek előnják, hogy mit kell a munkavállalónak megtennie. — És ha nincs rá pénz? — Akkor én most visszakérdezek: tessék mondani, mikor jön el az idő, amikor lesz pénz? Könyörgöm, legalább a jogi garanciák legyenek meg ahhoz, hogy üthessük a vasat. — Engedjen meg egy kis személyes jellegű kíváncsiskodást. Hol kezdte a pályát? — Somogygesztiben, egy Isten háta mögötti kis faluban, „hat tanerős” iskolában, ahová cigányok járnak. Az alsó tagozatban tanítottam. A legjobban a második osztályban éreztem magam, mivel ott már tudnak a gyerekek olvasni, az értelmük is kinyílik. — És csak úgy a főtitkári székbe jutott, Somogyország kellős közepéből? — Ez nem olyan nagy dolog. Kaposvárra kerültem aztán, de bennem a Somogygesztiben eltöltött hét év hagyott igazán maradandó emlékeket. Én úgy mentem el a kongresszusra, mint bárki más emberfia. Kaposváron afféle, bőrében nem férő pedagógus voltam, aki egyre gyakrabban mondta el a véleményét. Talán többször is, mint kellett volna. — Nem gondolta, hogy ez nem valami szerencsés gyakorlat? — Miért? Most szerencsés? Ha arra várnánk, hogy mikor lesz meg az a tökéletes demokrácia, akkor erre is évekig várhatnánk. Főtitkárrá 1989-ben választottak meg. — Visszagondolva korábbi önmagára, ma hogyan viseli el a nyílt szót? — Jól. A sunyiságot viselem el nehezen. Nagyon sok kritikát kapok. Én azt megszoktam. Az egy normális dolog. Én tudom a legjobban, hogy milyen eredménnyel dolgozom. — Hány órából áll egy napja? — Ha a helyzet úgy kívánj a, az akkor akármennyi is lehet. A november 21-22-i érdekegyeztető tárgyalás például harmincegy és fél órán át tartott. Az ellenfelek között volt Kupa Mihály is. De úgy voltam vele: ha ő bírja, én is bírom. — Csak azért is? Volt ebben egy kis női dac is? — Nem hiszem, hogy női dac. A tanítói inkább. Mint ahogy abban a cigányiskolában is, amikor azt mondtam, nem igaz, hogy nem tudom megtanítani azt, amit kell. — Hogy tudja családi kötelezettségeit összeegyeztetni a főtitkári teendőkkel? — Én szerencsés lény vagyok. A családom már megtanulta, hogy a fizikális jelenlét, az egy dolog. A lányom, a kis unokám, az apám, a testvéreim mind otthon vannak Somogybán. Ha ők mellettem állnak, akkor semmiféle nyafogásnak nincs helye. A férjem... O hivatásos katona. Ő azt, hogy valamit nem tudok elvégezni, azt kevéssé ismeri. Megszokták az elfoglaltságomat, de azt hozzáteszem, én igyekszem, amennyire rajtam múlik, minél hamarabb köztük lenni. — Heves megyével milyen kapcsolata van? — Szeretem a Heves megyeieket, hiszen az ügyvivő testületünk egyik tagja gyöngyösi. Az egri városi titkár is közel áll a szívemhez, Isten bűnömül ne vegye. Ők ketten is ott vannak a lövészárokban. — Ha van egy kis szabadideje, hová megy? — Azonnal haza, Somogyba. G. Molnár Ferenc HANG-KÉP Justicia szolgálatában? Szenvedünk, sanyargattatunk a kétkulcsos áfa következményeitől, a hirtelen megugrott áraktól, s közben — ha már nagyobb szelet kenyeret senki sem juttat a millióknak — a közélet porondja újabb cirkuszi stációkat kínál. Vannak, akik amiatt sopánkodnak, háborognak, hogy a tévé- és rádióháborúban a kormánykoalíció százszázalékos győzelmet aratott. Nem értek egyet velük, mert egy majdani voksoláskor nem e két intézmény „gazdája” győz majd, hanem az, aki garantálja az emberek sorsának jobbra fordulását. Errőlpedig — legalábbis pillanatnyilag — szó sincs. A Rádai Eszter által szerkesztett, általában színvonalas Szombat délelőtt egyik blokkja megrendítő képet festett azokról, akiknek még tető sem jut a fejük fölé. Csak némileg segít a társadalmi beavatkozás. Háromezrük gondját megoldják. Harminchétezer nyomorgó viszont tovább fázik és éhezik. A Keleti pályaudvaron nem is olyan régen hárman távoztak közülük fagyhalál miatt. Nem csoda, hogy szervezkedik a Létminimum Alatt Élők Társasága. Vezetőjüket, Valen- csik Ferencet is megkérdezték terveiről, a mozgalom elképzeléseiről. Ez a korábban ismeretlen polgár igen megnyerőén érvelt, indokolva a választások előrehozásának a szükségességét, ostorozva a pozícióféltést, hangsúlyozva azt, hogy párttá alakulás esetén sem pályázik semmilyen funkcióra. Igen, a szolgálat óhaja, igénye hiányzik. A zsurnalisztika berkeiben munkálkodók egy részéből is. A legutóbbi 168 órában számosán aggódtak a sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Nem értek velük egyet, mert jelenleg senki sem törekszik arra, hogy szájkosarat kényszerítsen a toll- forgatókra. Elég csak arra utalni, hogy bárki gátlástalanul pocskondiázhatja nemcsak a főbb vezetőket, hanem a miniszterelnököt is. Ezeknek a kollégáknak nem jut eszébe, hogy Kádár Jánosnak csak a hajbókoló alázat dukált. Miért nem ugrottak neki? Vagy ahhoz hiányzott a mostanra megnövekedett kurázsi? Az Igazságot kell szolgálni, s nem a hatalmon lévőket. Mindenekelőtt úgy, hogy valamennyien betartjuk a tárgyilagos tájékoztatás írott és íratlan kötelmeit. Az összes redakcióbán... Ez azért túlzás! Mindig idegesített — akkor is, ha korábban nem szólhattam róla —, ha valamiféle propagan- disztikus céltól vezérelve kényszerítenek ránk egy-egy produkciót. Ilyesféle kísérletnek minősíthető a január 6-án este vetített Isten áldása a gyermeken című fertelmesen gyenge és egyértelműen bosszantó kanadai mű. Nem a bárgyú történet, az ügyetlen cselekményszövés, a jellegtelen színészi játék zavart, hanem a mögöttes szándék, az, hogy együttérzést óhajtottak kelteni bennem azokkal, akik nem kis részben önhibájuk, karakterbeli deformáltságuk, pszichés lelki törődöttségük, netán drogfüggőségük miatt csapódtak az élet perifériájára. A főhősnő hamisítatlan áldozattípus, aki meg sem kísérli azt, hogy kilendüljön a mélypontról, s kizárólag annak környékén ténfereg. Ezek után nyugodjunk meg, hiszen a szuper USA-ban is tengernyien tengődnek így. Akkor mit számít az, hogy tenyérnyi hazánkban közel ezer forint egy kiló téliszalámi. Hát, kérem, ezt a tanmesét nem veszem be. Ráadásul a megközelítés is ismerős. Az különösképp fölháborító, hogy mindezt az „eszmei mondanivalót” műrostos köntösben parancsolták elénk. Gondolván: az ázsiai sztyeppékról ide vándorolt kései Árpád-utódoknak ez a slampos- ság is megfelel. Nem vitatom azt, hogy az Egyesült Államokban is akadnak szegény rétegek. Ezek felkarolásával azonban bíbelődjenek az ottani hivatalnokok, mi inkább elemezzük csak a saját gondjainkat. Megéri, mert érdekes összefüggésekre kerülhet fény. Ráadásul tudatosul bennünk, hogy a türelemnek is van határa. Különösképp, ha silány szlogenszósszal löttyintenek arcul bennünket. Még ha celluloidszalagon is... Pécsi István Drámai a helyzet Ellep bennünket a szemét Ami a kirakatok mögött van... A magukra valamit adó országok városaiban az ott élők az utcára dobják a szemetet — ízléses nejlontasakokban. Egerben ugyanezt teszik — zacskók nélkül. Degeszre tömött kukák és konténerek, alkalmi kupacok várják a szállítókat. Legalábbis ott, ahol látszik. A félreeső zugokban, az elhagyatottabb városrészeken autóroncsok, gumiabroncsok, rekeszek, dobozok és flakonok bizakodnak a jótékony enyészetben. A Városgondozás Eger Kft. köztisztasági üzemegység-vezetője, Bóna Zoltán drámainak ítéli a helyzetet. — Magyarországon évi 20 millió tonna hulladék képződik, vagyis 2 tonna jut egy állampolgárra, míg Németországban lakosonként csak 65 kilogramm. A különbség a szemétválogatásban, s az esetleges újrafelhasználásban rejlik. Ugyancsak Németországban mindössze 300 hulladék-lerakóhely működik, míg nálunk 3200. Stájerországban bírságot fizet az, akinek kevés a szemete. így a hatóság megelőzi, hogy a polgár az éj leple alatt az erdőt piszkítsa, vagy pedig a szomszéd portájára, gyűjtőedényébe lopja át a feleslegessé vált holmikat. Azok az osztrákok fizetik a legkevesebbet a köztisztasági hivatalnak, akik szelektíven adják le háztartási hulladékukat. Célszerű lenne ezt nálunk is bevezetni, tisztább lenne a város. — Addig viszont Önöket kárhoztatják... A lakosság úgy érzi, tisztességesen lerója a szállítási díjat, a többi pedig a városgondozás feladata. — A szállítási dijunk évek óta nem emelkedett. A rosszul értelmezett piaci verseny és az új köz- tisztasági törvénynek „köszönhetően” a szemétszállító társaságok a normális szint alatt tartják az árakat. A 14 forintos egyszeri ürítési díj csak az üzemanyag- és alkatrészköltségekre nyújt fedezetet. Veszteségesen gazdálkodunk, így a megörökölt, amortizálódott technikai eszközeink felújítására, karbantartására mind kevesebb jut. Képtelenek vagyunk új szemétszállító gépjárműveket vásárolni. Hiába szerveztük át a vállalatot, racionalizáltuk a járatokat, „építettük le” a munkásokat, ha nem történik gazdasági változás, néhány év múlva képtelenek leszünk ellátni a kommunális feladatokat. Környezetvédelemre pedig már végképp nem telik... — Említette, hogy megváltak a munkásoktól. Egerben egyetlen — Hofi által megénekelt — „csíkos kardigánost” sem látni... — Nincs utcaseprőnk, estik gépekkel dolgozunk. Ez sajnos nem helyettesíti a gondos emberi munkát. Kampányjelleggel ugyan kivonul néhány közhasznú munkát végző brigád a közterületek takarítására, az illegális szemétlerakóhelyek felszámolására. Átszervezéskor megváltunk a rakodásban „megfáradt”, kocsit kísérő munkásoktól, ahogy a lakosság ismeri őket: a „szemetesektől”. A jelenlegi stáb „gyíkmozgású”, a lapátot es a seprőt virtuóz módon kezelő, tetterős fiatalemberekből áll, akik bizony télen-nyáron mennek a kocsi után, és ürítik a kukaedényeket. Nem lehet rájuk panasz. — Mi segíthetne abban, hogy tisztább legyen a környezetünk? — A társadalmi hozzáállásnak kellene megváltoznia, mert ott, ahol megélhetési gondokkal küzdünk, nincs pénz a dolgok ilyen természetű kezelésére. Szomorú, hogy a köztisztasági rendeletnek nem tudunk érvényt szerezni. A lakosság látnivalóan toleráns a szeméttel szemben. Azért, hogy kevesebb legyen az elszállítás költsége, teletömik a kukákat, sok esetben betont, vasat, ételmaradékot borogatnak bele. Ürítéskor rongálódik a gép, és törik a gyűjtőedény. Az illegális lerakóhelyek elszaporodtak, valósággal elönt minket a szemét, s nyári időszakban megnő a fertőzés veszélye, a férgek és a rágcsálók elszaporodnak. Ha mindenki igényesebb lenne a közvetlen környezetével kapcsolatban, ha rendben tartaná az otthona előtti területet, nem festene ilyen siralmasan a város. Négyessy Zita Hogyan rondítsuk el városunkat? Filmpremierek Sose halunk meg Egy vállfakereskedőről, Gyuszi bácsiról szól Koltai Róbertehő filmjének a cselekménye. Gyuszi bácsi lényegében a rendező nagybátyja volt, s az ő életét írta meg a forgatókönyv. Á film Gyuszi bácsi 3-4 napját mutatja be az ’50-es évek végén, amikor magával vitte unokaöccsét vidéki kőrútjára. A szülők nehezen engedték el a félénk fiút, pláne, hogy Gyuszi bácsi megígérte a szülőknek: megtanítja fiatal rokonát az életre. Jártak vásárban, aludtak munkásszálláson, futottak a rendőrök elől, mulattak vendéglőben, egyszóval éltek... A vígjátékot az egri Uránia mozi mutatja be. A fűnyíró ember Jobe Smith kissé együgyű, de rokonszenves ember. Ő a kisváros fűnyírója, akit néhányan durván kihasználnak és kínoznak. A nehézségeken azonban átvezeti a dr. Angelóval való barátsága. Dr. Angelo jövőkutató, aki olyan rendszeren dolgozik, amely az intelligencia mesterséges úton történő növelésére alkalmas. Ez a rendszer azonban nagyon veszélyes lehet, ha illetéktelen kezekbe jut. Dr. Angelo saját házának a pincéjében felépíti rendszerének kicsinyített mását, és elhatározza, hogy a fűnyíró embert veti alá ennek a doppingnak. A rendkívül látványos sci-fi Stephen King egyik novellájának a filmváltozata. A történetet az egri Uránia mozi mutatja be. Tűsarok A spanyol film világszerte ismert képviselője Pedro A Imodovar. Az ő legjobb alkotása a Tűsarok, melynek főszereplője két nő: anya és lánya. Egy olyan anya, aki inkább a karrierjét és a férfikapcsolatait ápolta, mintsem a kislányával törődött volna. A felnőtt lány eléggé sérült lélekkel bolyong a felnőttségben. Amikor hosszú idő után ismét találkoznak, más-más módon közelednek egymáshoz... Egy gyilkosságtól pörögnek fel az események, no és egy félreértéstől: a mama ugyanis azt hiszi, gyógyíthatatlan beteg, s ez megváltoztatja kettejük érzelmi kapcsolatát. A filmet a megyében először a hatvani Apolló mozi nézői tekinthetik meg. A Tűsarok című filmet Hatvanban mutatják be
