Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-03 / 285. szám

HÍRLAP, 1992. december 3., csütörtök BŰNÜGYI KALEIDOSZKÓP A törvényház falain belül Tíz kicsi indián Általánosan elfogadott nézet, sőt az érintettek részéről szokás hangsúlyozni is: „falun” min­denki ismer mindenkit, a része­ges Pista bácsi italkedvelői mi­voltát nem rejtheti véka alá, a szép doktornéról is mindenki tudja, hogy alkalomadtán fel­felszarvazza a férjét, aki viszont csalja őt a fodrászlánnyal. Ez az esetek túlnyomó részében tény­leg így igaz, kivétel azonban elő­fordul, jelesül meglehet, hogy néhányan egyáltalán nem olyan emberek, nem úgy élnek, mint ahogy az „kifelé” látszik, ahogy azt mások előszörre és felszíne­sen gondolják róluk: ez bizony történelmi gyökerekkel bíró do­log, elég csupán a nép közé le­ereszkedő álruhás királyokra utalni. Mindamellett jogaros, ország­almás uralkodókról ezúttal nem esik szó, elsősorban annak okán, hogy az alábbi rövid történet az időbeliséget és a térbeliséget te­kintve egyszerűen nem olyan: a kérdéses időszak ugyanis az 1950-es évek, a hely meg Ma­gyarország, Borsod megye egyik kistelepülése. Itt éldegélt hosszú esztendő­kön át békességben egy férfiem­ber nőnemű élettársával és szá­mos gyermekükkel, szerették őket a faluban, mindenki úgy tudta, ők férj és feleség, rendes család, ráadásul a szocialista né­pesedési elvárásoknak is igye­keznek eleget tenni, amint az a rengeteg porontyból látható. A kialakult képet az sem zavarta meg, hogy a tíz gyerekből hat tel­jesen debil volt, három kicsit hü­lye, jó, ha egyetlen normális akadt közöttük; no de hát az ilyesmi előfordul, nincs szeren­cséjük, vélték a falubéliek. Egy tanácsi hivatalnoknak tűnt fel először a községi idiotiz­mus átlagot meghaladó mértéke, s mivel egészen bizonyos volt ab­ban, hogy ez nem csupán valami helyi specialitás, kezdetben csak úgy, kíváncsiságból utánajárt a dolognak. Ennek folyománya­ként nemsokára már a bíróság is kíváncsiskodott: kiderült ugyan­is, hogy az együtt élő „férj” és „feleség” valójában édestestvé­rek, kapcsolatukkal megvalósí­tották a vérfertőzésnek nevezett cselekmény egyik alakzatát, s ezen bűnös viszonyuknak követ­kezménye a csekély értelmű lur­kók tömege. A falu persze meglepődött, sajnálták a családot, de nem volt mit tenni, a kapcsolatnak vége kellett szakadjon, ámbátor amennyiben emlékezetünk nem csal, a gyerekekre tekintettel ko­molyabb büntetést sem a fivérre, sem a nővérre nem róttak ki. A jelenlegi Büntető Törvény- könyv a 203. szakaszban rögzíti a vérfertőzés tényállását. Az első bekezdés szerint bűntettet követ el, aki egyenesági rokonával kö­zösül avagy fajtalankodik, s ezért egyjől öt évig terjedő szabadság- vesztéssel lehet őt sújtani. Nem büntethető viszont a leszármazó, ha az elkövetéskor tizennyolca­dik életévét nem töltötte be. A cselekmény második alakzatá­nak tettesei — mint példánkban — azok a testvérek, akik közösül­nek, illetve természet elleni fajta­lanságot követnek el egymással, de tettük ez esetben csupán vét­ség, így a büntetési tétel is alacso­nyabb: két évig terjedő szabad­ságvesztés. Az vélhetően nem igényel kü­lönösebb magyarázatot, kik te­kintendők egyenesági rokonok­nak — gyerek, szülő, unoka, nagyszülő stb. —, s ez a rokonság egyaránt alapulhat házasságon belüli vagy kívüli származáson. Az szintén világos, hogy kik a testvérek: akik ugyanazoktól a szülőktől származnak, vagy leg­alább az egyik szülőjük közös (fél­testvérek). A vérfertőzést mind­azonáltal akkor is meg lehet álla­pítani, amennyiben a tettesek házasságot kötnek egymással, az efféle házasság ugyanis a család­jogi szabályok értelmében ér­vénytelen. Az örökbefogadással vagy családba fogadással kelet­kező kapcsolat viszont nem ro­konság: ilyenkor a nemi viszony nem számít vérfertőzésnek. A közösülés mibenléte bünte­tőjogilag kicsit más, mint egyéb­ként a közfelfogás szerint: elég ugyanis, ha — közösülési szán­dékkal — a férfi a nemi szervét a nő nemi szervéhez érinti. Erről bővebben majd később írunk, mint ahogy a fajtalanságról-is, mely utóbbi röviden mindazokat a súlyosan szeméremsértő cse­lekményeket jelenti — a közösü­lés kivételével —, amelyek a ne­mi vágy felkeltésére, illetőleg ki­elégítésére szolgálnak. Gyakorta előfordul, hogy más, súlyosabb nemi bűncselek­mény is megvalósul a vérfertő­zéssel együtt, s ekkor rendszerint annak a súlyosabb tettnek vala­mely minősített esete alapján történik az elbírálás. Ilyesmiről a Hírlap is beszámolt nemrég, bár ítélet még nem született annak a gyöngyösi apának az ügyében, aki kiskorú leánygyermekét erő­szakolta meg. Rénes Marcell Hol tart jelenleg az ügy? A nagygombosi vad lovak A most következő eset — amely még idén június 8-án, dél­után hat óra tájban történt — az elmúlt hónapokban megjárt szá­mos jogi fórumot. Annak ellené­re, hogy viszonylag egyszerűnek tűnik, volt már benne rendőrségi nyomozás, majd feljelentés-ki­egészítés, azután pedig ügyész­állásfoglalás. Az említett késő tavaszi nap sajnos, tragédiát hozott. A Hat­van melletti Nagygombos külte­rületén volt dolga a városlakó Juhász József 51 esztendős éjjeli­őrnek. A vizsgálat eddigi adatai arról árulkodnak, hogy — más egyéb tennivalója lévén — a férfi őrizetlenül hagyta néhány percre a lovasfogatát. Pontosan meg nem határozható, hogy miért, de a derék négylábúak hirtelen megvadultak. Nyomban futás­nak eredtek, és még a hozzájuk rögzített kocsi sem gátolta ebben őket. Elragadták azt is. Vágtájuk közepette találkoztak a földúton gyalogló B. Istvánnéhatvani pol­gárral, akit elgázoltak. A fogat kerekei áthaladtak a szerencsét­len asszonyon, aki belehalt sérü­léseibe. Az ügyben a már megjelölt jo­gi aktusok után a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán folytatnak nyomozást. A jelenlegi állás szerint halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt járnak el az éjjeliőrrel szemben. Az ő bűnösségének vagy ártat­lanságának kimondására termé­szetesen a bíróság az illetékes. (-y) A szakember véleménye Vegyük tudomásul: a közúton mindenki egyenértékű! Napvilágot látott a kor­mánynak az a tervezett ren­deleté, amely a KRESZ előírásait hivatott egyes szakaszaiban módosítani. Nem túlzás, ha azt mond­juk: meglehetó'sen vegyes a fogadtatás. Különösen így van ez a járművek sebessé­gének elgondolt korlátozá­sával, a nappali világítás kötelezővé tételével autók esetében is, illetve a bizton­sági Öv használatával a hát­só ülésen. A nagy talány az, vajon sikerül-e ezen az új szabályokkal jobbítani a mindennapi közúti forgal­mat hazánkban. Szakem­bert kerestünk meg a témá­ban: dr. Horváth Nándort, a Heves Megyei Főügyész­ség közlekedési ügyészét. A 3-as út a balesetek fő területe — Mielőtt elemeznénk a jö­vőre életbe lépő új előírásokat, érdemes áttekinteni megyénk közlekedési helyzetét. Melyek ebben az elmúlt esztendők ta­pasztalatai az ügyész számára? — A tények nagyjában-egé- szében azonosak az országosa­kéval — feleli dr. Horváth Nán­dor, miközben a szobája falán függő térképen jelzi a kritikus helyeket. — Ä 3-as út sok balese­tet okozó útszakasz. Ez érvényes Gyöngyös előterére, ahol véget ér az M3-as autópálya. Itt még benne van a jármüvekben a nagy lendület, nem csökken eléggé a sebesség. Itt vált át a négy sáv előbb háromra, majd kettőre. É vente legalább hat-nyolc ember veszti életét e térségben. — Hasonló szomorú adat el­mondható még a detki elágazó utáni részről, s a 3-as és a 33-as út kerszteződéséről is, nemde? — Valóban veszélyes a hal- majugrai kereszteződés és a vi- sontai vasútvonalig húzódó út. Ennek oka az is, hogy a markazi víztározóból felszálló pára a szél­lel pont itt csapódik le, s télen rá­fagy az úttestre. Megfigyelhető, mennyivel síkosabb az a szakasz, mint másutt. Komoly baleseti góc Kápolna, de még inkább a 3-as és a 33-as utak keresztező­dése. Ez számomra azért furcsa, hiszen jól belátható keresztező­dés! Ennek ellenére sok e helyen az áldozat. Bonyolulttá és bal­esetveszélyessé teszi a forgalmat a 25-ös üt is, elsősorban a vonal- vezetés, a terepviszonyok, a ren­geteg kanyar miatt. — S az ittas járművezetés? Ennek iszonyatos hátrányairól cikkezik nap mint nap a sajtó. — Az ittasság a baleseteknek általában a 20 százaléka. Poten­A személyautó a csúszós úton megpördült, és szabály szerűen alára­gadt a szentben haladó tehergépkocsinak. A jármű vezetője ször­nyethalt (Fotó: Perl Máron) megével fordulnak elő ráfutásos balesetek. Rosszul mérik fel jpél- dául az előzésnél a szembejövő autó típusát, az gyorsabb, mint gondolják, és maris következik az ütközés. Az is gyakori, hogy a vezetőt megszédíti új kocsija gyorsasága, illetve ügy véli, ő az erősebb, térjen ki előle a másik. Ez már szubjektív tényező. Jel­lemző eset erre az, mikor Mó- nosbélnél a Lancia sofőrje há­rom autót előzött a nagy kanyar­ban, félelmetes önbizalommal, s aztán szembe érkezett egy IFA teherautó. Szerencsére túlélte a lanciás. Az a meglátásom: nem az a jó járművezető, aki képes nagy sebességgel haladni, hanem az, aki az adott forgalmi helyzet­ben pontosan tudja, mit kell ten­nie! — A szakemberek tudják, a közlekedők többsége érzi: ko­moly hiányosságok vannak ha­zánkban a járművezetők képzé­sében is. Helytálló-e ez a véle­mény? — Igen. A közlekedési okta­tást ma is a régi típusú járműve­ken végzik. A színvonala silány. A tanintézeteknek jóval maga­sabb szintű technikai felszerelt­ségre lenne szükségük. így szi­mulációs berendezésekre. Több gyakorlat kellene a tanulóknak, a harminc-egynéhány óra na­gyon kevés! Van olyan bárgyú kérdés például a tananyagban, hogy ha a kocsija 92-es oktán­számú benzinnel üzemel, hová sorol be a benzinkútnál... Inkább arra lenne jó megtanítani az em­bereket, milyen legyen a vezetési technika első-, illetve hátsóke­rék-meghajtású jármű esetén. A rutin hiányának tudható be az a baleset is, amelyben egy nő — aki ciausan icnyieg nagy veszciy, na valaki pityokásan ül a motorra, vagy a volán mögé. Ám az is tény, hogy a közepesen alkoholos em­berek kocsijaikkal gyakran ve­szélytelenebbek, mint azok, akik józanok, de azt hiszik magukról, hogy tudnak vezetni... Lehet, hogy meglepő, amit mondtam, de tapasztalatom, hogy e „piló­ták” sokkal óvatosabbak, több­nyire enyhe szabályszegéseket követnek el, mert tartanak az el­lenőrzéstől. A nyugati autó gázpedálja igen érzékeny... — Vélemények szerint köz­lekedési kultúránk még nem nőtt fel a bennünket elárasztott g jors nyugati gépkocsikhoz. gyetérthetünk ezzel a véleke­déssel? — Úgy mondom, kedvezőtlen a keveredése a hazai gépjármű- parknak. Bezúdult hozzánk a nyugati autók özöne, amelyek­nek más a sebessége, más a meg- állíthatósága. A magyar közle­kedő társadalom viszont a régi, lassú gépeken nevelkedett. Néz­zük csak meg! Mostanában tö­Rendszeresen jelentkező au- tókörözőnkben ezúttal egy csalással alaposan gyanúsítha­tó személy jogellenes cseleke­dete folytán eltűnt jármű felku­tatásához kérjük Tisztelt Olva­sóink segítségét. A Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság gazdaságvédelmi osztálya csalás bűntettének gyanújával rendelt el nyomo­AUTÓKÖRÖZŐ A csaló nem adta vissza a bérelt Toyotát zást ismeretlen tettes ellen. Az történt ugyanis, hogy novem­ber 3-án az illető bérbe vette (vajon miért nem tartják nvil­n?!l .............................. mi rendszámú Toyota Corolla személygépkocsit. A bérleti szerződés lejártakor azonban nem jelentkezett az autóval, azt nem szolgáltatta vissza, való­színűsíthető, hogy a kocsival is­meretlen helyre távozott, s sa­játjaként használja. Fontos tudnivaló az is, hogy a bérlő Bajza Zsolt budapesti lakos nevére szóló iratokkal fu­rikázik. Az okmányok — a vizsgálat eddigi megállapítása szerint — korábbi gépkocsifel­törés útján kerültek a birtoká­ba. Kérjük tehát: segítsenek a nyomozásban! aznap kapta meg a jogosítványát — este kocsival átment egy, az úton fekvő emberen. A tárgyalá­son úgy nyilatkozott: eyszerűen nem vette észre, hogy áthaladt valamin vagy valakin...! Sebességkorlátozás? Kérdés: mennyire tartják be? — Térjünk rá a várható új szabályokra! A jogalkotók egyi­ke szerint inkább tartson hosz- szabb ideig az utazás, inkább fogyjon több benzin, ha ezzel elerhető, hogy kevesebben ha­lunk meg az utakon. Elősegíthe­ti ezt a KRESZ-módosítás? — A tervezett módosítás leg­fontosabb szabálya a csökkentés, a lakott területen belüli 50 kilo­méteres óránkénti sebesség meg­követelése. Kedvezőbb helyzetet teremt a településeken bekövet­kező baleseteket nézve. Na­gyobb az esély a bajok elkerülé­sére. Az igazi kérdés azonban az, mennyire tartják be az előírást a közlekedők, hogyan lesznek ké­pesek betartatni velük a rend­őrök? .’Utóbbiaknak is az eddigi­től eltérő gyakorlatra lesz szük­ségük. — Sok közlekedő véli úgy, hogy a gyors kocsik települése­ken belüli visszafogása az 50 ki- lométer/órával, az országuta­kon „megbosszulhatja” magát. Azaz, mindenki igyekszik be­hozni az időveszteséget váro­son, falun kívül. A száguldás pedig — mint tudjuk — nem ve­zet jóra... — Ez a veszély kétségkívül fennáll. Megelőzésének egyik módja a sűrű, fokozott közúti el­lenőrzés. Nagyon fontos ennek súlyozása is. Ne azért büntessük legtöbbször az autóst, mert rossz helyre parkolt, vagy a megszokás miatt nem vette észre az újonnan kihelyezett jelzőtáblát, hanem azért, mert tiloson haladt át! Avagy más módon súlyosan megszegte a KRESZ előírásait! A sokat hangoztatott polgárba­rát rendőrségnek egyebek mel­lett ez a figyelmeztetés lehet — kellő helyen — a legjobb megol­dás. Nem, pedig a mindenáron való bírságolás. — Nappali világítás, bizton­sági öv...? — A tompított fényszóró nappal, főleg nyáron hasznos. Sokat segít az előzésnél, amikor vibrál a hőtől az út, s nem jól látni a másik oldal forgalmát. Áz öv az utasok biztonsagát óvja. De megmondom, Trabant esetében nem javaslom a hátsó ülésen. Nem egy balesetet láttam, ami­kor az utas bennégett, mert nem tudott idejében kimenekülni a kocsiból. — A közlekedési morál javí­tásában lehet-e szerepük az új szabályoknak? — Ezt szerintem nem szolgál­ja. Minden szabály ugyanis any- nyit ér, amennyit betartanak be­lőle. Épp ezért az a fontos, hogy aki a volán mögé ül, vegye tudo­másul, hogy a közúton mindenki egyenértékű! Ott nincs főnök! Ebből az is következik, hogy tü­relmeseknek kell lennünk egy­mással szemben! Ám amíg a tár­sadalom általános erkölcsi álla­pota pozitívan nem változik, ad­dig ne várjuk ezt a közlekedés­ben sem... Szalay Zoltán A Gyöngyös utáni Szurdokpart rettegett szakasza a 3-asnak. A felvételen látható balesetnek egy halálos áldozata volt

Next

/
Thumbnails
Contents