Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám

1 HÍRLAP, 1992. december 24., csütörtök KARÁCSONYI MAGAZIN Gondolatátvitel — családtagok között (is) Léteznek információhordozó hullámok? A kutatók állítják, hogy nem ritka képesség; szinte mindany- nyian birtokoljuk — igaz, ki na­gyobb, ki kisebb mértékben. So­kan úpy vélik, hogy valaha a gon­dolatátvitel az oskori emberek normális tulajdonsága volt. A közelmúlt amerikai és szovjet kí­sérletei azt is tanúsítják, hogy sokkal erősebb a telepatikus vi­szony a biológiai kapcsolattal rendelkező családtagok (szülő­gyermek, testvér-testvér), mint például az ismerősök között. Ennek egyik bizonyítékát éppen az ikerkutatások során szerezték. Az ikrek, ha huzamosabb ideig elválasztják őket egymástól, to­vábbra is „informálva vannak” a másik egészségi állapotáról, megérzik egymás betegségét, balesetét, esetleg halálát. Vala­milyen — egyelőre megmagya­rázhatatlan módon — szinte mindig tudják, hogy mi történik a másikkal. A volt Szovjetunió kutatói ér­dekes kísérletet végeztek nyulak- kal. A szárazföldön hagyott anyanyúl agyában levő elektró­dák minden esetben elektromos elváltozásokat jeleztek, amikor tengeralattjárón levő kölykeiből egyet-egyet megöltek. Az ameri­kaiak — szintén tengeralattjáró beiktatásával — emberkísérlete­ket is végeztek. Azzal próbálkoz­tak, hogy ha megszakad minden kapcsolat a lemerült hajó és a szárazföldi bázis között, a tele­patikus tulajdonságokkal ren­delkező egyének, mint „adók” és „vevők”, helyettesítsék a rádió­hullámokat. Egyelőre azonban még nem találtak olyanokat, akik mindig, minden helyzetben egyforma energiával tudnának telepatikus úton „adni” és „ven­ni”. A pszichológiai kísérletek so­rán néhány újszerű felismerés is született, kétségtelen tényként állapították például meg, hogy a kevéssé fejlett szürkeállomány­nyal rendelkező emberek között több a telepatikus képességű, mint a kiművelt, iskolázott ala­nyok között. Ilyen szempontból alacsonyabb intellektuális szin­tet képviselnek egyébként a gye­rekek is. A parapszichológiái kí­sérletek nyomán arra a Követ­keztetésre jutottak, hogy a gyere­kek azért nyújtanak sokszor meglepő „parateljesítménye- ket , mert nekik még nem verték a fejükbe, hogy például az érin­tés nélküli kanálhajlítgatás „le­hetetlen”. Más szóval: a civilizá­ció fokról fokra kiöli az ember­ből ezt a képességet. Arra, hogy miféle bioáramok, milyen agyhullámok működnek a telepátia során — még nincs vá­lasz. Nem ismerjük azt a közeget sem, amely az információkat az egyik agyból a másikba továbbít­ja. Kezdetben sok kutató úgy vélte, hogy valamilyen elektro­mágneses nullámról van szó, de bebizonyosodott, hogy tévedtek. Nem „hosszú hullámok” repül­nek egyik ember agyából a má­sikba, van viszont olyan feltéte­lezés, hogy létezik egyfajta infor­mációhordozó hullám, amelyet az agy állít elő, de amelyet ko­runk tudománya még nem ismer. Közvetlen módon ugyanis ezt nem sikerült felfedezni, kimutat­ni. Érdemes megjegyezni, hogy hazánkban ilyen jellegű kísérle­tekre — ismereteink szerint — mindmáig nem került sor; a tele­pátia létezését a magyar kutatók többsége nem ismeri el. Koráb­ban ennek főleg ideológiai okai voltak — noha szakmai körök­ben ismeretes volt, hogy az akko­ri Szovjetunióban „honvédelmi” célokból, a KGB felügyelete alatt intenzív és eredményes pa­rapszichológiái kutatások foly­tak. Az ilyen irányú hazai ku­tatómunka előtt az ideológiai gá­tak leomlottak ugyan, de kérdés, hogy megvan-e a nyitottság és a szándék e lehetőségek kihaszná­lására. .. Nemere István Ferenczy-Europress Ők alighanem mindig mindent „megéreznek egymásról'’ — Az angol Maclm-ikrek — Philip és Don — szintén iker feleségükkel, Jena és Jill Labbenttel. Mini tűzoltóautó Az Aurochs motorbicikli a világ legkisebb tűzoltóautója. Egy niz­zai 31 éves mérnök, Frederic Castagnole tervezte. A motorbiciklit nemcsak tűzoltásra, hanem más esetekben is lehet használni. Alkalmazható baleseteknél, speciális hegyi vagy tengeri mentésekre is alkalmas. Előnye kicsisége mellett gyorsasága is, hi­szen minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami egy motorbicikli­re jellemző. Műanyag a legnagyobb része, súlya 170 kg. Helikopter könnyen tudja szállítani. Az ötletet Castagnole mérnöknek az adta, hogy 1986-ban szemta­núja volt a Riviérán egy borzalmas tűznek, ahol 6 villa égett le. Dacá­ra annak, hogy az épületek kertjében úszómedence volt, semmivel sem tudták a vizet a medencékből az oltásra felhasználni, mert a há­zak magasan feküdtek, és a tűzoltóautók nem tudták azokat megkö­zelíteni. Ha egy kis motorbicikli lett volna akkor, a házak nem égnek porig. A borzalmas élményből a mérnök ötletet merített, és megter­vezte a motorbiciklijét. (FEB-fotó) 1 Csendes jubileum Jó ügyért halok meg Egyesület — a nyitott szellem jegyében Fél évtizede annak, hogy lét­rejött az Egri Egészség- és Kör­nyezetvédő Egyesület, amely — alapszabálya szerint — az újsze­rű, illetve az elődöktől ránk ha­gyományozott gyógyító eljárá­sok megismertetésére, illetve a nyitott szellem, affajta gondolko­dásmód propagálására, illetve óvására szerveződött. 1. A zászlót bontók nem a nullá­ról indultak, hiszen korábban már tevékenykedett — méghoz­zá az akkori megyei pártbizott­ság oktatási igazgatóságán — az a közéleti klub, amelynek gazdái meghívták azokat a személyisé­geket, akik akupunktúrával fog­lalkoztak, azzal a eljárással, amit abban az időben üldöztek. Ugyanitt mutatkozott be Jos- hi Barath, aki az indiai asztroló­gia, a tenyérelemzés titkairól be­szélt, s Isten létét értelmezte. Akkor lépett „pódiumra” Ko­vács Ádám rákkutató — pilla­natnyilag ő az elnök —, amikor működését minden fórumon til­tották. Ebben a körben szólt kol­légája, dr. Béres József gyötörte- téséről, sanyargattatásairól, s természetesen eredményeiről is. Ennyi is jelzi azt, hogy nem kellett az úgynevezett rendszer- változás után színt, illetve köpö­nyeget váltani, csupán továbbha­ladni a régebben már megválasz­tott úton. * 3 H 2 W ü 2. Nehézségek persze adódtak. Természetesen kizárólag anyagi jellegűek, hiszen folytathatták a fillér nélküli kötéltáncot, azta„ se otthon, se forint” játékot, amely­ben később alapos jártasságot szereztek. Újraverbuválódott a kissé szétszaladt gárda. Érdeklődőkben nem volt hi­ány, erre utal az is, hogy a mosta­ni taglétszám meghaladja a félez­ret. Olyan emberek csatlakoztak a csoporthoz, akiket a kíváncsiság sarkallt, akik szerették volna — legalábbis nagy vonalakban — elsajátítani mindazt, amiről az előző évtizedekben jóformán semmit sem hallhattak, hiszen a materialista felfogás mereven, Több mint félezer tag hatalmi szóval utasította el a lé­lek elsődlegességének tanát, azt, hogy létezik reinkarnáció, azt, hogy az értelem — ha fokozato­san is, de képes arra, hogy feltér­képezze nemcsak a minket kö­rülvevő világot, hanem az egyé­nek sajátos adottságait, azokat, amelyeket a bajbajutottak, a kü­lönböző problémáktól szenve­dők szolgálatába lehet állítani. 3. A hajdan meghívottak persze máskor is visszatértek. Nem volt véletlen ez, hiszen a vezetőség ar­ra törekedett, hogy egy olyan ba­ráti kört, kisugárzó műhelyt for­máljon, amely az ide kötődőket megajándékozza az együvé tar­tozás máshol aligha pótolható él­ményével. Egerben járt — csak néhány nevet említsünk — Földes Attila, a kiváló ufológus, aki három kö­tetet is megjelentetett ebből az izgalmas gondolatkörből. Kés­márki Zoltán a piramisenergia hasznosításáról nyújtott eredeti adalékokat, igazolván, hogy ez az erő nemcsak kitaláció, hiszen színes felvételek bizonyítják azt, hogy miként áramlik a szervezet­ben. Fórumhoz jutottak a megye- székhelyen megtelepedett ukrán extraszenszek — Anatolij Ma- jevszkij, dr. Larissza Tomilina, Vlagyimir Viskovszkij, a kínai doktornő, az akupunktúrás Li Fan Yi, az orosz csontkovács-do- cens dr. Igor Akszenovics, s a ko­reai Lee Edvard, a pulzusdiag­nosztika képviselője. Nem ma­radtak ki a sorból a hazaiak: a bioenergiával kezelő Csopják Gyuláné, a kiropraktikus Csapó György sem. A hit régióiba kalauzolta az érdeklődőket Hervai Tamás lé­lekemelgető, szellemi radieszté- ta, aki a megértés, a szeretet min- denekfölöttiségét hirdette. 4. Akadtak ellenérzések is, de hát ez érthető, hiszen csak a meg- tanultra hivatkozók nehezen fo­gadják el a másságot, azt a de­mokrácia lényegéből fakadó gyakorlatot, hogy mindenfajta látásmód jogosult, s mellőzendő a saját nézetek kizárólagosítása. Mégis más ez a légkör. A mostani atmoszféra ugyanis kedvez a szellemgyógyászatnak, hiszen az illetékes minisztérium politikai államtitkárának állás­pontja szerint az is használ, ami nem árt. S ebben az esetben ennél sok­kal többről van szó, hiszen a messzi Keletről származó hagya­ték megkönnyíti a hagyományos módon dolgozó orvosok munká­ját is —jó néhány an ezért élnek is vele —, ráadásul ebben a társítás­ban nincs szükség tengernyi mel­lékhatással járó medicinára, esetleg fájdalmas beavatkozásra. Az is beigazolódott, hogy a legmegfelelőbb megoldás az, ha olyasvalakiben rejlenek ezek a képességek, aki valamelyik honi vagy külföldi egyetemen szerezte meg a gyógyításhoz nélkülözhe­tetlen diplomát. A kép talán ideálisnak tűnik, hiszen a kételyek nehezen oszla­nak, de amint dr. Oláh Andoré sorok írójának megfogalmazta: a jövő azé a szemléleté, amely nemcsak a tüneteknek üzen ha­dat, hanem a szervezet egészét varázsolja újjá. Sarlatánok kétségkívül fel­bukkanhatnak, ám ezeket kiszű­ri a mindennapok gyakorlata, az a félreérthetetlen sikertelenség, amely elriasztja a náluk kopogta­tókat. S ők bizony megbuknak a kö­zönség előtti „vizsgákon” is, ahol egykettőre lelepleződik minden­fajta hókuszpókusz. 5. A holnapok? E szellem jegyében keresni a közös munkálkodást mindazok­kal, akik erre készek. Legyenek akár máshonnan származók, akár helybeli termé­szetgyógyászok. Egy kitétel mégis szükségelte­tik: az önzetlenül, az ingyen kí­nált programok sorozata. E zűrzavaros, tengernyi mo­csoktól szennyezett átmeneti korban ez a legkevesebb, amit a csendben jubilálok ajánlhatnak azoknak, akik valamiféle oázisra szomjúhoznak... Pécsi István Karácsonyi halál Sopronkőhidán A hírek gyorsan elterjednek a fegyház óriási épületében, ezer csatornája van a hírszolgálatnak, s a Zsilinszky-ítélet estéjén vala­hol felzendül az ének, a bezárt cellákban reménykedve vagy ha­lálra szántan a raboskodók átve­szik a szólamot, és a hátborzon­gató erejű kórus egy nagy hazafi leikéhez, érzelmeihez szól: Boldogságos Anyánk, Régi nagy Patronánk, Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk, Magyarországról, édes ha­zánkról, Ne feledkezzél el szegény ma­gyarokról... Az első sort még zavarja az őrök tiltó kiáltozása, azután ők hallgatnak el, és az ének szomo­rúan szárnyal a rideg falak kö­zött. Bárdosi Jenőt, a sopronkőhi­dai fegyház evangélikus lelkészét éjfél után küldik hozzá. A lelké­szek utasítást kaptak, hogy haj­nalban lesz három halálra ítélt kommunista és Bajcsy-Zsi- linszky kivégzése. A papnak azt mondták, Zsilinszky nem tud közeli haláláról, ő azonban az el­ítéltet levélírás közben találta, tehát ismerte sorsát. „A helyiségben egy támla nél­küli széken meg egy priccsen és egy zsámolyon kívül semmi sem volt. A vállas, szép, ősz ember nagyon nyugodtan viselkedett. Amikor beléptem hozzá, levelet írt. Bemutatkoztam neki, és el­mondtam, már napok óta kísér­leteztem, hogy kapcsolatot talál­jak vele, de sajnos, nem sikerült, mivel a közelébe sem engedtek. Ő azt felelte, hallott próbálkozá­saimról, és hálás nekem, hogy mihelyt alkalmam nyílt, elmen­tem hozzá. Hellyel kínált, még egy pár levelet akart megírni, kért, várjak, amíg befejezte őket...” — így írja le Bárdosi a ta­lálkozást. Reggel hat óra tájban katona lépett a zárkába. A hadbíróság elnöke hívatja Zsilinszkyt. Lát­szott, tudja, miről van szó, de — így emlékszik a lelkész — arciz­ma sem rándult, amikor szólítot­ták. Követte a katonát. Dominich — ezt más forrásból tudjuk — azzal fogadta: „Nincs kegyelem.” — Nem kértem kegyelmet, és nem is fogadnám el maguktól — hangzott a válasza. Visszakísérték, a várakozó pappal közölte, hogy két órán belül kivégzik. Bárdosiba karol­va indult a harmadik emeletre, ahová a fegyőr kísérte: a siralom­házba. Ott már csak támla nélkü­li szék és asztal a berendezés, az asztalon gyertyák között feszü­let, hiszen a Keresztrefeszített nem maradhat ki a gálád gyilkos­ságból. Mintha Krisztusnak kel­lene valamit átvennie a bírák és hóhérok felelősségéből. Bajcsy-Zsilinszky egyháza rendje, szokása szerint úrvacso­rát vett, majd beszélgetett a lel­késszel. Az ország sorsáról, a jö­vőről, s nagyon sokat a felada­tokról, hogy a népet, a milliókat hogyan kellene anyagilag és szel­lemileg felemelni, földreform­mal, a gyengék védelmével, de­mokratizmussal, jó iskolákkal, hogy a magyar nemzet is elérje a kor színvonalát, élni tudjon an­nak a lehetőségeivel, ura legyen a sorsának. Ekkor hangzott el ké­sőbb sokszor idézett intelme a nemzethez: „Legyen a jövőben bátor és gerinces a magyar, törté­nelme során soha ne adja meg magát a németnek, az örök el­lenségnek, mert különben sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani...” A visszaemlékezésekben em­legetnek egy politikai végrende­letet. Minthogy azonban a törté­nészek ennek sehogy sem tud­nak a nyomára jutni, azt gondo­lom, a lelkésszel folytatott utolsó beszélgetés öltött a legendákban végrendeletformát, s talán annak is mondhatjuk. A búcsúlevelek közül tudtunkkal csak a felesé­géhez intézett írás került a cím­zett kezébe — ezt Bárdosi titok­ban hozta ki a siralomházból, és kézbesítette —, a többi levélnek címzettjét sem ismerjük. Kintről puskaropogás hang­zott, ebből Zsilinszky megtudta, hogy közeleg a perc: a fegyház- udvaron Pataki Istvánon, Kreutz Roberten és Pesti Barnabáson, a három fiatal kommunistán vég­rehajtották a golyó általi halálra szóló ítéletet. — Lassan rám kerül a sor... — mondta a papnak. Néhány korty bort ivott, pár percre kérte, hagyják magára, a lelkész és a fegyor kiment. Nem­sokára újra szólították őket, s az őr — Kalmár József— hátat for­dított, hogy Zsilinszky átadhassa feleségéhez intézett levelét a lel­késznek. Azután kérte Bárdosit, közve­títse végső akaratát a túlélőknek: szeretné, ha a viharok elmúltával Tarpán helyeznék örök nyuga­lomra. Reméli, a magyar nép megőrzi emlékét, megérti törek­véseit, cselekedeteit, megvalósít­ja céljait, özvegyéről pedig meg­felelő módon gondoskodni fog. A halál küszöbén Tarpa úgy bukkan fel megint előtte, mint álmainak földje, s nem arra gon­dol, hogy sok politikai remény­ségének temetője, bukásainak színhelye volt, hanem a népre, amely ott él, s bárminő erőszak­kal gyötörték, tömegében min­dig mellette állt, joggal gondol­hatta róla, hogy megértik. Ham­vait küldi el nekik utolsó üzenet­képpen. Fél nyolc tájban honvéd jön érte. A sors véletlenje, hogy ez is tarpai. Ráhajlik Bajcsy-Zsi- linszky feléje nyújtott kezére, sír­va megcsókolja. — Na fiam, nekünk mennünk kell... — s elébe lép. Még egyszer megöleli, megcsókolja a papot, vele a balján, mögötte a tarpai katona, indulnak a vesztőhely felé. Az udvarra vezető ajtónál a lelkészt visszafordítják, a bitófa alá nem kísérheti az elítéltet. Katonák sorfala között, emelt fővel halad, a hadbíróság váija Dominichcsal, s mert hivatalos okirattal állami ítélet-végrehaj- tónak kinevezett hóhér nincs Kőhidán — a hóhérok a bíróság­ban ülnek —, három nyilas mes­terkedik a kötél, az akasztófa kö­rül, várják áldozatukat: önként jelentkeztek a hóhérmunkára. Dominich felolvassa az ítéle­tet, Bajcsy-Zsilinszky Endre nyugodtan végighallgatja, és a hadbíróságnak ennyit mond: — Uraim! A történelem en­gem fog igazolni. Isten mindent lát. Én jó ügyért halok meg... Dominich türelmetlenül fél­beszakítja, a három nyilast uta­sítja, teljesítsék a parancsot, hajt­sák végre az ítéletet. S a három hóhér — talán ebben is volt vala­mi jelképes, hogy pénzért, italért megvásárolt három nyilaskeresz­tesre volt szükség a szörnyű ítélet végrehajtásához — teljesítette kötelességét. Az ellenállás hős vezéralakja 1944. december 24- én délelőtt, mint 1849-ben az aradi honvédtábornokok, bitó­fán végezte életét. Karácsony estéjén titokban temették el a három fiatal kom­munistát és Bajcsy-Zsilinszky Endrét a fegyintézet temetőjé­ben, pap nélkül, jeltelen sírba. A sírásók őrizték a titkot, s 1945. április 22-én, amikor az özvegy a holttestet megkeresni Sopronkő­hidára ment, a lelkész egyenesen a sírhoz tudta vezetni... (Dernői Kocsis László: Bajcsy-Zsilinszky, 328-332. o.) Ferenczy-Europress %

Next

/
Thumbnails
Contents