Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-23 / 302. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1992. december 23., szerda A Nagytakarítás egri színpadon Csutkát játszottak a temesváriak Erőteljes alakítást nyújtott Szász Enikő és Sütő Udvardi András Nagyon nehéz az indulatoktól, az előítéletektől megszabadulni. Hamarabb szerez az ember újakat, mint hogy egyet is elveszítsen. Különösen erre a térségre illik ez a megállapítás, ahol nap mint nap újabb egyéni és csoportgyőlöletek keletkeznek. Ezért aztán nem mindennapi vállalkozás volt a temesváriaké, akik az Erdélyben élő nemzetek egysége jegyében álltak színpadra. Németül, románul és magyarul játszottak három estén keresztül, különböző nyelveken hirdetve a művészi és emberi egységet. Az utolsó este — tovább fokozva a kihívást — Csurkával\e- lentkeztek a temesváriak. Az író egy régebbi darabját vették elő, a Nagytakarítást játszották. Könnyű lenne sommásan úgy fogalmazni, hogy kár azokért az írókért, akik politizálásra adták a fejüket. Lehet, hogy pontosabban és jobban meg tudnák fogalmazni ma is az irodalom nyelvén az igazságaikat, mint a politikai pamfletek műfajában. Ha meg is fordul az ember fejében az ilyesmi, rögtön mentséget is talál: honnan máshonnan jöhettek volna a rendszerváltás politikusai, mint a független írástudók közül. Beletelik még jó pár év, amíg a közélet megtalálja azokat a profi szereplőit, akik kellő szakszerűséggel intézik közös dolgainkat. Mindenesetre ma elég riasztónak hangzik a közönség számára Csurka István neve, a sajtóviták következtében ő tölti be az ügyeletes mumus szerepét. S ez visz- szavetül régebbi darabjának előadására is, a széksorok foghíjasán ásítoznak. Pedig a játék pergő és élvezetes, s a házastársi konfliktusokon túl fölsejlik valami Csurka társadalmi indulataiból is. Ráadásul amikor áttételesen fogalmazott, s emberi jellemeken keresztül kellett bemutatnia gondolatait, vitathatatlan társadalmi mélységeket tárt fel. Az a sajátos kétlelküség, amely a Nagytakarítás szereplőire jellemző, valóban meghatározója volt és maradt is mindennapjainknak. Mert micsoda óriási súlyokat hurcol itt minden nemzedék magával, amelyik az előző rendszer ellentmondásai között eszmél- kedett? A képmutatás \olt a legsúlyosabb következménye ezeknek az éveknek — tudjuk meg a darabból. S mindezt ízes erdélyi nyelven, amely tovább erősíti a hatást. A temesváriak az elmúlt évtizedekben bizonyára sokkal keményebb, nyíltabb diktatúrához szoktak, ezért a Csurka-féle egykori világlátás számukra a mát jelentheti. Az ő ’70-80-as éveiknek nem ezek voltak a fő problémái, nem az emberi lélek finomszerkezetét érték a legsúlyosabb csapások. Ezért aztán a temesváriak előadásában a jelenidejűség a döntő, látszik, hogy számukra most váltak ezek az igazi kérdésekké. S a nézőtéren a sajnálatosan kis létszámú közönség előbb nehezen kapaszkodik a jó tempójú előadás poénjaiba, majd egyre jobban élvezi azokat. Mert több szempontból is izgalmas lehet számunkra a temesváriak Csur- ka-értelmezése. Egyrészt szembesülhetünk félmúltunkkal, az éppencsak mögöttünk hagyott időszakkal, amelynek hagyatékával lépten-nyomon találkozhatunk, másrészt belepillanthatunk egy olyanfajta világba, amelyben most aktuális a darab mondandója. Sajátos kétarcúság ez, amely az előadás végéig tudatosul a közönségben, s válik a siker zálogává. A magyar színházi életet jelentősen gazdagítja, hogy megszólalnak honi színpadainkon a határon túl élő magyarság színművészei is. Sok olyan alakítást láthattunk most is, amely azt igazolja: komoly művészi munka zajlik ezekben a műhelyekben. A Miszlay István rendezte darabban különösen megnyerő volt a Lovas Lászlónét alakító Szász Enikő, s a Borsós Gábort megformáló Sütő Udvari András. Mindketten feltűnően szépen beszélnek, s remekül fölépítették szerepüket. Manapság nálunk kevesebbet adnak az egyéni játékra, inkább a csapatmunkára, az együttes teljesítményre koncentrálnak. Ilyen szempontból a temesváriak játéka a régi iskolát idézte, amelyben jelentős feladatok hárulnak a művészekre. De kár lenne említés nélkül hagyni a többi szereplőt: Dukász Péter, Réthy Margit és Higyed Imre is emlékezeteset nyújtott. Példamutató volt az egri Gárdonyi Géza Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös vállalkozása: a temesváriak ilyenfajta meghívása. Csak úgy számolhatunk le az előítéletek mögött sarjadó gyűlölettel, ha nyíltan beszélünk. Mindhárom előadás ezt a célt szolgálta, Göncz Árpád Magyar Médeája németül, Örkény István Macskajátéka románul, míg Csurka István Nagytakarítása magyarul szólalt meg. Már a darabok kiválasztása is mutatja, hogy bátran szólalnak meg a temesváriak, ráadásul valódi élményt jelentett az előadásuk, mert merészségük mellé tehetség, s művészi alázat társult. Gábor László A temesvári színészek köszöntése Ma este a Hatvani Galériában Karácsonyi ajándékkosár Tizenöt esztendeje nyújtja át — így ünnep küszöbén — karácsonyi ajándékkosarát a Hatvani Galéria a város művészet iránt érdeklődő közönségének. A hagyomány élő, eleven mindmáig, aminek csalhatatlan jele az idei „ajándékkosár”, amelyet szerdán este 6 órai kezdettel nyújtanak át vendégeiknek az intézmény munkatársai. Lehet, hogy ezúttal kevesebb az országszerte ismert sztár a szereplők között, ám a színvonal és a program színessége így is biztosított. Elsőként az olaszországi turnéról nemrég hazatért Hatvani Vonósnégyest említjük, amely Liszt Ferenc, Brahms, Bach népszerű zenei alkotásait szólaltatja meg, de végigkíséri a Németországban diplomázott fiatal hatvani operaénekesnőt, Szabó Krisztinát is, aki Puccini, Lehár Ferenc, Kálmán Imre legnépszerűbb műveiből énekel részleteket. Bizonnyal szívesen fogadja a közönség a Bajza- gimnázium két díjnyertes versmondóját, Oldal Erikát és Székely Beatrixens, továbbá karácsonyi hangulatot áraszt Papp István gitárművész, aki programját a karácsonyfák világló gyertyáinak hangulatához igazította. Végezetül jönnek az ajándékcsomagok, amelyeket a helyi üzemek, intézmények támogatását élvezve, a galéria munkatársai osztanak szét a műsor végeztével a karácsonyesti program valamennyi vendégének. Ünnepek idején Püspökök a békéért, a szerétéiért A Magyarországi Öregdiákok Szövetsége, a Pax Hungarica karácsonyi ünnepélyt rendezett Budán, a Villányi úti József Attila Gimnáziumban. Ez önmagában nem emelné ki az eseményt a megszokott keretek közül, de az már igen, hogy két püspök is megnyilatkozott: mindkettő a karácsonyi misztériumról beszélt. Beköszöntőjében Székely Tibor, a Pax Hungarica elnöke az igehirdetés fontosságát hangsúlyozta. Dr. Kovács Endre egri segédpüspök teológiai szemlélettel közelített a mindenki számára a szeretetet jelentő, jelképező ünnepről. Az Istennek az ember iránti szeretetét állította megnyilatkozásainak homlokterébe, azt a csodát, ahogyan ennek az elgondolásának, teremtő és irányító terveiben ennek „a tettnek a stílusát” elgondolta és végrehajtotta. Az ész számára nehezen indokolhatóak ezek a tények, ezért is beszélünk hittitkokról, amelyeket a gyarló ember készségei és képességei teljes megfeszítésével igyekszik felfogni. Dr. Nagy Gyula evangélikus püspök János evangéliumának első bekezdéséből vette az indítást: „Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. ”Ha a János-evangélium görög szóhasználatát — az Ige — Logosz, azaz Értelem — tesszük elmélkedésünk egyik sarokpontjává, nyomban kitetszik, hány kiindulási alapállás kínálkozik a szeretet működésének megközelítésére. És hogy a püspökök, a teológia, a hittudomány értői mire gondoltak mélyen szántó okfejtéseikben, azt operaénekesek színezték imádságossá: Berczelly István, az Operaház magánénekese „Zakariás imájával” Verdi „Nabucco”-jából, a 83 éves Szabó Miklós, az Operaház magánénekese azzal a Reménykedő karácsonyi énekkel, amelyet erre az alkalomra írt, szövegben és dallamban egyaránt formálva meg a karácsonyi sóhajtást, ami mögött egy hosszú és gazdag élet, meg a nagyon erős hit áll háttérként. Sólyom Ildikó, a Nemzeti Színház tagja Móra Ferenc „Papucsvirág” című elbeszélését és Ady Endre „Köszönöm, köszönöm, köszönöm”-jét mondotta el. A nemzetközi diákszervezet, a Pax Romana képviseletében dr. Skulthéty Csaba számolt be azoknak a nemzetközi szervezeteknek a munkásságáról, amelyek a rendszerváltás óta egyre elmélyültebb kapcsolatokat ápolnak a hazai keresztény közösségekkel. A műsor zárószámaként Farkas András olvasta fel legújabb kötetéből a „Salve Regina” című versét, amelyben a fogságból hazatalálásának adventját érzékeltette. A szép szavak egybeötvö- zésére és az áhítatos hangulat fokozására a Szervita Kórus, a No- seda Tibor által vezényelt vegyeskar Kodály-, Liszt- és Scar- latti-műveketszólaltatott meg. A műsort dr. Rapcsányi László remek összekötő szöveggel vezette, az énekeseket Reményi József zongoraművész, a Színházművészeti Főiskola tanára kísérte. A műsor befejezésével szólásra kérték dr. Kerekes Károly zirci apátot, a Magyarországi Ciszterci Rend fejét, aki meghatottan osztott főpapi áldást. Nemcsak az eseményről kívántunk beszámolni, de biztatni is szeretnénk az egyre szaporodó művészi és társadalmi kisközösségeket, hogy zenés-irodalmi rendezvényekkel fogjanak hozzá a szellemi és lelki építkezéshez, hogy a mai kor és a hazai jelen sok-sok megpróbáltatásából mihamarabb kiemelkedhessünk. A lelket kell erősíteni, hogy a test is próbabíróbb lehessen. Jubiláló egri szimfonikusok Ma jobban kell a romantika? Az Egri Szimfonikus jóenekar létének harmincadik évadjában igencsak a romantikának áldozza törekvéseit. Berlioz „Te Deu- ma” után is — bár annak hatását egyelőre nem lehet fokozni. Nem is érdemes ilyen hatásokra törekedni, hiszen minden hangverseny más és más szövetű, másabb hangulatot hoz és hozhat, mint az előbbi. Soha nem lehet előre kiszámítani, mi is az a mozzanat, amelytől a hallgatóság, vagy annak egy része boldoggá lesz, ha csak rövid órákra is, érzi a katarzis, a megtisztulás nemesítő állapotát, amiért bejött a koncertterembe. A zenekar a Megyei Művelődési Központ dísztermében Mendelssohn nyitányát, a „Szentivánéji álomról” szerkesztett csupa fény, csupa dallam kergetődzés-zenéjét és é-moll hegedűversenyét vette elő, valamint Brahms II. szimfóniáját. Gémesi Géza karmesteri elgondolása ezúttal levitte a zenészeket a terem nyugati végébe, megszabadította a korszerűtlen színpad zártságának nyomasztó hatásától; viszont drapériák hiányában olykor keményebben törtek ránk a hangtömbök, de még így is előnyösebbnek tűnt a A megyei könyvtárban Megváltozik a nyitva tartás Az eddigiekben hétfőn, kedden, szerdán és pénteken délelőtt tíztől délután tizenkilenc óráig várták az olvasókat a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban, míg csütörtökön és szombaton rövidebb volt a nyitva tartás. Január elsejétől ez megváltozik. Hétfői napokon délután 13- tól 19 óráig állnak az olvasók rendelkezésére, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken tíztől tizenkilencig, szombaton tíztől tizenhat óráig. Dr. Pataki Miklósné, a könyvtár olvasószolgálati osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a munkarend belső átszervezése a változás oka. Amit hétfőn elvettek a nyitva tartásból, azt csütörtökön visszaadják. így a hét minden estéjén váiják az olvasókat, akik kölcsönözhetnek, átnézhetik a folyóiratokat, vagy éppen tanulmányaikhoz kérnek segítséget. megoldás a korábbi megszokottnál. Mendelssohnt az egri közönségnek nem kell különösebben ajánlani. Az, hogy a zeneszerző csodagyerekként tízéves kora óta dédelgetett szereplője volt a kor zenei világának, és harminc- nyolc esztendeig tartó „földi futama” során derűs fény, dallam áradt csak kottái közül, az a romantika egyik kiteljesedése is. Amit tizenhét évesen leírt a nyitásban, azt a dallamosságot, azt a felívelésekben annyi mindent kifejező kitárulkozásokat teszi elénk az „é-moll hegedűversenyben” is. És a nemcsak líra! Várhegyi Andrea, a hangverseny szólistája, a Zeneakadémia 1992. évi Zathureczky-versenyé- nek győztese érzelmileg gazdagon díszített, ugyanakkor kellő alázattal és odaadással megformált előadásában érzékelhetővé vált néhány olyan „morózu- sabb” futama is a versenyműnek, ahol és amikor a játékról kiderül, hogy itt, ezen a Földön bizony minden egy kicsit — vagy nagyon is — vérre megy. Más világ Brahms. Ő is német, de másképp, más természet, más sors, más nekilendülés. II. szimfóniája tele van — nála szokatlanul — derűs bizakodással, már- már azt mondanánk, a nyári napsütés örömével és a fényben fürdő tó ragyogásával — a wörthi tónál komponálta ezt a zenét — telik meg itt minden. De akárhogyan is futtatja végig gondolatait, szenvedélyét, akármerre isjárat- ja-forgatja a belső vihar a zene vitorláit, Brahms kissé parancsol a zenében, legalábbis Mendelssohnhoz képest. Mintha a kor veszélyes filozófiai divatja szerint terelne minket oda, ahova ő tűzött célt. Fúvósai alaposan megdolgoznak minket érzelmileg, hogy hálásan tapsolhassunk a dübörgő akkordok után. Gémesi Géza és jól kézben tartott zenekara Berlioz után is töretlen buzgalommal viszi hűséges közönsége elé a kiválasztott zeneszámokat. Érezteti, menynyire fontosnak tartja az élő zene itteni szerepét, és azt, hogy a város közönsége meghatározott rend szerint kapja a hívást a szellemi, lelki, érzelmiekben is feldúsított találkozásokra. Rosszkedvűnk telében, nehéz hónapok, téli időszak közepében igencsak jólesik az a romantika, ami fényt áraszt, magasztosságot, és „termel is” némi emberi méltóságot. F. A. Lesz-e irodalomtörténeti állandó kiállítás? Még a személyeskedésig elszabadult Kepes- Vitkovics-ház vita lezárulta után — mivel a város képviselő-testülete a Vitkovics-házban rendelte el felállítani a Kepes-kiállítást — az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Mészáros György utalt rá: „rövidesen” dönteni fognak az irodalomtörténeti állandó kiállítás felállításáról. Az ügyben azonban azóta sem történt érdemi döntés, noha azóta meglehetősen sok víz lefolyt a kis Eger-patakon. Talán nem is akad olyan egri lakos, aki büszkén vallja magát a Magyar Athén polgárának, avagy netalán a közeli jövőben testet öltő(?) Eszterházy Károly nevével fémjelzett univerzitás, azaz egyetem tényleges hívének, aki ne látná szükségesnek a közelmúltban beígért irodalomtörténeti kiállítás felállítását. De ne feledjük el, hogy közel sem csupán a fenti okok indokolják ennek a már korábban is létesíteni szándékolt, ízig-vérig kulturális létesítménynek a kialakítását: a város elvitathatatlanul kimagasló irodalomtörténeti múltja is megköveteli ezt. A kérdés alapos ismerői tudják, hogy még „annak előtte” a Vármúzeum akkori igazgatója, dr. Bodó Sándor \olt ennek nem csupán lelkes híve, de testestől-lelkestől serkentője, sürgetője, aki az egri irodalomtörténeti múlt legjelesebb tudós kutatójával, ismerőjével, dr. Lőkös Istvánnal — ma már egyetemi tanárral — áttekintő forgató- könyvet is készíttetett. Ez a terv és elképzelés azonban a Kepes-kiállí- tásnak a Vitkovics-házban való felállításával elvetélt. S ez az áldatlan vita végül is oda vezetett, hogy dr. Lőkös István — bár a város önkormányzata ismét aktívan foglalkozik a kiállítás megrendezésével — egyszer s mindenkorra elállt e jelentős és szép tervben való aktív közreműködéstől, s a legjobb tudomásunk szerint jelenleg egyetemi rangra pályázó városunkban nincs az egri történelemnek avatott kutatója, tudományos szintű ismerője. így azután teljes és totális patthelyzet állt elő... Sugár István
