Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-23 / 302. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. december 23., szerda Kisebb lesz a gazdasági növekedés Az európai és a japán gazdasági lassulás miatt jövőre a vártnáljóval kisebb, legföljebb 2 százalékos lesz a világgazdaság növekedése — vélik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői. Korábbi vélemények 3 százalékosra tették ezt az arányt. Emiatt az amerikai gazdaságnak is keményebb feltételekkel kell megküzdenie. Ennek ellenére elképzelhető: az Egyesült Államokban jelentős növekedést jegyeznek majd jövőre, a munkanélküliség aránya viszont várhatóan 7 százalék fölé emelkedik. Az USA- ban 3, Németországban és Nyu- gat-Európában 1, Japánban pedig 2,5 százalékos növekedést várnak. Csődben a Terras- konglomerátuin A spanyol és a kuvaiti kormány megállapodott, hogy együttes erővel igyekszik minimalizálni egy kuvaiti érdekeltségű spanyolországi vállalatbirodalom összeomlásának szociális és gazdasági következményeit — jelentette az AP és a Reuter Pedro Perez spanyol gazdasági minisztériumi államtitkár kuvaitvá- rosi látogatásáról. A nagyrészt a KIA kuvaiti beruházási ügynökség tulajdonában lévő Terras- konglomerátum tönkrement. A madridi kormány attól tart, hogy a csőd magával ránt sok, vele üzleti kapcsolatban álló spanyol céget. Még több mobil telefon készül Japánban Dinamikus felfutás várható a mobil telefonok piacán. A japán elektronikai ipari szövetség szerint a kereslet évente 27-37 százalékkal fog bővülni a következő években. Japánban jelenleg 1,3 millió készüléket üzemeltetnek, ezek száma, beleértve az autóba szerelhető típusokat is, az ötszörösére, vagyis 7 millióra növekedik 1997-re. Kevés elektronikai cikk néz ilyen fényes jövő elé Japánban. Felújított segélyszállítás Három hétig tartó szünet után felújították a Szarajevóba irányuló légi segélyszállítást. A segélyszállítást december 1-jén szüntették be amiatt, hogy rálőttek egy amerikai repülőgépre, majd három nap múlva az összes repülést beszüntették, amikor találat érte Philip Morillon tábornok repülőgépét is. Titokzatos támadás Kabulban Tíz ember meghalt és tizenhat megsebesült Kabulban, amikor három tüzérségi lövedék csapódott be az afgan főváros zsúfolt központjába. A Reuter jelentése szerint nem tudni, hogy a támadást ki hajtotta végre, a kormánycsapatok és az egykori kommunista milícia között reggel mindenesetre harcok bontakoztak ki. Választás Jugoszláviában Milosevic győzelme látszik biztosnak Slobodan Milosevic szerb elnök immár biztosnak mondható győzelmet aratott a szerbiai elnökválasztáson: még mindig részleges és nem hivatalos adatok szerint 55,93 százalékot szerzett, míg Milan Panic szövetségi miniszterelnök csak 34,36 százalékot. Az arányok azonban lényegesen akkor sem változnak, ha beérkeznek a távolabbi körzetek adatai, főként azért nem, mert a vidéki lakosság inkább Milosevic pártján áll. A szerb statisztikai intézet kedd reggelig 55 körzet adatait összesítette, ami a szavazásra jogosultak 23,38 százalékát teszi ki. A köztársasági választási bizottság szóvivője mindamellett közölte, eddig még egyetlen eredetijegyzőkönyvet sem kaptak a parlamenti választásról, viszont a Demokrata Párt 56 észrevételt tett a szavazás törvényességével kapcsolatban. A pártok eredményeit megbízhatóan csak csütörtökön lehet majd elemezni, akkor teszik közzé a hivatalos végeredményeket. Az első pártértékelések mind a saját sikert emelik ki, de valószínűsíthető, hogy csak négy párt játszik majd komolyabb szerepet: a Depos Párt- szövetség, a Demokrata Párt, a visszaszoruló szocialisták, valamint a tőlük, s más pártoktól sok szavazatot elhódító csetnik párt, Vojislav Seselj Radikális Pártja. Maga Vojislav Seselj, a párt elnöke hétfőn kijött a belgrádi idegsebészeti klinikáról, ahol hivatalos jelentés szerint gerincműtétet hajtottak rajta végre. Kéjgyilkos Moszkvában A moszkvai rendőrség szerint nem kizárt, hogy az orosz fővárosban egy újabb kéjgyilkos bukkant fel. Legalábbis erre utal az a tetem, amelyre a minap bukkant a bűnügyi rendőrség. Az eddig ismeretlen fiatal fiú megcsonkított holttestét a Belorusz pályaudvar környékén találták meg, egy műanyag zsákba rejtve. A tetem mellkasát felvágták, és kitépték a szívet és a tüdőket. Ezek után a testet szabályszerűen feldarabolták. Bár a rettenetes gyilkosság indítékai egyelőre ismeretlenek, a rendőrök feltételezik, hogy szexuális indíttatású volt: a fiatal fiút ugyanis az orvosszakértői vélemény szerint megerőszakolták. Fagyhalál a Himalájában Két nepáli alpinista vezető és egy dél-koreai hegymászó halálra fogyottá Himalájában, miután meghódították a 7234 méter magas Langtanglirung-csúcsot. Ezt a nepáli idegenforgalmi minisztériumra hivatkozva az ITAR-TASZSZ jelentette. A mentésükre küldött helikopter vezetője látta a három holttestet 6170 méter magasságban a hóban elterülve. A huszonöt éves diák és a két serpa a csúcs meghódítása után a táborukba indult vissza. A leereszkedés megkezdése után hét órával megszűnt velük a rádiókapcsolat. A történtek felderítésére kutatócsoport indult a baleset színhelyére. Ausztrialottó A nyerőszámok: 8, 12, 16, 33, 36, 44. A pótszám: 34. A Jokerszám: 602 891. A nyeremények a következők: a 4 darab 6 találatos szelvényre egyenként 3.064.701, a 10 darab 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 408.626, a 466 darab 5 találatos szelvényre egyenként 13.153, a 4 találatos szelvényekre egyenként 394, a 3 találatosokra egyenként 31 schillinget fizetnek. Az 1 darab Joker-szelvényre 3.699.271 schillinget kap a szerencsés fogadó. (MTI) Karácsony Németországban Legalább egy tévémentes napot! Még nyüzsög a tömeg a sátrak, a fabódék között, még forog az óriáskerék, a párába, ködbe burkolózó sátorvárosból a kerék legmagasabb pontjáig száll fel az ételillat: szentestéig tartanak nyitva a németországi karácsonyi vásárok a főtereken. A legrégibb a drezdai, a leghíresebb a nürnbergi. A német pénztárcákból az idén átlagban 655 márka vándorol a kasszákba — állítja egy felmérés. Nyugat-Németországban még mindig jobban megy, ott 690 márka, Kelet-Németországban 160 márkával kevesebb. A németek 24 százaléka ezer márkánál is többet invesztál a karácsonyi ajándékozásba, hat százalék meg sem áll a kétezerig, s minden negyedik németnek nincs kifogása az ellen, ha az ajándék — készpénz. Az emberek 75 százaléka az idén is a legszűkebb családi körben kívánja eltölteni a karácsonyt. Hozzájuk szólt a minap az ifjúsági ügyek miniszterasszonyának fohásza: karácsonykor legalább egy napig ne kapcsolják be a televíziót. „Karácsony első napján a képernyőknek sötéteknek kell maradniuk. Az a család, amelynek karácsonykor nem jut PN KA RÁ CSONYI AKCIÓ december 23-án és 24-én A DÁK RAKTÁRÁRUHÁZBAN (Gyöngyös, Karácsondi u. 2.) MINDEN DESODOR (Fa, Impulse, Limara, Denim, Axe) és MINDEN TUSFÜRDŐ (Fa, Lux, Camay...) ENGEDMÉNYES ÁRON. Ajánlatunkból: ZODIAC spray (12 féle illatban) 155 helyett 140 8x4 desodor 169 helyett 152 Limara desodor (pumpás) 382 helyett 344 AXE tusfürdő 241 helyett 217 Litamin tusfürdő 214 helyett 193 MINDEN MÚANYAGÁRU IS OLCSÓBBAN KAPHATÓ! DECEMBER 23-ÁN 8-13 óráig tartunk nyitva. V Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk Vásárlóinknak! eszébe a tévézésnél jobb, elnémult” — közölte Angela Erkel, s olyanokat javasolt, mint közös éneklés, közös muzsikálás, játék, séta, s főleg beszélgetés. A családok zöméhez minden bizonnyal nem jut el ez a fohász, ám egy másik fohásznak valami foganatja máris van. A környezetvédők le akarják állítani a „csomagolási orgiát”. Az észak- rajna-vesztfáliai környezetvédelmi minisztérium szerint a háztartási szemét a csomagolópapírok miatt karácsony idején megháromszorozódik. Köln városa jó példával jár elöl: van természetesen újra felhasználható csomagolópapír is, de ezenfelül az áruházakban „hulladék-tanácsadók” tájékoztatják a vásárlókat, hogy miként lehet egy ajándékot eredetien, viccesen, s ráadásul abszolút környezetbarát módon becsomagolni. Ha valaki egy darab illatos szappant akar ajándékozni, csúsztassa mosdókesztyűbe, a szakácskönyvet konyhai edénytörlőbe csomagolja, fakanállal díszítve. Legjobb persze, ha az ajándékot pőrén adja oda. A német ember az utóbbi időben legszívesebben maga megy az erdőbe és maga vágja ki a karácsonyfát, engedéllyel természetesen — ez is trend. Az erdő- tulajdonosok a bevételből finanszírozzák az egészséges faállomány fenntartásának költségeit. A német agrárgazdaság egyik szakembere, Wilfried Schneider szerint a háztartásokban díszlő karácsonyfák negyven százaléka ma már „egyenesen” az erdőből jön. A fák nyolcvan százaléka Németországban hazai, de importálnak Dániából, Lengyelországból, valamint a Baltikumból is. Nincs beszerzési gondjuk — ha a fenyőfa beszerzése egyáltalán gond lehet Németországban, a karácsonyfa őshazájában — a műanyagfa-tulajdonosoknak. 80-400 márkáért kaphatók ezek a termékek. Ha valaki sem műanyagot, sem valódit nem akar venni, bérelhet egyet. A német természet- védő szövetség próbálkozik lízingeléssel: a fenyőt gyökerestől, földlabdával együtt kölcsönzik ki, majd a fa az ünnepek után visz- szakerül a helyére. Sarkadi Kovács Ferenc y ÉMÁSZ RT. Egri Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy 1992. dec. 23-án a Heves, Kapitány-hegyi tr.-állomást és a kisfeszültségű vezetéket üzembe helyezi. Ettől az időponttól a létesítményt feszültség alatt állónak kell tekinteni. ^ ÉMÁSZ RT. Egri Üzemigazgatósága A Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves jelenlegi és leendő vásárlójának a j bútorki bútorkereskedés EGER, Mátyás k. u. 122. Telefon: 36/313-094 Nyitva tartás: 9-17, szombaton: 9-13 óráig Kérdőjelek Bajmegelőzés? Láthatóan kiéleződtek a nézetkülönbségek az ENSZ-ben és azon kívül is azok között, akik határozottabb katonai eszközökkel szeretnének véget vetni a boszniai katonai konfliktusnak, s akik továbbra is újabb tárgyalások eredményességében reménykednek. Nem lehet nem észrevenni: ez lett az az ügy, amelyben Oroszország — első ízben a Szovjetunió szétesése óta — a vezető nyugati hatalmak ellenében a vétójog alkalmazásának lehetőségét emlegette a Biztonsági Tanácsban, ha Szerbiával szemben közvetlenül nemzetközi katonai eszközöket próbálnának alkalmazni. Érthető a világsajtó kérdése: kit bátorít, kinek használ a világ hirtelen támadt megosztottsága ebben a több mint kényes ügyben? Máris érzékelhető, hogy a vasárnap megtartott szerbiai-mon- tenegrói választások nyomán kiszámíthatatlan módon és mértékben kiéleződnek a belső politikai ellentétek Milosevicss Panic egyaránt harcias tábora között.. Érthető az aggodalmunk: egy év után megint még közelebb, közvetlenül a határ túloldalára kerül a délszláv konfliktus legalábbis egyik gócpontja? Logikus, hogy Budapest válságmegoldónak és bajmegelőzőnek nevezett lépések megtételét — köztük új békefenntartó, a konfliktusok további kiterjedését megelőző nemzetközi katonai erő megteremtését, például Magyarszágon telepítendő kiképzőközpont létesítését — kezdeményezte ebben a helyzetben, amit a NATO központjában, ha óvatosan is, de esetleg a megoldás szebbé tenné szülőhelyét, lakóhelyét. A társaság feladata az erők összefogása, a konkrét tervek egyeztetése, és ami talán a legfontosabb: a célok megvalósításához szükséges pénz előteremtése. (FEB) Nem Mihály a király? Károly herceg követeli magának a román trónt A koronázatlan királyok kimeríthetetlen lelőhelyén, Londonban új trónkövetelő jelentkezett a román trónra: a 72 éves Károly herceg, az ugyancsak száműzetésben élő első számú trónkövetelő, Mihály féltestvére. A 71 éves Mihály hét évet töltött a román trónon, a kommunista hatalomátvétel 1947-ben kényszerítette száműzetésbe. Jogigényét erősítendő, az utóbbi időben már többször is hazalátogatott. A londoni Parson’s Green kerületben élő Károly herceg szerint azonban már az is tévedés volt, hogy Mihályt eleve megkoronázták, és az elsőszülött jogán magát tartja az igazi trónkövetelőnek. Történt egyszer, még 1918- ban, hogy Károly román trónörökös — a később kétszer is, utoljára 1940-ben lemondatott II. Károly — otthagyta ezredét a fronton, és Odesszába szökött, egy orosz pópa előtt titokban örök hűséget fogadni titkos szerelmének, a közrendű, de nagyon szép Ioana Lambrino kisasszonynak. Utána levelet írt apjának, Ferdinand királynak, s lemondott a trónról — akkor még önként. Ferdinand feldühödött, börtönbe vetette fiát, és rá- kényszerítette mind a házasság felbontására, mind a lemondólevél visszavonására. A herceg azonban továbbra is látogatta szerelmét, és ennek eredményeképp 1920-ban megszületett a mai Károly herceg, aki sok hányattatás után az utóbbi húsz évben Londonban él. Csak az a bökkenő, hogy egykor anyja nevén anyakönyvezték Bukarestben. Apja 1921-ben újabb házasságot kötött, akkor már rangjához méltón Anna Bourbon-Parmai hercegnővel, és ebből a házasságból született a későbbi Mihály király 1921-ben. Nagybátyám olyan, mint a strucc, homokba dugja a fejét. Nem bosszút akarunk, hanem az igazságot. Románia érdekei mindenekelőtt, éljen Románia! — mondta a Sunday Express című brit lapnak Károly fia, Pál herceg, foglalkozására nézve műkereskedő és divatfotós Londonban. A brit lap azonban megkockáztatta a gyanút, hogy talán a vagyoni kérdések sem utolsók, hiszen II. Károly halálakor tekintélyes vagyonát harmadik felesége és Mihály száműzött király között osztották fel, a törvényen kívül született londoni Károly pedig nem kapott egy huncut garast sem. Mészáros György Kilencven halott Hétfő reggel kigyulladt egy utasszállító repülőgép több mint 300 • utassal a fedélzetén a dél-portugáliai Farorepülőterén, amikor a rossz időjárási körülmények között kísérelte meg a leszállást. A baleset következtében kilencvenen meghaltak, sokan sérülést szenvedtek. A Lusa portugál hírügynökség szerint a repülő a Marti- nairholland légitársaság egyik DC- 10-es gépe volt, amely villámcsapás következtében gyulladt ki. A Lusa szerint a gép földét érés közben felfordult és felrobbant. A TSF portugál magánrádió szerint a hajtómű már lángokban állt, mielőtt a gép földet ért volna. Köszönetét mondunk Köszönetét mondunk mindazoknak mindazoknak, a rokonoknak, akik drága férjem, hozzátartozóknak, édesapánk, nagyapánk. ismerősöknek, barátoknak, akik VAS ISTVÁN temetésén részt vettek. MEZEI GYULA fájdalmunkat temetésén megjelentek. enyhíteni igyekeztek. Gyászoló A gyászoló család család Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH FERENC ny. postafőfelügyelő életének 67. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1992. december 24-én 14 órakor a makiári temetőben lesz. Felesége, lánya, veje és unokája EGER 3300 EGER. TŰZOLTÓ TÉR 3. TELEFON: 36-15097