Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-19-20 / 299. szám

2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1992. december 19—20-, szombat—vasárnap Enyhült az adósságválság Enyhült a harmadik világban egy évtizeddel ezelőtt kezdődött adósságválság. A kereskedelmi bankok számára már gyakorlati­lag megszűnt, s megoldódóban van a közepes jövedelmű orszá­gok esetében is. Távolról sem ja­vult azonban a legszegényebb országok helyzete, sőt a Szov­jetunió utódallamait illetően új elemmel bővült az adósságvál­ság. Mindez a Világbanknak a vi­lág adósságállományáról szóló jelentésében áll. Az egykori szovjet köztársaságokat először szerepeltette e témájú felmérésé­ben a nemzetközi pénzintéz­mény, és megállapította: miköz­ben ezen országok komoly hát­ralékokat halmoznak fel, sok vállalat és üzletember törvényte­len utakon dollármilliárdokat menekít Nyugatra, rontva ezzel az adósságtörlesztési képessé­get. A japán cégek óvatosak Egyetlen japán cég sem tett ajánlatot még arra, hogy pavilont építsen fel az 1996-ban rende­zendő tokiói expóra, és ez aggo­dalommal tölti el a szervezőket. A minap tartottak ugyanis be­mutatót a japán cégeknek, és a korábbi tapasztalatok szerint a vállalatoknak ez időre már illett volna beadni jelentkezésüket. A cégeket állítólag a pangó üzlet­menet teszi óvatossá, emiatt tar­tózkodnak a közel 30 millió dol­láros építkezés költségeinek vál­lalásától. Tokióban 1996 márci­usa és októbere között rendez­nek expót, a „jövő városa” téma köré szervezve a kiállítókat. Orosz plutónium az USA-ba Oroszországban gyártott plu­tóniummal hajtják meg a jövő­ben a kozmikus missziókra kül­dött amerikai űreszközöket. Az amerikai energiaügyi minisztéri­um a minap 40 kilogrammnyi, nem hadászati minőségű plutó­nium vásárlásáról kötött megál­lapodást az orosz atomenergia­ügyi minisztériummal. Az űrha- jo-üzemanyagot a következő 5 év során szállítja le a Majak Ter­melési Egyesülés. 400 kitoloncolt palesztin a „senki földjén” Izrael kitoloncolt több mint 400 palesztint az általa létesített dél-libanoni biztonsági övezetből Libanon irányában tegnap hajnal­ban. A teherautókon utazó kiutasítottakat azonban a libanoni határőrcsapatok nem en­gedték be az általuk ellenőrzött területekre, így azok a két frontvonal közé, a néhány kilo­méter széles „senki földjére” szorultak. A Reuter jelentése szerint a palesztinokat szállító hat jármű még hajnal előtt elhagyta Izrael északi részét. Miután áthaladtak a Dél­Libanonban lévő, de az izraeli csapatok el­lenőrzése alatt álló úgynevezett biztonsági övezeten, a „senki földjén” át húzódó, par kilométeres út megtétele után elérték az első libanoni ellenőrző pontot. A zord időjárási viszonyok között a Be- kaa-völgyi határpontra érkező kitelepítette- ket a libanoni határegységek feltartóztatták. A libanoni határőrparancsnok közölte: olyan utasítást kaptak, hogy mindenkire lőjenek, aki a biztonsági övezetet elhagyva, északabb­ra hatol Libanon területén. A határőrök fegyvereiket nem használták, de a paleszti­noknak vissza kellett vonulniuk a hófödte köztes területre. Az izraeli határőrtiszt hétvégi meggyilko­lása miatt kiutasított palesztinokat fejenként 50 dollárral, egy takaróval és némi élelemmel látták el az izraeli hatóságok. A fegyverhasználattal fenyegetőző libano­ni határcsapatok után az izraeli határegysé­gek is visszafordulásra kényszerítették — le­vegőbe leadott lövésekkel — a gépkocsiosz­lopot. RENAULT TAKARÉKOSSÁG, ERŐ, ELEGANCIA, BIZTONSÁG R 19 TURBÓ DÍZEL, 1870 cm3, 90 LE, Fl-es turbótechnika szériaautóban Csak 11,3 másodperc kell, hogy 100 km/ó sebességgel repüljön, mégis elég 4,4 1 gázolaj 100 km-re. TRABANT-AKCIÓ! A december 31-ig megrendelt bármilyen új RENAULT jövőre is 100.000 Ft-tal olcsóbb. Személyautók ÁFA-visszatérítési lehetőséggel. LÍZING bankgarancia nélkül, már 20% első részlettől. TOP-CAR Kft. Eger, Deák F. u. 64. Tel.: 36/313-808 RENAULT „SHICK-R” Kft. Gyöngyös, Róbert K. u. 2/4. Tel.: 37/13-188 ÉLMÉNY VELE ÉLNI! A Soros 50 millió dollárt adományoz Boszniának Soros György, a magyar szár­mazású amerikai multimilliomos tegnap 50 millió dollár humani­tárius segélyt adományozott Boszniának. A közép- és kelet-európai ala­pítványairól híres vezető üzlet­ember közölte: az összeggel az ENSZ Menekültügyi Főbiztos­sága rendelkezik. A Reuter idéz­te Soros irodáját, amely szerint ez volt minden idők legnagyobb magánadománya nemzetközi humanitárius célokra. A főként New Yorkban élő 62 éves Soros közölte, hogy kereken egymilliárd dollárt nyert a fonttal folytatott spekulációján, mielőtt azt leértékelték, és kivették vol­na a közös piaci átváltási mecha­nizmusból. Elmondta továbbá, hogy célja a boszniai szenvedé­sek enyhítése, valamint szeretné a polgárháború dúlta országra irányítani a kormányok figyel­mét abban a reményben, hogy többet tesznek az ottani lakosság megsegítése érdekében. Soros hangsúlyozta: adomá­nya nem politikai természetű, és emlékeztetett rá, hogy már adott egymillió dollárt gyógyszerután­pótlásra Szerbiának is. Miköz­ben a szerb vezetést tette felelős­sé a konfliktusért, reményének adott hangot, hogy a szerb nép nem támogatja feltétlenül elnö­két, a keményvonalas Milosevi- cet. Elmondta azt is, hogy jelenleg azon gondolkodik, hogyan segít­hetne a függetlenségét ugyan­csak kinyilvánított másik egykori jugoszláv tagköztársaságon, Ma­cedónián, nehogy oda is átter­jedjen a polgárháború. ■KB- • fi <><» Meciar a bosi erőműről A bősi erőmű problémáját a január elsején függetlenné váló Szlovákia kormánya Csehszlo­vákiától örökli — mondotta Vla­dimír Meciar szlovák miniszter- elnök az osztrák televízió csü­törtöki késő esti híradójában nyilatkozva. Meciar, aki Lendvai Pál kérdéseire válaszolt, kijelen­tette: az erőmű ügyében január 1-je után minden bizonnyal a szlovák kormány fog Budapest­tel tárgyalni. Mint hozzáfűzte, Pozsony tele van jó szándékkal, ám ahhoz, hogy eredményesek legyenek a tárgyalások, a magyar Parla­mentnek módosítania kellene a Bős ügyében adott mandátumot, mert a jelenlegi igen erősen be­határolja a magyar kormány le­hetőségeit. Egy másik kérdésre válaszolva Meciar kizártnak nevezte, hogy Szlovákiában a magyarok és szlovákok között bármiféle Értesítjük T. Vevőinket, hogy vállalatunk év végi vagyonmegállapító leltárt tart. Ezért Andornaktálya Tufa telephelyen a vevők kiszolgálása szünetel az alábbi időszakban: 1992. december 31 — 1993. január 10-ig. 1993. január 11 -tői a régi nyitva tartással tisztelettel várjuk vevőinket. ^ ______ ______ K öszönetét mondunk mindazoknak, akik URBÁN JÁNOS temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk TOMPOS GÉZÁNÉ temetésén részt vettek, s fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy BALÁZS ILDIKÓ életének 19. évében, tragikus körülmények között váratlanul elhunyt. 1992. december 16-án helyeztük örök nyugalomra az ostorosi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik részvétüket fejezték ki. A gyászoló család r A REORG RT. folyamatos értékesítésre meghirdeti a COOPSPED Kft. F.a. vagyontárgyait: ingatlant . és haszongépjárműveket. A versenytárgyalásra folyamatosan lehet jelentkezni, melyre 1() %-os bánatpénz letételével lehet nevezni. Az egységeket vásárlók előnyben részesülnek A versenytárgyalás első időpontja: 1992. december 23. 13 óra Helyszíne: Eger, Vécsey-völgy u. 97. A vagyontárgyak megtekinthetők a fenti helyszínen 1992. december 21-én és 22-én 8-12 között. Érdeklődni lehet: Mezei Istvánné a helyszínen, Pintér András tel.: 46/322-011 _____________________________________________ I zetbegovic és Karadzic találkozója? Alija Izetbegovic boszniai el­nök bejelentette, hogy eddigi ál­láspontját megváltoztatva, haj­landó találkozni és négyszem­közti megbeszélést folytatni fő ellenfelével, Radovan Karadzics- csal, a boszniai szerbek vezetőjé­vel. Az AFP-nek a horvát rádió közlésére támaszkodó jelentése szerint a találkozót január 2-ára tűzték ki Genfbe, a nemzetközi Jugoszlávia-konferencia színhe­lyere. — Ez volt életem legnehe­zebb döntése — kommentálta el­határozását a boszniai muzul­mán vezető, miután egész napos tárgyalásokat folytatott Zágráb­ban Cyrus Vance-szel és Lord Owennel, a békekonferencia társelnökeivel. Izetbegovic azt is közölte, hogy megállapodott Mate Bobannal, a bosznia-her- cegovinai horvátok vezetőjével, közös álláspontra helyezkednek a Karadziccsal folytatandó tár­gyalásokon a köztársaság jövő­beni politikai berendezkedését illetően. Izetbegovic elmondta azt is, úgy véli, Boban feladta egy önál­ló bosznia-hercegovinai horvát övezet létesítésére vonatkozó tervét. Boban és fő támogatója, Franjo Tudjman horvát elnök szintén tárgyaltak a nemzetközi Jugoszlávia-konferencia két társelnökével, és elfogadták a meghívást a január 2-i genfi tár­gyalásokra. Ezt Cyrus Vance kö­zölte újságírókkal a megbeszélé­seket követően. konfliktus alakuljon ki. Nézete szerint semmi gond nincs ezzel az együttéléssel, csupán néhány politikus élezi a helyzetet és kelti az ellentétek látszatát. Meciar részletesen ismertette a szétvá­lással kapcsolatos konkrét tudni­valókat, a már meghozott dönté­seket, és igen derűlátóan nyilat­kozott az új, önálló Szlovákia jö­vőjéről. (MTI) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett lányom, édesanyánk ÖZV. SZECSKÓ MIKI.ÓSNÉ sz. Berecz Ella temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem MEZEI GYULA hosszú szenvedés után 1992. december 18-án elhunyt. Temetése 1992. december 22-én 14 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Gyászoló család J \ M TELESTAR- KÁBELKOM , ■ — ictBaxoiMuwaaősKn.|-------­_________3300 EGER, Töortnyház u. 15. T»Won: (36) 312-275 A Kábelkom- Kábelkommunikációs Kft. (Eger, Törvényház u. 15.) felvételre keres ügyviteltechnikai ismeretekkel rendelkező kontírozó könyvelőt. Érdeklődni lehet a kft. ügyvezető igazgatójánál személyesen, vagy a (36) 312-275-ös telefonszámon 7.30 —16.00 óráig. N S

Next

/
Thumbnails
Contents