Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-17 / 297. szám
HÍRLAP, 1992. december 17., csütörtök BŰNÜGYI KALEIDOSZKÓP 9. Ami a toll végére kívánkozik Régi bűnügyek, szerteágazó vizsgálatok Felelős távoliét? A parlamenti honatyák zöme igen biztos a dolgában. Ez rendjén való is volna, hisz az lenne a feladatuk, hogy határozottan döntsenek az eléjük kerülő törvényjavaslatokról. A parlamentarizmus persze, megkövetelné, hogy a felelősségteljes meggyőződéshez — s a végső gombnyomáshoz — a vélemények, az érvek széles körben történő megismerése vezessen. Erre szolgáljna) sok más mellett a T. Házszabályai szerinti általános és részletes vita. A kormány igazságtételt szorgalmazó törvénytervezete és annak várható társadalmi hatása, fogadtatása, úgy tűnik, a legtöbb képviselő előtt tiszta és világos. Máskülönben nem ürültek volna ki padsorok az igazságügy-miniszter előterjesztését követően. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló javaslat megvitatása fél ország rádióhallgató és tévénéző állampolgárait érdekelte, csupán jól fizetett politikusaink jelentős hányadát nem! Alig hetvenen kísérték figyelemmel képviselőtársaik fejtegetéseit, amelyek mind jogi, mind politikai, mind pedig emberi-érzelmi szempontból sok-sok megfontolásra méltó elemet tartalmaztak. Egyúttal megvilágították az egyébként valóban helyeselhető kormányzati kezdeményezés jogállami keretek közé nem illeszthető, néhol meglehetősen aggályos, illetve gyenge pontjait. Azokat, amelyek kétségeket ébreszthetnek bennünk a kivitelezést illetően. Kételyeket azokban, akik a honatyákat szavazataikkal az Országház falai közé küldték négy évre. Igaz, tavaly decemberben már hozzászokhattunk e módszerhez. Akkor is csak olyan „jelentéktelen ” dologról volt szó, mint az idei — immár nem is titkoltan elfuserált — költségvetés. Most valami hasonló jelenség ismétlődését fedezhetjük fel az igazságtétellel összefüggésben. Nehéz elhinni ugyanis, hogy értelmes emberek —jogászok, történészek, orvosok, pedagógusok, írók — ne éreznék át: épp e vitában mennyire fontos lenne mindannyiunknak az őjelenlétük! Pontosan a kétségek eloszlatása, a megfelelő útbaigazítás érdekében! Enélkül azonban arra kell gondolnunk, hogy választottjaink már mindent elhatároztak előre, „jól felfogott”pártszempontokhoz igazodva. Nem kíváncsiak a mások (főleg az ellenzékhez tartozók) gondolataira, még akkor sem, ha netán azzal — magánemberként — egyetértené- nek. A mindezt felszólalásában fél mondattal meg is jegyző Fodor Gábor hangot adott egy figyelemre érdemes aggodalmának. Számomra nem meggyőző — mondta —, hogy az igazságügy-miniszter úr teljes hitével támogatja ezt a kormányjavaslatot. Tudjuk ugyanis, hogy ugyanilyen mellszélességgel állt ki egy előző tervezet mellett, amelyről az Alkotmánybíróság egészében és részleteiben is megállapította, hogy alkotmányellenes... Hasonlóképpen nem lehet túlságosan meggyőző annak a három- százvalahány „népképviselőnek” a majdani voksa ebben a nagyon fontos kérdésben akkor, amikor megfontoltságukat, felelősségüket — a távollétükkel hangsúlyozzák... cz / Csonttá fagyott asszony a vasúti töltésen Az áldozatot a vasúti töltés mellett fedezte fel a tehervonat mozdonyvezetője Meghökkent a tehervonat masinisztája, amikor délelőtt tizenegy óra után megpillantotta a hóval lepett bokrok között az asz- szonyt. Csonttá fagyva, felhúzott lábakkal feküdt a mínusz harminc fokos hidegben. Már nem volt benne élet. A mozdonyvezető mindjárt tudta a kötelességét: telefont keresett, és értesítette a rendőrséget. A helyszíni szemlebizottság — hatósági tanúk jelenlétében — 1987. február 6-án ezt rögzítette az ilyenkor elengedhetetlen jegyzőkönyvben: „... Az ismeretlen nő holttestét a Füzes- abony-Debrecen közötti vasútvonalon, a 748-as szelvénynél, Poroszlótól 6200, Tiszafüredtől pedig 2800 méter távolságra leltük fel. Fején kétszeri koponyacsonttörés, számos zúzódás, testén végig ütések nyomai, és egyéb törések fedezhetők fel. A feltalálási hely közvetlen a vasúti töltés mellett van. Ebből, továbbá a csúszási nyomokból az következtethető, hogy a halott kizuhant a vonatból...”. * A gyanúsított vallomása (I.): A XVIII. kerületi Rendőrkapitányságon 1987. február 5-én jelentkezett Szemendi József (neve — a családtagokra tekintettel — nem azonos a valódival), és beismerő vallomást óhajtott tenni. — Amikor január 30-án délután hazaértem a munkából — beszélte el nagy sóhajok közepette az őt meghallgató tisztnek —, már egy expressz levél várt. A húgom küldte, s azt írta, hogy édesanyámat hét nappal korábban már el is temették Tiszafüreden. Elhatároztuk a feleségemmel, hogy azonnal oda utazunk. így is cselekedtek — derült ki a továbbiakból —, ám előbb még otthon megittak két liter bort. Nem is titkolták soha, hogy szeretik a tütüt. Éjjel mentek a Keleti pályaudvarra, ahonnan indult a vonatuk. Flajnali fél kettőkor szálltak át Füzesabonyban a debreceni személyre. — Abban a kupéban — emlékezett a rendőrségen Szemendi — senki se volt. Elaludtunk, ám Mezőtárkánynál felébresztett minket a kalauz. Kezelte a jegyünket, majd távozott. Mi meg beszélgetni kezdtünk az asszonynyal, közben sört is ittunk. Valahogy az motoszkált az agyamban, miért nem akar az utóbbi időben velem lefeküdni. Szóvá is tettem neki, mire ő mérgesen válaszolt, hogy azért nem, mert túl sokat iszom. Arra is kért elég nagy hangon, hogy a rokonoknál fékezzem magam, ne durvás- kodjak velük, mint szoktam. Ez engem nagyon elkeserített, és arcul ütöttem. A nej hirtelen felállt, s a mellékhelyiségbe indult. A férje kissé imbolygó léptekkel követte. — A peronon értem utol — folytatódott a beszámoló. — Megfogtam a kaiját, magamhoz rántottam. Megragadtam a mellén a ruhát, és bal kézzel verni kezdtem... Nem tudom, mi volt velem... Addig ütöttem, amíg el nem vesztette az eszméletét. Már ott feküdt az ablaknál, mikor megállt a vonat. Poroszló nevét olvastam az állomás tábláján. Saját akkori elmondása szerint jóval azután lökte ki az ajtón a legalább 80 kilométeres sebességgel robogó szerelvényből a nőt, hogy elhagyták a községet. Még ugyanezen a napon Szemendi megismételte fenti vallomását a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán, ahol őrizetbe is vették. * A tiszafüredi MAV-állomás forgalmistája, Magyary János leginkább arra emlékezett, hogy a férfinak igen erős borszaga volt, amikor hajnali négykor beállított hozzá. — Alig értettem a szavát — adta elő tanúvallomásában —, mivel motyogott. Végül is megértettem, hogy a felesége fenn maradt a debreceni vonat WC- jében. Ide tette az irodámba az asszony táskáját és menetjegyét. Úgy mondta, biztos, hogy visszajön, és keresi majd ezeket. Szemendi ezek után felült egy visszafelé tartó személyre, anélkül, hogy a testvérét meglátogatta volna. Fővárosi otthonában a fiával és az ő élettársával közölte: a nejének számára is ismeretlen és érthetetlen körülmények között nyoma veszett! Ugyanerre hivatkozott, amikor február 2-án az asszony fizetését felvette. Aznap még a rendőrségen is bejelentette élete párjának eltűnését... FIárom nappal később azonban — miként már írtuk — beismerte a kapitányságon bűnösségét. Megszületett az ügyészségi vádindítány is, június 2-án már az első bírósági tárgyaláson gyülekeztek az érdeklődők. * A gyanúsított vallomása (II.): A bírói pulpitus előtt azután meglepő fordulatot vett az ügy! Szemendi visszavonta korábban többször is megismételt beismerő vallomását, és egészen új történettel hozakodott elő. — A rendőrségen kikényszerítették belőlem, az ügyészségen pedig a számba adták mindazt, amit eddig mondtam — szögezte le mindjárt meghallgatása elején. — Valójában úgy volt, hogy bár megütöttem a vonaton a feleségemet, de fogtam a kabátja nyakát, mert féltem, hogy kicsúszik. Nagyon sikamlós volt az a peron kérem, az ajtó is félig nyitva maradt. Ám nem tudtam megakadályozni: az asszony egyszer csak kizuhant! (Fotó: Perl Márton) — Hol történt emlékezete szerint ez a kiesés? — érdeklődött — Mindjárt a Kétútköz nevű állomás után — hangzott a magabiztos felelet. A bíróság előtt fekvő iratok viszont azt tanúsították, hogy korábban a vádlott határozottan emlékezett Poroszló állomás nevére, s az ezt követő szakaszra tett több vallomásában is a felesége „kizuhanását”. Az orvosszakértő véleménye végül is döntőnek bizonymit. A tárgyaláson is elmondta, hogy Szemendi a vonat kocsijának WC előtti peronján olyan mértékben bántalmazta a nőt, hogy eszméletét vesztette. Ily módon ő maga nem volt képes a félig nyitva lévő ajtóhoz vánszorogni, és nem is csúszhatott ki azon véletlenül! * A Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa 1987. június 2-án kelt ítéletében bűnösnek nyilvánította Szemendi Józsefet egy rendbeli emberölés bűntettében. Ezért őt tíz év börtönnel sújtotta, mellékbüntetésül nyolc esztendőre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Figyelemmel alkoholista életmódjára, elrendelte a kényszergyógyítását is. A fellebbezést követően a Legfelsőbb Bíróság 1988. március 30-án helybenhagyta az elsőfokú döntést, amely ezzel jogerőre emelkedett. Szalay Zoltán Rács mögött a templomfosztogatók Az ügyek, amelyekben végül is jogerős ítélet született a minap a Heves Megyei Bíróságon, nem éppen mai keletűek, de érdekesek, tanulságosak. A döntés pedig figyelmeztető lehet a lopásra, rablásra, templomfosztogatásra hajlamos személyeknek. A történések főszereplői, mind a nyolcán, főleg mezősze - merei lakosok voltak, akik egy hosszú ideig büntetlenül követhették el cselekményeiket. Olyanokat, mint például jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, társtettesként, csoportosan elkövetett rablás, lopás, magánlaksértés, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, lőszerrel való visszaélés, stb. A „jutalom” érte, ami most már jogerőre emelkedett: több mint 41 év, fegyházban letöltendő büntetés. Hogy mégis mennyi lesz a vég- elszámolásnál a kimért büntetési évek száma, azt még ma nem lehet pontosan megmondani, mert a 35 éves Mihály Sándor az elsőfokú tárgyalás ítélete előtti napon kórházba került. A füzesabonyi vasútállomáson ugyanis verekedésbe keveredett, és a keze megsérült. Ezért a bíróság elkülönítette az ügyét. Az idei év februárjában aztán sor került a tárgyalásra, amelyen 5 év fegyházbüntetést kapott, mint többszörös visszzaeső. A fellebbezése után a megyei bíróság összbünte- tési eljárást is lefolytatott ellene, így korábbi, vagyon elleni bűncselekmények miatti szabadság- vesztését 7 év és 6 hónapi fegyházban állapította meg. Mihályt Sándort emellett ez év szeptember 9-én rablás és súlyos testi sértés miatt nem j ogerősen 4 és fél év fegyházza) sújtotta a füzesabonyi bíróság, s ha ez is jogerőre emelkedik, akkor a 35 éves férfiúnak lesz bőven ideje a történteken a rácsok mögött eltöprengeni, az éveket számolni. A nem mindennapi társaság többsége már egy éve előzetes letartóztatásban várta az ítélet jogerőre emelkedését, mert újabb bűncselekményektől is tartani lehetett. Erre a VIII. rendű vádlott, Bukta Sándor mezőszeme- rei lakos adott példát, aki elkövette a lőszerre! való visszaélés bűntettét, de egy évre próbára bocsátotta a bíróság, ám időközben kocsmai verekedés közben könnyű testi sértést okozott, aminek az eredménye a próbára bocsájtás megszűnése és halmazati büntetés lett. A sok bűnös esemény közül, a veszélyeztetés mértékére utalva, csupán két cselekményt adunk most közre. Két évvel ezelőtt András László, II. rendű vádlott felesége, a III. rendű vádlott, András Lászlóné, továbbá Bartus Attila IV. és Magasházi Péter V. rendű vádlottak Füzesabonyban, a MÁV-állomás vendéglőjében megismerekedtek az erősen ittas állapotban lévő E. Zoltánnal. A férfit Bartus már korábbról ismerte. A bratyizás” közben András László felajánlotta neki a feleségét nemi közösülésre. Az alku létrejött, s piás úr a nővel elindult a megadott helyre. A többiek diszkréten „leléptek”, hogy aztán a kerecsendi úton lévő Nimród presszó közelében, egy elhagyatott helyen utoléljék őket, majd szóváltást követően leüssék a a felfokozott vágyú embert, végül elvegyék 6 ezer forintot tartalmazó pénztárcáját. Egy hónappal később kifosztották Mezőszemerén a római katolikus templomot is. Az bűn- cselekményt négyen követték el: András László, a felesége, Tóth József és Mihály Sándor. Csavarhúzóval felfeszítették a bejárati ajtót, a bent lévő vasrácsos ajtót, majd kutatni kezdtek. Kifeszítették az oltárszekrényt és a keresztelőszekrény ajtaját is. A templomból négy különböző fajtájú kelyhet, egy szentségtartót, két rézoltárkeresztet, egy keresztelőtálat, egy gyűrűtálcát, és egy Sanyo típusú magnetofont tulajdonítottak el, összesen 212 ezer forint értékben. A társaság „lebukását” ez a betörés tette lehetővé. Az előzetes megbeszélés szerint a figyelő- szolgálatot András Lászlóné és Tóth József látta el. Ez utóbbit a társai azonban előbb jól megverték, s így kényszerítették arra, hogy velük tartson a templom kifosztásánál. Ezt unta meg Tóth József, és bejelentést tett a mező- szemerei polgármesternél, aki értesítette a rendőrséget. A lopott holmikat az elkövetők Gödöllőre vitték, ott a nyomozók „elcsípték” őket, a megrongált templomi kellékeket lefoglalták tőlük, majd átadták az egyház képviselőjének. Mindezekért aztán András László halmazati büntetésül 10 év fegyházat és 10 év közügyektől való eltiltás büntetést kapott. András Lászlónét 6 év és 6 hónap fegyházzal és 7 év közügyektől való eltiltással sújtotta a bíróság. Bartus Attilát, mint különös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Magasházi Péter 5 év és 4 hónap fegyházat kapott, 5 év közügyektől való eltiltás mellett. Tóth József 1 év börtönnel és 2 év közügyektől való eltiltással felel tetteiért. Az ítélet — mint írtuk -jogerős. (fazé Kas)
