Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-17 / 297. szám
8. PF. 23. HÍRLAP, 1992. december 17., csütörtök Üzen a szerkesztő Sokaknak Helyből, Egerből kaptuk a levél másolatát, de érkezhetett volna ez a kifakadás akár máshonnan is, annyi pedagógiai kérdés fekszik „az utcán” — azaz iskolaközelben —, csak le kell hajolnia érte annak, aki a máról, a múltról és a jövőről szeretne beszélni. Sok aláírással egy levél az iskolaigazgatónak: „Gyermekeink olyan magyartanárt kaptak, aki nem veszi figyelembe korosztályuk jellemzőit; nem tanítja őket a magyar nyelv és irodalom tárgyakra, hanem minősíthetetlen hangnemben, goromba szidalmakkal rettegésben tartja őket; megfélemlíti elégtelen osztályzatok osztogatásával (és állandó beígérésével, amit a gyermekek megvalósult osztályzatként élnek meg). Meg nem engedhető módszerekkel a gyermekeink testi, lelki, szellemi károsítását végzi — az ismételt kérések és elbeszélgetések ellenére. Az egyéni megkeresés, szülői értekezletek üzenetei, osztályfőnökökkel, igazgatóval történt elbeszélgetések semmi eredményre nem vezettek... Az elégtelen osztályzatokkal azt is bizonyítja, hogy az előző évek folyamán a többi pedagógus eredménytelen munkát végzett ezen a szakterületen... Módszere a megfélemlítés, szidalmakkal, fenyegetésekkel, nem megalapozott elégtelenekkel, a testi fenyítés különféle módjaival történősokkolás. ..Tűrhetetlen, hogy a gyermekeink elleni durva támadásai miatt ilyen kellemetlen és megalázó védekezésre kényszerülünk.” Még más egyéb is található a levélben, mi azonban az idézettel a lényeget akartuk kiemelni. A szövegben kurzív szedéssel mi hangsúlyoztuk ki „a hogyan kérdését”, mert itt hatásaiban és környezetében kell értékeléséig juttatni egy emberi, szakmai magatartást, ami szerintünk is kifogásolható. A levél aláírói a szülők, húsz körül egy osztályból. Az igazgató megkapta. De nemcsak azt a levelet, hanem más írásbeliségeket, szóbeli panaszokat is, olykor kemény felháborodás kíséretében, hiszen a szülői közösség fellépése, megjelenése az érdekelteknek egy olyan fóruma, ahol és amikor minden anya-apa azt védi, aki neki a legkedvesebb — a saját csemetéjét. Es főleg azt szeretné, ha a továbbtanulás lehetőségét biztosíthatná lányának-fi- ának. Túl azon az igen egyszerű és alapvető igényen, hogy a gyermek testileg, lelkileg, szellemileg harmonikusan fejlődhessék. Azt nem lehet semmiképpen sem normálisnak tekinteni, ha a gyermekét gondosan nevelni akaró apa-anya orvoshoz kényszerül cipelni, mert az gyomorgörcsökre panaszkodik már attól a gondolattól felizgultan vagy „kifordultan”, hogy holnap megint magyaróra következik. Az nem lehet véletlen és szülői elfogultság eredménye, ha egy osztályból — félelem ide, aggodalom oda — a nagy többség aláírja az igazgatónak szánt „petíciót”: tegyék akárhova azt az embert, csak ne nyúzza ezt az osztályt. írhatnánk most itt „a szülők lázadásáról”, ha dramatizálni akarnánk a papírra fektetett gondolatokat, vagy egy tanár pályaalkalmatlanságáról. Nem tesszük. Mi csak kérdőjeleket teszünk a meg nem válaszolt mondatok után, ilyen konfliktusok hogyan alakulhatnak ki egy iskolában? Mit tesz, vagy mit nem tesz az igazgató, ha vezetői felelőssége lelkiismereti kérdéssé alakul át? Milyen alapszövésű az a tanár, aki veri a gyereket, fenyegeti, lelkileg is kényszerhelyzetben tartja, miközben a tanári katedra magasságából még azt az eredményt is képes megsemmisíteni, amit az előző osztályokban a pedagógustársainál elértek? Hogyan dolgozná fel magában oktatói-nevelői eredménytelenségét ő, a tanár? Hogyan nem veszi kellő vizsgálat alá az iskola egészéhez viszonyítva az ő csődállapotát, amit ezen a pályán az ő tanáregyénisége teremt? Kell-e, szabad-e eltűrnie egy oktatói-nevelői kollektívának azt, hogy ilyesmi közhangulatot teremtsen? Értesült-e erről a tanári kar? Ki fél kitől, vagy mindenki fél mindenkitől? A nyugdíjazása előtt álló igazgató és nevelő hogyan viszonyulhatnak így egymáshoz, miközben a szülők képzeletbeli öklüket rázzák — még jó, hogy szólni, írni mertek, mert leányaik és fiaik ilyen adottságok között nőnek fel? A gyerekeket nem lehet leváltani, a szülőket sem, de ha mégis botrány adódik és súlyosan negatív eredmény, a lefolytatandó sakkpartiban kit kell és hova kell mozdítani? És ha már a sakkot, mint hasonlatot, vagy mint metaforát ide hoztuk, ebben a sakkhelyzetben annak kell-e lépnie, akinek sakkot adtak!? Az igazgatónak? A tanárnak? Csak a védekezésre kell gondolniok? Vagy az értékre, ami a kezükbe adtak? Vagy vegyük úgy, hogy kinek mi köze hozzá, a nyilvánosság ne berzenkedjen ilyen apróságokon? De hiszen családok és gyerekek jövőjéről, mai mindennapjairól van szó. Kinek lenne ez mindegy!? Életet az éveknek... Az Egerben működő Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete hetente hétfőn a MMK-ban találkozik. A téli időszakban 16- 18, tavasztól őszig 17-19 óráig. A programok között több kirándulás is szerepelt. Például: Debrecenbe, Poroszlóra, Miskolcra, ahol nyugdíjasokkal találkoztunk, és színházba mentünk. Kedvezményesen utaztunk, és a színházjegyet is ingyen kaptuk. Nagyon kellemes élmény volt. Volt egy kis csoport Salgótarjánban is. Részt vettek az „idősek fesztiválján”, ahol igen szépen szerepelt Tavaszy József, aki olasz dalokat énekelt. Versmondásért elismerést kapott Popovics Zoltánná és Bes- senyeiné Balázs Piroska. Novemberben beindult az irodalmi klub, amit Szoó Istvánná tanárnő vezet. Közben az alelnökünk gondoskodik arról, hogy az egyéb kívánságok is teljesüljenek: egészségügyi előadás-sorozatban természetgyógyász orvost hívtunk. A szórakozásokra is jutott idő. Volt nyugdíj asbál, lesz óévbúcsúztató, teadélután és igazi szilveszteri mulatság 31-én. A napokban az alacsony nyugdíjúak rendkívüli nyugdíjemelési kérelmét intézte a vezetőség, és karácsonyi ajándékozás lesz a Centrum Áruház jóvoltából. Nagyon jól érezzük magunkat a klubban, ezt jelzi, hogy a tagok száma gyorsan növekszik. A hozzánk csatlakozott klubokkal együtt már több mint ezren vagyunk. Érezzük a törődést, a foglalkoztatást. Jó találkozni ismerősökkel, a vezetőkkel. Most készülünk a januári Ki mit tud?-ra. Várjuk a nyugdíjemelést, amit sajnos a kormány minden évben igyekszik megnyirbálni, holott mi már ezért megdolgoztunk. Tudott dolog, hogy a nyugdíjasok 70 százaléka a létminimum alatt él. A jövőben ilyen árak mellett még inkább növekszik az elszegényedés, nemcsak a nyugdíjasok, hanem a munkanélküliek, a várható munkanélküliek, a nagycsaládosok körében. Mi, akik már ledolgoztuk, leéltük életünk javát, nem ezt akartuk fiainknak! Jövőt és munkát akartunk. Az Érdekvédelmi Egyesületben kívánjuk hangunkat hallatni, hogy elégedetlenek vagyunk, és megalázó, hogy állandó segélyekből kell élni. Sárosi László Eger Köszönöm Egy csípős, hideg esti órában munkába igyekeztem. Éppen a Szuperett előtti buszmegállónál voltam, amikor egy távolsági autóbusz megállt. Engedvén az alkalomnak, felszálltam a buszra, gondolván, hogy elmegyek a nagy buszmegállóig, ahonnan felülök a városi buszra, ami legalább tíz percnyi gyaloglásra lett volna tőlem. Közvetlen a vezető mellett álltam meg, és figyeltem az utat. Amikor a busz befordult a Bar- kóczy utcába, láttam, hogy az „én” buszom éppen a megállóban van, és szállnak le, illetve fel az emberek. Nem baj, jön a következő. Gondoltam magamban. — Erre a buszra akar felülni? — vágta ketté gondolatomat a vezető. — Igen — válaszoltam gyorsan, mintha ettől függött volna, hogy elérem-e a buszt vagy sem, és hozzátettem: — Nem baj, jön másik. A buszvezető egy ici-picit mintha felgyorsított volna, majd közvetlenül a másik busz mögött fékezett. Már csukódtak az ajtók, mire megálltunk, de a vezető lámpájával jelezni kezdett az előtte lévő vezetőnek. Az akció sikerült. Boldogan pattantam fel a másik buszra, és köszönésképpen yisszaintettem a hátsó ablakból. így is lehet, emberek! Egészen jó hangulatom lett. Elmerültem gondolataimban, és elképzeltem, ha minden ember azon igyekezne, hogy az embertársának örömet, boldogságot szerezzen, bezárulna ez a bűvös kör, és végül te is kapnál mindezekből. Sajnos, hajlamosak vagyunk embertársaink rossz oldalát rögtön észrevenni, és a jó oldalát elfelejteni. Bár az éjszakai műszak fárasztóbb, de én jókedvvel tudtam dolgozni. Köszönöm, sofőr bácsi! Lakatos Zsolt Az egészségesebb életmódéit Rohanó élettempóban, állandó lelki feszültségben élünk. Egyre több a megoldatlan probléma, az úgynevezett negatív érzelem. Összességében ez görcs. Mi a megoldás? Lelki gyógymódra, feszültségoldó pszichoterápiára van szükség, például a relaxációs gerinctornára. Miért? Mert test, lélek, elme elválaszthatatlan. A testtel egyidejűleg ellazítjuk a lelket is. A relaxáció, a laza lelki tartás a boldogság első állomása. Ha békét kötöttünk magunkkal, nyugalmat, boldogságot árasztunk másokra is. Az egri Telekessy út 2. sz. épület alagsorában lévő kis tornateremben 10-15 leány és asszony igaz barátokra talált. Eljutottunk arra a pontra, hogy érezni tudjuk a test, lélek, elme ellazulását, és gondolatainkat pozitív irányba fejlesztjük. A torna után kötetlenül beszélgetünk, gyógyteák és korszerű ételek fogyasztása mellett. Az elfogyasztott finomságok receptjeit pedig egymásnak átadjuk. Az együttlétet, a közös tornákat a jövőben is folytatni kívánjuk, és várunk újabb, az egészségesebb életmódért tenni akaró társakat. Várhelyi Tamásné Eger A foglalkozásokon a természe- tes gyógymódokkal is megismerkednek. Képünkön a reumatikus fájdalmak enyhítésére használt köpölyözést láthatják. A honismeret és az idegenforgalom Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán rendkívüli tárgy keretében tanulják a hallgatók a honismeret elvi és gyakorlati kérdéseit. A választott tárgy hozzásegíti őket ahhoz, hogy tanári pályáikon eredményes honismereti szakköri munkát végezzenek. Ezt célozta az az óratervi foglalkozás keretében elhangzott előadás is, amely a honismeret és az idegenforgalom kölcsönhatását mutatta be. A meghívott előadó, Kiss János — a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal idegenforgalmi főmunkatársa — sok példával érzékeltette a honismeret és az idegenforgalom kapcsolatát. Az idegenforgalom szolgáltatásai előnyösen segítik a honismereti kirándulások szervezését, lebonyolítását. A honismereti szakkör pedig közreműködhet az adott település idegenforgalma színvonalának emelésében. Kiss János idegenforgalmi közgazdász szólt még Heves megye és a hazai idegenforgalom alakulásáról, valamint az észak-magyarországi körzet turisztikai-idegenforgalmi távlatairól is. Az elhangzottakat módszertani elemzéssel összegezték. Kiss Györgyi—Pető Zsolt Egy forrás halálára Nincs többé. Százak és százak — akik szerették — hiába keresik, eltűnt a föld színéről egy „meggondolatlan” korszerűsítés miatt. Amikor eltemették, nem is sejtették, hogy természetrombolást hajtottak végre. Eger egyik kedvelt kirándulóhelyén, a Várhegy oldalában, amióta három forrás egyesítésével kialakították, környezetbe illesztették, hűs vize az ide látogató természetrajongók szomját oltotta. Térképre is bejelölték, róla nevezték el ezt a helyet Várkútnak. A turistaszövetség jelvényével, a havasi gyopárral díszített, nevével ellátott fehér márványtáblával megjelölték. Átvészelte a második világháborút, pedig súlyos harcok dúltak körülötte. Hogy megszüntették, környékét bekerítették. Vizét ciszternába terelték, az újjáépített turista-menedékház- ba vezették. Vízvezetékrendszerére ide nem illő, inkább falusi utcasarokra, közkútnak alkalmas nyomókaros öntöttvas kutat szereltek. Ezen keresztül juthatnak vizéhez a turisták. Természetátalakítással, egy ékezethiánnyal és egy betűcserével Vár- kút-forrást Vaskúttá változtatták. Sok természetrajongó meg- botránkozott már azon, hogy a térkép szerinti forrás helyett egy névtelen artézi kutat találnak Várkúton. A „halott” forrás pótlására egy környezetbe illő, terméskőből kialakított, vízvezetékkel működtetett, az eredeti, Várkút feliratú márványtáblával ellátott műforrással a meggondolatlan természetátalakítást talán még helyre lehetne hozni. Hunyadi-Búzás Ágoston Eger Utánanéztünk A rest kétszer fárad Alig néhány hónapja, hogy fúrógépek zaja verte fel az amúgy sem csendes egri Kossuth Lajos utcát. A meglehetősen forgalmas szakasz lezárásának sem az autósok, sem a gyalogosok nem örültek. Az itt élők pedig végképp nem lehettek boldogok, amíg a munkálatok tartottak. Aztán „nyugi” lett, s a dolgok természetes módján zajlottak az események. Nemcsak az útburkolatot hozták rendbe a gázvezeték felújítását követően, hanem teljes pompájában áll a 22. számú ház is, melynek homlokzatát a napokban tatarozták. A védőparavánok — amelyek a rekonstrukciókor kerültek az épület elé — „nyakig” sárosán jelzik, hogy nem sokáig örvendezhetünk a fehér-sárga megújult barokk gyöngyszemnek. Áz esős idő beálltával ugyanis kiderült, hogy „hepehupás” az út. A frissen festett épület védelmében ismét dolgoznak a velőt rázó, fülsiketítő aszfaltbontó gépek, az autók pedig újfent terelő- utakon keringenek... Mit mond erről a polgármesteri hivatal útkezelő csoportjának munkatársa, Vígh Henrik? — A nyáron nem útfelújítás történt, hanem gázvezeték-fektetés... — ... Csakhogy ezzel együtt jártak az útburkolati munkák is. Nem lehetett volna már akkor a vízelvezetésre is gondolni? — Szabad szemmel nem láthatók ezek a nagy felületű „kátyúk”. Különben ez a feladat igen rövid ideig tart, egy nap alatt helyreáll a forgalmi rend. Végtelenül megnyugtató. A kérdés csupán az: a technika mai „fegyvertárában ’’nincs egy olyan műszer, ami megmutatná, mi az, ami domború, illetve homorú? Kétszer kell felbontani az utat ahhoz, hogy gödörmentes legyen...? Ennyire jól megy nekünk...? (né-zi) Elöntötte Egert a petárda Az utóbbi hónapokban éjjel és nappal erős robbanások rázzák meg Eger tereit, utcáit. A gyerekek iskolába menet, onnan hazatérőben, este lefekvés előtt, a fiatalok éjszaka, a szórakozóhelyek között ingázva riogatják a város lakóit a már sok esetben nem kis balesetet okozó petárdával. Néhány éve megtiltották árusítását. Vajon hogy kerülhetett ismét ilyen nagy mennyiségben közkézre? Csak nem a lengyelpiac a ludas? Városunk lakói nyugalmának érdekében, az utcai harcok zajára emlékeztető tűrhetetlen hangkeltés megszüntetésére az illetékesek gondolnak-e? (HBÁ), Eger Lesz-e új „világnaptár'’? Bizony, szükség lenne rá. Óráink ma már abszolút pontosak, de naptáraink olyan zagyvák és rendszertelenek, mintha az őskorban készültek volna. Pedig csakugyan akkor készültek, ha nem is egészen a mai formájukban. Az emberiség ősidők óta méri az idő múlását: a napokét, az évekét, a Hold és az évszakok váltakozását, a termények betakarítását, stb. így aztán igen sokféle időszámítás alakult ki az évezredek folyamán. Ezt bizonyítják a több ezer éves leletek, a Stonehenge, az indiai csillagvizsgáló tornyok, a piramisok kamrái, görög, római feljegyzések, az aztékok híres naptárköve, stb. Szinte hihetetlen, hogy a valamikor kerek tíz hónapos évet Julius Caesar és Augustus császár toldotta meg pusztán hiúságból egy-egy hónappal, és mi azóta is tiszteletben tartjuk rendelkezésüket... Aztán egyik hónapunk harmincnapos, a másik harmincegy, a harmadik huszonnyolc, majd huszonkilenc, egyik elseje hétfő, a másik csütörtök, péntek vagy szombat, s ugyanez a helyzet a január elsejével is. Szükségünk van minden évben új és új naptárra, s ráadásul sohasem tudjuk, hogy például egy hónap tizedik napja hétfő-e vagy kedd. No és miért pont a mostani január elseje az év első napja? Mitől olyan rendkívüli ez a nap, hogy azon kell kezdődnie az évnek? Milyen jó lenne, ha csak egy naptár lenne, de az minden évre jó lenne. Ha például minden év, minden hónap hétfővel kezdődne, s a tizediké az mindig szerda lenne. Ha minden hónap egyforma hosszú lenne, az évszakok is nagyjából a hónap első napjával kezdődnének. No, igen, de az év egyelőre 365 és negyed napos, s ez előreláthatóan egy ideig még így is marad. Akkor pedig — ha a hetet meg akarjuk tartani — probléma mind az év, mind a hónapok felosztása. Hiszen az év, mint tudjuk, ötvenkét hétből, plusz még egy és negyed napból áll. Ha ezt az egy napot el lehetne valahogy tüntetni... Akkor a 364 napot pontosan ötvenkét hétre lehetne felosztani, s tizenhárom huszonnyolc napos hónapra. A hónapokat pedig négy hétre lehetne felosztani. Hát tegyünk valamit a 365. nappal! Ne vegyük be a hónapokba, ne vegyük be a hetekbe, legyen ez egy rendkívüli nap, amit elneveznénk az év napjának, világnapnak, vagy bármilyen ötletes nevet adnánk neki. Égy naptár egy életre! Ez igen! És csakugyan minden hónap, minden év hétfővel kezdődik, s vasárnappal végződik. László Ferenc Karácsond
