Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

HÍRLAP, 1992. november 4., szerda SPORT 11. Elkerülhetetlen a kenyértörés Szendrői parkolópályán Idézet abból a határozatból, amelyet november 3-án a röp­labdacsapat játékosa, Szendrői Ildikó kapott kézhez, s amelyet az Eger SE ügyvezető elnöke szentesített kézaláírásával: „Visszamenőleges hatállyal 1992. november l-jétől felmen­tem a sportmunkatársi szerző­désben rögzített munkavégzés alól. A jegyzőkönyv alapján megállapítható fegyelmi vétség arányában három hónap időtar­tamra 20 százalékos alapbér­csökkentésben részesítem. ...ké­sőbbi döntésig a szakosztály által fizetett lakást használhatja, és köteles a szakosztály technikai vezetőjét tájékoztatni tartózko­dási helyéről az esetleges elérhe­tőség miatt.” Pénteken Szendrői Ildikó még részt vett az edzésen, ám a vasár­napi mérkőzésen már nem talál­tuk a csapatban. Sem a kezdő ha­tosban, sem pedig a cserék kö­zött. Amikor arról faggatóztunk, hogy e hirtelen „kiebrudalás- nak” mi az oka, azt a választ kap­tuk, hogy a játékost fegyelmi vét­ség miatt tiltották el úgymond a csapattól. A szakosztályvezetés hétfőn délután a röplabdázó meghallgatásával tárgyalta az ügyet, majd másnap, tehát teg­nap a munkáltató, vagyis a klub ügyvezetője hozott döntést — fi­gyelembe véve a szakosztályi ja­vaslatot — az ominózus ügyben. Minderről dr. Seress Gábor, a szakosztály vezetője így véleke­dett: — A pohár azzal telt be, hogy Ildi a pénteki gyakorláson nem tanúsított kellő hozzáállást a munkához, majd miután az edzés befejeztével a csapat előtt ezt szóvá tette Kasziba edző, sír­va fakadt, és kirohant a terem­ből. A hétfői beszélgetésünkkor arra hivatkozott, hogy idegileg annyira kimerült, hogy nem tud­ta, mit csinál. Ez volt tehát az utolsó csepp. De mi történt előtte, meddig nyúlnak vissza a szálak, amelyek az érezhetően elkerülhetetlen kenyértöréshez vezetnek. A já­tékossal — akit szemmel látható­an megviseltek a történtek — tegnap délelőtt váltottunk szót. — Az elmúlt bajnokságban csupán apróbb összezördülése­ink voltak, ezeket nem nevez­ném igazi konfliktusoknak — mondta a válogatott kerettag röplabdázó. — A gondok akkor kezdődtek, amikor tavasszal ha­zatért Franciaországból dr. Siké- né, akivel én fenntartottam a ba­ráti kapcsolatot. Már akkor azzal gyanúsítottak meg, hogy „kibe­szélem” előtte a csapat belső ügyeit, majd ez máskor is megis­métlődött. Úgy éreztem, ezek jogtalan szidások, de mindig el­fogadtam a kritikát. — A múlt heti edzést szabotál­tad? — Bolond lettem volna! Pista ’bá azt mondta, hogy Mónival bi­zonyítsuk be neki, ki van jobb formában, s az játszik a prágaiak ellen. A tv-közvetítés miatt is fontos lett volna a meccs, s pró­báltam úgy dolgozni, hogy abban hiba ne legyen. — Miért piszkáltad a körmöd a gyakorlat alatt? — Egyszerű pótcselekvés, ed­dig fel sem tűnt nekem, hogy a körmömet „pattogtatom”. — Az edzés értékelésekor mi­ért rohantál ki a teremből? — Magam sem tudom. Azzal hagytam el a csarnokot, hogy „nem bírom tovább!” A síró­görcs kb. egy óráig tartott, s csak egy játékos, Kurucz Móni jött utánam az öltözőbe, hogy meg­vigasztaljon. Ez jólesett. — Amikor a nyáron aláírtad a szerződésedet, abban volt egy passzus, a hetedik pont, melyben elismered, voltak veled az elmúlt szezonban fegyelmi problémák, s ez a jövőben nem ismétlődik meg. Ezt elfelejtetted? — Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, hiszen ég­bekiáltó bűnöket nem követtem el. Úgy hiszem, ez most is áll. — Mihez kezdesz? — Várok. Fél órája tudom a határozatot. Abban viszont biz­tos vagyok, hogy sem nekem, sem a csapatnak nem lenne sze­rencsés, ha továbbra is együtt dolgoznánk. Kasziba István edző szerint Szendrőit a többszöri beszélge­tések ellenére sem lehetett jobb belátásra bírni. Az eltelt másfél év alatt gyakran súrolta a hozzá­állása, a munkája a fegyelmezet­lenség határát, mély hullámvöl­gyek j ellemezték a teljesítményét mind az edzéseken, mind a mér­kőzéseken. Előfordult, hogy tíz egyénileg kiszabott feladatokat sem hajtotta végre teljes intenzi­tással, s mindez természetesen negatívan hatott a csapaton be­lüli hangulatra is. Azzal, hogy Szendrőit fel­mentették az edzéslátogatás alól, nyolc játékos marad a csapatnál. Vajon nem érzi a szakvezető úgy, hogy vékony jégre lépett? — Nincs lelkiismeret-furdalá- som, mivel többen tanúsíthatják, hogy az eltelt hónapokban meny­nyi energiámba került, hogy Ildit megpróbáljam jó útra térifeni. Bár kollektív döntést hoztunk, a saját véleményem az, hogy a csa­pat érdekében nem tehettünk mást. Ez az állapot — ha így ma­rad — csak szétzilálta volna a lá­nyokat. Sajnos, ebben az esetben már nem létezett több kompro­misszum. De vajon ez az ügy nem okoz- e zavart a játékosok fejében? — Ettől nem kell tartani — vá­laszolta Fésűs Erzsébet csapat- kapitány. — Sőt, azt kell, hogy mondjam, egy kicsit megköny- nyebbültünk. Ildi állandó téma volt az edzéseken, vagy azért, mert nem ment neki a játék, vagy azért, mert jól játszott. A lányok nevében állíthatom, hogy jó a rangadó előtti hangulat. A végső döntés tehát még vá­rat magára. Nyilvánvaló, hogy az ESE szeretne pénzt kapni a játé­kosért, hiszen rövid időn belül pótolnia kell Szendrőit. A Szu­per Ligát ugyanis nyolc játékos­sal nem lehet végigjátszani. (budai) * Még mindig röplabda, de mégis más. Ma délután négy óra­kor az Eger SE „ősi” ellenfelé­hez, a Tungsramhoz látogat a Megyeri útra. A két csapat nem holmi edzőmeccset vív egymás­sal, hanem a Szuper Liga kereté­ben méri össze újfent tudását. A két csapat eddig négy-négy mécs­esét nyert, egyet-egyet pedig el­veszített. Jobb játszmaaránnyal az ESE áll előkelőbb helyen a ta­bellán. Ez a mérkőzés a magyar bajnokság rájátszása szempont­jából sem mellékes, hiszen a play offban nem mindegy, hogy me­lyik együttes kezdhet majd az el­ső helyről. Tény, hogy játékosál­lományát tekintve a Tungsram jobb csapat, ütőerőben is az ESE fölött állnak, amit az egriek nyi­tással, nyitásfogadással és mező- nyözéssel egyensúlyozhatnak ki. NB-s eredmények Az utolsó leiskolázta az elsőt A füzesabonyi Nagyné Katona Andreára gondosan ügyeltek az egri főiskolások i (Foto: Szántó György) Az NB-s eredmények közül a legmeglepőbb kétségkívül a kézi­labda NB II-ben született, ahol az Egri Tanárképző női csapata nagy fölénnyel növelte a már őszi bajnok­nak tekinthető Füzesabonyt. A se­reghajtó főiskolások valósággal leis­kolázták a listavezetőt. A Siroki Va­sas NB I/B-s kézilabdázói végre győzelemmel örvendeztették meg szurkolóikat. Az Egri Finomme­chanika Pásztóról két ponttal tért haza, és az őszi szezont a második helyen zárta. Asztalitenisz Karácsond — Tápiószele 14-4 NB Ill-as férfimérkőzés, Kará­csond. Győztek: Bánszki 4, Győré 4, Kárpáti 3, Bernát, valamint a Bánszki-Csombok és a Györe-Kár- páti páros. A karácsondiak biztosan nyertek az újonc Pest megyei bajnok ellen. Lőrinci — Balassagyarmat 15-3 NB Ill-as férfimérkőzés, Lőrinci. Győztek: dr. Takács 4, Balog 4, Kiss 4, Szabó, valamint a dr. Takács-Sza­bó és a Balog-Kiss páros. Kézilabda Siroki Vasas — Debreceni Medicor 26-21 (16-9) NB I/B-s női mérkőzés. Sírok. 17(!) néző. V: Bányász, Némedi. Sírok: FEKETE - Jakab, LENDVAI 9, BÓTÁNÉ VERES ANDREA 8, IVÁDY 3, SELLEI 4, Szerediné 2. Cs.: Dohány, Kiss, Fábián. Edző: Molnár Ferenc. Főleg az első félidőben nyújtott kitűnő teljesítményt a siroki gárda, amely megérdemelten nyert a lelkes debreceniek ellen. Figyelembe véve a siroki kézilabdázás ingatag hely­zetét, nem elképzelhetetlen, hogy ez volt Lendvaiék utolsó hazai mér­kőzése. Egri TK — Füzesabony 26-16 (12-7) NB Il-es női mérkőzés, Eger, 100 néző. V: Czére, Finta. ETK: FARKAS - DOBÁNY 13, Szabó, Kulyka 1, Hantai 1, BA­LOGH 8, Farkas. Cs.: Németh (ka­pus), Irtó 1, Papp, Varga 2. Edző: Bocz Árpád. FSC: Ács — Atkári, Bene 4, Nagyné Katona Andrea 2, Nagyné Kozák Angéla 4, Pásztor 3, Gál 1. Cs.: Szűcs (kapus), Birinyi, Barta, Kovács 2, Kóródi B. Edző: Atkári Lajos. Az egri főiskolások a bajnokság végére lendültek játékba, akkor vi­szont alaposan, hiszen remek, szer­vezett kézilabdázással adtak leckét az őszi bajnoknak. Pásztó — Finommechanika GMSZ 18-25 (9-10) NB Il-es férfimérkőzés, Pásztó. 100 néző. V: Fábián, Lakatos. Finommechanika: Aczél — Scheili 8, Vitai 2, Gulyás 1, Hier- man 1, MOLNÁR 8, FÁBIÁN 3. Cs.: Dobos (kapus), Elek, Székely- földi, Bóta, Lakatos 2. Edző: Kéke­si László. Az idény utolsó fordulójában az egriek végig maguknál tartották a vezetést. Az első félidőben szorosan alakult az eredmény, de utána a vendégek fokozatosan elhúztak, és végül biztosan nyerték a találkozót. Nyíregyházi Kölcsey — Novai ' 30-16 (15-6) NB Il-es női mérkőzés, Nyíregy­háza, 100 néző. V: Ferkel, Varga. Novaj: Dávid — Hegyi, Besenyei, SZERENCSINÉ 9, Jánosi, Bóta 3, Ferencz A. Cs.: Kónyáné 2, Mikus- káné, Drozdik, Szerencsi 2, Gál. Edző: Kassai Julianna. A jobb erőnléttel rendelkező nyírségiek megérdemelten nyertek a gyengén védekező Novaj eilen. Röplabda Gyöngyösi SE — Tűzoltók SC 1-3 NB Il-es férfimérkőzés, Gyön­gyös. GYSE: Izsvák, Szoboszlai, SZA­PONÁR, Farkas L., Gál, FARKAS M. Cs.: Nyitrai, Tóth, Medveczki, Urbányi. Edző: Száraz Tamás. Nagy küzdelemben, a mutatott jó játék ellenére kapott ki a GYSE at­tól a csapattól, amely lényegében a KSC öregfiúk együttesének tekint­hető. TFSE — Gyöngyösi SE 3-0 NB Il-es férfimérkőzés, Buda­pest. GYSE: Farkas M., Farkas L., Izs­vák, Simon, Szaponár, Tóth G. Cs.: Nyitrai. Edző: Száraz Tamás. A mérkőzés előtti órákban a gyöngyösiek csapattársa, Galbics- ka Tárnái tragikus körülmények kö­zött életét vesztette. A GYSE röp- labdázói érthető módon felzaklatott idegállapotban léptek pályára, s ilyen körülmények között az ered­mény nem is lehetett kétséges. Sakk Ajka — SeM-KSE 5,5:8,5 OB I/B-s mérkőzés, Ajka. Győztek: Seress, Kiss P., Mészáros, Kecskés, Juhász, Bartha, Rauch. Döntetlent értek el: Vass, Kladiva, Báli. Megérdemelten nyert a képzet­tebb egri csapat. Nagy meglepetésre a még ifjúsági korú FIDE-mester, Seress Lajos meggyőzően verte a sakkolimpián második helyezést el­ért ü/bég csapat elsőtáblását, Logi­nov nagymestert. Heves — Derecske 5,5:6,5 OB II -es mérkőzés, Heves. Győztek: Barta, Veres, Vajda. Dön­tetlent értek el: Gacsó, Forgó, Bódi, Paál, Orosz. Nagy küzdelemben, szerencsés győzelmet aratott a Derecske. Teke Szabolcsi Építők — Agria Bútorgyár 3-5 (3022-3059) NB II -es mérkőzés, Nyíregyháza. Agria: Mester 480, Kádár 520, Tóth L. 520, Zsíros 544, Tóth J. 491, Jéger 504 fa. Az első pártól kezdve vezettek az egriek, és ilyen arányban is megér­demelten nyertek. November 7-én, 15 órakor az St. Síküveggyár csapa­tával mérkőznek Egerben. Egri Zöldért — Lvukóbánva 5-3 (2925-2909) NB Il-es mérkőzés, Eger. Zöld­ért: Pál 455, Simon 472, Gál 500, Molnár A. 489, Molnár D. 464(!), Molnár Gy. 545 fa. Szoros küzdelemben dőlt el a két pont sorsa. A győzelemben nagy szerepet játszott Molnár György ki­emelkedő teljesítménye. A 3-4-es pályán új egyéni pályacsúcs szüle­tett. Mezőtűr — Egri Zöldért 5-3 (2866-2786) NB Il-es mérkőzés, Mezőtúr. Zöldért: Gál 490, Molnár Gy. 486, Molnár D. 482, Pál 470, Molnár A. 467, Simon 391(!) fa. Az első három párnál még érett a meglepetés, de a mérkőzés második részében mégis a házigazdák kere­kedtek felül. NB lll-as mérkőzések: Debrecen — Bélapátfalva 2-6 (2349-2436) Ld.: Molnár 431, Bóta 429, Vin­ce 407, Orosz, 403 fa. Mátranovák — Egri Áfész 5- 3 (2345-2264) Ld.: Urbán 401, Barta 395 fa. Mátraszőlős — Heves 6- 2 (2364-2225) Ld.: Orosz 395 fa. Parádsasvár — Egri Vasas 2-6 (2425-2430) Ld.: Nyilasné 442, Juhász 410, ill. Bajzát 436, Holló 427, Bakos 420, Fonád 415 fa. Sajóbábony — Lőrinci 6-2 (2189-2033) Ld.: Deutsch 360 fa. Az NB Ill-ban az Egri Vasas gár­dája vezet a Bélapátfalvi Építők előtt. 50% kedvezmény, plusz: A CSÉB-M-MEL AMERIKÁBA! 11 aranyéremnek örülhettünk Barcelonában, 11 szerencsés ügyfelünk 11 napos utazásra indulhat Atlantába, a 96-os olimpia városába, ha az olimpiától karácso­nyig tartó akciónk során régi CSÉB-jét CSEB-M-re váltja, és CSÉB-M-je az átkötés után legalább egy évig érvényes marad, A sorsolás időpontját később közöljük. JUTALOM A BIZTONSÁGHOZ! © A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG Gyilkos erejű „pofon” Nincs abban semmi különös, hogy egy újonc csajpatot jó ala­posan elpáholnak, es mi sem ter­mészetesebb annál, hogy az utol­só helyen szerénykedik — vél­hetné bárki. A Felsőtárkányra az előbb elmondottak ráillenek, egy bökkenő mégis van az ese­tükben. A katasztrofálisan gyen­ge kezdés után már megéltek egy edzőváltást* és leigazolták jófor­mán a fél novaji csapatot, előre­lépés mégsem tapasztalható ná­luk. Sőt legutóbb Gyöngyösha­lászon kaptak egy gyilkos erejű „pofont”, a 7-0 bármelyik gárdát megrendítette volna. Az ilyen és hasonló nagyság- rendű vereségekre rendszerint nincs és nem is lehet magyarázat. Marad a lehajtott fejű pironko- dás... Mégis érdeklődtünk a mérkőzés egy szemtanújától, la­punk tudósítójától, Bajzát Zol­tántól, ő miben látja a helyben toporgás okait. — Azzal kezdem, hogy ne­künk nagyon nem megy idegen­ben, a tizenkét forduló alatt még pontot sem szereztünk Felsőtár- kány határain túl. Halászra is úgy utaztunk, hogy csak a megalázó vereséget elkerüljük. Nem sike­rült... Hogy miért? Egyedül a balhátvéd, Barta János érdemel dicséretet, mert ő a hét gól elle­nére egyetlenegyszer sem hibá­zott, és igazán remekül helytállt. Nem így a többiek. Mindenki mélyen formája alatt focizott, nagyon bizonytalan volt az egész csapat. A halászi kapus végig- unatkozta a meccset, semmi dol­ga sem akadt. Pedig olyan gól­zsákok játszanak már "Párkány­ban, mint Bartuska és Lininger, de ők is hangoztatták, hogy eny- nyire még sehol nem kaptak ki. A hét végén jön a Réde, vagyis a Sámson SE, nincs mese, tőlük kell pontot szerezni. Ha már a ri­vális Poroszlótól nem ment... (buttinger) Hódéi változások Nyáron Nagyrédén a futballt a teljes szétesés fenyegette, amikor Tóth Géza és stábja, név szerint Rozovits János, Valiskó Ferenc, Kovács László, Balázs József és Sípos János az NB Ill-ból kiesett ardából egy mind a bajnokság­án, mind a Magyar Kupában ra­gyogóan szereplő csapatot „va­rázsolt”. Ennelt ellenére hétfőn az estébe nyúló közgyűlésen a fő napirendi pont a vezetőség beje­lentése volt, miszerint a további­akban nem vállalják az irányí­tást. Tóth Géza elnök beszámoló­jában kiemelte, hogy a klub szponzorai a Sámson Kft., a nagyrédei termelőszövetkezet és az önkormányzat voltak, de a tá­mogatás folyamatosságát nem mindig sikerült megőrizni. Az el­nök bejelentette, nogy lemond posztjáról, és hasonlóképp csele­kedett Rozovits János, Valiskó Ferenc és Kovács László is. Az elkövetkezendőkben mindany- nyian csak magánszemélyként segítik az egyesületet, hivatalos funkciót nem vállalnak. A főszponzor Sámson Kft. képviseletében jelen volt dr. Szendrői József aki tolmácsolta cége azon szándékát, hogy önál­lóan működő labdarúgó-szak­osztályt kívánnak létrehozni. Ennek ellenére nem szándékoz­nak kisajátítani a nagyrédei focit, csupán vállalkozási tevékenysé­get próbálnak meg kialakítani, együttműködve a "játékosokkal is. Nem került sor az új vezetés megválasztására, erre és az új szakosztályi formáról való szava­zásra a szezon végén térnek visz- sza. Addig a régi vezetésből he­lyén maradt Balázs József és Sí­pos János vette kézbe a „kor- mányrudat”. Az est folyamán a sporthoz méltatlan, személyes indíttatású civódásoknak is reszesei lehettek az egybegyűltek. Ezek inkább hátráltattak, mintsem elősegítet­ték a kibontakozást. (juhász) A forduló válogatottja A megyei I. osztály 12. fordu­lójának válogatottja: Hegyi (Recski — Juhász (Domoszlo), Veres (Gyöngyöshalász), Bágyi (Sámson SE), Erdélyi B. (Sírok) — Forgács (Besenyőtelek), Utassy (Tamalelesz), Sasvári (Tenk), Szakolczai (Apc) — Kozma (Recsk), Grabecz (Tenk). A forduló játékvezetője: Nagy Sándor (Sirok — Kompolt). Ma kupanap A labdarúgó Magvar Kupa legjobb harminckét csapata közé ju­tás a tét a mai fordulóban. Megyénkben két együttes érdekelt, mindkettő hazai környezetben fogadja ellenfelét. A Gyöngyös az UTE-val, a Heréd — szokás szerint Selypen — a BVSC-vel mérkő­zik. A találkozók 12.30-kor kezdődnek. Magic Johnson véglegesen visszavonult Magic Johnson alig néhány nappal az amerikai profi kosár­labda-bajnokság (NBA) rajtja előtt meglepő, és ezúttal végle­gesnek tuno döntéssel lepte meg a világot. Az 1991. november 7-én egy­szer már „nyugdíjba vonult” ko­sárzseni hetekkel ezelőtt még re­ményteli visszatérésről, a HIV- vírus elleni kemény küzdelemről beszélt. Most azonban a labda­zsonglőr bejelentette: — Véglegesen és visszavon­hatatlanul úgy döntöttem, befe­jezem a kosárlabdát. Ráébred­tem, hogy a körülöttem kialakult viták, a visszatérésemmel kap­csolatos kérdőjelek nem tesznek jót sem nekem, sem a családom­nak, sem a kosárlabdának, így nyugdíjba vonulok.

Next

/
Thumbnails
Contents