Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-10-31-11-01 / 257. szám

4. SZEMTOL SZEMBE HÍRLAP, 1992. október 31—november 1., szombat—vasárnap „Csepp vagyok a tengerben...” Erdész-háznézőben Állt itt vagy száz-száztíz esz­tendőn át egy apró, szegé­nyesen szép parasztház. Megbújt a faluszéli dom­bocska tövében, ott, ahol a széljárta lankák ölelik körül a behorpadt tájat. Öregedő tetőgerendái ineg-niegrop- pantak, falai nehezen tar­tották már a színtelenné fa­kult cserepek súlyát. S eljött az idő, amikor kihalt belőle az élet, bontásra ítéltetett hát... — Megmaradtak azonban az alapjai... — mondja a szilvásvá­rnál porta mostani tulajdonosa, majd egy vázlaton mutatja, a ház minden zegzugáról, centiméte­réről pontos rajz készült, hogy újjászülethessen egykoron. S ki belép a mostani „alsóház” öregbarnára festett ajtaján, a fe­hérre mázolt pitarban találja ma­gát, az egyik szegletben csendes magányában ásítozik a kemence szája, a testes „búbos” a fal túlol­dalán, a tisztaszoba sarkában terpeszkedik. — Hogy milyen finom, faze­kas „teötelékes káposztát” lehet benne készíteni... — bizonygatja igazi voltát a ház asszonya. — Ér­demes lenne egyszer megkóstol­nia. Amióta elkészült a régi-új épület, sokan megfordultak már itt, a hazai művészbarátokon kí­vül a távoli finn rokonok népmű­vészetének jeles szakemberei is megízlelhették a hagyományos tájegységi ételeket. Mint Kaisa Váyrynen, a vontai és a helsinki egyetem tanára, aki több mint húsz turkuii, lappföldi társával együtt vendégeskedett itt, hogy megismerkedjen a kalotaszegi, a boldogi, a kalocsai hímzéssel, a mikőfalvi lakodalmassal, a Gaj­dos és az Egri Néptáncegyüttes zenei, illetve népitánc-reperto- áijával. — Egy Szalajka-völgyi kocsi­kázásra vittük őket, s ha nem lá­tom, nem hiszem el: az egyikük még a bakon ülve is a boldogi lyukhímzést gyakorolgatta, any- nyira megtetszett neki az itt elsa­játított mintaformálás... — esik ámulatba még most is, túl a nyári élményen Erdész Judit népi ipar­művész, akinek a nevéhez fűző­dik ez a falubeli népművészeti és építészeti „paradicsom”. Az már csak mellékesen derül ki: a fin­nek tanítási lehetőséget kínáltak neki az egyetemeiken, hogy mind többüknek átadhassa a már-már eltűnőben lévő népi minták „mentésének” és mai fel- használásának módszereit... Van és lenne mit örökül hagy­ni. Ha csak körbepillantunk a korhűen berendezett „tisztaszo­bában”, ahol minden az ő keze munkáját dicséri, máris számta­lan pótolhatatlan értéket fedez fel az ember. Itt minden — a rongyszőnyegtől a függönyig, a párnacsuhától az ágylepedőig — saját tervezésű és készítésű da­rab. A dédnagyanyjától örökölt komódban egymásra pakolva díszelegnek a „Nagy-Magyaror- szág” tájainak mintáit őrző in­gek, szoknyák. Valódi kincseslá­da ez, amelynek szépségével ta­lán csak a rendes (kerekes) vagy a „tükrös guzsaly” vetekszik... — Ezt a fiúk ajándékozták egykor a fonóbeli lányoknak, s itt, alul ez a kis tükör arra szol­gált, hogy lopva a lányok szok­nyája alá kíváncsiskodhassa­nak... Mesés történetek röppennek fel, egykor volt események vise­letéi sorjáznak, csipkék mintái kelnek életre a kis műhelyben — a ház másik szárnyában —, ahol a mindennapjait tölti. Itt álmodta meg, s készítette el azokat a szép darabokat, ruhakollekciókat is, amelyeket nemrég egy dél-ame­rikai körúton mutatott be: Ar­gentínában, Brazíliában és Uru- guayban százak és százak cso­dálták az ottani Magyar Házak­ban a „nyargalt és gyöngyös buj- kát”, a gyöngyös-bokrétás, árva- lányhajas kalapot, a kalocsai blúzt és szoknyát, valamint a szá­mos moldvai, gyimesi, csángó, székelyföldi, széki, kalotaszegi, boldogi, palóc és sárközi mintá­kat és viseleteket. Hogy azután — egy-egy bemutatót követően — öt óra hosszás beszélgetés ke­rekedjék a szűk harminc perces­re tervezett tájékoztatóból... — Ez a körút máris újabb meghívásokat hozott— újságolja az ügyes kezű népművész. — Két év múlva rendezik meg Buenos Airesben az V. latin-amerikai magyar néptáncfesztivált, amelynek programsorozatában ismét helyet kaphat a kollekci­óm. De Ausztráliából is segítsé­get kért egy magyar tánccsoport: egy egész ruhagarnitúrát kérnek, s biztatnak egy kiállítás megren­dezésével is. Érdemes bekukkantani egy ilyen „szabászatba” — elnézést a kifejezésért, nehéz megtalálni ennek a helyiségnek a pontos ti­tulusát —, a polcokon különféle szövetek, kis dobozkákban „meztelen” és behúzott gombok tucatjai, a próbababán pedig egy zsinóros székely mellény kelleti magát. A varrógép mellett fiú- és lánykaingek várnak a sorukra, hogy rájuk kerüljenek a díszítő hímzések. Az alkotóműhely — lám, megvan a pontos elnevezés — remeke, egy székely öltözet Tokióba kerül majd, s hasonlóra vár egy kanadaimagyar megren­delő is. Van a háznak egy könyvtár- szobája is, tele régi és új kötetek­kel, illusztrációkkal, befőttesgu- mival összefogott pauszteker­csekkel, amelyek minták sokasá­gát őrzik. Többek között olyan csipkemintákat, amelyekből Er­dész Judit most állít össze egy kö­tetre valót, „Népi csipkegyűjte­mény” címmel. Most talán erre a legbüszkébb: — Az egykori leányiskolák­ban tanították ezeknek a népi vi- seleteken, textileken található csipkéknek a készítését... — tesz elém egy sorozatot, s valóban majdnem mind ismerős, hiszen gyermekkorom nagyszobájában hasonlóak simultak az asztallap­ra. — Mintegy háromszáz minta rajza kerül ebbe a könyvbe, s „használati utasításként” az is, hogy milyen anyag kell hozzá­juk, s azokat hol lehet beszerezni. A leolvasható minták elkészíté­séhez kell ugyan egy kis alaptu­dás, de egyik sem haladja meg a mai lányok, asszonyok kéz­ügyességét. S ha mégis: jövőre „hímzőhá­zat” — a kisebbeknek játszóhá­zat -- tervez itt a házigazda, hogy bárki elleshesse a „titkok titkát”. Erre a nyári eseményre meghí­vást kapott a babakészítő Ku- lumbán Zsuzsa, a bőrös Újvárosi Imre, a fazekas Fazekas Imre, a kékfestő Kovács Miklós, vala­mint a textiles Szittner Andrea, egy-egy kiválósága a szakterület­nek. A parasztház hangulatos szeg­letében üldögélve, Erdész Judit egykori hitvallása jut az eszem­be. Korábban, amikor átvette a „Népművészet Ifjú Mestere” cí­met, azt mondta addigi önmagá­ról: ...amikor megkaptam ezt a címet, úgy éreztem, csepp vagyok a tengerben, amely nem találja a partot... Egy évtizeddel a hátam mögött ma sem vagyok más, csu­pán közelebb kerültem a part­hoz. ..” — Vajon így igaz ez ma is? — így... Csak a parthoz egy pi­civel megint közelebb... Szilvás István Sipotéka Könyvesboltok ajánlata: Robert Ludlum: Ikarusz-hadművelet John Brookes: Kert a lakásban Shakti Gawain: Teremtő képzelet Földrajzi Világatlasz Akvarista kézikönyv Árengedményes könyvek minden Sipotéka-boltban! Sipotéka Könyvesboltok Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 316-998 Eger, Érsek u. 2. Tel.: 323-393 Sipotéka Antikvárium Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 322-562. „Ez egy bizalmi kapcsolat...” Egy igazgatói szék gazdát cserélt ÍJ ÍR — Teljesen egyértelmű a kép­let — mondja Kalmár Péter, áld hosszú ideig vezette a megyei ta­nács noszvaji továbbképző inté­zetét, s akinek mintha több lenne az ősz hajszála, mint cgy-két hó­nappal ezelőtt. - Az uj hatalom megpróbál magának minden te­rületen pozíciókat szerezni, s le­hetőleg olyanokat, amelyeknek a megoízasi idejei a választási ciklus utánig nyúlnak. Ebben tö­kéletesen igazuk is van, ezt ha­sonló esetben a legtöbben meg­próbálnák. — Igazgatóként nem kíván­tam alkalmazni, munkatársként igen — reagál kérdésünkre dr. Gyulai Gábor államtitkár, az új munkáltató. — Ezt fel is ajánlot­tam úgy, hogy megadjuk a jelen­legi fizetései is, hiszen jelentős érdemeket szerzett az intézmény felvirágoztatásában. Ezért őt ko­moly elismerés illeti. De ő sem akart igazgatóként dolgozni — ezt hozzá kell tennem —, s gon­dolom, ennek politikai okai van­nak. Hiszen egy szocialista elnök bizonyosan nehezen tudja elvi­selni, hogy egy olyan köztársasá­gi megbízottnak az alkalmazott­ja, aki a kormány bizalmát élvezi. A mai magyar politikai viszo­nyok között ezt én is abszurdnak tartom. Nem elképzelhetetlen, de nem is járható út. (Fotó: Gál Gábor) rábban a KMB egri hivatalában dolgozott, s közismert keresz­ténydemokrata politikus Eger­ben. Kalmár Peter pedig, aki egyébként a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke, a napokban távozott. Heves megye közgyűlése 1992. szeptember 16-an úgy döntött, hogy a noszvaji intézetet az önkormányzat átadja egy új kezelőnek, Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves Megye Köz- társasági Megbízotti Hivatalá­nak, mivel az önkormányzati törvény szerint az oktatási és to­vábbképzési feladatok rájuk há­rulnak. A tulajdonos változatlanul a magyar állam maradt. Egyúttal rendezték azt is — közös meg­egyezéssel —, hogy az intézet 27 dolgozóját az új intézmény to­vábbra is alkalmazza. Nem úgy Kalmár Pétert, aki az új cégnek nem kellett, a megyei önkor­mányzat pedig nem tudta alkal­mazni, lévén munkaköre meg­szűnt, mást pedig nem találtak neki, hiszen kijelentették: nincs a képzettségének megfelelő mun­kakör. így kapott hat hónapos felmentési időt, jókora végkielé­gítést, és november elsejétől a munkavégzés alól is felmentet­ték. Dr. Gyulai Gábor államtitkár ezután kinevezte az intézmény élére Bossányi Lászlót, aki ko­Dr. Gyulai Gábor nem szíve­sen áll kötélnek, amikor kérde­zem, ahogy mondja, nem nagyon érti, hogyan merül fel egyáltalán a gondolat, hogy most ezzel fog­lalkozzunk, és különben is el­mondott már mindent a városi televíziónak. Aztán csak vesz egy mély lélegzetet, és kijelenti: — Nezze, ez egy bizalmi kap­csolat. Kalmár úr erről nyilatko­zott még az év elején a Magyar Hírlapban. Ö ott nagyon részle­tes választ adott arra, hogy miért nem lehet, az új intézményben igazgató. Én azzal egyetértettem. Ott ő azt mondta: rendkívüli nagyvonalúság lenne részünkről, ha egy ellenzéki politikust alkal­maznánk. — Ön közismerten keresz­ténydemokrata politikus, akár az új igazgató. Nem gondolja, hogy ezzel magas labdát adott fel az el­lenlábasainak? — Senkinek nem tilos a párt­tevékenység, kivéve néhány meghatározott munkakörben dolgozónak. Ez nem olyan. A ki­választásnál nem ezt tartom első­rendűnek, hanem hogy az illető értsen a munkájához, értsen a szakmájához. Éz lehet csak szempont. Bossányi úr korábbi munkakörében bizonyított, köz- gazdasági és adótanácsadói szakképesítése van. Egy ilyen in­tézmény dirigálásánál ez komoly előny. Most arról van szó, hogy év végéig gondolkodik a dolgon, s ha nem vállalja, akkor mást ke­resünk. De remélem, hogy ma­radni fog. — Igaz-e az a híresztelés, hogy Ön többeknek is felajánlotta ezt a pozíciót, ám ők nem vállalták el, mondván: nem indulnak Kal­már Péterrel szemben? — Hogy másoknak felajánlot­tam volna? Nem. tikailag, ha valaki ebben a pozí­cióban munkanélküli. — Nem ildomos még arról be­szélni, hogy ki lesz a listavezető — mondja erre ő —, hiszen a mi­énk egy demokratikus párt, s még nem döntött ebben a kér­désben. Egyébként több helyről megkerestek, érdeklődtek, s munkát is ajánlottak, én pedig még gondolkodom. Most van időm. Túl vagyunk egy olyan időszakon, amikor már párhuza­mosan működött a két cég, ott ült Bossányi úr és én is. Nem volt könnyű. Olyan apró — ráadásul magától értetődő — dolgokon folyt a vita, hogy ki fizesse szep­temberben a kert gondozásának költségeit. Bossányi úr kijelen­tette, hogy természetesen a régi intézmény, hiszen egyelőre meg a mi vendégeink sétálnak ott. Megmondtam neki: a parkban most éppen azért dolgoznak, hogy jövőre is lehessen ott anda- logni. Igazam van — válaszolta, erre napokkal később mi kaptuk a számlát. — Ottjártamkor világosnak tűnt, hogy egykori munkatársai ön mellett állnak. Kézenfekvő lenne, hogy betartsanak az új fő­nöknek. — Igen. Tudnának is. Nagyon megkértem őket, hogy ne te­gyék, mert nemcsak a kapcsola­tuk, hanem Noszvaj is tönkre­menne. Kijelentettem előttük, hogy természetesen nem sértő­döm meg, ha nem rendeznek szimpátiatüntetéseket mellet­tem. Engem — végül is — nem a köztársasági megbízott bocsátott el, hanem a megyei önkormány­zat, ők jelentették ki, hogy hiába van több évtizedes közigazgatási gyakorlatom, intézményeikben nincsen a számomra munkahely. Pedig igen keresték... Természetesen mondanak mást is. Hogy Kalmár Péternek úgyis mindegy, mert a következő országgyűlési választásokon ő lesz pártja megyei listavezetője, s így besétál a Parlamentbe. Rá­adásul nem hátrány az sem poli­Noszvajon megkezdődött az új intézmény szezonja, a napok­ban már az Expóról tartottak ott fórumot. A cégtábla viszont meglehetősen felemás helyzetet tükröz: már a koronás címer díszeleg rajta, viszont a felirat még az: Heves Megyei Tanács Oktatási és Továbbképző Inté­zet. Nem vártak sokáig, az el­lentmondást remekül feloldot­ták: szigetelőszalaggal leragasz­tották a „Tanács” szót. Kovács Attila A télre hajló novemberben azokra emlékezünk, aki­ket szerettünk, és akik eltávoz­tak, de az emlékezés fényeit fel­gyújtjuk sírjukon. Eger városá­nak különlegesen tisztelt helye a Bazilika kriptája, amely az utób­bi időben látogatott kegyeleti hely lett. A régen eltemetett ha­lottak helyet engedtek az újak­nak, kiknek rokonai fénybe bo­rítják a sötét folyosókat. A kripta rendezése nyomán sírhelyeket kellett biztosítani. A régi sirtáb- lák sokáig hevertek a lejárati lép­csőkön. Újabban a jóleső figye­lem a hófehér falakon helyezte el őket. így beszélnek a hajdani eg­riek kegyeletéről halottaik iránt. Gyertya már nem gyullad sírju­kon, megemlékező rokon már nem áll meg sírkövük előtt. A kőlapok azonban megelevened­nek, bemutatják a régi Egert, és megszólaltatják az elválás régi fájdalmát. A Bazilika építése alig fejező­dött be, amikor 1840-ben ide te­mették Bekenay Máriát. Sírem­lékén ezt olvassuk: „Tekintetes Bekenay Mária asszony tekinte­tes nemes és vitézlő Fáji Fáy Fe- rencz úr özvegye itt nyugszik. Életének 88-ik évében megholt 6-ikoct. 1840.” Könnyes megha­tottság szólal meg a következő sírfeliraton: „Föltámadás! Fény az élet homályos ösvényén! (Pyrker). Itt hamvad szűz porai­ban — itt várja a dicső feltámadás diadalmas ünnepét — Nagy-Kál- lói Kállay Ottilia Kisasszony — Kit a kerlelhetetlen halál ápr. 6-án 1845-ik évben élte 16-ik ta­vaszán — őt hőn ölelő Enok — Vilhelmina és Tivadar testvérei­nek kaijai közül olly korán kira­gadta. Édes Ottííiánk! Vedd kedvesen — kesergő szív sajtolta könnyeink tiszta áldozatát. — November Hallgasd meg, Nagy Isten, aj­kunk forró imáját. — Béke le­begje körül porait, s üdv övezze lelket!” Egy fejlődő gyermeket így sirattak szüíei: „Itt nyugszik Kovács Ludovica, novaji ha­szonbérlő ispánnak leánya, kit Isten ő szent Felsége 9 évi pálya után angyalai köze sorozott.” A kor stílusa elevenedik meg egyes sírköveken: „Itt nyugszik néhai tekintetes nemes nemzetes és vitézlett Makói idősbb Makay János, több tekintetes nemes vármegyék táblabírája. Megholt életének 65-ik évében Eger vá­rosában július 12-ik napján 1845-ik esztendőben.” Egy má­sik táblabíró sírfelirata: „Itt nyugszik Tettes Feledy László Ur T. Nógrád megye tablabírája — elhunyt mart. 19-én 1850 — életének 83-ik évében.” Korai tragédiáról beszél a következő sírkő: „E gyász emlék fedi a ko­rán elhunyt egyetlen testvér s tiszta keblű férfiú, Gramantik Alajos h. ügyvéd hamvait. Ki­múlt élte 20. evében auguszt. 20. 1850. Kinek legyenek aldva po­rai.” Azt mondják, hogy a szerető házastársak rövid időn belül kö­vetik egymást a halálba. Ilyen volt a Grimm házaspár is? „Itt nyugosznak Grimm Józsefnek a Miskolczi Cs. Kir. Tanító Képez- de egyik Rend szerinti Tanaijá- nak hamvai. Ki 1855-ik július 12-én az Úrban elnyugodott éle­tének 31-ik évében.” Neje nem sokáig viselte az özvegyi fátyolt: „Itt nyugszik Istenben boldogult T. Grimm József Cs. K. tanár úr özvegye született László Erzsé­bet. Elnyugodott az Úrban Mar- tius hó 28-án 1857-ik Év. Életé­nek 24-ik Évében. Béke hamvai­nak!” A Fiedler katonacsalád több tagjának síremléke található a kriptában. Van, aki állomáspa­rancsnok volt. Mások családta­gok, itt élt és halt rokonok. Egyik jellegzetes felirat így szól: „Josef Freiherr von Fiedler K. K. Feld­marschall Lieutenant Inhaber d. Inft. Regt. EH. Carl No 3. Ge­boren 17. Marz. 1789. Gestor­ben 28. Oktober 1876. Ruhe sei­ner Asche!” Angyal alakok kezében lebeg Bóta Bernát sírtáblája, megjele­nítve az egri polgárt mind csalá­di, mind keresztnevében: „1876. nov. 17-én az Úrban jámborul el­halt Nemes Bóta Bernát életé­nek 74-ik évében. Emlékének szenteli e sorokat hű nője. Ki él­vén Isten templomát annyira szerettem — Itt nyugszom mos­tan jutalmul — Szent árnya eny­hében. — Imádkozzatok, kedve­seim — Buzgón-híven — Hogy kit elhalva is kértem — Fiához felvigyen.” Ezek a kövek beszélnek. Szól­nak a régi Egerről. Nyelvezetük magán viseli a nyelvújítást köve­tő stílusfejlődés nyomait. Abban a 30-40 evben, amelyet felölel­nek, sok változás található nyel­vünkben. Társadalmi képük be­mutatja az akkori társadalmi ré­tegződést az osztrák bárótól az egri szőlősgazdáig. A gyász fáj­dalma újra felsír a 9 eves gyer­mek és a 88 éves idős asszony sír­kövéről. Halottak estéje után újra hófe­hér csendbe burkolózik a kripta. A falon azonban ott maradnak a régi sírkövek, amelyek betűi las­san elmosódnak ugyan, de év­századokon át hirdetik a fájdal­mon és a gyászon felülemelkedő, vigasztaló hitet. Miklós Béla Az újjászüle­tett paraszt­ház, amely a népművészet otthona és házimúzeuma lett... A tisztaszobá­ban...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents