Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
6. SPORT HÍRLAP, 1992. november 30., hétfő Labdarúgó NB I. Élen telel a Vác Mintha Csank János, a váciak mestere azt fürkészné: vajon mit hoz a tavaszi folytatás? (Fotó: Szántó György) A hétvégi fordulóval, egy mérkőzés kivételével (az UTE- Videoton összecsapást ma este játszák, a TV218.55-tőlközvetíti) befejeződött az őszi idény a labdarúgó NB I-ben. A fináléban eldőlt, hogy a Vác várja a csúcson a tavaszt, miután a Csank-legénység Pécsett is nyerni tudott. Az utolsó fordulóra a gólszegénység volt jellemző, hiszen a pályára lépett tizennégy csapat öszesen kilenc gólra volt képes. Rába ETO-MTK 1-1 (0-0) előtt öt perccel (hármat hosszabbított a bíró) 11-esből egyenlítettek. Veszprém—B VSC-Novép 0-1 (0-0) Veszprém, 1.500 néző. V: Kiss G: Mundi. Az eseménytelenségbe fúló mérkőzésen a céltudatosabban játszó fővárosiak megérdemelten nyertek. A Veszprém létfontosságú csatát vesztett, hiszen ha nyert volna, pontszámban utoléri a BVSC-t. Kispest-Honvéd—Diósgyőr 1-0 (1-0) Bozsik-stadion, 3000 néző. V: Németh L. G: Kovács. Lelkesen játszottak ugyan a csapatok, de a számos gólhelyzetből csak egyet tudtak kihasználni. A Kispest győzelme megérdemelt, a Diósgyőr a szokásosnál visszafogottabb volt. Siófok—Vasas 1-0 (0-0) Siófok, 2000 néző. V: Pillér. G: Elekes. A nagy elszántság a Siófok jogos győzelmét eredményezte. Szünet után javult a mérkőzés színvonala, a hazai vezetés után a Vasas mindent megtett az egyenlítésért. A piros-kékek azért vesztettek a Balaton-parton mert támadójátékuk nélkülözte a határozottságot. A bajnokság állása: Győr, 3000 néző. V: Puhl. G: Csertői, ill. Komódi. Sokáig úgy tűnt, hogy érintetlenek maradnak a hálók, mivel a 82. percig nem esett gól. Akkor az MTK szerzett vezetést. A Rába gyorsan „összekapta” magát és két perc múltán egyenlített. FTC—Nyíregyháza 1-0 (1-0) Üllői út, 10 ezer néző. V: Márton. G: Gregor. A Fradi már a 4. percben megszerezte a vezetést, és ezzel egyben a győzelmet jelentő gólt is. Az FTC a továbbiakban meglehetősen kedvetlenül játszott, így csalódást okozott nézőinek. PMSC—Vác 0-1 (0-0) Pécs, 4000 néző. V: Huták. G: Füle. Mivel a 28. percben a hazai Kónyát kiállította a játékvezető, a Pécs a meccs nagyrészében emberhátrányban játszott. Mindez nem látszott a mérkőzésen, a játék képe jobban megfelelt volna a döntetlennek. A Vác viszont nem törődve a látottakkal, legalább egyszer betalált a hazai kapuba. Békéscsaba—Csepel 1-1 (0-1) Békéscsaba, 3500 néző. V: Kurmai. G: Csató (11-esből), ill. Somogyi. A csepeliek ráijesztettek a Békéscsabára, hiszen jobb és okosabb játékkal a 88. percig vezettek. A csabaiak úgy mentették meg az egyik pontot, hogy a vége Lakásfelszerelés—Bútor AJÁNDÉKBOLT 3300 Eger, Céhmesterek utcája 19. Telefon: (36) 318-775 NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig: 9 —17-ig, szombaton 9 —12-ig 1. Vác 15 11 1 3 27-13 23 2. FTC 15 10 2 3 23-11 22 3. Kispest 15 9 3 3 24-15 21 4. Vasas 15 6 6 3 19-15 18 5. Videoton 14 7 3 4 24-17 17 6. Békéscsaba 15 5 6 4 20-18 16 7. MTK 15 5 5 5 25-19 15 8. Diósgyőr 15 5 5 5 18-21 15 9. Csepel 15 5 4 6 17-18 14 10. BVSC-N. 15 5 3 7 14-17 13 11. PMSC 15 5 2 8 16-20 12 12. Siófok 15 5 2 8 15-21 12 13. Rába-ETO 15 3 6 6 13-19 12 14. ÚTÉ 14 1 7 5 16-20 11 15. Veszprém 15 3 3 9 15-30 9 16. Nyiregyh. 15 2 4 9 9-21 8 Őszi mérlegen a labdarúgó NB II. Lejjebb csúsztak csapataink A hatvaniak a Budafok elleni győzelemmel „ragadtak a középmezőnyben” Vadicska csapata legjobbjának bizonyult az ősszel (Fotó: Szántó György) Szokásainkhoz híven, az őszi szezon befejeztével értékeljük labdarúgó csapataink teljesítményét. Előbb a számokat hívjuk segítségül a valóság tükröz- tetésére. Sorozatunkat az NB II-vel indítjuk, ahol korábbiakhoz viszonyítva lejjebb csúsztak csapataink a bajnoki tabellán, ami nem éppen örömteli. Súlyosabb esetben kifejezetten bosz- szantó... A labdarúgó NB II. Keleti-csoportjának táblázatát szemlélve van bőven feltűnő. Elég, ha csak azt említjük, hogy az újonc Tiszasasvári lett az őszi bajnok, a nagymúltú Szeged pedig a sereghajtó. Egyébként a többi újonc sem szégyenkezhet, hiszen a középmezőnyben végzett, bár nem egyértelmű, hogy teljesítményük minek a dicsérete, illetve kritikája. Középcsapattá vált az FC Hatvan Az 1991-92. évi bajnoki esztendőben NB Il-es története csúcsát érte el a hatvani labdarúgás, bár a tavaszi szezonban már kezdett lejjebb kerülni a tabellán. A mostani bajnoki esztendőre létszámában megfogyatkozott az első csapat kerete, ezért Tóth Dénes és Bóna Zoltán edzőknek gyakorta okozott gondot pályára küldeni egy épkézláb tizenegyet. Váljon dicséretükre, hogy ha fogcsikorgatva is, de távol tartották magukat a veszélyes zónától, és a tizedik helynél lejjebb nem kerültek a tizenöt forduló során. Őszi végeredmény: 7. FC Halvan 15 5 6 4 14-15 16 Otthon: 7 5 1 1 11- 7 11 Idegenben: 8 - 5 3 3- 8 5 Hatvanban a félelmetesnek nem mondható (12.) III. kér TVE tudott csak nyerni, idegenből viszont nem volt szerencséje győztesen hazatérni a gárdának. Vendégségben nem lőtték éppen szét a hazai hálókat Martinenkó- ék, az öt döntetlen azonban mutat valamit a csapat elszántságából. A megszerzett 16 pont alig több, mint 50 százalékos idényt rögzít. A kiegyensúlyozott mezőnyből adódik, hogy egy-két pont többlete, vagy hiánya helyezéseket módosíthat mindkét irányban. A Hatvan színeiben összesen 15 játékos lépett pályára. Öten minden alkalommal játszottak, nem jelenti ez azt, hogy végig kilencven percet. A legtöbbet szereplők csapata könnyen összeállítható: Nagy (15) — Nyikos (14), Károly (15), Tuifel (14), Szabados (15) — Baranyi (14), Gephard (14), Orovecz (14), Mogyorós (12) — Mózner (15), Martinenkó (15). A többiek közül Krasnyánszki és Kelemen 13- szor játszott ugyan, de leggyakrabban csereként. Cseresznyik hétszer, Bíró ötször volt ott a többiek társaságában. A kevésnek mondható 14 gólon öt játékos osztozik a következők szerint: Mózner 6, Martinenkó 3, Baranyi és Orovecz 2-2, Bíró 1 találatos. Négy gólt az első, tizet pedig a második játékrészben ért el a csapat. A legbosszantóbb, hogy Salgótarjá- ban a 92. percben „úszott” el a győzelem. A gólokról szólva említést érdemel, hogy a hátvéd Károly két öngóllal is segítette az ellenfeleket. Egyénileg 12 labdarúgó kapott alkalmankénti kiemelést, legtöbbször Nagy (5), valamint Mózner, Martinenkó, Károly és Baranyi (4). A sárgalapok gyűjtésében csakúgy, mint tavaly, most is Gephard „jeleskedett”, ő öt kártyát kapott. Baranyi és Orovecz 4-4 esetben „érdemelt” ki hasonló fenyítést. Piros lapot nem találtunk az adatgyűjtés során. A hatvaniak nézőszáma csekély ingadozást mutat, az átlag: 1200 néző. Csökkenő a tavalyihoz képest. Kiesőjelölt lett azESE csapata Régen volt ennyire mélyponton a megyeszékhely labdarúgása, mint az elmúlt ősszel. Már a megelőző bajnoki esztendőben is sokat kellett magyarázkodni a csapat védelmében és az eredménytelenség kapcsán, de az őszi idény még azt is alulmúlta. Edzőváltásra is sor került a kibontakozást keresve. Varga Zoltán távozni kényszerült, helyét segítője Zsidai József vette át időleges megbízottként. A megoldás messze nem látszik ennyire egyszerűnek, nyilván tudja ezt az egyesületi és szakosztályi vezetés is. A bajnokság elején még próbálta magát tartani valahogy a csapat, volt egy kiugró sikere is (6-1-es győzelem az SBTC- Salgglas ellen), de aztán jött a mélyrepülés és kiesőjelöltként várhatják a tavaszt az egri piroskékek. Őszi végeredmény: 14. Eger SE 15 4 3 8 14-20 11 Otthon: 8 3 2 3 11- 7 8 Idegenben: 7115 3-13 3 Három hazai vereség keserítette a jobbra érdemes egri szurkolók szájízét. A III. kér. TVE Egerben is nyert, a Kaba és a Gödöllő vitte még haza a két pontot az egri stadionból. Idegenben győzelem Szarvason adatott meg Csendeséknek, a hatodik fordulóban. A következő maradéktalan sikerre az utolsó fordulóig kellett várni, közben hat fiaskó és két „sovány” döntetlen volt a dicstelen termés. Pontosan két csapatra való játékos próbálta meg jobb irányba fordítani az Eger SE „szekerét”. Csupán Jávorszki játszott minden mérkőzésen. A kapuban hárman kaptak helyet, itt Molnár személyében újoncot avattak. A szereplések alapján több varicáió is elképzelhető lenne az ősz csapatának összeállítására, mi így látjuk: Bodolai (10) — Vojtekovszki (13), Csendes (14), Csató (10), Jávorszki (15) —Búd (12) , Vadicska (12), Lengyel (13) , Stark (14) — Kanyok (12), Berecz (14). A többiek: Nagy G. (12), Pajosz (9), Kormos (7), Éles(6), Rácz(4), Póta(3), Molnár, Nagy A., Parhomenko (2- 2), Andrejev, Kovács (1-1). Az ESE is csak 14 gólt szerzett, de azt 10 játékos „hozta ösz- sze”. így: Kanyok 3, Berecz, Vojtekovszki 2-2, Kormos, Vadicska, Nagy G., Lengyel, Búd, Károly (öngól), Lajkovics (öngól) 1-1 esetben juttatta a labdát örömteli módon a kapuba. A további részletezés fordított, mint a Hatvan esetében, hiszen az egriek 11 gólt az első, 3 gólt pedig a második félidőben szereztek. Ezt nevezi a szakzsargon „leeresztésnek”. Egyénileg a csapat legjobbjának Vadicska bizonyult, ő hétszer került a jók közé. Csendes és Bérez öt-öt, Bodolai négy esetben kapott kiemelést. Tizennégyen harcolták ki legalább egyszer a jók közé jutást. A Diósgyőrből érkezett Parhomenko kétszer játszott, mindkétszer jól. Kár, hogy a végére jött... Sárgalapok tekintetében is Vadicska vitte a prímet. Hat kártyája miatt háromszor nélkülözték társai. Lengyel öt sárgával küzdötte át magát az őszi szezonon, de szerzett egy piros lapot is Bagón. Kiállítva még ketten voltak, mégpedig Kanyok Baján és Csató hazai pályán a kerületiek ellenében. A nézőszám átlaga alatta marad az ezernek. Nem egy esetben 500 körüli volt az érdeklődő. A röplabdásoknál — teremben — gyakorta kétszer annyian szurkolnak a lelátón. Összeállította: Fesztbauin Béla TOTO A Totó 48. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Rába ETO—MTK ... 1:1 X 2. Újpest—Videoton-W. törölve a megállapított tipp: ..... 1 3. DortmundNürnberg ....................4:2 1 4. FrankfurtUerdingen ................ 1:0 1 5. KaiserslauternHamburg ................. 2:2 X 6. 1. FC KölnBochum .................... 1:0 1 7. Bayern MünchenKarlsruhe ................. 3:3 X 8. Mönchengladbach— VfB Stuttgart.......... 1:1 X 9. Ancona—Cagliari.......0:1 2 1 0. Genoa—Torino............2:1 1 11. Inter.—Brescia .............2:1 1 1 2. Juventus—Milan.........0:1 2 1 3. Parma—Sampdoria ... 1:0 1 Pluszmérkőzés: 14. Lazio—Roma ........... 1:1 X R ajt: december 3-án Teremfoci Egerben Egykori igazolt játékosok, focirajongók jóvoltából a közelgő zord tél idején sem maradnak izgalmas játék nélkül az egriek. Teremfoci-bajnokságot hirdettek, amelyre tíz fős csapatok jelentkezését várják a rendezők délelőttönként az egri 325-892 telefonszámon, illetve személyesen Kállai Ferencnél , Eger, Könyök u.73. szám alatt december 3-ig. A bajnokság tervezett startja december 6. A mérkőzéseket a szép számú nézőt is fogadni tudó 12. sz. Általános Iskola tornatermében tartják. Akik látták a közelmúltbeli akrobatikus rock and roll versenyt az egri körcsarnokban, már nem vitáznak azon, hogy sport-e a tánc e műfaja. Ezen bajnoki címet nyert a B-kategóriában a Járdány Zsuzsa, Szarvas József páros (felvételünkön ők láthatók). A szimpatikus kettős új feladatok előtt áll, hiszen szeretne mielőbb egy lépcsőfokot lépni, azaz az A-csoportban táncolni. A felkészülésük már ennek jegyében zajlik.