Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. november 24., kedd Látószög Hatalomharc Élénkül a pártélet, élesednek a politikai harcok, a közélet frontjain. Sorsunk, jövőnk hivatott formálói mind kevésbé rejtik véka alá határozott törekvéseiket — a hatalomért. Meglehetősen egyértelmű ugyanis, hogy inkább csak ez utóbbiért küzdenek olykor az eszközökben sem túlságosan válogatva. A pozíció a legfontosabb. S a legkényelmesebb is. Tisztességgel megfizetik, bármilyen gondban-bajban van az ország, s az uralkodás a hiúságnak is hízeleg. Másfél évnyivel az új országos választások előtt nemcsak a hatalomba kapaszkodni, hanem utána nyúlni is megéri. Hiszen ez a néhány hónap is szerencsésen kamatozhat, netalán alapot jelenthet egy későbbi megerősödéshez, kikovácsolható belőle a nagyobb sieker. Kinek-kinek a számára. Meg csoportjaiknak, persze. Különben aligha áldozna egyetlen párt egy szál országgyűlési képviselőjére is kerek tízmillió forintot, miként kiszivárgott a legújabb voksolás alföldi kerületéből. Nem tudom, hogy a jóval harmincezer alatti taglétszámú pártnak honnan a milliók a szerencsevadászathoz, csak sejthetem: van bennük a miénkből, valamennyiünkéből is. S bár nem ismerem sem a tekintélyes summával menedzselt pályázót, sem pedig az ellenfeleit, valahogy kevésbé fűzök sok reményt az új győzteshez. Miért éppen ő lenne annyival különb számos társánál? Főleg, ha csupán másfél esztendőre futja a mandátumából, s utána talán örökre elbúcsúzik a T. Háztól. A T. Házban meglehetősen szokatlan lenne a nemcsak önmagáért, pártjáért, hanem a tényleges választóiért, az egész társadalomért, az országért is felelősséget érző s harcoló honatya. Ott, ahol néha úgy ki tud örülni, annyira foghíjas a szép ülésterem mint nálunk a fővárosban, s az a kevés képviselő is, aki a helyén marad, egy-egy felszólalás alatt szemrebbenés nélkül beszélget a társával vagy történetesen a napi újságokat böngészgeti mit sem törődve az elhangzókkal, nos, miért várhatnánk mást, többet? Igazi nagy gondjaink eloszlatásához valójában még hozzá sem fogtak eddig azok, akiket a két és fél esztendővel ezelőtti szavazáskor jóhiszeműen vagy netalán meggyőződésből megtiszteltünk, bizalmunkkal. Pedig ha nekifognak, akkor is sok lenne még a tennivaló, s maradna hosszú ideig. Olyannyira, hogy talán ki sem várhatjuk a munka „végét”. Legfeljebb Ígérgetnek vagy ezt sem tudnak a T. Házban — ha még tisztelni lehet a helyet és az itt ülőket a sok tiszteletlenség láttán — meg a minisztériumokban, főhivatalokban, pártgyűléseken. Veretes idézetekkel tűzdelt fenkölt szavakkal olcsó pátoszokkal, megrendülésekkel iparkodnak elhivatottságuk látszatát kelteni vég nélkül akkor is, amikor akár a legjelentéktelenebb dolgokról beszélnek. Egyszerűbb így, egymás között, mint ki-kimenni a tömegekhez, az országot is amúgy istenigazából szemügyre venni, a rövid találkozások, egy-kétórás előadások, fogadónapok helyett hosszasabban időzni a problémák sűrűjében, fáradhatatlanul keresni a kiutat, s tenni a mielőbbi kilábolásért. Pedig a bizalom ez utóbbiakért volna. Pártokban, parlamentben s más gyűléseken, egyszóval az életben. Ahol választottjaink elfelejtették vagy észre sem vették, még meg nem tanulták, hogy a voksokat miért is kapták. Gyóni Gyula A Magvető-bolt apropóján... Mi lesz a könyvesboltokkal? Robbanásszerűen és látványosan omlott össze a könyvszakma Magyarországon. A kiadás, a terjesztés területén meglehetős káosz jött létre. A fővárosi utcákon kínált könyveket hetekkel később is hiába kereste a vidéki érdeklődő. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat egész országra kiterjedő „mamuthálózata” szép csendben ösz- szehúzódott. A direkt kultúrpolitikai irányítás helyett lassan elkezdett működni a piac — Egerben is. Az antikvárium például nemrégiben a Sipotéka része lett, vele szemben pedig — önkormányzatijóváhagyás mellett — a korábbi jegyzetbolt pár hetes szünet után belsőleg is megszépült, megújult. Az elmúlt héten a Bajcsy-Zsi- linszky utcában ünnepélyes keretek között nyitották meg a Magvető Kiadó egri üzletét. Az eseményen dr. Gallyas Csabát, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium könyv-, lap- és irodalmi főosztályának vezetőjét kérdeztem a könyvterjesztés átalakulásáról. — A Magvetőkét üzletet létesít az országban a könyvei értékesítésére. Ezek egyike az egri bolt, a másik a szentendrei. — Más kiadóknak is lesz üzletük, vagy ez csak egyedi próbálkozás? — Több hónapos győzködés után végül is az Állami Vagyonügynökség elfogadta az érveinket. Hosszú távú érdeke az országnak, hogy a Művelt Nép üzletei a továbbiakban is könyvesboltok legyenek. Az átalakulás kapcsán 15 bolt került kiadóhoz. Ezek márkaboltok lesznek: öt Budapesten, kilenc vidéken. — Ha ez az átalakulás sikeresen lezajlik, mi lesz az Önök dolga a továbbiakban? — Egyelőre úgy néz ki, hogy az állami könyvterjesztő vállalatokat „kiszervezzük” magunk alól. — Tehát többségében a magántulajdonú könyvesboltokat ösztönzik... De mi lesz azután? — Utána olyanok leszünk, mint egy igazi ország igazi minisztériuma. — Elégedett azzal a munkával, ami a könyvkiadás és a terjesztés átszervezésével lezajlott? — Lassan kezdünk optimisták lenni. Nagyjából kialakultak azok a keretek, amelyek a jövő évet megalapozzák. S már az idén lesz amolyan igazi karácsonyi vásár a könyvpiacon. — S jövőre talán megint lesz igazi könyvhét is...? — Reméljük, hogy a kormánynak sikerül elfogadtatnia a parlamenttel a kulturális költségvetést, s így tudjuk majd támogatni a könyvkiadást is. — Mindenki előtt ismert, hogy a könyvárak az egekig szöktek... — Ez a helyzet nem fog változni. Azt kell mondanom, hogy most reális árak vannak, hiszen a papír- és a nyomdaköltségek is emelkedtek, s mint köztudott, az elmúlt negyven esztendőben nem volt igazi értelemben vett könyvkereskedelem. — Ön azt mondja, hogy a továbbiakban is támogatják a könyvszakmát. Hogyan? — Pályázatokat hirdetünk a kiadók számára, s az egyes könyveket, kiadványokat támogatjuk majd, illetve változatos formában ösztönözzük az értékes művek kiadását. A művészet sehol nem tud meglenni segítség, állami támogatás nélkül. — Ez azt jelenti, hogy lesznek úgynevezett célpályázatok is? — Egyelőre kokrétumot még nem tudok mondani, hiszen mindez a költségvetés függvénye, de elképzelhető: szerzőket, kiadókat, kiadványokat és terjesztőket is támogatunk. November végén, decemberben ez is eldől majd... Jámbor Ildikó A vegyeskar a református templomban (Fotó: Gál Gábor) A debreceni Cantus Egerben A történelem, kottafejekben Ezek nem olyan fotók Amerikából jöttem Az jutott eszembe, amikor Sziki Károly fotóit megnéztem a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ galériájában, hogy az én gyerekkoromban is volt egy ilyen játék: Amerikából jöttem, mesterségem címere... Ugyanis a fotós a kiállátásának adott címével sok mindent elárult már a kezdet kezdetén. Az így szól: Hamm, bekaplak Amerika! Tessék, ehhez a címhez hozzáképzelni a fotókat. Várható volt, hogy nem a szokvány-képek fogadják a né- zelődőt. Hanem valamilyen egészen mások. Olyanok, amik nem nmeinek az eddig nekünk tálalt Amerika-képhez. Itt nem tündöklő és meghökkentő méretű felhőkarcolók bűvölnek el bennünket. Nem autócsodák áradata szédíti meg kelet-közép-euró- pai fantáziánkat. Nem a neonreklámok villogó káprázata vakítja el a szemünket. Nem bizony! Sziki Károly be akarta kapni Amerikát. Meg akarta mutatni, hogy ennek a szédületes álomvilágnak olyan arca is van, ami talán meghökkentő, de ha nem, akkor feltétlenül bizarr. Elképzelné valaki, hogy New-York házai tövében egy lakható és lakott indiánsátor áll? Mellette egy fabudi sikkantja meg az embert. Avagy: egy ágyú előtt használt, kimustrált gyerekkocsi pihen, amit megtetéztek elnyűtt kaca- tokkal, ócska ruhafélékkel. Szelídebb hangulatú szuvenír az a kép, amely azt mondja el, hogy a vaskerítésen ülő mókus alatt ott várakozik a vasrúdra felakasztva egy nylon-zacskó, amin óriási betűkből rajzolták ki a Thank You feliratot. Ugye, mosolyogni való szellemesség. De ezt is meg kellett látnia annak, aki nem esett hasra Amerika előtt. Még ettől is sokkal szelídebb, de fanyarkásan, kesernyésen szellemes az a fotó, amelynek címe Bezárt a Fehérház. A világszerte ismert épületet egy vasrács mögé dugta el a fotós rosszmájúsággal felérő fantáziája. Bevallom, én jóízűen megmosolyogtam ezt a produkciót. Sziki Károly kiállításának a címében megígérte, hogy: Hamm, bekaplak Amerika! ígéretét be is váltotta, mégha vannak Las Ve- gasról, nagyléptékű városbelsőkről és fürdésre csalogató óceánpartokról készített felvételei is — talán az aránytartás kedvéért?... Lehet. (gmf) Az ökumené — fogalom és gyakorlat is egyben — összehozta azt a találkozást, hogy Egerben két hangversenyt is adjon a debreceni Cantus, az ottani kollégium és teológia kitűnő vegyeskara, Berkesi Sándor karnagy együttese. Vasárnap délelőtt a református templomban, délután a Bazilikában léptek a közönség elé. A 250 évvel ezelőtt alapított, komoly hagyományokból építkező gárda Huszár Gálnak az 1560-as énekeskönyvéből vett dallamaival vezette be műsorát a székesegyház szentélyében. A műsor kapcsán utalás történt a szövegben és zenében egyaránt a francai Claude Gou- aimelre /1514-1572/, aki a Szent Bertalan éji pogromban lelte halálát. Még mindig a reformáció hősi koránál maradva hangzott fel Schütz Máté passiójának zárókara, majd az itáliai Scarlatti, a barokk korból Georg Böhm korái partitája /Ki Istenének átad mindent/, hogy aztán felcsendülhessen Bárdos Lajos kórusműve, amely művészi foglalata Jeremiás próféta könyörgésének. De ennél sokkal több is, nemcsak azért, mert 1956 tavaszán írta, hanem elsősorban azért, mert a sors, a történelem, minden rendű és rangú megcsa- pattatás ellenére — vagy éppen azért — a zeneszerző elpusztíthatatlan hite világlik ki a hangza- tokból, hűsége Istene iránt. És mire Kodály Genfi zsoltáráig felfutott a műsor, a 121. zsoltárhoz, már élményként, lelket forrósító felismerésként támadt a belső feszültség: akárhová tekintünk, akármerre tájékozódunk a század viharai között, akár nálunk, akár Európában, mindenütt a lélek küzdelme folyik-, folyt és vég nélkül fog folyni azért, hogy az igazság valahol, valamikor bennünk, vagy értünk diadalra jutnak. Vagy ezek megszülessék? Akár Scarlatti Exsultate-ját, akár Bárdosnak az Ady-versre írott Az Úr érkezését, akár Gárdonyi Zo/ííift Isten utainak dicsérete című művét hallgatom, kitetszik, az üldöztetés, a megaláztatás minden kínja ellen és azzal együtt megvan, megmarad az emberekben az a velük született tartalom, ahogyan a függést az isteni hatalomtól megélik. Az Úr dicsérete és a szívemnek kősziklája /ugyancsak Gárdonyi Zoltán vallomása/ szinte fel sem lebbenti azt a tragikumot, hogy ez az egykori, nem-is-akármi- lyen Kodaly-tanítvány, aki 1906- ban született, 1972-ben elhagyta az országot, mert akkor érezte megnyílni a menekülés lehetőségét az ateista államgépezet vasmarka elől-, lelkileg életben akart maradni. És ezeknek az itt megszólaló hitben — hűségeseknek századokon átívelően egybefonódik a sorsa, szellemi teljesítménye. A prédikátori és nyomdai foglalatosságai között bíbelődő Huszár Gál, akár a francia-hugenotta Goudimel, akár Bárdos, vagy Kodály egyként megvallottá Istent es az ő dicsőséget, amikor úgy érezték, hogy a hangjukra szükség van. És na van is a mgszólításban valami földi türelmetlenség /Siess, Uram, segedelmemre/, azt kell inkább észrevennünk, hogy Scarlatti pergő Hallelujájában, vagy Bárdos Jeremiás-idézésé- ben a legharsogóbb, mert akarattal felerősített tétel: az Úr az örökkévalóság, mindenehhez képest a vándorlás, az út az örök haza felé, az az örök hazavágyódás, amely itt, a Siralomvölgyében fogja körül az életünket. És éppen 1956 tavaszán gondolni erre egy nagy alkotás erejéig, a nagy bizonytalnság és nagy reménykedés idején — szellemi teljesítmény, a hősök világára utal. Ezt a gondolatsort, vagy inkább élményt köszönjük meg utólag a debreceni Cantusnak és azoknak, akik értesítettek erről az eseményről. A Cantus fiatal gárdájának ez a szeplőtlen hite fogott meg minket elsősorban. Az, ahogyan az. átélés alázatos erejével közvetítették mindazt, amit a szerzők — az időben és a sorsukban megélve — hittek. Egy-egy mű technnikailag, a kottatejeknek megfelelő megszólaltatása a forma ahhoz, hogy a tartalom, az áhitat megzengethető- vé váljék. Berkesi Sándor karnagy enekesei az Úr dícséretét nem azért vállalták , mert ezzel evilági feljebbvalóiknak akartak jó pontokat szerezni, hanem azért, mert tudják és hiszik, hogy az orando et laborando parancsának, kedves kötejessegének engedelmeskednek. És itt is az orando az imádság áll az első helyen. Ahogyan Kurgyis András is értékelhette műsorvezetésében. Karasszon Dezső orgonaművész a szivet megnyerő közvetlenséggel vezetett elő néhány művet. Főként Gárdonyi Zoltán kompozícióval éreztük, hogy az alkotások belső fénye, a modern embernek semmitől sem zavartatott — még a technikától, a szekularizált világ felfogásától, sem piszkítva-piszkáltatva, gőgjétől sem zavartatva vallotta: minden mélység és magasság, ami bennünk fellelhető, a lélek méltósága és öröme. És alázata. Szívesen elfogadnánk a művésztől egy hangversenyt a bazilika orgonáján! Farkas András Ahol tanfolyamok születnek Aligha van olyan gyöngyösi, aki az utóbbi egy-két évben ne hallott volna a legkülönfélébb tanfolyamok „szüloanyjáról”, a marker OTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft- ről. A virágkötéstől a kazánfűtésig igen széles repertoárral rendelkeznek, de a legnépszerűbbek talán a nyelvtanfolyamaik. Hogyan képesek ilyen széles skálájú képzési lehetőségeket felvonultatni? Önök talán mindenhez értenek?— kérdeztük Thiel- né Novák Zsuzsannát, aki „civilben” is hasonló dolgokkal foglalkozik, a Mátra Művelődési Központ szakelőadója. — Mindenhez ugyan nem, de annak a megszervezéséhez igen. Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségre, bármilyen képzésről legyen is szó. Csak a legkiválóbb előadókkal dolgozunk, és minden esetben bizonyítványt adunk a nálunk tanulóknak. A kft. két éve működik az OTK országos hálózat tagjaként, a munkanélküliek átképzésébe egy éve kapcsolódtunk be. Szerveztünk mar komplex külkereskedelmi ügyintéző, felsőfokú külkereske- delmi-árúforgalmi ügyintéző, gyors és gépíró, titkár, menedzser-asszisztens tanfolyamokat, a legújabb a nemzetközi titkári oklevelet adó oktatásunk. De voltak az utóbbi évben virágkötőink és kazánfűtőink is. Fennállásunk óta a munkanélküliek átképzése keretében mintegy kétszáz, az egyéb jellegű tanfolyamainkon közel háromszáz hallgatónk volt. — Igen sok nyelvtanfolyamot hirdetnek a különböző újságokban. — Különféle nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamokat szervezünk, és nagyon ügyelünk arra, hogy kizárólag nyelvtanárokkal dolgozzunk együtt. A nyelvoktatásnál igyekszünk a legkorszerűbb módszerek alkalmazását biztosítani a hozzánk jelentkezőknek. Nemrégiben ismerkedtünk meg a gyöngyösi nyelvtanárnő, Nagyne Vilcsek Zsuzsanna nyelvkészség felmérésére kidolgozott vizsgálati módszerével, és mintegy 50 nyelv tanulásra jelentkezett számára ingyenesen lehetővé tettük a vizsgalaton és a hozzá tartozó tréningen való részvételt. A hallgatók besorolását a közép és felsőfokú nyelv- vizsgaelőkeszítő tanfolyamainkra már az ott elért eredmény alapján végeztük. A kedvező tapasztalatokat értékelve döntöttünk úgy, hogy a hallgatóinkat első lépésként anyanyelvi tanárokkal fogjuk tréningeztetni. Bízunk benne, hogy ezzel a nyelv- tanulás hatékonyságát javítani tudjuk. — Tehát: munka, siker és — elégedettség? — Az biztos, hogy rengeteg munkánk fekszik az oktatásszervezésben. De természetesen akadnak problémáink is. Itt van mindjárt: a helyiség-kérdés. Jelenleg egy családi hazat bérelünk a Török Ignác utcában, ahol bizony eléggé szűkösen vagyunk. Szeretnénk egy megfelelő ingatlant vásárolni, de eddig még nem találtunk. Ha sikerülne, akkor talán — legalábbis ma úgy gondolom —, elégedettek lennénk. Molnár G. Krisztina Megjelent a Délsziget legújabb száma E napokban viszi szét a posta országszerte a hatvani megjelenésű Délsziget folyóirat legújabb számát, amely először készült helyben, vagyis a hatvani Che- miprint Nyomdaüzem műhelyeiben, de küllemre semmivel sem marad el a Borsodi Nyomdától, amely 1986-os „feltámadása” óta állította elő. Szemre is tetszetős a lap, kifogástalanok a fotómásolatok, ami azért fontos most, mivel két tucatnyi reprodukciót közöl a szerkesztő a Hatvani Galéria november 28-án nyíló X. országos tájfestészeti bi- ennálé anyagából, s szerepel oldalain nemcsak a díjazottak listája, hanem a tárlat egész katalógusa. Ami Papp Béla bevezető írását illeti, az átfogó munka részletesen elénk tálja ezalkalommal az Ausztriában élő magyarság helyzetét, érintve nemcsak a diaszpórák politikai töltésű érze- lemvilágát, hanem mindazokat a jelenségeket, amelyek a burgenlandi honfiak érdeklődését, kul- turálódását motiválják. Szomorú főhajtás Cs. Varga István munkája, amelyben egyik legjelentősebb Németh Laszló-kuta- tónk, a nemrég elhunyt dr. Gre- zsa Ferenc tevékenységét mérlegeli a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából. Tüskés Tibor ugyanakkor — szintén visszanyúlva az időben — egy kevéssé ismert Móricz Zsigmond regényt, a Bált veti össze az egész életművel. A tanulmányoknál maradva feltétlenül érdeklődést kelthet az olvasóban a kiváló néprajzos, Katona Imre professzor munkája, amelyet a „második” nem, a nő kidolgozatlan néprajzával kapcsolatban vet papírra, s végső kicsengésként leszögezi: napjainkban egyre kiteljesedő és globális szemlélet tapasztalható, s e kiegyenlítődés tendenciája nemcsak a fejlődési fáziskülönbségekre, hanem a két nem — nő, férfi — helyzetére, viszonyára is vonatkozik. Mindnyájunk harmonikusabb jövőjéről van szó, nem maradhatunk tehát tétlenek! Jelenünk méltatlanul agyonhallgatott költője, Sinka István életműve előtt is tiszteleg ugyanakkor a Délsziget A paraszti szó művésze címmel Véri Lajos teszi le mellette voksát. Élvezetes a 24/1992-es Dél- sziget-szám szépirodalmi publikációja is, különös figyelemmel D. Szabó László humorral átszőtt, életszagú novellájára, amelynek két topis, Rómába vetődött magyar szereplője az emigráns-élet keserédes ízeit kóstolgatva próbál magának jövőt teremteni. Nem kevésbé érzékletes Padisák Mihálynak ama gyermekkori emlékeket élesztgető karcolata, amely a jelenünkből lassan kivesző drótostótokról rajzol portrét. Versekkel Árpás Károly, Büki Attila, Varsa Zoltán, Vidor Miklós, Los Angelesből Zas Lóránt, Kolozsvárról Kónya Sándor jelentkezik a lapban, Cseh Károly pedig Gisela Steineckert költeményét ültette németből magyarra.
