Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-10-11 / 240. szám

HÍRLAP, 1992. október 10—11., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Cári arany a tenger mélyén Egy „ enciklopédista ” Öt és fél tonna, a cári biroda­lom állami kincstárából való ara­nyat szállított fedélzetén az Edinburgh nevű brit cirkáló, amikor ötven évvel ezelőtt, má­jus másodikán eltalálta egy né­met torpedó. A kétfejű sasos cári pecséttel ellátott 465 aranyrúd- dal a Szovjetunió az amerikai fegyverszállítások egy részét akarta kifizetni, a cirkáló és ra­kománya azonban sohasem érte el útjának célját. A 93 jellegtelen ládába cso­magolt kincset 1942. április 25- én az oroszországi Murmanszk kikötőjében rakodták be a cirká­ló fedélzetére. A csomagok tar­talmát csupán néhány brit tiszt és pár szovjet kormányhivatalnok ismerte. A tízezer tonnás Edin­burgh 850 főnyi legénységével, a „QP ll”-es teherhajó-konvojjal az izlandi Reykjavik felé tartott. Öt nappal a hajó kifutása után az Edinburgh-t kilőtte a németek U 456-os tengeralattjárója. A cirkáló ekkor mintegy 11 tengeri mérföldnyire haladt a hajókara­ván előtt, az úszó jégtömbök ha­táránál. Az Edinburgh parancs­noka, Hugh Fulkner remélte, hogy cikcakk-menetben manő­verezve sikerül elkerülnie a né­met tengeralattjárókat, amelyek az utóbbi időben fokozták tevé­kenységüket a térségben. Az előadásnak vége, a díszle­tek megmaradtak. Például a fel­számolt keletnémet légitársaság, az Interflug egyik neonhirdetése Kelet-Berlinben, a Marx Károly­ról elnevezett, s (egyelőre) át nem keresztelt sugárút házának tetején. Megmaradt a korábban Sztálin nevét viselő sugárút is, mi több: a varsói vagy moszkvai „ulicák” hangulatát idéző nyíl­egyenes, csaknem száz méter szé­les utca ötvenes években emelt épületeit, mint a történelem da­rabkáját, műemlékvédelem alá akatják helyezni. A Kelet-Né- metországot magába olvasztó Nyugat-Németországnak amúgy is jó oka van a sugárúti paloták megőrzésére: innen in­dult ki 1953 júniusában a kelet­német rendszer elleni zendülés, a Sztálin út építői kezdtek először zúgolódni a felemelt munkanor­mák és a rossz ellátás miatt. 1953. június 17-ről 1990-ig min­den évben akkurátusán megem­lékeztek a másik Németország­ban. A Marx Károly sugárút a Frankfurter Alléban folytatódik, ebből nyílik a Magdalena utca, amely manapság „jó címnek” számít a keleti és a nyugati mű­gyűjtők körében. A kelet-berli­niek az elmúlt évtizedekben is is­merték az utcácskát: az állam­biztonsági minisztérium (Stasi) épületegyüttesének keleti trak­tusa nyílott arra. Manapság az jár be oda, aki csak akar. A házfalak még őrzik az 1989-es fordulat vi­haros napjainak emlékét, a Stasi épületét megrohamozó és aktáit követelő tömegből spriccelték Miben rejlik vajon a hosszú élet titka? Nos, a világ legmaga­sabb várható élettartamával mél­tán dicsekedő Japán néhány tu­dósa arra a következtetésre ju­tott, hogy a megoldást a zöld tea körül is kell keresgélni. Ha meg­vizsgáljuk a zöld növény elismert vagy feltételezett gyógyerejét, le­nyűgöző listát kapunk. A tea al­kalmas a fertőzések leküzdésére, a cukorbetegség és a fogszuvaso­dás ellen, csökkenti a koleszte­rinszintet és a vérnyomást, meg­erősíti a hajszálerek falait, fogyó­kúrás és vízhajtó hatása van. Fontos szerepet játszik a rák megelőzésében, de hatásos a fe­hérvérűség és az AIDS kezelésé­ben is. Egy rákkutató intézet tudósai szerint a zöld tea egyik keserű al­kotóanyaga fékezi a leukémiáért és az ÁIDS-ért felelős vírusok szaporodását. Ennek az anyag­Hiába: már az első német tor­pedó eltalálta a cirkáló jobb ol­dalát. A második leszakította fa­rának egy részét és a kormányla­pátot, úgyhogy a hajó kormá- nyozhatatlanná vált. Narvikból három német rom­boló érkezett a tengeralattjáró segítségére, hogy elsüllyesszék az Edinburgh-t. A brit cirkáló­nak azonban még sikerült egyik támadóját harcképtelenné ten­nie, ezt követően azonban sorsa megpecsételődött: a Z 24-es romboló több torpedója is elta­lálta. A brit hajókaraván parancs­noka, Stuart Bonham-Carter el­lentengernagy mentőcsónakok­ba szállíttatta a 790 túlélőt, végül egy brit romboló adta meg az Edinburgh-nak a kegyelemlö­vést, és aranyával, valamint hat­van elesettel együtt a tenger mé­lyére küldte a cirkálót. A brit hadügyminisztérium hivatalosan háborús sírhellyé nyilvánította az Edinburgh-t, amelynek nyugalmát nem sza­bad háborgatni. Évtizedeken keresztül elve­szettnek tűnt az aranykincs. A brit kormány csak 1957-ben ol­dotta fel részlegesen azt a rende­letet, amely megtiltotta, hogy bárki lemeriiljön a cirkáló ron­csaihoz. Az Északi-tenger olaj­tele őket lemoshatatlan festék­kel: „Itt valami bűzlik”, „Soha többé Stasit”, „Koppintsatok a vörösök körmére”. Kissé talá­nyosabb az a felirat, amelynek szerzője angolul követelte, hogy „Kopjanak le a náci disznók”. A belső udvarokon konténe­rekben gyűlik a szemét, az iratok, a tankönyvek, például egyetemi jegyzetek a dialektikus és a törté­nelmi materializmusról, vagy szerzői közösségek művei az SZKP-ról. Ügyet senki sem vet rájuk, a legtöbben az egyik épü- letszámyban nyílt rendelőkbe igyekeznek. A mű- és relikviagyűjtők, a nosztalgiázok vagy az olcsón vá­sárolni akarók a „Szauna” felira­tot keresik. A köztisztasági intéz­mény szomszédságában van a kultúrterem, a „jó cím”. Hóna­pok óta minden csütörtökön itt árusítja ki a berlini vagyonügy­nökség a minisztérium irodái­ban, üdülőiben, konspirációs la­kásaiban elárvult tárgyakat, egy- egy alkalommal 15-20 ezer már­kás bevételre téve szert. Az ügy­nökség karácsonykor kívánja le­zárni az akciót, amelyet Berlinen kívül vidéki városokban is meg­hirdetett. A vagyonügynökség szigorúan üzleti alapon jár el, például csak májusban „dobja be” a szezontárgyakat, a kem­pingszékeket, asztalokat, nyug­ágyakat, mert kereslet irántuk leginkább akkor lesz. 1992 borús áprilisában már hiánycikknek számított a Ho- necker-arckép, a meisseni porce­lánból készült vázák Dzerzsinsz- kij arcképével. A kínálatra így nak a hatóereje állítólag az AZT, az egyetlen törzskönyvezett AIDS-ellenes gyógyszerrel ha­sonlítható össze. A sejtfehérjékre gyakorolt mellékhatása miatt azonban ez az anyag még mindig nem adha­tó AIDS-es betegeknek. A felta­láló kutatóorvos azonban bízik a gyógyszer mielőbbi kifejleszté­sében. A zöld teát Kínában már 4000 éve ismerik. Japánba a VIII. szá­zad körül került át buddhista szerzetesek közvetítésével, és villámgyorsan elterjedt az egész szigetország területén. A teaivás szertartása szinte vallássá vált a japánok körében, a teafogyasz­tás művészetét külön oktatják a felnövekvő nemzedékeknek. A fekete teával ellentétben le- forrázáskor a zöld tea nem veszti el gyógyhatását teljesen — felté­ve, hogy rövid ideig áztatják a le­és földgázkincsének kiaknázása­kor bevált új mélytengeri techni­kák irányították rá újra a figyel­met a 250 méter mélyen fekvő aranyra. De csupán 1981-ben adtak engedélyt a brit és a szovjet ható­ságok a Jessop Marine Recoveri­es nevű angol vállalatnak, hogy feltáró munkálatokba kezdjen. Más brit, norvég és szovjet hiva­tásos kincskeresők korábbi kí­sérletei rendre már az elején cső­döt mondtak: meg sem találták a roncsot. Keith Jessop — maga is búvár — több cég bevonásával látott hozzá a hajó és a kincs megkere­séséhez. Az előzetes megállapodások értelmében az arany 36 százalé­ka — biztosítási arányuknak megfelelően — a szovjeteket il­lette, a kiemelt arany 18 százalé­kát Angliának kellett megkap­nia, 45 százalékot a kiemelők sö­pörhettek be. Az amerikaiakat a biztosító már korábban kártalanította. A vállalkozáshoz Jessopék két német hajót béreltek: a Damm- tor ellátóhajóként szolgált, a fő feladat a Stephaniturm nevű, speciális kialakítású hajónak ju­tott, amely egyébként a tengeri olajkitermelő állások alapzatá­nak építését és javítását végezte. sem lehetett panasz. Az ide elza- rándoklók — minden csütörtö­kön több ezren — a tárgyiasult történelmet tapogatják, a kevés­bé fennköltek a tárgyak hasznos­ságát vizsgálgatják, az „echt” ke­letnémet stílusban készült búto­rokat, csizmákat, edényeket, függönyöket, munkaruhákat mustrálgatják — és vásárolnak. A kisnyugdíjasok a gyakorla- tiasabbak, hisz hol lehet kapni manapság termoszt két márká­ért, poharakat néhány pfenni­gért, vagy műbőr bevonatú szé­ket egy zsebkönyv áráért. Apro­pó, könyvek. Az egyik asztalon Stasi-könyvtárakból visszama­radt művek hevernek, a keletné­met kultúr- és kiadási politika keresztmetszetét kínálva. Soha vissza nem térő alkalom besze­rezni Palotai Boris novelláit, Jó­kai Aranyemberét, vagy Radó Sándornak a hely szelleméhez il­lő beszámolóját, a „Dóra jelen- ti”-t — németül. Egy házaspár kimustrált feke­te telefonkészüléket cipel autó­jához: hamburgi lakásukat fogja díszíteni a „pikáns” tárgy, nem akármilyen beszélgetéseket bo­nyolíthattak le rajta. Hiánycikk már a keletnémet zászló is, ám tíz márkáért meg lehet kapni az ifjú­sági szervezet kék színű lobogó­ját. Minél inkább ritkaság már valami, a vagyonügynökség an­nál inkább megkéri az árát. Az NDK közigazgatási falitérképét sem fogják újranyomni egyha­mar, 50 márkát kénytelen leszur­kolni az, aki még mindig a me­gyéket és nem a tartományokat akatja számlálgatni. veleket. Sajnos az A- és az E-vi- tamin így is kioldódik, a levelek C-vitamin, kalcium- és vastartal­ma pedig a felére csökken. Egy találékony japán professzornak ekkor jutott eszebe, hogy ne igya, hanem „egye” a teát: a le­velek rágcsálásával próbálko­zott. Magyarázata szerint 6 gramm teafű elfogyasztásával szervezete E-vitamin-szükségle- tének 50 százalékát biztosítja, A-vitamin esetében ez 20 száza­lék. A múlt hónapban a zöld tea már meg is jelent a japán piacon új formájában: ehető porként. Konyhai szakértők szerint a teapor kiválóan alkalmas pásté­tomok, rostonsültek, hamburge­rek, spagettik, saláták díszítésé­re. Fagylaltot már készítettek be­lőle, most rágógumit is ízesíte­nek vele. Ha hinni lehet egyes kutatóknak, a részegség ellen is hatásosan alkalmazható. A Stephaniturmból búvárha­rangot engedtek le 15 méterrel a roncs fölé. Egy búvár — bizton­sági okoból — a harangban ma­radt. A másik kötélen leereszke­dett, majd lángvágóval nyílást vágott az oldalára dőlt hajó tör­zsén. Igen óvatosan kellett eljárni, mivel a cirkálón elsüllyedésekor jelentős mennyiségű éleslőszer és robbanóanyag maradt. A bú­vároknak két hétre volt szüksé­gük, míg eljutottak a „kincses- kamrához”. Munkájuk során számos videofelvételt készítet­tek. A tájékozódásban segítette őket, hogy az Edinburgh Belfast nevű ikertestvére múzeumként a Temzén van kiállítva, így minden lépést előre meg lehetett tervez­ni. 1981. szeptember 17-én sike­rült 465 aranyrúd jelentős részét a felszínre hozni, 34 rudat azon­ban — mivel hozzáférhetetlen szegletben feküdtek — nem sike­rült kiemelniök. A bonni brit nagykövetség nemrégiben egy kérdésre vála­szolva megerősítette, hogy 34 rúd még mindig az Edinburgh roncsában van, amelyet most már végérvényesen háborús sírrá nyilvánítottak: többé nem zavar­hatják kincskeresők az elesett brit matrózok örök nyugalmát. Kairó válságban Kairó, a 12 milliós metropolis bajban van, s ezt egy, az elnök ál­tal nemrég kinevezett bizottság hivatalosan is megállapította. A bizottság javaslatokat is tett Atef Szedki miniszterelnöknek abban a reményben, hogy ösztönözni fogja az elképesztő lakáshelyzet, a közlekedés és a zsúfoltság okozta problémák enyhítését. A javaslatok szerint meg kellene tiltani a gépjármű-közlekedést a belvárosban, ki kellene telepíteni a kormányhivatalokat Kairóból, és meg kellene kísérelni a betele­pült munkanélküliek visszatele­pítését falvaikba. A meggyilkolt Anvar Szadat elnök 10 évvel ezelőtt a Kairótól 90 kilométerre északra fekvő Szadat Cityt akarta Egyiptom fővárosává tenni, de mindössze tízezren költöztek oda. Hatal­mas hivatali épületek, amelyek a minisztériumok befogadására épültek, üresen állnak ott, akár­csak a többemeletes lakóházak. Mintegy 70 üzemet telepítettek az új városba, de kevesen akar­nak véglegesen letelepedni, bár a lakbérek alacsonyak, a fizetések aránylag magasak, és ami Egyip­tomban ritka, van még szabad te­rület. Mahmud Szalah padlóké­szítő munkás azt mondta a Reu­ter brit hírügynökség munkatár­sának, hogy azért lakik Szadat Cityben, mert vállalata fizeti a lakbérét és 91 egyiptomi fontot, 27 dollárt takarít meg 230 font (69 dollár) fizetéséből azzal, hogy nem kell naponta Kairóból oda-vissza utaznia. Mégis azt tervezi, hogy visszaköltözik a fő­városba, ha megnősül. Kairó belvárosa olyan zsúfolt, hogy gyalogosan hamarabb eléri az ember a célját, mintha a par­koló kocsikat és az árusok bódéit kellene hosszasan kerülgetnie autójával, amíg helyet talál. A városban négyzetkilométeren­ként 27.642 ember él. Ilyen sű­rűséggel a Föld egész lakossága elférne Kalifornia területén, és még maradna is üres hely. Á gazdasági bajok és a faluról beözönlő munkanélküliek olyan állandóan növekvő tömeget hoz­tak létre, hogy az emberek lehe­tetlen körülmények között ten­gődnek. Egy család például egy áruház teherautójának szétron­csolt karosszériájából készített magának lakást, egy másik az új filmeket népszerűsítő hirdetési táblák alatt húzza meg magát, sokan azonban egyszerűen a jár­da kövezetére leterített újságpa­píron töltik az éjszakát. Khaled Ahmed al-Abbaszi, 25 éves kárpitos, aki a felső­egyiptomi Assziutból érkezett hat évvel ezelőtt Kairóba, olyan szerencsés, hogy két másik fiatal­emberrel együtt bérel egy szo­bát. A vízvezetéken és a toalet­ten azonban az épület 20 másik lakójával kell osztoznia. A franciáknak „Lö Nazsel”, az angoloknak „Naidzsel” — de a nevet ismerik japán és kínai nyelven, olaszul és németül is fo­galom az érdeklődőknek és a szakembereknek A „Nagel” úti­könyvek sorozata. — Nem igazán kedvelem, ha útikönyvnek nevezik ezeket a ki­adványokat — mondja aprócska párizsi irodájában, a Szajna bal artjának egy kicsiny házában a 4 éves, Igloról elszármazott Lou­is Nagel, Nagel Lajos. Kicsiny iroda ez, csupán néhány szép re­gi bútordarab, térkép és a testvér, a nagyszerű festőművész, Nemes Endre két képe díszíti — a kiadó központja mar évek óta Genfbe költözött, s itt csak a kis, de so­kak által jól ismert iroda és egy üzlet maradt. Ilyenkor, vasárnap csak a gazda van otthon. — Mi enciklopédiáknak ne­vezzük ezeket a köteteket, azt akarjuk, hogy a kulturált utazó mindent megtudjon arról az or­szágról, ahová készül. Az eddig megjelent kötetek terjedelme együttvéve több mint 30 ezer ol­dal, a legtöbb nagyenciklopédia nem tartalmaz ennyi ismeretet. A térképen, amely a Nagel- féle úti enciklopédiák által is­mertetett világot mutatja, már csak nagyon kevés a fehér folt: egy-két ázsiai ország, Dél-Ame- rtka néhány állama es Ausztrália az, amelyről még nem jelent vol­na meg „A Nagel”, s az afrikai kontinens északi és déli felének egynémely országa pedig csak rózsaszínnel van besatrrozva: ezekről most készül a könyv. A piros fedeléről ismert útikalau­zok közül francia, angol, német nyelven egyaránt több mint nyolcvan kötet jelent meg azóta, hogy a sorozat első kötete napvi­lágot látott. — 1947 nagyon jó év volt a francia könyvpiacon — emléke­zik az örökfiatal Nagel Lajos. — A mi kiadónknak is jól keltek el a könyvei. De én aggódtam: ez nem fog örökké tartani. A hábo­rú természetesen kiéheztette az olvasókat, sok jó olvasmányhoz nem juthattak hozzá, de egyszer csak eltelnek. Valami olyan terü­letet kell találnunk, ami tartósan vonzza az olvasót. Összehívtam munkatársaimat, és megvitattuk mindezt. Az útikalauzok gondo­lata hamar felmerült, s néhány nap múlva egy második tanács­kozáson már meg is állapodtunk abban, hogy útikönyveket fo­gunk kiadni — s abban is, hogy azok milyenek legyenek. — Turistakalauzt tulajdon­képpen könnyű „összehozni”. Nehány oldal szöveg a legfonto­sabb látnivalókról, harminc­negyven fénykép, amelyeket az idegenforgalmi szolgálatok álta­lában szívesen és ingyen adnak — sokszor ez is elegendő. Mi más utat választottunk: alapos és át­fogó ismereteket kívánunk adni. A mi útikalauzunk Kínáról több mint másfél ezer oldalas. Nem­csak az érdekes látnivalók bemu­tatására törekedtünk, hanem Kí­na történetének, kultúrájának megismertetésére is. A japánok igazán jól ismerhetik Kínát, mégis a mi enciklopédiánkat for­dították le japán nyelvre, s máig is ez a leginkább kelendő. — Mi olyanoknak akarunk könyvet adni a kezébe, akik utazni és tanulni akarnak, s olyan könyvet adunk nekik, amelyben mindent megtalálhatnak. Nem azt akarjuk, hogy töviről hegyire elolvassák, hanem azt, hogy ha valamilyen kérdés különösebben érdekli őket, lapozzanak bele a könyvünkbe, és találják meg rá a választ. Jó szövegeket, jó térké­peket, jó útiterveket ajánlunk nekik. A Nagel kiadó azonban nem­csak az „úti enciklopédiáról” hí­res — enciklopédikus gondolko­dást tükröz kiadványainak soro­zata is. Csaknem húsz különféle sorozatában igen sok minden megtalálható: filozófiai könyvek és szépirodalom, művészettörté­net és esszéirodalom, politikai kiadvány és költészet, sőt egy különleges sorozat is: „A szere­lem és a művészet”, amely a kü­lönböző kultúrák legszebb eroti­kus irodalmi és művészeti alko­tásait gyűjtötte össze. Éppúgy megjelent a Nagel kiadónál Montesquieu összes művének igen szép kiadása, mint a „Ki ki­csoda Svájcban?” kötet is. Van könyv, amelyen évekig dolgoz­tak, míg eljutott az olvasókhoz, van, amely viszonylag gyorsan elkészül. De mindegyiket rend­kívüli szerkesztői műgond, át­gondolt kiadói koncepció jel­lemzi, hiszen Louis Nagel, Nagel Lajos immár a húszas evek vége, a harmincas évek eleje óta van je­len könyveivel a francia és a nemzetközi könyvpiacon. — Talán annak köszönhető mindez, hogy én tulajdonképpen már 18 éves koromban tudtam, mit akarok csinálni, és sikerült is megcsinálnom. Ehhez persze, szerencse is kellett, de főként az, hogy következetesen csináljam, amit akarok, és igyekezzem jó előre gondolkodni. Nagel Lajos — 84 évesen — most is állandóan előre gondol, állandóan úton van. Kiadói tevé­kenységét sok-sok kitüntetés, díj ismerte el, államfők és filozófu­sok, írók és politikusok tartják barátjuknak. A „Lö Nazsel” rö­videsen újabb kötetekkel jelent­kezik — s mint szinte minden ed­digi kiadvány, ezek is bizonyosan sikert hoznak kiadójuknak. Az AIDS csökkenti a népszaporulatot... Egy dél-afrikai tanulmány, amely az AIDS-sel foglalkozik, fe­hér és fekete állampolgárok szélsőséges véleményét idézi: „Az AIDS áldás. A feketéket már nem lehet kézben tartani. Gon­dolkodás nélkül nemzik a gyermekeket” — mondta egy fehér férfi. „Az AIDS nem is létezik. A fehér ember piszkos fantáziájának szü­leménye” — vélekedett egy fekete munkás. Mary Cree, a tanulmány szerzője, aki a johannesburgi városi ta­nács egészségügyi igazgatóságán dolgozik, azt írja, hogy a rasszizmus, a szegénység és a tudatlanság gyorsítja a gyógyíthatatlan betegség ter­jedését a Dél-afrikai Köztársaságban. Azzal vádolja a fehér kor­mányzatot, az egészségügyi hatóságokat és az állami televíziót, hogy nem informálják a lakosságot erről a súlyos emberi tragédiáról. — A fehérek — mondta a Reuter brit hírügynökség munkatársá­nak — erkölcsi okokat hoznak fel a biztonságosabb szexet és az óvszer használatát ismertető kampány ellen. Sok fehér dél-afrikai kegyetlen elégtételt érez, mondván, ha semmi más, az AIDS csökkentem fogja a fekete népszaporulatot. Szakértők szerint a betegség terjedése Dél-Afrikában hamarosan elérheti az Afrika többi országában tapasztalható sebességet.­Clive Evian, az AIDS elleni küzdelem egyik vezetője egy interjú­ban kijelentette: becslések szerint már 250 ezer fertőzött található a 37 milliós országban. Egy AIDS-ról szóló helyi nyelvű tévésorozat díjat nyert, de csak a késő éjszakai órákban tűzték műsorra. A tudatlanság miatt sok fertő­zött fekete, miután közölték vele, hogy vírushordozo, nem is érdeklő­dik, milyen kezelésre lenne szüksége. Érthető, hogy ilyen körülmények között számos rémtörténet hall­ható — írja Mary Crewe —, például arról a fehér bébiről, aki azért fer­tőződött, mert fekete dajka szoptatta. Az állami propaganda erkölcsi normákkal dolgozik, például a há­zasságtörés ellen prédikál, holott hasznosabb lenne az óvszer haszná­latát ajánlani. Hiszen azok a fekete munkások, akik távol élnek fe­leségüktől városi munkásszálláson, nehezen bírhatok rá az önmegtar­tóztatásra. Másrészt a munkástelepeken élő nők egy része csak szex­ből képes eltartani magát. A tanulmány arra is rámutat, hogy a politi­kai erőszak is segíti az AIDS terjedését. — Azt mondjak, hogy az AIDS 10 év múlva megöl. De itt 25 em­ber halt meg pillanatok alatt, mert lelőtték őket — mondta egy politi­kai aktivista Vosloorus kerületben. — Nem könnyű képtelennek minősíteni az ilyen véleményeket, hi­szen reális alapjuk van. Fehér politikusoktól az apartheid virágzása idején még olyan nyilatkozatokat hallhattunk, hogy meg kellene vál­toztatni a fekete lakosság ötszörös számbeli fölényét a fehér lakosság­gal szemben. S az ehhez hasonló nyilatkozatokat nem lehet olyan gyorsan elfelejteni — állapítja meg a tanulmány szerzője. Kelet-berlini kulisszák és relikviák között A zöld teában rejlik a hosszú élet titka? 4 * >

Next

/
Thumbnails
Contents