Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-27 / 253. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. október 27., kedd Fordulat az egyház felfogásában? A hívők közéleti felelőssége Igazán megéri a fáradságot, azt a szép élményeket nyújtó sétát, amit megtehet az ember így, október végén is a reggeli órákban Noszvajon. A gyerekek fél nyolc óra tájban zajosan mennek az iskolába. A kőművesek már a falakon állnak, nem messze tőlük a másik oldalon pedig az iskola tornatermének alapjait betonozzák az építők. A buszmegállóhoz egymás után érkeznek a járatok Bogácsról, meg a többi környékbeli borsodi falukból, hogy a felszállókat is tovább vigyék Eger irányába. A vasbódén plakát csalogat a szombati szüreti bálba, az 1770-es évek közepén épült De la Motte kastélyba. Most már oda is beléphetnek a helyi fiatalok. Á Síkfő-tó tele vízzel és csenddel. Tiszta, mint ahogy az egész főutca, ahol a minap elkészült kopjafa-kompozíció, a II. világháborúban elesett helyi katonák, áldozatok emlékére emelt emlékmű is szépségével, tiszta egyszerűségével avatásra vár. Az októberi forradalom évfordulóján lett volna ennek a napja, de a honvédelmi miniszter nem tudta megjelenését biztosítani, így helyette dr. Raffai Ernő honvédelmi államtitkár adja majd át november 5-én délután 4 órakor. Süt a nap, beragyogja a fába vésett névsort, a kiegészítéseket is, akiket felkutattak, a zsidó val- lásűakat. Fürdőznek, mosolyognak az előkertekben a virágok; az öreg fák szinte óvják nagy termetükkel, merevmozdulatű ölelésükkel a közéjük ültetett csemetéket. Az idén kerültek a helyükre. A kép, a látvány mindent megmagyaráz: nem véletlen, hogy a virágos városokért, falvakért benevezett nemzetközi „vetélkedőben” a noszvajiak az Eu- rópa-dtj 3. helyezését érték el. — Nagy örömmel fogadtuk a hírt. Ezzel is tovább öregbítettük kedves községünk hírnevét. — mondja később Pintér Elemér polgármester, aki koránkelő emberként már kétszer is bejárta a települést a „hivatali kezdés idejére”. — Tetszett, mert az értékelésnél névszerint is megemlítették a falu nevét, ahol a szervezés elindításától kezdve az önkormányzat jól mozgósított, a lakossággal együtt összefogva tudta a munkát, a falu díszítését elvégezni. — Kevés idő, lényegében két Egerben a nemrégiben lelki- gyakorlatot rendezett az Országos Hitoktatási Bizottság az egyházmegyék küldöttei, hitoktatási szakemberek és tényleges pap- és világi hitoktató(nő)k számára. Kereken száz résztvevője volt a kurzusnak, de a szenzációt nem az jelentette, hogy a nők voltak már többségben, hanem a meghirdetett és 3 napon át elemzett anyag tárgyköre. Ez ui. a hívők közéleti felelősségéről serinek erkölcsi kötelességként való hirdetéséről és tanításáról szólt a kate- kézisben — ifjúság és felnőttek számára egyaránt. Elvben ugyan e tételt eddig is vallotta az egyház, de a magyarországi gyakorlatot illetőleg feltétlenül fordu- latról kell beszélni a múlthoz képest. Főképp ha figyelembe vesz- szük, hogy nem valami provinciális merészségről van szó. Az előadók közt ui. négy püspök is volt (Seregély érsekkel az élen), és a támaválasztás a püspöki kar szándéka szerint történt. A „fordulat” bemutatásához a múltat is idézni kell. A diktatúra évtizedeiben közismert volt az egyház szánalmas helyzete. Az egyház és állam elvi szétválasztása ellenére állandóan belekény- szerítették az egyházakat különféle kooperációkba, támogató, együttműködést hangoztató nyilatkozatokba, vagy pld. papképviselők parlamenti szerepeltetésébe, s legáltalánosabban a papság „béke-mozgalmi” tevékenységébe. Mindezt keserves megaláztatásban viselte az egyház, bár ahol lehetett és akadt elég bátorság is, kitértek a kényszerítés elő. A „puhuló” diktatúra éveiben pedig mind jobban passzivitásba vonult vissza az egyház, s ezzel együtt inkább a gettóba szorultság hátrányát is vállalta. Az ebben az időszakban kialakult magatartás, mint egzisztenciális védekezési reflex, élt tovább a rezsim-váltás idején, s ez tulajdonképpen mindmáig jellemző volt a magyar egyházra. Még a Szentatya határozott, felrázó beszédei sem tudták sokáig megváltoztatni e „hivatalos" felfogást és gyakorlati magatartást, a papságnál is alig (elszigetelten ), a világiaknál pedig — akiket eddig sajnos amúgy is „engedelmes ” passzivitásra neveltünk, még kevésbé. De a fordulat ezen a lelkigyakorlaton — hála Istennek — látványosan és hatalmas hangerővel bekövetkezett, és tulajdonképpen az eddigi magatartás éles kritikájával kezdődött. A magyar egyház ájult, kábult, még nem eszmélt föl — hallhattuk többféle, drámai megfogalmazásban. A keresztény társadalom álmos, bénult, tehetetlen... Az egyházról minden rosszat írhatnak, mondhatnak a szabadság nevében, s alig akad valaki, aki tudna, merne válaszolni. Nincsenek a katolikus egyháznak képviselői? Hol vannak a keresztény, hívő szakemberek, újságírók? Mert nem a hitoktatóknak, még kevésbé a papoknak, püspököknek kell politizálni, hanem a keresztény társadalom felnőtt tagjai, férfiak és nők kell, hogy vállalják e feladatot. A mi ügyeinket nekünk kell képviselni. Élni kell aktív és passzív állampolgári jogainkkal, mert a közéletből nem vonhatjuk ki magunkat — „méla undorral”, érdektelenséggel a politika iránt, passzivitásba, elefántcsonttornyos, előkelő, kényelmes magányba visszavonultan... További mozaikok az elhangzott előadásokból, logikai rendbe sorolva: a közéleti hatalom — a közösség javát szolgálandó — Istentől való. De lehet visszaélni is vele. Ennek megakadályozása hónap állt rendelkezésünkre a felkészülésre — teszi hozzá némi szünet után. — Ha több időnk van? De ne legyünk elégedetlenek. Még helyi versenyt is hirdettünk négy kategóriában: Noszvaj legszebb erkélye, legszebb kertje, legszebb udvara és legszebb ablaka. A zsűri aztán nagy dilemmába került, mert „erős” volt a mezőny. Két első és két harmadik helyezést is meg kellett állapítaniuk. Az elsők lettek a fentiek sorrendjében: Komáromi Lászlóné, Szabó Sándorné, idős és ifjú Balázs Ernőné, valamint özv. Komáromi Elemérné és Balázs Jánosné. — Mi volt a díj?— vetjük közbe gondolatfrissítőnek, miközben kétszer is telefonhoz hívják. — Oklevelet kaptak a győztesek, rajta a portréjukkal. Albumot is készítünk, és ezt kitesszük a községháza nagy hirdetőtáblájára. Addig lesznek ott míg legyőzőre nem akadnak, ugyanis jövőre az egészet megismételjük. Azt szeretnénk elérni, hogy tovább folytatódjon, hagyományis a keresztényi kötelességek közé tartozik — a család, egyén és társadalom érdekében. Az Istentől származó hatalom ui. el van osztva a társadalomban. A részhatalom, amely minden egyénnek kijut, kötelezettséget ró mindenkire. A közéletben való részvétel tehát a keresztény kötelességek, erkölcsi erények sorába tartozik. Nem bújhatunk ki e felelősség alól, és persze mindig legjobb lelkiismeretünk szerint kell cselekednünk, Isten segítségét és áldását is kérve. „Vessétek hatalmatok alá a földet” — olvassuk a Biblia első lapjain, és ezt a jogot és kötelességet mindenki megkapta, kisajátítani senkinek sincs jogában... Az ószövetségi „ígéret Földjét” is végső fokon minden ember számára készítette az Isten a krisztusi üdvözítés erejében. A haza szeretetének és köteles szolgálatának itt van a metafizikai, teológiai gyökere. Ha az Istentől kapott földi hazával nem törődik az ember, szeretheti-e igazán a mennyeit? A földi haza az éginek előképe. Jézus példa- mutatása e téren is beszédes, és megrendítő, ahogy megsiratta Jeruzsálemet. Nekünk nem fáj hazánk, lakóhelyünk sorsa? Tudunk-e együttérezni városaink, falvaink gondjaival, problémáival?... A diktatórikus hatalom rombolta e keresztényi és hazafias értékeket, és az ilyen érzések kioltása volt a cél. Most ezeknek az értékeknek és érzelmeknek újraélesztése a feladat, és ez a jövő garanciája is. E program megvalósításának eminens helye legyen a hittanóra, gazdag érzelmi töltéssel, lelkesítő gondolatokkal és eszmékkel, emóciókkal. És a gyermekeket ne csak elméletileg, szavakkal bíztassuk a közéleti feladatok vállalására, hanem segítsük őket nyá váljon ez a verseny, amely nemzetközi sikert hozott a falunak. Persze a virágok aligha hoztak volna egymagukban ilyen sikert, ha egyéb „járulékos” munkát, falufejlesztést nem végeztek, nem végeznének. Járdát építettek, meg csapadékvizelvezetőt egy millió forintból. A Kossuth úton a sok balesetet okozó szűkületet kiszélesítették. Javították Síkfőkúton, de a falu több utcájában a közvilágítást, és még sok egyéb látszatra kisebb feladatot is megoldottak. — Most újítottuk fel az orvosi lakást. Október 26-án beköltözhetett az orvos, akit pályázat útján öt jelentkezőből választottunk. így került hozzánk dr. Koncz Andor Baktalórándházá- ról — folytatja tovább. — Két hete fogtunk hozzá a tornaterem építéséhez. Két év múlva lesz kész 20 millilóból. Szervezés alatt áll Síkfőkúton az ivóvízhálózat bővítése. Két 50 köbméteres víztározót építünk. A terv kész, most a víztársulatot szervezzük, s talán ebben az évben az építkezést is elkezdhetjük. A telefonhálózatunkat bekapcsoljuk az országosba, mégpedig november végén. Nagyon fontos, mert enélkül már szinte lehetetlen élni. A község négy pontján nyilvános telefonfülkét szereltetünk fel, mert most csak egy van a posta mellett. Még Bogácsról is ide járnak át telefonálni. S amit ezután befejezésképpen mond a polgármester, alighanem a törzsgyökeres noszvaji- aknak is újdonság: — Megnyitunk egy utcasort a Széchenyi utcában, ahol egy ütemben 25 házhelyet alakítunk ki. A jövőben ez lesz a község főútvonala, mert a mostani szűk és nagyon zsúfolt. Megvásároltuk a kerttulajdonosoktól a területet, és az új tulajdonosoknak a közeli napokban adjuk át építkezésre. Pillanatnyilag még négy hely kiadó. Az eddig erre fordított hárommillió forinttal is az önkormányzat a lakosságmegtartást és -növelést szeretné elősegíteni... Fazekas István ténylegesen hozzá, hogy közösségi munkákatvá Haljanak, bátorítsuk őket, hogy szólaljanak fel, legyenek aktívak a diáktanácsokon, diákparlamentben. És ebben legyen példamutató a hitoktató hasonló aktív magatartása, ahogyan résztvesz az iskolai megmozdulásokon, szülőértekezleten, de az önkormányzati üléseken is, vagy pld. a sajtó- apostolkodásban, sőt a helyi sajtóban való írásokkal, publikációkkal... A katekézis tehát teljes nevelést jelent, az egész ember átfogó formálását célozza meg, és ebbe beletartozik a közéletre való nevelés is — foglalta össze egy képviselő a konferencia végső tanulságát, aki (ugyancsak szokatlanul és rendhagyó módon) egy lelkigyakorlat előadója lehetett. Az egyházat egyébként ma is, mint II. József és a diktatúra idejében, kettős gettóba szeretnék szorítani egyesek: a templom és az otthon falai közé. Még oly szép, megtévesztő megokolást is tálalnak hozzá: a vallás az egyén legszentebb, bensőséges magánügye, amit nem szabad bemocskolni a közélet tisztátalan- ságaival. Csakhogy akkor hogyan fog megvalósulni Krisztus kívánsága, aki nemcsak az egyénnek hozta el és nyújtja az üdvösséget, hanem a népek és egész emberiség dimenziójában az Isten Országát is akarja a földön, és meg is ígérte, hogy „az Isten Országa hamarosan megvalósul” (Lk 19,11) Ahogy aSzent- atya is erre lelkesített és kötelezett ittjártakor: „Hiábavaló siránkozások helyett hallgassatok a Szentlélekre, és keressétek, hogyan lehet és kell itt és most az Isten Országát építeni Hazátokban”. Dr. Koncz Lajos Látószög Husi ...szólítgatta így is szíve választottját némely honfitársunk jó darabig, s talán eszébe sem jutott, hogy egy idő múltán minden husit a "drágám” kifejezéssel illethet. Ám, lön! Eljött, amikor a sokkal közönségesebb is megkapja már ajkunkról azt a szót, amit korábban nemigen pazaroltunk érdemtelenre. Ha nem is valamennyiünknek, nagy többségünknek mindenesetre átállítják a nyelvét hentesüzleteink, bármelyikbe nyitunk. Drasztikus, hovatovább megfizetetten, elviselhetetlen az itteni vagy a más boltok csemegepultjain kínált cikkek ára. S amint hallani: rövidesen méginkább az lesz. Hiszen az év végéig akár kétszer is tovább drágíthatják a húst és a húsipari termékeket. A kispénzű ember — akiből a legtöbb van — már elég régóta szeletrekér'i, amit az eladó kínál. Akkor is, ha lenézik, kigúnyolják érte. S például a téliszalámit— csak nézi. Már most is, nem pedig amikor még nagyobb összeget kérnek érte. Pedig néha-néha ő is szeretne jóllakni húsfélével, s legalább kóstolónak megkívánja bizony a nemesebb készítményeket. Hiába azonban a vágya, étvágya, lassan-lassan le kell mondania róluk. Jóllehet, nagyon is maradhatna az igénye, hiszen a legkevésbé sem túlzott. Megilletné, hogy kielégíthesse. Ebben az országban mindig volt hús, megtermelte a falu, sőt bizonyos fokig a város is. Aztán rájöttek — vagy inkább kitalálták—, hogy túlságosan költséges az előállítása. Nem any- nyira a gazda, mint inkább a felvásárló, a feldolgozó kezdett el egyre jobban panaszkodni, s huncutkodni. Az ól, az istálló körül türelmesebbek voltak, mint a vágóhídon, a gyárban, csupán akkor lettek ingerültebbek, amikor becsapásuk már nyilvánvaló volt. Visszafogták, elveszítették régi kedvüket, mérsékelték az állattartást. Hadd legyen az iparnak végre igazán hivatkoznia valamire! Most ott tartunk, hogy az importot fontolgatják. Külföldről ugyanis — hangoztatják az iparban — nemcsak biztosabb, hanem lényegesen olcsóbb is a beszerzés. Van cég, amely azt állítja, hogy majdnem fele a hazainak. Képtelenségnek tűnik a hivatkozás, nehéz felfogni az emlegetett különbségét. Hiszen például az Amerikából érkező színhúsnak a szállítása is igenigen költséges. S a tengeren túl is meg kell fizetni, amíg az állat a vágóhídra kerül. Ilyenformán aminek a vásárlása potom pénzbe kerül, az olyan is. Hazai kifejezéssel élve: igen híg a leve. Nagy naívság kell ahhoz, hogy elhigyje az ember a mesét. Nevezetesen, hogy az olcsó külföldi hús jó is, megfelel régóta kialakult igényeinknek. Főleg pedig feldolgozva is hozzáférhetőbb áron kerül majd az üzletbe, a fogyasztóhoz, mint a drágábban előállított hazai. Már most, a tervezgetések, ígérgetések idején állítható, hogy a tényleg jó minőségben behozott szállítmányok véletlenül sem csökkentik itthoni árainkat. Sőt, a gyöngébb értékű nyersanyagból is a jelenleginél többe kerülő készítmények születnek. így magyaros. S ez elvezet oda, hogy a szeretet legkisebb érzése nélkül mondhatjuk majd a husira, hogy: drágám... Gyóni Gyula Csendes, tiszta a síkfőkúti tó Virágos, tiszta falu Új főútvonal Noszvajon Már áll, s avatásra vár a kopjafa Megmérettetett a Hatvani Galéria Moldvay Győző kitüntetése Bő két évtizede fejt ki hatékony, eredményes képzőművészeti ízlésformáló munkát Moldvay Győző, a Hatvani Galéria alapítója, vezetője. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy két országos kiállítás, tájfestészeti, valamint a portrészemlék 1974 óta élnek, évenkénti váltakozással. Kik vesznek ezeken részt? Szinte az egész országból érkeznek egy-egy november végi nyi- tóünnepsegre a magyar művészet reprezentánsai, közöttük például Somogyi József, Kurucz D. István, de a szereplők, a díjazottak között találjuk a vidéki városok legmarkánsabb festő és szobrász egyéniségeit is. Érdeme továbbá a Moldvay vezette galériának, csaknem száz olyan művész eredményes bemutatása, aki egyéni kiállítással szerepelt Hatvanban, s a pályakezdő generációkból is legalább ötvenen itt jutottak először nyilvánossághoz. Mindezt több művészeti műfaj, színház, zene, irodalom — jeleseinek vendégszereplése gazdagította a két évtized során, s fél Európát bejárták a galériabusz utasai, hogy mind több hasznos, értékes benyomásra tegyenek szert Bécs, Róma, Párizs, München, Prága, Moszkva múzeumaiban, színháztermeiben. Hasonlóképpen fontosnak vélhető a helyi ifjúság körében kezdeményezett művészettörténeti előadássorozat, vagy Sinkovics Imre, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor és társaik egy-egy irodalmi estje, amelyeket épp úgy a galéria szervezett, rendezett, mint többek közt ama koncertet, amelyen Kossuth-dijas zeneszerzőnket, Szokolay Sándort köszöntötték ötvenedik születésnapján, vagy éppen Moldován Stefánia, Simánál József, Ilosfal- vi Róbert, Pitti Katalin ragadta magával a dalra, a nemes muzsikára szomjas helybélieket. Valószínűleg épp ezért kevés hatvanit ér meglepetésként annak a kitüntetésnek a híre, amelyben Moldvay Győző részesült. Miután korábban már a város díszpolgárává választották, utóbb a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának kitűntető érmét vehette at a Fészek Klubban.
