Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-14 / 243. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. október 14., szerda Balázs Péter amforái még ismeretlen fiatalember kőbe foglalt üvegtéglalapjait, amint otthonosan elhevertek a rücskö- sen-falszerűen köré vont mészkőgödörben, már otthon éreztem magam. Mert ezek a fiatalok őszintén azt teszik át alkotásba, amit éreznek, amit gondolnak, amit szeretnek. Oldalazva jutottam Balázs Péter nagy-nagy fazekaihoz. Előbb csak tömegükre figyeltem, majd lassacskán észrevettem a hét műtárgy finomabb jellegzetességeit. Az igaz, hogy ezek itt mind agyagból vannak, tehát ezek valóban fazekak. Ám azt már első látásra is fontolóra kellett vennem, hogy itt a méretek, a kecsesség, a vonalak, a díszítmények, a „fazék”-peremek a vékony falazatot úgy fejezik be, mintha légiesen, levegőnyelően csak úgy odarajzolták volna a széles száját ennek a hét edénynek. Mindnek, valamennyinek. Mert azt mondanom sem kell, hogy ezek az agyagnak, vagy jobbik esetben kerámiának is felfogható tárolók testetlenül, a maguk mezítelenségében azt hirdetik nekünk, hogy itt egy fiatalember, Balázs Péter fiatal egri iparművész amforáira Budapesten, a Ferencvárosban található pincegalériában, a Mester utca 3/5. alatt találtam rá. A lokálpatriotizmusáról jól ismert informátorom ajánlotta, nem fizetek rá, ha elzarándokolok a pesti Belvárostól és a művészetek központi piacától oly távol eső helyre, ahol még földszintes házak is találhatók, meg lompos bérkaszárnyák, no meg vidékies butikok, csellónak is nevezhető vendéglátóipari egységek — Isten ments, hogy a futballszurkolók elolvassák ezt a híradást —, fák lombsátora és a viszonylagos forgalom utalnak arra, hogy egy kőhajításnyira fut itt a körúti élet. De ahogy lementem néhány lépcsőn a pincébe, a takarosán fehérre festett, kétszo- bányi részre osztott térbe, és végignéztem a háromszor hét műtárgyat, egy textiles hét faliszőnyegét, egy üveggel foglalkozó egy kezdő iparművész visszaálmodta magát az ógörög klasszikába, ott is abba a piaci korba-at- moszférába, amikor a piacon a gabonafélét egyesek ilyen edényekben tárolták, az árus előtt, aki vevőt akart szerezni portékájának. Amforák ezek az edények, lehetnének akár görögök, kisebb valószínűséggel rómaiak, jellegzetesen szép vonalvezetéssel, a peremnél rézből-bronzból adódó díszítéssel és fülekkel, mert ezeket az edényeket mégiscsak mozgatni kellett, ha már a portékát meg kellett mutatni annak a vevőnek. Képet is közlünk ezekről az amforákról, amikről azért annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy itt és most, Balázs Péter kezétől származóan kecses művészi alkotások, noha ezek mintái régen „csak” hasznos edények voltak. Bort, olajat, egyéb folyadékokat is tároltak bennük. Itt Balázs Péter déligyümölcsfélét pörgetett az edények köré, annak illusztrálására, hogy ezek az amforák ott és akkor a gazdasági élet göngyölegeiként szolgáltak. Rendszerint agyagból készítették ezeket a tárolóalkalmatosságokat, de létrejöttek ezek kőből, ércből, üvegből is. De halottat is — az elégetés után — őriztek amforában, sőt a szavazatok szedése is történhetett amforák közbeiktatásával. Balázs Péter amforái ezeket a gondolatokat, mondatokat su- gallották nekünk, miközben elelgondolkodtunk azon, hogyan jut el egy mai fiatalember minden előkészület és silány középiskolai előképzés után arra a pontra, amikor a görög szellemet, a görög design-t ilyen pontosan nyomon akarja követni. Pár év múlva szeretnénk is vele találkozni, s főként műveivel, hogyan, mire vitte, merre kanyarodott, jut-e neki valami a kisplasztikából is, vagy a kerami- kusság más fajtájából, ha már ennyire belekóstolt az antik formákba? Farkas András M eglepő lett volna, ha az amerikaiak egy szerény költségvetésű, ám annál tartalmasabb műalkotással emlékeznek meg honalapítójukról, Kolumbusz Kristófról. Nem is tették. Történelemtanárok és -tanárnők vonszolták el diákjaikat a moziba, hálás anyag, jókat lehet mesélni a nagy hajós hányattatásairól, a bennszülöttek furcsa szokásairól, spanyolok és portugálok vérszomjas hódításairól. Ám megnézvén a filmet, nehéz dolguk lehetett a pedagógusoknak, ha másnap vagy harmadnap sor került bizonyos elemzésre. Mert azt már tizenkét éves korukban is nehezen veszik be a gyerekek, hogy valaki félig-meddig fogadásból talál meg egy új földrészt. A nyakát teszi rá (szó szerint) a bizonyosságra, méghozzá záros határidőn belül. Emberei kimerültségét látva a szeszélyes Kristóf ugyanis azt a kijelentést tette, hogy amennyiben három nap múlva sem látják meg az új földet, lenyakazhatják. Emelkedik a bárd, a matróz már fogait csattogtatja kéjesen, amikor az árbocrúdról valaki felkiált: „szél... szél...”. Azt vártuk volna persze, hogy: „föld... föld...” — ám ezúttal érjük be ennyivel, a spanyolokba is szorult némi emberség, így Kolumbusz végül emelt fejjel léphetett a partokra. Ahol is újabb meglepetésben részesült a csapat, s rajtuk keresztül mi is a moziban. A bennszülött férfiak ugyan még hordoztak magukon némi civilizálatlanságot, ám a nők — nos, ők bármelyik huszadik századi szépségszalonban megállnák a helyüket. Olyan virtuóz módon használták az alapozót, rúzst és szemfestéket, hogy egy Lancome- reklám hozzájuk képest Mari néni Nagyvisnyóról. Ezek után azon sem lepődhettünk meg, hogy noha a szupertolmács sem ismerte az őslakók nyelvét, Kolumbusz a partraszállás után néhány héttel már folyékonyan kommunikált a törzsfőnökkel — eredetiben. „Emberek, fel vagytok fedezve!” — hangzik a klasszikus vicc szerény csattanója, s ha csak a filmet látjuk, azt gondolhatnánk: tényleg, a világ legegyszerűbb melója a hajósoké, elég csak elindulni, s lépten- nyomon új földrészbe botlanak. Kár, hogy a történelem nem elhanyagolható tényező. Vagyis: hál’ Istennek. _ ¥ „ Doros Judit Életjáradék — jegyre A föld alatti pokol Volt egyszer egy Sinka-konferencia A törvény betűje szerint mindazok, akiket a múltban vagyoni sérelem ért, a saját jogon kapott kárpótlási jegyüket életjáradékra válthatják. Mint azt dr. Szabady Attila, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal munkatársa elmondta, a kárpótlási törvény alapján életjáradék annak a kárpótlásra jogosultnak jár, aki 1991. december 31-ig betöltötte a 65. életévét, vagy munkaképességét legalább 67százalékban elvesztette. — Kell az életjáradék után jövedelemadót fizetni? — Nem. A jogosultat az életjáradék élete végéig megilleti, halála után azonban a hozzátartozók nem örökölhetik. Sem bírósági, sem más módon nincs joA válasz egyértelmű és rövid: nem. Pedig az egyik kiadó megtette. Igaz, csak néhány szót, de átírt az egri vár hős védőinek történetéből, gondolván, a szerző már nem él, úgysem szólhat érte. — A szerzői jogokat nem lehet megsérteni — magyarázza dr. Koltay Krisztina, az ARTISIUS Szerzői Jogvédő Hivatal jogtanácsosa. — Az egyik ilyen jog a szerző személyéhez, míg a másik a vagyonjoghoz fűződik. Függetlenül attól, hogy letelt-e a vagyoni védelemre vonatkozó ötven év, és attól, hogy él-e a szerző, vagy élnek-e a jogutódai, az eredeti művön még egy szó erejéig sem szabad változtatni. — Ha ezt büntetlenül meg lehetne tenni, holnap mondjuk a Himuszt is át lehetne írni! — A könyvnyomtatás feltalálásával egyidős a szerzői jog végük az összeg folyósítását követelni. Éppen azért nevezik életjáradéknak, mert csak a jogosultat illeti meg, igaz, őt korlátlan ideig. — Mikortól és meddig kaphatnak életjáradékot a csökkent munkaképességűek? — Mindez nincs életkorhoz kötve. A csökkent munkaképesség miatt kapott életjáradékot a nők 15, a férfiak 12 évig kaphatják. A folyósítás annak az évnek az utolsó napján szűnik meg, amikor a 12., illetve a 15. év lejár. Ez az ellátás sem örökölhető. Ha a jogosult időközben meghal, a fennmaradó összeg nem folyósítható tovább a hozzátartozók részére. — Mekkora összegű élet járadékot kapnak az érintettek? delme. Annak idején nem maguk a szellemi alkotók, hanem a technikai közreműködők, Gutenberg nyomdászai folyamodtak jogaik védelméért, később pedig a szerzők kötötték megfelelő összeghez műveik kiadását. Magyarországon először a kiegyezést követő években, majd 1921-ben, legutóbb pedig az 1969-es III, törvényben rögzítették a szerzői jogot. — A hatályos jogszabály értelmében ki védi, az eredeti példánál maradva, Gárdonyi Géza személyhez fűződő jogát? — Sajnos, erről a kérdésről korántsem rendelkezik egyértelműen a jogszabály. Nevezetesen perelhetné a szóban forgó kiadót a szerzők érdekvédelmi szervezete, tehát akár az írószövetség, vagy a szaktárca megbízásából kijelölt cég, adott esetben a mi hivatalunk, szerzői jogvédő is. • — Az életjáradék havi összegét a jogosult életkora, neme és a kárpótlási jegy értéke határozza meg. A csökkent munkaképesség alapján kapott életjáradék esetében nem számítják be az életkort. — Hogyan kell igényelni a kárpótlásnak ezt a formáját? — Amikor ki-ki megkapja a kárpótlási jegyét, kilencven napig gondolkodhat, miként kívánja felhasználni. Ha az életjáradék mellett dönt, akkor a lakóhelye szerinti társadalombiztosítási igazgatóságon kell jeleznie a szándékát. Ez azt jelenti, hogy a kárpótlási jegyet átruházza a tb- re, ennek fejében utalják ki az életjáradékot. (FEB) — Kezdeményezett-e valaki közülük eljárást? — Tudomásom szerint nem. — Ha mégis megtennék, megnyernék a pert? — Feltétlenül. Véleményem szerint sokkal nagyobb a káosz a szórakoztató elektronikában. Annyi a kalózkazetta-kiadó, hogy már az egymásnak igencsak konkurenciát jelentő hivatásos cégek is összefogtak ellenük. Vannak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy minden műalkotást véd a törvény. Például a különböző jótékonysági esteken elhangzó zeneszámok után is szerzői jogot kell fizetői. Ezért is szeretnénk elérni, hogy ne csak a Polgári Törvénykönyv, hanem a Btk. is kimondja: a szerzői jog bitorlása bűncselekmény. (FEB) Bocsánat, hogy egy rendezvényről, mely elérte gyönyörű célját, nem úgy szólok, ahogy illik, ahogy szokás, hogy szeptember 24-en a vésztői Sinka-konfe- rencián, a Népi írók Parkjában felavatták a parasztköltő bronzszobrát, amelyet Andrássy-Kur- ta János készített. Bocsánat, hogy nem a barátokról és családtagokról, színészekről, énekesekről beszélek, akik Budapestről érkeztek két busszal, és nem a művelődési házat megtöltő ötszáz emberről, kik Simonyi Imre, dr. Medvig Endre, Sándor András, Lackó András előadását hallgatták. Bocsánat, hogy nem Püski Sándorról szól ez az írás, pedig ki mást kellene méltatni elsősorban Sinka István kapcsán, mint őt és feleségét, akik gyermekükként menekítették Pestre, hogy elismert költő lehessen, mert Pest már 1935-ben is az egyetlen város volt, ahova meg kellett érkezni. Szólni kellene erről az örök frigyről, mely a Szent Ember és Püski Sándor között kötődött, és könyveinek kiadásával frissült gyakorta. Megtöltenének bizonyára néhány oldalt a dicsérő, méltató sorok. Bocsánat, hogy ehelyett jövés-menéseimben kicsit meflé- beszélek. S. I. Lehetne Soós Imre vagy Sar- kadi, de az ismétlődő egyszerűség nevében most csak Sinka István... Micsoda reményt vertek le bennük? A félalkonyat is eltűnődik a falra akasztott retusált képek láttán, hogy a táguló világ- egyetem valamely vidéki égitesten akad-e három ilyen egyforma kezdőbetű, salétromos falakra mázolt fekete jel? S. I. Bocsánat, magyarul beszélek. A politikai kiskapura játszás kerületében elveszett egy meghívó, amely Vésztőre váija a maradék irodalomkedvelőket, ötévenkénti egynyelvű beszélgetést, a 95 eve született Sinka Istvánra emlékezni. Lehet, hogy nem katalizátor e név, említésére nem termelnek újra a gyárak (és jobban sem), szelet sem fognak ki belőle állóvizek új hajósai, nem „kis tűzhely, akácfaláng, márc ajkú mester*’. A polgárosodónak szegény, a szegénynek egyszerűen csak háromelemis verselő. Kilökte Noé, villannak új csizmák, kop- pannak az új patkók, lehet! — mert így volt, örökké így lesz. Emlékházát is a lineáris háromba préselik az új rejtvénygyártók, perhaps it is: bungaló, vadászlak, önkormányzati üdülő? Hosszú az út odáig, csak visszafelé tűnik rövidebbnek. A forf almas városokat és hegyeket edvelő embernek unalmas a szélesen elterülő Alföld. Pedig van mit letörölni az idő homlokáról, s az évtizedes por alatt fagf atni a nyelvét vesztett harango- at, egykor hangos verssorokat. Ilyenkor a fekete bojtár inge alól kiszabadul a szél, egybetereli a puszta bivalyosait, a hajcsárokat és juhászokat. Tűz mellé ülteti a summásokat. Egy ember beszélget velük, interjút készít az elektronikus sajtó számára, kiküldött munkatársként tudósít a föld alatti pokolból. (Félő, hogy a technikus bajba kerül, nehezen találja meg az optimális hangszínt a lázadó és suttogó, sötét tónust hallván.) Négyütemű sorok bokrosodnak az út mellett, még szenvedjük a buktatókat, egykori kocsikerekek nyomait, a lassan erdővé sűrűsödő várakozást. „Alvó por vagyok csak, csöppnyi hamu - o, ringass, szomjas föld, és fekete bölcsőm! Itt minden álom úgy törött le, hogy köddé foszlott mindörökre.” Városokra várunk, hogy oldja bennünk a fekete emlékeket. Pedig csak most vettük kézbe, a csaták tengerén át sem vágtattunk, máris széttört a dobverő? Összeszűkül a táj. A tagadás parcellájára hajtott új hatalom hiszi-e, hogy az útszéli halott napraforgók fejéből kiperegnek a szemek, téli esték időuző ropogásának legalább? Hosszú ez az út Vésztőig, és mennyi még Szalontáig? (sziki) * A Püski Könyvesboltban, Vésztő után Sándor bácsi, Iius néni és Bessenyei Ferenc Védik a szerző jogait Át lehet-e írni az Egri csillagokat?
