Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
HÍRLAP, 1992. szeptember 8., kedd PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Erdőtűz Mátraderecskén Bár a kánikulának már vége, igazi, nagy eső még nem öntözte a kiszáradt földeket, növényeket. Tálán ez az oka annak, hogy a péter- vúsárai körzetben is több erdőtűzről kellett beszámolnunk a a napokban. Ivádés Bükkszék után Mátraderecskén harapóztak el a lángok: a Derecske és Mátraballa közötti területen égett a tsz erdeje, füstbe burkolva a vidéket. A „vörös kakast” a környékbeli honvédségi alakulatok tűzoltói segítségével szerencsére viszonylag hamar sikerült megfékezni. (Fotó: Perl Márton) Ivádi fejlesztések Lugasban, déli harangszónál Ma már nem gond, hogy „lyány a lelkem...” Nem tétlenkedett az idén Ivád önkormányzata. Számos kisebb beruházást valósítottak meg a településen, így például felújítottak a községi futballpálya mellett lévő sportóltözőt, ahol hideg és meleg víz, zuhanyzó, WC is várja már a játékban megfáradt sportembereket. Ezenkívül körül is kerítették a pályát, új kapufákat, új hálót vásároltak, s mindez az öltöző rendbetételével együtt csaknem 800 ezer forintba került. A fentiek mellett 300 méter hosszan leaszfaltozták a Gárdonyi utat, átereszeket, árkokat építettek, ugyanakkor a helyi temetőben — többek között — kitisztították az árkokat, rendezték a területet. A tervek szerint még ebben az évben renoválják a községi orvosi rendelőt és a művelődési házat is, az utóbbinál vakolási munkákat szükséges végezni, a tetőt pedig már — 600 ezer forintért — előzőleg megcsináltatták. Az elképzeléseknek megfelelően felújítják még a Kossuth utat, több utcában korszerűsítik a közvilágítást, és a falu „hangosítását” is megoldják, miután a település egy részén ma még nem hallani, mit közölnek a polgármesteri hivatal hangosbemondójában. Felvételünk időpontjában még dolgoztak a munkások az új óvodánál, amelyet az általános iskola egyik tanterméből alakítottak ki mintegy 2 és fél millió forintos költséggel. A létesítményt augusztus 30-án adták át, ekkor sor került a megszentelésére is. Hunyorogva nézzük a falu fölé hajló tájat, a lugas levelei között áttör a napfény, szinte moccanatlan a falu. Váratlan kongás- sal rezzenti meg a fülledt levegőt a toronyhang, s ekkor arra gondol az ember, lám, igaz dolgokról beszélgetünk itt, mert rá is harangoztak. — Délután temetés lesz... — mondja a lelkésznő, ezt juttathatja hirtelen eszébe a kondulás, s miközben azt mondja, hogy fogy a falu, nagy újság itt a gyermekáldás, lágy mozdulattal simítja meg a kopott fedelű, sokat lapozgatott fekete imakönyveket. Az Árpád-korabeli alapokra épült, 1804-ben szentelt református templom papnője ingatja a fejét, amikor rákérdezünk, vajon hányadik ő a nagyvisnyói lelkészek sorában. — Sok porosodó iratot átböngésztem már a parókián, de ennek, magam sem tudom, miért, még nem jártam utána. Hogy nőként az első vagyok, az viszont biztos — magyarázkodik. Majd azzal folytatja, mert érzi, úgyis kikívánkozik belőlünk a kérdés, hogy ne keressünk valamiféle csodát, nagy fogadkozásokat amögött a döntése mögött, hogy a lelkészi hivatást választotta. „Ugyanolyan kis- és nagylány voltam, mint mindenki más” — legyint a történet elején —, „sportoltam, szórakoztam, és azzal a gondolattal kacérkodtam, a tanító leszek, debreceni ta- épzős...” — Valahol csak lehetett egy pillanat, ami... — ...Talán nem is pillanat volt, hanem inkább egy lelki ráérzés, egy döntő benyomás. Akkori barátaim, ismerőseim közül többen jártak teológiára, s megfigyeltem, láthattam, amint megváltoznak, sajátos emberi értekekkel telnek meg az évek alatt. És aztán'80-ban jelentkeztem, mit mondjak, nehezen fogadja be az egyház a nőket. Kevesen is vagyunk, pedig hát... — gondolkodik el —, pedig hát, az élet végül is bizonyította, hogy megálljuk a helyünket. Be tudunk illeszkedni. — Ez itt hogy sikerült? „Huhhh.J” — szalad ki a száján, jó kérdés, mondja rögvest, bár, látni, nem is tudja hirtelenjében, hogy hol is kezdje. — Ha csak annyit mondok, hogy azzal fogadott a falu: ”...az a gond, hogy lyány a lelkem”, ugye, sok mindent elárultam...? Hát, nem lehetett könnyű! Igaz, akkor nem is gondolt rá különösebben, mert helyettesítésnek indult a dolog, aztán, ahogyan az lenni szokott, ittragadt. Nyolcvanhatot írtak akkor, más időket élt a falu is, amely nehezen fogadja be az újat, ami megtöri az évszázados hagyományokat. — Három nap után ez a seprő is az ágy alá került — lépi túl azokat az időket Kisgergelyné Mészáros Ildikó. — A hívők megismertek, lassan be is fogadtak maguk közé, ez talán annak is köszönhető, hogy akkoriban főként a nők járták a templomot, s így jobban kinyíltunk egymás előtt. A kis Zsófi kedveskedik hozzánk, néhányat alszik még, s eléri az óvodáskort. Az anyai simoga- tás után viszi tovább a játék, szöszke fürtjei már távolabbról villannak fel. Születése, s az egy évig tartó gyes már nem ment szenzációszámba. Annál inkább a lelkésznő csendes féijhezme- netele. — Ez is amolyan háromnapos „beszéde” volt a falunak? — Óvatoskodunk a kérdéssel, merthogy ez-mégiscsak magánügy. — Dehogyis az! — áll elé a témának, merthogy miért is lenne ez tabu. — Többszörösen is beszédtéma volt ez itt, azon túl, hogy férjhez megy a falu lelkésznője, az volt a nagy „ügy”: kihez... — Miért, kihez...? — ...A falu kommunista iskolaigazgatójának a fiához! Egyébként nem hiszem, hogy ezért, inkább mert, hogy a saját lábamra álltam, családi fészket raktam, tehát nem voltam már „rászorulva” a hívők szerető pátyolgatásá- ra, mintha másként kezeltek volna. Korábban még, amikor Szilvásváradon helyettesítettem, itthon esténként meleg étellel is vártak haza. Most saját otthona van, itt látogatják a barátai, itthonról és külföldről, ahonnan még a templom orgonájához is hozzásegítették. Itt készül az istentiszteletekre, a közös összejövetelekre, amelyeken ma mar 120- 140-en is reszt veszenek. „Divat lett-e a vallás...?” — kérdez visz- sza tűnődve. Ha nem is az, de bátrabban jönnek az emberek, véli, az idősebbek mellett immár meg-megjelennek a fiatalabbak is, de ők igazán akkor „lakják” majd be Isten házát, ha felnövekszik az a korosztály, amelynek tagjai ma még az iskolai hitoktatás keretében ismerkednek a vallási tanokkal. — Igazán sok segítséget kapok az igazgatónőtől, a kicsiknek a 4. órában taníthatok, a felsősök a délutáni szakkörön foglalkoznak a hitélettel. Nem kötelező a részvétel, ezért is töltött el örömmel, hogy tavaly a tanulók több mint ötven százaléka igényelte a hitoktatást. Az idei kurzusra most készülhetünk, az órarend összeállításától függ, hogy most miként alakul majd... De nem szabad holmi szigorúan vett vallási tanórákra gondolni, mert például ilyen alkalmakkor készültünk fel a gyerekekkel a pedagógusnapi köszöntőkre, amelyeknek, hallottam örömmel, jó visszhangjuk volt a tanárok körében. Pedig, s ez érthető, ők sem egyformák... Itt van az a pont, szakítjuk félbe a gondolatsort, amikor meg kell állnunk a beszélgetés fonalában. Mert, hogy erre a találkozásra sort kerítettünk a hűs teraszon, az izgő-mozgó levelek mögül kacsintgató napsütésben, az egy kicsit kötődik az iskolához, az oktatáshoz és magához az egyházhoz. — Hírlik, megint beszédtémát adott a falunak a lelkésznő, mintha nem fogadták volna egyértelműen, mondhatni úgy is, eddigi népszerűségét öregbítőén a közelmúltban tett kezdeményezését. Az egyházi vagyon visszaigényléséről van szó. Iskola, szolgálati lakás, ugye... ? így igaz, bólint rá. — Az általános iskolát, a volt tanítói és a kántorlakást kértük, 1994 utánra, s nagy szerencsénk: az igényeket nem lehet vitatni, ugyanis mindenről megvan a jegyzőkönyv, a térkép, hogy valóban az egyház tulajdona volt. Az önkormányzat is beleegyezett, így most már „szolgálati úton” van az igénylés dolga. Ez persze nem jelent: azt, hogy ne volnának gondok, hiszen csupán egy iskola működik a faluban, ugyanakkor élnek itt Jehova tanúi is: hát hogy járjanak ők református iskolába? Beugratták a lelkészeket, az egyházat, olyan gyorsan kellett számot adnunk az igényeinkről, nem volt idő rendesen átgondolni: mit, hogyan, miért kérjünk. Úgy hiszem, nem attól lenne jobb gyülekezet a miénk, hogy azonnal, holnap visszakapjuk a dolgainkat. Mert elvoltunk eddig is, s ezután is elleszünk... A fontos az, hogy az egyház ne csak kérjen, hanem próbáljon adni is, minél többet. És békességgel... Az imént, ugye — kérdezzük még —, ezért is szólt a harang? Szilvás István Rénes Marcell Bükkszentmártoni segélyek A legutóbbi testületi ülésen döntöttek a bükkszentmártoni „községatyák” arról, hogy az ön- kormányzat beiskolázási segélyeket oszt szét. így a helybéli általános iskolás tanulók mindegyike ingyen kapta meg a tankönyveket, amelyeknek az ellenértékét a testület az adott iskolának utalta át. Ezenfelül még fejenként kétezer forint egyszeri segélyben részesültek az 1-8. osztályos gyerekek, a középfokú oktatási intézmények diákjai pedig háromezer forintot kaptak ugyanily címen. A tanévkezdéshez kapcsolódik még, hogy szeptember első hetében átadták az újonnan elkészült vizesblokkot. Támogatás a diákoknak, a nagycsaládoknak A fentiekhez hasonló híreket kaptunk Bekölcéről. Az önkormányzat itt is minden általános iskolás fiú és leány számára megvásárolta a szükséges tankönyveket, s megvették a füzetcsomagot is, emellett pedig külön ezer- forintos támogatásban részesítették a többgyermekes családokat. Ugyanakkor a középiskolásokról sem feledkeztek meg: nekik fejenként kettőezer-ötszáz forintot juttattak. Van már útpadka Sok bosszúságot okozott az ivádiaknak, hogy a falu két központi utcájában eleddig nem volt útpadka, s rossz idő esetén a víz mindenféle szemetet ráhordott az úttestre, emellett pedig a gyalogosoknak sem nagyon volt hely. A közelmúltban változott a helyzet: az említett két utcában, a Petőfi és a Dózsa úton az ön- kormányzat megcsináltatta a padkát. Ehhez, csakúgy, mint más hasonló beruházásokhoz, a mátranováki Ganz-Mávagtól kaptak anyagi segítséget. Pétervására: „Szó sincs százezrekről” „Kártyapénzek” — a háziorvosok oldaláról A közelmúltban „Szétesés fenyegeti az egészségügyi központot” címmel számoltunk be a pé- tervásárai háziorvosok kártyapénzeivel kapcsolatos problémákról. Az írásban megszólaltattuk a városi főorvost és a településjegyzőjét is, s megnyilatkozásaikból az tűnt ki: nem tartják helyesnek, hogy a háziorvosok a betegbiztosítási kártyák után befolyó pénzt teljes egészében bérként kérik kifizetni. Egyrészt azért helyezkedtek erre az álláspontra, mert a dolog szerintük indokolatlan bérfeszültséget okozna a helyi egészségügyi központon belül — a háziorvosok ugyanis sokkalta többet keresnének ezáltal, mint a központ más dolgozói —, másrészt pedig annak okán, hogy célszerű lenne a „kártyapénzt” nem csupán bérre, jutalmazásra, hanem például műszerek vásárlására is fordítani. A városi főorvos a fentiek mellett elmondta, hogy bár ő jogosult dönteni’az ügyben, döntésével mégis megvárja Pétervására és társközségei közös képviselő-testületének állásfoglalását. A cikkben az érintett háziorvosok véleményét — sajnos — nem tudtuk tolmácsolni, miután valamennyien szabadságukat töltötték akkortájt. Néhány nappal ezelőtt azonban felkereste szerkesztőségünket dr. Kovács Beáta gyermekorvos, dr. Oltványi László és dr. Kis Zsolt pétervásárai háziorvos, valamint dr. Katona Miklós, a tizenegy településből álló ügyeleti körzet vezető háziorvosa. Kifejtették, hogy úgy gondolják: dr. Dömök László városi főorvos részéről nem volt etikus akkor nyilatkozni az ügyben, amikor érintett kollégái éppen szabadságon voltak, s nem volt helyes az sem, hogy dr. Gyula Zoltán jegyző a képviselő-testületi állásfoglal ást megelőzően adott hangot véleményének. Ugyanakkor siettek leszögezni, hogy csupán erre az évre — tehát W92. december végéig — kérték bérként a „kártyapénzt”, ilyenformán írták is le mindezt arra a nyilatkozatra, amelyet a városi főorvoshoz juttattak el. — Mi eddig nem tiltakoztunk amiatt, hogy a főorvos, s mások többek keresnek nálunk, nem hangoztattuk, hogy „bérfeszültség” van — mondta dr. Kiss Zsolt, aki egyúttal képviselő is a péterkei önkormányzatban. — Egyébként pedig nem is létezik már olyan státus, hogy városi főorvos, sehol másutt, csak Péter- vásárán... Tiszti főorvos van, s a tisztiorvosi szolgálat látja el a szakmai felügyeletet. Mindazonáltal mi a jogszabály szerint az önkormányzattal állunk szerződésben, az meg a társadalombiztosítással. Az önkormányzat a fenntartó szerv, annak kell döntenie a „kártyapénzek” sorsáról, nem a főorvosnak. A háziorvosok állítólagos 140 százalékos béremelésével kapcsolatban dr. Oltványi László megmutatta az első havi „kártyapénzéről” szóló nyugtát: a bruttó 12.045 forintból 6504 forintot kapott kézhez, amit azonmód be is fizetett az árva gyerekek megsegítésére egy alapítványnak. Dr. Kovács Beátát slz első hónap után, augusztusra 1105 forint „kártyapénz” illette. — Hát ennyit a százezrekről... — fűzte hozzá dr. Oltványi. — Kiszámoltuk, minden hónapban körülbelül 8-10 ezer forint marad vissza a levonások után ebből a pénzből. Ebből ugyan milyen műszert lehetne vásárolni? A főorvos úr a cikkben a központban fizetett legalacsonyabb bért és közülünk a legtöbbet keresőnek a bérét hasonlíthatta talán össze, amikor olyan nagyarányú bérnövekedésről beszélt... Bár azt hiszem, a legnagyobb baj az, hogy magasabb lesz majd a fizetésünk, mint az övé...(!?) A pétervásárai közös képviselő-testület csütörtöki ülésén határoz a „kártyapénzek” ügyében. A kedélyek a döntést követően remélhetőleg csillapodnak: eldől, kit mi illet, s a betegek „elfoglalhatják helyüket”, magyarán, fontosabbak lesznek, mint a viták. (rénes) A magyar adások minősége is javul Megérkeznek az égi jelek Nemhogy a műholdas programokat, de még a magyar műsorokat sem élvezhették eleddig a Mi- kófalván élők, lévén, hogy a település mögött lévő hegy leárnyékolta az adásokat, s így azok igen rossz minőségben jutottak el az otthonokba, a tv-készü- lékekhez. A régi probléma azonban nemsokára megoldódik: kiépítik a településen a kábeltelevíziós rendszert, melynek eredményeként jó minőségű, nézhető lesz a TV1 és a TV2 műsora, s emellett öt műholdas adót is foghatnak a helybéliek, továbbá marad egy csatorna a majdan induló helyi falutévé számára is. A központ telepítése és a kábelezés már folyamatban van, a teljes rendszer átadása pedig jövő év február végére, március elejére várható. Száznyolcvan család jelentette be igényét a szolgáltatásra, nekik tíz hónap alatt tízezer forintot kell fizetniük a kábeltelevízió fejében. A beruházás összköltsége mintegy négy és fél millió forint, amelyhez két és fél millióval járult hozzá az önkormányzat.
