Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-29 / 230. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. szeptember 29., kedd Kápolnaavatás Washingtonban Vasárnap a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban ünnepélyesen felavatták a Mariazelli Miasszonyunknak szentelt osztrák kápolnát, amely emléket állít a Közép-Európából bevándorolt hívők hozzájárulásának a római katolikus egyház fejlődéséhez az Egyesült Államokban. A mariazelli búcsújáróhely templomában temették el először a bécsi száműzetésben elhunyt Mindszenty József érseket. A washingtoni kápolnaava- tón jelen volt Friedrich Höss osztrák és Tar Pál magyar nagykövet. Felhőszakadás, árvíz Genovában Felhőszakadás okozott hatalmas áradást Genova történelmi belvárosában. Az északolasz várost ért ítéletidő három ember, köztük egy idős asszony és egy kisgyermek halálát okozta. Az olasz hírügynökség jelentése szerint akkor vesztették életüket, amikor a víz betört folyóparti házukba. Az árvíz súlyos zavarokat okozott az áramszolgáltatásban, a várossal megszakadt a telefonösszeköttetés, leállt a vonat- és a légiközlekedés. Elmaradt a Sampdoria-Milan első osztályú labdarúgó-mérkőzés, mert a játékosok egyszerűen képtelenek voltak kiszállni az autóbuszból. Biztonsági okokból még egy opera-előadást is elhalasztottak, s a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy csoportot a város egyik étterméből. Kötvénykibocsátás az Egyesült Államokban A Magyar Nemzeti Bank kötvénye az Egyesült Államokban majdnem teljes egészében elfogyott egy hét alatt — tájékoztatta az MTI-t Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Hárshegyi Frigyes elmondotta, hogy eddig több mint 180 millió dollár értékű kötvényt vásároltak meg a befektetők a 200 millió dolláros csomagból. Valószínű, több egyelőre nem is kerül a piacra, mert a fő szervező—jelen esetben a Salamon Brothers — mindig visszatart valamennyit a papír gondozására. Az érdeklődés annak ellenére nagy volt, hogy a múlt héten az amerikai pénzpiac befolyása alá került az Európában történteknek. Az európai valuták válságának hatása jelentősen érződött a tengé- rentúlon. így kifejezett sikernek számít, hogy a magyar kötvényt lejegyezték, sőt, az MNB több ajánlatot is kapott újabb papírok kibocsátására. Hárshegyi Frigyes szerint a magyar kötvény elfogadása az amerikai piacon elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők elismerték azokat a gazdasági eredményeket, amelyeket Magyarországnak pénzügyi helyzete stabilizálásában sikerült két év alatt elérnie. Romániai választás Kérdőjelek Első elemzések Az Infas-Irsop felmérésből következő első elemzések szerint Ion Iliescu jelöltségét elsősorban a falvak lakossága, míg Emil Constantinescuét inkább a városoké támogatta — olyannyira, hogy míg Iliescu országosan 48- 33 százalék arányban vezet ve- télytársával szemben, Bukarestben 46-41 az arány az RDK jelöltjének javára. Á pártok közötti területi erőviszonyokat tekintve az Iliescu mögött álló NMDF a legjobb eredményeit Moldvában (42,5 százalék), Olténiában (35,5) és Munteniában (38), továbbá Dobrudzsában (28,5) érte el, míg a Romániai Demokratikus Konvenció a Bánátban összegyűjtött 37 százalékhoz hasonló eredményt másutt nem tudott felmutatni, többi eredményei 19 és 23 százalék között ingadoznak. Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizonyult az első erőnek az Infas statisztikája szerint 21 százalékkal, itt viszont a konvenció csak 19 százalékot ért el, míg a Funart támogató RNEP 18 százalékra tornászta fel magát. Az Infas statisztikusai azt is kimutatták, hogy az NMDF áll legszilárdabban saját elnökjelöltje, Ion Iliescu mögött. Szavazóinak 93 százaléka választotta a mai államfőt. Constantinescut csak az RMDSZ választói támogatták ilyen arányban, viszont a konvenció szavazói közül csak 82 százalékban voksoltak rá, míg 13 százalékuk Iliescu mellé pártolt. A legkülönösebb a Nemzeti Megmentési Front választóinak a magatartása volt: saját jelöltjükre, Caius Dragomirra alig 13 százalékuk voksolt, 66 százalékuk viszont Iliescu nevére ütötte szavazópecsétjét — alighanem ez magyarázza a jelenlegi államfő meglepetésnek számító sikerét. Ezek a számok azt érzékeltetik, hogy Iliescu számottevő győzelmi eséllyel indul a második fordulóban. A szavazókörzetekben tapasztaltak alapján a választást nyugodt lélekkel minősíthetem korrektnek — jelentette ki Rajk László, az SZDSZ országgyűlési képviselője, aki nemzetközi megfigyelőként Braila és Galati között Duna menti településeken járt. Ugyanakkor hangsúlyozta: semmiképpen sem tartja szerencsésnek az elnökválasztás és a parlamenti választás összekapcsolását, mert ez valójában nem szolgálja a pluralizmust. A köz- társasági elnökről rendezett szavazás személyre szól, és ez elfedheti a parlamenti választást, az elnökjelölt személye felbillentheti a pártok iránti szimpátiákat. Szerb vádak Fegyverszállítás Bécsen és Budapesten át Ausztriában, egy Innsbruck melletti táborban muzulmán „terroristákat” képeznek ki, hat bosznia-hercegovinai muzulmán terrorista kiképzése épp a napokban fejeződött be, ők a múlt vasárnap hagyták el Ausztriát. Erről írt — forrásainak megnevezése nélkül — a szerb kormányhoz közel álló Politika című belgrádi napilap vasárnapi számában. A muzulmán harcosok feladata terrorcselekmények végrehajtása a szerb ellenőrzés alatt álló bosznia-hercegovinai területeken. A hosszabb cikk a továbbiakban azt állítja, hogy szeptember elején a bécsi és budapesti dunai kikötőkön keresztül nagy mennyiségű fegyvert szállítottak Horvátországba: 400.000 tonna tüzérségi fegyverről, tüzérségi lövedékekről és páncélozott szállítójárművekről van szó. A fegyvereket — írja a Politika „jól tájékozott forrásokra” hivatkozva — Zágráb új negyedében egy kórházban, valamint a horvát főváros vásárterületén tárolják. A páncélozott szállítójárműveket már egy Zágráb közelében fekvő kiképzőközpontba szállították, ahol jelenleg 600 boszniai katona kiképzése folyik — állítja továbbá az APA osztrák hírügynökség által ismertetett cikk. A bosznia-hercegovinai szerb alakulatok parancsnoksága egy levelében már felhívta Szátis Nambiár, az ENSZ-békefenn- tartó erők (UNPROFOR) főparancsnokának figyelmét ezekre a fegyverszállításokra, a fegyver- mennyiség és a származási országok közlése nélkül. A levélben csupán annyi állt, hogy a Bécsen és Budapesten át szállított fegyverek esetében egy olyan szállítmány részéről van szó, amely ösz- szesen 100.000 katona felfegyverzését biztosítja. 70 ezret már fel is szereltek közülük. A horvátországi Diakovár (Dakovo) és Slavonski Brod fegyverraktáraiban a Politika szerint Ausztriából, Németországból, Magyarországról, Csehszlovákiából, Argentínából és Törökországból származó fegyvereket tárolnak. A továbbiakban azt állítja a Politika, hogy szeptember 2-án a horvátországi Split kikötőjén keresztül 27, Törökországból és Iránból importált tüzérségi fegyverekkel megrakott kamion érkezett a boszniai Zenicába. A fegyvereket főként a horvátországi Split és Plo- ce kikötőkben rakodják át. Nem titkos a „szupertitkos” A kongresszus nyomására a Pentagon végre hivatalosan is elismerte annak a szupertitkos ügynökségnek a létezését, amely megvásárolja és üzemelteti az Egyesült Államok kémműholdjait és a többi légikémkedésre szolgáló rendszert. Ez az ügynökség 32 esztendőn át „nem létezett”, nevét az illetékesek is csak suttogva ejtették ki, költségvetése sötét űr volt. Most állami tisztségviselők és kongresz- szusi tagok, akik tudtak róla, törvényesen is kimondhatják, hogy működik a Országos Felderítő Hivatal. A Cl A igazgatója egy rövid kommentárban közölte, „a hivatal feladata biztosítani, hogy az USA rendelkezzék olyan technológiával, és légi, valamint világűrbeli eszközökkel, amelyek szükségesek az egész világra kiterjedő hírszerzéshez”. Megnevezte a szervezet igazgatóját, Martin C. Fagat és helyetteseit, megadott egy kódolt címet a Pentagonban, valamint egy telefonszámot. Minden más, a hivatallal kapcsolatos információ továbbra is titkos — hangzik a kommünikében. Az Országos Felderítő Hivatal léte Washingtonban eddig féltve őrzött titok volt, 1973-ban azonban egy szenátusi jelentésben szerepelt a neve. (A szenátusijelentések nyilvánosak.) Azóta sok tanulmányban említették. Az egyiket Steven Aftergood készítette az Amerikai Tudományos Szövetség részére. A hivatal költségvetését évi ötmilliárd dollárra becsülik. Aftergood leírta, hogy 1960-ban szervezték, sőt megnevezte a Pentagonnak azt a szobáját is, ahonnan irányítják. George Brown kaliforniai demokrata párti szenátornak azonban le kellett mondania 1987- ben a Ház hírszerző bizottságában viselt tagságáról, amikor a képviselőházban említést tett a szervezetről, s ezzel nagy botrányt okozott. Brown elmondta, hogy a Szovjetunió — az az ország, amely ellen a felderítés elsősorban irányult — több év óta mindent tudott a hivatalról. „Csak az amerikai adófizetők előtt titkolózunk, pedig ők fizetik a számlát” — fűzte hozzá. — A titkolózás akkor talán jogos volt, amikor a szervezetet létrehozták — mondotta David Boren, a szenátus hírszerző bizottságának elnöke. Az idő múlásával, főleg pedig a hidegháború megszűntével azonban a titoktartás jogossága nagyon is megkérdőjelezhető. A hivatalt fedő titokzatosság nemcsak anakronizmus volt, hanem megnehezítette a felderítő szervezet együttműködését más, a világűrben tevékenykedő hivatalokkal is, mint például a NA- SA-val, az amerikai űrkutató szervezettel — tette hozzá. Ezentúl legalább nem kell azt állítanunk, hogy információink egy tündértől származnak — jelentette ki Jeffrey Richelson, a hírszerzés ismert amerikai szakértője. Lehetünk második Svájc? Lehet Magyarország Európa második Svájca ? Kelemen Géza, a Gyáriparosok Országos Szövetsége készülő hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepciójának egyik atyja veszekedésekkel teli napjainkban is azt álhtja, hogy lehet. Miért? Mert szerinte „a válságból előbb-utóbb kilábaló fejlett világ Kelet-Európa felé fog fordulni. Magyarorszag földrajzi adottságainál fogva igen előnyös helyzetben van ahhoz, hogy ha élni tud lehetőségeivel, magához vonzza a kelet-nyugati áruforgalmat. Ennek eredményeként az ország előbb kereskedelmi, majd pénzügyi, később ipari centrummá válhat”. Derűlátó, sőt vitatható prognózis, de van benne logika. Mit kellene tennünk ezért? Nem többet és nem kevesebbet — állítja —, mint azt, hogy vegyük komolyan a legszélesebb értelemben az infrastruktúra fejlesztését: építsünk modern utakat, bővítsük: a korszerű vasút- és telefonhálózatot, a légi teherforgalom lehetőségét és a szabadkereskedelmi területeket, abban az állandó tudatban, hogy „Magyarország sohasem valhat tízmillió cipopucoló hazájává”. Tulajdonképpen ez is kézzelfoghatóan világos. De tudunk-e másként gondolkozni, mint ahogyan megszoktuk ? Á japánok a oü-as években a lehető legegyszerűbben fogalmazták meg a közérthetőség kedvéért nemzeti céljaikat: minden egyes új terméküknek korszerűbbnek és olcsóbbnak kell lennie annál, mint amit Amerika produkál. Évtizedek óta mindenki eszerint próbál gondolkozni és dolgozni. Az eredményt ismerjük. Hogy nekünk sikerülhet-e valami hasonló? Minél több a bonyodalom a vajúdó európai integráció körül, annál több az indoka annak, hogy végre észrevegyük: nincs más út a fejlett világ elérésére, mint az, hogy mi is meijük megcélozni a világszínvonalat mindenben, amit vállalunk. Mert csodák ugyan történhetnek, de sült galambok biztosan nem potyognak a harmadik évezredben sem a szánkba. Ha viszont komolyan vesszük önmagunkat — legfeljebb csakugyan mi leszünk Európa második Svájca. Kocsis Tamás Ferenczy-Europress Beiktatták a 17. „élő Buddhát” Első ízben fordult elő 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta, hogy a pekingi hatóságok engedélyezték egy „élő Buddha” beiktatását, sőt hivatalos okmányban elismerték a „trónralépést”, és képviseltették magukat a tibeti fővárosban, Lhászában vasárnap megtartott színpompás ünnepségen. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint „mind az élő Buddha kiválasztása, mind pedig a beiktatási ceremónia a tibeti buddhizmus hagyományos gyakorlata szerint ment végbe”. A nyolcéves kisfiú, O’Kuing Csilai egy tibeti pásztor fia, és a 16. budaha, Garmaba reinkarnációjaként került a „szent trónusra”. Az „élő Buddhák” nagy tiszteletben állott buddhista tanítók reinkarnációi a tibeti buddhizmus tanítása szerint. Külföldön élő tibetiek az eseménnyel kapcsolatban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a pekingi kormány most első ízben jogot formált magának arra, hogy ellenőrizze az „élő Buddha" kiválasztását. Különösen nyugtalanítónak tartják, hogy egy még fontosabb egyházi méltóság, a pancsen láma — ő rangban a második a dalai láma mö§ ött — utódjának kijelölésébe is eleszólási jogot követelnek maguknak. A kínai médiák hírt adtak ugyanis arról, hogy „súrlódás- mentesen folytatódik” az 1989- ben Tibetben elhunyt 10. pancsen láma utódának felkutatása. A tibeti tanítás szerint a pancsen láma halálának napján születik az ő reinkarnációja. A hagyomány szerint az utód felkutatása a dalai láma felügyeletével folyik. A jelenlegi dalai láma viszont 1959-ben, miután a kínai csapatok leverték a tibeti nép felkelesét, külföldre ment, és azóta is Indiában él. Ezzel szemben a három éve elhunyt pancsen láma Tibetben maradt, és együttműködést alakított ki a pekingi hatóságokkal. Rabinné kész főzni Asszadnak Rabin izraeli miniszterelnök felesége, Leah asszony kész bármikor a saját főztjével megvendégelni Izrael ősellenségét, Hafez Asszad Szíriái elnököt. A kiváló főztjéről ismert Rabinnét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy találgatások kaptak lábra Asszad elnök esetleges váratlan izraeli látogatásáról. „Bárcsak vendégül láthatnám őt. Máris készen állok, hogy nekikezdjek a főzésnek” — nyilatkozta Rabin asszony a legnagyobb példányszámban megjelenő izraeli lapnak. Rabin miniszterelnök júliusban, hivatalba lépésekor kijelentette, hogy kész találkozni bármely arab vezetővel, akinek kormánya béketárgyalásokat folytat Izraellel. Eddig még senki nem fogadta el az ajánlatot. A jugoszláv hadsereg fejvesztve menekül A jugoszláv hadsereg fejvesztve menekül Konavliból és Prev- lakából, a Dubrovniktől délre fekvő körzetből — jelentették hétfőre virradóra független források. Korábban olyan hírek voltak, hogy a hadsereg megkezdte a tervszerű visszavonulást, amire a Vance-terv és több más döntés kötelezi a belgrádi hadvezetést. A helyzet azonban az, hogy a stratégiailag rendkívül fontos körzetben levő jugoszláv alakulatok felbomlanak, s a katonák egyszerűen hazaindultak, s a tisztek már nem tudják visszatartani az embereket. A hercegovinai hadtest vasárnap még cáfolta a visszavonulásról szóló híreket. Ilyen jelentést közölt még a Vecernje Novosti című lap is, de ezt a hadtest „alaptalan hazugságnak” nevezte. Á Konavlinak nevezett terület azonban a jelek szerint „időlegesen” valóban elveszett Belgrad számára, úgy, ahogy azt Milan Panic miniszterelnök már moszkvai útját követően bejelentette. A szerb vezetés azonban akkor még nem hitte el, hogy valóban fel kell adni a Kotori- öböl bejáratánál húzódó földnyelvet, Prevlakát is. A montenegrói és a szerb kormányzat többször hangoztatta, hogy Horvátország akkor adná tanújelét békés szándékainak, hogyha lemondana a félszigetről, mivel az már a jugoszláv flotta számára létfontosságú. A döntés azonban már rég megszületett: a területet demilitarizalják, s később ENSZ-közvetítéssel döntenek hovatartozásáról. Prevlaka és Konavli ugyanis Horvátországhoz tartozik, s a jugoszláv hadsereg csak a Dubrovnik ellen tavaly ősszel indított hadműveletek során szállta meg ezt a körzetet. A nyugati országok már többször Belgrád tudomására hozták: nem ismernek el semmilyen erőszakos területfoglalást. '^Megtört szívvel tudatjuk,'' hogy ERDÉLYI ERVIN 1992. szeptember 27-én, életének 65. évében meghalt. Temetése 1992. szeptember 30-án 14.30 órakor a mőnosbéli temetőben lesz. Gyászolják: felesége, leánya, édesanyja, testvére és az egész rokonság. EGER 3300 EGER. TŰZOLTÓ TÉR 3. TELEFON: 36-15097