Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-29-30 / 204. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 29—30., szombat—vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN

9.

Anyák nagymamakorban egy olasz klinikán

A hölgy 61 éves, szülésznő volt, és jelenleg már élvezi az anyai örömöket. Minden jól ment, s a közelmúltban megszülte első gyermekét. Nem tévedésről vagy rosszízű tréfáról van szó, hanem világszenzációról: a bolognai Szent Orsolya Klinika nő- gyógyászati osztályának vezető főorvosa, Carlo Flamigni kísérleteiről és próbálkozásairól, amelyek arra irányulnak, hogy a menopauza, a havivérzés elmaradása után is megtermékenyítsen erre vállalkozó nőket.

A terhesség másoktól vett petesejt lombikban történt megtermékenyítése, majd beültetése útján jött létre. Minden jól haladt, a magzat szépen fejlődött. 61 éves korban szülni valószínűleg egyedülálló rekord, de az említett hölgy nem az egyetlen. Sokan mások is akadtak, akik — hozzá hasonlóan — kihívást intéztek a biológia törvényeihez. Mintegy százan részesei a kísérletnek, amely nemcsak Bolognában, hanem Olaszország más klinikáin is folyik.

Carlo Flamigni elmondása szerint a kérelmek száma növekszik. Nem egyszerűen „lombik- bébi-programról” van szó, hanem terméketlen, általában 50 éven felüli nőkről, akik ilyen vagy olyan személyi okokból gyermeket akarnak, s ezt a bolognai magánklinika orvosai biztosítani is tudják számukra.

Az egyik 57 éves nő például autóbalesetben elveszítette férjét, majd felnőtt fiát, és egyedül maradt. Hogy tragikusan tönkrement életén változtasson, most újból szülésre vállalkozott a bolognai klinikán — sikerrel. A klinika egyébként a jog és orvosi etika mezsgyéjén tevékenykedik. Olaszországban állami intézményben csak olyan „lombikbébit” segítenek a világra, amelyik a szülők genetikai kódját hordozza, tőlük származó pete- és ondósejtből. A „kölcsönadás” — ahogyan az anyaméh „bérbeadása” is — tilos, de ez csupán etikai előírás, nem jogszabály, mivel erre vonatkozó törvények nincsenek. Nemcsak Olaszországban, másutt sem.

Az orvostársadalom, de a kérdéssel foglalkozó szociológusok szerint is a törvényi szabályozás nagyon sürgős lenne, miután a „lombikbébik” szabadpiaca rohamosan nő. Sok a zavaros ügy, sok a kalóz, és sok a tisztázandó etikai kérdés is ezen a téren. Ki például az apja az adományozott sejtből születő babának? Vagy anyja-e az, aki szülte, de beültetett petesejtből?

Flamigni professzor szerint maga az eljárás „technikailag roppant egyszerű”. A sikeres esetek aránya 20 százalék jelenleg, de növekszik az esetek gyakoriságával együtt. A terhesség előrehaladott korban az esetek 40 százalékában következik be, de 10 százaléknál spontán abortusszal ér véget. Nagymamakorban szülni tehát alig valamivel nehezebb, mint fiatalon.

„Egyetlen esetben sem befolyásoltam a hozzám forduló nőket. Ők döntöttek arról, megpróbálkoznak-e az eljárással” — mondja Flamigni, mintegy védekezve a lehetséges kifogásokkal és fenntartásokkal szemben. Sőt, bevallja, egyes esetekben nincs meggyőződve arról, hogy helyes volt-e eleget tenni az illető nők kérésének. „A késői anyaság nem problémátlan, de tisztelni kell azokat, akik úgy érzik, még adhatnak valakinek életet és sze- retetet. Az biztos, hogy akadnak határesetek” — mondja.

A lombikbébi-technika nagyon sok gyermektelen házaspáron segített már. Ezek létjogosultságát alig vonja ma kétségbe bárki, kivéve tálán a legkonzervatívabbakat. „Mi, nőgyógyászok, évekig azzal foglalkoztunk, hogy nem kívánt terhességeket kellett megszakítanunk, megelőznünk. Most ellenkezőleg, minél több gyermeket szeretnénk a világra segítem. Éppen ezért megdöbbent, hogy nulyen bírálatok és eh'télő vélemények hangzanak el azzal kapcsolatban, amit csinálunk” — mondja Flamigni, aki úttörő szerepet vállalt a mesterséges megtermékenyítés terén már évtizedek óta. Arról azonban, hogy mennyibe kerül a szenzációs eljárás, már kevésbé szólnak a krónikák. Egyesek 20 millió lírát emlegetnem.

Olimpiai tv-közvetítés — amerikai módra

Aki azt remélte, hogy az amerikai kereskedelmi tv-ből követheti az olimpiai játékokat, ismét csalódott. Az NBC, amely egyébként • a General Electric óriáskonszern tulajdonában van, ezúttal is az Egyesült Államokban immár hagyományos utat választotta: csak azokat a versenyeket kell érdemben közvetíteni, amelyekben amerikai sportolók esélyesek.

Nem pusztán hazafias lelkesedésből, hanem egyszerű üzleti számításból: a saját válogatottakat nézi a legtöbb ember — s így lehet a leghatásosabb, egyben legjövedelmezőbb a mindenható hirdetés.

A műsorokat tehát még a megszokott amerikai méreteket is meghaladóan öntötték el a reklámok — és azoknak rendeltetett alá az egész közvetítés.

A hatórás időkülönbség miatt az események zöme az esti csúcsidőben, „konzervként” került sugárzásra — a szerkesztő tehát bátran megtehette, hogy több órára szabdalta fel egy izgalmas döntő közvetítését — így a boldogtalan néző nem egyszer, de sokszor élvezhette a Coca-Cola, a Kodak vagy a sörgyárak hirdetéseit. Azok mentségére szóljon, hogy nemritkán jobbak, nézhe- tőbbek voltak, mint az NBC ri- portocskái, amelyekkel a versenyek között a műsort próbálta „szúiesíteni”.

Kezdetleges próbálkozások voltak ezek a betétek arra, hogy az amerikai néző megismerjen valamit Spanyolország, Kataló- nia történetéből, kultúrájából. Ennél vérlázítóbbak csak azok a dolgozatok voltak, amelyek az amerikai sportolók „emberi arcával” kívánták megismertetni a nézőt: lényegében minden bajnokról vagy bajnokjelöltről megtudtuk, hogy szülei, egykori tanárai, edzői milyen jó véleménynyel vannak róla, s hogy az illető milyen derekasan dolgozott, tanult, edzett Barcelona előtt.

Amennyiben azután a sztár — akinek portréja természetesen hónapokkal korábban elkészült — mégsem szerepelt jól, az NBC nem kevésbé szentimentális magyarázattal szolgált. Meghalt valamelyik szülő, betegség, lelki válság lett úrrá a szerencsétlen sportolón — vagy igazságtalanul lepontozták.

Arról, hogy egyszerűen gyengébbnek bizonyult társainál, nemigen esett szó.

A nem amerikai sportolók aránytalanul kisebb nyilvánosságot kaptak, s az NBC alighanem a nacionalizmus egyik rekordját állította fel, amikor rendre úgy közvetítette a díjkiosztásokat, hogy csak az amerikai győztes és a nemzeti lobogó van a képben: a második és harmadik helyezett és zászlaja láthatatlan volt...

Láthatatlan volt persze sok

sportág is — lévén, hogy abban az amerikaiak esélytelenek. így szó nem volt például a vívó-, az öttusa-, a dzsúdóversenyek közvetítéséről.

Tanulságos, hogy ez a fajta olimpiai közvetítés, amilyenért Európában már rég megostromolták volna a nézők a televíziót, a vártnál sikeresebb volt: az NBC napi 15 millió nézőt ígért hirdetőinek a rengeteg pénzért, amibe a reklámok kerülnek — ám a nézők több mint 18 millióan voltak.

S aki háborgott, annak kész volt a válasz: fizessen, akkor nézheti az olimpiát normálisan: a versenyeket elejétől végig, hirdetések nélkül. Ez viszont a két hétre 125 dollárba, illetve egy- egy napra 30 dollárba került az NBC-nél a kábel-előfizetőknek. A várt 2 millió helyett alig 125.000 ember volt hajlandó eny- nyit áldozni. Ez egyben azt jelenti, hogy az NBC mintegy 150 millió dollár veszteséggel zárta Barcelonát, mert a tv-közvetítés jogáért 401 milliót kellett fizetnie.

Négy év múlva Atlantában 600 millió dollárt kér a NOB a tv-közvetítés jogáért. Nyílt kérdés, hogy az anyagilag gyengén álló NBC ismét megpróbálja-e. Ami az amerikai tv-nézőket illeti: őket, úgy látszik, könnyű kielégíteni.

A Vasarely-ügy

Korszakos eredmény?

Olasz fizikusok felfedezték a „napenergia titkát”

Családot

bérelhet

Japánban

Idős japánok, akiket a modern élet rohanó tempója elválaszt gyermekeiktől, most bérelhetnek „családot”, amellyel együtt ebédelhetnek, vagy néhány órán át társaloghatnak.

Tárcsázz egy tokiói telefonszámot — úja a Reuter brit hírügynökség tudósítója —, és kérj — mondjuk — egy leányt, vöt és unokát. Hamarosan megjelennek, és oly lelkesen fognak üdvözölni, mintha évek óta nem láttak volna.

Három eltöltött óra a „bérelt családdal” 150 ezer jenbe (1130 dollárba) kerül, plusz a közlekedési költség. Ez csupán egyike azoknak a szolgáltatásoknak, amelyeket a Nippon Kokasei Honbu (a Japán Éredményesség Főhadiszállása) nyújt. Bérelni lehet ügyintézőt, aki félénk üzletemberek helyett erélyesen lép fel a tárgyalásokon, és természetesen tarsakat is a szerelemben bal- szerencsés férfiak számára.

Satsuki Ohiva, a társaság elnöke szerint jelenleg 80-an vannak a családot bérelni akarók várólistáján. Általában idős emberekről van szó, akik szomjazzák a szeretetet. „Segítjük őket álmaik valóra váltásában” — mondja.

Ez a szolgáltatás jól jellemzi a modem Japán problémáit. Idős emberek elszakadnak családjuktól, mert gyermekeiket munkáltatójuk más városba vagy külföldre küldi, vagy mert a családtagoknak egyszerűen nincs idejük meglátogatni szüleiket. A magány azonban nem egyirányú utca. Egy fiatal anya nagyszülőket kívánt bérelni — mesélte az elnök. — Egy üzletember, aki erélyes ügyintézőket bérel, olyan embereket, akik kiabálni is tudnak, jó szolgálatot tehet vállalatának — fűzte hozzá. — Ez növelheti saját magának és vállalatának megbecsülését, nem beszélve arról, hogy segít félénkségének leküzdésében.

Az első „családbérlet” két évvel ezelőtt jött létre, egy elfoglalt üzletember kérésére, akinek nem volt ideje meglátogatni édesanyját. A bérelt „család” látogatása sikeresnek bizonyult, és azóta a szolgáltatás állandósult.

Amikor a felkérés beérkezik, a vállalat embere megkérdezi, hogy milyen jellegű „családra” van szükség, és miként akarják eltölteni az együttlétet. A szereplők egyéves pszichológiai, színészi és beszédkészségi gyakorlaton esnek át. Persze, nem mindenkinek tetszik a családbérlés ötlete. Ahogyan egy középkorú kétkedő kerdezte: „Nem illú- zió-e az, hogy a boldogság érzését pénzzel meg lehet vásárolni?”

Victor Vasarely — Vásárhelyi Győző — 86 éves, és beteg. Naf

yon nehezen mozog, korából övetkezően vannak egyéb bajai is, és nagyon megviselte felesege halála, ui alkotásokra már nehezen gondolhat. De hatalmas életmű áll mögötte, képei a világ szinte minden jelentős múzeumában megtalálhatók, szülőhazájában, Magyarországon is van állandó múzeuma, de legjelentősebb gyűjteménye Aix-en-Pro- vence-ban található, a Vasarely Alapítvány székhelyén. Képei ma is kelendőek a műalkotások nemzetközi piacán, s az alapítvány fenntartására rendszeresen forgalomba is kerülnek a világ mukereskedéseiben. Úgy tűnik viszont, hogy egy részüket illegálisan hozták forgalomba, a jövedelmet éppen az alapítvány elnök-igazgatója tüntette el. Az ügyből per lett, s ezt nemrégiben kezdték tárgyalni a provence- város bíróságán.

A L’ Évenement du Jeudi című francia hetilap részletesen beszámolt az előzményekről. Az 1975-ben létesült alapítvány igazgatója, Charles Debbascn korábban minden tekintetben élvezte Vasarely és családjának bizalmát, később azonban a család — elsősorban a művész idősebbik fia és annak felesége, akik a mester anyagi ügyei intézésének teljhatalmú megbízottai — hűtlen kezeléssel, képek eltulajdonításával vádolták.

Debbasch politikus, újságíró, Vasarely barátja és tanácsadója volt korábban, egy ideig az Ély- sée-palotában is dolgozott, Valery Giscard d’ Estaing elnöksége idején, az elnök tanácsadójaként. Az alapítvány létrejöttekor kérték fel az elnök-igazgatói tisztség betöltésére, az o hatáskörébe kerül egyebek között az alapítvány fenntartására szolgáló Vasarely-művek értékesítése. A dolgok rendben is mentek, ám a nyolcvanas évek végén a művész családja gyanakodni kezdett — a jelek szerint nem alaptalanul. Egyes képek nyomtalanul eltűntek — azután hirtelen megtalálták nyomukat, egy svájci műkereskedő asszony revén.

Janine Bodenschatz üzlete Baselban van, s egyike azoknak, akiknek útján forgalomba kerülnek az eladásra szánt Vasarely- alkotások. Vallomása szerint megkereste őt az igazgató helyettese, és főnökének megbízásából arra kérte, hogy egyes Képek vételárát ne helyezze el az alapítvány bankszámlájára, hanem készpénzben fizesse ki Deb- baschnak vagy neki, vagy egy megnevezés nélküli svájci számlára utalja át. Azokról a képekről van szó, amelyeket a művesz korábban, Debbasch tanácsára, egy svájci vállalaton keresztül akart értékesíteni, illetve bemutatni, s a vállalatnak átadott mintegy negyven kép közül néhányat megjelölt: ezeket nem eladásra szánja, visszakéri.

Mint most kiderült, ez a svájci vállalat titokban részben az alapítványi igazgató tulajdona, s a svájci bankszámlák, amelyekre a műkereskedőnek át kellett utalnia a pénzt, szintén az általa birtokolt vállalat számlái, ezekből az alapítvány számlájára egyetlen vasat sem fizettek be. A forgalomba hozott képek között pedig olyan is volt, amelyet a művesz saját tulajdonának jelölt meg — ezek természetesen engedélye nélkül kerültek eladásra.

Debbasch a per kezdete előtt nem nyilatkozott, ügyvédje viszont azt hangoztatta, hogy a vádak hamisak, azok mögött Vasarely idősebbik fia és menye áll, akik nyereségvágyból maguk akarnak keresni képei eladásából. Tanúként a művész másik — orvos — fiát idézi, aki korábban kijelentette, hogy apja immár „nem ura önmagának, teljesen menye befolyása alá került, s ez veszélyes számára”. Azóta azonban a két fiú ismét összebékült, s az orvos visszavonta állítását, sőt, maga is csatlakozott az alapítványi elnök-igazgató elleni vádakhoz.

Vasarely nagyon nagy művész, és rendkívül népszerű Franciaországban. Az ügyet a lap jelentése szerint figyelemmel kíséri a kulturális minisztérium, és személyesen Jack Lang államminiszter, sőt még Francois Mitterrand elnök is, akinek szintén van birtokában kép Vasarelytől — éppúgy, mint ahogy Pompidou volt elnök családjának, és két volt miniszterelnöknek: Jacques Chiracnak és Raymond Barre-nak, akik szintén odafigyeltek a különleges perre, hiszen barátaik közé számítják a Magyarországról elszármazott művészt. A lap mégis úgy vélekedik, hogy az idős mester, a modem műveszet korszakos alakja „nagyon egyedül maradt” öregkorara.

Olasz fizikusok a Gran Sasso sziklái alatt létesített különleges laboratóriumban a Napból érkező neutronokat figyeltek meg. Először sikerült ez, s felfedezésük igazolja azt az elméletet, hogy a Napban magfúzió zajlik hidrogénatomok egyesülésével.

A megfigyelést Nicola Cabib- bo, az olasz atomfizikai kutató- intézet vezetője jelentette be, „az év nagy fizikai felfedezésének” minősítve azt.

A Gallex nevű kísérletben a kutatók 30 tonna folyékony gallium fémet használtak. Hasonló kísérletet folytatnak amerikai és orosz kutatók is Türkmenisztánban, de eddig eredménytelenül.

Az eddigi sikertelenség nyomán már-már megkérdőjeleződött az az elmélet, hogy a Napban magfúziós energia keletkezik. Az olaszok kísérleti eredménye most igazolja a mintegy 50 éves elméletet, és magyarázatot ad számos más fizikai jelenségre is — vélekednek az illetékesek.

Eddig csak úgynevezett nagy energiájú neutronokat sikerült megfigyelni a Napból. Ezek azonban töredékét alkotják csak a keletkező neutronoknak, az elmélet szerint.

A Gran Sassóban született tudományos eredményt a közeljövőben ismertetik az amerikai Granadában és az oroszországi Dubnában.

„A Gallex-kísérlet az első kézzelfogható, materiális bizonyítéka annak, hogy a Napban, tehát a világegyetemben magfúzió zajlik, a napmotor hidrogént éget el, ahogyan eddig is gondoltuk” — mondta Ettore Fiorini, a kísérletben résztvevő fizikusok egyike. A magfúziós folyamatban óriási hőmérsékleten a rendes hidrogénatom egy protonjához és egy elektronjához egy újabb proton egyesül, deuterium (nehézhidrogén) jön létre, és felszabadul egy alacsony energiájú neutron.

Ez az, amit most először sikerült megfigyelni és bizonyítani a Gran Sasso alatti laboratóriumban. „A napenergia 99,8 százaléka ilyen magfúziós folyamatból származik. Ezt most bebizonyítottuk” — hangoztatta Fiorini.

A Gallex-kísérletet mintegy ötven fizikus folytatta az Appe- ninek sziklái alatt 1200 méter mélységben kiépített laboratóriumban. Olaszok, franciák, németek, amerikaiak dolgoztak a csoportban.

Carlo Rubbia, Nobel-dijas fizikus, a genfi CERN igazgatója szerint is nagyon fontos tudományos eredmény született.

„Az első igazán nagy eredmény ebben a laboratóriumban, amelyről még hallani fog a tudományos világ” — vélekedett.

Rubbia úgy látja, hogy a Gran Sassóban kimutatottak módosítják az amerikai hasonló kísérleti eredményeket, s valószínűleg azt indokolják, hogy „módosítsuk a Napra vonatkozó együttes teóriánkat. A neutronok kissé másként viselkednek, mint várnánk.” Rubbia egyben új kísérletsorozatot is javasol az eltérés tisztázására, mégpedig Ikarus elnevezéssel.

Nicola Cabibbo kijelentette: „a Gallex-kísérlet a nagy robbanás kozmikus maradványsugárzásának észlelésével együtt (ez utóbbit a közelmúltban jelentették be amerikai tudósok) az évtized tudományos szenzációja.”

A Napból érkező neutronok megfigyelésére a Gran Sasso alatt hatalmas, 70 köbméteres tartályt építettek folyékony galliummal, hidrogénkloriddal és vízzel töltve.

Egy évig várták a tudósok a részecskéket, amelyek naponta egyesével érkeztek. Eddig mintegy 300, a Napból származó neutront figyeltek meg. A neutronok, amelyeknek létét Enrico Fermi fedezte fel, töltés és tömeg nélküli részecskék, s akadálytalanul hatolnak át az anyagon. Csak igen bonyolult berendezésekkel észlelhetők, mint a Gran Sasso alatt kialakított megfigyelőeszköz is.

Ezt a helyet az Appeninek legmagasabb csúcsa alatt azért választották, mert ki kellett szűrni a neutronokat az űrből érkező egyéb részecskék közül.

A Gran Sasso sziklái alatt 1982-ben létesült laboratórium, azzal a céllal, hogy védett helyet alakítsanak ki minden Földről és űrből érkező zavaró jelenségtől. A kutatóhely több, egymásba nyíló, hatalmas terem 7200 méter mélységben a sziklába vájva. A bejárat a Gran Sasso alatt fúrt autópálya-alagútból nyílik.

Az új tudományos eredmény — mondják az illetékesek — egyben a magfúziós energia mesterséges előállításában is hasznosnak bizonyulhat.

McCartney 50 éves

50. születésnapját ünnepelte nemrégiben Paul McCartney, a Beatles arculatának egyik megalkotója, az együttes pénzügyi és diplomáciai felelőse, aki a zenekar hihetetlen sikerű számainak legalább felét komponálta. Annak is negyedszázada, hogy 1967. június elsején megjelent a Bors őrmester album — a mérföldkő a popzene történetében, a sokféle koncepciózus lemezkísérlet közül az első korszakalkotó, a Beatles-imádók mítosza és szentélye, a hippikorszak politikai és kulturális kiáltványa, a korszellemet kutatók és a nosztalgiázok bibliája —, melyet az utókor, legalábbis a koncepció és az imázs tekintetében, főként McCartney szellemi gyermekének tart.

Paul McCartney Liverpoolban született. Apja gyapjúkereskedő, anyja kórházi nővér volt. Tizennégy éves, amikor elveszti anyját. E csapástól egyenes út vezetett a rock and rollhoz, az utcai társasághoz, a bőrzakóhoz és a csőnadrághoz. 1957-ben találkozott egy másik kallódó lázadóval, John Len- nonnal, aki akkor egy Quarry Men nevű együttest vezényelt. Megszületett a XX. század egyik legnagyobb zenei kettőse. Mert Lennon kemény volt, elvi, keserű lelkű, cinikus, de a kábítószer barátja és álmodozó, McCartney pedig minden külsőség ellenére kispolgár, tisztelettudó, szalonképes, és csö- pögő érzelmességre hajló. Egyikük nélkül sem lehetett volna a Beatles az, ami: csak Lennonnal eltűnt volna egy pszichedelikus füstfelhőben, csak McCartney-val pedig szentimentális tucatbanda maradt volna.

Együtt eljutottak a csúcsra — ez volt a Bors őrmester, mely a művészet rangjára és örökre egy fejjel magasabbra emelte a Beatlest másoknál —, de hova lehet még felmászni a Mount Everest meghódítása után? A Beatles Lennon és McCartney dühös pénzügyi vitái közepette feloszlott, s nem volt békülés. A ’70-es években egy napon McCartney gitárral a nyakában megjelent Lennon New York-i lakásán. — Már nem vagyunk Liverpoolban. New Yorkban nem szokás hívatlanul beállítani valahová

— mondta Lennon, és kidobta valamikori partnerét.

A ’70-es évek sikeresek voltak az egyedül boldoguló Paulnak. Turnézott, új sikerszámokat írt. Aztán a ’80-as években, Lennon meggyilkolása után sokáig úgy tűnt, McCartney nem találja a helyét. Érthető: Éennonból isten lett, ő pedig életben volt.

— Azon kapom magam, hogy igazolni próbálom magam Johnnal szemben, és ezt nagyon utálom. Sokan mindinkább azt gondolják, hogy ő volt a Beatles. Én nem követelem magamnak a történelmet és a Beatles eredményeit. Vissza akarom szerezni viszont belőle azt, ami az enyém — mondta Paul.