Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 25., kedd Látószög Pimasz gazdaság Pimasz gazdaság lett piacgazdaságunkból. A meglehető­sen magáranagyott szférában kivirultak, elszaporodtak a la­kossági megtakarításokkal is önkényeskedő bankok. Tiszte­let a kevebb kivételnek, de a cégek kifizetőbbnek ítélik a ke­reskedelmet, mint az értékgyarapító termelést. A külföldi be­fektető is inkább csak, vagy kizárólag saját termékének gyár­tásával, forgalmazásával foglalkozik. Megpróbálja nálunk el­adni azt is, ami másutt már nem, illetve kevésbé kell. A tőkés­nek nemigen jut eszébe, hogy a fölöslegessé vált munkaerő foglalkoztatására valami űjat is kitaláljon, könnyebbségére esik, ha gyorsan létszámot csökkent: a kiszolgáltatott, védte­len alkalmazottat rövid úton elbocsátja. Tetézi a bajt, hogy a kereskedő sem mindig kereskedik. Legalábbis kerülni latszik a kívántnak, a tisztességesebbnek mondható kereskedelmet. Vagy azzal „újít”, hogy a meg­nyugtatóbb, szakboltnak hovatovább már nyomát sem találja a jámbor vásárló, s mindenfélét kínál garázsboltjában is. Vagy éppenséggel iparkodik legalább valmelyest szakosodni, de csupa import portékával, amit a vevőnek mind nehezebb megfizetnie. Ugyanekkor a hazai beszerzésű, az egyszerűbb áru is jóval drágább az üzletben, mintsem a fogyasztó várná. Amióta megszűnt az ellátási kötelezettség, s nemigen fi­gyelnek a minőségre, felszabadultak, elszabadultak az árak— nálunk szinte minden megtehető. Nincs felelősségrevonás, még barátságosabb irgum-burgum sem, ha akár a mintabolt­nak nevezett helyen is silányabb a portéka, hiányzik, némely a cég termékválasztékából, amit meg kínál, történetesen sok­kalta többe kerül, mint akármelyik, s lényegesen magasabb rezsivel dolgozó konkurens társánál. Például a négyszáz fo­rintot is meghaladja, ami másutt a háromszáznak is jóval alat­ta van. Csupán egyetlen várösbólis idézheti az ember az érthetet­len gyakorlatot. Ahol az iménti eset miatt a gyanútlan vásárló nem átallja visszevinni a pénztárcájához kevésbé igazodó portékát, s a magát kereskedőnek nevező ügyeskedő nelyett is pironkodva, felháborodottan visszakérni a pénzét, nos, ugyanazon településen a vendéglátósok is arcátlankodnak. A kocsmában például szemrebbenés nélkül többért mérik az Unicumot, mint az előkelőbb helyeken, felszolgálással, asz­talnál. Valamivel különb társánál a termoszbóllöttyintett lan­gyos, gyönße kávét sózzák rá az országosan is unicumrjak szá­mító cukrászda fogalommá vált hasonló „feketelevesének” árát igencsak meghaladóan. A presszóvá fejlődött sütemény­bolt mulató-színvonalon számol. Az ostyából kreált, koránt­sem különleges fagylaltkehelyhekből hármat egyetlen kólá­val közel 370 forintért mér. Persze, számlaadás nélkül, a pa­pírról olvasott összeg hűvös előkelőséggel történő ismerteté­sével. S ezek csak a Kisebb bosszúságok! A pimaszságok miatt nemcsak a fogyasztó háborog, ha­nem a szakmák józanabb része is. Azoknak sem tetszik, akik­nek védeni kellene a mundért. Akik tanulták, hosszabb ideje gyakorolják mesterségeiket, nem máról holnapra akartak meggazdagodni, hosszú távon keresik boldogulásukat, s a fo­gyasztók szimpátiáját. Akik a legkisebb elégedetlenségből is úgyet csinálnak meguknak. S a megszűnt ellátási kötelezett- seg ellenére újra és újra azon vannak, hogy ne legyen zavar házaik táján. Elkeserítő, hogy a szakmák jobbik fele már a kisebb fele is, s nincs nagy törekvés a felzárkózásra. Maholnap a fogyasztó utolsó megtakarítása is elfogy, rámegy az aligha ilyennek kép­zelt „piacgazdaságra.” S akkor mit ér a nagy álom? Gyóni Gyula Kutyák, macskák és társaik Kettővel könnyebb A macskabarátok zöme nem elégszik meg e jeles állatfaj egyetlen példányával, otthoná­ban több macskát is tart, és en­nek számos oka lehet. Különö­sen eredeti annak a hölgynek a története, aki viláp életében per­zsa macskára áhítozott. A férje teljesítette a kívánságát, attól kezdve bensőségesen szerette ál­latkáját, és neki szentelte napjait. Ám a macska nem sokat törő­dött gazdijával, többé-kevésbé levegőnek nézte. A macskák kö­zött bizony akad olyan is, amely nem annak a családtagnak az ér­zelmeit díjazza, aki a legtöbb időt és energiát fordítja reá. A történet úgy végződött, hogy a macskaszerető hölgy egy kan­dúrt is magához vett, aminek ha­tására a korábban gőgös macs­kaleány féltékenységében állan­dóan gazdija nyomában járt, s amikor csak tehette, az ölébe te­lepedett. Sok oka lehetett annak, hogy valaki két vagy több macskát tart. Többnyire a következő vezér­elv működik: az ember dolgo­zik, elfoglalt, a cica naphosszat egyedül van otthon, és társaságra vágyik. Le kell szögezni, hogy a macska nem feltétlennül érzi el­hanyagolva magát, ha csupán reggel és este van a gazdájával. Ennek ellenére nem kizárható, hogy napközben bizony unatko­zik. Ha két macskát tart az em­ber, kedvencei biztosan nem lesz­nek kedélytelenek. A legegysze­rűbb mindjárt kettővel kezdeni. Két egyivású macska, különösen az azonos alomból valók, gond nélkül nő fel együtt. Amennyiben azonban az ere­detileg „egyke” mellé konkuren­cia érkezik, igen diplomatikus­nak kell lenni. Az uj macskát a zárt tartókosárban vigyük be a lakásba. Hagyjuk, hogy első szá­mú kedvencünk megszaglász­hassa, körbevizsgálhassa. Ez­után tegyük őket külön térbe. Semmi esetre nem szabad az új jövevényt azonmód első számú kedvenc életterébe helyezni. Egy-két nap elteltével megkísé­relhetjük az összeengedést. Tart­suk őket szemmel, egyre simo­gassuk őket, mindegyikkel szere­tettel, halkan beszeljünk. Fon­tos, hogy egyiket se részesítsük előnyben a másikkal szemben, különösen nem ajánlott a jöve­vény ajnározása az első számú kedvenc előtt, mert bizony a fél­tékenység nagy úr... Ha az első pillanatban nem megy minden simán, semmit ne erőltessünk. Ismét válasszuk el őket, és vár­junk még egy-két napot az ösz- szeszoktatási kísérlettel. Egy-két hét alatt még a legtartózkodóbb macskák is összeszoknak. Viták persze mindig adódhatnak, akár a gyerekek között, ám ezeket nem érdemes a lelkünkre venni. Ha öregedő macskánk mellé fogadunk be fiatal állatot, köny- nyebb lehet a helyzet. Az öre­gebb macskák, főleg a nősté­nyek, rövid idő alatt örökbe fo- adják a kicsit, hiszen a vérük­én van a gondoskodás, a gyön­gébbek védelmezésének felelős­sége. Másrészt a fiatal állat új életerőt és örömöt visz az ellus­tuló macska életébe, s feléb­reszti játékkedvét is. A továbbiakban fontos, hogy a ház valamennyi macskája kü­lön étkezőhellyel, etető- és itató­edénnyel rendelkezzen. Nem csak azért, hogy a rivaliziálást el­kerüljük, hanem, hogy bizton­sággal ellenőrizhessük, mind­egyik megette-e a napi adagját. Arcok Egerből Dr. Rózsahegyi László Nyugdíjas vezető jogtanácsos, a hetvenkettedik életévét tapos­sa. Életútját azoknak ajánlanám szives figyelmébe, akik úgy gon­dolták, netán ma is azt gondol­ják, a tudatosan korlátolt propa­§ anda következtében, hogy az a izonyos Horthy-fasizmus, meg az a rettegett „keresztény kur­zus” ilyen volt, meg amolyan volt. Dr. Rózsahegyi 1920-ban, Tófalu községben született, szü­lei nincstelen parasztok, abból éltek, hogy felesben dolgoztak. Ez a felesség megint csak megér­demelne egy gondolatsort, mert ezt a vállalást átkozták, szidták később is, mert az átok a politikai arénában mindig is jól ión, főleg ha a szónokló tehetetlen és te­hetségtelen jött-ment. De sok van ilyen! Az édesanyja töré­keny alkat lévén, felhagytak a felességgel, 1925-ben az apja Budapesten vállalt munkát. (A faluról elmenni, a rokonságot és a kevés biztosat otthagyni — az megint megérne egy külön mi­sét.} Előbb vilamoskalauznak, majd rendőrnek állt („magyar ál­lam fizeti.”) Az elemit mar Kő­bányán járta ki, az Elnök utcai Gróf Széchenyi István reálgim­náziumban értettségizett. Itt meg is szakadt a fővárosi lét, mert ap­ja megbetegedett, vissza kellett költözniök Tófalura. Ilyenkor még az is kérdéses, mi tart élet­ben egy ilyen családot. Az meg még inkább, hogyan lehetne va­lóra váltani az ifjúi álmokat, mert ez a falusi gyerek akart, illetve szeretett volna továbbtanulni. 1938 őszén — sok-sok kény- szerűség következtében — jegy­ző gyakornok Feldberőn. Fiatal­kora miatt nem vették fel jegyző­tanfolyamra. Segített azonban a sors, megüresedett Tófalun egy irodai asztal. írnok lesz a sajat szülőfalujában. Ha valakinek el­határozás fészkel az agyában, bárhol megfogja az alkalmat: megtanulta az allamigazgatás al­só szintjén az ügyintézést úgy, hogy amikor a jegyzőt behívtak katonának, a községi bíró, a kis­bíró mg ő irányították ezt az egybként jómódú községet. Itt ismeretlen fogalom volt akkori­ban az ügyfélfogadási idő, nem egyszer ielzavarták éjféltájban, hogy menni szeretnének a vásár­ba, de elfelejtettek idejében pasz- szust íratni. Ő megírta, ha kér­ték. A szükség még mindig nem oldódott, pénz kellett volna a to­vábbtanuláshoz, így hátvállalta a községi postaügynökség szerep­körét is. T öbb munka, megtanul­ta ezt is, megint valamivel többet tudott. így elkopott a plusz mun­ka okán az ebédideje, de beirat­kozott az Egri Érseki Jogakadé­miára, amelyet Foglár György kanonok, címzetes püspök 1741-ben éppen az ilyen elkalló- dástól menekülő fiatalok számá­ra létesített. (Voltak itt az akadé­mián akkor hasonló sorsú társai, akik egy-két szemeszter után — ezer okból — megfeneklettek, nem végeztek, de az intézmény légköre egészséges és tisztessé­ges volt és maradt, méltatlan megszüntetéséig.) Egerben ab­szolvált, szigorlatozni Kolozs­várra ment, ott szerzett diplo­mát, 1943-ban, június végén. Rá két hónapra megnősült, mert az érett ember nem tétovázhat a családalapítással. Zsuzsa lánya Bécsben mérnök, operaénekes­nő, fia, Gábor Dél-Afrikában urológus-főorvos egy nagy kór­házban. 1943-ban, szeptemberben eg­ri ügyvédjelölt dr. Ringelhann György irodájában. 1944. októ­berben behívják katonának, tisz­tiiskolára került, majd Németor­szágba. 1945 áprilisban még ki­képzés után belekóstolt a nyuga­ti frontba. Fogságba esett május 3-án, ahonnan 1946 februárjá­ban megszökött és tizenhét napi bolyongás után jutott haza. Itt­hon letette az ügyvédi vizsgát, kamarai taggá vált 1948 októbe­rében. Időközben megüresedett He­ves vármegye tiszti főügyészi ál­lása. Megpályázta, mert a betöl­téséhez szükséges ügyvéd-bírói végzettséggel rendelkezett. Meg is kapta, fit jól jött a parasztszár- mazas. Az alispán akkor 1949. június 15-én dr. Katona Zoltán volt, tagja az MKP-nak, később ő lett a legfőbb ügyész első helyet­tese. Ekkorára már a népi káderek hemzsegtek a vármegyénél, akik helyett is rengeteget kellett dol­goznia, mert ha akartak volna, mármint a munkatársai, se igen állhatták volna helyt szakmai tu­dás nélkül. Közben agitálták, nyomorgatták, lépjen be a kom­munista pártba, neki ott a helye, mert parasztivadék is, a szakmai papírjai is megvannak a tudás melle. Konokul kitartott semle­gessége mellett. (Ehhez bizony akkortájt az a nagyon fontos ha­todik érzék is kellett — a meg­győződésen túl.) így aztán, ami­kor a tanácsok 1950-ben meg­alakulnak, a megyei első elnök, a mozdonyfűtőbol élet-halál urá­vá vált Papp József, akiről ké­sőbb nyilassága és egyéb alakítá­sai is kiderültek, magához hívat­ta, telefonon rendelkezett, hogy ügyvédi működését azonnal füg­gesszék fel, a megyei tanácstól meg csak akkor menet el, ha az ő úri kedve úgy tartja jónak. A tisz­ti főügyészi státus megszűnt, így hol ide-, hol odadobalták, de el nem engedték. Az indok egysze­rű: csak. így hányódott 1957. ja­nuár végéig és akkor politikai megbízhatatlansága miatt elbo­csátották. Szemcséjére akkor alakították meg a hármas számú egri ügyvédi munkaközsséget, azt vezette megszűnésésig. Ak­kor vállalta el a Heves megyei Ipari Szövetkezetek Jogi Irodá­jának a vezetését. 1980-ban, negyvenkét évi szolgálat után ment nyugdíjba. Felesége szin­tén parasztivadék, dolgozott az Sztk-ban és szövetkezetben, majd 1964-től a félje mellett. Ha valaki veszi a fáradtságot és a fent csak vázlatosan ismerte­tett életút mellé odailleszti a há­borúba sodródó Magyaroszág akkori időszakát, politikai adott­ságait, a társadalmi állapotát, az 1945-öt követő évekre mindazt, amit már tudunk, a Rákosi-féle diktatúra könyörtelenségéről, fa­lupolitikájáról és főleg azt, aho­gyan és akikkel gyakoroltatták a sokszor elképesztően silány kéz­be került hatalmat, utána szá­molhat, mennyi józan ítélőké­pességre volt szükség még egy ilyen népiszármazéknak is, hogy kikerülje a csapdákat, a támasz­tott, vagy az amúgy is sűrűn adó­dódó csapdahelyezeteket. S ha még hozzávesszük, hogy paraszti kádersége mellett és annak elle­nére két gyereket is fel kellett ne­velniük, adta-teremtve bennük azt az igényt, hogy igaz értelmisé­gi szemlélettel eljenek maguk és embertársaik javára, nem tűnik keresettnek az ítélet: egy falusi parasztgyerek idejében megta­nult versenyt futni az idővel, hogy az életnek nevezett gátfutásban ép testtel és ép lélekkel szakíthassa át a célszalagot, ott, aholőazt kitűz­te. És ha 1957-től letáborozott a szerény középmezőnyben, azt is megfontoltan vállalta. Ki tudja, ha nem marad félárnyékban, nem támad-e feljelentője a ké­sőbbi években. Mert tudunk olyanokról, akik anyatejért igye­keztek hajnalonta egyik utcából a másikba, és mégis azzal vádolták őket, hogy géppisztollyal üldöz­ték az elvtársakat. Hát ilyen is lehet egy curricu­lum vitae — az a sokat emlegetett életrajz. Hányat is írtunk elvtársi parancsra? Farkas András Az aranykor és a hanyatlás A kolozsvári film nyolc évtizede Most, hogy közeledik az első állandó erdélyi magyar színház megalakulásának 200. évfordu­lója (a kolozsvári színházról van szó), talán nem árt egészen rövi­den feleleveníteni azt, hogy a színházi élet kibontakozásával szoros összefüggésben a XX. század első két évtizedében vi­rágzásnak indult a némafilm­gyártás is Kolozsváron. A szín­házi élet fellendülése és a film­gyártás megindulása szoros kap­csolatban all egymással és egy olyan, rendkívüli képességű, ambiciózus színházi ember meg­jelenésével, mint amilyen Jano- vics Jenő volt. Ez az ember, aki rajongott a színházért, az évszá­zad első évtizedében két színházi épülettel ajándékozta meg Ko­lozsvárt: az egyik bécsi mesterek által épített, korszerű, stílusos művészszínház volt, a másik pe­dig szerényebb nyári színkör. A művész — később a Nemzeti Színházban Janovics — kitűnő erőkből álló társulatával elérte, hogy a korszak legnagyobb mű­veit, Ibsen, Strindberg, Shaw, Wilde, Hauptmann, Gorkij és a többi nagy író alkotását Kolozs­váron a világszínházakkal szinte egyidőben játszották. Janovics- ban azonban szerencsésen ötvö­ződött a művész, a színházpárto­ló és az üzletember: már az év­század elején felfedezte a néma­filmekben rejlő nagy lehetősége­ket. A szerencsés körülmények egybejátszása tette lehetővé, hogy a századelőn Kolozsvár nemcsak igen magas színvonalú színházi életet élt, de a filmgyár­tásban is országos elsőséget har­colt ki magának. Janovicstól származik az a fi­gyelemreméltó megállapítás, hogy amíg a századelőn Pesten inkább a párizsi filmekből, a Pat- hé-stúdio alkotásaiból éltek és legfeljebb híradó jellegű filmeket készítettek, mutattak be, addig Kolozsváron megkezdődött a sa­Jelenet a tanító című filmből, amely 1917-ben készült Kolozsvá­ron, Torockón és Szászfenesen. A képen Szentgyörgyi István, Lacz- kő Aranka, Várkonyi Mihály. játos erdélyi filmgyártás, amely rendszeresen vitte vászonra a magyar- és világirodalom reme­keit. Kolozsvár filmgyártása — írja Janovics — üdítő és tisztító szellőként hatott az egyébként rossz levegőjű, vontatott erőlkö­désben. Az első igazán sikert arató Janovics-alkotás a párizsi Pathé céggel közösen készült: a franciák kérésére a Sárga csikó című népszínművet vitték filmre. A filmek Európaszerte nagy si­kere volt. Pesten egyszerre tíz mozi vetítette. Érdekes, hogy e pontnál kapcsolódik be a kolozs­vári filmgyártásba Korda Sán­dor. Ez alkalommal csak, mint filmkritikus, de a következőkben — ugyancsak Janovics jó „szima­ta” következtében — már mint forgatókönyvíró és rendező is. Korda Janovics Jenővel szorosan együttműködve készít el néhány jelentőségteljes filmet, mint pél­dául Victorien Sardou Fehér éj­szakákcímű drámáját. Ő rendezi a következőkben a Mesék az író­gépről című filmet, a Csiky Ger­gely színműve után készült A nagymama című vígjátékot, de ő rendezte az Egymillió fontos bankó című vígjátékot (Mark Twain regénye nyomán), A két­szívűférfit, a Cikláment, a Mág­nás Miskát és más filmeket. Ké­sőbb, mint tudjuk, Korda Sán­dor, aki Kolozsváron próbálgat­ta „szárnyait”, a világ egyik élen­járó filmrendezőjeként, Sir Ale­xander Korda névvel vonult be az egyetemes filmgyártás történe­tebe. Várkonyi Mihálynakpá ké­sőbbi Victor Varconinak) is jó is­kola volt a kolozsvári filmgyár, hiszen a hollywoodi filmgyártás vezető színésze lett. Kertész Mi­hály, aki fiatal korában szintén Kolozsváron filmezett, később Michael Curtiz néven Hollywo­od egyik jeles rendezője lett. Sokat mond a mai olvasószá­mára a Kolozsvár századeleii filmgyárában készült alkotások szereplőinek a puszta felsorolása is. Olyan színészeket találunk közöttük, mint (a már említett) Várkonyi Mihály, továbbá Berky Lili, Jászai Mari, Blaha Lujza, Poór Lili, Fekete Mihály, Rózsa­hegyi Kálmán, Széntgyörgyi Ist­ván, Csortos Gyula, Beregi Osz­kár, Ódry Árpád, hogy csak a legismertebbeket említsük. Azt hiszem, hogy e nevek már ma­gukban is sokat mondanak a ko­lozsvári filmgyártás értékeiről. Idekívánkozik: a város néma­film-gyártásának tragikus áldo­zata is volt: a Sárga csikó szabad­térifelvételei közben egy gáti je­lenetnél az alig húsz éves Imre Erzsi színésznőt elkapta a Sza­mos vízörvénye, s már csak hol­tan húzhatták ki a mederből. E tragikus eseményt leszámítva az 1913-tól 1920-ig terjedő időszak a kolozsvári magyar filmgyártás aranykora volt: összesen mind­egy kilencven produkció készült el, s ezek jórésze játékfilm volt. Olyan eredmény ez, amely örök­re beírta Janovics Jenő és lelkes társulatának nevét a filmgyártás történetébe. Egy kis merészség­gel akár azt is mondhatjuk, hogy a kolozsvári eredmények, az itt szerzett tapasztalatok kihatással voltak az egész európai, sőt a hollywoodi filmgyártás fejlődé­sére is. Megkockáztathatjuk azt a következtetést is, hogy ha a tör­ténelem nem szól drasztikusan közbe, s ha az anyagi lehetősé­gek egy kicsit is közelítettek vol­na a Nyugat lehetőségeihez, ak­kor Kolozsváron hosszú ideig vi­rágzó filmipar bontakozhatott volna ki. De így... A fejlődés lassan megállt, a filmkészítés feledésbe merült, s a nehéz körülmények hatására maga a magyar színjátszás is át­meneti hanyatlásnak indult. Okos György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents