Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04-05 / 157. szám

HÍRLAP, 1992. július 4—5., szombat—vasárnap SPORT 15. Mátraházán készült a birkózóválogatott A szövetségi kapitány • •• A kánikulai hőség elől menekülve, két hetet töltött a mátraházai edzőtáborban az olimpiára készülő magyar szabad- és kötöttfogású birkózóválogatott. Ottjártunk idején a délutáni pihenő végét za­vartuk, úgy váltottunk néhány szót Szőnyi János szövetségi kapi­tánnyal. — Vannak-e akadályai a fel­készülésnek? — Szerencsére minden a leg­nagyobb rendben megy. Még az sem kizárt, hogy kötöttfogásban teljes csapattal indulhatunk az olimpián, ez egyelőre a jugoszlá- vok részvételétől függ, mert most már minden súlycsoport­ban előre kell kiharcolni a rész­vétel jogát. — Világversenyek előtt rendre eltöltenek a birkózók néhány he­tet Mátraházán, mivel hagyomá­nyosan eredményes az itteni fel­készülés. Mit várhatunk a birkó­zóktól Barcelonában? Hány kö­töttfogású végez dobogón? — Néhány év alatt sokat vál­toztak az erőviszonyok. A nyu­gat-európai országok is helyet követelnek maguknak, még a dobogó felső fokán is. A mieink közül legalább 3-4 versenyzőnek van nyerési esélye, gondolok itt Farkasra, Repkára, Síkére, Bó- dira. Mind szorgalmasan, mond­hatnám, tudatosan készülnek. Külön kiemelném az olimpiai bajnok Sike hozzáállását, aki va­lóban mindent megtesz azért, hogy korábbi rangjának megfe­lelően bizonyítson. Tudni kell vi­szont, hogy mellette 3-4 arany­esélyes lesz az 57 kilogrammban. Európán kívül a kubaiak nagyon feljöttek ebben a fogásnemben. Én 1-4 éremre számítok kötött­fogásban. — Hogyan alakul a következő napok menetrendje? — A mátraházi két hét után egy hetet dolgozunk még együtt Budapesten, majd szintén egy hetet Tatán. A kötöttfogásúak július 22-én utaznak Barceloná­ba, mivel a megnyitót követő na­pon, július 26-án ők már sző­nyegre lépnek. A szabadfogású- ak augusztus 1-jén repülnek az olimpia helyszínére, és augusz­tus 3-án kezdik versenyüket. Válogatott birkózóinkat meg­látogatta Mátraházán Kovács Já­nos, a Heves Megyei Sportigaz­gatóság igazgatója, valamint Kun István, a megyei birkózó­szövetség főtitkára is. Az olimpi­ára utazók között ott lesz az Egerből indult Sike és Faragó, akik több éve fővárosi klubok­ban birkóznak. A szintén egri származású Nagy József, aki je­lenleg gyúró a válogatott mellett, nem volt bizakodó saját részvé­telét illetően. Úgy hírlik, mostani szerepkörében mást jelöl majd Barcelonára az MBSZ... Fesztbaum Béla FÁK-cél a nyári olimpián: Legyőzni az amerikaiakat! Érdekes, sajátos szemszögű összeállítást készített a DPA né­met hírügynökség a volt Szovjet­unió barcelonai terveiről. Már a kezdő mondat is eléggé meghök­kentő: „A politikai falak leom­lottak, a sportbeli ellenségképek azonban megmaradtak”. így ösz- szegzik ugyanis a Független Ál­lamok Közössége sportküldött­ségének azon tervét, hogy az éremtáblázaton mindenképpen az örök rivális Egyesült Államok előtt kell végezniük. — Ha az éremtáblázaton Né­metország előttünk végez, nem tragédia, de az amerikaiakat fel­tétlenül meg kell előznünk. Ez kötelező — nyilatkozta Nyikolaj Ruszak, aki az albertville-i téli olimpia után a barcelonai nyári játékokon is az „Egyesített csa­pat” vezetője lesz. (Szöulban így nézett ki az éremtablázat élcso­portja: 1. Szovjetunió 55 arany­érem, 2. NDK 37,3. Egyesült Ál­lamok 36,4. Koreai Köztársaság 12, 5. NSZK 11 - a szerk.). Egyébként a sportvezető számí­tásai szerint honfitársai 140 ér­met, ebből 49 aranyat nyernek. A németeknek 115 (37 arany), az amerikaiaknak 104 (39), a kí­naiaknak pedig 48 (21) medált jósol. Mások számára talán túl opti­mistának tűnő terveit meg is in­dokolja Ruszak: — Még egyszer meg akarjuk mutatni a világnak, hogy a politi­kai változások és a temérdek gazdasági nehézség nem rom­bolta szét élsportunkat. A kül­döttségben egyetlenegy „turista” sem kapott helyet, hanem csak olyan sportolók, akiknek esé­lyük van az első hat hely valame­lyikének megszerzésére. A base­ball, a labdarúgás, a női gyeplab­da és a kajak-kenu szlalom kivé­telével minden sportágban lesz képviselőnk. A FÁK olimpiai küldöttsége 647 személyből áll, ebből 497 a versenyző. Ehhez jönnek még többek között a köztársaságok képviselői, öt tolmács, 102 edző, 21 orvos, 9 pszichológus. Az első csoport július 22-én kel útra, majd 23-án, 25-én és 27-én kö­vetik őket társaik. A katalán fő­városban csak rövid ideig tartóz­kodhatnak a sportolók, amint befejezik szereplésüket, haza kell utazniuk, mert mint a kül­döttség vezetője fogalmazott: „Anyagi lehetőségeink nem en­gedik meg, hogy az utolsó napig mindenki kinn tartózkodjon”. Valóban, a pénzhiánnyal az utóbbi időben elég gyakran kel­lett szembenéznie a sportveze­tésnek. Saját erejükből az olim­piai részvételt sem tudták volna biztosítani. A küldöttség felsze­relése, az előkészületek 3,5 mil­lió dollárt (200 millió rubel) tet­tek ki, s ebben nincs benne a re­pülőjegyek ára, amit az Aeroflot légitársaság átvállalt. Az összeg­ből 1,6 millió dollárt „megfelez” a két főszponzor, az Ádidas és a Smirnoff Vodka Company. Ez utóbbi cég ezúttal nem az erős al­kohollal, hanem izotóniás üdítő­itallal támogatja a csapatot. Eh­hez járul még az önállóvá vált köztársaságok segítsége, ame­lyek közül Ukrajna a maga 700 ezer dollárjával veszi ki legna­gyobb mértékben a részét. Az országos bajnokságok egyébként arról tanúskodtak, hogy a versenyzők formája felfe­lé ível. A válogatókon egyébként néhány kivételtől eltekintve mindenkinek kötelező volt részt vennie. Barcelonában az „Egye­sített Csapat” versenyzőinek tiszteletére — csapatgyőzelem esetén — az olimpiai himnusz hangjai mellett az olimpiai lobo­gót vonják fel. Az egyéni szám­ban aranyérmet nyertek azon­ban „anyaköztársaságuk” him­nuszát hallgathatják. Az érme­kért kevesebb pénzt kapnak a versenyzők, mint Szöulban, az arany 3000, az ezüst 2000, a bronz 1000 dollárt ér. Ez ajuta­lom illeti meg az edzőket is. Marokkó a nagy vesztes Szombaton és vasárnap Hármas­próba Kiskörén Nagy lesz a sürgés-forgás ezen a hét végén a Tisza-tó környékén. Kiskörén a sza­bad vizű strandtól rajtolnak ugyanis a Sámson-triatlon nemzetközi hármaspróba- verseny résztvevői. Szom­baton délelőtt 10 órakor a rövid távon indulók vágnak neki az úszásból, kerékpá­rozásból és futásból álló erőpróbának. Egy órával később a „minik” indul­nak, majd délután két óra­kor startol a középtáv me­zőnye. Ez egy ben a magyar bajnokság is. Vasárnap tíztől a rövid távú váltóversenyt bonyo­lítják le, majd 10.30-tól a gyerekek mérhetik össze felkészültségüket. A kiskörei triatlonver- seny háromszázezer forint összdíjazású, s emellett kü- löndijak is gazdára találnak a legjobbak között. Mint azt tegnapi számunkban hírül adtuk, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) Zü­richben zajló kongresszusán Franciaországnak ítélték az 1998. évi világbajnoki döntő le­bonyolítási jogát. A francia pá­lyázók tehát sikerrel győzték meg a FIFA szavazásra jogosult tagjait arról, hogy jobb felsze­reltséggel rendelkeznek, mint a vetélytárs marokkóiak. A titkos voksoláson ugyanis a gallkaka- sosok 12-7 arányban bizonyul­tak jobbnak az afrikai országnál. „Az eredmény nem meglepe­tés, a fontos csak az volt, hogy a szükséges többséget megszerez­zük” — kommentálta a végered­ményt Jean Fournet-Fayard, a francia szövetség elnöke. A harmadik pályázó, Svájc eleve esélytelenül indult, ame­lyet bizonyít az is, hogy az utolsó pillanatokig fontolgatták vissza­lépésüket. Marokkó négy éven belül már másodszor vesztett abban a harc­ban, amelyet azért folytatott, hogy az afrikai kontinensről elő­ször lehessen vb-döntő házigaz­dája. Legutóbb az Egyesült Álla­mokkal szemben maradtak alul az 1994-es rendezés kapcsán. Hiába volt minden igyekezet, hi­ába volt Hasszán király támoga­tása, a létesítmények tekinteté­ben Marokkó nem tudta felvenni a versenyt Franciaországgal. Az afrikai országban járt megfigye­lők csak két olyan stadiont lát­hattak, amely megfelel a FIFA előírásainak, mellette csak ígére­teket kaptak arra, hogy négy új stadion épül, míg további hatot kibővítenék. Franciaország 1938 után má­sodszor láthatja vendégül a világ legjobb labdarúgócsapatait, és 1984-ben sikerrel rendezték meg az Eb-finálét. Abban is szeren­cséjük volt, hogy már éppen ese­dékes volt egy újabb európai helyszín Amerika után és a 2002. évi finálé előtt, amelyre a japánok komolyan aspirálnak. A francia labdarúgásnak jól jött egy a diplomáciai siker már csak azért is, mert a nem éppen fellen­dülőben lévő válogatottnak hat év múlva nem kell kivívnia a részvételi jogot. Percekkel a franciák számára örömteli bejelentés után Michel Piatini nyilvánosságra hozta, hogy lemond a szövetségi kapi­tányi tisztségről. A szakvezető a vártnál gyengébb Európa-baj- noki szereplést követően került a támadások kereszttüzébe, és már akkor tett utalást arra, hogy tá­vozni készül. Tettek és szavak A bajnokság során Aranyos nyújtotta a legjobb teljesítményt az Eger SE-ben. A hírek szerint valószínűnek látszik, hogy a követke­ző szezonban őt már nem láthatjuk viszont a városi stadionban (Fotó: Szántó György) Bizonyítványosztás Arra kértük a csapat edzőjét, hogy néhány szóval és egytől tízig terjedő osztályzattal értékelje játékosai bajnokságban nyújtott teijesítménnyét. Bodolai István: — Végig megbízhatóan játszott, bár bizonyos időszakokban fáradtnak látszott. (8) Póta László: — A kevés lehetőséggel jól élt. Elégedett vagyok vele. (-) Aranyos Imre: — A csapat legjobb embere volt, kiváló telje­sítményt nyújtott. (9) Csendes Bálint: — Az egyik legmegbízhatóbb pontja a csa­patnak, amikor pályára lépett, erősségünk volt. (7) Berecz Csaba: — Ebben az évben játéka érettebbé vált, ko­molyan számolni kell vele. (7) Kanyok Imre: — Igazolásának helyességét góljai alátámaszt­ják. (8) Oláh Béla: Szélsőséges szereplés. A bajnokság során ötször nyújtott magához mért teljesítményt. (5) Csató János: — Többre hivatott. Nem futballozta ki magából, ami benne van. (5) Jávorszki Zoltán: — Sérülése után új posztra került. Nem kel­tett csalódást, elfogadhatóan játszott. (5) Lengyel Lajos: — Amikor játszott, számítani lehetett küzdő­képességére és fegyelmezettségére. (5) Vadicska Zsolt: — A bajnokság végére új szerepkört kapott. Hozzáállásával törlesztett problematikusságából. (5) Vojtekovszki Csaba: — Időnként váratlan, értékes megoldá­sai ellenére sem sorolható a jók közé. (4) Csűri Sándor: — Több poszton sem tudott helyet teremteni önmagának. (4) Kormos Imre: — Két gól, és semmi más. (4) Szerdahelyi Gábor: — Kevés játék, kis teljesítmény. (3) Báder János: — Ingadozó harci kedv, kevés gól, gyenge hoz­záállás. (3) Csőke Gergely: — Másodlagos futballszeretet, egyenes arányban a kapott lehetőségeken való gyengébb szerepléssel. (3) — Függetlenül a mindenkori helyezéstől, Varga Zoltán, az Eger SE labdarúgócsapatának vezetőedzője mikor érezte úgy, hogy igazán kritikussá vált az együttes helyzete? — A legnagyobb pofont a két hazai kudarc, a Kazincbarcikától és a Szolnoktól elszenvedett ve­reség jelentette. A csapat legin­kább ekkor rogyott meg. Áz a tény, hogy esetleg kieshetünk az NB II-bol, sok mindenkiben fel­vetődött, ám én ekkor is hittem abban, hogy ez nem következhet be. Tudom, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de akkor is így éreztem. A csapat elsősorban nem fizikai állóképességben, já­téktudásban billent ki az egyen­súlyából, hanem morálisan vált topronggyá. — Amikor az együttes eljutott erre a szintre, tehetetlenül sodró­dott ezen a pályán, vagy valame­lyest kordában lehetett tartani, vissza lehetett terelni a régi ke­rékvágásba? — Ä tények azt igazolják, hogy volt visszaút. A játékosok visszanyerték a hitüket, levet­kőzték azt a tespedtséget, ami jellemezte őket, es az utolsó öt­hat mérkőzésre talpra tudtak áll­ni. Küzdöttek egymásért, ami az eredményekben meg is mutatko­zott. Persze, ezt más szemszög­ből is lehet nézni, hiszen az utol­só fordulókban a mögöttünk lé­vő csapatokkal játszottunk. Én erre azt mondom, hogy nem le­becsülendők azok a győzelmek sem, mert akkor bizony minden­ki a létéért harcolt. — Hogyan létezhet az, hogy egy ragyogóan sikerült felkészü­lési torna, adott esetben a Marl- boro-kupa után szinte abban a pillanatban, amikor a csapatka­pitány átvette a győzelemért járó serleget, nem lehetett ráismerni az ESE-re. Pedig akkor legrosz- szabb esetben is mindenki arra f ondolt, hogy no most aztán az '.ger ott lesz az élbolyban. Lehet, hogy kár volt megnyerni a tornát? — Azt utólag nem lehet „ki­sakkozni”, hogy mi lett volna, ha a csapat gyengébb kupaszerep­léssel vág neki a bajnokságnak. A Marlboro-tomán aratott győ­zelem mindenképpen erőt és ón­bizalmat kellett volna, hogy ad­jon. Én a törést abban latom, hogy azt a formációt, azt a roha- nós futballt, amit a játékosok el­fogadtak, annak a szakosztályon belül nem volt egyértelmű a megítélése. Ebben az időszak­ban megjelentek olyan hangok, hogy nem biztos, hogy ennek a csapatnak ezt a játékot kell ját­szania. S ez az eszmefuttatás a bajnokság folyamán többször el­hangzott. Volt, hogy erősebben, volt hogy halkabban. Ez aztán zavart keltett a csapaton belül, olyannyira, hogy megosztotta a játékosokat. — Ki volt ennek a csapatnak a vezetőedzője... ? — Sejtem, hogy mire gon­dolsz. Á játékosokkal nem volt olyan gondom, hogy az általam meghatározott feladatot nem akarták volna végrehajtani. Csu­pán az történt, hogy a külső be­folyásolás nyomot hagyott ben­nük. Joggal vetődött fel a fiúk­ban a kérdés, hogy akkor most itt ki a főnök? Hallotta az én inst­rukcióimat, hallotta a máshon­nan jövő intelmeket, ami persze a pályán is ott motoszkált a fejé­ben. A labdarúgás olyan, mint az üzleti élet, ha nem kiszámítható­ak a viszonyok, nincs eredmény. Nekem tudnom kell, hogy ha te­szek egy lépést, annak mi a kö­vetkezménye. A szakosztályon belüli felállásban ez nem így tör­ténik. — Azt mondod ezzel, hogy a szakosztályvezetés nem egyfelé húzta a szekeret? — Pontosan erről van szó. Ez nagymértékben rányomta a bé­lyegét arra, hogy a csapat a vára­kozáson alul szerepelt. Ugyan­akkor nem mentem fel se saját magam, se a csapatot. Mert a ki­lencedik hely nem számít ered­ménynek. Én is nagyon jól tu­dom, hogy elfogadhatatlan. Biz­tos, hogy követtem el hibát, akár taktikailag, vagy a játékformáci­ót tekintve, de nekem mindig az­zal a játékosanyaggal kellett dol­goznom, amelyik éppen nem volt sérült. Sokszor adódtak olyan kényszerű helyzetek, ami­kor bizonyos szerepköröket fel kellett cserélnem. Gondolok itt Í éldául arra, hogy Aranyosnak, ávorszkinak vagy Vadicskának az év folyamán mas-más poszton kellett játszania, pontosan a ki­esett emberek miatt. Hogy ki hol játszik, ebben sem találtam min­dig megértésre a közvetlen veze­tésen belül. Érdekes módon a já­tékosok ezt elfogadták, és igye­keztek alkalmazkodni hozzá, míg a másik oldalon nekem ezért meg kellett vívnom. Azt például nem írom alá, hogy egy jobblá­bas játékosnak NB Il-es szinten nem lehet a bal oldalon játszania, vagy fordítva. Hogy csak Já- vorszkit említsem, aki az utolsó hét mérkőzésen jobb bekket ját­szott, és kiválóan megoldotta a feladatát. — Mekkora érvágást jelentett az a csapatnak, hogy pontoz a két játékos, akiktől a gólokat várta mindenki, vagyis Nagy és Fodor megsérült? — A hiányokat megéreztük. Nagy Gabi a bajnoki szezon kez­detére olyan formába lendült, hogy bízvást reménykedhettünk abbán, ő lesz a csapat gólzsákja. Sajnos, nagyon hamar kivált a csapatból. Fodor is folyamato­san lendült játékba, elérte a ver­senysúlyát. Vele is ugyanaz a helyzet. Sajnos, Kanyok későn érkezett hozzánk. Az én elkép­zeléseimben már a felkészülés során benne volt, de nem sikerült leigazolni a kezdésre. Tizenegy meccset játszott, s valahol a nyolc gól igazolja azt a meglátást, hogy rá szüksége van az Egernek. — Kín ma az egri stadionban pályára lépni? — Nem mondom, hogy az, és nem is lehet kínos. Ebből él a já­tékos, ebből él az edző, a vezető, ha ez valakinek nehezére esik, és nem tud megbirkózni a nehézsé­gekkel, akkor annak abba kell hagynia. — De azért ez a közönség nem az a közönség, amire egy labda­rúgó áhítozik... — Ennek a közönségnek ha­mar elfogy a türelme. Azt viszont világosan láttam, hogy ha a csapat olyan hullámhosszon futbaflo- zik, ami kellemes zenét jelent a nézőknek, netán még gólok is es­nek, a nézők tűzbe jönnek. — A szakosztályon belül úgy tűnik, elcsitult a vihar. Ez tehát nem lehet akadálya egy jobb sze­replésnek. Annál is inkább mon­dom ezt, mert évek óta csak a mé­regpoharat emelgetjük. Van eb­ben a pohárban még valami, vagy végre teljesen kiürült? — A már említett viszonyok mindenképpen kiszámíthatób- bak lesznek. Munkamódszere­imben azt hiszem, a jövőben sem fogok lényegesen változtatni. A határozottságot, a pedagógiát, az edzésmetodikát vazaiban sze­retném megőrizni, még ha ezért megrovást is kaptam. Biztos, hogy nyugodtabb és tisztább kö­rülmények között várhatom az új bajnokság beindulását. Hogy van-e meg néhány csepp a mé­regpohárban? Remélem, már nincs. Nemcsak azért, mert senki sem ellensége a saját pénzének, de úgy hiszem, hogy alapköve­telmény lesz: a csapat ne csak szavakban, ígéretekben, hanem a tettekben, a valóságban is stabil NB Il-es csapattá váljon.- Budai Ferenc T­•4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents