Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
HÍRLAP, 1992. július 4—5., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13 Zsebcselek (Bohumil Hrabal könyve) Ritkán fordul elő, hogy a közvetlenség, a látszólagos „alakítatlanság” módszerét válassza az író nézetei kifejtésére. Bohumil Hrabal könyve az idei könyvhét igazi meglepetése. Érdekes és jó gondolatokat hordozó interjuregény. Az íróvá válás, az írói lét előzményeiről, gyötrelmeiről, ha úgy tetszik, titkairól szól. A kérdező mindvégig háttérben marad. Csak a kötet végén, az utószók egyikében ( P. S.-l) avat be az író-inteijúalany a keletkezés körülményeibe: „Ezt a Dunaszerdahely-Prága közötti párbeszédet a prágai Magyar Kulturális Központoan kezdtük, majd ott is fejeztük be tavaly. Szigeti úr kérdéseire a’la prima válaszolgattam, s eleinte azt hittem, hogy könnyű lesz felelni rájuk, de hetedik együttülésünk után elkezdtem félni, és megborzongtam, mert a magnószalagra elmondottakat immár nem korrigálhattam.” Szigeti László újságíró és Bohumil Hrabal közös alkotása ez a könyv tehát. A riporter szívós kitartása és kíváncsisága, s a megkérdezett író aggályossága, őszintesége és szerkesztői zsenialitása szervezte eggyé, a könyvet, amely nem véletlenül kapta a címet. íme a magyarázat: „így hát inteijúregenyem a Zsebcselek címet kapta, mintegy köszönetül es hódolatul Hidegkúti Úrnak, aki egy zsebkendőnyi területen bemutatott technikai bravúijával a labdarúgást olyan különlegessé varázsolta, hogy nemcsak az ellenfél, hanem a nézők lélegzete is elállt tőle.” A mu érdeme az őszinteség és mértéktartás. A bemutatott léthelyzet, írói sors jellegzetesen közép- kelet-európai, a maga útkereséseivel és zsákutcáival. Mi — akik ezen a vidéken élünk, hívják azt akárhogyan — az itt leírtakat bizonyosan értjük, s még érteni fogjuk, noha a kéziratot 1989-ben zárták le, s ’90-ben csehül, s most végre magyarul adták ki. A kötetet a Kalligram Kiadó jegyzi, és Hrap- ka Tibor (és mások) igen érdekes riportfotói teszik teljessé. (Jámbor) A hét végén így alakulnak megyénkben a piaci árak. Egerben a tojás 5-6, a burgonya 25-30, a sárgarépa 75-80, a zöldség 100-160, a karalábé 30- 35, a kel 20-30, a fejes káposzta 15-20, az uborka 30-50, ajiapri- ka 40-80, a paradicsom 25-30, a vöröshagyma 35-40, a fokhagyma 140, a retek 10-15, a karfiol 40-50, a tök 15, a sóska 40, aparaj 50, a gomba 140-150, a körte 30-40, a zöldborsó 40-80, a meggy 35-40, a cseresznye 40- 50, a ribizli 25-30, az alma 30- 70, az őszibarack 40-80, a sárgadinnye 60-70, a görögdinnye 80, a maina 100-120, a mák Í40, a dióbél 400, a méz 270-300, a bab 100-120, a zöldbab 50, az egres 30-40, a sárgabarack 50- 60 forintba kerül. 30, a fejes káposzta 20, az uborIdei akácméz ka 40, a paprika 70, a paradicsom 30, a vöröshagyma 35, a fokhagyma 150, a karfiol 40, a tök 20, a gomba 150-180, a meggy és a cseresznye 40, a ribizli 3öj az őszibarack 60, a sárgadinnye. 70, a görögdinnye 90, a málna Í00, a dióbei 450, a bab és a mák 120, az egres 30, a sárgabarack 60, a savanyú káposzta pedig 50 forintba kerül. Hatvanban a tojás 5,50-6, a burgonya 20-25, a sárgarépa 30- 40, a zöldség 50, a fejes káposzta 20, a kel 40, a karalábé darabja 10, a karfiol 50, a paradicsom 30, a zöldpaprika 40-60, a tök 15- 20, az uborka 20, a zöldbab 40, a fokhagyma darabja 6, a sóska és a paraj csomója 5, a tengeri 18, a gomba 150-180, a görögdinnye 80, az alma 30, a körte 50, a cseresznye 30, a meggy 25, az őszibarack és a sárgabarack 60-80, a málna 60, a ribizli és az egres 30, a dióbél 350, a szárazbab 120, a savanyú káposzta 40, a mák 110 forintba kerül. Hevesen a tojás 5, a zöldség csomója 35-40, a vöröshagyma 20-25, a karfiol 40, a zeller 35, a tök 15-20, az alma 50, az őszibarack 60-65, a málna 70, a sárgadinnye 70, a görögdinnye 80, a narancs 40-50, a citrom 90, a banán 80, a cseresznye 35-40, a meggy 25-30, a zöldbab 30, az egres 25-30, a szárazbab 90-100, a mák 90, a fokhagyma 150, a ómba 140-150, az újburgonya 0-25, a fejes káposzta 20, a kel 30, a paprika 50, a paradicsom pedig 40 forintba kerül. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321. HÍRLAP-nap tár 1992. július hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár Politikai évkönyv ’92 A Magyarország politikai évkönyve sorozat eddig megjelent három kötetéről kapott visszajelzések szerint: az almanachok jelentős szerepet játszottak abban, hogy a hazai átalakulási folyamat jól dokumentált legyen — mondta Vass László, a sorozat egyik szerkesztője, a negyedik kötetet bemutató közelmúltbeli sajtótájékoztatón. Az 5 ezer példányban megjelent könyvet a Demokráciakutatások Magyar Központja Alapítvány és az Economix Rt. adta ki. A kötet öt fejezetre tagolódik. Az első részben társadalomkutatók több mint 40 tanulmánya mutatja be és elemzi az 1991-es év legfontosabb politikai történéseit és a magyar politikai intézményrendszert. A tanulmányok közérthető, egyéni stílusban megírt elemzések. Az első fejezetben két témakör kap különösen nagy hangsúlyt: az Országgyűlés működése a hatalommegosztás vonatkozásában és a gazdasági átalakulás. A második fejezetben található az év részletes belpolitikai eseménynaptára, a legfontosabb törvények bemutatása, a törvényhozás kronológiája, az úgynevezett Zétényi-Takács-féle törvénnyel kapcsolatos dokumentumok, a fontos közjogi intézmények vezetőinek névsora, és a közélet több, vihart kiváltó dokumentuma. A harmadik részben politikai tárgyú közvélemény-kutatásokból található válogatás, míg a negyedik fejezetben 10 érdekképviseleti szervezet és tömörülés, az Érdekegyeztető Tanács és a hat parlamenti párt válogatott dokumentumai kaptak helyet. Az ötödik részben az olvasók által az évre jellemzőnek tartott politikai viccek és apróhirdetések olvashatóak. 6. hétfő Csaba 7. kedd Apollónia, Cirill 8. szerda Ellák, Teréz 9. csütörtök Lukrécia 10. péntek Amália 11. szombat Nóra, Lili 12. vasárnap Izabella, Dalma Megjelent a Grzimek: Emlősök enciklopédiája sorozat első kötete — jelentették be az Esély Kiadó és Kereskedelmi Kft. és a Lutra Kerko Kft. közös sajtótájékoztatóján. A hatrészesre tervezett, csaknem háromezer színes és fekete-fehér illusztrációt tartalmazó sorozatból évente két Goretti Mária Ézsiás Benedek Cirill Edgár, Kilián Teréz Veronika Veronika Amália Amália Benedek apát Lili 14 segítő Izabella szent kötet jelenik meg. Az első a tojásrakó emlősökkel, az erszényesekkel, a rovarevőkkel, a pézsmacickányokkal, a denevérekkel és a bőrszárnyúakkal foglalkozik. A könyvből megismerhető az emlősök eredete, fejlődéstörténete, anatómiája, élettani sajátosságai és viselkedésük. Vásárok Egerben: július 6-án országos kirakodóvásár. Hatvanban: 12-én autóvásár. Hevesen: 12-én autóvásár. Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok időpontjában előfordulhatnak változások! Annu-bdl július 25-én Az idén július 25-én rendezik meg Balatonfüreden az Anna- bált, immár 167. alkalommal — jelentették be a minap a Balatonfü- red Tourist Idegenforgalmi Rt.-nél tartott sajtótájékoztatón. A balatoni szezon egyik kiemelkedő eseményének fővédnöke Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter lesz, a meglepetés pedig egy új díj. Éddig csak a legszebbet választották ki éjfélkor, az idén először viszont Anna-dtjban részesül a legszebb mosolyú hölgy. A rendezők 300 vendégre számítanak, egy belépőjegy ára ötezer forint. Emlősök enciklopédiája Kft.-k kézikönyve Az elmúlt évben megkétszereződött a jogi személyiséggel rendelkező társaságok száma, s ezen belül különösen jelentősen nőtt a korlátolt felelősségű társaságoké. A gyorsan szaporodó társaságokat kívánja segíteni a Társas vállalkozók kézikönyve, amelyet a Verzál Kiadó jelentetett meg. A kézikönyv elmagyarázza, hogyan lehet kft.-t alapítani, hogyan történik az egyszemélyes kft.-k létrehozása, részletesen ismerteti a cégbejegyzés szabályait. Foglalkozik a kft.-k adózási rendjével, különös figyelmet szentel az egyes adók, adóelőlegek fizetésének, illetve kiutalásának határidejére. A könyv kitér az adó visszaigénylésének problémájára is, valamint arra, milyen adatszolgáltatást kell a kft.-knek végezni. Emellett a társasági adó, az általános forgalmi adó, személyi jövedelemadó témaköréről is szól a könyv, valamint beszámol a munkáltatói teendőkről is. f Valuta- 'l ^árfolyamoly Pénznem Vételi Eladási árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 147,57 150,37 Ausztrál dollár 57,59 58,83 Belga frank (100) 246,65 251,31 Dán korona 13,24 13,50 Finn márka 18,68 19,08 Francia frank 15,15 15,43 Görög drachma (100) 41,82 42,6 Holland forint 45,20 46,06 ír font 135,28 137,88 Japán yen (100) 61,62 62,82 Kanadai dollár 64,27 65,67 Kuvaiti dinár 267,44 272,94 Német márka 50,95 51,91 Norvég korona 13,00 13,24 Olasz líra (1000) 67,35 68,63 Osztrák schilling (100) 718,89 732,49 Portugál escudo (100) 60,87 61,97 Spanyol peseta (100) 80,41 81,93 Svájci frank 56,53 57,61 Svéd korona 14,10 14,36 USA-dollár 77,25 78,81 ECU (Közös Piac) 104,35 106,31 Mezőgazdasági kistermelés ’92 Országos mezőgazdasági kistermelői kiállítást és vásárt rendeznek augusztus 27. és 30. között Mezőtúron. Az árubemutatót három, egymástól jól elhatárolható téma köré csoportosították. A kiállítás alkalmat ad a hobbikertészeknek és kistermelőknek arra, hogy bemutathassák az érdeklődőknek piaci értékesítésre szánt termékeiket. Emellett a mezőgazdasági kisgépek, műtrágyák, illetve növényvédő szerek vására a vegyi eszközök gyártóinak és forgalmazóinak biztosít alkalmat arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a felhasználókkal és azok különféle szervezeteivel. Az információs bemutatón a mezőgazdasági kistermeléshez kapcsolódó marketingszervezetek, pénz- és biztosítóintézetek, valamint a szaktanácsadással foglalkozó cégek ismertethetik meg tevékenységüket a felhasználókkal. A Mezőgazdasági kistermelés ’92 kiállításnak — a szervezők véleménye szerint — az ad különös jelentőseget, hogy napjainkban zajlik az ágazat privatizációja és a mezőgazdasági kisvállalkozások széles körű elterjedése. A mintegy 12 ezer négyzetméter alapterületű kiállításon a szervezők mintegy 150-200 kiállítóra és több mint 10 ezer látogatóra számítanak. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET ] EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Andomaktálya, Nagytá- lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bátor, Hevesaranyos, Égerbocs. HELYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórházgyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig, a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Karácsond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata, Szűcsi részére. HELYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 13-162. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon EGERBEN: felnőtt betegek részére délután 18 órától reggeÍ8 óráig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HELYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt betegek részére délután 19 órától reggel 7 óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órától reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Boconád, Tarnabod, Tárnáméra, Tamazsadány, Tarnaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Erdőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 46-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Párád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkűtpuszta részére. HELYE: Recsk,Táncsics u. 9. Telefon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadsereg u. 32. Telefon: 46-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉKÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, egészségügyi központ. Telefon: 41-153. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapátfalva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapátfalva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRNYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tamalelesz, SzentdoIDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Halmajugra lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 20. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 60-083. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Telefon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tarna-Holding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ANIMED ÁLLATKÓRHÁZ KFT.: hétköznap 7-től 18.30 óráig, szombat de. 9—11.30 óráig, du. 16— 17.30 óráig, vasárnap és ünnepnap 9— 11 óráig. Sürgős esetben a jelzett időpontokon túl készenléti szolgálat. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kossuth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZÁNÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon:, segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HELYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Telefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, valamint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Széchenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9, 11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiári út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri református templomban (Deák F. út 56.) de. 10 órakor, hitoktatás du. 15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott istentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra Hevesen 8, 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra í'p HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET 1