Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
HÍRLAP, 1992. július 4-5., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. A kínai „Bős—Nagymaros” A kínai kormány nemrégiben benyújtotta a maga „Bős-Nagymarosának” tervezetét a parlamentben. A méreteket tekintve erőlte- tettnek tűnhet a tervezett jangcei erőműhöz hasonlítani Bős-Nagymarost, hiszen Kínában a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítményét akaiják megépíteni. Mindenképpen helytálló viszont a párhuzam abban a tekintetben, hogy a Jangce hármas szorosába tervezett óriásgát is az ország egyik legfestőibb táját csúfítaná el, s abban is, hogy a létesítmény súlyos károkat tenne a természeti környezetben, de főleg abban, hogy a terv igenlése vagy tagadása az idők során szakmai kérdésből politikai üggyé vált. A beteijesztett elképzelés szerint 185 méter magas betonfallal rekesztik el a Jangcét Vuhan és Csungking között a hármas szorosban. A fal mögött keletkező víztározó mintegy 34 ezer hektár termőföldet és rengeteg falut bont el. (Több mint egymillió embert kell az elárasztandó területről máshova telepíteni.) A víztározó 600 kilométer hosszú és átlagosan 1,8 kilométer széles lesz, a víztükör kiterjedése Budapest területének körülbelül a kétszeresét teszi majd ki. A létesítmény megépítéséhez a mérnöki számítások szerint 26 millió köbméter betont és 250 ezer tonna fémet kellene felhasználni. Az erőmű, ha megépül, évente 84 milliárd kilowattóra áramot termel. Az építkezés a tervek szerint 18 évig tart, és előzetes számítások szerint (1990-es árakon) 57,6 milliárd jüanba (kb. 10,5 milliárd dollárba) kerül. Évtizedek óta dédelgetett tervről van szó. de az eddigi kínai vezetők nem merték rászánni magukat a nagyszabású vállalkozásra. Állítólag még Szun Jat-szen fejében született meg az ötlet, s később Mao Ce-tung is szívesen foglalkozott a gondolattal. Az 1980-as évek elején vetődött fel ismét komoly formában, akkor még tisztán szakmai kérdésként. Az évtized végéig, amíg politikai üggyé nem vált, nyílt és sokoldalú szakértői vita folyt róla. A támogatók és az ellenzők tábora egyaránt sok nyomós érvet sorakoztatott fel, s ember legyen a talpán az a laikus, aki el akar igazodni az érvek és ellenérvek szövevényében. A létesítmény környezetromboló hatását a támogatók is elismerik, ám hozzáteszik, hogy ha a jangcei erőmű évi áramhozamát hagyományos hőerőművekben akarnák előállítani, akkor évente 40-50 millió tonna szenet kellene elégetni, ami sokkal súlyosabb környezeti ártalmakkal járna. A támogatók másik fontos érve, hogy a folyó vízhozamának szabályozásával elhárítható lenne az időről időre visszatérő árvízkatasztrófa. A nagyberuházás további előnyeként említik, hogy eredményeképpen a folyó — a torkolattól egészen Csungkingig — 2400 kilométeres szakaszon járható lenne nagy vízkiszorítású tengerjáró hajók számára is. Az ellenérvek főleg a környezetkárosodással, a nagy költségekkel és a tömeges áttelepítés nehézségeivel kapcsolatosak, de katonai szempontok is felmerültek. Az ellentábor figyelmeztetett rá, hogy a víztározó vize eliszaposodik, elszennyeződik, a folyó páratlan élővilága elpusztul. Óv a szertelen költekezéstől, amely megrendítheti a még gyenge lábakon álló gazdaság egyensúlyát, csapást mérhet a lakosság amúgy sem magas életszínvonalára. Az ellentábor „katonai lobbyja” pedig attól tart, hogy a gát háborúban könnyű célpont lehet, s a gátra mért ellenséges atomcsapás tengerré változtathatja a Jangce völgyét. A Kommunista Párt és a kormány igenlő döntésében végül is gazdasági szempontok játszottak főszerepet. Kína ambiciózus távlati gazdasági terveiben mindenütt ugyanaz a kérdőjel meredez: vajon lesz-e hozzá elég energia? Az utóbbi időkben állandósuló tendencia ugyanis, hogy az ország ipari termelése sokkal gyorsabb ütemben nő, mint energiakitermelése. Mivel Kína nem rendezkedhet be energiaimportra, az ösz- szes becsvágyó távlati elképzelés halomra dől, ha a kínai vezetők nem néznek sürgősen új belső energiaforrások után. A szakértői vita néhány éve elnémult, és átadta helyét egy élénk sajtókampánynak, amely a terv megvalósíthatóságát és hasznosságát reklámozza. A dolog azzal kezdődött, hogy a ’89-es demokratikus ellenzék felkarolta a környezetvédők ügyét. A demokratikus erjedés napjaiban az ellenzékiség egyik kötelező ismérvévé vált a gát ellen szólani. S megfordítva, a mozgalom elfojtása után politikailag gyanús elemmé vált mindenki, aki nyíltan kritizálta a tervet. Amióta pedig a párt és a kormány — hosszú ingadozás után — az év elején végleg rászánta magát a gát megépítésére, valósággal a politikai megbízhatóságjelképévé és próbakövévé vált a terv támogatása. „Iszlám vész” esély Törökországnak Forradalom a tüdősebészetben A világ csak kapkodja a fejét. Törökország, Európa egykori „beteg embere”, „aki” időközben megerősödött annyira, hogy alkalmasint lehessenek nála „betegebbek” is, de „aki” előtt továbbra is konokul zárva áll a kontinens elitjét tömörítő Európai Közösség kapuja — az elmúlt időszakban hirtelen olyan diplomáciai aktivitásról tett tanúbizonyságot, mint azt megelőzően talán évtizedeken át sem. Elég csak egy rövid mérleget tekinteni: rendezési javaslat a karabahi válságra az Eszak-at- lanti Együttműködési Tanácsnál, a Biztonsági Tanácsnál; ugyanez ügyben közbenjárás Párizsban; miközben folytatódik az intenzív török jelenlét a kauká- zusontüli és a kisázsiai térségben — szoros versenyfutásban a forradalmi iszlám hittérítéstől vezérelt Iránnal. Újabb beszédes példája annak, ahogy a rendszerváltás és az öröknek hitt „kétpólusú” világrend széttöredezése nyomában nem várt képletek tűnhetnek elő. Mint amilyen Törökország váratlan felértékelődése. Mert Törökország hirtelen fontos lett — s méghozzá éppen annak a büszke és gazdag ipari centrumnak, amely egyfelől ugyan az olcsó török munkaerőt szívesen felszippantotta (amíg szüksége volt rá — utóbb szívesen szabadult volna attól is...), de amely hallani sem akart arról, hogy Ankarát ténylegesen is saját sorai között lássa. Emlékszünk, a „Visegrádi Hármak” körében eufóriát okozott a várva várt társulási szerződés aláírása az Európai Közösséggel. Azt már csak az ünnep- rontók jegyezték meg jóval halkabban, hogy a törökök ugyanezt már huszonkilenc (!) éve megtették, mégsem jelentett ez automatikus belépőt az egykori Közös Piacba, majd az ebből kinőtt Közösségbe. Pedig a hivatalos kérelem is ott hever a brüsszeli asztalon — mellesleg jó öt éve immár. Mégis, vezető politikusok mindmáig szomorúan ingatták a fejüket: a Közösség „természetesen” mindenki előtt nyitott — mondogatják —, csak „bizonyos feltételeket” teljesíteni kell, de ezek török részről egyelőre még... El odáig, hogy egy, a közösségi tagországokban készített közvélemény-kutatás szerint a Ti- zenkettek lakossága Törökországot a „legkevésbé szívesen” látott országnak minősítette az EK esetleges új tagállamai között, jóformán egy sorban említve Albániával. A megkérdezettek körében Románia is, Bulgária is megelőzte őt (a „visegrádiakról” nem is beszélve). A törökök pedig hallgattak — és kitartóan vártak (várnak...) a sorukra. Rajtuk még az sem segített, ami a déli sorstársakon: a görögök, portugálok, spanyolok legalább diktatúráik eltűnése jutalmául, politikai méltányosságból részesülhettek gazdasági pá- tyolgatásban. Ankarából hiába távoztak a katonák: az Európa- kapu zárva maradt. Most azonban úgy tűnik, hogy az egykori szovjet birodalom széthullása — pontosabban: e széthullás mind többeket aggasztó következményei — végre a törökök számára is esélyt kínálnak önmaguk fontossá tételére. A nyugati körökben már évekkel ezelőtt nem kis borzongással emlegetett lehetséges forgatókönyv ugyanis precízen — pontosan — valóra válni látszik: az egyre re- ménytelenebbül agonizáló posztszovjet államközösség alig- alig bírja keretei között tartani az iráni udvarlásnak kitett iszlám köztársaságokat — a mindezek nyomán körvonalazódó, radikális iszlám tömb megjelenése pedig Európa tőszomszédságában (kiegészülve azzal, hogy a Földközi-tenger medencéjének más pontjain is felerősödni látszanak a harcos iszlám törekvések — sőt, a Balkánon immár kifejezetten „testközelben” is tetten érhetőek), mindez Nyugaton egyre nagyobb riadalmat kelt. Érthető: a bolsevizmus bukása után napjainkra az iszlám maradt az egyetlen igazán nagy tömegeket mozgósító, offenzív — s nem mellékesen éppen a „nyugati kultúra” ellen is lázító — ideológia. Ez az a pillanat, amely e megriadt nyugati világ peremén húzódó — de annak centruma felé gravitáló — Törökország számára nem várt szerepet kínál: mohamedán gyökerei elfogadható tárgyaló-közvetítő partnerré avatják az „új iszlám köztársaságok” szemében, miközben államformájának hangsúlyozottan laikus-világi jellege, a nyugati szövetségi rendszerhez való tartozása Európa számára jelent garanciákat. Ideális helyzet a feltartózta tásra-közvetítésre. Hacsak — és ebben rejlik a hirtelen előhúzott török kártyalap lényege — a gőgös Európa konok elzárkózása nem erősíti fel magában Törökországban is a harcos iszlám befolyását. Azaz, a Nyugatnak feladott lecke egyértelmű: Ankara ma még e világhoz tartozónak tekinti magát, és türelmetlenül vár sorára — de ha sokáig váratják, a Nyugat köny- nyen arra eszmélhet, hogy a leküzdött bolsevik eszmék után egy újabb ideológia nem kevésbé fanatikus hívei rendelkeznek majd előretolt bástyával, immár magán a kontinensen. Ha úgy tetszik: most ismét Brüsszelen és a nyugati centrumokon a sor. Törökország a maga részéről egyelőre — intenzíven közvetít... Időutazás tolószékben A legnagyobbnak tartott angol fizikus, Stephen Hawking professzor nemrégiben volt ötvenéves. Valószínűleg a világon is egyedül áll teljességre törekvő idő- és világegyetem-elméleti kutatásaival, főképp azért, mert eredményeit igen népszerű formában közli a nagyközönséggel. Híres könyve, „Az idő rövid története” eddig sok százezer példányban kelt el Angliában, irdatlan sok hétig volt a bestsellerlistán, és Steven Spielberg, az OScár-dijas amerikai rendező cége filmet is készített belőle. A bemutató Los Angelesben volt. A Newton egykori cambridge-i tanszékét megörökölt Hawking professzor húsz éve tolószékhez van kötve. Istenáldotta tudományos tehetségéhez ugyanis szörnyű betegséget, mozgatóidegsorvadást mellékelt a sors. 1985 óta beszélni sem tud. Az íráson kívül egy számítógépes beszédszintetizátorral érintkezik a külvilággal közvetlenül, számos más kommunikációs eszközzel, motorral és szerkezettel fölszerelt tolószékéből. Harmincéves volt, amikor a súlyos kórt megállapították, s az orvosok még néhány hónapnyi életet jósoltak neki. Orvosszakértők szerint az azóta eltelt húsz évet különlegesen elszánt, erős egyéniségének, és ellátása példás szervezésének köszönheti. A „világegyetem urának” is becézett angol tudós, a mindent felölelő szuperelmélet megtalálásán fáradozva, 1974 óta a gravitációval és a nagy tömegű testek jelenségeivel foglalkozó Einstein-féle általános relativitáselmélet és a másik huszadik századi fizikai sarokkő, az elemi és végtelenül kicsi részekkel foglalkozó kvantumelmélet összeházasításával kísérletezik. Ennek egyik legfrissebb mellékterméke az a sokak számára kiábrándító megállapítás, hogy az időutazás lehetetlen. („H. G. Wells bizonyára forog a sírjában erre a hírre” — írta a The Daily Telegraph című brit lap.) — Úgy tűnik, valamiféle kronológia-védelmi ügynökség rejtőzik a rendszerben, amely minden irányban megvédi a minden- séget a történészek támadásától, így aztán arra sincs lehetőség, hogy nyomtalanul eltüntessük ellenfeleinket, egyszerűen éltévé láb alól néhány évtizeddel vagy évszázaddal korábbi őseiket — állítja Hawking professzor. Az időutazás álmából való rideg felébresztésért Stephen Hawking egy ígérettel kárpótol: úgy véli, nemsokára megtalálható lesz a világ minden jelenségét egységesen megmagyarázó „mindenelmélet”. Igaz, ez sem jó hír mindenkinek, hiszen a professzor szerint utána már nemigen lesz szükség elméleti fizikusokra... A bostoni Brigham nőgyó- gyószati kórházban — írja a Time című amerikai magazin — dr. David Sugarbaker tüdősebész néhány hónap óta anélkül vesz ki a tüdőből egy 10 centiméter hosz- szú metszetet, hogy átvágná az izmokat és eltörné a bordát. Egy évvel ezelőtt egy ilyen szövettani vizsgálathoz szükséges művelet után a beteg két-három napig az intenzív osztályon feküdt, majd több hetes, fájdalmas gyógyulásra volt szüksége. Idősebb vagy gyenge betegeknél nem is lehetett biztos diagnózist készíteni. Most a sebész a páciens oldalán apró sebet vág, majd tompa szondákkal utat keres a bordák körül elhelyezkedő izmok között. Az izmok nem szakadnak, hanem kinyúlnak, s utat engednek egy ujjnyi vastagságú műszernek. A műtét végén két öltés és egy sebtapasz elegendő, és a beteg felkelhet. „A legutóbbi 50 év legnagyobb sebészeti forradalmának vagyunk tanúi” — mondotta dr. William Schuess- ler, a San Antonió-i egyetem professzora. (Persze, ha a lelet rosszindulatú daganatról tanúskodik, fel kell nyitni a mellkast, másképpen nem lehet eltávolítani egy fél tüdőt.) A műszer már régen ismert: olyan cső, amelyet egy kis vágáson át mélyen be lehet vezetni a testbe. Apró teleszkopikus lencse, miniatűr fényforrás és tenyérnyi videokamera segítségével a beteg belső szerveit képernyőre lehet vetíteni. S ami még fontosabb, a csőben mozgatni lehet sebészeti ollót, csipeszt vagy szikét. A műszert laparoszkóp- nak hívják, ha az alsó testben alkalmazzák, viszont arthroszkóp- nak, ha az ízületekben, thora- szkópnak, ha a mellkasban és an- gioszkópnak, ha az erekben alkalmazzák. Az egész szerkezet neve videoszkóp. A videoszkóp növekvő népszerűségének titka egyszerű: ha szakszerűen használják, kiküszöböli a műtéti traumát. Az USA-ban 1987-ben távolítottak el először epehólyagot ezzel a Negyvenöt év kommunista f azdaságpolitikájának egyenes övetkezménye a kelet-európai új demokráciák katasztrofális környezeti helyzete. A bécsi Ke- let-Európa Intézet nemrégiben közzétett és nagy feltűnést keltett tanulmányának kísérőszövegében az öko-térkép összeállítói részletesen elemzik, hogyan erőltették a volt szocialista országokban — szovjet mintára — az iparosítást. Eközben a természet törvényeit figyelmen kívül hagyva, pazarolták a nyersanyagot, az energiát, s állítottak elő káros melléktermékeket. Az állami tulajdon lényegében a gazdátlansággal volt egyenlő, hiányzott a kómyezetvedelmi felvilágosítás és tudatosság, emellett az ipari létesítményekkel párhuzamosan a minimális környezetvédelmi beruházásról sem gondoskodtak — állapítják meg a szakértők. Az eredményt a most elkészült öko-térkép tükrözi. A Der Standard című bécsi lap kiragad belőle néhány példát. A Balatonban — úja a lap a tanulmány alapján — manapság csak nagy elovigyázattal ajánlatos fürödni. A tó nyugati része a szennyvizek miatt körülbelül olyan szennyezett, mint a Duna Bécstől Nyugatra. Az Adria jugoszláviai szakasza — amely régen kristálytiszta volt — ma már sehol sem jobb a Dunánál. Ugyanez a helyzet a Fekete-tenger bulgáriai üdülőhelyeinek strandjaival — állapítják meg a szakértők. A környezetvédelmi térkép a térség legszennyezettebb fővarosának Budapestet tartja. Az itteni emissziós érték sokkal magasabb, mint Bukarestben, Prágában vagy Kijevben, és mintegy három és félszer nagyobb a bécsinél. A Budapest körüli ipari területek közül kettőnél átfogó kömyezetpusztu- lás állapítható meg. módszerrel. Ma évente 600 ezer ilyen műtétet hajtanak végre Amerikában. 1990-ben a St. Louis-i Washington Egyetemen dr. Ralph dayman kidolgozta a vese eltávolításának laparoszkopikus technikáját. Mivel a vese ököl nagyságú, térfogatát csökkenteni kell, mielőtt kiemelik egy két és fél centiméteres csövön át, amelyet a beteg köldökében rejtenek el. Miután eltávolítják a hozzá tapadó szöveteket és el- záiják a vesét vérrel ellátó artériát, a szervet egy vízhatlan zsákba gyömöszölik, és amíg benne van, darabokra szabdalják. Ezután már könnyű a csövön át kihúzni. Egy Maria Pfeiffer nevű egyetemi hallgató 10 nappal egyik veséjének eltávolítása után már röp- labdázott. A tüdő szövettani vizsgálatra küldendő szeletének videoszkó- pos eltávolítása óriási jelentőségű, de kockázattal is jár. A legveszélyesebb az, hogy a televíziós kép csak kétdimenziójú, s ezért tévedni lehet például egy értől való távolság megítélésében. Egy kis vágás az éren olyan vér- özönt indíthat meg, amelyet a legjobb sebész is alig képes elállítani. Ezért az orvosnak nagy gyakorlatra van szüksége. Az USA-ban négy év alatt 28 ezer orvos alkalmazott laparoszkopikus módszert epeműtétnél. Ez túl gyors növekedés — mondja dr. Nathaniel Soper, a St. Louis-i egyetem vezető sebésze. Most már oktató tanfolyamokat tartanak a kezdő sebészek részére. Először állatokon gyakorolnak, s emberen végzett első műtéteiket tapasztalt kollégák ellenőrzik. Az új módszer legfontosabb eredménye a szemlélet megváltozása a sebészetben. „Miért büntessük az izmokat, a zsírszöveteket és a bőrt, amikor csupán vesére van szükségünk?” — mondja dr. dayman. Egyszer el fogunk érkezni oda, hogy minden nagyobb vágást a hiba beismerésének fogunk tartani. A legrosszabb a helyzet a tanulmány szerint mégis az egykori NDK, Csehszlovákia és Lengyelország ipari településein. Ezen a részén egybefüggő, 700 kilométer hosszú és 200kilomé- ter széles ökológiai válságövezet húzódik, öt súlyponttal. Az első az NDK-részén Halle és Lipcse, valamint a Spreetől keletre húzódó vidék. Ennél délebbre terül el a csehszlovák válságövezet, Karlovy Varytól Chomutovón át Trutnovig. A következő terület a nyugat-lengyelországi Lublin környéke, az ötödik a Krakkótól nyugatra és délre fekvő lengyel- cseh iparvidék. Az erdő- és talajkárosodás több száz kilométer hosszan észlelhető. Csehszlovákia legnagyobb részére ez a jellemző, de sok jugoszláv köztársaságra is. Lengyelország nagy részét ivóvízhiány sújtja, a folyóvizek szennyezettsége és a Keleti-tenger állapota katasztrofális. A volt Szovjetunió területén a termőföld 70 százaléka alkalmatlan a mezőgazdaságra, az öntözött területek 20 százaléka ismét szikes. Külön fejezet lehetne Csernobil: a tanulmány ötmillióra teszi azoknak a számát, akik sugárfertőzöttek. Emellett nem is igen mérhető még fel a katasztrófa hatása. Nemcsak a 8 ezer négyzetkilométer kiteijedésű talaj sugárszennyezésére gondolnak itt a szakértők, hanem a folyókra is, amelyek a magas izotóptartalmú vizet folyamatosan szállítják a Fekete-tengerbe. Az öko-térkép nem sokat szé- pítget a helyzeten, igaz, megoldást se nyújt. Egyik sem feladata. A veszélyekre akaija felhívni a figyelmet, arra, hogy — ha az elkövetett hibákon már nem is lehet segíteni — legalább a jövőben körültekintően kell megszervezni a környezet és a természet védelmét. Újságíró, fizess! Oroszországban egyre gátlástalanabbak az állami hivatalnokok, ha Külföldi újságíró kér inteijút, filmezni szeretne, vagy egyszerűen csak be akar jutni egy üzembe. Ezrek vándorolnák zsebükbe, persze, nem rubelben, hanem dollárban. Hiába tiltakoztak eleddig a tudósítók is, a sajtóminisztérium, akárcsak az igazságügyi tárca, széttárta kezét, és a vonatkozó törvény hiányára hivatkozva megtagadta az intézkedést. Jelcin elnök nemrégiben rendeletben sújtott le, és szigorú megtorlást helyezett kilátásba a csúszóE énzt követelő csinovnyikoknak. De nem tudni, atásos lesz-e. Álljon itt néhány példa, amiket a Komszomolszkaja Pravda is közolt, megszólaltatva a Moszkvában működő Külföldi Újságírók Szövetségének képviselőit. Egy átlagos moszkvai üzletben legalább 10 dollárért lehet forgatni, a metróban ugyanez 15 dollár, a rendőrségi akciócsoport egy napjának nyomon követéséért pedig 100Ó dollárt kell leszurkolni. Az űrhajósok irányitóközpontja már más kategória. Az éves belépő 2500-3000 dollár, egyetlen napra szóló belépő 300, bármelyik műszer bekapcsoltatá- sa 150, helyi vezetővel készített interjú 100 dollár. És a véglet. Aki a jelentkezéstől számított egy héten belül akar interjút készíteni Jelcinnel, annak 5000 zöldhasút kell fizetnie. A Pamjaty nevű szélsőjobboldali szervezet vezetőjét már 150 dollárért is szóra lehet bírni. A külföldi újságírók információi szerint a pénzeket „szigorúan” közcélra fordítják, így is könyvelik el, bár nem mindig fektetnek fel róla jegyzőkönyvet. Ebből következik, hogy nincs nyoma az üzletnek, vagy ahogy itt mondják, a segítőkészségnek. Néha fűznek hozzá egy kis magyarázatot is. Azt mondják, az épület tatarozására, új berendezések vásárlására, vagy egyszerűen a fizetések karbantartására kell. A legkirívóbb eset Sztyepankov orosz főügyészé volt, aki a puccsisták ügyet vizsgáló bizottság munkába állása előtt 2000 dollárt kért az egyik nyugati újságtól. Nem kapta meg, de az esetet rögzítették... Környezeti térkép — fekete foltokkal
