Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-22 / 172. szám

4.

HORIZONT

HÍRLAP, 1992. július 22., szerda

Egri művészek a Gyulai Várszínházban

Nyári este a Noszty fiúval és Tóth Marival

Rupi Jóska zenészei: Vízi György és Balogh András

A

z idén sem támadt fel tetszhalálából az Agría Játékok, így aztán, aki nyári színházat akar látni, annak Gyuláig kell menni. Merthogy Gyulán, ebben a fél Egemyi városban pezseg az élet, tele a város turistákkal, furdőzőkkel, a Várszínház szépszámú előadásaira pedig még pótszékre sem lehet jegyet kapni, akkora az érdeklődés. A tudósítót is szinte be kell csempészniük a zsúfolt nézőtérre a szervezőknek, hogy megnézhesse Mikszáth híres darabját, A Noszty fiú esete Tóth Marival című „különös vígjátékot” (maga a szerző határozta meg így a há- romfelvonásos mű műfaját).

A Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának egri vonatkozásai is vannak, ezért a fokozott kíváncsiság: a rendező Gáli László, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója, és a társulat néhány színésze is játszik: Kozsehuba, a vendéglős Venczel Valentin, a huszár Pálfi Zoltán, a cimbalmost és a flótást pedig a komédiázásra mindig kapható Vízi György és Balogh András alakítja. A vörös téglákból épített vár belső udvara és fölötte a csillagos ég varázslatos hangulatot teremt a lassú- dad csörgedezéssel induló darabhoz, melynek kezdeti visszafogottságába mind több szín, mind több árnyalat vegyül, s az Árpád apánkig visszanyúló családfával büszkélkedő, de siralmas anyagi helyzetbe hanyatlott Noszty-család feleség- (vagyis: pénz) szerző hadműveleteinek kibontakozásával egyre mélyül a nézőtéren a figyelem. A főbb szerepeket olyan színészek alakítják, akiket bízvást nevezhetünk élő legendának: Tóth Mihály gyárost Kállai Ferenc formálja meg (volt ő Noszty Feri is 1950-ben; állítólag több kiló szerelmes levelet kapott), Noszty Pált, a Noszty-klán fejet Bessenyei Ferenc. A fiatalokat most is szívébe zárja a közönség, a Tóth Marit alakító Götz Anna és a Noszty Ferit játszó Rékasi Károly kapja a legnagyobb tapsot.

— Mindig hangsúlyoztam a próbák alatt, hogy úgy kell ezt a két szerepet eljátszani, hogy a közönség elhiggye: ez a két fiatal tényleg megszereti egymást, de felemás kapcsolatukat túl sok fondorlat és intrika hálózza át, és túlságosan nagy vagyon forog kockán ahhoz, hogy igazi esélyük lehetne a boldogságra. A nézők így izgulnak igazán értük, és így érinti meg őket mélyebben a tragédiájuk. Hiszen Rómeónak és Júliának megadatott, hogy szerethessék egymást, hogy egymáséi lehessenek, de Ferinek és Marinak már a közeledése is hazugságokkal terhelt. Elmarad ugyan a tragédia, de elmarad a katarzis is: még csak esélyük sincs a teljességre — mondja Gáli

A „pipás” Tóthot nem lehet átejteni... (Zolnai Zsuzsa és Kállai Ferenc)

László a szünetben, míg a büfé specialitásáért, a hurkazsíros- hagymás kenyérért állunk sorba.

Neki egyébként az egyik kedvelt rendezői eszköze a hatásos, sokszereplős-statisztériás jelenetek alkalmazása, és erre a darab bőven kínál lehetőséget, elég csak a Bontó vármegyei gyűlésre vagy a Somlyó-hegyi iparosmulatságra gondolni. Gáli László nem is hagyja ki a lehetőséget: mozgalmas, festői tablókat állít be a Pilinyi Márta által tervezett, gondosan barnában tartott díszletekkel övezett színpadon. A nagy öregek a vártnál fakóbbak az általunk látott estén, játékukban kevés a szín, sok a rutin. Elragadóan játszik viszont Götz Anna, Rékasi Károlynak már a fazonja is „nosztyferis”, bár azt

még nem tudni, hogy ő hány levelet kap majd... Remekül, már- már parodisztikusan formálja meg Kopereczky főispánt Fonyó István, de kiválót nyújt Pázmán doktor szerepében Tolnai Miklós, az intrikus kerítő szerepében Moór Marianna, Stromm ezredesként Szersén Gyula. És jóleső örömmel állapíthatjuk meg, hogy az egri színészek is remekül formált karakterekkel állnak helyt ebben az elsősorban a Nemzeti Színház művészeiből formálódott nyári társulatban.

S a jól sikerült színházi este után egész úton hazafelé ugyan mi másról is gondolkodnánk, mint arról: vajon feltámad-e poraiból az Agria, látunk-e meg a kultúrájára oly büszke Egerben színházat a szabad nyári ég alatt?

Koncz János

í -'N

( S> y ''N

(ffMK- eytf moje

Az ifjú Einstein

V

________ű__________________y

V_____________________________J

T

u

dják meg: Albert Einstein Tasmániában született, már kamaszkorában rájött, hogyan kell a sört buborékosítani — voltaképpen ezzel megalkotta a maghasadás elméletét is —, beleszeretett Marie Curie-be, s boldogan éltek az ausztráliai Sydney városában, amíg meg nem haltak.

Jó, mi?

Üdítő filmet mutatott be az egri Prizma mozi, már az maga megérte, hogy végre nem amerikai oktatófilmet látott az ember, a szerelemről, vagy a „hogyan bánjunk anyánkkal, kutyánkkal, pisztolyunkkal” témakör valamelyikéről. Ausztrál film. Milyen érdekes. Ilyet is mutatnak. Ámbár ekkora kommersz filmdömping után az ember már eleve esélyt ad egy ilyen ausztrál alkotásnak. Hogy abban legalább érhetik meglepetések.

Érték is jócskán.

Először is szögezzük le: a film maga nem új, játszották már a mozikban, de soha nem kapott akkora reklámot, mint mondjuk a Belevaló papapótló című nagy sikerű. Ez némiképp gátat szabott — és szab — a közönség beárazásának az adott filmszínházba, kevesen vagyunk, ám a légkör családias. Akár felszabadultan is hahotázhatunk, a szintén kacagó másik tizenkettőt nem nagyon zavarjuk, s ha odafigyelünk, észrevesszük, hogy a terem majdhogynem visszhangzik. Ez jó érzés nekünk: gyors sikerélmény, oda-vissza való nevetés.

De persze, ha mindenáron valami átvitt értelmet is keresni akarunk — itt lehet, Ausztrália mindenképpen Európának számít az „egyértelmű amerikanizmus” elleni küzdelemben —, akkor mondhatnánk azt is: a humorán túl ez a film arról szól, hogy a tehetség legyőzi a tehetségtelenséget, milyen magaslatokba szárnyalhat egy kíváncsi agy, s nemkülönben arról: sürgősen szabaduljunk meg a sztereotip gondolkodás összes fokozatától, másképp soha nem találunk fel semmit.

És ez fontos.

Mert feltalálni nemcsak a sör buborékját lehet, és nemcsak az atomreaktort. A magunk kis feltalálásai legalább olyan fontosak, csak az ide vezető út egy kicsit nehézkes. Megszabadulni attól, amit nagyon megszoktunk — gyötrelmes. Az út végén azonban ott csillog valami, kincs vagy buborék, mindegy. A lényeg, hogy elérjünk odáig, megtaláljuk, és megfelelőképp értékelni tudjuk. Komolyan vegyük, vagy egy vidámat, kellemeset nevessünk rajta.

Doros Judit

Szőrös Borbála és a többiek

Bogumil szerelmei, kaméleonokkal társítva

Európából a szemét is átjön...

A miniszter és a bajor szakember véleménye

Balogh Gyulát, a sok szempontból is figyelemre méltó no- velláskötet szerzőjét országszerte Bogumil néven ismerik. Az általa gyártott termékek számos betegség, kór enyhítését, illetve orvoslását ígérik. Olyan természetgyógyásznak, feltalálónak tartja magát, aki az ősök, a hajdanvolt elődök örökségére esküszik, ezt ápolja, fejleszti tovább, tudva, hogy a világ nem velünk kezdődött, és eleink tudása, ta- pasztalatözöne nélkül aligha boldogulnánk.

Évek óta rendszeresen találkozunk. Azt hittem, számomra már nem okozhat meglepetést.

Hát jókorát csalódtam. Néhány nappal ezelőtt sajátos hangvételű, eredeti ízekben bővelkedő novelláskötetét postázta nekem.

Fanyalogva lapozgattam, s azt hittem, már benne is csalódom, hiszen bármennyire kiváló feltaláló, az irodalom berkeiben aligha lehet jártas.

Nem tagadom, hibavadászatra indultam. Már előre örvendeztem a stilisztikai bukfenceknek, a magyartalanságok regimentjének, s a dilettantizmus valamennyi markáns tünetének.

Na, most megfoglak — reménykedtem, s aztán fordítva történt. Kötete szinte megbabonázott. Tartalmilag és formailag egyaránt.

Szembesültem egy emberrel, aki egyáltalán nem rejtegeti reneszánsz dévajságát, s attól sem riadozik, hogy írásainak maga merjen „hőse” lenni.

Ifjúságát idézi. Azokat az esztendőket, amikor egy akolba óhajtották terelni a nyájat, egyféle marxista bálványt imádva. Az éles eszű, de meglehetősen szegény, érettségizett ifjú nehezen

boldogul, mert folyvást a vasma- radiság, a szocialista prüdéria, az álerkölcs falaiba ütközik. Mégse keseredik el, hanem úgy élvezi az életet, hogy közben agya remek pillanatfelvételeket készít azokról a nőkről, akikkel önfeledten pajzánkodott, torzítás nélkül láttatva erényüket és szenteskedésüket egyaránt. Megismerkedhetünk Szőrös Borbálával, akit kétarcúsága tipikus figurává mintáz. Munkatársai előtt komoly, fontoskodó, fennkölt pártfőnök, odahaza azonban szexért sóvárgó, felszabadult mazochista, aki négykézlábra ereszkedve várja vendég-rabtartója kandúri ütlegeléseit. Később aztán — hányán, s hány ilyen figurával jövünk össze nap mint nap — búcsút int a vörösnek, s trenírozott kaméleonként rezzenéstelenül az egyház kebelében keres menedéket. Vagy talán érvényesülést.

Ez az ironikus háttérrajz adja a mű pikantériáját, sava-borsát. Mert ez a mozgalmi nőstény nincs egyedül. Számos változatban, több alakban felbukkan.

Szemlélőjük nem mond verdiktet, nem ítélkezik, inkább gunyorosan, kicsit sajnálkozva figyeli ezt az esendőséggel ötvözött metamorfózist.

Mert hát ő is — akárcsak mindnyájan — itt élt, s ha halkan is, de zsolozsmáznia kellett azt a sosem igaz igét.

Ha csak ennyivel ajándékozna meg bennünket az újsütetű tollforgató, akkor se keseregnénk. Ennél azonban magasabbra szárnyal, s néhány próbálkozását áthatja a hiánytalan együttérzés, a katarzist, a megtisztulást nyújtó veretes emberség. Ilyen például A bárónő című elbeszélés, amely portré arról az asszonyról,

aki arisztokratikus tartását vé- césnéniként is megőrzi, sőt fűszerezi elegáns humorával.

Ezért bízvást állíthatom, hogy a Bogumil szerelmei nemcsak a vesződséges, sanyargattatások- kal, olykor mocsoktól terhes rendszerváltozás egyéni vetüle- te, hanem annál jóval rangosabb jelentkezés. Egy olyan tollforgató mutatkozik be, aki nem pályázik babérokra, akinek gyönyörűség, mondhatni önfeledt játék az emlékezés, a karakterrajz, sőt a kritikus színektől sem mentes önarcképfestés.

Teszi mindezt szórakozásunkra, de okulásunkra is. íme, a nem hazudó tükör. Ne húzódozzunk tőle, nézzünk bele.

Javunkra válik, megéri...

Pécsi István

*

Július 29-én, szerdán délután 5 órától ismét Egerben, a dohánygyár kultúrtermében találkozhatnak az érdeklődők Bogu- millal, aki természetesen felsorakoztatja régi és új hatásos termékeit, a hajnövesztő szeszt, a férfiasság-visszahozó tablettát, a fiatalító krémet, a reuma, a visszér elleni kenőcsöket, illetve olajokat. Ezeket kedvezményes áron vásárolhatják meg a résztvevők. Az ötletgazdával — a Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület képviseletében — e cikk szerzője készít nyilvános interjút. Az egyesületi tagoknak és az üzemi dolgozóknak ingyenes belépők csütörtöktől naponta reggel 5-től este 5 óráig vehetők át — szombat, vasárnap kivételével — az üzem dr. Nagy János utcai portáján.

Nemrégiben környezetvédelmi konferenciát tartottak Hevesen a kommunális hulladékkezelésről. A vita során — a hazai és a külföldi szakértők előadásában — többször is felvetődött egy sajátságos probléma. Az ugyanis, hogy az Európa felé igyekvő keleti országok a földrész fejlettebb feléből a környezetvédelmi szempontból korszerűtlen technológiát szinte automatikusan átveszik. Nem is csupán arról van szó, hogy az ott veszélyesnek ítélt hulladékot egyszerűen áthozzák ide, ahol ebben az ügyben majdnem mindent szabad, ha megfizetik. Hanem arról is, hogy az ökológiai szempontból elavult technológiát „átdobják” Keletre. A reklámok például arra biztatnak, vegyünk egyre nagyobb kó- lás pillepalackokat — megannyi gyártósor települt már Magyar- országra —, pedig ezeket a palackokat ma már jóérzésű nyugati állampolgár nem veszi meg, mert tudja: ez a csomagolóeszköz rendkívüli módon káros a környezetre, s nagy helyet foglal el az amúgy is zsúfolt és egyre több pénzbe kerülő lerakóhelyeken.

Hogyan védekezzünk a veszély ellen, s ki tudjuk-e kerülni egyáltalán azt, hogy a nálunk fejlettebb országok „szemétjét” — szó szerint és technológiai értelemben is — átvegyük? — kérdeztük Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, valamint Lambert Huber bajor környezetvédelmi szakembert.

*

— Miniszter úr! Miképpen alakulnak hazánkban környezetvédelmi szempontból azok a beruházások, amelyeknél külföldi befektetővel van dolgunk? Gondolok itt például a konferencián sokszor emlegetett csomagolóeszközre, a pillepalackra.

— Az a véleményem, hogy elsősorban nem jogi szabályozásra van szükség, ez Nyugaton sem elsősorban hatósági kérdés, hanem inkább a fogyasztói mentalitás olyasfajta korlátozása, amely nélkül nem létezhet hatékony környezetvédelem. Nem lehet csakis jogszabályokkal megtiltani az említett palackok vagy az alumíniumdobozok forgalmazását, hiszen ez a jelenlegi helyzetben feszültségeket eredményezne. Tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalomnak van egy jogos igénye a jóléti, a fogyasztói társadalom iránt. Mi csak azt tehetjük meg, hogy ezt olyan módon próbáljuk meg kielégíteni és korlátozni, hogy elkerüljük a Nyugaton már tapasztalt környezeti kockázatokat és veszélyeket. Csak a hatóság és a lakosság együttműködésével képzelhető el valamiféle megoldás.

— Vajon kikerülhetők-e a különböző fejlettségi fokozatok? Végig kell-e járnunk nekünk is azt az utat, amit a gazdaságilag jobb helyzetben levők már megtettek előttünk?

— Azt hiszem, kicsit naivan azt gondoltuk két évvel ezelőtt, hogy ez könnyen fog menni... Korlátozni persze bizonyos esetekben lehet, de a fejlődési fokozatokat és a vele járó problémákat valószínűleg nem kerülhetjük ki. Mindez egy hosszabb, folyamatos párbeszédet igényel a kormány, a környezetvédők és a társadalom között.

*

Lambert Huber úrtól is azt kérdeztük: mit tudnak tenni a nyugat-európai országok és az ottani ökológiai szakemberek a környezeti ártalmak exportja és a korszerűtlen technológiák „ átdobása” ellen?

— Ennek megakadályozására szinte csak egyetlen megoldás van, kormányszinten meg kell tiltani az ilyen akciókat. Az Európai Közösségen belül persze ezt nagyon nehéz végigvinni, hiszen a határok nyitottak, de hát Magyarország, amely még nem integrálódott teljes mértékben, ezt egyelőre még megtehetné... Aztán: nem lesz mindig kifizetődő az, hogy kint leszerelnek régi létesítményeket, gépeket, és azokat Keleten újból felépítik. De mindezt nem lehet megtiltani, legfeljebb — például a műanyag palackok esetében — különböző intézkedéseket javasolhatunk: olyan betétdijakat kell megállapítani, hogy az emberek ne vásárolják ezeket a nem éppen környezetbarát termékeket. S meg kell jegyezni azt is, hogy Németország szerepe — mivel tagja az EK-nak — igen kényes ebben az ügyben. S ha mi meg is tiltanánk mindezt, más országok, — ahol a környezeti tudat még nem eléggé fejlett — rögtön megtámadnának bennünket amiatt, hogy a piaci versenyt korlátozzuk, és nem engedjük, hogy a saját útjukat járják.

Havas András