Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-21 / 171. szám

SPORT 7. HÍRLAP, 1992. július 21., kedd Ádáz csata a dobogóért Bajnokság után, bajnokság előtt Már tegnapi számunkban elkezdtük a megyei labdarúgó-bajnok­ságban szereplő csapatok értékelését, szokásunkhoz híven a bajnok teljesítményével külön írásban foglalkoztunk. Mostani cikkünkben az élbolyt alkotó négy együttes, a Heves, a Gyöngyöshalász, a Po­roszló és a Selyp produkciójáról emlékezünk meg néhány sorban. Hevesen él a foci A bajnok Füzesabony mellett egyértelműen dicsérő szavakat érdemel a Heves, hiszen ez a csa­pat is a középmezőnyből — ta­valy hetedikek voltak — rukkolt előre. Célkitűzésük a harmadik hely megszerzése volt. A tavaszi edzőváltás — Budai Sándor ült a kispadra — nem zökkentette ki a társaságot, ami az ezüstérem megkaparintásához vezetett. Remek erőnléti állapotukat ta­núsítja, hogy hat mérkőzést jó második félidei játékukkal nyer­tek meg. A védelem végig jól állt a lábán, a 30 mérkőzésen kapott 23 gól tiszteletet parancsoló. A csatársor időnként góliszonyban szenvedett, a helyzetkihasználás olykor csak 20-30 százalékos volt. Ezt némiképp ellensúlyoz­ták a középpályások, akik ha kellett, védekeztek, ha kellett, a támadásokat segítették. A csa­patból Réti Lajos, Tóth József, Dudás Sándor és Réti Csaba nyújtottak egyenletes teljesít­ményt. A hevesiek gólzsákjának Balog Péter bizonyult, aki akár megyei gólkirály is lehetne, hi­szen szemfüles, jól érzi a kaput, de egyelőre a sok helyzetnek csak egy részét képes értékesíte­ni. Tizennyolc gólja így is sokat lendített a Hevesen. Budai Sándor és a szakosz­tályvezetés ügy véli, a szerzett rang kötelez, és az ősztől a bajno­ki cím várományosai szeretné­nek lenni. Emlékeztetőül: 2. Heves 30 20 3 7 52-23 43 Csikócsapat Halászon Emlékezetes, hogy tavaly a halásziak szájából kiénekelték a sajtot. Az őszi listavezető a végé­re kénytelen volt megelégedni a bronzzal, mivel nem csupán a Tamalelesz, még a Sírok is meg­előzte. Az űjabb pontvadászat komoly gondok elé állított az edzőpárost, Szabó Gyulát és dr. Ördög Istvánt. Lehet, hogy töb­ben kudarcként élték át a harma­dik helyet, mindenesetre tény, hogy csaknem egy teljes csapat — pontosan tíz focista — távo­zott. Nem maradt más hátra, mint az aranyérmes ifjúsági gár­da tehetségeinek bizalmat sza­vazni. Mivel ezek a labdarúgók még elég tapasztalatlanok vol­tak, óvatosan terveztek, a 8-10. hely megszerzését tartották reá­lisnak a vezetők. A ragyogó őszi szereplés, a második hely bizo­nyította, hogy túlzott volt az óva­tosság, ezért a tavaszi idény előtt betervezték a dobogó valame­lyik fokának elérését. Igen érzé­kenyen érintette a csapatot Nagy Krisztián és Komjáti József autó­balesete. A tavaszi jó szereplés kulcsa a kedvező sorsolásban, valamint egy ifjú tehetség, Tóth A. góljaiban keresendő. Mégis belekerült egy hullámvölgybe a Halász, a Pétervásárától, a Do- moszlótól és a Füzesabonytól el­szenvedett vereségek az érmes helyezést veszélyeztették. Rö­vid, de hatásos fejmosás követ­kezett, és a hajrában újra maguk­ra találva, a végén bronznak örülhettek. Jakab, Horváth és Tóth A. külön dicséretet érde­mel. A legújabb hírek szerint újra kicserélődik a halászi gárda, hi­szen nyolcán a Gyöngyösi Ener­giába tartanak, többen pedig be­vonulnak. Emlékeztetőül: 3. Gy halász 30 15 6 9 56-29 36 A meglepetéscsapat Ha csupán az 1990-91-es baj­nokság végső sorrendjét nézzük, akkor az égvilágon semmi sem utalt arra, hogy a Poroszló rob­bantani fog a rá következő pont- vadászatban. A mezőkövesdi labdarúgók pedig már akkor is tömörítették a poroszlói hadren­det, ám a lépés nem jött ki úgy is­tenigazából. Aztán az ősszel és tavasszal ta­pasztaltak már mind azt húzták alá, hogy jó csapattá nőtte ki ma­gát a Tisza-parti gárda. A játé­kos-edző Görbe Károly remekül menedzseli játékostársait, és a jelek szerint a kövesdiek is meg­találták a helyüket, hiszen Csir- maz, Himer és főleg a gólzsák Nagy István erőszakos, és nem utolsósorban eredményes játé­kával tűnt ki. A középpályás sor különösen jeleskedett, jól szűr­ték meg az ellenfelek támadása­it, ugyanakkor kivették a részü­ket a támadásokból is. Nagy eré­nye volt a Poroszlónak, hogy mertek játszani, vállalták a szép megoldásokkal járó kockázatot. Idegenben főképp életveszélyes kontráikkal gyűjtöttek értékes pontokat, amelyek a végelszá­molásnál sokat jelentettek. Végig kiegyensúlyozott játé­káért főleg Nagy I. és Himer di­csérhető. A legjobb góllövőik: Nagy 1.18, Himer 11, Csirmaz 8. Emlékeztetőül: 4. Poroszló 30 16 3 11 62-53 35 Bizonytalan Selyp A Selypi Kinizsi gárdája már évek óta „bérletet váltott” az él­bolyba, és az újabb bajnokságot is úgy kezdték, hogy dobogón kell végeznie a csapatnak. Már a felkészülésnél mutatkoztak gon­dok, az edzéseken csak 7-8 focis­ta jelent meg. Az ősszel 17 pon­tot gyűjtöttek, s ez még elég volt a negyedik helyre. A tavasz már valamivel gyengébbre sikeredett — egyik stabü emberük, Maka- riaegy héttel a szezonnyitás előtt megsérült —, és a megszerzett 16 pont csupán az ötödik helyhez bizonyult elegendőnek. A csapat szereplésére a végle­tek voltak jellemzőek. Nagy po­font kaptak a Novajtól (0-4), ugyanakkor az Abonynak 60 percig egyenrangú ellenfelei vol­tak. Átlagosnál jobbat egyik csa­patrész sem nyújtott, sőt a csa­társor időnként kifejezetten gól­iszonyban szenvedett. Bár a leg­egyenletesebb játékot Kurucz Csaba mutatta a védelem tenge­lyében, mégis sokszor rezzent a selypi háló. Rajta kívül még Pá­dár Attila hozzáállása volt példa­mutató. Králiktól és Kerepesitől viszont többet várt Varga József edző. A házi góllövőlista alaku­lása: Kerepesi 14, Baranyi G. 8, Szabalics 7. Emlékeztetőül: 5. Selyp 30 14 5 11 57-37 33 Buttinger László Ma Mezőkövesden a DVTK-val Az Eger SE NB Il-es labdarúgócsapata ezekben a napokban a dél­előttöt Mezőkövesden tölti, Varga Zoltán edző irányításával itt végzi a napi penzum első részét a keret. Ma délután a matyó város sportpá­lyáján előkészületi mérkőzést játszik az ESE, méghozzá az NB I-es Diósgyőrrel. A találkozó négy órakor kezdődik. Mint arról Káló József, a csapat technikai vezetője tájékoztatta a Hírlapot, az együttes a következő hetekben sorra játssza gyakorló­meccseit, ezek többségét idegenben. A kevés hazai fellépés közé tar­tozik a július 30-i Gyöngyös elleni találkozó és az augusztus 5-i Eger- SBTC mérkőzés. Az időpontokról később döntenek. A piros-kékek ezenkívül pályára lépnek többek között az Ózd, a Vasas és a Csepel otthonában is, valamint augusztus 12-én délután négy órakor Füzes­abonyban vendégeskednek. Játékvezetői tábor Agria ’92 Mészáros jól kezdett A megyeszékhelyen zajlik az Agria ’92 sakkfesztivál, amely­nek mintegy 150 résztvevője már túl van a negyedik fordulón. Kezdenek tehát kirajzolódni az erővonalak, mind a négy cso­portban és a körversenyen is. A Grand Prix érdekesebb eredmé­nyei: Almási-Horváth 0,5:0,5, Siebrecht-Borgstadt 0,5:0,5, Rösemann-Káposztás 0:1, Bori- csev-Holzhauer 0:1, Carstens- Bergler 0:1. Az állás: Holzhauer 3, Bergler 2,5, Horváth T. 2 (füg­gő)­Open „A”, az élcsoport ered­ményei: Sziráki-Petran 0,5:0,5, Varga-Fochtler 1:0, Shnaider- Borsos 1:0, Roemer-Albrecht 0:1. Még 100 százalékos Alb­recht, Varga, Shnaider. Az Open „B” küzdelmeiben a Mefisto sakkszámítógép győzött Zilahi ellen. Kétpontosak: Mefisto, Ba­lázs, Kostow, Tényi, Nagy T. Az Open „C”-ben két forduló után még 100 százalékos: Kun, Man- saur, Chafauz és Ismail. A körversenyben az egri nem­zetközi mester, Mészáros mattol­ta a német Rösemant. Az ered­mények: Carstens-Almási 0,5:0,5, Bergler-Boricsev 0:1, Holzhauer-Ptaschinski 1:0, Mé- száros-Rösemann 1:0, Káposz- tás-Siebrecht 0,5:0,5. A Heves-Füzesabony és a Gyöngyös körzet labdarúgó-já­tékvezetői részére továbbkép­zést tartanak július 24-26. között a hevesi sportszékházban. En­nek keretén belül alapfokú játék­vezetői tanfolyamot is indítanak, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni. A részvétel ingye­nes. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 29. foga­dási hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 132.038 forint, 13 találatos szelvény 103 darab, nyereményük egyenként 26.917 forint, 12 találatos szelvény 2771 darab, nyereményük egyenként 952 forint, 11 találatos szelvény 25.647 darab, nyereményük egyenként 257 forint. A tíztalálatos szelvények nyereményösszege nem érte el a 40 forintot, így a részvételi sz. szerint az összeg a tizenegy talála- tosok között került felosztásra. Katalán „koktél” Negyvenezren élőben Minden idők eddigi legna­gyobb olimpiájának rendezői pár nappal a játékok hivatalos megnyitója előtt optimistán vár­ják a kezdetet. A viadalról — amelyen 257 versenyszámban 10.517 sportoló indul, 5092 hi­vatalos kísérő és 45 ezer bizton­sági személy munkálkodik — így nyilatkoztak: „Minden rendben van, minden rajtra kész, kezdőd­het a nagy verseny”. Szombaton 40 ezer szerencsés néző lehetett tanúja a helyszínen, a tévéképernyők előtt pedig vi­lágszerte milliónyian a megnyitó főpróbájának. A látványos elő­Várhatóan ma dől el, hogy Kis-Jugoszlávia versenyzői részt vehetnek-e a barcelonai nyári olimpián. Mint ismert, a jugoszláv spor­tolók részvétele az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa szankcióbizott­ságának döntésétől függ, amely adás a szemtanúk szerint felül­múlja az albertville-i téli olimpia fantasztikusnak nevezett nyitó­ünnepségét. A középpontban a Földközi-tenger áll, amely mindössze egy kilométerre talál­ható az olimpiai stadiontól, s a tervezők olyan hatást érnek el, mintha a nagy víz az arénában hömpölyögne. A hét vegén bemutatkoztak a 2000. évi nyári olimpia rendezé­sijogára pályázó városok is: Ber­lin, Peking, Brasilia, Isztambul, Sydney, Taskent, Manchester és Milánó. A helyszínről a NOB 1993. szeptember 23-án Monte Carlóban dönt. testület jelenleg a NOB-bal egyezteti álláspontját. Amennyi­ben az ENSZ felfüggeszti Kis- Jugoszlávia elleni szankcióit, Spanyolország kész arra, hogy engedélyezze Szerbia és Monte­negro sportolóinak beutazását az országba. sült Államok küldöttségét. Bar­celonában a megszűnt Szovjet­unió volt klasszisai immáron a Független Államok Közössége küldöttségében versengenek, és Egyesített Csapat néven kísére­lik meg a medálgyűjtést. A né­met sport immáron újra egyesí­tett erőkkel lép a katalán főváros ötkarikás porondjára. A Koreai Köztársaság fővárosában 52 nemzet sportolói harcoltak ki ér­mes helyezést. A magyar sport remekelt: a csapat 11 arany-, 6 ezüst- és 6 bronzéremmel a na­gyon előkelő hatodik helyen végzett a résztvevők rangsorá­ban. 257 aranyérem Barcelonában összesen 257 aranyérmet osztanak ki a sporto­lók között, 20-szal többet, mint a szöuli olimpián. Az ötkarikás já­tékok programjának új „tagjai” a következő számok: Női cselgáncs, kajak-szlalom, 10 km-es női gyaloglás, női 3000 méteres egyéni üldöző kerékpár- verseny, tollaslabda, baseball, szörf. Az első aranyérmet kerékpá­rozásban osztják ki július 26-án, míg az utolsóért augusztus 9-én a férfi maratoni futók indulnak harcba. Érmes emlékeztető A legutóbbi, 1988-ban, Sző- kori sportnagyhatalom vitte a ulban rendezett XXIV. nyári prímet, a Szovjetunió csapata olimpiai játékokon még két egy- megelőzte az NDK és az Egye­Jegy ötveii centért is A rendezők vasárnap úgy nyilatkoztak, hogy már elérték céljukat: a 3,9 millió belépőjegy 80 százaléka már elkelt. Oriol Serra, a jegyek értékesítéséért felelős igazgató elmondta, hogy igen nagy a „szóródás” a belépők árában. Ä megnyitóünnep­ségre a legjobb jegy 460 ezer peseta (460 dollár), míg a kevésbé nép­szerű sportágak selejtezőit már 500 pesetáért (50 cent) is meg lehet tekinteni. Igen, nem? Ó, ti drága medicinlabdák! Amikor már mázsányi súlyúm Hogy amikor Kurucz Móni, Szendrői Ildi, vagy éppenséggel Fésűs Zsóka röplabdázásra adta a fejét, egy a százhoz, hogy nem ilyen labdákról álmodozott. Mármint a medicinlabdáról, amivel ezekben a napokban köt­nek igen szoros ismeretséget az Eger SE játékosai. Merthogy el­kezdődött az alapozás. A gyöt- relmes, a fáradságos, a néha po­kolba kívánt felkészülés első, de elengedhetetlen, nagyon fontos állomása. A megyei önkormányzat tar- dosi ifjúsági és sporttáborának érzik a lányok a lábukat, akkor vendégszeretetét élvezi a csapat majd két héten át. Kasziba István edző azért tartja fontosnak ezt a két hetet, mert ez alatt az idő alatt eggyé lehet kovácsolni a társaságot. Ami talán nem is lesz olyan órdöngős feladat, ha arra gondolunk, hogy az ezüstérmes csapatból nyolcán megmarad­tak. S ez bizony nagy szó! Egy kicsit még foghíjas a ke­ret, hiszen egyelőre hiányzik Cserkaszova, aki még nem tért vissza Moszkvából. A tegnap délutáni információnk szerint nem érkezett meg a Nyetropet­; pattogni kell a labdák között (Fotó: Szántó György) rovszk sem, így az új szerze­ményre, a feladó Satalovára is várni kell. Eredetileg vasárnap estére várták az ukrán csapatot, s velük együtt egy újabb átigazol­ható vendégmunkás-jelöltet. Ide tartozó hír, hogy elkészült a Szuper Liga sorsolása. Eszerint a bajnokság öt nemzet tizenkét csapatának részvételével októ­ber 11-én rajtol. Az ESE az első három mérkőzését a városi sportcsarnokban játssza, első el­lenfele a Bmo együttese lesz. A részletes sorsolást holnapi szá­munkban közöljük. Vojth Ildikó ’’birkózik” a medicinlabdával A mester is beszállt, igaz, elkelt a segítség

Next

/
Thumbnails
Contents