Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-21 / 171. szám
KOVÁCS ÁDÁM NEM ADTA FEL — CELLADAM, ÚJ STRATÉGIÁVAL (4. oldal) J V HEVES MI' HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, K) . fljfe LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. JÚLIUS 21. KEDD III. ÉVFOLYAM 171. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT Mountain bike kerékpárt vásárlók 1 db sétálómagnót kapnak ajándékbed DEPÓ ÁRUHÁZ Eger, Nagyváradi u. 17. Tel.: 36/24-600 Kamatmentes hitelre is! Gondoskodnak a menekültek egészségéről A volt jugoszláv területekről érkezett menekültek egészségi állapota nem rosszabb, mint általában a magyar lakosságé. Igazán nagy problémák nem is any- nyira testi, mint inkább lelki egészségük terén jelentkeznek — válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn Zeizler Ágnes, a Népjóléti Minisztérium Szervezési Főosztályának helyettes vezetője. Mint elmondta: a minisztérium felkérésére folyamatosan és kötelezően szűrik a helyi egészségügyi szervek azokat a menekülteket, akik táborokban találtak ideiglenes otthonra. Felmentették Torgyán Józsefet A Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn bűncselekmény hiánya miatt felmentette a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vádja alól Torgyán József kisgazda pártelnököt. Az FKGP vezetője ellen a 35-ök öt országgyűlési képviselője kezdeményezett magánvádas büntetőpert, mivel megítélésük szerint Torgyán József a párt tavaly nyári nagyválasztmányi ülésén személyüket és becsületüket sértő kijelentést tett. A bíróság határozatát a vádlott és ügyvédje tudomásul vette, míg a felperesek jelezték, hogy fellebbezéssel kívánnak élni. Állami gazdaságok privatizációja Még nem lehet tudni, hogy az állami gazdaságok 93 milliárd forint névértékű vagyonából, a privatizációt követően, mi marad tartósan állami tulajdonban. Az arány azonban várhatóan csekély lesz — nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Tofalyy Károly, az ÁVÜ igazgatóhelyettese. A szakember elmondta: az állami gazdaságok már elkészítették és benyújtották a vagyonügynökséghez decentralizációs tervüket. Ez, a mukódőképesseget véve alapul, az önállóan privatizálható eszközöket és üzemrészeket tartalmazza. A mátraderecskei strand a polgármester szerint biztosan veszteséges lesz Községi strand-körkép A fürdés és a ..befiirdés” Valótlan állítások ellen Tiltakoznak a természetgyógyászok A Magyar Természetgyógyászok Kamarájának elnöksége sajnálatosnak tartja, hogy a PI- vízzel, — amely Életvíz néven ismert — kapcsolatban az utóbbi időben valótlan állítások láttak napvilágot a Tisztiorvosi Szolgálat kezdeményezésére — szögezi le az MTI-hez eljuttatott közlemény. Az elnökség — természetgyógyászok és orvosok vizsgálataira, valamint külföldi adatokra hivatkozva — azt állítja, hogy a PI- víz nincs káros hatással az emberi szervezetre. Éppen ezért úgy látják, hogy felhasználásának korlátozása nem indokolt. Szó sincs áremelésről Van elegendő A hatoslottó nyerőszámai: 3, 11, 17, 24, 35, 37. Pótszám: 7. Megbízólevél-átadás Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn fogadta Donald Johnson Kingsmillt, Ausztrália rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Pórul járt rablók A sértett által adott pontos személyleírásnak köszönhetően néhány óra alatt rendőrkézre került az a két álarcos rabló, aki késsel fenyegetőzve próbált pénzhez jutni vasárnap hajnalban En- csen. A Borsod-Abaűj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 17 éves foglalkozásnélküli G. Zsolt és a szintén foglalkozásnélküli 17 éves K. Levente alaposan gyanúsítható azzal, hogy július 19-én hajnali 4 órakor behatoltak K. Miklós 52 éves nyugdíjas encs- gibárti lakására, és a férfit késsel rá akarták kényszeríteni pénze átadására. Mivel a sértettnek nem volt pénze, az elkövetők egy centrifugával, egy kisrádióval és egy hangfallal távoztak a lakásból. K. Miklós rögtön értesítette a rendőrséget, akik a személyleírás alapján még aznap őrizetbe vették a két encsi illetőségű fiatalkorút. Gimnázium a munkanélküliekért Az oktatási kísérleteiről ismert 'szolnoki Varga Katalin Gimnázium szeptembertől új továbbképzési lehetőséget kínál az idén vagy korábban érettségizett, de munka nélkül lévő, avagy igényesebb pályára készülő fiataloknak. Az intézet tervei szerint iskolarendszerűén szeptember 7-től 1993. május 7-ig — délutáni elfoglaltsággal — menedzser- asszisztens, számítógép-kezelő, szövegszerkesztő, idegen nyelvi, egyetemi, főiskolai felvételi előkészítő, illetve személyiségfejlesztő képzést vezet be, A két félévre és két vizsgaidőszakra osztott oktatás tandíja — a tantárgytól és az óraszámtólfüggően — tizennyolctól negyvenezer forintig terjed. A tandíj két részletben is befizethető. Megtisztítják a kunmadarast volt szovjet légibázist Még e hónapban megkezdődik a kunmadarasi volt szovjet katonai repülőtér megtisztítása a visszamaradt, nagy mennyiségű szénhidrogén-származéktól. A munkára a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázat alapján a budapesti Alterra Kft. kapott megbízást. A cég leszállította a kiviteli és technológiai tervdokumentumokat a Közép- Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőségnek, valamint a témában érintett társ szakhatóságoknak. A kivonuló szovjet csapatok után hátramaradt 176 objektumból a kunmadarasi repülőtér a legszennyezettebbek kózé tartozik: a legnagyobb repülőtér talajának jelentős része akár egy szál gyufától is lángra lobbanhat. A légikikötő tervezett polgári célú hasznosítása csak a terület teljes megtisztítása után válik lehetségessé. A legsürgősebbnek ítélt feladatokat meg az idén elvégzik. Az első ütembe sorolták a talajvíz felszínén úszó, jelenleg még terjedő erőteljes szennyeződés lokalizálását, a kerozin és más szennyezőanyagok fokozatos „kitermelését . Az idei programban szerepel a repülőtér területén lévő hét hulladéklerakóhely részletes átvizsgálása, feltárják és ártalmatlanítják a szeny- nyező anyagokat. szezonra recskén, ahol meghirdették a pályázatot, jelentkeztek is néhá- nyan a helyi melegvizes strand megtekintésére, s a tárgyalásokra, szerződéskötésre azonban mégsem került sor. így pillanatnyilag az önkormányzat üzemelteti a fürdőt, s egészen pontosan egymillió-hatszázezer forintot különítettek el ennek költségeire. A község tíz embert foglalkoztat itt, ők látják el a különböző teendőket — jegyárusítás, stb. —, a bérük egy részét a munkaügyi hivatal fedezi a foglalkoztatási alapból. Egyébiránt, mint említettük, a derecskéi strand melegvizes, a mélyből kompresszorokkal felhozott 38 fokos thermálvíz vízzé nyilvánítás folyik. — Biztos, hogy veszteséges lesz a szezon... — véli Zám Ferenc polgármester, akitől megtudjuk azt is, hogy azért igyekeznek mindent megpróbálni, a jegyárak például alacsonyabbak a tavalyiaknál. A forgalom — amely a hét végén három-ötszöröse a hétköznapinak — ennek ellenére nem igazán nagy, bár vannak olyan „visszajáró” vendégek is, akik minden évben heteket töltenek el itt, sátorozva. Ők elégedettek, a polgármester kevésbé, szavaiból az tűnik ki, tisztában van vele, hogy nem ilyen formában kell megoldani az üzemeltetést, ennek okán ki is Megölte élettársát Dunaújvárosban a kost, mert közös la- ta élettársát, Sz. Gá- rendőrség őrizetbe kásukban szombaton bor 41 éves foglalko- vette Horváth Piros- este szóváltás után zásnélkülit, aki a ka 44 éves foglalko- egy sörösüveggel helyszínen belehalt zásnélküli helyi la- többször is fejbe vág- sérüléseibe. Több mint egymillió külföldi A hét végén, július 17. és 19. között sok munkája volta Határőrségnek. Amint Krisán Attila, a Határőrség helyettes szóvivője elmondta az MTI munkatársának, összesen egymillió-százhat- vanhétezer külföldi be- és kilépő útiokmányát kezelték. A szokásos nagy júliusi turistaforgalom ezúttal a hazafelé tartó török állampolgárokkal bővült. A német állampolgárok közül Rajkán 110 ezren léptek be a határon, a török vendégmunkásokból pedig 51.938-an utaztak át az országon. Hétfő reggel a nyugati határátkelőhelyeken már nem volt várakozás, a déli határon Részkénéi, a magyar-román határon Nagylaknál és Gyulán háromhat óra várakozás után hagyhatják el az országot a kilépők. A kamionforgalomban viszont még sok nehézséget okoz, hogy Nagylaknál szerda óta 16 óra a várakozás. Csengersimánál pedig román oldalon ugyancsak napok óta 12 órás várakozás után juthatnak be a kamionok a magyar oldalra. A hétvégi tumultust a személy- és kamionforgalomban is türelemmel viselték el a járművezetők, turisták, atrocitás sehol sem volt. Ezekben a napokban a zöld határon összesen 101 személy próbálkozott átkeléssel, ám a Határőrség megakadályozta kísérletüket. Az elfogottak közül 86-an (67 román, négy bolgár, két pakisztáni, öt török, egy orosz, három iráni és négy jugoszláv) akartak kilépni, főleg az osztrák határon át. Befelé magyar területre 15-en — köztük egy albán, három jugoszláv és 11 román — jöttek a zöld határon át. Ezenkívül közokirat-hamisítás miatt — hamis útlevél, fényképesére, idegen útlevél használata, stb. — 10 személyt adtak át a rendőrségnek, továbbá az osztrák határon történt embercsempészési kísérlet miatt egy magyar állampolgárt és egy segédkező török állampolgárt vett át a rendőrség a határőröktől. írnak majd jövőre egy újabb pályázatot, akkor talán már több sikerrel. Bükkszéken jóval kedvezőbb a helyzet. Az ottani strand május elsején nyitott, abban a hónapban még elég gyér volt a látogatottsága, összesen mintegy hatezren váltottak belépőt, júniusban viszont már körülbelül 22 ezresre növekedett a forgalom, most pedig — hogy igazából beindult az idény — csak naponta van átlagosan ezer-ezerkétszáz fürdőző. Köztük külföldiek is: jobbára hollandok, németek, osztrákok. (Régebben egyébként a jugoszláv turistáknak is egyik kedvenc helyük volt Bükkszék, ám délről most az ismert okok miatt szinte senki nem jön, ami érthető.) Három gyógyvizes medence, egy feszített víztükrű úszómedence, az ország legnagyobb, 136 méteres óriáscsúszdája, tizenkétezer négyzetméter napozóterület válj a a vendégeket, immár hétfőn — a korábbi szünnapon — is délelőtt 10-től este 7-ig, a többi napokon pedig reggel 8-tól este 7-ig. (Folytatás a 3. oldalon) Jelenleg nincs szó semmiféle sertéshúsár-emelésről, éppen ellenkezőleg, inkább árcsökkenés tapasztalható a piacon — mondta hétfőn az MTI munkatársának Tüske Róbert, a Húscéh képviselője, cáfolva az áremelésről elterjedt híreszteléseket. A szakértő kifejtette: pillanatnyilag indokolt lenne ugyan a sertéshús árának emelése — főként a vállalatok költségeinek növekedése miatt —, ám a bel- és külföldi kereslet jelentős visszaesése miatt ezt a cégek nem tehetik meg. Van olyan nagyobb húsipari üzem, amelynek belföldi eladásai mintegy 30 százalékkal csökkentek az utóbbi időben. A piaci verseny kiélezett voltára jellemző, hogy ma már a feldolgozott sertéshús felét a kis- és magánüzemek adják, míg ezek az ország összes vágókapacitásának csupán a 25-30 százalékát jelentik. A szakember aláhúzta: a jelenleg mintegy hatmillióra becsülendő hazai sertésállomány bőségesen elegendő a belföldi húskereslet zavartalan biztosításához. Közgyűlés dönt a földrendezési bizottságról Gyorsítani kell a kárrendezési ügyeket A kárpótlásra jogosultak érdekében, védelmében a kárpótolandó földterületek kijelölésére, ellenőrzésére alakult meg márciusban Egerben az Érdekegyeztető Fórum, amelynek tagjai között a Független Kisgazda-, a Kereszténydemokrata Párt, az MSZP képviselőit és az önkormányzat munkatársait is megtaláljuk. A testület néhány hónapos munkájáról kérdeztük Baró- csi Tibort, a polgármesteri hivatal kereskedelmi és idegenforgalmi irodájának vezetőjét. — A földterületek kijelölését már elvégezték a termelőszövetkezetek, velünk pedig a területek fekvését, nagyságát, a várostól számított távolságát, aranykorona értékét, a művelési ágak összetételét egyeztették. Ha mi nem adtuk jóváhagyásunkat a téesz által kijelölt földterületekhez, akkor újabb tárgyalásokra került sor, amikor is megpróbáltunk konszenzushoz jutni. — Gyakran voltak ilyen vitáik? Sikerült egyezségre jutniuk? — Egymást váltották az ilyen megbeszélések, és a mai napig sincs egyezség közöttünk. Az ügyeket átadtuk a kárpótlási hivatalnak, ahol majd jogi úton rendezik azokat. — Az Egyeztető Fórum ezzel befejezte tevékenységét, vagy folytatják mindaddig, amíg eredményre nem jutnak? — Az ilyen társaságok mandátuma országosan általában addig tartott, amíg az egyezség megszületett — megtörtént a földek kijelölése és az árverezés. Nem kis gondot jelent Egerben, hogy nálunk nem jött létre a konszenzus. Közben ugyanis megjelent a törvény: a kárpótlási jegy termőföld-tulajdon megszerzésére történő felhasználásáról. (Folytatás a 3. oldalon) Mondják, egy községben egy strandot megközelítőleg olyan nyereséges üzemeltetni, mint egy mozit. Vagyis: az már a jobbik eset, h; veszteség nélkül sikerül zárni az évet, s ráadásul ehhez még szükségeltetnek egyéb kiegészítő „tevékenységek” is, úgymint büfé, söröző, étterem, valamilyen kis üzlet, amelyek megnyitására viszoni nem mindig kapnak lehetőséget a vállalkozók. Előbbiek okán nen igazán tolonganak az üzletemberek, amikor egy-egy strandra kiír pályázatot látnak az újságban, a hirdető önkormányzatok pedig melyek amolyan „hagyományként” a mozik mellett a területűkor lévő strandokat is „megörökölték”, nem egyszer maguk kénytelenek a jó idő beköszöntével megnyitni és működtetni a fürdőt. Ez történt például Mátrádé- várja ott a látogatókat, s a evóev-