Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-20 / 170. szám

HÍRLAP, 1992. július 20., hétfő SPORT 7. Ez volt a harmadik 100 órás Egri kerékpáros karnevál Szieszta — öt napos pedáltekerés után K lub ez kérem, a javából — formálódhatott meg a véle­mény abban, aki valamilyen mó­don részese volt az idei egri 100 órás kerékpározásnak, amelyet a Tekergők Túrakerékpáros SE szervezett. Az együvé tartozás jele és egyben jelképe az a kétke­rekű szerkezet, amellyel bárhová a világon el lehet jutni, „csak” jó szív, tüdő, valamint acélos izmok kellenek hozzá. Az elszántságot ki ne felejtsük valamiképpen, mert anélkül semmire sem ment volna az a 205 alkalmi porfelhő­(Fotó: Veress István) ovag, akik öt napon át Eger kör­tékén rótták az országutakat. Ok együttesen 56 053 kilométert hagytak maguk mögött, ami — felidézve födrajzi ismereteinket — mérhetetlen távolság, több mint az Egyenlítő hossza. A 100 óra alatt a legkitartób­ban a tavalyi győztes, a mezőkö­vesdi Tóth Béla pedálozott, 1500 kilométert teljesített, s ez­zel akár Moszkváig is eljuthatott volna. Kérdés, hogy erre venné-e az irányt? A dóéi Feczisin János nem sokkal maradt el tőle (1412 km.), míg megyénkből a legjob­ban a hatvani Szombati Gábor szerepelt, ő 1172 kilométert bi­ciklizett. Huszonnégy óra lefor­gása alatt dr György Zsolt tekert a legtöbbet, 490 kilométert kere­kezett. Érdekesség, hogy ő Cser- hátszentivánból érkezett a me­gyeszékhelyre, természetesen kerékpáron. Más szóval 180 km letekerésével melegített... A fentieket rögtön megtud­hattuk a tegnap délutáni befutó után, hála a számítógépes adat­szolgáltatásnak. Dr Lukács Ta­más országgyűlési képviselő is ott volt a célba érkezők között. Mint elmondta, szívesen bicikli­zett volna mind az öt napon, de az építkezés nem hagyott rá időt. Tegnap azért a fiával együtt kike­rekeztek Bükkszékre, ahol egyúttal egy jót strandoltak. Ki más is lehetett volna a leg­idősebb résztvevő, mint Zbiskó Lászlóné, vagyis Szupernagyi, aki nélkül ilyen sportesemény végbe sem mehet. 0 amiatt ke­sergett, hogy mire belejött volna, már vége is lett ennek az öt nap­nak. A jutalomsorsoláson a nép­szerű Sára néni hétpróbás bicik­lije volt a szerencsekerék, amely­nek segítségével tetszetős aján­déktárgyak találtak gazdára. A végén egy hatalmas tortát szeltek fel, hogy a résztvevők jóízűen befalatozzák. Átmeneti szponzorok - az önkormányzatok Növekvő anyagi gondok tartják szorult hely­zetben a sportegyesületeket, szakosztályokat. A nemrég még kiegyensúlyozott gazdálkodás mel­lett működő klubok jelentős hányada szánalma­san vergődik. A túlélés lehetősége olykor bizony­talanabb, mint a kivert kutya vacsorája, az egyko­ri nagyvállalatok és virágzó termelőszövetkeze­tek sportot támogató erszénye hasonlítható a templom egerének bukszájához... Szóval, a helyzef^csspflSUWn őWldsrÖŐ. hi­szen a korábbi mecénások utódjaként remélhe­tőleg mielőbb felszínre kerülő szponzorok egye­lőre ritka sorokat alkotnak. Jelen helyzetben a fo­kozott figyelem, s attól is nagyobb teher neheze­dik a városok és falvak önkormányzataira, mint tanúsítják azt a sajtóban megjelenő hírek. Győ­rött néhány hete a város közgyűlése biztosított anyagi kereteket a nagy hírű Rába ETO folyama­tos működéséhez, Veszprémben, Miskolcon ha­sonló a helyzet. A DVTK alig fél éve szűnt meg több tízmilliós hiány közepette, most a Diósgyőri FC-nek is csak az önkormányzat nyújtott eddig segítő „kezet”. Szűkebb hazánkban hasonló a helyzet. Me- gyeszerte fordulnak a helyi vezetéshez az őszi szezonra készülő csapatok, nem titok, hogy sok helyen nem tudják pillanatnyilag, mit hoz a köze­lijövő. Korábbiakkal szemben felerősödik a helyi összefogás szerepe azért, hogy legalább a már megteremtett értékek ne váljanak az enyészet martalékává. Ez utóbbit mérlegelte néhány nap­pal ezelőtt a megyeszékhely önkormányzata is, az Eger SE röplabdacsapatának megmentése céljából. Látva a kritikus helyzetet, vállalta az át­meneti szponzor szerepét (így hangzott a kérés), hiszen olyan értékről van szó, amely minden túl­zás nélkül is kamatozhat a város javára, értve ez alatt a széles körű lakosságot is. Az idegenforga­lom növelhető a csapat rendszeres nemzetközi szereplésével, túl azon, hogy a közönség miként szórakozik magán a sportcsemegén. Előbbiekből következően, minden eddigitől nagyobb a sportolók, sportvezetők felelőssége. Létkérdés számukra a bizalom megszerzése, és megőrzése. Jelen gazdasági körülmények között a becsületet életveszélyes eljátszani. De talán nem is baj, ha sorsát illetően mindenki megtudja a sportban is, hogy „merre hány méter...” (fesztbaum) Irány Barcelona! Az első „fecskék” már elrepültek Egy kézen is meg lehet már számolni, hogy há­nyat alszunk a barcelonai olimpia megnyitójáig. Egyre forrósodik a hangulat, mind nagyobb a vára­kozás, hiszen szombaton már fellobban az olimpiai láng a katalán főváros stadionjában. Az idő rövid­ségét az is bizonyítja, hogy a magyar sportolók első csoportja már Barcelonában tartózkodik. Az el­múlt szombaton délután ültek repülőre a torná­szok, műugrók, vitorlázók és menetrendszerű pon­tossággal érkeztek az ötkarikás játékok színhelyére. A versenyek előtti utolsó edzéseiket Ónodi Henri­ette és társai már spanyol földön tartják. Bánkún elköszönt a focitól... Megvált az Ózdi Kohász NB III-as labdarúgó-csapatától Bánkúti László vezetőedző. Az egykori kitűnő labdarúgó, a több NB-s csapatnál is eredményes szakvezető, szándéka szerint megválik a labdarúgástól is. Mint érdeklődésünkre elmondta, már korábban is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy más kereső foglalkozást választ. Most jött úgy össze, fogalmazott Bánkúti, hogy egy vállalkozás szervezésé­re, illetve annak sikeres működ­tetésére akarja fordítani idejét, egyúttal biztosítani megélheté­sét. Az Eger SE-től tavaly elkö­szönt edző kesernyésen még azt is elmondta a rövid beszélgetés alkalmával, hogy túlságosan is telítődött már a mai labdarúgás­sal. Rendkívül szegények az egyesületek, de még ettől is szo­morúbb, hogy egyre gyengébb a színvonal, így nem sok élvezetet nyújt manapság ez a népszerű sport. Ez már nem az igazi, zárta tömören a témát Bánkúti László. Tényszerű megállapításaihoz, aligha van hozzáfűzni való... __ (efbé) TOTÓ A totó 29. játékhetének nyer­tes tippsora: 1,1,1, 2, X, 1,1,1, 1,1, 2,1,1, X. KERESKEDŐK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! NYÁRI AKCIÓ! 20 % ENGEDMÉNY! Készpénzfizetés esetén. Sokféle zsákos nyugati ruházat HON, EUR, NRL, VUF minőségekben FAJTÁRA VÁLOGATOTT: jogging, szoknya, póló, blúz stb. RAKTÁRAK: Kaposvár, (központi raktár) Dombóvári u. 1. Tel.: 82/19-687 Miskolc, Martin-telep Latinca S. u. 7. Tel.: 46/380-042 Debrecen, Tengerész u. 1/a. Tel.: 52/68-066 (Akció; augusztus 1-) Pécs, Rákóczi u. 5. Tel.: 72/ 10-440 (Akció; augusztus 3-) Budapest, X. kér. Halom u. 42. Tel.: 1/157-1466 I ZZ NÍVÓKER KFT. KERESKEDŐHÁZ TRADICIONÁLIS MÚLT — MEGALAPOZOTT JÖVŐ 1 MAVAD RT. ezévben másodszor, július (»-lói ismét megemelte felvásárlási árait: — szarvas I. kát. 130 lt/kg — szarvas II. kát. 105 Et/kg — vaddisznó I. kát. 140 Et/kg — vaddisznó II. kát. 110 Et/kg — óz I. kát. 200 Et/kg — őz II. kát. 220 l t/kg — őz III. kát. 100 l t/kg — őz IV. kát. 140 l t/kg — muflon I. kát. 00 l t/kg — muflon II. kát. 50 Et/kg Tisztelt liidásztársasáfíi Pfirtnereink.' Ezúton is szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy a MILWAE KÉT', vad fel vásárlási tevékenysége során — MAVAD-tulajdonú hűtőkamrát is igénybe vesz jogtalanul, — nem a MAVAI)-dal történő együttműködésben történik. A MAMI) H L és a MILEVAL KIT. semmilyen kapcsolatban nincs egymással! Bennünk nem fog csalódni! ^ A MARKHOT FERENC Megyei Kórház-Rendelőintézet orvos-igazgatója ezúton fejezi ki köszönetét az 1992. július 6-12-ig Parádfürdőn megrendezett fogyókúrás tábor lebonyolításához nyújtott segítségért az alább feltüntetett vállalatoknak és intézményeknek: — Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Eger, — Tejipari Vállalat' Éger, — THUR Húsipar RT. Gyöngyös, — Állami Biztosító Éger Agria ’92, sakkfesztivál Több, mint százötven induló A vártnál népesebb mezőny gyűlt össze az Agria ’92 sakk­fesztiválra, amit a Tanárképző Főiskola „B” épületében rendez saját erőből a SeM KSE. Mint azt Rauch Ferenc és Mészáros And­rás szervezőktől megtudtuk, 12 országból összesen 152 verseny­ző ült asztalhoz a négy csport- ban. Játszik (és eddig jól) egy Mefisto nevű sakk-automata is, amit a Sinus műszaki áruház adott kölcsön, de kisebb változa­tát díjként is felajánlotta. A 67 fő külföldi között kilenc nemzetkö­zi és hat FIDE-mester vezeti a fi­gurákat. Érdekességnek számít, hogy Katarból is érkeztek ver­senyzők, köztük több gyermek a 15 éven aluli csoportban sakko­zik. Megtudtuk azt is, hogy az 1987-es, Egerben rendezett nyílt magyar bajnokság óta nem volt ennyi résztvevője a hagyomá­nyos sakkfesztiválnak, amely je­lenleg a második legrangosabb erőpróba, ami hazánkban a koc­kás mezőkön folyik fesztivál cí­men. Ami az erdményeket illeti, két-három forduló után még egyetlen csoportban sem alakul­hattak ki a valós erővonalak. Mondhatnánnk úgy, hogy mind­össze az ismerkedés játszmáin vannak túl a versenyzők. Mától Egerben... Tenisz — vidékbajnokság Négy helyszínen rajtol mától a teniszezők vidék- és Budapest bajnoksága. A vidéki férfiak Pécsett, a nők pedig Egerben lépnek pá­lyára. Az erőviszonyok alapján nyolc versenyző került kiemelésre, köztük Ferenczy és Pestuka az Eger SE teniszezői. A hétfői összecsa­pásokat követően kedden már a főtábla küzdelmeire kerül sor. Új vezetőség Nagyrédén Több heti vajúdás után pénte­ken újjá alakult a Nagyrédei TSZHSE vezetése. A 7 fős el­nökség élére a labdarúgó szak­osztály korábbi vezetője Tóth Géza került, aki közismerten szí­vén viseli a rédei labdarúgás ügyét. Az új elnöktől nyert érte­sülés szerint az már biztosra ve­hető, hogy Nagy Vilmos edző az NB 111-bol történt kiesés után a megyei I. osztályú bajnokságban is vállalja a szakvezetői feladato­kat. A továbbiakat, illetve a baj­noki előkészületekhez szükséges tennivalókat holnap, kedden délután 5 órakor szeretnék meg­beszélni a jétékosokkal. Ezért kérik azt, hogy a Nagyréde vala­mennyi igazolt labdarúgója ve­gyen részt a tervezett,megbeszé- lesen, amit a sporttelepen tar­tanak a fent jelzétt időpont­ban. AKCIÓ - PADLÓSZŐNYEG - AKCIÓ 200 FT/FM ÁRENGEDMÉNY!------------------------ Augusztus 1-ig -----------------------­A basár KAKAS Gyula, Ifjúság u.t. Besenyőtelek: LAKBER.UZLET, Fő U.96. Domoszló: BAU Bolt, Toldi u.29. Eger: SZOFA Kisáruház, Makiári u.l40/a. PADLÓLAND Bolt, Mátyás klr.85. SZÓNYEGBOLT, Servita u.62. LAKBER.ÜZLET, V6rösmarty u.10. Füzesabony: FORGÁCS Judit, Arany uPiaccsarnok KÓRÓDI Erzsábet, Csaba u.6/a. LAKBER.ÁRUHÁZ, Ifjúság u.30. Gyöngyös: SZUPERIOR Kisáruház, Móricz u.2. Hatvan: HORVÁTH Gyula, Iskola u.2. TAPÉTA Üzlet, Szálkái u9. Heves: FÜLÖP Pálné, Fő u.8. KERESKEDŐK FIGYELEM! PADLÓSZÓNYEGET befektetés nélkül, MINTA UTÁN értékesítő üzleteket keresünk! Telefon: PÉCSI-KER (72) 71 -921,71 -932 AT&T USA Direct MAGYARUL 00*80 0-0 11 12 ★Várjon a második tárcsahangra AT&T

Next

/
Thumbnails
Contents