Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. június 9., kedd Kozirev Washingtonban Andrej Kozirev orosz külügyminiszter vasárnap este Washingtonba érkezett, hogy előkészítse Borisz Jelcin orosz elnök június 15-én kezdődő amerikai látogatását. A politikus megbeszéléseket folytat majd amerikai kollégájával, James Bakerrel, s elképzelhető, hogy találkozik George Bush elnökkel is. A Bakerrel folytatandó megbeszélések fő témája a leszerelés, valamint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok helyzete lesz. Agyagból és homokból Készül Lech Walesa lengyel köztársasági elnök első szobra. A Nobel-dijas munkásvezér 8 méter magas szobrának terveit egy, a koszalini vajdaságban levő javítóintézet diákjai készítették, és kulturális foglalkozásuk keretében saját kezűleg építik agyagból és homokból. Major bizakodó John Major brit kormányfő szerint egyáltalán nem biztos, hogy a dánok végül is nem iktatják majd törvénybe a mélyebb közös piaci egységről szóló ma- astrichti megállapodásokat. — Lesz egy kis szünet, de azzal a munkahipotézissel dolgozunk, hogy a dánok végül ratifikálják az egyezményt. Van is pár ötletem a múlt heti dán népszavazás okozta nehézségek leküzdésére — mondta Major a Time amerikai hírmagazinnak adott nyilatkozatában. Bolgár rendsürgetők Bulgáriában növekszik azoknak a száma, akik szerint még a demokrácia ideiglenes korlátozása árán is biztosítani kell a rendet. Az 1000 nap (Hiljada dni) című hetilap legfrissebb számában ismertette annak a közvéle- mény-kutatásnak az eredményét, amelyet az Országos Közvélemény-kutató Intézet készített május 14. és 20. között. Márciusban a megkérdezettek 46, míg májusban 48 százaléka vélte úgy, hogy olyan hatalomra van szükség, amely akár a demokrácia ideiglenes korlátozásával is biztosítja a rendet az országban. A válaszadók mindössze 6 százaléka vélte úgy, hogy elsősorban a kormány az az erő, amely a legnagyobb mértékben járul hozzá a stabilitáshoz és az előrelépés biztosításához. Ugyaneny- nyi azoknak a száma, akik a politikai pártokban látják ezt az erőt. Tíz halott Hétfőn reggel óta a grúz erők nagy erejű tüzérségi támogatással a dél-oszétiai Chinvali városát, s annak környékén lévő településeket támadták. A grúz és a dél-oszétiai gárda között vasárnap óta folyó harcokban legkevesebb tíz ember — polgári lakos — vesztette életét, és további negyven megsebesült. A dél- oszétiai legfelsőbb tanács és az észak-oszétiai biztonsági minisztérium közlése szerint a grúz fegyveres erők tankokat és páncélosokat bevetve elvágták az oszétiai városhoz vezető utakat. Hangtompítós fegyverrel lőtték le Palesztin vezetőt gyilkoltak meg Párizsban Meggyilkolták a Palesztinái Felszabadítási Szervezet egy magas rangú biztonsági tisztjét Párizsban. Atef Bszeiszo, aki állítólag a palesztin szervezet megbízásából a rendőrséggel folytatott tárgyalásokat a francia fővárosban, álnéven lakott Párizs egyik rendkívül drága szállodájában, és vasárnap éjjel egy vacsoráról tért haza, amikor ismeretlen tettesek, igen kis távolságból, egy hangtompítós fegyverrel lelőtték. A francia rendőrség a hétfő délutáni órákig nem adott ki közleményt a merényletről, a tájékoztatás palesztin forrásokból származik, de a rendőrség megkezdte a nyomozást. A palesztinok az izraeli titkosszolgálatot gyanúsítják a merénylettel. A negyvenes éveiben járó férfi állítólag Abu íjad, Arafat egyik helyettesének munkatársa volt korábban. Abu íjaddal, aki egyben a biztonsági szervezet vezetője volt, egy izraeli kommandó végzett tavaly januárban Tuniszban. Párizsban már nem egy palesztin tisztségviselő esett merénylet áldozatául, a PFSZ képviselete szerint Bszeiszo volt a hatodik áldozat az elmúlt húsz évben. Moszkva Szolzsenyicin lakást kapott A moszkvai városi tanács úgy határozott, hogy visszaadja Alekszander Szolzsenyicinnek korábbi lakását — jelentette az AP amerikai hírügynökség. Formálisan a lakás annak az alapítványnak a tulajdonába kerül, amelyet Szolzsenyicin alapított a korábbi Szovjetunióban üldözött személyek és családjaik megsegítésére. Az ITAR- TASZSZ hírügynökség szerint azonban a Szolzsenyicin család fog beköltözni a lakásba. Azt nem közölték, hol van a lakás, milyen méretű és milyen állapotban van, s azt sem, hogy kik laktak benne az elmúlt 18 évben. A moszkvai hatóságok egyébként azt is tervezik, hogy irodát bocsátanak az üldözötteket segítő alapítvány rendelkezésére Oroszország fővárosában. Az alapítvány központja jelenleg Zürichben van. A 74 éves Szolzsenyicin 1970- ben nyerte el az irodalmi Nobel- dijat regényeiért, amelyekben a szovjet büntetőtáborok életét írta le. 1974. február 12-én letartóztatták, megfosztották állam- polgárságától, s másnap kiutasították a Szovjetunióból. Családjának két hónappal később engedték meg, hogy követhesse az írót. Szolzsenyicin feleségét is megfosztották állampolgárságától 1977-ben. A szovjet hatóságok csak 1990-ben ajánlották fel Szolzsenyicinnek, hogy visszaadják állampolgárságát. Ő azonban visz- szautasította az ajánlatot, mondván, hogy előbb töröljék az ellene emelt vádakat. Ez végül is megtörtént, és Gorbacsov megküldte neki a vele foglalkozó KGB-dossziét. Ezután az író kijelentette, hogy vissza fog térni hazájába. Szolzsenyicin felesége, Natal- ja május 22-én visszaérkezett Moszkvába három fiával együtt, hogy előkészítse a család végleges hazatérését. Azt nyilatkozta, hogy férje valószínűleg csak az év végén fog hazautazni, ha találnak megfelelő helyet, ahol dolgozhat, s elhelyezheti hatalmas könyvtárát. Még nem tudni, hogy a moszkvai tanács mostani határozata meggyorsítja-e az író hazatérését az Egyesült Államokból, a Vermont állambeli Cavendish-ból, ahol jelenleg él. Jelképes ismétlés Megemlékezés a normandiai partraszállásról Az elmúlt hét végén Normandiában ünnepségeken emlékeztek meg a szövetségesek második világháborús partraszállásának 48. évfordulójáról Pénteken Caen normandiai város közelében, Ranville- nél 120 brit ejtőernyős ereszkedett le a partra, hogy jelképesen megismételje az 1944. június 6-i akciót, amely Franciaország felszabadításához és a szövetségesek győzelméhez vezetett. A 135 kilométeres szakaszon végrehajtott partraszállással megindult ütközetben — a történelem eddigi legnagyobb csatájában — hárommilliónál több katona harcolt egymással a két oldalon 76 napon át. A halottak és sebesültek száma meghaladta a 365.000-et. Az évforduló alkalmából a túlélők és a harcokban részt vett katonák családtagjai közül sokan felkeresték a normandiai partokon létesült katonatemetőket. Vasárnap nagy tömegek látogatták a partraszállás emlékének szentelt normandiai múzeumot. Lengyel koalíció Különös házasság? Napra pontosan három éven át vezették Lengyel- országot a Szolidaritásból kinőtt politikai erők, amikor Lech Walesa államfő úgy döntött: ki kell bővíteni a kormány társadalmi-politikai bázisát, és Waldemar Pawlakot, a Lengyel Parasztpárt (PSL) csaknem ismeretlen vezérétbízta meg kormányalakítással. Természetesen ez a párt is, csakúgy mint bármelyik másik a parlamentben, csak koalíciós partnerekkel képes kormányt alakítani. E koalíció alakulóban van, és meglehetősen furcsa és ellentmondásos nézeteket és programokat próbál közös nevezőre hozni. A PSL elődpártja a LEMP alárendeltségében, de formailag szövetségesként részt vett az ország vezetésében a háború utáni első negyven évben, s ezt a jobboldal nem képes megbocsátani, még akkor sem, ha Pawlaknak fiatal kora miatt személy szerint nemcsak a szocialista rendszerhez, de még az elődpárthoz sem volt sok köze, ráadásul vezetése alatt a párt erősen közeledett a jobboldali katolikus erőkhöz. Amiben viszont a bírálóknak igaza van: a PSL eddig a politikai színtéren gyakorlatilag'semmilyen más kérdésben nem foglalt állást, mint a parasztság támogatásának ügyében, s ez kormányprogramnak meglehetősen sovány volna. Az emellett most a nagyipar megmentése érdekében a bukott kormányéhoz igen hasonló gondolatokat hangoztató Pawlak kirajzolódóban levő elképzelései szöges ellentétben áÚnak az őt hatalomra segítő kiskoalíció terveivel. A Demokratikus Unió (UD) ugyan fokozottabban szociális gondolkodású, de a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD) szélsőségesen liberális gazdaságpolitikát lován csakúgy, mint a hazai nagytőke érdekeit képviselő Lengyel Gazdasági Program (PPG). A leendő kormány gazdaságpolitikájának kialaKÍtása így nem lesz könnyű. A parlamenti aritmetika ráadásul elengedhetetlenné teszi legalább még egy nagy párt csatlakozását, s ettől a kép még zavarosabbá válik. ígéretes tárgyalásokat folytatnak a Független Lengyelország Konföderációjával (KPN), amely gazdasági elképzeléseiben ugyan közel áll a Lengyel Parasztpárthoz, de politikai felfogása élesen különbözik a koalíció valamennyi tagjáétól. A korábban leginkább anarchista jellegű akcióiról ismert párt ugyan sokat „civilizálódott”, amióta a szabad választások eredményeként a parlament egyik jelentős ereje lett, s már a második helyen áll a pártok népszerűségi listáján, radikális jobboldalisága azonban szembeállítja potenciális partnereivel. A KPN ugyanis mindenestől szeretné kiirtani az elmúlt 45 évet a lengyel történelemből azok képviselőivel együtt, akár az ország romba döntése árán is, hogy aztán a törmeléket eltakarítva építhessen fel egy szép új világot. AkZ egyetlen, ami esélyt ad a készülő koalícióban való részvételére, hogy a pártot sokként érte, hogy vezetője, Leszek Moczulski az egykori titkosrendőrség ügynökeinek listáján szerepelt, s ez ráébresztette őket arra, milyen nehéz a valóságban megítélni a múlt még egyszerűnek látszó történéseit vagy személyiségeit is. Jönnek a„nagyágyúk” Környezetvédelmi csúcstalálkozó A brazil házigazdák jóvoltából a szépséges Rio de Janeiro és környékének megismerésével eltöltött, élményekben gazdag hétvége után az ENSZ környezetvédelmi csúcstalálkozójának küldöttei hétfőn újra a konferenciateremben adtak egymásnak randevút, hogy a hét vegéig megpróbálják nyélbe ütni azokat a globális szerződéseket, amelyek többek között olyan környezetek védelmét szolgálják, mint amilyen a riói. E héten kapcsolódnak be a konferencia munkájába a „nagyágyúk”: az amerikai elnök, a brit miniszterelnök, a német kancellár, és sokan mások. Nem kis mértékben rajtuk múlik a világ- konferencia sikere, s Földünk megingott egészségének helyre- állítása. Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az AFP-nek adott különülted újában azt mondta, hogy rendelkezésre állnak azok az anyagi eszközök, amelyekkel biztosíthatják az átmenetet a harmadik világ tartós fejlődéséhez. Ehhez azonban véget kell vetni a „perverz katonai költekezésnek és a protekcionizmusnak”. Camdessus elmondta, hogy a Világbank számításai szerint a harmadik világ évente 75-100 milliárd dollár pótlólagos segítségre szorul. „Annak idején, a kommunista veszéllyel szemben hivatalosan is segélyezték a fejlődő országokat, most viszont azt kérdezik tőlünk, milyen megfontolásból teszik majd ugyanezt. Végre valódi okokból segíthetünk: a környezet védelmében és főleg a szegénység leküzdésében" — mondotta Camdessus. Csehszlovákia — választások után Jelölteti-e magát Havel elnök? Václav Havel csehszlovák elnök vasárnap megbeszélést tartott Václav Klausszal, a pénteken és szombaton tartott csehszlovákiai parlamenti választások legeredményesebb csehországi pártjának, a Polgári Demokrata Pártnak (ODS) az elnökével. Felkérte a politikust, hogy kezdjen koalíciós tárgyalásokat az új csehszlovák szövetségi kormány megalakításáról. A CSTK hír- ügynökség — első gyorshírében — még azt írta, hogy Havel kormányalakítási megbízást adott Klausnak. Ezt javították később tárgyalási felkérésre. Václav Havel elnök — vasárnap délutáni rádiónyilatkozatában — azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a csehországi és a szlovákiai győztes erő egyetért a gazdasági reform folytatásának szükségességében, s csupán e reformok formáját illetően lehetnek köztük nézeteltérések. Elmondta azt is, hogy a szövetségi kormány megalakítása szerinte nehezebb lesz, mint a két köztársasági kormányé. Nyilatkozatában egyúttal kilátásba helyezte, hogy esetleg visszavonja jelöltségéta jövő hónapban esedékes elnökválasztáson, amennyiben „nem lát esélyt az általa védelmezett politikai és morális értékek fenntarthatóságára ”. Václav Klaus egyébként már szombat este közölte: lehet, hogy hamarosan találkozik a szlovák B 'őztes Meciarral. — A Polgári emokrata Párt nem kíván engedni saját választási programjából: a működőképes közös államból, a piacgazdaság elvéből és a demokráciából — mondta. Vladimír Meciar, a HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) vezetője vasárnapi sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy a választások nem hoztak meglepetést. Saját mozgalmának győzelmét annak tudta be, hogy az eddigi szlovák kormányzat eltért korábban meghirdetett programjától, és a szavazók „reagáltak a szociális területen megmutatkozó válságra, elsősorban a munkanélküliség növekedésére”. — Nem látok okot arra, hogy június 25-ig ne tudnánk létrehozni a Szövetségi Gyűlés összes képőzdményét — fogalmazott Vladimír Meciar, aki a „képződmény” kifejezéssel tudatosan kerülte a „szövetségi kormány” használatát: mozgalma szerint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot laza konföderációvá kell alakítani, és a szövetségi miniszterek száma is csökkentendő. Meciar sajtóértekezletén azt is megjegyezte, hogy Havel újbóli elnokke választásának „minimálisak az esélyei”. A sajtó képviselői előtt egyúttal bejelentette: azonnal követelni fogja a csehszlovák szövetségi televízió és a szövetségi rádió műsorának megszüntetését. Hosonló módon kíván eljárni e két médium szövetségi költségvetésből történő finanszírozását illetően is. Ötezer lövedék Szarajevóra A szerb fegyveres erők vasárnap délután is folytatták Szarajevó ágyúzását, s boszniai források szerint az utóbbi két napban legalább ötezer lövedék érte a függetlenné vált köztársaság fővárosát. Jelentések szerint a harcokban legalább harmincán vesztették életüket, és százhúszan sebesültek meg. A szerb irreguláris erők hétfő hajnaltól ismét heves tüzérségi tűz alá vették Szarajevót. Immár két hónapja ostromolják Bosznia-Hercegovina fővárosát. A környező hegyvidékről ágyúkkal, aknavetőkkel és rakétákkal lövik a várost. Alija Izetbegovics boszniai elnök felszólította Borisz Jelcin orosz elnököt, hogy gyakoroljon nyomást Szerbiára a Bosznia- Hercegovina elleni agresszió beszüntetése érdekében. A Jelcinnek írt levélben Izetbegovics hangsúlyozta, hogy a Belgrád elleni ENSZ-határozat életbe léA boszniai „szerb köztársaság” vezetése szerint a szövetségi csapatok pénteki kivonulása óta a muzulmán és horvát fegyveresek népirtást kezdtek a szerb lakosság körében. Az ENSZ-nelí, az Európai Közösségnek, illetve Moszkvának és Washingtonnak küldött nyilatkozatban a szerb közösség vezetői hagsúlyozták: minden tőlük telhetőt megtesznek önvédelmük érdekében. New York-i ENSZ-források szerint elkészült a világszervezet főtitkárának a szarajevói repülőtér tervezett megnyitásával kapcsolatos jelentése. A BoszniaHerceg '1-----b en í egyezségre a repülőtér mégnyitá- '-------■-—íhumanis aság és a Szarajevó elleni agresz- sziót. t az arra rászorulóknak. Megállapodtak abban is, hogy a műveletet az ENSZ felügyelete alatt hajtják végre. Butrosz Gáli ENSZ-foti- kár szerint a repülőtér megnyitására a Biztonsági Tanács ilyen értelmű döntésétől számított tíz napon belül kerülhet sor. Hírek a repülés világából Korszerűbb utasszállítók A nagy nemzetközi légitársaságok gyorsított ütemben cserélik ki régebbi gépeiket új típusúakra annak örömére, hogy az Öböl-háború okozta hullámvölgyön túljutottak, és világszerte újra élénkül az utazási kedv. A Lufthansa hatvan darab új repülőgépet vásárolt hárommil- liárd márkáért. Egyúttal kivont a forgalomból harminc darab régebbi, de teljesen ép és „repülőkorának teljében” lévő gépet. Az utóbbiakat könnyűszerrel értékesítette a nemzetközi piacon, hiszen a légitársaság neve garancia az eladott gépek jó állapotára. A német légitársaság 1995-ig további száztizenhárom repülőgépet vásárol. A mögöttünk álló tíz évben a Lufthansa száz gépet vont ki a forgalomból, és pótolta őket újakkal. Az Air-France 29 darab négymotoros A-340 típusú Airbust rendelt a toulouse-i repülőgép- gyártól. Az A-340-esek az A-300 típusú gépekéhez képest meghosszabbított motorjaikkal 295 utast tudnak szállítani leszállás nélkül akár 12.500 kilométerre is. A Swissair az idén MD-11- esekkel cseréli ki összes DC-10- eseit. Összesen tizenkét darabot rendelt belőlük. Az MD- 11-es a DC-10-es korszerűbb változataként automatizált leszállóberendezéssel rendelkezik, és rendkívül korlátozott látási viszonyok között is biztonságosan landol. Svájcban ez különösen fontos, hiszen a genfi és a zürichi repülőtérre igen gyakran ereszkedik köd. MD-11-esekkel egészül ki az Alitalia is. Máris ilyenekkel közlekedik a Róma-Buenos Aires útvonalon, az olasz légitársaság leszállás nélküli (nonstop) leghosszabb járatán. Az idén nyártól az Alitalia hosszú távú légiflottáját ötven százalékkal gyarapítják, elsősorban MD-11- esekkel. Fiumicino repülőteréből Európa egyik legfontosabb légiközlekedési csomópontját akarják kialakítani. A világon jelenleg a Boeing- 737 típusú, rövid távú gépből rendelnek a legtöbbet. A Lufthansa egymaga hatvan darabbal rendelkezik, s az év végéig további negyvennégyet akar forgalomba állítani. A B-737-eseket 1968 óta gyártják, és jelenleg már az ötödik változatnál tartanak (B-737-500). A seattle-i cég eddig több mint háromezer darabot adott el belőlük. Az osztrák Lauda Air, Niki Lauda légiszálh'tási vállalata kezd túljutni a távol-keleti szerencsétlenség okozta bizalmatlanságon. Jelenleg az olaszokkal tárgyal, hogy részvényei 10-15 százalékának átengedésével érdekeltté tegye őket állandó charter-járatok létesítésében Milánó és a jamaicai Montego Bay, illetve Santo Domingo között. A KLM holland légitársaság külön azonosító kódot rendszeresít leghűségesebb utasainak. A KLM irodáinál igényelhető azonosítási kód birtokosa megkülönböztetett bánásmódban részesül, és abszolút elsőbbséget biztosítanak neki a helyfoglaláskor, és minden egyéb szolgáltatás tekintetében is. A Swissair új szolgáltatása a „Quick meal”, azaz a könnyű és gyors étkezés. Az első osztályon vehető igénybe, mindenekelőtt a leszállás nélküli, rövidített időtartamú interkontinentális éjszakaijáratokon, például Bostonból Zürichbe. Lényege, hogy az első osztályon utazó utasnak nem kell „végigennie” a négy- vagy ötfo- gásos vacsorát, hanem váloga- tottan finom, könnyű falatokkal járnak a kedvébe, és nem traktál- ják. Nem kell mondani, mennyivel jobban alszik az ember — különösen repülés közben —, ha gyomrát nem terhelik túl az egyébként finom ételekkel. A Quick meal főként rák- és halféléket, kaviárt, lazacot, esetleg szárnyast, és különlegesen elkészített más könnyebb falatokat tartalmaz, rendkívül ízléses felszolgálásban. Párizs Orly repülőterén 1952- ben három stewardess állt az utazóközönség rendelkezésére információval. Piros egyenruhájukról, hosszú szoknyájukról, kis kalapjukról és fehér kesztyűjükről ismerték őket. Mára a párizsi repülőterek kiszolgálószemélyzete inkább már hadseregnek mondható, hiszen kétezer-kétszáz főből áll. Egyenruhájukat pedig olyan hírességek szabják, mint a Maggy Rouff, a Nina Ricci és a Carven cég. Legújabban pedig a Rodier. Az új kosztümön a piros és a fekete dominál.