Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-05 / 132. szám

HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVASÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. június 5., péntek A Nap kél: 4.49 órakor, nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: 9.34 órakor, nyugszik: 22.57 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FATIMF nevű kedves olvasóinkat A FATIME űj név a naptárunk­ban, csak 1967-ben szorította ki e nap éléről a Bonifácot. Benne az érzéketlen, frigid szépség rejtőzik, ugyanis eredeti formája az arab „Fatima” volt, melynek jelentése olyan nőre utal, aki a gyermekeket nem szereti, vagy a gyermekeknek idegen. Ha van erre a névre hallga­tó ismerősünk, akkor törökszegfű­vel vagy pedig turbán alakú lilio­mokkal (Lilium tigrinum) kö­szöntsék fel, s emlékeztessék arra, hogy így hívták Mohamed próféta leányát is. A naptáron kívül ma ünnepli névnapját a Bán, Béke, Bonifác, Bónis, Ferdinánd, Reginaid, Regő és Valéria. [Időjárás] Várható időjárás ma estig: Noha alapvetően száraz, derült, napsütéses időjárásra lehet számí­tani, azért egyre több helyen lehet számítani kisebb-nagyobb esőre is. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 25 fok körül alakul majd. ( mozi ) EGRI amerikai URÁNIA film Du. 3, 5 és este Este 8 órakor: 7, 9 órakor: A rettegés örült szafári foka Színes Színes amerikai dél-afrikai film filmvíeiáték HATVANI EGRI BRÓDY APOLLÓ Du. 5 órakor: Du. 4, este 6 és Terminátor 1. 8 órakor: Színes, Kacagó szinkronizált kocogó amerikai sci-fi Fergeteges EGRI KERT angol Este 9 órakor: filmvígjáték Neon City HATVANI Színes, KOSSUTH amerikai sci-fi Este 6 órakor: kalandfilm Krumplirózsa EGRI Színes amerikai PRIZMA film Du. 5 és este 7 FÜZESABONY órakor: Űrszekerek Holtpont 6. GYÖNGYÖSI HEVES PUSKIN Tök jó, Du. 4 és este 6 válnak az órakor: őseim Szombat esti TISZANÁNAI frász AUTÓS MOZI Színes, Kutyaparadi­szinkronizált csőm ( színház ) Kunszt — két keréken... Megemlékezés Kárpátalján első ízben az idén tartottak hivatalos megemléke­zést a zsidó lakosság deportálásáról. A területen létesített 12 gettóból 48 évvel ezelőtt május utolsó napjaiban indították útnak az utolsó szerelvényeket a náci haláltáborokba. Az ukrán elnök területi megbí­zottja felhívást intézett e szomorú évforduló alkalmából a lakosság­hoz, melyben leszögezi, hogy 1939 és 1945 között több tízezer ember lett a fajgyűlölet áldozata. E borzasztó tényt azonban több mint négy évtizedig elhallgatták, a totalitárius rendszer maga is gyakorolta egész népek deportálását és kiirtását, és nem akart emlékezni az emberiség ellen elkövetett gaztettre. Pénzéhes patkány Egy pénzéhes patkány meglo­pott egy derék, takarékos pol­gárt Kína Csöcsiang tartomá­nyában — írta a Zsenmin Kun- gan Pao című kínai rendőrújság. Egy bizonyos Csen Csin-su a rendőrségen bejelentette, hogy betörők jártak nála, elvittek megtakarított pénzét — 9200 jü- ant (mintegy 1700 dollárt). Be­törésre utaló nyomokat azonban nem találtak a rendőrök, s rejtély volt számukra az is, hogyan talál­hatott volna rá az állítólagos be­törő a pénz különös rejtekhelyé­re, a ház falában levő rengeteg lyuk egyikére. Végül az egyik jo szimatu rendőr patkánypiszkot talált a „széfben, s ez adta neki az ötletet, hogy a többi lyukba is bekukkantson. Rá is talált Csen úr vagyonkájára, amely egy hí­zott patkánynak szolgált alom gyanánt: a „pénzéhes” rágcsáló athordta a „széf’ tartalmát a ma­ga üregébe, s lakályossá bélelte vele patkányfészkét. „Szupernóva- gyár” Új égitesteket folyamatosan előállító, ragyogóan fényes „csil- laggyárat” fedeztek fel amerikai csillagászok a Hubble űrtelesz­kóp segítségével. Stephen Maran csillagasz a NASA űrhajózási hi­vatal részéről Washingtonban ki­jelentette, hogy az új felfedezés alapján a világmindenség inkább emlékeztet a „Csillagok háború­jára”, mint békés környezetre. A felfedezés az eddigi ismeretekkel együtt talán újabb adalékkal szolgálhat a világegyetem kelet­kezeséhez. Az ÁRP 220 névre keresztelt galaxis Edward Saya csillagász szerint két csillagtér frontális ütközése következté­ben jöhetett létre. A galaxis egy kemény magból, legalább hét, rendkívül fényes csillagalakzat­ból áll, és 200 fényévnyire van a Földtől. Bruce Margón tudós szerint olyan „szupemovagyár- ról” van szó, amely minden hó­napban új csillagot „robbant ki” magából. Gárdonyi Géza Színház Este 7 órakor: Kaviár és lencse (Latinovits-bérlet) Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi utcákban és időpon­tokban hálózatszerelési munkák miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1992. június 10-én 8-15 óráig. Hadnagy út 11. sz-tól végig, Tímár út 1. sz-tól végig páratlan oldal, Napsugár út 1. sz-tól 23. sz-ig., Zellervár út 1. sz-tól 9. sz-ig, Menház út, Makiári út 20. sz-tól 82. sz-ig és 25. sz-tól 91. sz- ig. 1992. június 11 -én 8-15-ig Makiári út páros és páratlan számú oldalán a Hon­talan út vonalától Makiári út 82. és 91. sz-ig, Homok úton Kertész úttól Újsor útig. Az áramszünettel járó kellemetlen­ségért kérjük a lakosság megértését. ÉMÁSZ RT. Egri Kirendeltsége (X) Rádió Eger műsora Adás: 16.00-19.00 óráig a 66,75 MHz-es URH-sávban, kábelen. SZUPEREXPRESSZ Önkormányzatok, figyelem! El­adó 2 db Lamis 418 típusú, olasz gyártmányú járda- és úttakarító gép újszerű állapotban. Érdeklőd­ni: Hatvan, Radnóti tér 20. (A ke­nyérgyár mögött.) Tel.: 38/11-452. •34617/2H Eladó panorámás MTZ 80 traktor KCR 4010 daruval, Kristal 16045, MTZ 52 és 50-es traktor, IFA hosz- szúplatós új ponyvával és KCR 3000 IFA, egytonnás dízeltargon­ca, vibrohenger és egyéb gépek. Érd.: Hatvan, Radnóti tér 20. (a ke­nyérgyár mögött). Tel.: 38/11 - 452.‘34618/2H 6 éves Volga Combi új fényezés­sel, dízel Merci-motorral eladó. Érd.: de. Gyöngyös, Szegfű u. 5. v. Koháry u. 22. X/1. ‘346492H _________ 1 vagy 2 tengelyes billenős pótko­csik, 2-3-as gyári ekék eladók. Érd.: Gyöngyösoroszi, Petőfi u. 116. napközben. '34663/1 h__________ 7 éves Dacia eladó. Eger, Reme- nyik u. 14. Szabóné. *34701/1H Biliárdasztalok Európa, Senator, flipperek, videojátékok, póker 3351 Verpelét, Siroki út 2.10-16-ig. Tel.: 06-36/21-727 NÉGY „ÁSZ" KFT. *34708/2K Üzlethelyiség hasznosításához bérlőtársat keresek. Tel.: 36/17- 315/34712/2K Zastava piros 7 éves felújított mo­torral, vonóhoroggal megkímélt el­adó. Eger, Faiskola 8.4/45. napon­ta 17 Után. *34734/1K CANADA MINI élelmiszerüzlet ér­tesíti vásárlóit, hogy 1992. június 8-tól hosszabbított nyitva tartással áll vásárlói rendelkezésére. Hét­köznap: 6-21-ig, szombat: 6-14-ig, vasárnap: 8-12 óráig. Eger, Kis- kanda út 4. sz. *3478i/3K____________ V ideofelvétel-készítés. T: 36/15­509*34795/2K________________________ F iat Tipo 2,5 éves katalizátoros reális áron eladó. Érd.: 18 óra után 36/13-986. •34800/2K________________ 5 m-es alu horgászcsónak és To­mos 4,5 csónakmotor eladó. Eger 15-072. -34812/1 k____________________ H ússertések eladók Novajon. 36/ 56-060*34826/1 k_____________________ A FÉLPÉNZES TURKÁLÓBAN ma 13 órakor bálabontás, lakástex­til és rövidnadrág (sort) 460 Ft/kg. Eger, Rákóczi út 39. *34846/1 k Egri piactéri ételbárba szakácsot, konyhalányt felveszek. Érdeklődni: a helyszínen.*34859/1 k______________ B üfé-falatozó Egerben főút mel­lett eladó. „Biztos megélhetés 34862” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23. *34862/1 k________________________ El adó DP-s 1200 S Lada 30.000 km-rel megkímélt állapotban ext­rákkal, vonóhorog stb. és PINCE A KŐLYUKTETŐN. Érd.: Eger, Ber- zsenyi Dániel u. 15. *34863 /ik _____ Ny aralni vágyók, figyelem! Tisza­füreden, szabad strandon össz­komfortos szoba kiadó, hosszabb távra is. Érd.: 59/52-348.*34877/ik Utcai házrész gázfűtéses, kertes, mellékhelyiségekkel eladó. Eger, Kertész u. 118. *34881/ik____________ El őnevelt és vágni való húscsirke kis és nagy tételben eladó Makiár Berki-tanyán és a felnémeti Major­ban. *34883/1 h_______________________ S aját tulajdonú élelmiszerboltba tőkéstársat keresek, vagy kedvez­ményes részletfizetéssel felaján­lom megvételre. .Azonnali megol­dás 34886” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23. *34886/1 k______________ 5 0 db anyabirka 10 db báránnyal eladó. Istenmezeje, Béke út 106. *34896/1K____________________________ M egkímélt Lada 1300 S eladó. He­ves, Mátyás k. 29. Tel.: 39/46- 271. *34897/1H Eladó áron alul 3001 fagyasztólá­da, Krisztina lakósátor. Eger, Sza- lapart 46.*34901/ik_____________ F elújított rexasztal olcsón eladó. Érd.: Heves, Fő út 47. *34903/ih Tisztelt vásárlóim, taxisok! Az Ág­nes virágszalon új hétvégi nyitva tartása: p-szo. 8-tól éjjel 1 óráig, vasárnap 9-19 óráig. Tel.: 13-057. *34910/1K Teniszoktatás igény szerint, egyé­ni vagy csoportos. Érdeklődni: az Eger Hotel portáján jún. 8-12-ig 18- 19 óráig.*349iKiK______________ É lelmiszerüzletembe fiatal, jó megjelenésű eladónőt felveszek. Érd.: Eger, Kiskanda u. 4. sz. Ca­nada Mini ABC*34912/1K J Kényelmes sportcipőben szeretne járni? Vásároljon N.Y. AIR légbetétes sportcipőt márkaboltunkból! Címünk: Eger, Kossuth u. 13/a. (Mezőbank épületében) Nyitva: hétfőtől péntekig 9-17-ig, szombaton 9-12-ig ^ V. / Üj helyen a PASZOMÁNY FUGGÖNYBOLT Egerben, a dr. Sándor Imre u. 1. sz. alatt, a Sinus Áruházban! Függönyök, drapériák, csipkék és madeira régi áron kaphatók! Függönyeink 160 Ft-tól 650 Ft-ig. Nyitva tartás: hétköznap 9—18-ig, ^ szombaton 9—19-ig. ^ új árukészlettel színes nyári vászoncipők és sportcipők széles választékával várja kedves vásárlóit. Üzlet helye: Eger, Hadnagy út, Napsugár út sarok Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10-18-ig, izombat 10-13-ig. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLÓ) URH-n: 11.00 Göcseji története. Máder László dokumentummű­sora. 11.30 Rockűjdonságok. — 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Az automatában. Cholnoky Viktor novellája. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Hitélet. URH-n: 14.00 Cigányfélóra, (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai. 15.00 Hírek. 15.05 Hír­vidék. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. — 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.00 Hírek. 15.05 Környe­zetvédelmi Világnap. 16.00 Dél­utáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyaror­szágról jövök. 18.00 Esti Króni­ka. 18.30 Ráadás. URH-n: 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Ro­mán nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 19.00 Hí­rek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Vi­gasztalások a könyvben. 20.00 Hírek. 20.05 Népdalok, népdal- feldolgozások. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kos- suth-klub. 22.00 Késő esti Króni­ka. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. (ÉLÓ) 11.00 Hűek. 11.05 Napóra. (ÉLÓ) 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Ó, ó, ó, nagy­mami. Nagyszülők és unokák műsora. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Szocio-krimi. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Népdalok, népdalfeldolgo­zások. 20.00 „Tiétek az életem”. 2. rész. 21.00 Hűek. 21.05 Párke­reső. Játék. 22.00 Legendás film­zenék. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Párbeszéd a költészetről. 4. rész. 10.30 Zenekari muzsika. 11.20 Operarészletek. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.15 Zenei ABC. Miserere. 14.00 Hírek. 14.05 Rákos Sán­dor: Catullusi játékok című költe­ménye. 14.52 Régi magyar mu­zsika. 15.10 Világhírű karmeste­rek lemezeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Romantikus kamarazene. 17.00 Kritikus füllel. 18.00 Hí­rek. 18.05 Mozart: Szöktetés a szerajból. Háromfelvonásos ope­ra. 20.05 Hűek. 20.10 Luzerni Fesztivál 1991. 21.37 Kórusmu­zsika. 22.00 Hírek. 22.05 Barokk kamarazene. 23.00 Mennyei ká­MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismertetés, hűek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika (Kossuth) 6.10 Eszak-ma- gyarországi esemény-összefogla­ló 6.30 Hűek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika (Kossuth) 7.10 Észak­magyarországi esemény-össze­foglaló 7.30 Hírek, körzeti időjá­rás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyaror­szági krónika 8.10 Az orvos vála­szol 16.00-18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Sorstársak. Rehabilitációs magazin. 8.50 Fűben-fában. Ter­mészetgyógyászati magazin. 9.00 Dallas. 76. rész: A kör bezárul. 9.55 Szextetthely. (ism.) 10.20 Képújság. 17.00 Délutáni egyen­leg. 17.10 „Egyetlen Földünk van”. 17.45 Pénzvilág. 18.00 Ab­lak. 19.00 Visszaszámlálás 6. Bar­celona előtt. 19.15 Esti mese. 19.25 „Traffic jam”. Popműsor. 20.00 Híradó. 20.40 Dallas, (ism.) 21.40 Panoráma. 22.45 Ritmikus sportgimnasztika EB. 23.25 Kicsi, de nagyon erős. Ma- gyar-NSZK film. 1.00 Késő esti Híradó. 1.05 Antenne 2-húadó. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. 12.00-15.50 Szieszta. Szórakoztató műsor. KELLEMES DÉLUTÁNT! 16.00 MA DÉLUTÁN. 17.10 Az ifjúság örökjogán. Környezetvé­delmi oktatás az iskolákban. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. JO ESTÉT! 18.19 Gye­rekeknek: Az én pici pónim 18.30 Öt színes karika. 18.55 Ek- hós színház. 19.15 ECHO. Kör­nyezetvédelmi vetélkedő. 20.30 (H/arc-képek. 50 perc képzőmű­vészetről. 21.25 Spot-Light. Mi­niportré hazai popsztárokkal. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Kör­nyezetvédelmi Világnap. 23.30 Simenon. Holland-osztrák-sváj- ci-francia-német-bajor kopro- dukciós film. SZLOVÁK 1 8.00 Piac, kereskedelem, pénz­ügyek. 8.30 Események, kommen­tárok. 9.05 Tévébörze. 9.20 Pola­ritások. 10.20 Riporterek stúdiója, (ism.) 13.30 Tenisz. Férfi egyéni elődöntő. 19.00 Vagyonjegyes prrivatizáció. 19.10 Ésti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Ország az Ararát tövében. 20.30 Lavardin felügyelő. Francia krimi. 22.05 Kromerizi stúdió. Vitaműsor. 22.35 Események, kommentárok. 23.10 Tánc, személyiség, város. Portré. SZLOVÁK 2 9.00 Turisztikai magazin, (ism.) 9.25 Mistrík professzor nyelvisko­lája. 16.20 Muzzy comes back. 16.30 Alles Gute! 16.45 American Business English. 17.00 Entrée Libre. 17.30 80 nap alatt a Föld kö­rül Willy Foggal. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekek­nek. 18.20 A szülőföld muzsikája. 18.55 Regionális adás. 19.08 Szá­mítógépesjáték. 19.30 Tévénapló. 20.06 A Távol-Kelet ünnepei. Ausztrál dok.film. 20.55 Molnár Ferenc: A liliom. Tévéfilm. 21.25 Könyvmagazin. 21.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.30 Szlovák dalénekesek. 22.45 Juraj Hatrík és Peter Michalica ze­nés műsora. 23.25 Mozgáskorláto­zottak magazinja. 23.35 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Eu­rópai körkép 10.00 Helyi televízi­ók 11.00 Ha Pol Pót visszatérne? 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó ka­land (sorozat) 14.00 Szórakoztató műsor 16.15 Nem kell álmodozni (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Fran­cia nyelvlecke 18.00 Kvízműsor 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Belga társadalmi filmek 21.30 A Boyard erőd — játék 23.50 Közv. a riói konferenciáról SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER-üz- let 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a kém (am.sor.) 19.30 Belföldi tudósítá­sok 20.00 Sport 21.00 Természet­film 21.30 Európai média 22.00 Hírek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európai riportok 23.00 Erkölcste­len szellemek (film) PRO 7 6.15 S.O.S. Charterboot (sor.) 7.05 Flicka (am.sor.) 7.30 Rajzfil­mek 9.05 Háry csodalatos bünteté­se (vidám am.sor.) 9.35 Doogie Howser (ism.) 10.05 Ben Cropp (ism.) 11.10 Szenzáció San Remó- ban (NSZK vígjáték) 12.50 Kőke­mény ötös (ism.) 13.45 Warlock (ism.) 15.35 Perry Mason (am.sor.) 16.30 Egyenlő igazság (am.sor.) 17.20 Rajzfilmek 19.10 Stingray (am.sor.) 20.00 Híradó 20.15 Ápolandó ápolók (am. vígjá­ték) 22.00 Mike Hammer (am.kri- misor.) 23.00 Acélkarom (am.ak- ciófilm) 0.40 Hírek 0.50 Különle­ges osztag (ism.) 1.40 Mozgó kór­ház (am.sor.) 2.05 Hírek 2.15 Stac- co (ism.) 3.50 Hírek 4.00 A borzal­mak útja (ism.) 5.20 John Drake Í angol sor.) 5.40 Gene Bradley angol sor.) RTL PLUS 6.15 Halló Európa, jó reggelt Né­metország! 8.55 Owen Marshall Í am. sor.) 9.50 Gazdag és szép am.sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby am.sor.) 11.05 Játék 11.30 Csalá­di párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am.sor.) 13.15 Kalifornia klán (am.sor.) 14.05 A Springfield-sztori (am.sor.) 14.50 A Főnök (am.kri- misor.) 15.45 CHIP’S (am.krimi- sor.) 16.40 Rizikó — játék 17.10 Forró nyeremény — játék 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Marnie (am. thriller) 22.30 Szok- nyavadászat a Kilimandzsárónál. SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hí­rek 9.05 Visszatérés Edenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am.sor.) 14.30 Varázsla­tos Jeannie (am.sor.) 15.05 Falcon Crest (am.sor.) 16.00 Cagney és Lacey (am.krimisor.) 17.05 Min­dent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Egy férfi két aggyal (am.film) 21.55 Didi Hallervor- den-show 22.55 Gyilkos föld (an­gol film) 1.00 Hírek 1.05 Fekete Dekameron (olasz-francia eroti­kus film) Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán » Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Hirdetés: 20-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/12-333 » Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint. » Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109

Next

/
Thumbnails
Contents