Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-19 / 144. szám

HÍRLAP, 1992. június 19., péntek SPORT 15. Svéd bőrfej űek — angol „kutyák” A rendőrség »fújta le” a külön- meccset Június 9. óta már 120 angol szurkolót tartóztattak le svéd föl­dön: ennek a felét már szabadon engedték, 47 ellen vizsgálat fo­lyik, míg 18-at hazatoloncoltak Angliába. A szerdán angol vereséggel végződött svéd-angol mérkőzés után újabb rendbontásra került sor a svéd fővárosban. A stock­holmi rendőrség már előre felké­szült a várható összecsapásokra, hiszen Norrköpingből 1800 rendőr érkezett erősítésként. A mérkőzésen 4700 angol drukker volt jelen, többen vi­szont a stadion körül álldogál­tak, mert nem voltak hajlandóak kifizetni a 175 dolláros feketepi­aci jegyárat. A hazai és angol szurkolók a mérkőzés alatt szópárbajokkal heccelték egymást. A stadion­ban egy angolt őrizetbe vettek, mert üvegpoharakat dobált a bü­fében. Egy másikat szintén letar­tóztattak, mivel annyira ittas volt, hogy beleesett a kávézó ki­rakatába. A mérkőzés lefújása után a svéd és angol szurkolók együtt özönlöttek ki a stadionból, és üvegpalackokkal dobálták meg egymást. A rendőrség azonnal közbeavatkozott, és 25 személyt őrizetbe vett. Mint azt Anika Johnsson, Sol- na kerület rendőrségi szóvivőnő­je elmondta, kilenc letartóztatott nemzetiségét még nem sikerült megállapítani. Ellenük az a vád, hogy mérhetetlenül alkoholos állapotban botrányt okoztak. További 13 embert a rendőrség­gel szemben tanúsított fenyegető fellépés miatt vonnak felelősség­re, két angolt pedig testi sértés vádjával tartanak őrizetben. A szóvivőasszony szerint a kerület viszonylag jól „megúszta” azösz- szecsapásokat. A rendbontások ezzel nem ér­tek véget. A mérkőzés után egy fiatalember egy vasrúddal le­ütött egy hotdog-árust, majd el­menekült. Egy benzinkútnál a svéd szurkolók megtámadtak egy angol drukkereket szállító buszt. Az albioniak a záróra után nem sokkal kiszolgálást követel­tek. Éjszaka Stockholm belváro­sában egy angol és egy svéd szur­kolót is letartóztattak. Hétszáz angol drukkernek a mérkőzés után 7 km-t kellett gyalogolnia a belvárosi parkban lévő szállásához. Közben bezúz­ták az Opera melletti előkelő ká­véház ablakait, valamint egy is­mert bevásárlóközpontét is. Hajnali két órakor újabb csa­tára került sor. Svéd „bőrfejűek” körbevették az angolok táborát, és „angol disznók” felkiáltások­kal inzultálták őket. A kutyákkal a helyszínre érkező rohamrend­őrség sikeresen feltartóztatta a hazai renitensek rohamát. Új helyen várja kedves vásárlóit a FOTO- ELEKTRONIK Kínálunk: írógéppapírt, leporellót, festékkazettákat, adattároló lemezeket és különböző híradástechnikai termékeket. Eger, Dr. Hibay K. u. 19. sz. Telefon: 20-727 Nyitva: hétköznap 9-18 óráig l ____) T egnapi eredmények: Hollandia— Németország 3-1 Skócia—FÁK 3-0 Az Eb-n ma és holnap szünnap lesz. Az elődöntők műsora: I. csopy 1. helyezett— II. csop./2. helyezett Vasárnap, Stockholm, 20.15 I. csopy 2. helyezett­ül. csop./1. helyezett Hétfő, Göteborg, 20.15 Platini: ez nagy nulla Szerda este kétszer 90 perc ke­retében eldőlt, hogy az I. cso­portból Svédország és Dánia fut­ball válogatottja biztosította he­lyét az elődöntőben a 9. Európa- bajnokságon.' A 90 perc „párhu­zamosan” futott, a svédek 2- 1-re verték a vb-negyedik angolokat, Dánia pedig ugyanilyen arány­ban verte az 1984-es Európa- bajnok franciákat. Az I. csoport végeredménye: t Svédország 3 2 1­4-2 5 2. Dánia 3 1 1 1 2-2 3 3. Franciao. 3- 2 1 2-3 2 4. Anglia 3- 2 1 1-2 2 A dánok egyébként hirtelen bajba kerültek. Nem számoltak azzal, hogy továbbjutnak, így nem is rendeltek maguknak szál­lást Göteborgban, ahol 22-én az elődöntőben érdekeltek. Michel Piatini francia szövet­ségi kapitány letörten nyilatkoz­ta: — Veretlenül jutottunk a dön­tőbe, sőt még pontot sem veszí­tettünk. Ezután igazi csalódás, hogy két ponttal kiestünk. Néz­zék meg a játékosaimat, ott zo­kognak az öltözőben. Mindhá­rom mérkőzésen 25-25 percen keresztül játszottunk. A többi: nagy nulla. így nem lehet ered­ményesen szerepelni. Hírügynökségek emlékeztet­tek arra, hogy az aranylabdás Jean-Pierre Papin — két gólja elle­nére — szinte „sehol sem volt” ezen a kontinensbajnokságon, a Papin-Cantona ékpáros pedig igencsak feledhető produktum­mal rukkolt elő. Ha az egyáltalán produktum volt — értékelt az AP szakírója. Nemcsak jégkorongban A kontinensbajnokságok tör­ténetében először finalista své­dek szövetségi kapitánya, Tommy Svensson örömét meg­osztotta: — Nagyon bírtam a csapat­ban. Európa most már láthatja, hogy nemcsak jégkorongban van ütőképes együttese országunk­nak. Olyan támadójátékkal lep­tük meg 0-1 után és az ijedelem első félidejét követően Angliát, amire nem tudott hatásos választ „megfogalmazni”. A helyzet most már változott. Ha eddig art állítottam, a mieink nem esélye­sek, akkor hadd jelentsem ki: akárkivel is mérkőzünk az elő­döntőben, a miénk a több esély! Hirtelen halál? Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) svéd elnöke szerdán javasolta: esetleg fontolják meg a két elődön­tőben és a fináléban azt, hogy a „hirtelen halál” módszerét vezes­sék be. Ismert, a jégkorongban alkalmazott eljárás szerint a döntet­lenre végződött összecsapásokat az első gólig folytatják, s az a talá­lat dönt. Johansson a kevés gól miatt vetette fel ötletét. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci főtitkára szerint: jobb, ha nem változtatnak, mert abból ellentét fa­kadhat a FIFA és az U FFA között. így úsztak ők... Tulajdonképpen szerencséje volt a III. Pro Agria-úszóver- senynek, hogy a kétnapos viadalon a szeniorok is rajtkőre álltak az egri uszodában. Mivel a fiatalok vetélkedése elég bágyadtra, színtelenre sikeredett, még feltűnőbb volt az „öregek” harci ked­ve és jó eredményeik. A Budapesti Szenior Klub képviselőjeként a londoni olimpia ezüstérmese, Nyéki Imre új világcsúcsot re- pesztett 100 háton, 1:17,85-tel. Az Egerben élő Fábián Béla alig 15 századdal maradt el az Európa-csúcstól 100 mellen. Szalkay Attila a taxisévek után újra vízbe szállt, és hosszú kihagyás után is 28,4-et vágtázott 50 pillangón. Az úszómaratonista Lázár Rita először versenyzett a szeniorok között, és mindjárt három arany­nyal mutatkozott be. (Fotó: Szántó György) értesíti tisztelt vásárlóit, hogy Június 26-ig tarnaszentmiklósi telepén (Kömlői út 52-60.) a Műanyagforgalmi Üzletág LELTÁR MIATT 22^3 tart. Egyéb részlegeiben a kiszolgálás zavartalanul folyik. V ______________________________________________________J C ali, Barcelona Világutazásra készül Virág Csaba Várható volt, hogy nem lesz eseménytelen Virág Csaba szá­mára az idei nyári szünidő, de most már biztosra vehető, hogy zsúfolt lesz a programja. Az Egri Vasas eddig négyszeres magyar bajnok birkózója, a Gép- és Mű­szeripari Szakközépiskola tanu­lója, a Magyar Köztársaság „Jó tanuló, jó sportoló” versenyének egyik győztese többszörös vizsga előtt áll, s közben világutazáson vehet részt. Jelenleg Tatán edzőtáborozik az ifjúsági válogatottal, közben szóbeli érettségi vizsgára kellett hazajönnie. Június 23-án utazik a kolumbiai Caliba, ahol az idei ifiúsági világbajnokságot rende­zik. Dél-Amerikából július 5-én érkezik vissza, július 22. és au­gusztus 10. között pedig Barce­lonában tartózkodik. A félreértések elkerülése mi­att megjegyzendő, hogy Virág Csaba nem mint versenyző uta­zik az olimpiára, hanem mint a „Jó tanuló, jó sportoló” verseny szerencsés nyertese. Nyolc ma­gyar ifjú sportoló egyikeként lesz tagja annak a nemzetközi tábor­nak, amelyen 70 ország küldöt­teit látják vendégül a spanyolok. A hivatalos olimpikonokhoz ha­sonlóan formaruhában lesznek hazánk küldötteiként ezek a fia­talok, így eddigi ismereteink sze­rint az Egri Vasas jelenleg leg­eredményesebb birkózója sző­kébb hazánkat, Heves megyét egyedül képviseli az ötkarikás já­tékokon. Ami a kolumbiai vb-t illeti, Csaba a szabadfogásúak 88 kg- os mezőnyében lép majd sző­nyegre. Egri viszonylatban ez annyiban meglepő, hogy koráb­ban kifejezetten kötöttfogásban szerepeltek jól a megyeszékhely birkózói. Esélyeit úgy véli, nehéz előre tippelni, hiszen sok lesz az ismeretlen versenyző. Az is bi­zonytalan, hogy mely nemzetek képviseltetik magukat, kik vál­lalják az utazás költségeit, amelyhez a magyar versenyzők esetében is jelentős értékben já­rulnak hozzá a klubjaik. Virág Csaba vágya, hogy szeretne az el­ső hat között végezni, amihez né­mi szerencse is kell a sorsolásnál. A tanulással kapcsolatban még annyit, hogy a GMSZ tech­nikusjelöltje már felvételt nyert a Kandó Kálmán Műszaki Főisko­lára. Egyben halasztást kért, mi­vel csak 1993-ban kívánja meg­kezdeni budapesti tanulmányait. Remélhetően szép emlékű útjai­ról fényképekkel illusztrálva sze­retne a nyár folyamán olvasóink­nak is beszámolni. (fesztbaum ) Kézilabda NB II. Bronzérmes a Finommechanika? Befejeződött a kézilabda NB II. Keleti csoportjának pontva­dászata, amelyben az egri Fi- nommechanika-GMSZ gárdája volt érdekelt. Újoncként is reme­kül helytálltak, hiszen az előzetes számítások szerint — az ered­mény még nem hivatalos — sike­rült megszerezni a bronzérmet. Az utolsó forduló mérkőzésén: Egri FifiMtiufeehanika- Salgótarján 38-28 (20-9) NB Il-es férfi kézilabda-mér­kőzés, Eger. V.: Gyúró, Láda. Finommechanika: DOBOS — Vitai 1, Székelyföldi 3, BÓTA 3, Gulyás 5, Hierman 7, FÁBI­ÁN 5. Cs.: Kékesi (kapus), Scheili 2, Elek 4, Molnár 7, Szí­vós 1. Edző: Kékesi László. A minden tekintetben ötlete­sebben, színesebben kézilabdá­zó hazaiak megérdemelten nyer­tek. Jól mutatkozott be első NB-s mérkőzésén az egriek ka­pusa, Dobos István. Kikapott a megyei bajnok A megyei kézilabda-bajnok­ságban a nőknél az utolsó fordu­lóra került sor, némi meglepetés­sel fűszerezve. A már bajnok no- vajiak vereséget szenvedtek a bronzérmes hatvaniaktól. A má­sodik helyen végző hevesiek re­mek tavaszi hajrájukkal sem tud­ták befogni a Novajt. Az eredmények. Vők; Hatvan- Novaj 17-15 (9-10), Egri TK n. — Sírok ifi 11-11 (6-6), Novaj — ETK II. 23- 14(12-10). A női bajnokság végeredménye: 1. Novaj 15 13 - 2 297-208 26 2. Heves 15 12 - 3 304-192 24 3. Hatvan 15 10 - 5 247-229 20 4. ETK II. 15 5 1 9 271-270 11 5. Sírok i. 15 2 1 12 145-215 5 6. Gy.Főisk. 15 2 - 13 123-273 4 A legjobb góldobók: Szeren- csiné Drozdik Zsuzsa (Novaj) 118, Vona Krisztina (Heves) 79, Wynnik Erika (Hatvan) 79, Solymosi Mária (ETK II.) 73 góllal. A férfiaknálmár nem is számít váratlannak, hogy a Szihalom és a Dormánd egyre-másra aratja győzelmeit, amint art legutóbb is tették. A végső sorrend kialaku­lására még a hétvégi meccsek le­fújásáig kell várni. Eredmények: Szihalom — Gyöngyössolymos 21-18 (15-6), Dormánd — Füzes­abonyi Dózsa 18-16 (15-7), Fü­zesabonyi SC — GYSE ifi 24-20 (10-7). ÉLELMISZER NAGYKER H O L G £ R Intézmények, kiskereskedők, vendéglátósok, magánszemélyek vásárlását, megrendelését, termelők árajánlatát várja. Nagyker áron kaphatók: étolaj, rizs, száraztészták, liszt, sertésmájkrém, üdítők stb. Nagyobb megrendelés esetén 30 km-es körzetben a kiszállítás díjtalan! Eger, Talizmán u. 4. (Almagyar-domb) Tel/fax: 18-326 Nyitva: 8-17-ig, szombat 9-12-ig, vasárnap szünnap. fUONETTI TOURS utazási iroda azonnali belépéssel FELVESZ idegenforgalmi végzettségű tárgyalóképes nyelvtudású, agilis munkatársat Eger, Katona tér 1. Tel.: 36/20-988 Egyedül van, magá­nyos? Engedje meg, hogy klubunk segítsen Önnek. Válaszborítékért diszkréten tájékoztatom. Kör” Társkeresők Klubja 3301 Eger, Pf. 521.

Next

/
Thumbnails
Contents