Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-16 / 141. szám
HÍRLAP, 1992. június 16., kedd SPORT Megyei labdarúgó-bajnokság Ez a vendégek fordulója volt A megyei labdarúgó-bajnokság zárófordulójában a házigazdáknak — a Novaj és a Füzesabony kivételével — nem sok babér termett. A többi hat összecsapáson kivétel nélkül a vendégek diadalmaskodtak, választ adva olyan fontos kérdésekre, hogy ki nyeri a bronzérmet, és kik lesznek a kiesők. A Gyöngyöshalász tenki győzelmével megtartotta harmadik helyét. Mivel a Tamalelesz mellett a Nagyréde is kiesett az NB Iliből, így a megyeiben négy gárda, a Makiár, a Pétervására, az ESE II. és a Boldog kényszerült búcsúra. Feltűnő eredménynek számít a recskiek tízgólos győzelme Makiáron. A mérkőzésekről a következő tudósításokat kaptuk: Makiár—Recsk 1-11 (0-5) Makiár, 50 néző. V.: Kiss (3) Geró, Jakab. Makiár: Misz J. (Kovács) — Szurovcsik, Csomós, Alter, Stokker, Sinka, Sasvári, Fazekas, Képes (Misz Gy.), Kővári, Sumi. Edző: Kása Mihály. Recsk: Hegyi — Molnár, Bolyki, Forgó (Répa), Kolozsvári, Nagylaki, Bajkó, Lucza, Tarjányi, Csomós, Kozma. Edző: Megyesi Ferenc. A nagy iramban kezdő Recsk már az első negyedóra végén, szép gólokat lőve, négygólos vezetéshez jutott. A szünet után szépítettek a hazaiak, s ekkor úgy tűnt, tisztes eredményt érhetnek el. A hátralévő percek mégis mást hoztak, szinte csak egy csapat maradt a pályán. G. : Kolozsvári 5, Nagylaki 4, Csomós, Bajkó, ill. Csomós (11-es- ből). Jók: a makiáriak közül senkit nem lehet dicsérni, ill. Kolozsvári és Nagylaki (a mezőny legjobbjai) és az egész recski csapat. Ifik: 4-1. Misz György Novaj-Eger SE II. 6-3 (1-2) Novaj, 150 néző. V.: Szabó S. (4) Oláh, Nagy Gy. Novaj: Vályi Cs. (Kiss) — Fü- lep, Bata (Papp Zs.), Fegyverne- ki, Vályi A., Hegyi, Bóta (Linin- ger), Bartuska, Csizmadia, Szabó A., Horváth. Edző: Barta János. ESE II.: Rozsnaki P. — Tóth, Hajsz, Zahorecz, Fónagy, László (Hágen), Henninger (kiesei), Husi, Palotás, Nagy, Román. Edző: Zsidai József. A vendégek 3-1-es vezetésénél már a legvérmesebb hazai szurkolók sem hittek a győzelemben. A 60. perctől aztan röpke hét perc leforgása alatt három látványos gólt szereztek a novaji- ak, és innentől már minden köny- nyedén ment. G.: Bartuska 2, Horváth, Csizmadia, Bóta, Li- ninger, ill. Palotás 2, Román. Jók: az egész novaji csapat, ill. Zahorecz, Palotás. Ifik: 1-5. Gál János Tenk—Gy.-halász 0-1 (0-1) Tenk, 150 néző. V.: Varga (4) Holcsár, Vonház. Tenk: Somogyi — Berecz, Mudriczki, Markóczi, Csuhay, Nagy, Sasvári, Varga (Csukás), Kovács, Oszlánczi (Bakos T.j, Szabó (Bakos Gy.). Edző: Káló Mihály. Gyöngyöshalász: Horváth — Gódor, Veres, Varga, Szabó, Fritz, Asztalos, Komjáti (Nagy), Tóth A., Jerem (Zimány), Bódi. Edző: Szabó Gyula és dr. Ördög István. A mérkőzés előtt dr. Fuss Géza, a Helasz elnöke nyújtotta át a tenkieknek a legsportszerűbb csapatnak járó elismerést. A halásziak mestere, Szabó Gyula, az év edzője kitüntető címet kapta meg. A két pont sorsát a tenki kapus hibája döntötte el, amikor egy meglehetősen ártatlan helyzetben elhúzta a halászi csatár lábát. Ezért kiállították, és a büntetőt Szabó értékesítette. Szünet után már hiába támadott többet Túllőttek a célon? Bunda volt, van és lesz. De ezt bizonyítani szinte képtelenség. A bajnokság befejezéséhez közeledve úgy az NB I-ben, mint a második vonalban és az alacsonyabb osztályokban, születtek felettébb furcsa eredmények. Mindenképpen ezek közé sorolandó a megyei bajnokság utolsó fordulójában a Maklár- Recsk 1-11-es végeredménye is. Mondjuk, hogy elgondolkodtató, szinte már hihetetlen, és egyelőre mi nem állítunk semmit. Az viszont tény — mint arról tegnap délután a Helasz főtitkára, Várkonyi Ferenc tájékoztatott bennünket —, hogy a két csapat vezetőjét és csapatkapitányát megidézik a szövetség fegyelmi bizottságának csütörtöki ülésére. A játékvezető jelentését ugyan még nem kapták meg, ám az ellenőri vélemény sokat sejtet: ...megállapítható, hogy a makiári játékosok „közreműködésével” alakult ki a tíz gól különbségű végeredmény. A jelentésből az is kitűnik, hogy a pályán az első perctől kezdve komolytalan játék folyt. A szünetben — ekkor már 5-0-ra vezetett a kiesés rémétől fenyegetett Recsk — a játékvezető és az ellenőr konzultált egymással, és mindketten úgy látták: a két csapat megegyezett egymással. Mivel szombaton egy időben játszották a mérkőzéseket, nem lehetett tudni, hogy példánkban hány gólra, hány pontra volt szüksége a Recsknek a bentmaradáshoz. Utólag már tudjuk, hogy akár egygólos győzelem is megtette volna. Lehet, hogy a recskiek ezúttal túllőttek a célon? a Tenk, a vendégek kulturált játékkal megérdemelten nyertek. Jók: A hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. Veres, Varga, Szabó, Fritz. Ifik: 4-1. Nagy Lajos Domoszló—Kompolt-Kál 0-2 (0-0) Domoszló, 200 néző. V.: Dévai (3), Polonkai, Györgyfi. Domoszló: KLikker — Bekecs, Veres, Horváth, Szőllősi, Molnár, Nagy (Sztankó), Ko- vics, Szarvas, Juhász (Paulenka), Labancz (Szabó I.). Edző: Pé- czely Szabolcs. Kompolt-Kál: Hajdú — Klein, Kóródi, Bitó, Farkas R., Pa- rádi, Farkas L. (Tóth), Báder, Török (Lázók), Grabecz, Puso- ma (Farkas O.). Edző: Klein Ferenc. A mérkőzés előtt dr. Dobos József, a Helasz edzőbizottságának elnöke kiváló munkájuk elismeréseként emlékplakettet és tárgyjutalmat adott át Péczely Szabolcsnak és Klein Ferencnek. Közepes színvonalú mérkőzésen lelkes játékukkal megérdemelten nyertek a kompoltiak. A játékvezető főszereplővé lépett elő egy piros és négy sárga lap kiosztásával, a durvának egyáltalán nem mondható találkozón. Kiállítva: Bekecs (beszédért) a 73. percben. G.: Grabecz 2. Jók: Kovics, ill. Kóródi, Grabecz, Farkas R., Hajdú. Ifik:6-3. Szarvas János Füzesabony—Pétervására 8-0 (2-0) Füzesabony, 400 néző. V: Lánczos (5), Ducsai, Szilágyi Füzesabony: Varga — Palkó, Polgár (Novák Z.), Novák T. (Tamasi), Gál, Sűrű (Csóka), Sipos, Sima, Nagy, Fehér, Bocsi. Mb. edző: Varga László. Pétervására: Kovács — Kiss, Ivády P., Földi, Kifusz, Lénárt, Ország, Fenyves, Bukrán, Ivády A., Bíró. Edző: Bocsi Barnabás. A mérkőzésnek csupán az volt a tétje, hogy a bajnokcsapat megszerzi-e a századik gólját. Ez már a második félidő elején sikerült, és ezután is szinte egy kapura játszottak az abonyiak, tovább növelve góljaik számát. A rossz idő ellenére sokan kilátogattak a mérkőzésre, éltetve a játékosokat. G.: Fehér 3, Nagy 2, Palkó, Novák T., Sipos. Jók: az egész hazai csapat, ill. Kifusz. Ifik: 13- 0. Szigetváry László Poroszló—Heves 1-2 (1-1) Poroszló, 250 néző, V.: Nagy S. Poroszló: Kohári — Eszenyi, Görbe, Nagy S., Rajna, Birinyi (Kiss), Takacs, Csirmaz, Nagy I., Haboczki, Himer. Edző: Görbe Károly. Heves.Tóth — Szalmási, Réti, Sági, Ötvös, Tóth II., Bódi, Dudás, Szabó I., Szabó II., Balogh. Edző: Budai Sándor. A felázott talajon gyorsan vezetéshez jutott a Poroszló, és ezután sok gólhelyzetet elhibáztak a hazai csatárok. Második félide- ji játékával megérdemelten nyert a jobb erőben lévő Heves. G.: Takács, ill. Bódi II. Jók: Takács, ill. Tóth, Szalmási, Bódi. Ifik: 1-8. Orosz Károly Boldog—Tarnaörs 0-1 (0-0) Boldog, 200 néző, V: Szolnok m. jv. Boldog: Vincze — Katona (Lukács), Farkas, Tóth T, Dávid, Makádi, Oldal, Tordai, Imre (Kovács), Tóth J., Őszi. A csapatnak nincs edzője. Tarnaörs: Sütő — Peredi, Csömör, Mága J., Esvég, Bodonyi, Lőcsei, Mága L., Agócs, Király, Kerek. Edző: Sütő László. A hazai helyzetek és kapufák után a 85. percben egy tarnaörsi gól formájában csapott le a villám a boldogi pályán, és ez a búcsút is jelentette egyben a házigazdák számára. G.: Agócs. Jók: Farkas, Makádi, Tordai, ill. Agócs. Ifik: 4-3. Őszi Csaba Sirok—Selyp 1-3 (0-1) Sírok, 200 néző, V.: Gombos (5), Szántó, Nagy Sz. Sírok: Dávid — Szalai, Szántai, dr. Jacsmanik, Halász, Takács, Bujáki, Erdélyi B., Harmati, Doktorcsik, Erdélyi F. Edző: Abuczki Béla. Selyp: Nagy — Baranyi J., Ku- rucz, Szabaucs, Pádár, Králik, Smid, Pásztor, Zelnik, Baranyi G. (Szabó), Kerepesi. Edző: Varga József. Jó iramú mérkőzést vívott a két csapat, az első félidőben a hazaiak akár gólokkal is vezethettek volna, de helyzeteiket rendre elpuskázták, vagy a kapufa „sietett” a selypi kapus segítségére. A félidő utolsó percében meg is született a vendéggól, amire a második félidőben válaszolni tudtak a sirokiak, ám a jobb erőben lévő selypiek becsületes küzdelemben, megérdemelten vitték el a két pontot. G.: Takács, ill. Zelnik, Kerepesi, Smid. Jók: Dávid, Szántai, dr. Jacsmanik, ill. Nagy, Kurucz, Pásztor, Kerepesi. Ifik: 1-4. Varga Tibor A bajnokság végeredménye: 1. F.abony 30 28 1 1 104-10 57 2. Heves 30 20 3 7 52-23 48 3. Gy.hal. 30 15 6 9 56-29 36 4. Poroszló 30 16 3 11 62-53 35 5. Selyp 30 14 5 11 57-37 33 6. Novaj 30 15 2 13 52-44 32 7. Tenk 30 11 10 9 43-35 32 8. Domoszló 30 11 6 13 41-47 28 9. Komp.-K. 30 9 10 11 35-55 28 10. Tarnaörs 30 11 4 15 45-55 26 11. Sirok 30 9 7 14 52-60 25 12. Recsk 30 9 7 14 47-56 25 13. Boldog 30 9 7 14 30-53 25 14. ESEM. 30 8 7 15 40-61 23 15. P.vására 30 9 3 18 39-70 21 16. Makiár 30 4 3 23 26-93 11 COSTA-BRAVA Üdülés a spanyol tengerparton 1992. szeptember 7—16. Utazás: Egerből luxusautóbusszal (légkond., video, minibár). 7 éjszaka szállás kétcsillagos szállodában TELJES ELLÁTÁSSAL. Részvételi díj: 20.200 Ft. Költőpénz: 3500 Ft. Felvilágosítás, jelentkezés az IBUSZ-nál Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső. Tel.: 36/12-526, 11-451 A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfőn 8-12-ig, szerdán 8-12-ig, du. 13-16 óráig, pénteken 8-12-ig. V Nekünk, magyaroknak, csak ennyi jutott? Tegnapi eredmények: II. csoport Skócia— Németország 0-2 Hollandia— FÁKO-O EURO’ÍEJ Az Európa-bajnokságon ma szünnap van. A holnapi műsor: 1. csoport Svédország— Anglia Stockholm, 20.15 Franciaország— Dánia Malmö, 20.15 Puhl Sándor kiváló teljesítménye... Nyolcéves lányom minden labdarúgó-mérkőzés közvetítésekor megkérdezi: kinek szurkolunk? Mindig elmagyarázom neki, hogy most a Vácnak, mert tudod, a Csank Jani bácsi..., vagy most a Fradinak, mert valamikor én is ott lengettem a zöld-fehér zászlót a B-középben..., most a pirosak a magyarok, vagy a fehérek az egriek. Vasárnap, a francia-angol meccsen én is meglepődtem, amikor kimondtam: lányom, a bírónak szurkolunk. — Kinek? — kérdezett vissza, merthogy ilyet még nem hallott. — Tudod, a Puhl Sanyi bácsi, aki eltette nekünk az étkezőgarnitúrát, s amikor mégsem tőle vettük meg, azóta is emlegeti, hogy nekünk nem tesz el soha többé semmit. S végre kezdődött a meccs! Ezen a már most hosszú és unalmas EB-n éreztem valami bizsergést, izgalmat, előre dörzsöltem a kezem, s végigfutott a hideg a hátamon a himnuszok után, amikor csak a földit mutatták a képernyőn. Az első percekben azon vettem észre magam, hogy mutogatok. Bedobás: jobbra, ez szöglet, lökés, s a sárgát is „egyszerre vettük elő”. Nem is figyeltem a meccsre. Mit bántam én, hogy ki nyer, vagy veszít. A lényeg csak az volt, hogy egyik csapat se mondhassa: ez a bíró miatt alakult így. Amikor vége lett a meccsnek, a szomszéd azt mondta: borzalmas volt. — Lehet — mondtam —, de a bíró jó volt. Vitray, sőt még este Knézy is megdicsérte. Nem kellett úgy dicsérni, mint ahogy azt a magyar focisták szeretnék: ha meglátja, ha lefújja, ha jobban együtt él a játékkal, ha nem bukik fel a felezővonalban, ha nem lakik jól a meccs előtt, ha nem veszíti el a sípját Eger és Malmö között, ha nem süt a nap a szemébe, akkor... Egyszerűen azt mondhatták, amit láttak: ő volt a mérkőzés legjobb embere. Este végigszundikáltam — már lényegesen jobb meccs volt — a Svédország-Dániát, s amikor kikapcsoltam a tv-t, arra gondoltam, hogy lehet, nekünk magyaroknak csak ennyi jutott ebből az EB-ből. Puhl Sándor kiváló szereplése. Igaz, ez sem semmi, olyan jó volt egy kicsit izgulni! Kis Szabó Ervin Egy szakajtónyi díj Füzesabonyban Szuper-kupa Átányban Holnap délután három órától focicsemegének ígérkező labdarúgótornára kerül sor, négy csapat részvételével Átányban. A kezdeményező a helyi Viki büfé tulajdonosa, Sárándi Elemér, aki 10 ezer forintos dijat ajánlott fel a Szuper-kupa győztesének. A műsor: Heves — Jászalsószent- györgy (15 óra), Füzesabony — Jászapáti (17 óra). A találkozókat Kalicz, Szabó S., Ducsai és Szilágyi vezeti. A második mérkőzés szünetében tombolát tartanak. A góltotó nyertesei Az elmúlt heti góltotó játék két nyertese: Kocsis Árpád Eger, Kovács J. u. 124., Utassy Zsuzsanna Eger, Gyóni G. u. 10. Gratulálunk! Önök a Pool söröző egy-egy darab vacsorajegyét nyerték. Az igazoló szelvényt lapunk sportrovatán vehetik át. Tisztelt olvasóink! Játékunkban most nyári szünet következik. Terveink szerint ősszel, a labdarúgó-bajnokságok beindulásával ismét jelentkezünk a góltotóval. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 24. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 58 darab, nyereményük egyenként 69.777 forint, 13 találatos szelvény 140 darab, nyereményük egyenként 23.724 forint, 12 találatos szelvény 3775 darab, nyereményük egyenként 830 forint, 11 találatos szelvény 28.231 darab, nyereményük egyenként 277 forint, A 10 találatos nyerőosztályban az egy nyertes szelvényre kifizetendő nyeremény összege a 40 forintot nem érte el. f Vidéki cégeknekS kft.-nek gyakorlott budapesti anyagbeszerző anyag- beszerzést vállal, esetleg szállítással Is. T.: 1-805-033 Jutalmaz a Helasz Az elmúlt évhez hasonlóan a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség az idén is értékelte a megyei bajnokságban szerepelt csapatokat, az edzőket, az utánpótlás területén dolgozó szakembereket. A testület edzőbizottsága döntésének értelmében az 1991- 92-es bajnoki szezon legjobb fel- nőttedzőjének a gyöngyöshalászi Szabó GyMtóíválasztotta. Kiemelkedő munkájáért elismerést kap még Klein Ferenc(Kompolt) és Péczely Szabolcs (Domoszló). Az év utánpótlásedzője címet a gyöngyösi Pócs Tamás érdemelte ki, aki idestova 18 éve foglalkozik gyerekekkel. Az utánpótlásedzők közül dijat vehet még át Bárdi István (Eger SE), Bocsi Attila (Pétervására), Fodor Pál (Bélapátfalva), Stolcz Árpád (Heves), Szűcs József (Recsk), Orosz Károly (Poroszló). A hagyományoknak megfelelően a megyei bajnokságban élen végzett felnőtt, ifjúsági és serdülőcsapatok szakvezetői is jutalmat vehetnek át. A felnőtteknél és az ifjúságiaknál is egyaránt a Füzesabony vitte el a pálmát, míg a serdülőknél a jövő heti döntőn dől el az elsőség kérdése. Bár menet közben Pázmándi Gáspár elköszönt a füzesabonyi csapattól, neki ítélték oda ezt a dijat. Az FSC ifjúsági együtteséTizenhét perc híján 24 óra alatt 165 kilométert és 100 métert tett meg az a csapat, amelyik a közelmúltban elindult a kelet- thüringiai Bad Klossterlausnitz melletti erdőben megrendezett hetedik thüringiai tájfutó váltó- versenyen. A lelkes társaság nem sokkal a mindennapi erőpróba előtt határozta el, hogy részt vesz a versenyen. A csapatot a következők alkották: Horváth Magda, Wengrin Ágnes, Molnár Attila, Papp László ( a TTE tájfutói), Mohácsy Tamás, Urbán Imre, a mátrafüredi Vadas Jenő Érdével Perge András nyert bajnoki címet. A gólkirályi címmel járó elismerés is Füzesabonyba került. Fehér Gyula harmincegy találattal lett a megyei bajnokság legeredményesebb mesterlövésze. Az idén a legsportszerűbb csapatnak járó kitüntetést a ten- kiek érdemelték ki. A szövetség serleggel jutalmazta a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből továbbjutott négy csapatot, a Füzesabonyt, a Nagy- rédét, a Gyöngyöst, a Herédet, és ugyancsak egy kupát vehet át a selejtezőben legtovább talpon maradt két „kiscsapat”, a Gyöngyöspata és a Besenyőtelek. Mint azt Várkonyi Ferenc, a Helasz főtitkára elmondta, a díjak közül többet már a szombati utolsó bajnoki mérkőzés előtt átadtak. Terveik szerint ahová nem jutottak el, ott a szakosztályi évadzáró banketten nyújtják majd át a csapatokat, szakvezetőket megillető jutalmat. *** Június 16-án a hevesi sporttelepen rendezik meg a megyei serdülőbajnokság helyosztó mérkőzéseit. A házigazdák a Pétervására ellen lépnek pályára a harmadik helyért. A bajnoki címért a Bélapátfalva a Gyöngyösi SE-vel találkozik. A mérkőzések fél 10-kor, illetve 11-kor kezdődnek. szeti Szakközépiskola pedagógusai. A csapatot a gyöngyösi Családsegítő Központ és a Mátratej Kft. támogatta. A „megszállott” tájfutók igen szép eredménnyel tértek haza, hiszen 64 csapat közül az előkelő 5. helyezést szerezték meg. Mint azt Urbán Imre megjegyezte, a következő években is szeretnének részt venni ezen az erőpróbán, amelyen a szó szoros értelmében véve próbára tehetik állóképességüket, kitartásukat. Mátrafürediek Kelet-Thüringiában Tájfutás 24 órát* át