Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-09-10 / 109. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. május 9-10., szombat-vasárnap Miért nem csináltak a nácik atombombát? Kalandozás a fegyverek világában Miért nem vetette be a náci Németország az atombombát? Hitlernek nem volt ideje kivárni? Nem voltak elegendőek az erő­források? A német tudósok, el­lentétben Amerikában dolgozó versenytársaikkal, talán visszari­adtak az atombomba borzalmá­tól és szabotálták a munkát? Különösen ez utóbbi feltétele­zés bosszantotta évtizedeken át Kürti Miklóst, az oxfordi egye­tem magyar származású profesz- szorát, aki hatvan brit tudóssal együtt csaknem ötven évvel ez­előtt az atomfegyvert megalkotó amerikai Manhattan-terv egyik munkatársa volt. Erőfeszítéseit most siker koronázta. A The In­dependent on Sunday című brit lap közelmúltbeli tudósítása sze­rint főként az ő leveleinek, kor­mányszintű követelődzésének köszönhető, hogy a brit kormány nemrég levette a „titkos” listáról, s nyilvánosságra hozta a „Farm House-jegyzőkönyveket”, ame­Az angolt régóta világnyelv­nek tartják. Nyelvészek újabban azon elmélkednek, nem kelle- ne-e inkább a világ nyelvének nevezni. Az angol csaknem 400 millió embernek első anyanyelve világszerte. Ezzel ugyan elmarad a kínai mögött, amely egymilli- árd embernek anyanyelve, de a hivatalos nyelvek közül az angol a legelterjedtebb a világon. Más- félmilliárd ember számára hiva­talos nyelv hazájában az angol. Ez világrekord — a második he­lyezett kínai 1,1 milliárd ember­nek a hivatalos nyelve. Valaha az angol messze le volt maradva. A XVI. században Shakespeare szonettjeit legföl­jebb 5 millió ember érthette meg, kizárólag Angliában. Ma min­den nemzetközi szervezetben munkanyelv az angol, olyanok­ban is, amelyek tagjai között egyetlen angol nyelvű ország, vagy volt brit gyarmat sincs — ilyen például az EFTA. A könnyű kapcsolatteremtés ösztönzi az angol alapú szakmai nyelveket, például az „airspea- ket”, amelyet a pilóták és a légi­irányítók használnak, vagy a „policespeaket” a nemzetközi bűnüldözésben. G alambok tollászkodnak a háztetőn, tavaszban pom­pázó, piros taréjú tyúkok kapir- gálnak a porban olyan szorgal­masan, mintha tudnák, hogy minden tojásukért hat-hét forin­tot kap a piacon a gazdaasszony. A ház mögötti nagy kertben ta­valyi kórókkal, giz-gazokkal in­cselkedik a szél, nagyobbik fele ásatlan maradt már tavaly is, csu­pán itt, az elején volt egy abrosz- nyi veteményes. Két szilvafa kö­zött ásóval próbálkozik az idős asszony, de a föld kemény, az alja talán még fagyos is. — Nem magának való az ásás! Megrebben, mint a riadt ma­dár, ölbeejtő kicsinységével ta­pad rám a tekintete, aztán a nagy parlagkert felé mutat, ahol dud- va meg árvacsalán várta a ta­vaszt. Nehezen ismer fel, pedig kétszer már találkoztunk, utoljá­ra a tél végén, február közepén. Az arca most ráncosabbnak tű­nik, a szája felé futók beillenének öreg földbe húzott tavaszi baráz­dáknak. — Beteg talán? Felkapja a szél az álla alá csa­vart kendőt, cibálja kibuggyanó fehér hajtincseit, megpróbál fel­egyenesedni, amint rám ismer. — Maga az, aki felvette a han­gomat a télen? Jöjjön, kerüljünk beljebb... — Hol a fia? Mintha paprikát szórnának a szemébe, könnyezni kezd, és a kérdésre befelé nyeli a könnyeit, de aztán túlcsordulnak azok fáj­dalma elviselhető határán. — A kocsmákat járja... A szoba ablakában muskátlik hervadoznak, a macska a tűzhely alatt egy orvosságos üveggel ját­szik, ide-oda gurítgatja, elkapja, mintha egér lenne. A megdöbbent csöndben nem szólhatok, érzem, hogy a kimon­lyek arra utalnak, hogy a nemzeti szocialista tudósok egészen egy­szerűen — le voltak maradva. A náci Németország veresége után az ország atomtudósait fél évre titokban egy Cambridge melletti majorságba internálták. Ez volt a Farm House. Beszélge­téseiket lehallgatták és leírták. A 213 oldalnyi megsárgult paksamétából kiderül, hogy a német tudósokat meglepte, megdöbbentette a hiroshimai atombomba híre. A Nobel-dijas Werner Heisenberg így szólt: „Ez blöff. Semmi köze az uráni­umhoz”. Carl-Friedrich von We- izsa:ckar (a jelenlegi német el­nök fivére) is hasonlóképp véle­kedett. Otto Hahn, a nukleáris hasadás fölfedezője — akitől a szövetségesek a legjobban tar­tottak — elhitte a hírt, és hozzá­tette: „Ötven évvel előbbre tar­tanak, mint mi”. Kürti professzor, aki már ko­rábban is tudott a jegyzőkönyvek Az angol nyelv világraszóló si­kerének két titka lehet. Az egyik az, hogy a nyelv alapszinten vég­telenül egyszerű, ebben még a célszerűnek szánt mesterséges nyelvek — például az eszperantó — sem versenyezhetnek vele. Sok nyelvész megkockáztatja, hogy az angol tulajdonképpen nem is nyelv, hanem jelsorozat. Ragozás, képzés alig van, ugyan­az a szó akár minden változtatás nélkül lehet ige, főnév, mellék­név. Csupán megfelelő sorrend­be kell rakni néhány szót, és kész az értelmes mondat. A másik ok, hogy a brit gyar­matbirodalom e század közepéig szándékosan terjesztette az an­golt szerte a világon. Ez nemcsak a gyarmatosítók dolgát könnyí­tette meg, hanem sokfelé a gyar­matosítottak is belátták, hogy az idegen nyelv használata segít a törzsi, nemzetiségi viszályok enyhítésében. India 1947-ben felszabadult, de a hadseregben, a tudományos oktatásban, a hiva­talokban ma is előszeretettel használják az angolt a hatalmas, soknyelvű ország polgárainak si­mább együttműködése érdeké­ben. A dél-afrikai feketék szíve­sebben használják az angolt, dott szavaknak lesz folytatásuk. — Ő a legkisebb fiam! A töb­biek tanult emberek, nagynéha kapok tőlük innen-onnan egy képeslapot. Guszti maradt ve­lem, az övé lenne itt minden... Riaszt a kakas az udvaron, rebbennek, kotkodácsolnak a tyúkok, kisietünk, de mire közé­jük jutunk, már megint minden a legnagyobb rendben. — Görény jár mostanában er­refelé, a múlt héten megfojtotta egy szép, kendermagos jércémet. Magamba roskadva bámulom a földbe szúrt ásót, de Varga néni maga mellé ültet a lócára, köze- lébb húzódik hozzám, mintha gyónásra készülne, arcát a fény felé fordítva beszél: — Guszti volt mindig a leg­kedvesebb fiam! Amikor szegény uram még élt, azt mondta: „ Min­den bizalmad őbenne legyen! Ő az egyetlen, aki még szereti a föl­det, erős, mint a bika, minden porcikájában paraszt...” A kert végében folyik a patak, ide hallom az ibolyázó gyerekek kacagását, gólya kering a magas­ban, annak kiabálnak, biztatják, hogy az ő kéményükre szálljon. — És a menye? — Jó asszony, de már nem vi­tartalmáról, a nyilvánosságra hozatallal azt a mítoszt akarta el­oszlatni, hogy a német tudósok erkölcsösebbek lettek volna nyugati kollégáiknál. A német tudósok lehallgatott beszélgeté­sei igazolni látszanak feltételezé­sét, amely szerint egészen másról van szó. De azért az iratok nem döntik el véglegesen a történelmi kérdést. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy von Weizsaxker egy ízben így korholta fogolytársait: ha igazán győzelemhez akarták vol­na segíteni Németországot, ak­kor mégiscsak meg tudták volna csinálni a bombát. Otto Hahn ezt elutasította, és azt mondta: „Térden állva adok hálát Isten­nek, hogy nem csináltunk műkö­dőképes urániumbombát”. Hei­senberg megjegyezte: „Én teljes mértékben meg voltam róla győ­ződve, hogy tudunk uránium­szerkezetet készíteni, igaz, soha­sem gondoltam arra, hogy bom­mint a fehér lakosság másik nyel­vét, az afrikanst, mert az angol­ban a szabadság lehetőségét lát­ják. És, ami manapság talán a leg­fontosabb, az angol nyelv erős bástyát nyert az Egyesült Álla­mokban. A világ leggazdagabb országának kereskedelmi, tudo­mányos, kulturális nyelve ma a legnagyobb vonzerő. Az ottani kiejtés, szóhasználat az eredeti, angliai angol nyelvre is hat. Vannak angol anyanyelvek, amelyeket nem biztos, hogy akár minden angol megért, a kiejtés furcsaságai miatt. A nyugat-in­diai, karibi szigetvilágban az odahurcolt afrikai rabszolgák utódai beszélik a különféle pid­gin, meg kreol nyelveket, gyűjtő­nevén a „fekete angolt”. Az angol nyelv terjesztői sok vért ontottak a századok során, de a nyelv maga nem soviniszta. Hajlékonyán illeszti be más nyel­vek szavait. A mokkaszin, az ig- lu, a kajak angol közvetítéssel került be a világ köztudatába az észak-amerikai indiánok nyelve­iből. A kenguru és a koala neve az ausztráliai őslakosoktól való. Számos lengyel, jiddis, olasz és selhette az urát! Évikét is magá­val vitte, neki ítélte a bíróság... Innen, a lócáról végiglátok a fél soron, mint ahogyan az sem kerüli el a figyelmemet, hogy az arra járók kíváncsian találgatják, hogy ki lehet az idegen ember és kié az idegen autó. — Maga hogyan bírja? — Az anyák mindent kibír­nak! Ha részeg, akkor is a fiam... A tavaszi ragyogásban mé­hecskék röppennek a kabátom­ra, megpihennek, odébbállnak, de nekünk otthagyják a szomo­rúságot. Kicsit ér, kicsit ér... trillázik valahol egy cinke, de érezni hangján, hogy ezt nem komolyan mondja, csak úgy tavaszos jó­kedvében, fészekrakás közben, amint párjával együtt madárszí­vükben a jövő ígéretét hordoz­zák. — Miből telik italra? — Amíg keresett és a traktoron ült, abból! Amióta munkanélkü­li, azt viszi el a kocsmába, presz- szóba az utolsó fillérig... Pedig már misét is mondattam érte, a bátyjai is könyörögtek neki, de hamarosan kiadta az útjukat... A torkomat fojtogatják a sza­vak, miközben a kertekben pat­bát csináljunk, és szívem mélyén ennek igencsak örültem. Atom­bomba nem lehetséges” — tette még hozzá, egy 1944-ben folyta­tott beszélgetésére visszaemlé­kezve. A jelek tehát arra vallanak, hogy a német tudósok, legalább­is a technikai-ipari részleteket te­kintve, valóban messze voltak az atombombától. Ám beszélgetéseikből az is ki­derül, hogy ez megnyugvással töltötte el őket. Nem ugyanaz, mintha tudatosan szabotálták volna a tömegpusztító fegyver elkészítését, viszont nem is siet­tek vele — egyikük megjegyzésé­ből az is kitűnik, hogy azt hitték: az angolszászok vannak lema­radva mögöttük. Ez is lehet jó­pont? A fizikusok lelkiismeretéről szóló sok évtizedes pert a „Farm House-jegyzőkönyvek” sem zár­ják le, de a megértéshez talán kö­zelebb visznek. spanyol szót is használ, és terjeszt az angol. A világ számítógépeiben tá­rolt adatok 80 százaléka angolul van. A számítógépnyelvek angol alapúak. Angol nélkül nem lehet megélni a nemzetközi kereske­delemben. Elvis Presley és a Be­atles óta a pop- és rockzene „hi­vatalos” nyelve is az angol, szinte száműzte a könnyűzenéből az olaszt, a franciát, a németet. A Live Áid-et a világ egyharmada látta tévén. Michael Jackson le­mezei 30 milliós példányszá­mokban kelnek el, Madonna egy ízben egyszerre 28 országban volt slágerlista-vezető. Vagyis az angollal még azok is találkoznak, akik elutasítják. Elég kimenni az utcára, ott a tábla: „Stop”. Fran­ciaországban, amely valamikor a diplomácia előkelő nyelvét adta Európának, a féltékeny akadé­mia és a hatóságok hivatalos ak­ciókkal, tilalmakkal igyekeznek gátat vetni az évi 20 ezres tétel­ben beszivárgó angol szavak, ki­fejezések áradatának — mindhi­ába. Másutt, például Hollandiá­ban, a lakosság szeretettel őrzi a külvilág számára áthatolhatatlan anyanyelvét, de közben minden­ki tud angolul is. tanásig feszülnek a rügyek, a szomszédban már lassan szárba szökken a borsó, sorol a hagyma, sorjázik a retek. Az imént fent köröző gólya — észre sem vettük — ráül a kéményre. Felnéz az asz- szony és kitör belőle a hangos zo­kogás: — Ha büntetsz is Uram, de csúffá ne tegyél! Gázolajszag keveredik a rom­latlan tavaszi illatok közé, a déli autóbusz érkezik, alig három házzal van lejjebb a megállója. Nem is törődnénk vele, ha nem csapódna a kiskapu és hangos „jónapottal” ránk nem köszönne egy kedves hang. — Évike már nem hagyott nyugton! A mamát akarja látni mindenáron... Örömmé változik a bánat, a törékeny kis asszony hamarjá­ban évtizedeket fiatalodik, egy­szerre öleli magához a menyét és az unokáját. Szólna, de nem tud, repdes, mint a szárnyatört ga­lamb, most már a boldogság könnyei csorognak az arcán. Ké­sőbb összeszedi magát, gond- ütötten kérdezi: — Jószántadból jöttél? A fiatalasszony a fejével int nemet. Levelet keres elő a táská­jából, a félje levelét, olvassa és mutatja a búcsúzó mondatot: „Gyertek haza, kezdjük el új­ra...” Régóta érzem, hogy így, tavasz- szal mindig elindul valami a föld­ben, a vízben, a levegőben és a szívekben. Ez a belső, meghatá­rozhatatlan erő dolgozni, élni kezd: ettől nyílnak a virágok, csobog új nótát a patak és válto­zik —jóra vagy rosszra — a világ. És mi, emberek, akik benne é- lünk... Szalay István Ki ne emlékezne a Bibliából és az ókori történelemből Dávidra, aki még ifjú korában — parittyája segítségével — legyőzte Góliá­tot, az óriást? Mi tagadás: Dávid parittyája már afféle gyilkos szerszámnak, puskának számí­tott, amellyel célozva akár ölni is lehetett... Az emberiség történetét bön­gészve kiderül, hogy mielőtt a húsfogyasztó ember háziállat te­nyésztésével foglalkozott volna, kénytelen volt táplálékát vadá­szat útján megszerezni. Egy csöppet sem kétséges, hogy a „vadászat” — mint zsákmánya szerzés — óriási fejlődésen ment keresztül, és talán a legősibb módja az volt, hogy a kinézett va­dat tőrbe csalva, vermekbe, sza­kadékokba ejtették, ahol a sze­rencsétlen, tehetetlen párát kö­vekkel, botokkal agyonverték. Ha meggondoljuk, hogy a parity- tya, illetve a gumipuska „lövedé­ke” is kőből volt, joggal állíthat­juk, hogy az ősember legelső fegyvere a kőbalta és a kővégűfa­dorong lehetett. Köteteket írtak már az ősi fegyverekről, vadejtő eszközök­ről, ezért ugrunk egy nagyot, és gondolatban átlépünk a ”nyilak” birodalmába. Akik nézték a Teli Vilmos c. filmet láthatták, hogy a "nyílpus­kák” & maguk idején és nemében milyen pontosan hordó és veszé­lyes fegyverek voltak. Igen, fegy­verek, mert a „fegyver” minősí­tést éppen célba találási esélye határozza meg, illetve ez az egyik fontos tényező, amely a puskát fegyverré lépteti elő a ranglistán. Áz Afrikában vadászó euró­paiakat már a múlt század legele­jén elkápráztatta, hogy a nége­rek, a néger törzsek vadászai mi­lyen pontosan célba találtak, és a nyilak hatótávolsága is növeke­dett az évtizedek során. A nyíl- puskák történetében külön feje­zetet nyit az a korszak, amikor bevetették a „mérgezett” nyílhe­gyeket, amelyek hallatlanul meg­növelték a zsákmányszerzés esé­lyét. Ily módon már nem csupán kisebb emlősöket, de oroszlánt, zebrát, zsiráfot, sőt, elefántot is ejtettek mérgezett nyilaikkal a törzsi vadászok. Az említettek is azt igazolják, hogy a puska, illet­ve a fegyer és a lőszerek között szoros összefüggés van, és egy csöppet sem mindegy, hogy mi­ből mit lőnek ki, és hogy a lőszer milyen sebet ejt, mekkora a cél­zott ember vagy vad elpusztítá­sának az esélye... Mindezekből kiindulva azt kell állítanunk, hogy a sörétes fegyver a primitív ember menta­litásának jobban megfelelt, mint a golyós, lévén, hogy nagyobb volt a találati lehetősége az előb­binél. Találati „esély” és „hatás”! Ez a két különböző dolog, amely az „esélyt” illetően a sörétes pus­kákat részesítette előnyben a go­lyósokkal szemben, amelyekből egyszerre csupán egy lövedék ér­hetett el találatot. A lövedék, illetve a lövedékek hatását tekintve a sörét — amely nyilván több darabból áll — gyakrabban elérte ugyan a cél­zott személyt vagy állatot, de többnyire könnyebb vagy súlyo­sabb sebesülést okozott. Expedíciók számoltak be ar­ról, hogy a kezdetleges sörétes puskák miatt a vadak ezrei sebe­sültek meg, sokan közülük irtó­zatos szenvedések árán végül is kínjaikban elpusztultak. Elpusz­tultak, de úgy, hogy sem a húsuk, sem a bőrük nem volt használha­tó, vagyis kárba vesztek a szeren­csétlen párák. Vadászírók feljegyezték, hogy az úgynevezett ’’pecsenyevadá­szok” többnyire kultúrálatlan, sem embert, sem állatot nem kí­mélő emberek voltak, akiknek már az is szerencsének számított ha öt-hat sebzett vad közül egyetlen egyet is megtaláltak és felhasználhattak... Egy híres angol vadász ima­szerű fohászát feljegyezték a tör­ténészek, amelyben természete­sen már benne van a gondolkodó és szívvel érző ember vágya: ”Uram Istenem! Engedd meg, hogy minden lövésem, amely ta­lál, azonnal öljön! De ha nem öl, úgy ne ejtsen sebet. ” Bizonyára ez az álláspont is messzire jár a mai állatbarátok és természetvédők mentalitásától, de emberibbnek értékelhető a „raubsic” vadászok gyakorlatá­nál, akik egy csöppet sem törőd­tek a célzott vad sorsával. Tudjuk, hogy a háló is a vadá­szatifegyverek közé tartozott, és csak akkor szorult háttérbe, ami­kor a perkusziós (gyutacsos) fegyver a „kovás” helyébe lépett. A fegyverkovácsok azután már arra törekedtek, hogy olyan fegyvereket készítsenek, ame­lyekkel apróvadakat — nyulat, fácánt, fajdot — is el lehetett ejte­ni, méghozzá anélkül, hogy azo­kat a lövedékek összeroncsolták volna! Minél több volt a sörét száma, annál nagyobb volt a talá­lati esély, és a kisvadakat tulaj­donképpen nem is annyira az ütés ereje, mint inkább a sokkot okozó hatás ölte meg. E célra a „finom, ” angol sőré­tek látszottak alkalmasnak, mert a nullás, vagy „vastag” sőrétek széttrancsírozták, élvezhetetlen­né tették a zsákmányt. A másik fő gond volt, hogy a kilőtt fegyvereket minél gyorsab­ban lehessen tölteni, ezért a kora­beli fegyverkovácsok egymással versenyezve készítették a fejlet­tebbnél fejlettebb zárszerkezet­tel ellátott puskákat. Megjelentek a kétcsövű pus­kák, majd a háromcsövűek, a "drilingek,” amelyeknél a három cső közül az egyike golyós volt. Gondot okozott a puskaműve­seknek a puskák súlyának csök­kentése, miután a hosszabb va­dászatokon nem volt leányálom cipelni a több kilós mordályokat. Megjelentek a finom csövek, a legfinomabb és legjobb acélszer- kezetek legkülönbözőbb válto­zatai. A puskák — mint tudjuk — még a napóleoni időkben is elöl­töltősek voltak, és a kitűnő had­vezérnek éppen ez okozott nagy gondot. A francia katonacsászár sikereinek egyik alapvető oka volt az a határozata, hogy ófran­cia hadsereget minél nagyobb ütemben állítsa át a „ hátultöltős ” puskákra. így menet közben, ne­tán lóról is lehetett tüzelni, és nem kellett megállnia a katoná­nak ahhoz, hogy újra lőni tudjon. Napóleon lángeszmének kö­szönhető, hogy rájött: katonái­nak legtöbbje akkor kap halálos sebet az ellenségtől, amikor azok megállnak újra tölteni! Napóle­ontól 100 aranyat kapott az a puskaműves, aki elkészítette a hátultöltős puska első darabját! A végső megoldás mégis egy ’’Dreyse” nevű német puskamű­ves nevéhez fűződik, aki a forra­dalmi újdonságot sikerrel és nagy méretekben alkalmazni is tudta. A „gyutacs” elhelyezésének a feltalálása egyébként a fél szeme világába került, mert amikor egy gyutacsot tűvel piszkált, az fel­robbant. Megmaradt viszont az ötlet! Gyuszeget kell alkalmazni, amely ráüt a gyutacsra, amely — felrobbanva — maga előtt löki ki a lövedéket. Mennyire egyszerű és mégis milyen csodálatos! A régi Auszt­ria, illetve hadserege állítólag azért veszítette el a kőnigsbergi csatát, mert késlekedtek beve­zetni a gyutacsos, hátultöltős fegyvereket. Az 1800-as években a vadá­szatban is eltelj edtek a nagyobb öblű, golyós puskák. így felje­gyezték, hogy Teleki Sámuel- nek8-a$ furatú puskája volt. Ez azt jelentette, hogy 8 ilyen átmé­rőjű ólomgolyó nyomott egy an­gol fontot... Irodalma van a fegyverfejlő­dés történetének, de annyi bizo­nyos, hogy hosszú és nehéz út ve­zetett addig, amíg a nyílpuskától eljutott az emberiség a messze hordó, pontosan lövő, távcsöves, golyós puskákig. Nem is beszélve a rakétákról... Hódit az angol Gólyahír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents