Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-04 / 104. szám

1992. május 4., hétfő A Nap kél: 5.22 órakor, nyugszik: 20.00 órakor. A Hold kél: 06.03 órakor, nyugszik: 22.26 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FLÓRIÁN ES MÓNIKA nevű kedves olvasóinkat Hogy a nép leányneveit szívesen kölcsönözte a virágnevek közül, ez nem ritkaság. Azonban a férfine­vek között a virágszármazék alig fordul elő. A mai FLÓRIÁN a vi­rág latin nevéből ered, mert a „flos”, „flór” képezte a Florus, Floridus, Florianus és Florinus la­tin nevek alapját. Női megfelelője, a Flóra, sokkal jobban elterjedt, így nevezik egy ébként a növényze­tet, a növényvilágot is latinul. A magyarban az Ábris, Gábris- hoz hasonlóan használatos Flóris alakban is. Ennek a névnek vitás az eredete, származhat a görög nyelv­ből, ahol „egyedül élő, magányos” vagy a latin „monens” melléknév­ből, ami „tanító, figyelmeztető, in­tő” jelentésű, de lehet karthágói pun származék, és akkor „istennő” az értelme. Ma van MÓNIKA napja is. Szá­ntára cserepes Hibiscus rosasinen- sist ajánlunk, melynek virágai olyan magányosan állnak, mint a mondabeli név viselője, Augusti­nus Aurelius (354-430), a keresz­tény filozófia korai képviselőjének édesanyja, aki Mónika névre hall­gatott. Rajtuk kívül még az Amália, Bulcsú, Brúnó, Elma, Fiorina, Fló­ris, Fóris, Gothárd, Kocsárd, Lász­ló, Pelágia, Pelágius és Szilvánusz is ma ünnepli névnapját. [időjárás Várható időjárás ma estig: Tovább tart a derült, napos, szá­raz időjárás, eső csupán elvétve fordulhat majd elő. A legmaga­sabb napali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Az északi országrészben a kö­vetkező egy hét folyamán az ilyen­kor szokásosnál is enyhébb, kelle­mes kirándulóidőre lehet számíta­ni. A napos idő lesz a jellemző, a napsütést azonban időnként erős gomolyfelhő-képződés zavarhatja meg, és ezekből a felhőkből elszór­tan zápor, zivatar is kialakulhat. A szelet főleg zivatarfelhő környeze­tében kísérik élénk, néha erős szél­lökések. Éjszakánként általában 7-10 fo­kig hűl le a levegő. A kora délutáni órákra többnyire 19-22 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála. Heti orvosmeteorológia Egy-két napig még sokfelé fül­ledt marad az idő, ilyenkor kíméle­tes életmóddal, réteges, könnyű öltözettel előzhetjük meg a rosz- szullétet. A jövő héten az erős, déli napsütéstől óvakodjon mindenki, ha nem akar leégni vagy napszú­rást kapni. Szükség esetén könnyű fejfedővel, nyakunkra rakott ned­ves ruhával védekezhetünk. EGRI SZABADSÁG URÁNIA Du. fél 4, fél 6 Du. 3, 5 és este és este fél 7 órakor: 8-kor: Fiúk, ki jön az Megint 48 ágyamba? óra Színes, Színes, szinkronizált szinkronizált olasz film amerikai film Este 7 és 9 HATVANI órakor: APOLLÓ A rettegés Du. 4, este 6 és foka 8 órakor: Színes am.film Börtöncsapda EGRI BRÓDY Színes amerikai Du. 5 és este 7 film órakor: HATVANI A hús KOSSUTH Színes o. film Este 6 órakor: GYÖNGYÖSI Azok a PUSKIN csodálatos Du. 4 és este 6 Baker-fiúk órakor: Színes am. film Talen kardja FÜZESABONY Este 8 órakor: Én a Meghalsz vízilovakkal újra vagyok Színes amerikai HEVES film Addams GYÖNGYÖSI Family mozi j Rádió Eger műsora Adás: 16.00-19.00 óráig a 66,75 MHz-es URH-sávban, kábelen. Hír(télénjhlék... Türelmesnek kell lenni — mondta Amerikából visszaérkezve Kupa Mihály pénzügyminiszter hiszen senki nem vitatja a világban, hogy a gazdaságban vannak fel-, illetve lefelé ívelő periódusok. Ne­kem — tette hozzá — vasidegeim vannak... Idegeink nekünk is vannak, ami viszont borzolgatja őket: hova­tovább egy vasunk sem lesz... * * * Amikor huszonöt lány közül Albánia szépévé választották a 19 éves Valbona Selimilarit, a nagy izgalomban leesett a fejéről a koro­na. S mint a tudósító úja, a műanyagból készült fejéket nyomban el is lopták. Tolvajsors: nem minden arany, ami fénylik... * * * Székesfehérvárott már laknak az eltávozott szovjet csapatok ál­tal hátrahagyott mintegy 700 lakás jó részében, amelyeket a város ön- kormányzata hozatott rendbe. A hazánkban évtizedek óta ideiglenesen váró lakásigénylők­nek... * * * Öncsődöt jelentett be a közelmúltban a debreceni baromfifel­dolgozó vállalat. Ha már nem lévén (vágó)hídivásár, hát legyen Barnevál-karne­vál... * * * Korát és foglalkozását meghazudtolva nyerte az Olasz Autóklub egyik rangos versenyét egy 72 éves nővér, Lídia, aki apácaként egy torinói egyházi kórház gépkocsivezetője. Ave(c), Lídia... (szilvás) Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos lottószelvény nem akadt. A 4-esek egyenként 199.929, a 3-asok 2.086, a 2-esek 86 forintot érnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg: 34.404.716 forint. FEL­SZÁMOLÁSI VÁSÁR a SULÁK Szőnyeg Áruházlánc valamennyi üzletében! 30 %-kal csökkentett áron kínáljuk a teljes készletet, amíg tart! A legközelebb található üzleteink címe: Eger, Mekchey utca 2. (Szarvas tér) Gyöngyös, Vasutas utca 1. Déri Sajnálom, de semmi szemé­lyessel nem szolgálhatok. Pedig ilyenkor mindenki előkapar az emlékezetéből valamit, hogy az elhunyttal hol és mikor találko­zott, mi maradt belőle, ami csak az övé. Most hiába töprengek, ilyesmire nem bukkanok. De ta­lán felesleges is. Számomra — s még nagyon sokak számára — Déri János úgy volt jó ismerős, hogy soha nem is találkoztunk. Vérbeli televíziós személyiség volt. Ezt annyiszor mondják, ír­ják róla, hogy már közhelynek is kevés. Pedig az volt. Úgy jelen volt életünkben, mint a levegő, amelynek tulajdonképpen nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. De próbáljuk meg néhány percig nélküle...! Déri tudta, amit csak nagyon kevesen: hogyan kell részt venni mindennapjainkban. Milyen módon kell feltűnni a képernyőn ahhoz, hogy ne is pusztán egy másik ember jelenjen meg ott, hanem belőlünk egy darab. Most hirtelen meg is ijedtem az előző kifejezéstől. Amikor utoljára láttuk a „világot jelentő képernyőn”, éppen túl volt azon, hogy egy darabot kivettek belő­le. Készült az életre, készült a munkára. Akinek viszont volt szeme a látásra, az már búcsúzott tőle. Szemünk előtt öregedett meg, s szinte a kamera előtt halt meg. A szerda esti összeállítás­ban láthattuk: alig több mint tíz esztendő alatt hogyan vénült év­tizedeket. Nagyon hamar fölélte mind­azt, ami adatott neki. Lehet, hogy a betegség sürgette, ahogy az is: a túlfokozott tempó siettet­te a végzetét. Egy biztos: ha az volt a célja, hogy milliófelé ossza el magát, elérte azt, amit akart. Most végleg elment, de igazából már ki sem lehet törölni az emlé­kezetünkből. Nap mint nap kö­zöttünk járt, megszólított ben­nünket, s mindig adott valamit. S ahogy átadta azt a kedvességet, szellemességet, úgy fogyott ő el. Sajnálom, de semmi szemé­lyes élményem nem maradt róla. Csak annyi, mint mindenkinek ebben az országban. De az talán nem is kevés... (gábor) ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 14 órakor: Pinokkió (Bérletszünet) 17.30 órakor: Pinokkió (Bornemissza-bérlet) KÖZLEMÉNY Amerikai fogyasztógépek, me­lyek kizárólag a „Margó" szalo­nokban üzemelnek, rendkívül kedvező áron eladók. Érdeklőd­ni: 128-8581. KEDVEZMÉNYES ÁRAK­KAL, színvonalas szolgáltatása­inkkal várjuk Önt a SPANYOL RIVIÉRÁN! A tengerpart öt leg­szebb pontján szállodai és apart­man-elhelyezést kínálunk rend­kívül gazdag programlehetősé­gekkel. Utazás közvetlen repülő­járattal vagy légkondicionált au­tóbusszal, vagy egyénileg. Elő­szezoni csoportjainknál 20 % rendkívüli kedvezményt adunk! Alábbi irodáinkban várjuk je­lentkezésüket: BUDAPESTEN: Atlas Holiday Kft. V. Széchenyi út 9. Tel.: 153-0252, 111-1060. Puli Tours IX. Gyáli út 3/b. Tel.: 113-0666. KECSKEMÉTEN: Fit-Tours Utazási Iroda Széche­nyi tér 2. Tel.: 76/29-779. ÚJ- SZALONTÁN: Bongó Tourist, Béke út 51. Tel.: 66-75-780. SZEGEDEN: Activ Tourist, Dá- ni út 7. Tel.: 62/21-341. EGER­BEN: Eged Travel, Harangöntő út 5. Tel.: 36/21-909. SZOM­BATHELYEN: Barabás Béláné Tel.: 94/25-382. VESZPRÉM­BEN: Komfort Tourist Óváros tér 26. TeL: 80/20-100. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Hirdetés: 20-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési j^egyJtóra^MS^jiegyedéyreJTjSJorint. « Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. /ÉLÓ/ URH-n: 11.00 Szavak csapdájá­ban. /ism./ — 11.00 Hírek. 11.05 Szonda, /ism./ 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Man­cha. 9. rész. 12.00 Déli Krónika. URH-n: 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 14.00 „Dublin rózsái”. Részletek Vla­dimir Cosma filmzenéjéből. 14.30 A Nyitnikék postája. 15.00- 19.00 Közvetítés az Or­szággyűlés üléséről. 19.00 Szlo­vák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyel­vű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 13.00 Hírek. 13.15 Falurádió, /ism./ 13.30 Hitélet. Vallási krónika. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok min­denkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth-klub. /ism./ 16.00 Dél­utáni Krónika. 16.30 Találkozás a stúdióban. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról j övök... A vidék magazinja. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Két költő — egy vízió az emberiségről. 20.00 Hírek. 20.05 A népzene hagyományőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kos- suth-klub. 22.00 Késő esti Króni­ka. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. /ÉLŐ/ 12.00 Nótakalendárium. 13.00 Hírek. 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Idősebbek hullám­hosszán. 14.00-17.00 Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora. 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. /ÉLŐ/ 18.00 Rockhullám. 18.30 Kapaszkodó. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Tán­cházi muzsika. 20.00 Világhang- költészeti Revue. 21.00 Hírek. 21.05 Jazzmagazin. 22.00 Ma­gyar lemezbemutató. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Nyitány. 10.00 Hírek. 10.05 Weiner: I. divertimento. 10.17 Lakmé. Részletek Delibes operá­jából. 11.00 Barokk kamarazene. 11.40 Lajtha László népzenei fel­dolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.21 Régi magyar muzsika. 13.40 Iskola a határon. Részletek Ottlik Géza regényéből. 14.00 Hírek. 14.05 Iskola a határon. 2. rész. 15.05 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Kóruspódi­um. 16.35 Régi fúvósmuzsika. 17.00 Új Hangoló. 18.00 Hírek. 18.05 Schubertiada 1991. 19.05 Hunor és Magyar nyomában. 19.35 Hangversenyciklus száza­dunk zenéjéből. /ÉLŐ/ 21.30 Operakettősök. 22.00 Hírek. 22.05 Új Zenei Újság, /ism./ 22.50 Jubileumi köszöntő. 150 éves a Bécsi Filharmonikusok ze­nekara. MISKOLCI RÁDIÓ 6.55 Műsorismertetés, informá­ciók, időjárás 7.00 Kossuth-kró- nika 7.15 Észak-magyarországi krónika 7.30 Hírek, országos idő­járás-jelentés 7.45 Gazdaságkö­zeiben 8.00 Észak-magyarorszá­gi krónika 8.15 Helyi és országos lapszemle 8.30 Hírek 8.45 Tájak, sorsok, életképek 8.55 Műsor-ösz- szefoglaló 17.00-19.00 Kerske- delmi adás ( televízió ) TV 1 8.35 Baba-ház. Magazin. 9.05 Szomszédok /ism./ 9.35 Fride- rikusz-show /ism./ 10.55 A gyógyszer: használ vagy árt? /ism./ 11.10 Szextetthely/ism./ 11.35 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 A bőrvedertől a habágyúig. 16.45 La Fontaine- mesék. /ism./ 17.00 Reggeli plusz, /ism./ 17.25 Megveszem ezt a nőt. Mexikói sor. 17.50 Ka­tolikus krónika. 18.00 Gaia. Ökológiai filmújság. 18.40 Pénzvilág. 18.50 Mini klip-mix. 19.00 Játék. Bűvös hatos. 19.20 Esti mese: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30 Cimbora. 20.00 Híradó. 20.45 Ibsen: A vadka­csa. Tévéjáték. 23.15 Az én he­tem. 23.35 Mesterségem címere. Portréfilm. 23.55 Késő esti Híra­dó. 24.00 BBC Híradó. TV 2 6.00- 9.00 NAP TV. 15.00 Parla­menti Napló. KELLEMES DÉLUTÁNT! 17.05 MA DÉL­UTÁN. 17.45 Regionális híra­dó. 18.00 Híradó. JÓ ESTÉT! 18.20 Gyerekeknek: Kalandok Álomerdőben 18.50 „Szent Fló­rián harsonái...” 19.55 Disputa. 20.05 Pop-reál. 20.30 Telesport. 21.00 Stúdió 92. 22.00 Esti egyenleg. 22.30 Peter Strohm. NSZK krimi. SZLOVÁK 1 8.35 Külföldi tudósítóink jelen­tik. /ism./ 9.05 Dallas. 9.55 Vá­logatás a televízió archívumából. 11.10 A nap percei. 14.45 A szü­lőföld muzsikája. 15.20 Mi tör­tént a héten? 16.20 Jégkorong VB: Kanada-FÁK. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Stúrék. Filmsor. 21.20 Visszaté­rés. Portréfilm. 22.05 Aktuális publicisztika. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Sportstú­dió. 23.35 Hírek. SZLOVÁK 2 9.00 Az éveket nem állíthatod meg. Magazin. 9.40 A báró. Té­véjáték. /ism./ 16.45 Tobogán. Cseh film. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20 Irány az Árany-folyó. Ausztrál filmsorozat. 18.55 Re­gionális adás. 19.08 Számítógé­pes játék. 19.30 Felérni a csúcs­ra. Dok.film. /ism./ 19.50 Jég­korong VB: Csehszlovákia­Svájc. 22.20 Időszerű esemé­nyek. 22.45 Kulturális magazin. 23.15 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Fil­mösszeállítás 9.00 Európai kör­kép 10.00 Sport- és természetfil­mek 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland (sorozat) 14.00 Az évszázad haladása (ism.) 16.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelv­lecke 18.00 Kvízműsor 19.00 Természetvédelmi magazin 20.00 Aktuális magazin 21.30 Varietéműsor 23.20 Humoros vitaműsor SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 Dokumentumfilm 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a kém (am.sor.) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Dokumentumfilm 21.30 Francia aktualitások 22.00 Hírek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgaz­daság 23.00 A nagy emelkedés PRO 7 7.20 Flicka (am.sor.) 7.45 Rajz­filmek (ism.) 9.10 Starsky és Hutch 10.10 Dowling atya titkai (ism.) 11.10 A premier előtti éj­szaka (ism.) 12.50 Hardcastle és McCormick (ism.) 13.45 Invázió a Marsról (ism.) 15.20 A madá­rijesztő és Mrs. King (am.sor.) 16.15 Óriások bolygója (am.sor.) 17.10 Rajzfilmek 19.05 Dan Oakland (am. krimi­sor.) 20.00 Híradó 20.15 Költö­zés (am.film) 22.05 Éjféli telefo­náló (am. krimisor.) 23.05 Az ördög menyasszonya (angol hor­ror) 0.45 Hírek 0.55 Superforce (ism.) 1.15 Mike Hammer (ism.) 2.05 Az autóstoppos (am.sor.) 2.35 Hírek 2.45 Puszta szemmel RTL PLUS 6.00 Halló Európa, jó reggelt Németország! 9.00 Áz élet játé­kai (am. sor.) 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.10 Lassie (am. sor.) 11.35 Játék 12.00 Csa­ládi párbaj 12.31 Magazin 12.50 Borzasztó kedves család (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.10 A Springfield-sztori (am. sor.) 14.55 A Főnök (am. krimisor.) 15.45 CHIP’S (am. krimisor.) 16.40 Rizikó — játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 A csapat (am. sor.) 20.15 Gyilkos­ság a nobbija (am. krimisor.) 21.15 A karalábéapostol (szín­házi közv.) 23.00 Kulturális ma­gazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek 24.00 Légifarkas (am. sor.) 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) 1.45 Szürkület (am. sci-fi sor.) 2.05 Családi titok (francia krimi) 3.35 Valley Girl SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Megbabonázva (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Újdonságok a mozik­ban (ism.) 9.20 Vasárnapi álla­tok (ism.) 9.45 Vigyázat, kame­ra! (ism.) 10.20 Tűzijáték (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Tele- börze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Varázslatos Je- annie (am. sor.) 15.05 Falcon Crest (am. sor.) 16.00 MacGy- ver (am. sor.) 17.05 Mindent vagy semmit—játék 18.15 Bingo -Játék 18.45 Híradó 19.20 Sze­rencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Dr. Kulani (am. sor.) 21.15 Amikor a fehér orgona virágzik (NSZK film) 23.05 Hírek 23.15 Újdonságok és történetek 24.00 4-es csatorna 0.55 MacGyver

Next

/
Thumbnails
Contents