Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-23-24 / 121. szám
HÍRLAP, 1992. májas 23-24., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Látogatóban a Kacsánál Emberkereskedelem Kínában Megható, különös találkozásA szépen berendezett szobában alig lehetne észrevenni a lyukat a falban, ha nem hívná fel a figyelmet rá a hatalmas márványtábla. „Ez itt Marcellin belügyminiszter adománya. 1973. december 3-án éjjel itt érték tetten a „vízvezeték-szerelőket”, akik éppen a lehallgató mikrofonokat építették be” — hirdeti a felirat. A botrány akkor hatalmas volt: a Leláncolt Kacsa (Le Canard Enchainé), a szókimondó francia hetilap szerkesztői szobájába kívánta a belügyminiszter beépíttetni a lehallgató berendezést. Az ok tulajdonképpen érthető volt, a Kacsa sok borsot tört a hatalom — a mindenkori hatalom — orra alá, leleplezte a visz- szaélést, a korrupciót, a botrányt, s a belügyminiszter érthetően kíváncsi volt arra, honnan szerzi értesüléseit. Három forrásunk van erre — mondja Roger Fressoz, a Le Canard Enchainé főszerkesztője. — Egyrészt saját munkatársaink tátják fel az ilyen ügyeket. Másik forrásunk a többi lap jó néhány munkatársa, akik hasonló visszásságok nyomára bukkantak ugyan, de saját lapjuk nem akatja, nem meri leközölni az erről szóló írást. Végül az is előfordul, hogy a piszkos ügyekkel tisztában levő, azokat elítélő emberek, köztük nem egyszer rangos köztisztviselők hívják fel azokra figyelmünket: ők nem mernek még nyilatkozni, s ránk bízzák a disznóságok feltárását. Mi természetesen mindennek nagyon alaposan utánajárunk, sokszorosan ellenőrzünk minden tényt, adatot, „mert felelőtlenül senkit sem akarunk megvá„Részidős” utcalányok Hogyan lehet ezekben a nehéz időkben megélnie Moszkvában egy húszéves diáklánynak? Sokak szerint úgy, ahogyan Vikto- rija Galkina teszi: nappal szorgalmasan tanul, egy-egy éjszakára pedig eladja magát gazdag külföldieknek. Havonta néhány éjszakát Galkina a „Night Flight” (Éjszakai repülés) nevű, svéd igazgatás alatt álló diszkóban tölt, ahol gyakran fordulnak meg nyugati üzletemberek. Az éjszakák némelyike egy szállodai szobában ér véget. A tarifa: minimum 200 dollár. „Csak két hónappal ezelőtt kezdtem” — mondja a lány. — „Azelőtt nem voltak anyagi gondjaim. Nem éppen luxuskörülmények közt éltem, de nem volt okom panaszra. De a reformok után, amikor az árak emelkedni kezdtek, képtelen voltam biztosítani a megélhetésemet.” A jelenlegi árfolyamon a 200 dollár, amelyet Galkina egy éjszaka megkeres, meghaladja a 11 250 rubelt, egy orosz átlagos évi keresetét. A sovány, barna hajú Viktorija, aki a kék farmert és az egyszerű garbót kedveli, és jóformán nem is festi magát, azelőtt részidőben mint francia tolmács dolgozott. Apja két évvel ezelőtt meghalt, és neki most hozzá kell járulnia özvegy édesanyja és két leánytestvére eltartásához, akik közül az egyik cukorbeteg. „Van egy barátnőm, aki ápolónő, és már fél éve teszi ugyanezt, mert képtelen volt jólfizető állást találni” — mondja. — „Egy alkalommal felkerestem, és megkérdeztem, tudna-e nekem pénzt kölcsönözni. így felelt: Nem tudok pénzt adni, de segíthetek rajtad”. És az ápolónő elvitte Viktori- ját az „Éjszakai repülés”-be. „Valójában azonban nem kell olyan gyakran áruba bocsáj tanom magam, mert ott a legtöbb férfi megérti a problémáimat. Van néhány lány, aki állandó jelleggel dolgozik ott, ez tölti ki az életüket. De sokan vannak diáklányok is, mint jómagam” — folytatja, és elmondja, kéthónap alatt elég pénzt keresett ahhoz, hogy kiegyenlíthesse a tandíjat, kemény valutáért lakást bérelhessen, fizethesse egyik leánytestvérének zeneóráit, a másiknak pedig az orvosi számláit. dőlni, bár még így is becsúszhat hiba”. A Kacsa ezzel a magatartásával immár csaknem nyolc évtizede „különleges hatalom” Franciaországban. Az 1915-ben alapított lap — Maurice Marechal „találmánya” — a háború kellős közepén született meg. Hogy miért ezt a nevet adta neki az alapító, arról több legenda is forgalomban van. A „kacsa” egyértelmű: ez a szó a francia nyelvben éppúgy, mint a magyarban, hamis, kitalált, szenzációt kergető hírt jelent, bár a franciában tá- gabb értelemben minden lapot így nevez az újságíró zsargon. A „leláncolt” utalhatott az akkori háborús cenzúrára, de mások szerint ez is tréfa volt: Clemen- ceau, a „tigris”, a háborús évek vezető francia politikusa ebben az időben „Szabad ember” címmel adott ki lapot — ennek paródiájaként nevezte el Marechal a saját lapját. Azóta — a német megszállás éveinek kivételével — a Leláncolt Kacsa minden szerdán reggelre ott van az újságárusítók polcán, s érkezését manapság legalább félmilló előfizető és vásárló várja. „Hivatalos előfizetőink persze, nincsenek, de azért nincs olyan francia politikus, aki ne olvasná a lapot” — mondja a főszerkesztő. — „Amikor az algériai puccskísérlet után bebörtönözték annak egyik fő szervezőjét, Sálán tábornokot, majd kiengedték a börtönből, előfizetési osztályunk levelet kapott tőle: kérte, hogy ezután ne a börtönbe, hanem a lakására küldjük neki a Kacsát”. „Két leghőbb kívánságom nem teljesült. Az egyik, hogy személyesen olthassam ki Joszip BrozTito életét, aki a szerb népet valaha is ért legnagyobb tragédiáért felelős. A másik pedig, hogy hősies öngyilksságot követhessek el azáltal, hogy kamikaze akciót hajtok végre, és repülőgépemmel a JKSZ Központi Bizottságának belgrádi székházára zuhanok” — jelentette ki a Duga című belgrádi folyóiratnak adott interjújában az 59 éves Nikola Kavadzsa. Tudjuk, Tito 1980-ban természetes halállal hunyt el, és teljes állami pompával temették. Az a férfi, Kavadzsa pedig, aki azt állítja magáról, hogy évtizedeken át sikertelenül próbálkozott a jugoszláv vezető meggyilkolásával, Floridában egy szövetségi börtönben tölti napjait, miután egyebek mellett repülőgép-eltérítésért és gyilkossági kísérletért 65 évi börtönbüntetésre ítélték. Mindez 14 esztendővel ezelőtt történt, amikor Kavadzsa, a jugoszláv légierő alhadnagya, bombázó pilóta megkísérelt eltéríteni egy repülőgépet, hogy végKúiában, amely mindig hagyományosan családszerető ország volt, újabban mind több fiatal pár határoz úgy, hogy nem akar gyermeket. Különösen az értelmiség körében eltelj edt ez az elhatározás a 80-as évek kezdete, azaz a gazdasági nyitás politikájának meghirdetése óta. Legfeltűnőbb a „negatív család- tervezési” jelenség a nagyvárosokban, mint Peking, Kanton vagy Sanghaj. Ez utóbbiban, úja az AFP francia hírügynökség tudósítója, 320 ezer fiatal — aki 1979 és 1989 között lépett frigyre, vagyis az összes házasságot kötöttek 14 százaléka — gyermektelen. Azok, akik úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyermeket, gazdasági, életmódbeli, karrier- építési, sőt, szerelmi okokkal is magyarázzák elhatározásukat. — Gondolják meg, mennyibe tézmény. „Ebben az országban mindig is nagy volt a hajlandóság a szatírára” — vélekedik Fressoz. — „Már a középkorban gúnyiratokat, paszkvilokat írtak, a felvilágosodás korszakának nagy írói is éltek ezzel a műfajjal. Mi a magunk eszközeivel ezt a hagyományt ápoljuk, de ki is bővítettük. Olyasmit adtunk, aminek a francia sajtóban nem sok hagyománya van: a hetvenes években mi kezdtük el a tényfeltáró-nyomozó írások közlését. Azóta ez jelentős része lett a lapnak. Olyan lapot akarunk csinálni, amely egyébként naprakész: ha a vásárló szerdán kezébe veszi, találja meg az első oldalon azokat a híreket is, persze, a mi felfogásunkban, amelyeket az ugyanakkor megvett napilap címoldalán lát. Lapzárta kedden délután három órakor van”. A tények feltárása jó néhány „nagy vad” elejtéséhez vezetett: képviselők, polgármesterek, miniszterek távoztak a Kacsa leleplezései nyomán tisztükből, parlamenti vizsgálatok, bírósági eljárások kezdődtek ezek miatt, sőt, a francia politika tényként kezeli, hogy Francois Mitterrand első választási győzelmében jelentős szerepe volt a „gyémánt-ügynek”: a Kacsa leplezte le, hogy a hivatalban levő és újraválasztására számító elnök, Valéry Gis- card dEstaing titokban nagyértékű gyémántokat fogadott el ajándékba Bokassa „császártól”, a véreskezű közép-afrikai diktátortól. „Mitterranddal kezdetben bajban voltunk, elvégre olyan eszméket hirdetett, amelyeket mi is magunkének vallunk” — rehajthassa második célkitűzését. Az első célt, Tito meggyilkolását 1953-ban tűzte ki célul magának, amikor a hadseregben Tito ellen szervezett összeesküvés vádjával 18 és fél évi börtönbüntetésre ítélték hazájában. Sikerült megszöknie a börtönből és elhagynia az országot. Az Egyesült Államokban telepedett le, és ott folytatta harcát a jugoszláviai kommunista rezsim ellen. Kavadzsa az inteijúban azt állítja, hogy valahányszor Tito látogatást tett az Egyesült Államokban (1963-ban, 1971-ben és 1978-ban), ő minden alkalommal a sarkában volt, és a Virginia állambeli Williamsburgban hajszálon múlott, hogy nem sikerült a terve. Ott várakozott rá például 1963-ban a New York-i Waldorf Astoria szálló előtt, de várta őt Washingtonban, Mexikóvárosban és Camp Davidben is. Az utóbbi időben számos cikk és egy könyv is foglalkozott a „fejvadásszal”, egy belgrádi ellenzéki lap pedig két évvel ezelőtt kampányt indított annak érdekében, hogy kérelmezzék az kerül egy gyermek, legalább 100 jüanba havonta — mondta egy pekingi ápolónő, aki kilenc év óta van férjnél. Férjével együtt 460 jüant keres, ami Kínában nem megvetendő jövedelem. — Inkább takarékoskodunk és utazgatunk — magyarázkodott az asszony, s hozzáfűzte: — Moziba megyünk munka után, élvezni akarjuk az életet. Egy másik 41 éves asszony arra hivatkozott, hogy 10 négyzet- méteres lakásuk van, tehát nincs hely gyermek számára. Mások azt tartják, hogy a szülés akadályozza előmenetelüket hivatásukban. Egy akadémiai kutatónő kijelentette: — A tudományos munkát előbbre valónak tartom a szülésnél. Ismét mások a szerelemmel indokolták a gyermektelenséget a francia hírügynökség munkatársának. Azt mondták: tökéletréfálkozik Fressoz. — „Azután persze, hamar kiderült, hogy az állam állam, a hatalom hatalom marad, a meghirdetett eszmék korántsem mindig valósulnak meg. De azért Tonton (a nagybácsi — így nevezte el a Canard Mitterrandot,) maga is olvassa a lapunkat. Politikai lap vagyunk, nem színésznők hálószobatitkait, a kis piszkosságokat, a jelentéktelen ügyeket keressük — megpróbáljuk elveinket képviselni, ezért figyelnek talán oda ránk”. A Kacsa baloldali lapnak vallja magát megalakulásától fogva, ám sohasem kötődött párthoz, intézményhez. Kínosan ügyel függetlenségére, még hirdetéseket sem közöl, kizárólag az eladásokból tartja fenn magát, munkatársainak tulajdonában van. A párizsi belváros egyik elegáns részén, ám ósdi házban megbúvó szerkesztőség — ittlétét legfeljebb az udvaron jelzi egy kis tábla — nem is hasonlít a legkorszerűbb szövegszerkesztőkkel, számítógépekkel felszerelt lapszerkesztőségekhez: kicsit ütött-kopott, de nagyon barátságos, a falakon nyolc évtized legjobb rajzainak, karikatúráinak felnagyított másai. Az összesen alig negyven fős munkatársi gárda — ebben a rajzolók, karikaturisták is benne vannak — hetente leteszi az olvasók asztalára a maga 16 oldalas kiadványát. És mi lesz a legközelebbi szenzáció? — érdeklődik a tudósító. „Azt nem árulhatom el, vegye csak meg a lapot szerdánként” — válaszol Fressoz. — „Elvégre ezzel keressük a kenyerünket”. amerikai kormánynál Kavadzsa számára a kegyelmet az indoklással, hogy „már eleget bűnhődött bűneiért”. Maga az érintett pedig így nyilatkozott: „Most, hogy Tito már meghalt, nem tudom, miért kellene továbbra is itt ülnöm ebben az amerikai börtönben”. Mint mondotta, most már csak egy kívánsága van: szabad emberként szeretné látni azt, ami a hazájából megmaradt. Két vagy három évvel ezelőtt mindenesetre alig akadt néhány ember, aki tudott Kavadzsa létezéséről Jugoszláviában, a többi vagy húszmillió jugoszlávnak pedig fogalma sem volt róla, hogy elnökükre milyen veszélyek leskelődnek, amikor Latin-Amerikában, Chilében, Mexikóban vagy az Egyesült Államokban utazgat. Most ellenben Milan Kneze- vics filmrendező dokumentumfilmet készített Kavadzsáról ezzel a címmel: „A férfi, aki megváltoztathatta volna a történelmet”. A filmet a belgrádi Atlas Film és a chicagói Hillcrest Real Estate közösen gyártotta. tesen boldogok, nincs szükségük arra, hogy egy gyermek világra- hozatala szilárdítsa meg szerelmüket. Mindezek a nézetek szemben állnak az ősi hagyománnyal, amely szerint fiúutódnak kell fenntartania a családi vonalat, s a fiúgyermeknek kell idős korukban eltartania a szülőket. A gyermektelen asszonyokat ma még széles körben „rossz feleségnek” tartják. De mi lesz a gyermekellenes irányzat következménye Kínára? Égy nagy kínai egyetem szociológiai tanszékének vezetője, Li Yan-ha asszony szerint nem kell nyugtalankodni, mert: „a szociális biztonság rendszere jól fejlődik Kínában”. Ha igaza van, a|kkor minden rendben a világ legnépesebb országában. ról adott hírt nemrégiben a kínai sajtó: Honan tartományban egy 54 éves asszonyt, bizonyos Sao Mej-linget a véletlen összehozta az utcán egy 78 éves, magányos, elesett nénivel. Sao Mej-lingnek megesett rajta a szíve, s szánalomból rendszeresen gondozni kezdte. Már egy éve ápolta, amikor beszélgetéseik felszínre hozták, hogy a néninek volt valaha egy leánya, akit hatévesen elszakítottak tőle. Félje rokonsága eladta a kislányt emberkereskedőknek, amíg ő, az anya egyszer távol volt otthonától. Sao Mej- lingnek szeget ütött a fejébe ez az elbeszélés, mert számos részlete emlékeztette tulajdon sorsára. Tudta, hogy nem édes szülei voltak, akik felnevelték. Tudta, hogy hatévesen került nevelőszüleihez, de nem tudta, hogyan. Amikor férjhez men vén elhagyta a (nevelő)szülői házat, nevelőanyja egy fiatalasszony fényképét adta a kezébe, s minden további magyarázat nélkül lelkére kötötte: „ha ezzel az asszonnyal találkoznál az életben, légy nagyon jó hozzá”. Nem nehéz kitalálni a történet csattanóját: a régi fénykép előkerült, s kiderült, hogy az idős néni személyében Sao Mej-ling— nem tudva— saját édesanyját gondozta. Az ilyen véletlen bizony párját ritkítja, ám az alapját képező különös bűncselekmény, az emberkereskedelem egyáltalán nem egyedülálló eset Kínában: a rendőrség mintegy 18 700 ilyen bűnesetről szerzett tudomást 1990-ben. (1991-es adatot még nem közölt a kínai sajtó.) Az emberkereskedők nőket és gyermekeket adnak el. Bár a fenti történetben éppen leány szerepelt, a fiúgyermek az igazán „kelendő portéka”. Mint a China Daily című, angol nyelvű kínai lap megírta, a vevők általában városoktól távol eső falvak tanulatlan, de dolgos parasztjai, akik a megvásárolt nőt feleségül veszik. Ä pénzen szerzett házasság mélyen gyökerezik a kínai hagyományban, s falun még ma is közkeletű, bár a törvény tiltja. Saját faluból nősülni csak viszonylag jómódú parasztember tud, mert csinos summát kell fizetnie a menyasszony családjának vételárként. Emberkereskedőtől sem olcsó dolog feleséget venni, de még mindig jutányosabb, mint a falubeli családoktól. Itt az ideje, hogy Kaliforniát, az Egyesült Államok legnépesebb államát kettéosszák— ez a követelés mind gyakrabban és hangosabban hallható, Különösen az állam északi részében. Ha van Észak- és Dél-Karolina, Észak- és Dél-Dakota, miért ne lehetne Észak- és Dél-Kalifornia is?— kérdezi egy északi republikánus politikus, Stan Statham.— Észak-Kalifornia rendszerint csak a morzsákat kapja, míg a déli rész a fő fogást élvezi— mondta a Reuter brit hírügynökség munkatársának, s hozzáfűzte: az állam a maga 30 milliós lakosságával túl nagy ahhoz, hogy kormányozható legyen. A két régióban az élet stílusa is különbözik. Az északiak szerint Dél-Kalifomia túlságosan is Disneyland, túlságosan csillogó, túlságosan Hollywood. A déliek viszont falusiaknak tartják az északiakat, akik megragadtak a hatvanas években, és túl komolyak. Stan Statham, aki a kaliforniai képviselőház tagja, kijelentette: „Véget kell vetni a fecsegésnek, és meg kell indítani a válópert”. Evégett kampányt kezdeményezett, hogy júniusban mind az 58 járásban tartsanak népszavazást a kérdésről. Minden járásban arra a kérdésre kellene válaszolni: „osszák-e két részre Kaliforniát?” A középső járásokban arra is felelni kellene: „Északhoz vagy Délhez kíván-e tartozni?” A családi gazdálkodáson alapuló kínai mezőgazdaságban a gyermek, főleg a fiú, nagy érték, mert olcsó munkaerő és gazdaságfenntartó, amikor a szülők megöregednek. így aztán állami népességkorlátozás ide vagy oda, a falusi pár szaporodik, ahogy csak bír. Különösen, ha a sors „azzal veri”, hogy sorozatban leányai születnek. Ilyenkor addig próbálkoznak, amíg fiú nem sikerül. Ennek azonban megvan az a hátulütője, hogy ahol az állami felügyelet eléggé szoros, ott súlyos bírságokat fizettetnek a túlszaporodó családokkal. Olcsóbb dolog mindjárt az elején emberkereskedőtől fiút venni, mint túlszaporodás miatt nagy bírságot fizetni. A kínai rendőrségnek roppant nehéz fellépnie az emberkereskedelem ellen, mert az nem ütközik a falusi társadalom erkölcseibe. A parasztemberek általában nem találnak abban kivetnivalót, ha valaki közülük így szerez magának feleséget vagy gyermeket. Nemigen akad senki, aki az illetőt feljelentse, de ha mégis, akkor a közösség egy emberként kiáll a feljelentett mellett, s kitaszítja a feljelentőt. Olyan is megtörtént már, hogy falvak lakosai túszul ejtették a rendőröket, akiket feletteseik odaküldtek, hogy hozzanak vissza eladott gyermekeket vagy nőket. A közelmúltig a törvény sem vette nagyon szigorúan a dolgot. A vevőket egyáltalán nem büntette, az emberrabló-emberke- reskedőket pedig 3-5 év börtön- büntetéssel sújtotta. (A China Daily megjegyzi, hogy körülbelül ennyi egy marhatolvaj büntetése is.) Nagyon enyhe ítélet ez egy olyan országban, ahol olykor visszaeső gépkocsitolvajokat is kivégeznek. Egy lebukott emberkereskedő cinikusan kijelentette a kínai Nők Lapja munkatársának, hogy neki még így is bőven megérte. A Kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) állandó bizottsága a múlt őszön jelentős szigorítást vezetett be: az új szabályozás értelmében a vevő is büntetendő (három évig teijedő szabadság- vesztéssel), az emberkereskedő börtönbüntetése pedig életfogytiglani is lehet. Különösen súlyos esetekben (például, ha az elrabolt személyt súlyosan bántalmazza) halálbüntetés is kiszabható. A kétkedők először valamiféle politikai mutatványnak tartották a kampányt, most azonban maga Statham is meglepődött, hogy milyen nagy mértékben tették magukévá a gondolatot a kaliforniaiak. A San Francisco Chronicle, az északi rész legnagyobb városának vezető napilapja már jelképet is javasolt Észak- Kalifornia számára: a marijuána virágát, minthogy a kábítószerfogyasztás nagy, bár illegális szerepet játszik a gazdaságban. Los Angelesből, ahol sok millió dolláros filmüzleteket kötnek a fehér asztal mellett, az a javaslat érkezett, hogy Dél-Kalifomia mottója ez legyen: „Gyerünk ebédelni!” Most azonban komollyá vált a dolog, minthogy Kalifornia már a hetedik vagy nyolcadik legnagyobb gazdasági egység a világon, és tényleg nehezen kormányozható.— Ha a szétválasztás korrekt módon történne— mondják helybéli politikusok —, akkor Dél-Kalifomia még mindig az Egyesült Államok legnagyobb állama maradna, Észak- Kalifornia pedig a harmadik vagy a negyedik helyet foglalná el. Az akció sikere esetén egyébként az USA 51 államból (és District of Columbia körzetből) állna, s a nyugati partvidék a jelenlegi hat szenátor mellé még kettőhöz jutna, 102-re emelve a’ szenátorok számát. A Canard sajátosan francia inKavadzsa, a fejvadász Jó-e a gyermektelenség? Kettéosztják Kaliforniát?
